Hajónapló

Tegnap reggel begyújtok, viszem ki a szemetet, átlépem a korlátokat a pontonon, egyszercsak ahogy megyek fel a lejtőn, egyre jobban elkezd fájni a bal térdem. Mi a fene ez? Mondjuk kétségtelen, hogy térden gyalogolva csiszoltam, törölgettem, lakkoztam körbe elöző nap a szegélyléceket, de volt rajtam gumi térdvédő! Így még nem jártam. Na azért  végigdolgoztam a napot, ki kellett használjam a jó időt. A fájdalom amúgyis csak addig igazán kínzó, amíg az ember odafigyel magára, amint nakiállok melózni, valahogy elfelejtem. Tehát még a reggeli harmat feláztatta koszt lesikáltam a deckről, ultrás vízzel felmostam, leöblítettem és feltöröltem. A nap aránylag gyorsan felszárította, én nagyjából bejelöltem a csúszásgátló felület helyét ceruzával és körbefestettem a maradék deckfesték egy részével, közben bakelitport szitálva a festékre. Hááát... szép nem lett, de nem csúszik az biztos. Ma le fogom kenni mégegyszer, újra szitálva a port és ha az időjárás kitart (meg a térdem bírja, mert persze mindezt térdelve kell csinálni), holnap lefestem egy fedőréteggel. Nagyon fontos volt a havazások előtt megoldani a csúszásgátlást, mert tavaly a frász jött rám, amikor a friss porhóban álltó helyemben oldaltszánkáztak a lábaim mindössze a deck minimális lejtőjének hatására. Szóval ma folytatom térd ide, térd oda. Amúgy volt egy ember aki végiggyalogolta Angliát és erről írt egy könyvet. Se a szerző nevére se a címére nem emlékszem, de arra igen, hogy valahol félúton rettenetesen elkezdett fájni a lába. Keresett orvost, aki azt mondta, pihenjen, hagyja abba. Keresett másik orvost, az is azt mondta. De nagyon nem akarta abbahagyni a gyaloglást és felkeresett egy embert aki annakidején a gyalogos katonák mellett felcserként működött. Az öreg katona alaposan megvizsgálta a lábát és kijelentette: "uram ennek a lábnak egy dologra van szüksége, gyaloglásra!", és  valóban, bár eleinte fájdalommal kűzdve, de egyre javulva folytatta a túrát és rendbe is jött a lába. Na én is követem a módszert. Nehogymá' a szervezet parancsoljon!!

18:33 Hát a deckfestésből nem lett semmi. Nagyon úgy tűnik kifutottem az időből. ma igazány szép idő volt, de bármennyire is sütött a nap, bármilyen meleg is volt délben, a hajó árnyékos oldalán nem száradt fel teljesen az éjszakai nyirkosság. Márpedig nedvesre nem lehet festeni akrillal. Nagyobb baj nincs. A deck csúszásmentes, a festék eláll jövő nyárig (már vagy 4 éve vettem és semmi baja), akkor fogom felkenni a véglges rétegeket amikor hosszú meleg napsütéses napok lesznek. Télre megfelel így ahogy van. A térdem reggel elég nehezen "indult be", de a szúró fájdalom tompa sajgásra váltott, használt az éjszakai borogatás, előtte meg valami kence amit "J" kent rá. Azért nem henyéltem, csónakból körbemostam a hajó oldalát, sikaflexszel kikentem a korlátlábak hézagjait a szegélyléceknél, hogy télen ne tudjon befolyni oda a víz. Aztán még tegnap este csináltam egy vaxot a kültéri lakkozott dolgok védelmére. Az úgy működik, hogy vízköpenyes enyvfőző edényben megolvasztok méhviaszt és elkeverem terpentinnel. Ezek manapság már beszerezhetetlen anyagok, valamikor 20 éve egy szakács kollegámtól vettem a viaszt, aki méhész is volt, a terpentint meg ugyanakkor, a valamikori Erdőkémiától, ami azóta azt hiszem megszünt, a terpentin meg jövedéki termékként eltünt a boltokból. A terpentinből annyit kell beletenni, hogy szobahőmérsékleten olyan cipőpaszta állagú legyen a kihült anyag. Amúgy a klasszikus cipőpaszta is így készül, csak még faggyút is adnak hozzá. Sőt, az autómotorok termosztát patronjában is ilyen keverék van. Amit én gyártottam az a régi Tangó paszta megfelelője. Ezzel a vaxszal "J" egy puha flanell ronggyal az összes kültéri lakkozott felületet átdörzsölte, majd egy másik ronggyal kifényesítette. A kezelést havonta meg fogjuk ismételni. A viaszolástól a kezelt felület ledob magáról minden nedvességet, az eső, a harmat gömb alakú cseppekben gurul le róla.

Ragyogó napsütésre ébredtem. Reggeli után a még harmatos korlátfákat, meg a fux tetejét, amikre tegnap két réteg lakkot már ráraktam 350-es papírral vízbecsiszoltam és miután leszáradtak és áttörölgettem őket, rákentem még négy-öt réteg lakkot. Ahogy mondtam tegnap is kicsit vastagabb rétegeket kenek, mert nyom az idő. Aztán a gunvale szegélyléceit is körbecsiszoltam, ezek nem voltak még rossz állapotban, végülis csak tavasz óta vannak az időjárásnak kitéve, de a téli felkészülés jegyében ezek is kaptak két réteget.                                                   

Amióta tükör van a headben, nézegetem magam, nem sárgulok e az irigységtől, barátaim leértek Las Palmasra. Barcelonától odáig csodás utuk volt, delfinekkel, bálnákkal, madarakkal, teknősökkel. http://blog.mailasail.com/fenix A nevek ne tévesszenek meg senkit, a Steve az a Pisti,a  Liz meg a Zsóka, csak ők már ausztrálok. 

Éppen ebédelünk, amikor sistergést hallunk. A környezet zajai alig hallatszanak be a vastag hőszigetelés miatt, de a hajótest felerősítve közvetíti a hajócsavar hangokat, kinézek, hát látom ám, hogy egy nagy hajó, orra elé kötött két pontonnal jön felénk.  Na letettem a kanalt amivel "J" isteni pulykanyaklevesét kanalaztam, kaptam a fényképezőmasinát és kimentem a pontonra megörökíteni az eseményt. Megmondom őszintén nem rajongok a tőlünk északi irányban felhalmozott vasárúért, írtam már róla, mindíg attól rettegek, egy vihar a nyakamba tólja az egész csurmát, hát most újabb két pontonnal szaporodott a roncsok száma, egy gyufaszálat nem lehet bedugni közéjük, annyira eltömték valük az Amapola és a sólya közti partszakaszt. Ezek után szóba nem jöhet, hogy bármit is igazgassak a köteleiken, mert ekkora tömeggel már nem bírok el, de reményeim szerint a vihar se.

 Tiszta szerencse, hogy a Viza ottrekedt Ráckevén, mert körülbelül annyi hely  maradt a számára, amennyi Juditka és a pontonon könyöklő fiatalember közt van.

Ha nem lennének a korlátok lehetne focizni egyet a bezsúfolt roncsokon. Aztán a fiúk búcsút intettek és a CORVIN távozott a zsilip irányába.

"J" még tegnap hazament piacozni és mosni, így reggel nem gyújtottam be, hanem felkelés után mindjárt a kémény kikormozásával kezdtem. Én még a fűtetlen hálókabinban alszom, és nagyon jól elvagyok ott, hatalmasakat durmolok és szines élvezeteseket álmodok a három hálózsákkal betakaródzva, csak ő aludt a betegségére való tekintettel a szalonban és akkor kelt fel, amikor már begyújtottam és jó meleg volt. Amúgy a szalonban a jelenlegi meleg időben egy reggeli és egy késő délutáni begyújtással, egy egy alkalommal max 3-4 kiló fával remek a hőmérséklet, reggelre is legalább 15-16 fok van. Szóval a dugulásáelhárító spirál  (amire amióta vizen van a hajó hálistennek nem volt szükség) végére egy rongylabdát drótoztam és kívülről a kémény levétele után végigtekergettem a kályháig a füstcsövön, mert szétszedni a kosz miatt nem volt igazán kedvem. Alúl klapátoltam három nagyobbacska homokozólapátnyi kormot, a szalont felporszívóztam és feltöröltem nedves ronggyal, most patyolattisztaság van és kellemes tűz lobog a kályhában. Ahogy felszáradt a reggeli harmat nekiugrottam és szalagcsiszolóval lecsiszoltam a fux tetejét, meg a fa korlátborításokat, ezeket már két tél és három nyár rongálta, most újrapácoltam és lakkoztam őket. Elveimmel ellentétben, miután sietni kellett a sötétedés miatt, nem egészen híg, hanem valamivel vastagabb lakkot tettem a fákra, mert az éjszakai párásodás beszívódását mindenféleképpen meg akartam akadályozni. Két réteget tudtam felhordani, a többit holnap, ha reményeim szerint kisüt a nap. Rettenetesen lerövidült a nap munkára alkalmas része. Hiába, ez már a tél, ha nem is szeretjük. Alkonyatra megjött "J" is mindenféle élelemmel, főznivalóval a "banyatankjában", most rotyog a húsleves a gázon, szép az élet! Legalábbis az enyém. Ő szegény két órát várt a sorára a Díjbeszedőnél, hogy méltóztassanak már tudomásul venni, hogy otthon nincs vízfogyasztásunk, mert hiába van kiírva a pontos mérőállás, nem veszik tudomásul, még úgy se, hogy nemrég a megbízottjuk le is fényképezte a vízórát, de azért már kétszer is megsaccoltak valamit és arról küldtek számlát. Egyszer még kifizettük, de  miután szinte alig van fogyasztás, hisz csak a mosás megy otthon, túlfizetésben vagyunk így is, nem akartunk még egy számlát kiperkálni. Na az egész rendszer arra van kitalálva, hogy valaki elmarad a fizetéssel, hátraléka képződik és azért megy be, hogy rendezze. Ezért jó sokat várakoztatják (nyolc ablak, de csak két ügyintéző), mert a számítógép jelentősen lassítja az ügyintézést(!?), valamint helyben be kell fizetnie csekken(??!) a hátralékát plusz a számla-ügyintézésnek van egy díja, quasi büntetést is kell fizetnie. Ergo, Judittal is "természetesen" pótdíjat akartak fizettetni, miután órákat várakoztatták. Na ...szóval mondott nekik dolgokat és végül is nem fizetett.

Leszedtem a támfákat a head tükörről, szuper, lehet fésülködni (már akinek van haja, én nem szoktam ilyesmivel vesződni), sőt a jó régen az OBI-ban vett nagyítós tükröt is rácuppantottam a szívókorongjaival, még borotválkozni is tökéletes. Na azért csak módjával, mert amióta magánzó vagyok és nincs "megfelelés" hetente max kétszer, de inkább csak egyszer kaparom le azt a kis részt a képemről, amit nem borít szakáll. Gondolkodtatok már ti is rajta, hogy hogy van az, hogy az ember haja elfogy, miközben a szakálla meg egyre inkább olyan mint a drótkefe? Miért nem fordítva van? Csak azért, mert a szakállamat 18-61 éves koromig naponta borotváltam?

