Reggel eltakarítottam a havat a deckről, meg a pontonról. Hólapáttal kezdtem, de olyan kristálytiszta porhó volt, ami a kemény hidegben cseppet se olvadt még a napsütötte és alulról fűtött decken se (jó a hőszigetelésem), hogy a seprő bizonyult a megfelelő szerszámnak. Óvatosan pipiskedtem a járón, de szerencsére nem csúszott cseppet se. Kivittem a szemetet és megmértem mit bír a fagyálló a kocsiban, minusz 15-öt mutatott a műszer..hm ha hidegebbre fordul az idő letakarom egy ponyvával a motorháztetőt és berakok valami ellenállásos fűtést a motor mellé éjszakára. Még ki kell találjam mit. Bajban voltam pár napja, amikor a csomagtartót akartam nyitni, mert befagyott a zár, a kulcs ugyan belement, de nem fordult el, ma mondom rámegyek egy hajszárítóval és megpróbálom kiolvasztani, de csodák csodájára simán kinyilt, úgylátszik a napon kiolvadt tegnap, vagy tegnapelőtt. Amire mindezekkel végeztem alaposan átfagytak az ujjaim, nem tudom miért, aránylag jól bírok hideget meleget, de a kezeim nagyon hamar kezdenek fázni, annyira, hogy a fájdalomtól nem tudok velük semmit csinálni. Emlékszem amikor úgy 40 éve katonaként kihajtottak a zimankóba, akármit csináltam a kezemmel úgy megdermedtek az ujjaim, hogy képtelen lettem voltam tisztességesen célozva ellőni a lőszereimet, inkább elrejtettem őket a műanyag tusába a Kalasnyikovnak és nyáron azzal lőttünk nyulat Márkón. Az, hogy a nagy durrogtatás közben az én fegyverem nem szólt (és utána nem kellett megpucolni), a kutyának nem tünt fel, a tisztek behazudták a remek lőeredményeket a századnaplóba, ettől lettünk kíváló század, ami a főnökségnek extra prémiumot és egyéb jutalmakat jelentett. Ennyit a mostanság annyit emlegetett sorkatonaság hatékonyságáról.
Ettől a reggeli programtól elegem is lett a kintlevésből, viszaköltöztem a szalonba és a "Gy" könyvét csináltam, van még belőle kb 80 oldalam, a héten megleszek vele, ha nem jön közbe semmi. Jó könyv lesz ez, bár a szerkezettel vannak gondjaim, ami ugyan nem a lektor feladata megoldani (ha egyáltalán igazam van), meg a pillanatnyi munkacím se tetszik igazán se a szerzőnek se nekem, de egy jó címet kitalálni egy könyvnek legalább olyan nehéz, mint egy jó hajónevet kitalálni. Szóval a könyv igazi "tengerészes", bár fikció, de pontosan követi az egykori Mahart tengerhajózás egy tipikus linerhajójának szokásos eseményeit, majd a Mahart bukását, az egész privatizációs gyalázatot, bár a cégnek a könyvben más neve van, mondom fikció, meg így nem lesz per. Van benne sok idegen kikötő az ottani látványosságok leírásával, a mindennapi hajósélet szépsége és nehézségei, pl. az egyenlítői keresztelő hiteles leírása, van izgalom, kaland, csempészés és szex (ez utóbbiban azért sajnos emlékeim szerint mesze nem volt annyiban részünk, mint amit könyv ír, de biztos csak én voltam peches, meg pénztelen Bangkokban). Számomra külön öröm, hogy szerepel a könyvben az a magyar (?), na jó, angolból, olaszból, németből, horvátból, oroszból magyarra "ferdített" tengerésznyelv, mely velünk hal ki, hisz nem lesznek többé magyar kereskedelmi hajók a tengeren. Kiejtésük szerint szerepelnek (és nekem mint lektornak komoly problémát okoznak néha, hiszen leírva sose voltak tán, legfeljebb tengerészlevelekben), ezáltal emléket állít annak a tulajdonképpeni szlengnek, amit beszéltünk és elődeink beszéltek a porosfehérzöld lobogós hajókon száz éven kersztül. Ha valaki végigolvassa a könyvet és egy időutazás során