Hajónapló

Eredményes nap volt. Elsősorban megjelentem az eheti fejezettel. http://kopar.blog.hu/2018/02/01/ggr_2018_25_resz

Aztán végre túllendültem a régi telefonból a számlista átmentésével az új telefonra, Varga Zoli olvasóm küldte a menühöz a kulcsmondatot. Én ott szúrtam el, hogy örökösen a "beállítások" (villáskulcs ikon a Nokiánál) menüben kerestem, közben a "Telefonkönyv" ikon alatt a "Másolás" almenüben kellett volna.

Megjavítottam a levélszekrény zárját és összeraktam a csónak villanymotort, ami egy bosszantó apró hiba miatt leállt, a piacról részben evezve, részben SP motorcsónakja mellé kötve jöttünk haza a múlt héten. Eredményesen installáltam a TV GO-t J új táblagépére, hogy tudjon Pesten is TV-zni, ne kelljen neki a puszta falat bámulnia az üres lakásban, miközben egész héten ott alszik, mert naponta gyógykezelik. Nem mondom, hogy utolértem magam a restanciával, mert a fele fa még mindig ott van összevágatlanul az udvaron, de határozottan haladok.

Kis színes a végére, itt látható Flóra ( a tavalyi mannschaftom) és az ő Lajoskája.

https://fem3.hu/musoraink/fem3cafe/31009_kutyakent-nevelkedik-lajos-es-odusszeusz-a-ket-orokbefogadott-torpemalac.html

Lajos most még Pesten lakik F-el, de le fog kerülni ide hozzánk a szomszédba Szmájlinak játszótársnak.

Ma egész este a telefonommal szarakodtam. Az volt a menet, hogy az új telefonból kiszedtem a kis SIM kártyát, a nagyobbító kerettel, amit kivágtam a lapjából az új kártyának átalakítottam nagyra és bedugtam a régi telefonba. Arról átmentettem  az új SIM kártyára a számokat, majd visszadugtam az új telefonba és máris ott voltak a számok. Kivéve amik nem. Mert a régi SIM kártyán 249 telefonszám volt, de ebből csak 141- et rakott át az új kártyára feltehetően csak azokat amik nem a kártyára, hanem a telefonra voltak elmentve. Hogy hogyan kell a kártyán lévőket a telefonra átmásolni azt sehogy se tudom kitalálni. :(

Egész délelőtt vágtam tördeltem az ágakat, aztán még mindig majd ugyanannyi van mint volt, bár a rakás elérte az ő tetőfokát.

Tudom, tudom. Elhanyagoltam az olvasókat, nem szép dolog, sevylor rám is pirított. Ugye mint tudjuk az ember felelősséggel tartozik azok iránt akiket megszelídített. Szóval egyszerűen képtelen vagyok utolérni magamat. Itt van ez a cseresznyefa amit legallyaztam. Elképesztő babra munka a hatalmas kazal ág felaprítása bozótvágókéssel és láncfűrésszel. A favágók ugye úgy csinálják, hogy a vastagjából lesz a tűzifa, a vékonyát meg máglyában elégetik az erdőben. De nekem egyrészt nincs helyem hatalmas tábortűzre, másrészt vizes, nem ég, a halálom amikor valamelyik seggfej lerohan a telekre és elkezdi a vizes gizgazt füstöltetni utcahosszat, harmadrészt meg nekem a vékony ágak lesznek a gyújtós amikor jövő télre megszáradnak, most is épp azzal gyújt be J a cserépkályhába, amit tavaly gallyaztam az almafákról. Aztán hol hó esett, hol eső esett, ami hátráltatott, amikor meg épp sütött a nap valahova kellett menni. Szóval még mindig nem vagyok túl a feladaton. Ez úgy a fele,

a többi még így néz ki.

