Reggel hétkor már kihasználva a jó időt (jön a tél jön a tél jön a tél!!!) gyorsan vágtam még gyújtóst, meg behordtam pár vödör fát a cockpitba. Biztos említettem már, de nem győzöm hangsúlyozni, csak akkor vagyok nyugodt, ha legalább egyheti tüzelő itt van az ajtóban, azzal átvészeljük, ha esősre fordul az idő és pár napig kimenni se tudunk igazán. Meg kimenni még csak hagyján, vízhatlanban nem gond, de kitakarni a kinti tárolót, áztatni a fát behordás közben nem szerencsés.  Reggel minden csurom víz az éjszakai páralecsapódástól, ezt kihasználva felmostam a decket. Korábban vödröztem, meg búvárszivattyúval nyomattam a vizet a deckre, de legjobban bevált, legkevesebb erőfeszítéssel jár a folyamon már tán évszázadok óta használt "svábler"! Ezt az eszközt akkor ismertem meg, amikor a Buda nevű iskolahajóra behajóztak a Dunára egy hónapra tűz- és munkavédelmi tanfolyamra, mielőtt a tengerre mentem volna. Szóval svábler. Azt hiszem a magyar neve "nyüstbojt", de senki nem nevezte így. Gondolom a blog olvasói közűl nem sokan ismerik, se a tengerhajózásban, se a sporthajózásban nem használják, egyedül a Dunán találkoztam vele, ezért elmondom. Valamikor régen a köteleket nem vacak műanyagból, hanem jó nedvszívó szálakból sodorták. Na egy ilyen jó vastag kikötőkötélből az ember levág egy másfél méteres darabot, az egyik végére köt egy törökfejet, vagy elbabázza, szóval biztosítja, hogy egyben maradjon, a másik végét meg szétfejti elemi szálakra. Az elkötött végébe belefon egy két méteres dobókötelet, ezzel a kötéllel belelógatja a Dunába, a bojt megszívja magát vízzel, mire a dolgozó kirántja és széles mozdulatokkal bő vízzel mossa vele a fedélzetet. Ennek az eszköznek a "háziasított" változata az a nyeles izé, ha jól emlékszem "mop"-nak hallottam emlegetni, de erre nem esküszöm meg, amit egy kinyomókosaras vödörrel árulnak azoknak akik nem szeretnek felmosóronggyal hajolgatni. Na amikor a műhelyt takarítottam az árbocmunkák végén kiköltözéskor, találtam egy ilyen izét, amit én merő nosztalgiából továbbra is sváblernak hívok, ezt mártogattam a vízbe, vödör se kell és szépen lemostam a decket vele.

Aztán folytattam a főárboc alsó végének kialakítását, negyed kettőre végeztem is vele, remélem az epoxi a hideg idő ellenére csak megköt valahogy, merthogy a vasakat amiket az árboc négyszögletes végébe két oldalról bemartam ebbe ültettem, mielőtt odacsavaroztam. Miután a kábelek miatt nem lehet az árbocot keresztbe fúrni, a kétoldalt kialakított fészekbe fogok egy-egy 20-as csavart becsavarni jobbról balról, ezen fog forogni az árboc töve felállításkor, ledöntéskor. Azért a betegség kivesz belőlem, gyenge vagyok, alig vártam, hogy végezzek az ebéddel, máris zuhantam vízszintesbe és aludtam egyfolytában másfél órát, de utána se volt kedvem semmi értelmeset csinálni, csak piszmogtam. Azt hiszem ledőlök, mert fáj minden tagom. Ahogy ezt írom megszólal életem párja, akit nálam sokkal jobba ráz a köhögés és mindketten egyfolytában fujjuk az orrunkat, "olyan vagyok mint a szar". Csatlakozom az előttem szólóhoz.