visszacsöppen mondjuk az M/S Petőfire 1976-ba, senki ne fogja kinézni a legénységből ha megszólal. Van egy meglehetősen csúnyán végződő történetem ehhez. Az M/S Újpestre beszállt egy újonc elektrikus. Csak nevetett a tengerésznyelven. Azt mondta hülyeség, hogy itt mindent másképp hívnak. Hogy az ék nem ék, hanem kunyó, hogy a deszka az nem deszka, hanem dönecs, hogy a raktártető többszázkilós gerendája az nem "I" gerenda, henem bimm, hogy a madzag az filadzó, hogy a horog az hukk, hogy minden, de minden másképp "van mondva" egy hajón, mint otthon. Ki is jelentette, hogy ő ugyan nem fog ilyen hülyeségeket megtanulni, frászt. Nos Triesztben sztórt rakodtunk. (sztór= az a cucc amit otthonrólküldtek kamionban a hajó ellátására, tehát élelmiszer, eszközök, stb, hogy ne kelljen drága valutáért külföldön megvenni) A bócman daruval emelte a dönecsköteget (lásd fent) és lerakta a deckre a nyitott raktár mellé egymás mellett lefektetett bimmek (l.f.)tetejére. Amikor a dönecsköteget lerakta a daru, a brága (két végén hurokkal {gasszával}ellátott drótkötél, amivel a deszkák át voltak kötve, hogy emelni lehessen őket) egyik végét az egyik matróz leakasztotta a daru hukkjáról (l.f.) és a daru elkezdte kihúzni a brágát a dönecsek alól. A deszkák és a legszélső bimm közti súrlódás csúsztató erjétől a szélső bimm elkezdett kidőlni. A bócman látta a veszélyt és a bimmek mellett ácsorgó elekre ráordított, hogy "Vigyázz, dől a bimm!" Nagyon lassan dőlt a bimm, ha tudja a fiú, hogy mi az, ellép onnan és semmi baj nem történik. De ő csak nézett az égbe, hogy mi is dől, közben a nagy vas rádőlt a lába fejére és kissé szétkente azt. Csúnya lecke volt, pedig hányszor mondtam neki, hogy "Rómában mint a rómaiak" de mindig csak legyintett. Kórházba került, majd gipszben hazamankózott cuccal, vonattal, (ki is lépett a cégtől, soha többé nem látta senki hajón) jellemző a cégre, hogy sajnálta a pénzt mankókra, én hegesztettem neki két mankót iszonyú nehéz 3/4"-os gázcsőből, mert csak az volt a hajón. Ennyit a lektorálásról.
Nem nagyon akarom ezt a blogot politikával átitatni, de kaptam egy levelet és mivel benne van, hogy ha gondolom kitehetem ide, ki is teszem. Aztán írok hozzá majd a végére valamit.
Szia Kedves Tengerész
Elkezdtem az alábbiakat beírni a hétfői kommentekhez.
Aztán úgy gondoltam, hogy a mondandóm nem oda való, ám ha akarod, akkor természetesen odamásolhatod, ha értelmét látod.
Nem gondolom azt, hogy politikai beállítottságon, világnézeten, ízlésen lehet és érdemes vitatkozni. Úgy tartom, szimpátia, barátság, segítőkészség nem ezen múlik.
Mégis megtisztelő lenne, ha elolvasnád a véleményemet.
A nyugdíjak „lenyúlásáról.”
1997 előtt, ha valaki 100.000.-Ft-ot keresett, abból 25.000.-Ft-ot fizetett be az államkasszába nyugdíj-járulék címén.
1998-tól kezdődően ugyanúgy (ha az inflációt meg a fizetésemelését nem számítjuk) 25.000.-Ft került levonásra a fizetéséből, csak ebből 20.000. ment az államkasszába, 5.000. pedig a magán-nyugdíjpénztárba. Ezt egyesek választották, másoknak pedig kötelező volt, megint mások pedig nem fizettek magán-pénztárba.
De mindhárman ugyanannyit (a példánk kedvéért írom ezeket a kerek számokat) fizettek be.
Ide és oda, vagy csak oda.
Az akkoriban induló magán-nyugdíjpénztárak ezekért a pénzekért semmit nem tettek, most mégis azt kiabálják, hogy az állam elveszi tőlük a „zemberek” pénzét.
Tudomásom szerint hét ilyen nagy magán-nyugdíjpénztár van az országban.