Erősen leköt a  http://kopar.blog.hu/ szerkesztése, ami mostanra, hogy leköröztem az amerikai szerkesztőt saját adatgyűjtés, fordítás, sok óra munka van benne. Szeretnék szintet lépni a harmonikával, legalábbis technikában, a jobb kezem gyűrűsujjának középső ízét úgy tűnik kissé túlterheltem, hetek óta érzékeny, most pl. gépelésnél is fáj. De pillanatnyilag a fő ellenség az informatikai elektronikai kütyük. Egészen ártatlanul indult, bár én előre tudtam, hogy baj lesz belőle, ezért is halogattam a régi Nokia 6020-asom lecserélését. De hát már több sebből is vérzett, a nulla gomb pl már többnyire nem működött rajta csak szétszedve az alaplapon nyomkodva, nem is mertem soha kikapcsolni, mert a PIN kódjában is van nulla. Szóval rászántam magam egy új telefonra. A népszerű okostelókkal az a bajom, hogy; 1. nagyok, kényelmetlen a nadrágom bal zsebében, márpedig én nem fogok cargonadrágot hordani a telefon miatt, 2. nálam az teljesen megszokott, hogy fogdosom koszos kézzel, leejtem, beleejtem valamibe hetente kétszer, egy nyolcvanezres (vagy drágább) telefont nem szívesen vennék újat havonta. Sajnos NINCS már olyan telefon mint a 6020-as ami mindezt bírta 15 éven át. Na végülis megalkudtam magammal egy félokos (vagy félbuta ) CATERPILLAR B30-assal, mert ezt a Tmobile szolgáltatóm ideadta 5030Ft-ért, mégse nyolcvan. Ezt lehet vízbe ejteni, ha nem mélyebb mint 1m, gumírozott a háza, tehát eléggé ütésállónak néz ki, szétesni biztos nem fog, mert semmije se pattintható, hanem csavarok tartják össze. Sajnos széltében-hosszában 1-1 centivel nagyobb, mint a régi Nokia, de még mindig "egykezes", nem egy akkora lepény mint egy 5"-os Iphone. Ha már ott voltam a Tmobilenál, mindenféle egyébre hagytam magam rábeszélni, J régóta nyúz egy tabletért amin tud TV-t nézni, amikor egész héten a pesti üres lakásban csak a falat bámulja, merthogy a folyamatos gyógykezelés miatt hétfőtől péntekig kénytelen szegény ott lakni, de ehhez a UPC-vel az amúgyis lejárt hűségidős szerződést fel kellett bontani, a házat szétfurkálni kettesben a Tmobile szerelővel éj optikai kábeleket behúzni a két TV-hez PC-hez. De ez még mind semmi. Mert van ez az informatika gyűjtőnevű borzalom, amire a vájtagyúak fölényesen mosolyognak, pedig ez egy igazi sokoldalú kib@száshalmaz. SEMMI nem működik SEMMIVEL. És nem kizárólag azért mert ÉN nem értek hozzá. Itt van pl egy "egyszerű" probléma. A régi telefonomban van 250 telefonszám. Mondom nem létezik, hogy csak az a módszer legyen az új telefonba való átírásra, hogy kiírni papírra, aztán bepötyögni. Pedig ez lesz! Mert ugye a kézenfekvő módszer, hogy a SIM kártyára rámásolni a telefonkönyvet aztán az viszi az új telefonba. De az új telefonba nem jó a régi kártya, abba kisebb kártya való. tehát ez ugrott. Na mondom megyek Boriszhoz, ő három házzal arrébb székel egy pincében, körötte halomban a PC alkatrészek, szétszed, átalakít, megjavít, formáz, le- és feltölt, újratelepít és megold mindent ami kütyü. Mondom a problémát, mondja semmi baj, megoldjuk. DE! A régi Nokiához ilyen adatkábel már nem létezik. Sebaj akkor áttesszük a Sim kártyát egy másikba. De az ugyan képes bluetooth kapcsolatba lépni az új telefonommal, de mégse kommunikál, mert ugye a szoftver...ja, hát ja ugye....Sebaj akkor majd letöltjük PC-re és onnan majd...De ahhoz előbb egy applikációt le kell tölteni a netről és utána megy majd mint a karikacsapás. De nem  megy. Nem a boga Istennek se megy. Borisz hümmög és drótokat dugdos különféle lukakba. Úgy két óra múlva megelégelem a dolgot, a 250 telefonszámból 200 úgyis olyan ami még aktív dolgozó koromban került bele, sokról már azt se tudom kicsoda, a többit ami még kell szépen bepötyögöm egyenként. És akkor még nem beszéltem a tabletről, ami elvileg mindent tud, csak én nem tudok vele semmit, mert minden másképpen van mint a régi 7"-os kis Samsungomon, továbbá ott a két TV távirányító, amiken a gombok fele máshol van és mindnek más a funkciója mint a régi megszokottnak, ezektől olyan ideges tudok lenni, hogy legszívesebben  összetipornám apró darabokra az összes kütyüt. mert ezt nem lehet megtanulni. Ez annak megy aki ebben benne él, de még az is állandóan kínlódik. Mert amint megszoktál valamit, már meg is változott.  Az csak a filmekben van, hogy a computerzseni odaül a gép elé és már működik is minden. A valóságban soha semmi nem működik elsőre, aztán másodikra sem, aztán amikor végül sokadikra beindul, akkor mire mindenki megtanulja, hopp, már kijön egy új verzió és kezdődik elölről a szopás vele. UTÁLOM a kütyüket.

Munkás hetem volt. Levágtam a nagy cseresznyefa vastag ágai közül vagy ötöt. Volt köztük súlyosan károsodott is.

Úgy lehetett ilyen, hogy fent magasan letört egy ág valamikor sok éve és a törési felületen, melyet a fa nem volt képes öngyógyítással beforrni, behatolt a víz és folyamatosan rohasztotta a gesztállományt métereken át lefelé. Nyilván a fa koros voltával is összefügghet a dolog, ahogy az is, hogy az életerős ágak mellett könnyen pattanó, kiszáradt vékony gallyak is voltak szép számmal. Ugyanakkor a fa valamennyi vágott felületen lédús, tehát nem tudom hogy van ez a téli nedvkeringés leállás, de hogy ez a fa mint a szivacs tele van nedvességgel az biztos. Mint ahogy az is hogy az ágakon duzzadt rügyek vannak . Mindössze két vastag magasbaszökő kócos ág maradt a fán, ezek is csak azért, mert az eső, majd később a hó akadályozta a munkát.  De az történt, hogy ma hallgattam egy műsort a rádióban ami pont a fagyógyításról szólt és azt mondta a szakember, hogy nem szabad a fákat nagyon drasztikusan visszavágni, mert akkor a gyökérzet is károsodik, mert a kisebb lombfelület gyökérelhaláshoz vezet, ami nem áll meg. Szóval elbizonytalanodtam, egyelőre meghagyom a fa maradék ágait, így is duplán túlvágtam a maximumnak nevezhető 20-30 %-ot. Hát meglátjuk tavasszal hogy válaszol a fa a megifjítási kísérletemre.