Hát az eső ugyan elállt, de nem volt igazán bizalomgerjesztő az idő. Fél szemmel az eget fürkésztem, nem kezd e el esni, miközben az árboctalpba bemartam a kábelek kilépőnyílását. Lenolajkencével le is kezeltem gyorsan a fát, ha netán mégis esne ne szívjon már vizet. Lefestettem amit tegnap hegesztettem, hogy az átmeneti rozsdásodásnak is elejét vegyem. Szerettem volna a fedélzeti korlátokat is lecsiszolni és lelakkozni párszor, ezt a tél beállta előtt mindenféleképpen meg kell csináljam, mert eléggé tönkretette az időjárás a lakkozást, de nem mertem belekezdeni az időjárás bizonytalansága miatt. Talán holnap. Viszont megtaláltam az üvegvágókat, be is vágtam méretre a mosdó fölé a tükröt, Sikaflexszel ragasztottam fel, most alátámasztva és odanyomatva ideiglenes dúcokkal szárad, gondolkodtam nem kellene e egy keretet csinálni neki, biztos ami biztos, de megbízom a Sikaflexben, aligha fog leesni a tükör, előtte mind a tükör hátlapját, mind a bakelit falat letöröltem etilacetátos törlővel, ennek jónak kell lenni. Ha már kéznél volt a Sika, a szalon ablakainak belső oldalán kihúztam vele a keret és az üveg közti pár milliméteres hézagokat, elejét venni a kondenzvíznek a burkolat alá jutását. A dupla hőszigetelő üvegeken nem csapódik le pára általában, vagy csak kevés, viszont a külső lemezről a ráhegesztett szögvas keret hőhidat alkot, ha a  belső fa keret nem fekszik rá pontosan az üvegre, na ezeket az illesztési hézagokat kentem most ki.

Tudok esőt csinálni és elállítani azt. Elég csak feltekernem a cockpit bejárati ponyváját máris rákezdi, de amint jól elázott minden a csapó esőtől (tiszta déli a szél), és fogam közt csúnya szavakat mormolva leeresztem, eláll. Ma kétszer is sikerült a varázslat. Az időjárásra való tekintettel úgy gondoltram, hogy jól felszerelek egy tükröt a headbe, mégis fürdőszobatartozék, legyen már komfort! Persze a tükröm mérete nem oda való, sebaj, három(!!) üvegvágóm is van a hajón. A délelőtt nagyrésze a kereséssel telt. Sehol nem találom őket. De itt vannak, és addig nem nyugszom amíg meg nem lesznek. PONTOSAN tudom, hogy a szalonban a jobb 2-es fiókban voltak, de amikor a konyha odaköltözött, a szerszámok nagyrésze előre ment a fuxba. Ettől kezdve bárhol lehetnek. Gyanus volt az irodaszeres fiók. Na egy ilyen fiók megbolygatása mindíg nagy feladat, mert mindenféle papírok előkerülnek, kidobjam, ne dobjam? Jé!! ez meg itt van? Már százszor kerestem. Ennek nem itt van a helye! Stb stb. Kíméletlenül szórtam a papírokat a kályha elé a következő begyújtáshoz, "J" meg szedte őket vissza. Öt éve nem használtam a régi munkahelyi névjegyeimet, miért is tettem volna, már boldog nyugger vagyok, nem nyomorult rabszolga, kidobom, "J" szedi vissza, "jó lesz az még írni a hátuljára, meg a mobilod még ugyanaz!"Azért amikor nem nézett oda a nagyját mégis eltüzeltem. Írni? Annyi a jegyzettömb, firkapapír a hajón, hogy amíg élek elég. Szóval esőnapos munkák. Hónapok óta csikorog a head ajtaja. Megkentem, igazgattam, semmi eredmény. Ma odakucorodtam a klozettra és azt mondtam addig nem jövök ki onnan, amíg meg nem találom az okát. Mit mondjak, nagyon úgy nézett ki vagy egy órán át, hogy ott fogok megöregedni. (ennél jobban) És amikor már hangosan is azt mondtam "J"-nak, hogy feladom, megláttam az okot! Ahova mindezidáig eszembe nem jutott volna nézni, az ajtó bal alsó sarka nyitáskor súrlódott a WC csésze számára megemelt padlórész sarkán. Nem is a zsanéroknál volt a hiba. A szakadó esőben nem volt kedvem előremenni szerszámért, így a svájci bicska fűrészével, reszelőjével icipici alakítás és csodák csodája, nem csikoroooog!! Holnapra jobb időt mond a rádió, de ami még bíztatóbb, a barométer is meglódult felfelé, ismét deck munkák lesznek amint kisüt a nap.

Szép napra virradtunk. Bár a barométer hatalmasat zuhant tegnap óta, gyakorlatilag ennél lejjebb már nem is tud mutatni, de elkezdtem felhegeszteni a 20-as anyákat a forgáspont tengelyét alkotó csavaroknak. Na épp befejeztem, amikor megjelent a Belo, részben, hogy kiegészítse a riportot, részben egy jót beszégetni hajókról és ha már itt van, hogy segítsen a gépen rakosgatni a dolgaimat.  No látom feltünni a járónál, aztán pár másodperc múlva eltünni a szemem elől! Eltört alatta az a tyúklétra szerű tákolmány, amit még akkor csináltam amikor az uszályon át jártunk be. Minket vidáman kibírt a teherautó pótkocsi oldaldeszkából készült, igaz enyhén korhadt deszka, sőt korábban őt is többször, de hát ő erősszeles finnes, egyedül nehezebb mint mi ketten. A dolog cseppet se vicces, a parton sziklák vannak, kétségbeesetten siettem oda, közben azon törve a fejem, hogy ha összetörte magát és nem tud kimászni, hogy fogom felemelni? Szerencsére kimászott magától, hanem a vadiúj csúcsmodell laptopja vízbeesett!! Ráadásul szétszedhetetlennek bizonyult a rendelkezésemre álló szerszámokkal, így csak kicsorgattuk belőle a vizet a CD lyukon és felraktam a kályhára száradni. Aggódva várom a híreket vajh nem esett e komolyabb baja. A látogatás után felnézve az égre láttam, hogy a barométer nem hazudik (Hajmási Péter/Pál) sebtében leadogatta a szerszámokat "J" nekem a fuxba és épp csak hogy ebédelni kezdtünk az eső is rákezdett. Hát ma akkor a továbbiakban blogolás, könyvlektorálás, szóval belső tevés-vevés lesz a program. A betegség végén járunk, de a pihenés azért nem fog megártani, úgyis fáj a derekam napok óta, egész pontosan amióta a svédtornát végeztem a ponton köteleivel, amit aztán árbocemelgetés követett.

16:47 Megnyugodtam. Most írta a Belo, hogy szétszedés és hajszárítózás után OK a gép.

Nem mertem komolyabb dologba kezdeni a decken, mert nagyon gyanús volt az égbolt. És valóban, hamarosan rá is kezdett szemerkélni az eső. Komolyabb munka helyett délelőtt a fuxban rámoltam a műhelyt, mert a rendetlenség már olyan mértéket öltött, amely minden további munkát lehetetlenné tett. Most ismét összezsugorodtak a dolgok a polcokon és megnyílt a munkatér. Prüszkölünk, köhögünk, de azért gyógyulunk.

Reggel hétkor már kihasználva a jó időt (jön a tél jön a tél jön a tél!!!) gyorsan vágtam még gyújtóst, meg behordtam pár vödör fát a cockpitba. Biztos említettem már, de nem győzöm hangsúlyozni, csak akkor vagyok nyugodt, ha legalább egyheti tüzelő itt van az ajtóban, azzal átvészeljük, ha esősre fordul az idő és pár napig kimenni se tudunk igazán. Meg kimenni még csak hagyján, vízhatlanban nem gond, de kitakarni a kinti tárolót, áztatni a fát behordás közben nem szerencsés.  Reggel minden csurom víz az éjszakai páralecsapódástól, ezt kihasználva felmostam a decket. Korábban vödröztem, meg búvárszivattyúval nyomattam a vizet a deckre, de legjobban bevált, legkevesebb erőfeszítéssel jár a folyamon már tán évszázadok óta használt "svábler"! Ezt az eszközt akkor ismertem meg, amikor a Buda nevű iskolahajóra behajóztak a Dunára egy hónapra tűz- és munkavédelmi tanfolyamra, mielőtt a tengerre mentem volna. Szóval svábler. Azt hiszem a magyar neve "nyüstbojt", de senki nem nevezte így. Gondolom a blog olvasói közűl nem sokan ismerik, se a tengerhajózásban, se a sporthajózásban nem használják, egyedül a Dunán találkoztam vele, ezért elmondom. Valamikor régen a köteleket nem vacak műanyagból, hanem jó nedvszívó szálakból sodorták. Na egy ilyen jó vastag kikötőkötélből az ember levág egy másfél méteres darabot, az egyik végére köt egy törökfejet, vagy elbabázza, szóval biztosítja, hogy egyben maradjon, a másik végét meg szétfejti elemi szálakra. Az elkötött végébe belefon egy két méteres dobókötelet, ezzel a kötéllel belelógatja a Dunába, a bojt megszívja magát vízzel, mire a dolgozó kirántja és széles mozdulatokkal bő vízzel mossa vele a fedélzetet. Ennek az eszköznek a "háziasított" változata az a nyeles izé, ha jól emlékszem "mop"-nak hallottam emlegetni, de erre nem esküszöm meg, amit egy kinyomókosaras vödörrel árulnak azoknak akik nem szeretnek felmosóronggyal hajolgatni. Na amikor a műhelyt takarítottam az árbocmunkák végén kiköltözéskor, találtam egy ilyen izét, amit én merő nosztalgiából továbbra is sváblernak hívok, ezt mártogattam a vízbe, vödör se kell és szépen lemostam a decket vele.

Aztán folytattam a főárboc alsó végének kialakítását, negyed kettőre végeztem is vele, remélem az epoxi a hideg idő ellenére csak megköt valahogy, merthogy a vasakat amiket az árboc négyszögletes végébe két oldalról bemartam ebbe ültettem, mielőtt odacsavaroztam. Miután a kábelek miatt nem lehet az árbocot keresztbe fúrni, a kétoldalt kialakított fészekbe fogok egy-egy 20-as csavart becsavarni jobbról balról, ezen fog forogni az árboc töve felállításkor, ledöntéskor. Azért a betegség kivesz belőlem, gyenge vagyok, alig vártam, hogy végezzek az ebéddel, máris zuhantam vízszintesbe és aludtam egyfolytában másfél órát, de utána se volt kedvem semmi értelmeset csinálni, csak piszmogtam. Azt hiszem ledőlök, mert fáj minden tagom. Ahogy ezt írom megszólal életem párja, akit nálam sokkal jobba ráz a köhögés és mindketten egyfolytában fujjuk az orrunkat, "olyan vagyok mint a szar". Csatlakozom az előttem szólóhoz.