Ezek nem szívjóságból kezelik a befizetők pénzeit, hanem mind a heten profitot akarnak termelni belőle. Maguknak. Nem pedig a kedves nyugdíjasoknak. Hét cég, hét székház, hét számítógépes rendszer, hét cég alkalmazottainak fizetése…..Hét cég szakértői, hogy milyen „hozamokat” tudnak produkálni. (Volt olyan is, amelyiknek sikerült jól sáfárkodni a tálentumokkal, meg volt olyan is, amelyiknem nem. )
Tényleges nyugdíjat ezek a cégek MÉG nem fizettek ki, még nem telt el annyi idő, hogy az első befizetők elérték volna a nyugdíjas kort.
Tehát mi történt valójában? Azok, akik a KÖTELEZŐ magán-nyugdíj törvényt meghozták, adtak használatra egy valag pénzt ennek a hét cégnek a korábbi közös pénzből.
Ennyivel kevesebbet lehet most újraosztani a nyugdíjasok között.
Tehát amíg az én 25.000. forintomból (is) kapta minden hónapban a nyugdíját apám és anyám
(és te is, kedves Vilmos) addig sem volt fenékig tejfel a helyzet, de mióta én is magán-nyugdíjpénztárba utaltam a 25.000.-ből 5.000. Ft-ot, azóta Jószüleim és Te csak a húszezer forintomon osztozhattok, mert a maradék ötezret ezek a talpig becsületes bankok-biztosítók forgatják, fektetik be, „gondozzák” J (Rá van ugyan írva, hogy „ez T T befizetése” de ez őket egy kicsit sem zavarja.
A „második pillér.” Persze. Röhögnöm kell.
Ami kevésbé vicces:
Amikor Drága Feleségem meghalt, kaptam egy levelet az ING-től.
Máshonnan tudták meg, hogy Kati meghalt, mert én biztosan nem jelentettem be nekik.
Biztos feltűnt nekik, hogy nem kapják a havi befizetéseit.
Becsületükre legyen mondva, vártak egy-két (talán három) hónapot is, hogy ne zavarják a gyászt. Levelük első bekezdése szívhez szóló és őszinte részvéttel fogalmazott pár mondatból állt. Udvarias volt és korrekt.
Utána egy teljesen precíz összeállítás következett Kati befizetéseiről. Évekre és hónapokra lebontva, táblázatba foglalva.
Kati közel nyolc éves tagsága alatt befizetett az ING-Bank magán-nyugdíjpénztár számlájára
1.938.000.- Ft –ot.
Mint a jelenlegi kormány ellen acsarkodók fennen hangoztatják, a magánnyugdíj-pénztári befizetésekben az a nagyon jó, hogy örökölhető.
Én, mint az elhunyt feleségem egyetlen és kizárólagos örököse a hagyatéki tárgyalási végzés beküldése után az ING-Banktól 432.000.- Ft-ot kaptam.
Ezt „örököltem” Katitól. A majdnem kétmilliós befizetéséből. Jó kis „hozam” !!!
Szabályos kimutatásokkal, levonásokkal, költségekkel. Törvényesen.
A rendkívül udvarias magán-pénztártól.
Kérdésem: Akkor most ki nyúlja itt le a pénzeket ??????
1. Természetesen engem NEM érdekelt akkor sem, meg most sem a pénz összeg nagysága.
2. Nem vitát akarok kezdeményezni. Csak bosszant a TV-rádió, politikus, elemző, amikor „lenyúlásnak” minősíti a ma megszavazott törvényt.
3. Véleményemet nem akarom senkire ráerőltetni. (Ezért nem a blogod kommentjébe írtam) Úgy gondolom viszont, hogy talán árnyalja a helyzet értékelését az én esetem.
Elnézést, de bármiféle személyeskedés megelőzésére az aláírást kitöröltem és a levélben is TT-re javítottam a nevet biztos ami biztos. És ha netán valaki csúnyát ír erről a véleményről azt kimoderálom, bár ezen a blogon ilyen eddig nem fordult elő és nem is tartok tőle, hogy fog.