Ma levágtam a második "gallyat".

Az ősi favágó módszer szerint a tervezett döntés irányába ék alakban bevágni

 majd a túloldalról átvágni. A gond csak az, hogy ez ilyen magasan volt.

Eeegen, szóval ott a kitolt létra tetejénél. Nem mertem az egészet egyből levágni, fentről kezdtem részletekben bontani, amikor egy darab leesett, lejjebb engedtem a létrát és újra vágtam lejjebb. Amikor már a vastag részhez értem, előbb a legmagasabb pontra  kötöttem egy kötelet aminek a vége a földre ért.  Elkezdtem vágni, de  amikor már úgy éreztem, hogy eléggé meggyengült, lemásztam és a kötéllel megpróbáltam messzebbről biztonságos távolságról letörni, szóval sose maradtam fent végig, mert bevallom féltem. Bármennyire is igyekszem kiszámítani a dőlést és zuhanást, történhet meglepetés. Jobb odalent a földön a hosszú kötéllel messze a fától amikor törik a több mázsás darab. Ehhez persze többször fel-le kellett mászni, mert elsőre nem vágtam át eléggé (meg másodikra, meg harmadikra se ), de aztán csak elgyengült annyira, hogy a kötelet a lengés frekvenciájával, annak amplitúdóját egyre erősítve, szóval ütemesen rángatva egy nagy reccsenés és pont oda esett a vastag darab ahova akartam. Volt ág, nincs ág. 

Az évgyűrűket megszámolva, ez az ág nagyjából akkor hajthatott ki a törzsből amikor letettem az úttörő eskümet, még emlékszem a végére, " A dolgozó népért és a hazáért Rákosival ELŐRE!" Hát már ez is történelem, nemcsak a Jóska gerendája.

 Tegnap átmentem a szembe Józsihoz kölcsönkérni a hosszú létráját, mert kihasználva a jó időt elszántam magam rá, hogy megalacsonyítom a hatalmas cseresznyefát, aminek a termését csak lehulló szemét formájában látom minden évben, mert olyan magasra nőtt, hogy csak a rigók férnek hozzá ( egyetlen ága hajlik le olyan alacsonyra, hogy a talajszintről is szedhető, de az is a szomszédba nyúlik). Józsi az akivel a háztetőnket is csináltuk, ő ács és végre rászánta magát, hogy a saját házukat is beborítja gerendaburkolattal. Ilyen nagy munkába kezdett.

Ezek a gerendák több mint  100 évvel ezelőtt épült házak un. "csapos gerendafödém"-ét képezték, szóval bontott anyag, amit hangyaszorgalommal tisztítottak meg ilyen szépre. Megszámoltam egyik bütüjén az évgyűrűket, 60 felett volt és alighanem a megmunkálás során pár elkopott a külső részről, szóval akkortájt kezdhettek növekedni a Kárpátok szent bércein, amikor az országban beindult az a pezsgő időszak, melyet utólag "reformkor"-nak neveztek. Mindig meghatódom, ha kézzel megérintem a történelmet.