Jajaj. Nem szabad nekem már egy napot se lazítani? Egy napot kihagytam, máris hiányoltok. Szóval köszönöm az aggódást, úgy tűnik túléljük. Itt a jó levegőn még betegnek lenni is jobb, mint a kies "Csikágóban" (VII. Hernád u.) ahol korábban laktunk. Mindenféleképpen kímélni akartam "J"-t, én úgy tűnt befelé megyek a kórba, de ha ő visszaesik, egyszerre ketten leszünk betegek, ami nagyon nem lenne jó. Ezért őt ágyba parancsolotam és pénteken én mentem piacozni. Vettem mindent ami kellhet, hogy pár napos betegség esetén se legyen élelmezési gondunk. Végülis egész jól bírtam, úgy tűnik engem  kevésbbé vesz elő a kór, mint életem párját, bár amire a tömött hátizsákkal hazatértem ő meg kitakarított idebent, szóval nem feküdt, hiába mondtam neki, hogy még ne kelljen fel. Na én meg kifigyeltem ráadásul, hogy a sólyaművészek a kihúzásra váró két Mahart Passnave pontont megint ipegcsak kiakasztották a parti cönkökhöz, ilyenkor mindíg attól félek, hogy egy éjszakai viharos szél ránknyomja az egészet, szóval elkezdtem ráhúzkodni a köteleikre. Mondjuk őket különösebben nem érdekli, ha összeverődnek a vízen úszó dolgaik, a profik ahhoz vannak szokva, hogy minden döng, csattog, horpad, a fendert, puffert, ballont, nevezzük akárminek, nem ismerik. Mentségükre legyen mondva, hogy mindössze ketten nyüstölik a vasakat, "F" a rangidős van vagy 160 kiló, fel se tud mászni  a recsegő ropogó lábaival a vízen úszó pontonra, "P" meg másmilyen fogyatékos, szóval ennyi telik tőlük. Na amire valamennyire meghúzgáltam a rettenetes, vagy 25mm vastag köteleket, kezem-lábam remegett, olyan sűrűn szedtem a levegőt, hogy válaszolgatni se tudtam "J"-nek aki a partról látott el jótanácsokkal. Ezután már csak zuhanyozni volt erőm, mert mindenem átáztatta az izzadság, de végülis ugye influenza ellen izzadni kell.  Megebédelve kialudtam a fáradalmaimat és  nem kezdtem komolyabb dologba, mert este osztálytalálkozónk volt a Moszkva téren a Trombitásban. Sajnos megint eggyel kevesebben vagyunk abból a harmincból, akik az Üteg utcai Villamosenergiaipari Technikumban érettségiztünk 1963-ban. Már hatan meghaltak egykori osztálytársaim közűl. Az, hogy minden évben összegyűlünk egyszer egy vacsorára 14-15-en, kizárólaga a Lambert Mikinek köszönhető, aki fáradságot nem kímélve nyilvántart mindenkit és ilyenkor ősszel összetelefonálja a bandát.

Ma csodás napra ébredtünk, reggel hétkor úgy éreztem kivet magából az ágy és bár folyik a taknyom (bocs), tüsszögök, köhögök, kissé erőtlen is vagyok, de nem nyughattam és nekiálltam a főárboc talp billenő befogását elkészíteni. A műszaki megoldást úgy gondolom sikerült kiötleni, így kihasználva, hogy üres volt a lakatos műhelycsarnok, kifúrtam a 8mm vastag vasanyagaimba a 21,5mm átmérőjű furatokat a nagy oszlopos fúrógépen, mert ezek azért nem azok a méretek, amikkel itt a hajón meg tudnék bírkózni. Kardinális szempont az árboctalp kialakításánál, hogy felállítva a főárboc egy 1946-os Kossuth ötforintoson nyugodjon, ezt a hibátlan ezüst érmét egy olvasóm küldte, szégyellem, de nem jegyeztem meg ki volt, de örizgetem mostmár második éve és hamarosan eljön az idő, hogy ahogy a hajós babona tartja a helyére, a főárboc talpa alá kerülve, varázserejével megvédje Amapolát a gonosz viharoktól. Végülis nem panaszkodhatok a betegségre, simán végigdolgoztam a napot, és attól eltekintve, hogy a szokásos papírzsebkendő mennyiségnek a sokszorosát fogyasztom a közérzetem is remek.

Nemrég itt járt a Belo aki egy riportot csinált velem már régesrég, talán most a Jacht magazinban lesz belőle valami, vele volt a Mag Andi akivel vízre szálltam, hogy néhány fotót csináljon Amapoláról. Pillanatnyilag azzal kínlódom, hogy ide rakjak néhányat de amióta kidöglöttek a programok a gépemből ez nem ilyen egyszerű. Most újra töltöttem a Picassát, azon sikerült úgy "lerontanom" a "J" által az én gépemmel készített képet, hogy ide másolhassam, de az Andi képeit, amit a Belo átküldött azt nem tudtam kizippzárazni, mert a kizippzározóm kimúlt és nem tudom hogy kell újracsinálni, amit meg lerontva átküldött, hogy beférjen a "borítékba" az meg ilyen szemcsés. Mára feladom, elfáradtam.

2010 nov. 9. szerda. Ma itt járt a Belo és megigazította a zippzárazót. Kijavítottam a képeket. Mindjárt más!

Én is azt mondom, csütörtök. Merthogy nagyon úgy tűnik elkaptam a kórt Juditkától, csak kóválygok mint gólyafos a levegőben, köhögök, taknyolok, meg alszom. Ráadásul délelőtt muszáj volt hazamenni mert megigértem Lajosnak a számvizsgálóbizottságból, hogy segítek a pincében elkészült drenázs-búvárszivattyú rendszert átnézni a közös képviselővel, meg a német pinceraktár tulajjal. Amire visszaértem a hajóra már jó szarul voltam, most visszafekszem és várom sorsom jobbrafordulását. Azt hiszem becsapok egy bögre törkölyt, nemrég hozta egy gyönyörű kis kenufarú, felhúzott orrú skandináv tengeri motorosával egy hajós ember, aki a búvár haverjával volt meglátogatni Amapolát, azt követően, hogy itt a vizen pár hete összeismerkedtünk. Na ettől vagy felvágom a talpam, vagy meggyógyulok, vagy egyik se. Mindenesetre mondtam "J"-nak, hogy ha nem élném túl, tengerésztemetést kérek, zsákbavarrt tetemem lábához tett ágyúgolyóval sűlyesszen a Dunába. Nagyon el se kell tőlem búcsúznia, mert amekkora a víz, a fejem ki fog állni, arra dobálhatja a koszorúkat.

Miután szép idő volt, kivonultam a deckre és elkezdtem méricskélni, spekulálni. Ki kell találjam az árbocállítás, árboctalp megoldását. Mit, hogyan, hova. Ilyenkor mindíg vázlatokat készítek, egyiket a másik után tartom jónak, vagy helytelennek, szóval dolgozik az agyam. Az a legjobb ami a legegyszerűbb. Sajnos nem voltam eléggé körültekintő, mert az árboc készítésekor nem gondoltam rá, hogy egy keresztbe menő csapszegen forduljon az árboctalp felállításkor és középen vezettem az árboc tengelyében a két gégecsövet az árboclámpának, illetve egy tartalékot a majdan esetleg valami más felszerelendőnek. Namármost legegyszerűbb, ha keresztbe fúrom egy csapszeggel, de akkor pont elfúrom a kábelek csövét. Hiba. Ki kell valamit találjak.

Ma ezt írtam a Fialának.

Jónapotatengerész.

Már megint kedd. Csak még egy apróság. Átolvastam amit az imént írtam és vissza akartam lépni a hibát javítani. Hát nem tudok, mert a szerkesztésbe lépve nem az a szöveg van amit elmentettem és kitettem a netre, hanem egy korábbi változat. Ennek pedig semmi köze a gépemhez. Vagy mégis? Lehet, hogy átok ül rajtam??

19:00 Most pl próbálom a Skipeot. Valamikor volt egy szép listám azok nevével akikkel beszélni szoktam, a franc emlékszik, hogy töltöttem le és mikor, egyszer valamikor megkűzdöttem vele, volt egy ikonom, amire rákattintottam és ment. Most ebből semmim sincs. Googliztam, jelszót kért. Sose volt ilyenem. Letöltsem mégegyszer?? És újra kell listázni? Mindenkit megkeresni? Vagy megvan az egész valahol és csak felesleges, sőt hibás dolog mégegyszer letölteni? Általában volt egy rakás képecske amikre rákattintva ezt azt tudtam csinálni. Most semmi sincs. Vannak rejtélyes dossziék a dokumentumok kötetben amiket nem lehet megnyitni, mert mindenre kiír valamit, aminek az a lényege, hogy nem megy. És ha elkezdek próbálkozni, vajh nem töltök e le megint egy rakás szart amire tkp. semmi szükségem? Vagy éppenhogy árt?  Aztán ha találok egy olyat amire azt gondolom, hogy nem kell, kidobom és közben az valami fontos dolog volt ahhoz, hogy valami működjön?? Vagy rájövök valamire amit megszokok használni, közben esetleg túlzottan komplikált, lenne egyszerűbb megoldás is, olyan mintha a viszkető jobb fülemet a bal lábammal vakarnám. Működik, de hülyeség. Hogy a fene ott egye meg az egész szart!!!

19:15 A kocka el van ültetve! Beiratkoztam a http://www.pckonnyeden.com/ internetes iskolába. Várom sorsom jobbrafordulását.

Hangulatom a mélyponton. Mindjárt érteni fogjátok. Előre bocsájtom, egyszer láttam egy olyan filmet, ahol  egy PC előtt üldögélő, ember egyszercsak felugrik és ripityára töri a monitort, ugrálni kezd a billentyűzeten és cafatokra rugdalja a gépet. Nos én ezt az embert tökéletesen megértem. Aztán. Halottak napja van. Elgondolkoztam azokon akiket szerettem és szerettek, a szüleimre, akikre naponta gondolok, akikkel gyakran találkozom álmomban, akik minden cselekedetemben, gondolatomban benne vannak még akkor is, ha ez akkor nem tudatos bennem. Hogy miért vagyok képtelen mégis kimenni a temetőbe és mint minden más rendes ember virágot tenni az urnakőre, ha ugyan ki nem dobták már a hamvaikkal megtöltött konzervdobozt, nem értem. Egyszerűen nekem nem megy ez a temetőzés. Anyám mondta, hogy csak az hal meg, akit elfeledtek, ezek szerint amíg én élek ők is fognak velem élni, de én a temetőbe hozzájuk nem megyek. Rossz ember, rossz gyerekük vagyok? Csak itt mélázok és eszembe jut amikor ezt, vagy azt mondták, a szerszámokat úgy fogom ahogy apám tanította, olyan szavakat használok, amiket anyámon kívül mástól az életben soha nem hallottam, de nem megyek a temetőbe. Mi ez? Még mindíg nem dolgoztam fel az elmúlásukat? Vagy éppen hogy nagyonis?  Aztán. "J" beteg. Még szerencse hogy éppen kifaragtam a végleges latex matracokat a szalonba, most azon fekszik szegényke. A tünetek influenzára utalnak. Egyszer beoltották ellene, addig hol megkapta, hol megúszta, de azóta minden szezonban elsőnek megkapja és a szezon végén mégegyszer. Most is elég volt bemennie a körzetibe feliratni a szokásos gyógyszereit, amiket évek óta szed egyéb bajaira, máris megfertőzték a rendelőben.