Nos annyit akarok mondani, hogy az első bekezdéssel nem értek teljesen egyet. A politikai beállítottságon világnézeten lehet vitatkozni. Izlésen valóban nem. De becsületes értelmes emberek közt vita folyhat akár politikáról is. Szóval nem a vakhívőkről beszélek. Én, és ezt akár mentegetőzésnek is veheti bárki, nem foglakoztam a nyugdíjpénztári témával, mert sose érintett személyesen, eleve túl öreg voltam amikor bevezették, tehát nem lettem tag. Nem is foglaltam állást itt, mindössze idéztem egy sztendapos amerikait, aki kisértetiesen hasonlókat mondott "ott" mint ami itt van. És meg kell mondjam T T-től kaptam az első értelmes magyarázatot a dologra, ami gyalázat. Mert egyik oldalról azt mondja a megmondóember, hogy meg kell szüntetni, hogy a nyugdíjakat a simlisek "eltőzsdézik", ami tudva, hogy a pénz legnagyobbrésze állampapírokban van nettó hazugság. A másikról meg azt mondja a megmondóember, hogy lenyúlja a kormány, ami a másik hazugság, a kormány nem a seggébe tömi a pénzt, hanem berakja a költségvetésbe, amiről mindenki tudja, hogy iszonyatos hiánytól szenved, mert mindenki adót csal. De SENKI eddig egy ilyen egyszerű számtanpéldát nem írt fel a táblára. Nos egyet látok. Lehet, hogy ezt kellett csinálni, mert akkora szarban van az ország, hogy az én nyugdíjamat csak akkor tudja fizetni, a felosztó kirovó rendszert üzemeltetni, hogyha besöpri a kasszába a magánnyugdíjpénztárban felhalmozott 3milliárdot. De akkor el kell menni Balatonöszödre és azt kell mondani, hogy hazudtunk amikor azt mondtuk, hogy nincs szükség megszorításokra, mert az megszorítás, ha azt mondom valakinek, hogy többet nincs neked a számládon az a pénz ami eddig ott volt, mert kell az ország talpraállítására, de ha ezt megmondjuk a szavazás előtt, nem fogtok ránk szavazni és a tolvaj tehetségtelen teszefosza (a három T csak új köntösben) szocik tovább fogják nyomni a szarba az országot, sajnáljuk ilyen a demokrácia csak így lehetett nyerni.
Szóval nyugdíjpénztár vonatkozásban nincs hartározott meggyőződésem. De én aki alapjábavéve nem szeretem a demokráciát, mert nehezen tudok beletörődni abba, hogy a leghülyébb és a legokosabb állampolgár szavazata ugyanannyit ér, mégis úgy gondolom, hogy ha ez a szabály akkor eszerint kell működnie az országnak. Kis túlzással lehet, hogy hülyeség, hogy a sakkban a lóval csak "L" alakban lehet lépni, de hát ez a szabály. És ezen az se változtatok, ha enyém a sakktábla kétharmada. 40 évbe tellett az országnak, hogy eljusson, legalább valamiféle demokráciaféleséghez. Ha most valaki berakja az emberét köztársasági elnöknek, főügyésznek, alkotmánybírónak, médiahatóságnak, a törvénymódosításokat, megkerülve az erre való parlamenti bizottságokat egyéni képviselői javaslatként nyújtja be ezzel egy csomó hiba törvénybe kerülését kockáztatva, olyan alkotmányt akar írni, amiben egy sor marad a régiből, hogy a főváros Budapest, és a jogállamot a korona fogja helyettesíteni, hogy ezt az alkotmányt már nem lehet soha többé megváltoztatni (mert az, hogy egymás után két 2/3-os ciklus kelljen hozzá az ezt jelenti gyakorlatilag)akkor az diktatúrát épít aminél nincs rosszabb. Mert lehet ugyan bízni benne, hogy most egy "jó" diktatúra jön, de ilyen sose volt a történelemben.
Aztán (mondom a végén én is TV függő leszek) megnéztem egy ősrégi feketefehér magyar filmet az m2-n, gaffos(!!) hajókat mutattak háttérben a Balatonon, egész elérzékenyültem. Pogácsa, meleg, békesség, szívemnek kedves régi bugyuta film azokkal a szinészekkel, akik már gyerekkoromban is öreg szerepeket játszottak, nekem ennél több nem kell vasárnap délután a boldogsághoz.
olyan szikrázó napsütés következett pár perc múlva, hogy nemhogy kinézni, de az ablak felé nézni se lehetett hegesztőálarc nélkül. Most hullik a hó, csináltam egy képet esti pipere közben a head ablakán keresztül.
Megnyugtató a behavazott kikötőkötél, ha a tegnapi szél lenne biztos nem állna rajta meg a porhó.