Aztán Jóska egyik emberével átcipeltük hozzám a hosszú kitolható létrát. Már az is kemény feladat volt, ahogy ( kötél és erőkímélő fortély segítségével) sikerült egyedül felállítanom és a cseresznyefához támasztanom, ennyi elég is volt tegnapra.  Aztán ma lefűrészeltem az első, olyan 25 cm körüli átmérőjű első ágat. Azt remélem, hogy ha naponta végzek eggyel, akkor a jövő héten kész lehetek vele. Ettől a projekttől azt várom, hogy a vastag ágak visszavágásával, megifjul a fa, az alvó rügyekből friss hajtások bújnak elő, melyeket lesúlyozva, vízszintes növekedésre kényszerítek, így a termés egy alacsony létráról elérhető lesz. Ma kölcsönkértem még a Józsitól a testhevedert is és biztos ami biztos, alaposan megkötöttem magam a létra tetején, mert amikor "magam alatt vágtam a fát" amire rá kellett üljek a fűrészeléshez, kissé elgyávultam, hogy az egyetlen dolog amibe kapaszkodni tudok, az a két kézzel tartott láncfűrész. Mondjuk nem mögöttem vágtam az ágat, hanem előttem, tehát nem a lehulló részen ültem, de amikor letörik egy ekkora ág akkor az egész fa belerendül. Egy ilyen vastag, ferde  ág elfűrészelése amúgyis macerás. Nem lehet felülről teljesen átvágni, mert mielőtt a túloldalon kiérne a fűrész, letörik az ág és lehasít egy darabot a megmaradó, törzs felé eső  részből. Hogy ezt elkerülje a dolgozó, előbb a föld felőli részről kell bevágni, de óvatosan, mert ha túl mélyre megy a láncfűrész akkor az ág súlyától beszorul a vágásba a fűrész és kiszedni gyakorlatilag lehetetlen. Tehát az ágon ülve előbb "vakon" a láthatatlan túloldalon érzésre be kell fűrészeli annyit, hogy a fűrész még épp ne szoruljon be, aztán a felém eső oldalról teljesen átvágni. Amikor már recseg, akkor már csak azért kell izgulni, hogy leesés közben nehogy elakadjon más fába valamely ága, mert akkor előfordulhat, hogy a levágott vastag vég megindul vízszintesen a favágó irányába. Szóval a favágónak nagyon otthon kell lennie érzésre a statikában, fejben le kell játszani a "mi történik ha" variációkat. Az első ágat minden gond nélkül abszolváltam, a lehullott ágat felfűrészeltem és mivel a szomszéd telekre esett, a darabokat átdobáltam a kerítésen hozzánk, legalább egy heti tüzelő a jövő télen. Holnap felbaltázom, nedvesen jobban hasad mintha megvárnám amíg kiszárad. Hétfőn kitolom hosszúra a jobboldali dupla támasztó létrát és azt az ágat fogom lebontani fentről kezdve fokozatosan aminek itt a képen hozzá van támasztva. Az igazán csiklandós a többi ág lesz, azokat nem szabad hagyni leesni, mert valamelyik házat agyonvágnák. Izgi lesz.

 Ebéd  előtt még a vágási felületet is lekezeltem. Ehhez létezik egy Fagél nevű anyag, ami nekem most éppen nem volt, viszont volt méhviaszom és az előző tulaj által az építkezéshez használt és a sufni mögött hagyott, kökemény, kagylósan törő bitumenem egy zsákkal. Valamikor a fa vitorlás hajók deckjének deszkái közti  hézagokat olvasztott kátrány-viasz keverékkel öntötték ki, ha ahhoz jó volt akkor gondolom a fa sebkezelésére is alkalmas,   Egy lábosban egymásba olvasztottam kb fele-fele arányban a viaszt a kátránnyal és rácsorgattam a vágási felületre. Persze rögtön rádermedt, de felmentem egy hőlégfúvóval és alaposan ráolvasztottam a fára a kenyőcsöt. Ennél precízebben nem tudok eljárni. Így néz ki a lecsonkolt ág. ( a létrán azok az izék szőnyegpadló darabok, mert ez volt a tetőlétra a háztető csináláskor)

Hát kérem ez már a boldog újév. Kifejezetten és célzatosan álltam neki a hajón porszívózni és port törölgetni. A babona azt mondja, hogy mindezeket nem szabad január 1-én csinálni, mert akkor egész évben ilyen kellemetlenségekkel fog foglalkozni aki ezt teszi, nos annyira utálok takarítani, hogy talán így kényszerítve leszek rá, hogy többször tegyem, ne csak akkor amikor már minden vízszintes felületre írni lehet a porba, a padlón meg hömpölyögnek a "bakapihék". Amúgy szép nap volt enyhe idővel és némi napsütéssel, még most este is 3,3 ° van odakint, a szél teljesen leállt, napközben kellemes könnyű bríz volt, szinte kedvem lett volna vitorlázni, csak  ugye már nincs a vízen a Tequila. A  http://kopar.blog.hu/ -ba reggel kiraktam István újévi köszöntőjét, aprítottam egy adag gyújtóst, kivittem egy kis tüzelőpótlással együtt a hajóra, más hasznosat nem csináltam ma, azért a január 1-ének is van határa.

-7° volt reggel, de szélcsend, egyáltalán nem fáztam amikor a kutyával ballagtunk a parton a szokásos reggeli sétánkon, miközben tegnap a + 1,5°-ban majd megfagytam a viharos szélben.  Előző este és éjjel komoly szálvihar volt, de az új háztető kiállta a próbát. Hártyás jég van a part közelébe, de ahogy nézem az előrejelzést, ebből nem lesz ezen a télen korcsolyázás. Sebaj, nekem az is jó, így meg megmarad a tűzifa, jövőre nem kell annyit venni. Merthogy mondhatnak nekem akármit a hivatalos statisztikák ( a fene tudja mit raknak a fogyasztói kosárba amivel mérik), csak a kalodás bükkfa amit itt lehet kapni, nyár óta 12 %-al lett drágább. Mindazonáltal a fűtéssel nem spórolunk, szeretjük a meleget, idebent ha 20° alá megy a hőmérő,már rakjuk a kályhát. Ezzel a képpel búcsúzom az évtől

mindenkinek Boldog Újévet Kívánok!