Na ennyit a nyafogásról. Szóval a laptoptalan napok alatt fekhelyszabászat volt, tüzifahasogatás, kéziratlektorálás, meg ilyesmi. Visszatérva amivel kezdtem. Úgy alakult a világ, hogy azért, hogy a munkánkat végezni tudjuk, vagy egyszerűen csak az amőbaember szintje felett létezni tudjunk, szükség van a géphasználatra. Viszont ezeken a gépeken minden bizonytalan. Legalábbis számomra. De azt hiszem nem vagyok ezzel egyedül. Én ezt sose tanultam, de mivel a munkámhoz elemi szinten használnom kellett, megkínlódva, autodidakta módon elvoltam vele. Ha meg elakadtam, ott volt a rendszergazda, eligazított. De kimaradtak az alapok és most hiányoznak. Az elmúlt napok történései ezzel kapcsolatban. Amit már írtam, nem ismétlem. Amikor másodszorra is előjött ugyanaz a hiba, mint amivel a Belo megküzdött, hívtam telefonon, de Agárdon volt, így jutottam a mostohatesójához, aki igazi pécéguru. Aprácskánt kezdtük, aztán egyre több darabban volt a gép, adatmentés folyt fél éjszakán át, persze én ekkor már nem voltam ott, de reménykedtem, hogy kimentve újratöltve rendben lesz. De nem. Másnap hív a Gábor, hogy ajaj, nem indul a gép, ennek nem szoftveres hibája van,hanem hardveres, tehát olyasmi, mint amikor a rádió, vagy a TV elromlik, alighanem ez vágta tönkre a szoftvert is. Kb 6 éves a gép, ennyi a normál élettartama, újat kell venni. Jó. (Jó a frászt, de mit csináljak?) Ehhez a vastartalékhoz kellett nyúljak, de hát nincs más megoldás. Éppen a bank pénztárában várok a pénzemre ami merőben szokatlan dolog, mert idáig  a neten bankoltam,amikor felhív "G" és közli a jó hírt, szétszedte a gépemet még apróbbra és összerakva megint működik, nem kell újat vegyek. Heuréka! De. Miután az történt, hogy a kioperált winchesterről egy speciális eljárással lett az anyag az ő gépére lementve, majd a kitakarított gépemre visszatöltve, minden cucc ott van, csak éppen a felét nem tudom használni. Mert azok a programok viszont amik működtették volna, na azok nincsenek. Ahogy "G" magyarázatát értelmezni próbálom, olyan ez, mintha egy könyvtár katalogizálva van, de elvész a katalógus, plusz összekeverednek a könyvek, minden ott van, csak nem lehet semmit megtalálni. Illetve az egyszerűeket még csakcsak. Tehát a képeket, levelezést ha jól keresem igen, bár azok is máshol vannak, mint annakelőtte. De mondjuk volt egy rakás tengeri térképem, amik egy navigációs rendszer tartozékai voltak, az ikonok még ott vannak (bár azokat is csak keresővel lehet megtalálni, tehát aminek elfelejtem a nevét akkor annak annyi) na azokra hiába kattintok, nem tudja megnyitni. Vagy volt egy Sharp managerkalkulátorom, amiről éppen a biztonság miatt elmentettem a gépre a teljes anyagot, az is használhatatlan, pedig olyanok vannak benne amiket nem tudok máshonnan előszedni. Szóval mindenem itt van a szekrényben, csak kulcsom nincs hozzá. Minden másképp van mint eddig.  Az egeret nem ismerte fel az átok, csak egy rakás ki-be dugdosás után. A Tmobile mobil net kütyüt újra kellett telepítsem, mert azt se ette a mocsok, fogalmam sincs hogy fogok Skipeolni és még mi jön elő, iletve mi nem jön elő. Semmit se találok. Ami meg megvan az máshol és másképpen. Olyan ez az egész PC világ, mintha minden autót másképp kéne vezetni. Ki kellene találni mindegyiknél, hogy ennek itt lent van a kuplungja és jééé, a másiknak meg a kormány közepén. Miért nincs ez szabványosítva? Az egész világon ha metrikus csavart kérek ugyanazt adják. Miért van az, hogy a szoftverírók olyanok mint a költők, mindenki más rendszert talál ki? Vagy csak nekem tűnik ez ilyen érthetetlenek? Valószinű. Mindenesetre elhatároztam, hogy elkezdem az alapokról megtanulni valamilyen szinten ezt az egészet. Mert én nem bírom ki, hogy valamihez ennyire ne értsek. Ha valaki tud valamilyen netes irodalmat ehhez, kérem jelezze! Aztán ha valaki küldene egy olyan képet, ahol egy szoftvercsináló látható karóba húzva, na azt megtenném háttérképnek, mert most csak kék képernyőm van, mert naná, hogy a szép régi tenger a keresztvitorlázatú hajókkal eltűnt.

Megint kegyelemneten vagyok,a gépem úgy tűnik teljesen beszart, jelenleg a Belo tesójánál szétszedve, a winchesterről egy kütyü kísérletezik az adatok mentésével. Folyt köv.

Amíg felszárad a decken a zúzmara idebent matatok rendszerint. A felkelés is későbbre csúszott. Szezonban nagyjából egyszerre kelek a nappal, de mostanra a nap is elcsúszott. (Mármint az én napom, nem az égitest, bár az is ellustult, "ő" is többet alszik.) Hét és nyolc között kelek általában és tegnap is ma reggel fél háromkor feküdtünk le, mert a megújult gépen "Honfoglalót" játszottunk. Amikor felkeltem 12 fokot mutatott a hőmérő idebent reggel mielőtt begyújtottam, odakint 4-et. (mondjuk a fűtetlen hálóban lehetett mondjuk 6 fok, de még bírjuk) Mostmár túl vagyok a reggelin és 22,5 fok van, lassan "J" is megjelenik majd az ajtóban és örül majd a melegnek amivel minden reggel fogadom. A kályhában "közepes" tűz ég, nagyon oda kell figyelnem milyen és mennyi fát rakok a tűzre (jééé, lehet, hogy megleltem a "rossz fát tett a tűzre" közmondás eredetét??), mert ha "gyenge" tüzet csinálok, lassan és kevéssé melegszik fel a szalon. Ha meg "erős" tüzet, akkor egy órával a  begyújtás után csak anyaszült meztelenül bírjuk idebent, ami azért kellemetlen, mert néha ki kell ezért azért menni a deckre. De az "erős, közepes, gyenge" ráadásul mindíg a külső hőmérséklet függvényében olyan amilyen, ha kint süt a nap és gyorsan melegszik, a gyenge is közepes. Aztán még lehet gyors és lassú tüzet is csinálni, ez a fadarabok méretével szabályozható. Szóval tudomány ez barátaim és nekem csak mostanában kezd eszembe jutni drága jó apám, amikor minden reggel hamuzással, begyújtással kezdte a napot, miközben én mérgelődtem, hogy nem tudok aludni a zörgésétől. Aztán amikor már felnőttem és én jártam be dolgozni, ő meg nyugdíjasként megengedhette magának, hogy tovább aludjon, a fűtetlen, piszokul kihűlt szobában milyen dermesztő élmény volt felkelni. A fürdőszobában meg (már persze amikor már volt ilyen nekünk, mert 15 éves koromig olyan lakásban laktunk, ahol nem volt ilyen helyiség, valahová a Gyöngyösi út környékére ahol ma a Madarász  utcai gyermekkórház van, oda jártunk köz kádfürdőbe, vagy a konyhában otthon lavórban pacsáltunk, sose felejtem el, nem tudtam olyan óvatosan mosakodni, hogy anyám ne tóljon le, hogy a könyökömről, mint a csatornából folyik a víz a konyhakőre) nem volt semmiféle fűtés, csak hetente egyszer az összegyűjtött éghető szeméttel begyújtottunk a réz víztartály alá és megfürödtünk a jéghideg öntöttvas kádban gyorsan hülő vízben. Ehhez képest Amapola egy kéjtanya. Csak mosolygok, amikor barátaink aggódva kérdezik hogy fogjuk kibírni a telet. Amikor panelban laktam bizisten rosszabb volt. És akkor nem beszélek a távfűtés számláról!

Baj van. Tegnap este bekepcsolom a gépet és fekete alapon ferhér, olyan régi írógéptipusú betűkkel egy hosszú litániát ír ki, aminek a lényege, hogy a Windows nem tud beindulni. Felkinál normál, meg háromféle "csökkentett" üzemmódot, próbálkozik  a betöltéssel, de nem megy neki. Szóval beszart a gépem. Éjszakára kiraktam a cockpitba, hátha csak melege van, mert volt már olyan, hogy bedöglött a ventillátor benne és azért nem működött, de sajnos nem ez a hiba oka. A két tegnapelőtti kommentre a választ, meg ezeket a sorokat a szomszéd Sintexker gépén írom, de ebből nem csinálhatok rendszert, mert ők azért dolgoznának a gépükön. Szóval amíg valamiféle megoldást nem találok, addig se blogolás, se emailezés nem lesz. És akkor még frászba vagyok, hogy a gépemen lévő adatállománnyal mi lesz, és most pl egy új laptop vétele szóba se jöhet, egy vasam sincs. Megpróbálok ismét segítséget kérni Peti fiamtól, de nem tudom hogy ér rá és sikerül e neki valamit alkotni. Szóval folyt köv, de lövésem sincs mikor. Sory.

18:07 Nos ahol a szükség, ott a segítség. Bebizonyosodott mostmár sokadszorra, hogy az a leggazdagabb, akinek barátai vannak. Négyen hívtak fel segítséget ajánlva a gondomra, közülük a Belo (tisztességes nevén Beliczay Péter, a Sailing.hu gazdája) itt termett délután és azt mondta, néhány másodperc alatt rendberakja a gépemet. És valóban, két és fél óra alatt már meg is volt vele és csak egyszer kellett kiautóznia közben az öccséhez egy CD-ért a városba! És ráadásul gyorsabb is lett a gépem. Köszönöm Belókám mégegyszer, nagy kő esett le a szivemről. Szóval szörnyű dolog, hogy úgy alakult az életem, hogy lassan levegőt se tudok venni laptoptalanul, ugyanakkor az egyetlen gép a háztartásomban amihez tökhülye vagyok.

Ma hoztak még két pontont és rákötötték arra az egyre amivel már a múltkor is bajom volt ahogy kikötötték és kevés híjján ránknyomta a viharos szél éjjel. Na megköptem a markom (és szétszaggattam egy pár OBI-s keztyűt) és rászedtem az összes kötelükre. Kicsit majdbeszartam a baromi nehéz vastag drótköteleiket emelgetni, tekergetni, de amennyire lehet megakadályoztam, hogy össze-vissza úszkáljanak a part mentén amerre a szél fúj. Aztán még rávettem a fiúkat a sólyán, hogy rakjanak ki még egy kötelet északra, na az megfogja az egész csurmát, ha onnan kezd rá a szél. Jól elkutyafáradtam az erőlködésbe, mást nem is volt kedvem csinálni ma. Miközben a fáradalmaimat pihentem ki a horgásszéken, a símogató napfényben sütkérezve a Büfésmisi stégjén, a gumicsónakos Feriék beinvitáltak egy próbajáratós gumi speedboatba egy körre, fejembe húztam a sipkámat, de így is majd levitte a menetszél, mert "F" előadta ami örjöngést csak lehet a vizen elkövetni egy baromi gyors motorcsónakkal, de mielőtt a fogamból kivitte volna a szél a tömést, elfogyott a benzin, én csak azt izgultam, hogy valahogy vánszorogjunk vissza a partra, mert ezzel evezni.. na én azt aztán nem! Pláne, hogy evezőnk se volt. De szerencsére erre nem került sor, mert némi benzinpumpa taposgatással hazavánszorogtunk. Most megnézem a maileimet, mert abból is felgyűlt vagy nyolc.