"J" ugyan észlelte a dolgot, de én annak tudtam be a vízfelőli oldal mélyebbre merülését, hogy a néhány napja lecsökkent víszinttől a parton felült, így a másik oldala mélyebben merül. Nos valóban ez történt, csakhogy ezek szerint volt ott egy lyuk a vízvonal felett, ugye ott rohad legjobban a hajó, ahol hol víz van, hol levegő, szóval amikor az víz alá került, szépen elkezdett becsorogni az úszótestbe a duna és a ponton, mint a kankutya amikor meglocsolja a villanyoszlopot kiemelve a partra támaszkodó végét, a másik végével elmerült egészen addig amíg a kötelei engedték. Szóval "J"-nek mint mindíg, most is igaza volt. Nos azt eszelték ki a profik, hogy azt a pontont, amire én vagyok kötve elsülyesztik a búvónyílások pereméig, összekötik a ronccsal és elkezdik kiszivattyúzni a vizet az "én" pontonomból, mire az kiemeli addig a roncsot, hogy az is szivattyúzható legyen. Elég szomorúan vakarták a fejüket a fiúk de én igyekeztem vígasztalni őket, hogy milyen kellemes lesz hóesésben csinálni jövő héten, esetleg ha még a víz is elkezd befagyni. Mindenesetre ha kezdődik a manőver, elkötünk tőle jó messzire.
Nem láttam még olyat, hogy a vitorlázás ne járjon állandó "szereléssel" ez alól a modellversenyzés se kivétel. Itt éppen a Belo szereli a sokszoros győztes 111-es rajtszámú hajójának rigjét. Kicsit egyszerűbb kikapni az árbocot, mint Amapoláét, de a hidegben fagyott ujjakkal a cérnavékony (merthogy az is) shottokat fűzögetni nem is egyszerű.
(a rajtvonal a két fehér bólya közti egyenes, de a túloldali csak a legszélső hajó vitorláján át látszik) rendkívül élvezetes egy ilyen verseny látványa, ilyen lehet egy "igazi" vitorlásversenyt nézni helikopterről. Minden hiba, minden szélforduló látszik. Folyamatosan ellenálltam a vágynak, hogy valakitől a futamok szünetében elkérjem a távirányítót, hogy egy kicsit élvezkedjek a hajójával, mert nem akarok beleszeretni, nem kéne most egy újabb hobbi, talán ha kész lesz Amapola, szóval soha.
"J" meg különösen megérdemli, a kocsival felmentem a lejtőn, hogy az úton keresztbeállva megakadályozzam, hogy valaki szézautózza a slaugomat, hát a havas sáros lejtőn tolnia kellett az autót, miközben én kipörgő kerekekkel cikk-cakkoltam, szegény úgy járt mint a burleszkfilmekben, még a képe is sáros lett.
Kívülről és belülről. A külső oldal azért ilyen fénytelen, mert még nincs lelakkozva.
és amikor annyira felmelegedtek, hogy az olaj elkezdett belőlük kifolyni levettem és a felül látható félbevágott lakkosdobozban lévő visszal átdörzsöltem őket. (A rács alatt a kályha tetején száradó aprófa mindíg a következő begyújtás anyaga, csak arra kell vigyázzak, hogy lekapkodjam mielőtt meggyulladnak.) Vaxolás után így néznek ki. .jpg)
Ennél jobban nem
De a beköltözéssel még megvárom a mínuszokat. Hátha idén mégse lesz tél. Ma befejeztem a szalon ajtót kívülről-belülről záró szerkezetet, fel is szereltem. A reteszként szolgáló fadarab visszakerült a tüzifatároló vödörbe. Egész fel vagyok dobva az ilyen apró változásoktól. Kiklattyintom, beklattyintom, záródik, nyitódik. Kívülről még le is lehet lakatolni. Régen bosszantott már ott az a primitívség azzal a gyújtósdarabbal, mégkorábban egy laposvas, rátapasztott hangszórómágnesekkel, amik mindíg leestek. Most végre végleges a megoldás. Most már sötét van, de holnap lefényképezem.
A ponyva anyag azért ilyen tarkabarka, mert ez is
"P" azt írja másodikként (!!) sikerült elrajtolni, az egész mezőny mögöttük volt a rajt után. (Legalábbis így tudom lefordítani a szöveget: "Second through the start line, fleet behind!", a mobil telefonja angol szavakat kínál fel az első betűk leütése után, csak a PC-n mailezünk magyarul.)
.jpg)
Ponyvából nekiálltam kiszabni és megvarrni rá egy kappát, hogy megvédjem a csomópontot a pinekkel az időjárás viszontagságai ellen télen. "J" sütött piskótát, most tortával tömjük a bendőnket. A gáztűzhely remekül működik.
Balról a második gomb a sütő szabályzója, jól látszik 11óra irányában a filctollas jelőlése a kislángnak.