Tegnap valami olyan csodás tavaszias volt az idő, hogy rábeszéltem J-t, hogy menjünk a piacra csónakkal. Végülis december 27.-én melengető napsütésben a Dunán ladikázni nem akármilyen élmény. Az is volt, bár amikor odaértünk a piacra kiderült, hogy mindössze három, azaz 3 db árus  szerencséltette jelenlétével a piacteret, de nekünk ez is megfelelt, mert igazából kolbászért mentünk ("ha nincs kolbász a padláson, nem ér semmit a Karácsony") és a háromból ketten kolbászt és sonkát árultak.

Egyelőre az Outlook béta verzióját használom levelezésre, miután az alfát nem sikerült kitatarozni, ezt utálom, mert nem tudom beletördelni a bejövő Emailekba a válaszokat, gondolatban barátkozom a rgranc által javasolt megoldással, de konkrét lépéseket még nem tettem, reménykedek csodában, hogy hátha magától megjavul a régi Outlook.

Ma, lévén csütörtök, kijöttem a következő Kopárbloggal.  http://kopar.blog.hu/2017/12/28/ggr_2018_20_resz  

Heuréka! A fentieket  valamikor déltájban írtam. (Most 17:47 van.) Miután kiraktam a netre mindenféle mással foglalkoztam, megebédeltem, aludtam, majd miután felébredtem látom J ül a nappaliban és szöföl a neten. Mondom belenézek a gépébe neki hogy megy az outlook, merthogy ő is azt használ. Semmi gond, simán hagy válaszolni az Emailre amit régebben neki küldtem. Na beülők a szobámba kijelentkezem az outlookból, majd bejelentkezem ismét. Az outlook a régi rendszerben kifogástalanul működik, nem kell kínlódom ezzel az utálatos béta verzióval. Ha nem is csoda történt, de majdnem.

Mayday, mayday! Tud valaki segíteni?  Korábban Hotmailt használtam levelezésre, ami több éve megváltozott Microsoft Outlookra . Békésen használtam mind a tegnapi napig, amikor is megváltozott. Az Emaileket megkapom, de se válaszolni ( a "Válasz és a visszafele kanyarodó nyíl"), se új levelet írni ( + ÚJ) nem tudok, mert amint ezekre kattintok felad egy üres oldalt. Van egy olyan lehetőség, hogy "béta verzió", abban nagy kínnal sikerült egy Kopártól kapott Emailt megválaszolni, de ezt is mindenáron a piszkozatok közé akarta berakni, most is azt mutatja mintha ott lenne, csak onnan tudom, hogy mégis elküldte, hogy István válaszolt rá.

Honnan tudja a karácsonyi kaktusz, hogy mikor van karácsony? Mert pont két napja kezdett el virágzani a télikertben.

Pedig időjárásilag semmi jele a Karácsonynak, se hó, se igazi hideg. Tegnap pl a stégen napoztam szőrös családtagjaim társaságában.

Ma megcsináltam az év utolsó projektjét. Ha megnézitek az előző bejegyzésben szereplő képet, a stégről a hajóra vezető járó mellett áll egy vasoszlop. Nos a járó még 30 centi széles sincs, nyáron nincs is semmi gond vele, még hálistennek nem szédülök rajta ki-be mászkálni a hajóra, de a napokban volt, hogy esett rá a hó, aztán megolvadt, majd éjjel ráfagyott, csúszott mint a fene. Nem lenne jó buli bezuhanni róla a hajó és a stég közé, jobb a bajt megelőzni. Szóval ma hegesztettem a vasoszlop tetejére keresztbe egy méteres csövet, ami benyúlik majdnem a hajó fölé, ebbe mint korlátba meg tudok kapaszkodni, ha csúszik a járó. Ezzel idénre vége a melóknak, holnap még karácsonyi díszeket rakok fel ide-oda, aztán csak henyélek, zenélek blogolok.

Mindenkinek áldott, boldog békés Karácsonyt kívánok!

https://www.youtube.com/watch?v=_xL7tciCqjs&list=RD_xL7tciCqjs&t=73

(Igen, tavaly is ezt küldtem, de még mindig ez a kedvenc karácsonyi zeném.)

Ps. Ezt még tegnap írtam, csak elfelejtettem publikálni, ma, 24.-én nézem mit keres itt még mindig a vázlatok közt.

Nézem a külső hőmérőt, ahogy minden reggel arra esik az első pillantásom a headbe menet (nyáron a napkollektor melegvizének hőmérsékletét, télen a külső hőmérsékletet mutatja) -7,1°,  kifelé menet a hajóról látom éjszaka befagyott a Duna.

Az egyik szemem sír a másik nevet, lőttek a kényelmes csónakkal való közlekedésnek, ha muszáj Pestre mennem valamiért, mehetek körben 2,5 km-t gyalog a HÉV-ig, viszont ha így marad(na) az idő, Szilveszterre akár korizni is lehetne. De ahogy nézem az Aigner Szilárd oldalát ( tudom, meghalt már, de nekem örökre ő marad a http://www.eumet.hu/14-napos-elorejelzes/) nem lesz korcsolyázás, de egyelőre a csónakázás sem működik, amíg a jég el nem olvad.

Idill a nappaliban, miután alaposan befűtöttem a cserépkályhába.