20:19 Juteszembe. Gondolkodtam rajta, miért is végeztem ma ilyen keveset. Hát nem kiesett a fejemből, hogy a délelőtt nagyrészét autózással töltöttem (mégis mozog a Freud!, annyira utálok városban autózni, hogy a tudattalanomba söpörtem)?! elhoztam a latexet a szalon fekhelyhez, meg otthonról a varrógépet, beindul a matracgyár Amapolán.

Nem is igaz, már csütörtök van, de most lettem kész a nappal. Délelőtt kihasználva a jó időt, kiköltöztem a pontonra a szofa/franciaágy faalkatrészeit méretre csiszolni, mert hamarosan be kell költözzünk aludni a fűtetlen hálóból a szalonba, ahhoz meg véglegesíteni kell itt a fekhelyt. Kiszabtuk rá a Polifoam alsó réteget, de ráragasztani a rétegelt furnér lapok mindegyikére már nem sikerült, mert elfogyott a kontakt ragasztóm. Valahol emlékeim szerint van a hajón még egy dobozzal, csak meg kell találjam. Aztán ebéd, alvás majd Skipeon a Gyulával a könyvét javítottuk. Utána tüdőszűrés miatt be kellett menni a városba, ez elvitt egy csomó időt, ami azért volt baj, mert délután kifogyott a víz a negyedik tankból is, szóval ha pancsolni, főzni akarunk, muszáj volt betankolni, ez egy másfél órás procedúra, plusz száz méter slaug ki- és visszatekergetése, nemrég lettem vele készen.

Nagyjából egész nap esett az eső. Ez a nap az irodalomé volt. Ugye van a Marton Gyula tengerészkönyve, melyet én lektorálok, aztán a múlt héten betelefonáltam a Fialának kijavítani, hogy az Agatha Christie könyvéből készült filmnek nem tíz kicsi néger, hanem tíz kicsi indián volt a címe, erre mitteszisten kiderült kapok két könyvet, melyeket viszont cserébe valamelyik közeli műsorban méltatnom kell. Puff neki! Sic tranzit gloria mundi! A világ legnagyobb krimiírójának, a világon legnagyobb példányszámban megjelent könyvéről egy mezitlábas Tengerész mond recenziót a rádióban. Na szépen vagyunk. Mit szól vajh ehhez mondjuk Réz András, vagy a többi felkent ítész? Merthogy miután "levágtam" a könyveket elolvastam néhány hivatalos kritikát a neten, amik viszont kórusban dícsérték. De hát mit tegyek? Nekem ez a véleményem és én nem a kritikus, én az OLVASÓ vagyok! Az utolsó szó az enyém. Szóval ma könyveztem. "M Gy" könyvét egyszer már végigolvastam és alaposan kijegyzeteltem a véleményem szerint változtatandókat és azt hittem újraolvasva már alig találok valamit amit kifogásolnom kell, de úgy tűnik annyira elragadott elsőre a sztori, hogy sok minden felett elsiklottam, így újabb hosszas jegyzetelés megy. Nem mondom, hogy amit találtam az mind "hibának" nevezhető, inkább véleményeltérésnek, melyet a szerzővel meg kell beszéljek. Lehet, hogy túlzásba viszem az alaposságot, de én csak precízen tudok dolgozni, végülis nem a honorárium gyors felvétele a célom, különösen, hogy ezt a munkát ingyen végzem. A két ajándékkönyvről akit érdekel, hogy mit írtam idemásolom, nem a hajóépítés része, de mostmár nemcsak az építésről, hanem a hajón való életről is szól ez a napló, márpedig ma ez volt az "élet".

Első könyv, Jared Cade, „AGATHA CHRISTIE ÉS A HIÁNYZÓ TIZENEGY NAP”.

Amikor a Fiala stúdiójába szembeszélben átbringáztam Csepelről Kelenföldre még nem számítottam ekkora csalódásra. Most elmondom a történetet. A hölgyet a férje alaposan és hosszasan csalta a feleségénél jóval fiatalabb golfpartnernőjével. Aztán egy hirtelen felindulástól vezérelve bevallotta, és közölte, válik és szeretőjét kívánja elvenni. Ettől az akkor már közepesen híres krimiírónő elutazott egy luxusszállodába, ahol cselsztonozással múlatta az időt, és hogy megleckéztesse a hűtlen férjet, nem adott magáról hírt, bár annyira tökkelütött volt, hogy nem számított rá, hogy nemcsak a férjet szívatja, hanem a rendőrséget, a világsajtót és azt a sok száz önkéntest, akik tavakban, mocsarakban kutatnak holtteste után. Aztán jól megtalálták, elváltak, újraházasodtak másokkal, akik ismét csaltak és megcsalattak, vége a dalnak. Mindez 335 oldalon 3500 forintért. Ez a könyv azoknak a lelkes rajongóknak, akiknek létfontosságú megtudni, hogy 1932 június 21-én milyen színű zokni volt a hölgyön, merthogy a könyv quasi ilyen aprólékosan taglalja tárgybani személy életét, nélkülözhetetlen. Bizonyára a Brit Nemzetközösség területén számos ilyen akad. De hogy milyen elvetélt ötlet lehetett ezt magyarra lefordítani, azt a könyvborító grafikusa már sejthette, mert a szokásos tartalomból (szerző, cím, kiadó) az „AGATHA CHRISTIE”-t valami baromi nagy betűkkel csinálta meg, hátha valaki felületesen azt hiszi ez egy krimi és megveszi. Nem ez lesz az első eset, hogy a felületesség megbosszulja magát. Végülis 3500 forint talán nem túl nagy ár, hogy az illető máskor másban  óvatosabb legyen, így ennél nagyobb katasztrófát is megúszhat, mint ez a könyv.

Második könyv, Agatha Christie, „TÍZ KICSI NÉGER”

A Fialának azért jó szeme van. Honnan tudta, hogy utálom a modern regényeket? Szóval retro könyv, retro embernek. Más kérdés, hogy retro, vagy molyrágta. Taglalom. Ha létezik klasszikusa a műfajnak ez biztos, hogy az. Kétségtelen, hogy azért nem véletlen, hogy ezt a könyvet több mint százmillió (!!!) példányban adták el. Legalábbis az előző könyvben Jared Cade ezt írja. Hogy honnan a fenéből tudja? Merthogy azt még csakcsak meg lehet saccolni, hogy hány példányt adtak ki belőle, de hogy „el” mennyit adtak?? Mindenesetre jelen kiadvány kolofonjában a példányszám nem szerepel, rosszmájú véleményem szerint APEH okokból. Nos a könyv volt annyira izgalmas, hogy villamoson olvasva elmulasszam a megállót ahol eredetileg le kívántam szállni, tehát idáig krimiben hibátlan. Sőt! Attól függetlenül izgalmas volt, hogy láttam valamikor a 60-as években a könyv alapján készült filmet aminek „TÍZ KICSI INDIÁN” volt a címe és bár a sztori kicsit más volt, hogy legyen hepiend, mert filmben hogy néz ki, hogy a végére mindenki feldobja a talpát, meg filmben kell szex is, de a gyilkos ugyanaz volt. Továbbá olvastam már a könyvet is valaha régen, szóval számomra kimaradt az igazi izgalom, hogy „ki a gyilkos??”, hisz első perctől fogva tudtam. De! Ezt a könyvet valahogy a régi idők kevésbé gyanakvó, naivabb olvasóinak írták. Vagy legalábbis nálam fiatalabbaknak. Akik nem spekuláltak olyasmin, és most direkt írok kissé ködösen, mert nem akarom lelőni a poént azok elől, akik meg akarják venni ezt a könyvet és végigélvezni, hogy vajh a gyilkos hogy a fenébe számította ki ilyen pontosan, hogy iksz, vagy ipszilon pont így fog reagálni az adott szituációban?? Mert ha kicsit is másképp reagál, már borul a sztori. Ez az, amikor nézünk valami idióta filmet a TV-ben és az én drágám rákiált mellettem valamely szereplőre, „hogy lehetsz ilyen hülye?!”, én meg mindig azt mondom rá, „szegény nem csinálhat mást, így írták meg a forgatókönyvet”. Ugye egy nagyon jó filmben ilyesmi nem fordulhat elő? Szóval jó könyv ez, csak a mai embernek már a hátán is szeme van, gyanakvását kiélesítette a létért való mindennapi harc, az agya kétszer úgy pörög, mint Krisztinéni akkori célközönségének, akiknek nem kellett nap-mint-nap sávot váltva besorolni olyanok elé, akik ezt nem igazán szeretnék. Ha már retro, legyen Jókai, mondjuk a „FEKETE GYÉMÁNTOK”, ott a tőzsdei rész még ma is aktuális!

És végül. Ezt a két könyvet köszönettel vettem és miután nem tartom magam megfellebbezhetetlen ítésznek, ha valakinek ingerenciája van rá, hogy elolvassa és netán nyilatkozna is róla, a Fialának, szívesen továbbadom a könyveket. Gyakorlatilag mindig megtalál az Amapola fedélzetén, Csepel Weiss Manfréd út (a volt Szabadkikötő út) 2. Előtte azért csörögjön rám a 30-2792250-en, mert ha nagyon muszáj időnként elszédelgek ezért-azért a „faluba”.

Fenébe, milyen hamar sötétedik! Lerövidült nagyon a nap. Ha már sötét van, valahogy nincs hangulatom lámpafénynél dolgozni. Meg kint már nem is lehet. Felhasogattam egy csomó gyújtóst, mert ahogy említettem kevés papírral kell begyújtsak, ezért a ceruzánál is vékonyabb fákat nyesegetek a deszkahulladékokból. Nagyon mondja a közelgő hideget a rádió, hálistennek ma még 17 fok volt kint délben, minden nap nyereség amit megúszunk a télből, tegnap is csak egyszer gyújtottam be reggel, kitartott a meleg egész nap, igaz, hogy nem vettem figyelembe, hogy ugyan a szokásos mennyiséget raktam be a kályhába, de keményfa akadt a kezembe (a bútorzat kőris hulladéka), amitől délelőtt 36 fok lett idebent és erre még "J" elkezdett a gáztűzhelyen főzni, ami normál esetben egyedül elég a befűtéshez, úgy, hogy eltekintve a vendégek ittartózkodása idejétől, pucéran tartózkodtuk a szalonban. Ma reggel visszavittem a vízalatti kamerát, monitort a búvároknak. Elgyönyörködtem a mini múzeumukban és hallgattam a Vígh Jancsi (ő a főnök) előadását az ott lévő antik búvárholmikról, (egy ember, akinek minden szavából árad a szakmája iránti lelkesedés) van ott minden a búvártörténelem relikviái közűl, többek közt pl. olyan, több mint  100 éves kézzel hajtott légszivattyú, amilyet még gyerekkoromban láttam használni, amikor a felrobbantott hídroncsokat szedték ki a nehézbúvárok a Dunából. Apropos hídroncsok. Most az egész csapat kint dolgozik a Margit híd alatt, ugyanis van ott még nemcsak hídroncs, de villamos is a Dunában, meg rengeteg bomba, ugyanis annakidején nem termelték ki, csak "ahol a papok táncolnak", a többit igyekeztek berobbantani apróra a mederbe és ehhez a háborúból megmaradt bombákat használták fel, amiknek egyrésze nem robbant fel, ott van most is. Na a "Szücsiék" (a vezető búvár) ezeket termelik most kifelé. Úgy tűnik tavaszig ellesznek vele. "VJ" mesélt a munkájukról, szóval baromi romantikusnak gondolja a tudatlan kívülálló ezt a melót, de a munkájuk nagyrésze szennyvízbe merülés, még a nehézbúvár ruha se bírja néhány hónap használatnál tovább, mert feloldódik, elnyálkásodik a gumi anyag. Délután a szalon felülvilágítójának ablak szegélyeit szigeteltem öntapadós Armaflexszel, mert lehőszigeteltem ugyan a fémszerkezetet, de az élek(!) a 3mm-es vastagságuk egy részével néhány helyen kilátszanak. Na ezeken lekondenzál a belső pára és a legváratlanabb időpontokban cseppen a homlokomra, amikor elheveredem  a TV elé, vagy délutáni szunyókálásra. Sok pici apró meló, ez lesz egész télen.

