Tegnap reggel begyújtok, viszem ki a szemetet, átlépem a korlátokat a pontonon, egyszercsak ahogy megyek fel a lejtőn, egyre jobban elkezd fájni a bal térdem. Mi a fene ez? Mondjuk kétségtelen, hogy térden gyalogolva csiszoltam, törölgettem, lakkoztam körbe elöző nap a szegélyléceket, de volt rajtam gumi térdvédő! Így még nem jártam. Na azért végigdolgoztam a napot, ki kellett használjam a jó időt. A fájdalom amúgyis csak addig igazán kínzó, amíg az ember odafigyel magára, amint nakiállok melózni, valahogy elfelejtem. Tehát még a reggeli harmat feláztatta koszt lesikáltam a deckről, ultrás vízzel felmostam, leöblítettem és feltöröltem. A nap aránylag gyorsan felszárította, én nagyjából bejelöltem a csúszásgátló felület helyét ceruzával és körbefestettem a maradék deckfesték egy részével, közben bakelitport szitálva a festékre. Hááát... szép nem lett, de nem csúszik az biztos. Ma le fogom kenni mégegyszer, újra szitálva a port és ha az időjárás kitart (meg a térdem bírja, mert persze mindezt térdelve kell csinálni), holnap lefestem egy fedőréteggel. Nagyon fontos volt a havazások előtt megoldani a csúszásgátlást, mert tavaly a frász jött rám, amikor a friss porhóban álltó helyemben oldaltszánkáztak a lábaim mindössze a deck minimális lejtőjének hatására. Szóval ma folytatom térd ide, térd oda. Amúgy volt egy ember aki végiggyalogolta Angliát és erről írt egy könyvet. Se a szerző nevére se a címére nem emlékszem, de arra igen, hogy valahol félúton rettenetesen elkezdett fájni a lába. Keresett orvost, aki azt mondta, pihenjen, hagyja abba. Keresett másik orvost, az is azt mondta. De nagyon nem akarta abbahagyni a gyaloglást és felkeresett egy embert aki annakidején a gyalogos katonák mellett felcserként működött. Az öreg katona alaposan megvizsgálta a lábát és kijelentette: "uram ennek a lábnak egy dologra van szüksége, gyaloglásra!", és valóban, bár eleinte fájdalommal kűzdve, de egyre javulva folytatta a túrát és rendbe is jött a lába. Na én is követem a módszert. Nehogymá' a szervezet parancsoljon!!
18:33 Hát a deckfestésből nem lett semmi. Nagyon úgy tűnik kifutottem az időből. ma igazány szép idő volt, de bármennyire is sütött a nap, bármilyen meleg is volt délben, a hajó árnyékos oldalán nem száradt fel teljesen az éjszakai nyirkosság. Márpedig nedvesre nem lehet festeni akrillal. Nagyobb baj nincs. A deck csúszásmentes, a festék eláll jövő nyárig (már vagy 4 éve vettem és semmi baja), akkor fogom felkenni a véglges rétegeket amikor hosszú meleg napsütéses napok lesznek. Télre megfelel így ahogy van. A térdem reggel elég nehezen "indult be", de a szúró fájdalom tompa sajgásra váltott, használt az éjszakai borogatás, előtte meg valami kence amit "J" kent rá. Azért nem henyéltem, csónakból körbemostam a hajó oldalát, sikaflexszel kikentem a korlátlábak hézagjait a szegélyléceknél, hogy télen ne tudjon befolyni oda a víz. Aztán még tegnap este csináltam egy vaxot a kültéri lakkozott dolgok védelmére. Az úgy működik, hogy vízköpenyes enyvfőző edényben megolvasztok méhviaszt és elkeverem terpentinnel. Ezek manapság már beszerezhetetlen anyagok, valamikor 20 éve egy szakács kollegámtól vettem a viaszt, aki méhész is volt, a terpentint meg ugyanakkor, a valamikori Erdőkémiától, ami azóta azt hiszem megszünt, a terpentin meg jövedéki termékként eltünt a boltokból. A terpentinből annyit kell beletenni, hogy szobahőmérsékleten olyan cipőpaszta állagú legyen a kihült anyag. Amúgy a klasszikus cipőpaszta is így készül, csak még faggyút is adnak hozzá. Sőt, az autómotorok termosztát patronjában is ilyen keverék van. Amit én gyártottam az a régi Tangó paszta megfelelője. Ezzel a vaxszal "J" egy puha flanell ronggyal az összes kültéri lakkozott felületet átdörzsölte, majd egy másik ronggyal kifényesítette. A kezelést havonta meg fogjuk ismételni. A viaszolástól a kezelt felület ledob magáról minden nedvességet, az eső, a harmat gömb alakú cseppekben gurul le róla.