Megvolt tegnap a Kopár előadás a Sportok Házában. Morgással kezdem, nem ártott volna, ha az MVSZ nagyobb teremet biztosít, mert csak azért nem mondom, hogy "még a csilláron is lógtak", mert nem volt csillár, de amúgy dugig voltunk. A másik, hogy az MVSZ elintézte az esemény közlést azzal, hogy   Magyar Sportok Háza, Budapest 1146 Istvánmezei út 1-3., de a többség kedvéért, akik velem együtt alighanem még sose jártak ott, ugyan beírhatták volna a közlésbe, hogy "bejárat a Dózsa György út felől", így sokan felkoppantunk egy sorompóra az Istvnmezei úti telekhatáron. Na mindegy, kimorgolódtam magam, mert amúgy az est véleményem szerint remekül sikerült, mindenféléket megtudtunk, a részletekkel csütörtökön jövök a http://kopar.blog.hu/-n.

Délután szokás szerint csónakkal mentem Amapolától a túlparti HÉV végállomáshoz, számítva a kései hazaérésre jó melegen felöltözve, ez, különösen jól jött a tervezettnél sokkal későbbire sikeredett éjszakai hazatéréskor. Merthogy  Csikós Lacival még elmentünk a rendezvény után a sarki kocsmába kicsit beszélgetni, aztán még meglátogattam J-t aki a száműzöttek keserű ( és mellékesen fájdalmas) kenyerét eszi a Hernád utcai lakásban, merthogy szegényt harmadik hete fizikoterápiázzák a Péterfyben mint ambuláns beteget valamiféle zsábával, amiről idáig csak azt tudtam, hogy van ilyen, főleg viccekben, de most kiderült, hogy ez NAGYON nem vicces, szenved mint a kutya. Na még ő is rámsózott egy koffernyi macskakaját, mert azt most akciósan kapott, hogy vigyem haza. Szóval eltelt az idő, sietve értem el azt a 24-es villamost amivel reményeim szerint elcsípem a 22:35-ös ráckevei HÉV-et, de pechemre, nem ment végig, hanem lerakott félúton, mert garázsba ment, amire kalandos úton (még stoppolni is próbáltam, ami Budapest belterületén úgy tűnik reménytelen) eljutottam a Vágóhíd végállomáshoz 22:40 volt, így aztán a megállóban bóbiskoltam 23:30-ig mire jött az utolsó HÉV, még jó, hogy nem azt késtem le.  A HÉV-en előbb megpróbáltam olvasni, de folyton elaludtam, mire elraktam a könyvet, amitől azonnal felébredtem. Éjjel egy órakor szálltam csónakba, jó hideg volt, szerencsére az induló megállóban való 50 perces fagyoskodás után a vonaton a hosszú út alatt jól átmelegedtem, kifejezetten élveztem a hazautat a Dunán át a túlpartra. Annyira szép volt a távolban az ünnepi kivilágításban pompázó híd, meg a város, hogy leállítottam  a motort, hogy kissé átfagyott ujjakkal lefényképezem a látványt, de sajnos mint az várható volt ez lett belőle, a többit tessék hozzáképzelni!

Ma egy kicsit fát vágtam, tüzeltem a házban meg a hajón, mert a tegnapi "hosszú eltáv" során minden belterem lehűlt, rájöttem, hogy tudok egyszerre olvasni a képernyőn cikkeket, meg közben zongorán Hanon ujjgyakorlatokat csinálni. Ez az előnye az új bútornak.

Van az úgy, hogy az ember elhatároz valamit, aztán mégse tartja be. Már jó pár éve, hogy meghalt egy barátom és annyira lesújtott a dolog, hogy úgy éreztem egyszerűen nem akarok szembesülni az eseménnyel. Elhatároztam akkor megyek legközelebb temetésre amikor engem visznek. Addig soha többet. De be kellett lássam nem lehet ezt csinálni. Nem az elhunyt miatt, neki már tökmindegy. De magam miatt és a hátramaradottak miatt. Akiknek látniuk, érezniük kell, hogy nincsenek magukra hagyva a fájdalmukban. Így nem lehettem annyira önző, hogy tavaly nem megyek el a Poszlovszki Rezső, öreg barátom temetésére, amin ráadásul felkérettem a búcsúbeszéd megtartására és így voltam ott ma Csendity Gábor barátom "elhajózásán". Ez a szó szoros értelmében az volt, a  budapesti Árpád hídtó északra történt a hamvak vízre helyezése a "Halászbástya" nevű hajóról. Végig esett az eső, még az ég is Gábort siratta. Virágokat dobáltunk a lassan elúszó sóurna után, majd visszatért a hajó a gyülekezettel a Dráva utcai  pontonhoz. Miközben lassan haladó hajóról az esőverte vizet bámultam szomorúan, elvonultunk  a vizes VB létesítményei előtt, végig a parton a víz felől olvashatóan  még mindig ott virítanak a hatalmas  " FINA 2017 " reklámfeliratok. Ezeket nem kéne már leszedni? Vagy nem kaptak a kihelyezők rá ezért még újabb pénzeket? Maga a hangzatos nevű  "Duna aréna", azzal, hogy lebontották az oldalairól  a VB idejére ideiglenesen odatoldott kék borítású toldaléklelátókat, ettől még csúnyább lett. Tudom, "gustibus non est disputandum", de én ennél randább épületet ritkán láttam életemben. Még a hálistennek már lebontott Rosevelt téri "spenótház" is szebb volt ennél a trapézlemezzel hullámosan borított förmedvénynél.