Más. Annak akit nem csak Amapola története érdekel, hanem más hajóké is. Meséltem már korábban egy Ausztráliában élő barátomról, akivel folyamatosan megbeszéljük a hajós dolgainkat. Na ő  most a hajójával éppen Barcelonából tart a Kanári Szigetek felé, onnan indulnak egy Atlanti átkelő versenyen nov. 22-én. A felesége elkezdett egy blogot, akit érdekel és nem zavarja az angol nyelv itt megtalálja. http://blog.mailasail.com/fenix  Az RSS feed-re kattintva az egész történet olvasható.

Ma ilyen lusta nap volt. Peti fiam összetákolta a gépet és még több vendég is volt, többek közt Sün 77 az elsőszülöttjével (a négyhónapos fiú hármasikrek otthon maradtak), egy ötéves tüneményes kislánnyal, aki egy pillanat alatt belakta a hajót, be nem állt a szája és elképzelni nem tudtam volna, hogy négy túrógombócot képes befalni, azután, hogy előtte kijelentette, hogy nem szereti. Aztán jöttek "BA"-ék (ő kezelte az orrkötelet a vízretételkor), jól elbeszélgettünk, eltelt a nap. Délelőtt feltöltöttem a cockpitban a heti tűzifakészletet, mert úgy néz ki, hogy esősre fordul az idő, semmi kedvem sincs esőben trógerolni a tüzelőt a sátorból, amúgy meleg van odakint, 12 fokig ment fel a hőmérő. De ha beáll az esős évszak ki se dugjuk az orrunkat a hajóból. Lehet, hogy téli álmot alszunk. Ma igazi "angolszombat volt", kitakarítottunk idebent és mostantól igazi hajóbelső lesz, műhely felszámolva, BELÉPÉS CSAK ZOKNIBAN, mint az igazi hajókon! Ma elöször! Ezt is megértük.

Jajistenem a technika! Iszonyatosan belassult a gépem. Egy kínszenvedés a blogolás, mailezés. Van egy sanda gyanúm, hogy a Tmobil internet nem mobil. A fiam aki ért ezekhez a dolgokhoz megigérte, hogy holnap eljön és megnézi....meglátjuk.

Viszont a vízalatti kamerázással sikerünk volt. Aggódtam hogy fogjuk bejátszani pontosan a csiga tengely tönkcsőből való kilépési pontjához, egészen pontosan nem is igazán reménykedtem benne, hogy sikerülni fog a kamerát 80 centire a vízvonal alá és másfél méterre oldalt a hajó alá bedugni. De egész kevés kisérletezéssel sikerült egészen pontosan ráállni, a lakatosok szemetjéből guberát betonvas és egy kötél segítségével mozgatva a kamerát. Miután láttuk a képet (a mellékelt képnél sokkal jobb minőségben, de valahogy a monitor lefényképezhezhetetlen),rögzítettem a kamera mozgató betonvasat, kötelet és alászállva a bilgébe megnyomtam a zsírzóprést, "J" meg nézte a képet és lássatok csodát az ötödik hatodik pumpálásnál felkiálltott, megjelentek a zsírcsomócskák a csapágypersely végén. Szóval működik a kenés, csak időnként oda kell majd nyomni neki. Néhányszor kézzel átforgattam a tengelyt, motort nem akartam indítani, nehogy pofonvágjam a kamerát, és egyet még odapumpáltam neki. Megnyugodtam kenésileg.

Ma bementem a "városba" megnézni ezt a teniszpálya burkolatot, hogy jó e a matracok alá párakiszellőztetőnek. Hááát vagy igen, vagy nem. Egyelőre nem tudta eldönteni akit kérdeztem "hogyéadja", majd felhív ha megbeszélte a társával. Ha a kevésnél többet kérnek ezért az udvaron földdel félig betemetve heverő szemmel láthatólag bontott hulladékért nem kell, mert többezret nem adok olyasmiért, amit esetleg egy hónap múlva kidobok a szemétbe, mert nem vált be. Odafelé beugrottam egy ismerőshöz, mert útba esett és egy egészen megdöbbentő dolgot mesélt el. Továbbadom, mert másnak is jól jöhet a dolog. Előrebocsájtom, hogy csökönyösen nem hiszek az ezoterikus hülyeségekben, csodagyógymódokban és egyéb bűbájosságokban, de az illető komoly ember és nincs okom kételkedni a szavában. Már a kézfogásnál feltünt, hogy kissé kikerekedett a képe. Kérdem mi újság, azt mondja fél éve leszokott a dohányzásról, most kűzd a felrakodni kívánkozó kilókkal, meg elkezdett kívánni bizonyos édességeket. Mindenesetre gratuláltam a lelki erejéhez, de azt mondta nem volt rá semmi szükség, a leszokás egy rövid biorezonanciás kezelés eredménye volt, melyet követően teljesen és azonnal megszünt a dohányzás iránti vágya! Ő sem hitt a dologban, de neki is olyan ajánlotta akinek hitt, azt mondta hatezret megér egy próba és lám, működik. Egy dologra kell vigyázzon, nem szabad rágyújtania többet, mert egy cigaretta is elég az azonnali visszaszokáshoz, de nem gond megállni, mert minden vágya a cigi után megszünt, sőt néhány hónap alatt eljutott odáig, hogy kifejezetten zavarja a füst. Maga a kezelés egy semmi, valami elektródákkal felszerelt rézlemezt kell tapogatni. Elképesztő. Számomra azt mutatja, hogy mennyire semmit se tudunk az emberi szervezetről. Csak azért írtam le itt, mert szent meggyőződésem, hogy a dohányzás súlyos önpusztítás, jó néhány derék embernek szónokoltam már ellene hiába, akik már nem élnek és meggyőződésem, hogy  a cigarettázásba pusztultak bele. Szóval ha valakinek segít ez a http://www.antidohany.hu/ nem pötyögtem itt hiába.

Ha már bent voltam a "városban" (tisztára mint a falusiak) intéztem pár dolgot, de annyira rosszul éreztem magam pl a Lehel piacon a tömegben, egyszerűen nem kívántam mást, csak pucolni innen vissza a hajóra az én világomba. Tömeg a villamoson, lökdösnek, letipornak, nyakamba köhögnek, könyökkel taszigálnak, mozgólépcsőn összevissza állnak (pedig milyen jó lenne gyorsan menni lefelé, ha mind jobbra állna mint németországban, de a magyar ehhez túl individualista), egyébként is undorítóak a gusztustalan pofájukkal (hogy abból a sok gyönyörű kisgyerekből hogy lesz ez a sok randa felnőtt?), büdösek, barátságtalanok, szemmel láthatóan nem szeretnek engem, pedig  én olyan kedves ember vagyok, igaz lökdösöm őket, meg taszigálom a könyökömmel, de hát annyira útban vannak! Szóval félre a viccel, csak a hajón jó, kétszer is meggondolom, hogy kimozduljak innen.

Délután folytattam a kipufogó hőszigetelését, ezúttal köhögés nélkül, mert vettem porálarcot a városi kirándulásom során.

Reggel átbringáztam Kelenföldre két könyvért. Jó viharos szél volt, leizzadtam mert szembe fújt, majd fellökött a Lágymányosi hídon, de csodák csodája, visszafelé se fordult meg (mint gyakran szokott) így hazafelé szinte vitorláztam a hátszélben. Aztán nekiálltam a kipufogó hőszigetelésének. Mivel kőzetgyapotot kaptam ajándékba, jó fuldoklós pora van, holnap folytatom, de porálarcban, mert így kibírhatatlan. A kőzetgyapot alá raktam egy réteg alufóliát, a kőzetgyapotot kívülről meg selejt lepedőbe varrtam be, hogy ne "fertőzzön" a porával. Ha ezzel megleszek, végre vissza rakhatom a polcokat a hálókabinba a kipufogódob fölé, ezzel is csökken a cockpitban tárolt dolgok száma. Elhoztam a kamerát, monitort a búvároktól, a hét végén a tönkcső víz felőli végét ellenőrzöm kenőzsír áthatolás vonatkozásban, feltéve, ha a víz alatt sikerül látni valamit. Majd kiderül.

Elgurultunk a Polifoamhoz a Táblás utcába, mert azért hamarosan eljön a tél, amikor már nem fogunk a fűtetlen hálóban aludni, hanem beköltözünk a szalonba. Most még az a rendszer, hogy a fűtött szalonban "élünk", itt kellemes melegben töltjük az estét, az étkező asztal egy mozdulattal való lesűlyesztésével le is lehet heveredni, az összenyitott ajtón át a head is meleg, tehát a zuhanyozás se probléma, majd átsuhanunk a hálókabinba ahol hálósipka, meleg zokni, melegítő, meg a külső hőmérséklettől függően egy-két-három hálózsákkal takaródzva istenieket durmolunk. De ha kitörnek a mínuszok mégiscsak hideg lesz ott aludni, így a jelenlegi díb-dáb szivacsok helyett rendes matracokat gyártok a szalonba is. Ugyanazt a rendszert csinálom itt is majd, mint a hálóban, 2cm polifoam az ágydeszkára ragasztva, azon 5cm 32-es (félkemény) habszivacs+4cm latex.  Jelenleg az alánedvesedést úgy szárítom ki, hogy reggel amikor kimászok a szamárfészekből, két üres PET palackot a matrac alá dugok, ettől a távtartótól nap közben kiszárad a derékalj alja, de nézek majd valami más megoldást, pl már beprotezsáltak a műanyag teniszpálya burkolat specialistához ( http://www.uzletiajanlatok.hu/image.php?uaid=42630&type=1 ), megnézem majd, hátha jó kiszellőztetőnek.

Aztán persze semmi se lett a további "ágyazásból", mert ahhoz, hogy bármit is csináljak a cockpitban, pl kiterítsem a polifoamot a szabáshoz, meg kellett szüntessem az ott felhalmozott dolgokat, na erre ráment a nap. Délután behasaltam ma gépházba egy stecklámpával, SEMMI SE FOLYIK! Apropos stecklámpa. Nemrég vettem. Naná, hogy beszart. Ráadásul ez olyan "örökre vasalva", szóval szétszedhetetlen. Elvileg. Azért persze tegnap mégiscsak szétszedtem és meg is javítottam a primitív, szarul összeszerelt kínai vackot, csak ilyenkor mindíg jól felmérgesítem magam.

Tegnap este-éjjel elég kemény viharos északnyugati szél tört ránk esővel, beöltöztem vízhatlanba és körbejártam a dolgokat, minden kötél rendben dolgozott, egy dolog aggasztott csak, a "profik" fölénk hozták a HORÁNY kikötőpontont és igen "takarékosan" kötötték ki. Számukra ha valami száztonnás vacak nem úszik arrébb azonnal amikor leakasztják a tolóról, és valami parti tárgyra ráakasztottak egy kötelet, megfelelő módja a kikötésnek, féltem, hogy a vihar ránk nyomja, de szerencsére az egyik sarka kiment a partra és ott felakadt, nem tudta a szél tovább gurítani.

Ma addig mesterkedtem, amíg végül semmi se folyik. Se gázolaj, se víz, se kenőolaj. Mert felfedeztem még egy kenőoljszivárgást is a hajdanvolt autó szintszabályzó szivattyújánál. Ez a cucc minden funkcióját elvesztette, de kidobni nem lehetett, mert kifolyt volna a kenőolaj a helyén, egy flansnit meg nem volt kedvem csinálni oda, helyette csak eldugóztam csonkjait, meg kidobtam a járókereket belőle. Na a klingerit tömítése valahogy megadta magát, korábban nem tűnt fel, de most, hogy állandóan törölgetem a gépet és környékét, felfedeztem a hercig kis olajtócsát a hengerfej öntvény mélyedésében.  Ma a "szivárgásmentesítés világnapján" ezt  a kiherélt szivattyút is leszedtem, kidobtam az oda nem való  klingerit tömítést (olajra? nem is hallottam még ilyet, még a valahavolt DIPA is jobb, a pauszpapírról nem is beszélve) és a Loctite folyékony gumijával, amivel az irányváltót is tömítettem azt is megjavítottam. Valamikor a tengeren a  Hermeticont használtunk erre, de ez a szer amit még a "T M"-től kaptam azért sokkal kultúráltabb. Mondjuk a Hermeticon se volt rossz, mindaddig amíg szét nem kellett szedni. Mert úgy összeragasztotta a dolgokat, hogy néha szétvern is alig lehetett. Viszont nem kötött be a tubus pöcsébe, mint a Loctite szilikongumija. Már csak azért se mert emlékeim szerint fém dobozkában volt. Szóval változnak az idők és az anyagok.

A PVC csöveknél meg visszaemlékeztem, hogy a bordás csonkokra szorosan illeszkedő csöveknek eszük ágában se volt ereszteni mindaddig amíg egy csőleesés miatt rájuk nem raktam a bilincseket. Tehát csak az lehet, hogy a bilincs elnyomja a lágy vékony csőfalat egyik oldalra és ahol a bilincs átfed egy nagyon vékony rés keletkezhet, amin egy olyan penetrációjú anyag mint a gázolaj ezek szerint utat talál. (hiszen nyugodtan használható petróleum helyett krétás hegesztési varrat vizsgálatra) Na vékony réz tekercselődróttal betekertem a csöveket és arra huzattam rá a bilincseket. És lőn, megszünt a szivárgás.  De! Meg fogom fogadni a tanácsot és ezeket a PVC csöveket, mielőtt rácsukom a gépházra az ajtót, a próbák végén lecserélem olajálló gumicsövekre. Végülis nem fogom örökké az üzemanyag áramlást kukkolni a gépházban hasalva. És nemcsak azért cserélem, mert ezek  a csövek idővel elridegednek és eltörhetnek, hanem mert a gépházban alighanem meleg lesz nyáron járó motornál. A PVC meg aránylag könnyen lágyul  melegben, nehogy már ez miatt legyen valahol üzemanyag kispriccelés, majd netán tűz.

A tönkcső tömszelence tegnapi utánhúzása nyomán megszünt a víz csepegés, majd kiderül ha jár a hajócsavar akkor is így lesz e. De előtte megnyomom mégegyszer a tönkcsövet zsírral és a szomszéd  búvároktól kölcsönkért vízalatti kamerával ellenőrizni fogom, hogy rendesen kijön e a csiga tövében, majd minden menetben töltött nap végén rányomok a beépített zsírzópréssel egy adagot, hogy biztos legyen kenése a külső csapágyperselynek.

Tegnap megnéztem a kipufogódobot. Ahogy írtam "J" lefogta a kilépő nyílást és meg figyeltem nem pipál e valahol. Tökéletes lett. A telepen körbejárva nem találtunk számottevő mennyiségű hőszigetelő anyagot, de "A" az asztalosoktól hozott otthonról mára három táblányit is, pedig csak egyet kértem, úgy hogy most megint feleslegem van. Plusz egyik olvasóm ma reggel felhívott, hogy ha kell hoz, szóval úgy tűnik minden problémámra azonnal van aki segítsen. Ma az egész napot a gépházban görnyedve, guggolva, hasalva, tekeregve töltöttem. Ugyanis tegnap kinyitottam a gépházajtót és szomorúan tapasztaltam, hogy a fenékben megint folyadék csillog. Egyelőre nem adtam fel azt az elképzelésemet, hogy a gépháznak tisztának és főleg száraznak kell lennie, így meglehetősen felizgatott a dolog. Emlékszem amikor úgy 35 éve behajóztam a Buda nevű iskolahajóra, mennyire meglepődtem, amikor azt láttam, hogy a főgép hengerfej sor tetején vidáman csörgedezik a hűtővíz a zsírból készített "gátak" közt. Szóval nem szívesen fajulnék idáig. Elsőre azt gondoltam, hogy ismét a gázolaj csepeg, pedig egyrészt tettem a tápszivattyú alá egy edényt, másrészt korábban úgy tapasztaltam, hogy csak működő motornál áll fenn és akkor is minimális mértékben a probléma. Na amikor nekiálltam kiszivacsolni a löttyöt, gyanús lett, hogy olajos tapintású ugyan az anyag, de ez nem gázolaj, inkább víz. Na de akkor fagyálló, azaz a hűtőrendszer tömítetlen valahol, vagy "sűlyedünk"? (na azért nem annyira tragikus a dolog, mondjuk két hete csuktam be a gépházajtót, azóta bejött úgy 3 deciliter) Mondjuk a tágulási edényből eltűnt a lé, de hát alaposan lehűlt a levegő és a dunavíz, tehát akár össze is zsugorodhatott. Ha megkóstolom, azonnal megérzem az ízéről, hogy  sima víz, vagy etilénglikolos keverék, de valahogy sehogy se volt kedvem belenyalni a szutykos nedűbe. Beraktam hát a mélyhűtőbe, ma reggelre megfagyott, tehát... dunavíz. A hír jó, legalábbis jobb mintha hűtő folyadék lenne, na de hol jött be? Végülis a leggyanúsabb helyen, a tönkcső tömszelencéjénél csepegett. Utánahúztam a tömszelencének, plusz aládrótoztam egy tálcát és megfigyelés alatt fogom tartani. Lecseréltem a hármas henger porlasztójának magasnyomású acélcsövét ami, mint korábban írtam  szintén könnyezett. Ehhez felhasítottam sikítóval egy 17-es csillagkulcsot, így végre nem kellett villáskulccsal kínlódnom a hozzáférhetetlen helyen. Mindent alaposan letörölgettem, beindítottam a motort és a stecklámpával beültem a járó gép mellé szememet le nem véve a tápszivattyúról. És lőn! Egyszercsak a kilépőcsonk bilincses csatlakozójánál megjelent az első halovány gázolajcsepp. Hát innen szivárog! Na kicserélem a csövet, a bilincset, mostmár csak jó lesz! Ami sikerült, a magasnyomású cső hollandija a porlasztónál megjavult. De a tápszivattyú csöve....na az nem! Könnyezett továbbra is. Ennek fele se tréfa. dacol velem az átkozott. Kiszedtem az egész csatlakozást. Szétszedtem a kúpos darabot az üléket, a menetes hollandit, mindent amit csak lehetett megtisztogattam és mielőtt újból összeraktam megkentem a Loctite menettömítő kencéjével. Aztán az alacsonnyomású felexi csőcsatlakozásokat is megkentem mielőtt összeraktam volna. Ezzel el is telt a nap. Nagyjából kiegyengettem a tagjaimat az egésznapos gépházi megpróbáltatások után. Holnapra megszilárdulnak a kencék és újabb próba következik. Lehet, hogy megoldaná a problémámat, ha gumi üzemanyagcsöveket használnék a PVC csövek helyett, de akkor nem látnám az üzemanyagot a csövekben, hogy nem levegős e. Pl ma a legutolsó próbánál elfelejtettem kinyitni az üzemanyagcsapot. Azonnal feltűnt, hogy miért is habzik annyira a gázolaj a csövekben?! Jé, nincs nyitva a csap. Ha nem láttam volna, addig jár, amíg el nem fogy a szűrőből, adagolóból, aztán leáll a gép és kezdhetem orrba szájba légteleníteni. Szóval jók ezek az átlátszó csövek. De hogy ezen az egyetlen helyen miért vagyok képtelen megállítani a szivárgást? Relytély. Már arra is gondoltam, hogy nagy a gázolajszűrő ellenállása, azaz már elkoszolódott. De egyrészt új, másrészt akkor a cső másik vége ami bemegy a szűrőbe miért nem folyik? Miért csak az a vége ami kilép a szivattyúból? Ugyanaz a nyomás van rajtuk. Mondom, relytély.

Pfüü, ez kemény nap volt. De ki akartam használni a jó időt, mert ilyesmit igazán kint a pontonra telepített vasasztalon tudok csinálni, nem kell a fuxműhelyben szorongani. Arról van szó, hogy miután befejeztem a téli felkészülést, visszatértem a motorozással kapcsolatos munkákhoz. Na egyelőre amíg nem enged valaki vizet a fenekünk alá nem fogok további motor és manőverpróbákat végezni, nincs kedvem újból felülni, de egyszer csak lesz víz a Dunában és kikecmergünk néha innen ebből a biztonságos mélyedésből ahol most állunk. Na szóval említettem, hogy vissza akarom tenni a kipufogó zajcsillapító dobot, mert a sebeségben gyakorlatilag nem csökkent semmit, viszont magasabb fordulaton nélküle eléggé hangosak vagyunk, ami engem nagyon zavar. Mindent meg fogok tenni a zajcsillapítás érdekében, ez volt az első lépés. Egyelőre a próbamenetek alatt nyitva a szalont a gépháztól elválasztó ajtó, a  folyamatos ellenőrzés miatt, de ha megnyugtató módon lezárom a próbákat, az ajtó is erre a sorsra jut, belül hangszigetelő burkolattal. Ma a nap nagyrészében egyedül voltam, "J" még tegnap este hazament piacolni így még az ebédet is elhanyagoltam, nem volt aki megetessen, csak amikor délután megjött akkor estebédeltünk. Még tegnap kivágtam a korábban a kipufogódob helyére behegesztett csődarabot és ma amire "J" megjött, majdnem teljesen kész voltam a hagtompító javított változatával. Levágtam a régi csonkokat és új, saját fejlesztésűeket készítettem helyettük. Most végeztem a (jó kínlódós, szűk helyen fejjel lefelé való) beszereléssel, holnap napvilágnál kipróbáljuk. Az úgy lesz, hogy beindítom a motort, a fartükrön van egy csappantyú, ami normál esetben amikor a motor működik nyitva van, de becsukva a kipufogógáz nyitogatja, azt egy bottal "J" majd megpróbálja enyhén nyomni, ettől megnő a kipufogócsőben a nyomás és ha valahol tömítetlenség lenne  látszani fog, mert pipál ott a füst, de lehet, hogy habbal is megnézem. Ha minden rendben van, az egészet, síppal, (kipufogó)dobbal, nádihegedűvel együtt hő- és hangszigetelem. Amikor a kabinokat hőszigeteltem, egy egész tekercs Therwoolint ami megmaradt elajándékoztam, mert úgy gondoltam soha az életben nem lesz rá szükségem, na most egy méter jó lenne belőle a kipufogódob és csatlakozó csőszakaszok burkolására, de valahol majd csak találok valamit kidobva, csak nyitott szemmel körbe kell járnom a telepet.