Amúgy amikor kis hazánk pályázott a VB rendezésre ezzel a látványtervvel nyertünk

Még azt is megjövendölték, hogy a Dunáról fújó szél az aranyszínű áttört fémburkolaton zenei hangokat fog adni., az épület Európa gyöngyszeme lesz. Elb@sztunk a rendezvényre jobbsorsra méltó 170 milliárd forintot, ebből ez a külvárosi parkolóházra emlékeztető "gyöngyszem" körülbelül 45 milliárdba került és igazából világbajnokságon kívül másra nem használható. Mert se a nyugdíjasoknak pancsikálni, se a gyerekeknek úszni tanulni ugyanúgy nem való mint egy versenyzongora ( juteszembe a "csodazongorára" való pénzégetésben is jók vagyunk) hatéveseknek skálázni. Gondolom, ha a jegybevételekből kellene üzemeltetni, egy óra úszásért el kellene kérni vagy 10000 forintot. Ugye majd kimegy az angyalföldi proli család ( ahogy én aki ott születem és a Dagályra jártam, kimentem anno 1950 valahányban anyámmal, apámmal nyaranta 3 forintos jegyet váltva) egy vasárnap délelőtt és otthagy beugróra 50-60000 forintot.

Szóval ma nemcsak Gábor miatt voltam szomorú. Van itt határon belül kétmillió, határon túl meg újabb félmillió Fideszhitű  aki jövőre is meg fogja szavazni, hogy az országot tehetségtelen, tolvaj, hazug, demagóg senkik vezessék.

Kész a bútor-átalakítás.

Így íróasztal és számítógépes munkahely,

Így meg zongora.

Még az idevaló széket kell kárpitoznom, a szétesett fa alkatrészeit már összeragasztottam.

Ma délelőtt túlteljesítettem a normát, P-nek a tegnapelőtti D-DNy-i vihar lekapta az autóbeállója poliészter hullámlemez tetejét és átborította az egészet a szomszédba, E-vel hármasban visszaemeltük némi fortély és nyers erőszak segítségével, aztán E sólyáján partra húztuk végre a Tequilát, most az "esernyő" alatt várja a tavaszt és az idén elmaradt fenékfestést.

Egyébként ilyen komoly, több napos déli viharos szelet itt még nem éltem meg, amikor J-t tegnap a túlpartra vittem csónakkal, komoly gondot okozott a stég alatti sátortető alá kiemelni a csónakot a fél méteres kereszthullámok miatt. Viszont kellemesen ringatott amikor  a süvítő szél zenéje mellett elaludtam este Amapolán.

Meghalt egy barátom. 63 éves volt. Három hét alatt végzett vele a rák, ami semmi előjelét nem mutatta annak, hogy jön. Isten nyugtassa szegény Csendity Gábort és adjon vigaszt feleségének Ildikónak! Gábor csinálta annakiedején a filmet Amapola vízretételéről. 

https://www.youtube.com/watch?v=Exnnzx5b4Cs

A szomorú hírt egy másik barátom közölte velem telefonon, mellékesen megjegyezte, hogy őt meg agyvérzéssel operálták kétszer. Ő 50 éves. Nehéz az embernek 73 évesen nem arra gondolni, hogy már "túlélte magát".

Összeállt a kombinált bútor ami íróasztal, számítógépes munkahely és zongoraállvány egyszerre. Megrendeltem a konzolt is amire felszerelem a monitort a falra. Hideg van már odakint, az "esernyő"alatt végeztem az asztalosmunkát, félóránként bejöttem a házba és kiolvasztottam a fagyott ujjaimat a cserépkályha oldalán.

Idáig az estéim úgy néztek ki, hogy a hajóra kimenve begyújtottam a kályhába és amíg felmelegedett a szalon meg a head annyira, hogy lehessen zuhanyozni és levetkőzni lefekvéshez, addig harmonikáztam. Ez olyan egy-másfél óra. De most hogy itt az igazi tél, 3-5 fokban hideg van a hangszeres gyakorláshoz, így előbb kimegyek begyújtani, aztán visszajövök a meleg házba írni a blogokat és csak egy óra múlva vonulok ki a hajóra.

Gyakran nyafogok a magyar fátumon, hogy ahhoz, hogy valakiről kiderüljön mit ér, el kell hagynia az országot. Három napja adta át Canberrában Ausztrália egészségügyi minisztere a Florey medallt  ( ez az ausztrál orvosi Nobel díj) Rákóczy Piroska professzornak.

http://www.abc.net.au/news/2017-12-06/florey-medal-winner-professor-rakoczy-speaks/9232318

Valamikor az idők hajnalán hármasban borultunk kalózzal Siófok előtt viharban, ő ( akit akkor még Szepessy Piroskának hívtak) a Rákóczy Pisti, meg én. Kurdi elvtárs a vízirendőrség parancsnoka személyesen tisztelt meg  bennünket a parton ordításával, miután a vízben a felborult hajót visszaállítottuk és bár tele volt vízzel, de biztonságban vitorláztunk egy szál fockkal hátszélben a nádas felé, de felparancsoltak minket  a Varsóra és a kalózt sorsára hagyatták velünk szóval quasi erőszakkal kimentettek. Vajh örökké természetes marad az, hogy egy kis ország  legtehetségesebbjei idegen országokat tesznek naggyá, miközben itthon az örökös túlélés zálogaként  a "ne tűnj ki, alkalmazkodj, állj be a hatalom mögé" érvényesül?