Más. A természetközeli élet következtében rendkívüli módon kiélesedett az időjárás változásaira való érzékenységünk. Néhány fok hőmérsékletváltozás, egy befelhősödés, vagy felderülő égbolt, szélerősödés, vagy gyengülés nyomot hagy bennünk. Befolyásolja a gondolatainkat, az érzéseinket, a reakcióinkat, mindent amik vagyunk. Lakásban bent a városban fel se merülnek ezek a dolgok az emberben. Nem tudom jobban megmagyarázni, képtelen vagyok szavakba önteni igazán a dolgot, de kezdem megérteni a pásztorokat, akik a szabadban éltek, mitől volt teljesen más a gondolkodásuk, mint a városból jött "nadrágos" embernek.

Úgy érzem befejeztem a téli felkészülést. A ponyvát már mutattam. Íme a tűzifa és a fáradt favágó és favágóné.

  "V B" tanácsolta, hogy több kötelet rakjak ki, biztos ami biztos, lehetnek nagy szelek télen, nem árt egy pópótpótkötél. Bandira érdemes odafigyelni, a fedélzeti tengerésztapasztalata nagyobb az én hajóelektrikusimnál, szóval megfogadtam a tanácsát. Az uralkodó északnyugati irányba kikötöttem még Amapolát egy 12-es drótkötéllel, amit a"BB" ex tengerészbócmantól kaptam ajándékba, ő piombálta meg a Vizán minőségi módon a végére a gasszákat. (aki nem érti annak megpróbálom fordítani, bár ezek a szavak pontosan lefordíthatatlanok, ő fuxolta {kötélfonta} a végére a hurkokat)

 Más. Talán mégis van remény. Részlet a  http://kozoshullamhossz.hu/hirszolg/index.php?start=10 -ból.

"A vörösiszappal szennyezett területek akár újra termővé tehetőek – nyilatkozta a vörösiszap kezelés nemzetközi tekintélyű szakembere, Puskás Ferenc. A mellőzött szakértő szeretne bekapcsolódni a kárelhárító és kármegelőző munkába, de az illetékeseket napok óta nem lehet elérni.

Puskás Ferenc agrármérnök és Seres Mária, a Civil Mozgalom vezetője tartott sajtótájékoztatót a Mal Zrt. budapesti székháza előtt. Az esemény célja az volt, hogy felhívják az illetékesek és a közvélemény figyelmét arra, hogy van megoldás a jelenleg kezelhetetlennek tűnő helyzetre. Létezik olyan kipróbált technológia, ami hatékony és olcsó megoldást kínál a vörösiszappal elárasztott területek kezelésére és rehabilitációjára.

Puskás Ferenc évtizedekig ENSZ szakértőként tevékenykedett, és nemzetközi tekintélyt szerzett a vörös iszap kezelésének és ártalmatlanítási általa kifejlesztett technológiája révén.

. Évtizedeken keresztül a világ különböző pontjain – Indiában, Dél-Koreában és Jamaicában - kapott ilyen megbízásokat. Az elméleten túl a gyakorlati megvalósításban is részt vett a szakértő.

Puskás Ferenc tevékenységét a '90-es években idehaza is elismerték. 1997-ben megbízást kapott Ajka város önkormányzatától, hogy adjon technológiai javaslatot a vörös- és szürkeiszap tározók katasztrófa megelőzési működtetésére, környezetvédelmi rekultivációjára és táj rehabilitációjára. Az elkészült javaslatot az önkormányzat nem vette át és nem használta fel, pedig segítségével nagy valószínűséggel elkerülhető lett volna a mostani tragédia is. "

Nagy kérdés, hogy a szakértő vajh milyen pártszimpátiával gyanusítható, mert ha mondjuk a felesége unokahúgának a házmestere netán egy utcában lakott valaha Gyurcsán Ferenccel, a jelenlegi főnök zsigeri félelme "GY F"-től , illetve az alsóbb szintű döntéshozók feltétlen alkalmazkodókészsége (istenem a kommunizmus diszkrét bája) esélyt se ad rá, hogy szóhoz jusson...

További nagy kérdés, a tragédia miatt kinek a feje fog porba hullani. Mert valakit, valakiket biztos fel kell áldozni. Megjósolom az igazságszolgáltatás nem az igazi bűnösre, bűnösökre, aki, akik erkölcsileg felelősek, fog lesújtani. Volt szerencsém majd két évtizedet műszaki vezetőként, gépüzemvezetőként, igazgatóként  dolgozni a kőkemény kapitalizmus keretei közt. Folyamatos a gazdasági vezetés részéről a legbrutálisabb nyomás a műszaki, karbantartási, és általában a biztonságot szolgáló, főleg a csak ritka esetben bekövetkező káresemények megelőzését célzó költségek minimalizálására. Miután a tulajdonost csak a pénzügyi eredmény érdekli, a mindenkori műszaki vezető folyamatosan kénytelen az üzemvitel folytathatósága érdekében szabálytalanságokat elkövetni, ha meg akarja tartani az állását és el akarja tartani a családját. Szinte csak a vakszerencse befolyásolja, ki az aki megússza és ki az aki megbukik. Nekem sikerült, de nem biztos, hogy az eszem miatt. Persze az ember megpróbálja védeni a bőrét, amennyire meri. Idézek egy beszélgetést a főnököm és köztem. Előzmény; a költségcsökkentések érdekében ki kell rugni embereket, ez felső parancs, kivédhetetlen. Színhely a Novotel-Budapest Kongresszusi Központ igazgatói irodája. A főnök kezdi:

- Úgy gondolom, teljesen felesleges, hogy éjszaka egy villanyszerelő bent legyen a házban. Csak alszik, nem csinál semmit.

-Ennek semmi akadálya. Mindössze egy dolgot kérek. Egy egészen kicsi papírra írd le nekem, hogy utasítassz, hogy egy embert küldjek el, mert feleslegesnek gondolod.

-Miért? Nem elég, ha szóban mondom?

-Kell nekem egy papír, ha majd a bíró megkérdezi, hogy miért döglött bent valaki a liftben, vagy a tűzben miért nem volt aki áramtalanítson. Ha ott a papír nem kell magyaráznom. Jobb így....

-A liftből kimenti a porta, vagy a biztonsági őr.

-Én tartottam az oktatást a felügyelővel a recepciósoknak. Volt olyan aki a liftgépház ajtaján nem mert belépni, mert félt a csattogó fékektől, süvítő kötelektől, zúgó motoroktól. Ezek fogják majd feltekerni kézzel a kabint szintbe állítva azt, meg kinyitni a vészkulccsal az ajtót??? Jó ha nem esnek be az aknába! Az IN-CAL-os meg minden nap más van éjjel szolgálatban, egyik nap itt másik nap a Népstadionban. Azt se tudja hol a ház eleje-vége. Ha egy amerikai matróna beszorul egy órára a liftbe, nem kell hogy ottpusztuljon, elég ha az ügyvédei beperelik a céget, hogy olyan klausztrofóbiát kapott, hogy ezentúl csak testőrökkel tud közlekedni, perköltség+kártérítés egy szállodai villanyszerelő száz évi bére. Kell ez nekünk?

Szerencsém volt. És nagyon okos főnököm. A téma soha többé nem került elő. Maradt a villanyszerelő. Szakács lett kirúgva.

A vörösiszap ülepítő jó pár évtizede ott állt anélkül, hogy kidőlt volna az oldala. Vajh ha valaki nekiállt volna kuvikolni, hogy pártucat milliócskáért erősítsék meg az oldalát, mert hátha kiszakad, mekkorát rúgtak volna a seggébe? A mindenek felett álló pénzügyi szigor addig karcsúsítja a tartóoszlopokat, amíg valamelyik kidől. Ha megtörtént a baj, szigorítanak a jogszabályokon, de csak ha megtörtént! A Titanic kellett ahhoz, hogy ne spóroljanak a mentőcsónakokkal és a BP texasi olajszennyezése, hogy előbb utóbb megszigorítsák a tengeri olajfúrás műszaki előírásait.  A kapitalizmus így működik.  Még "odaát" is. Nemhogy itt,  "vadkeleten".

Nagyjából kész a ponyva. Ma még ringliket vertünk ide-oda, kötöztünk, feszítettünk, igazgattunk, meghegesztettem még ezt-azt egyes helyeken ahol szükségesnek tartottam, ez egy ilyen babra munka. Ilyen lett elölről, oldalról és hátulról nézve.                                                                                                     

Az imént, mondom ránézek a Glatisant  weboldalára.

http://www.glatisant.hu/hajonaplo.php?hn=213

 Az utolsó hír amit olvastam az volt, hogy küszködnek a motor problémával. Látom, hogy megszünt a napló. Csak remélni tudom, hogy nem nagyobb a baj... Csak nem történik olyan, amiért a naplót elkezdte az írója.  Elgondolkodtat a dolog. Mondjuk, ha egyszer netán szembesülnék azzal, hogy fel kell hagyjak ezzel a "projekttel". Mert kiderül, hogy nem sikerült a hajó... Hogy nem alkalmas arra amire kitaláltam....Hogy én nem vagyok alkalmas erre az életre, mert kitör rajtam a lakásban lakási mánia és felhagyok az "offshore" (és itt nem az adóparadicsomról van szó, mert sajnoshálistennek engem a jövedelemadó már nem érint) élettel. Vajh a kudarcot ugyanígy leírnám e ebben a blogban? Vagy egyszerűen elhallgatnék? Egyáltalán meddig lehet egy naplót írni? Most van rendszeresen napi 200-250 olvasóm. De ha majd odáig jutok, hogy a legnagyobb hírem az lesz, hogy sikerült egyedül kimásznom a deckre meg vissza, az vajh kit fog érdekelni és ha netán igen, illik e, szabad e ezért naplót írni? Na majd ha oda jutok kitalálom.

Nagyon igyekszem kihasználni ezt a pár kellemes napot, mielőtt ránkesik a tél. Elugrottam a boltba anyagért és ma egész nap ponyvákat hegesztettem. Körbeértem az anyaggal, a hátsó front új lebernyegébe még egy ablakot is tettem, hogy kilássak hátra. Mivel ilyen luxusholmim, mint axiométer nincs és nem is lesz a hajón, amikor hátrafelé kinézek azt is  látom hogy áll a kormány. Holnap reményeim szerint minden rögzítéssel megleszek, többet nem tud bejönni se hó, se eső a "verandára". Igy itt a cockpitban le tudjuk venni a sáros bakancsot, gumicsizmát, esőkabátot, meg lehet szárítani az esernyőt, szóval a koszolás, vizezés a szalonban, hálóban jelentősen csökkenni fog.