Hálistennek vége a vízóracsere projektnek a pesti lakásban. Aklárhogy is nézem három napom ment rá, a fene egye meg. Miután nem lakjuk a lakást,  4 éve,  összesen 126 m3 víz folyt át rajta az utóbbi 10 év alatt, de ugye a szabály az szabály, ha lejárt a hitelesítési idő cserélni kell.

Azt külön bizonylatoltatni kellett a Vízműveknek a közös képviselővel ( neki készült a kép), hogy  a plomba sértetlen és ennyi a mérőállás.

Tegnap felkerült a falra a PC. A sok drót azért lifeg oldalán, elején, mert minden kütyünek másfajta USB dugasza van, amit alkalmanként összedugok vele így mindnek van egy saját kanóca. 

Így ennyivel több hely szabadult fel a munkasíkon, amit még meg is toldok majd egy 60 x 62 cm-es darabbal. Az alácsúsztatható zongorafiókot még ki kell találjam hogy működjön, hogy könnyű legyen ki-be mozgatni, de amikor verem a billentyűket ne csússzon be.

Mikulás napja kapcsán jutott az eszembe, hogy egy kölcsön könyvet ( Barát Endre "Boszorkánytánc"-át, ami Niccoló Paganini életét dolgozza fel költői módon), olvastam ki a sok Budapestre utazás alatt a HÉV-en.  Bevallom eddig sokat nem tudtam a mesterről, három-négy művén kívül nem tudtam mennyi minden tartozik még e névhez, hogy pontosabban milyen korban élt és hogyan, azt meg végképp nem ismertem csak a könyv nyomán olvastam kicsit utána  most a neten. Nemcsak nagy zeneszerző és előadóművész volt, de a hegedűjáték nagy újítója is, senki azelőtt nem merte oly módon megszólaltatni a hangszert mint ő. Búcsúzóul mára egy részlet a róla készült filmből

https://www.youtube.com/watch?v=WV5wDqJ5WU4

Tegnap szép volt az idő, úgy gondolom, hogy az idén már nem fogunk vitorlázni, kikaptam Z segítségével az árbocot a Tequilából és a hajót odakötöttem E stégjéhez a csörlős sólyájához, hogy majd ha lejön Pestről kihúzzuk a szárazra telelni. Nem kapkodtam el a dolgot, mármint naptárilag, mára az Öreg meg is mutatta, hogy vége a szezonnak, ilyen a táj.

Reggel ébredéskor még nem esett a hó, de a mikor a kutyázás után kibringáztam a boltba kenyérért már szálingózott, hoztam is két kenyeret meg sütiket, hogy ha belep minket a hó, ne kellejen hamar menni megint.

Végülis minden megvan amit a tél beállta előtt akartam, a legfontosabb a háztető, még a tequilát kell kiszedni a vízből valamikor  és nincs több "kötelező".

Tegnapelőtt csónakkal mentem J-ért, este nyolc óra volt amikor leért a túlpartra a HÉV végállomástól, közel telihold volt csillagos éggel és olyan mínusz 3-4 fok körüli hőmérséklet, de  szellő nem rebbent, a víz tükörsima volt és minden ezüstben tündökölt, valami csodásan hangulatos volt az út a vízen hazafelé, szinte nem is akartuk, hogy vége legyen.

Ma, jó pár nap után visszadöccentem a normális napirendbe. Végre ahogy szoktam ebéd után aludtam egy jót. Ilyesmire vagy egy here nem került sor, hiányzott is nagyon. De mindig volt valami "muszáj". A hajsza kezdődött a háztetőcserével, aztán kaptunk egy ánzixot a Vízművektől, hogy a pesti lakásban vízórát kell cserélni, mert lejárt a hitelesítési ideje, azügyben kellett szaladgálni (és még nincs vége), közben pedig a házban valami rejtélyes zárlat kezdetben ritkábban, később meg folyamatosan verte a Fí relét, meg a betáp kismegszakítóját, míg én Pesten vízóra után kajtattam J telefonon hívogatott ( ha nincs villany semmi sincs, ez nem igazán  aggasztja a sok méregzöld alternatív energiahívőt), sötétben értem haza csónakkal, egy szál gyertya mellett várt az én drágám, na gyorsan csináltam villanyt a ház egyik felében, a beteg szakaszt leválasztva és a másikból hosszabbítózva a hűtőszekrényt, meg egy irányfényt, aztán elhanyatlottam, mert igen elfárasztott a pesti vízórás kéjrándulás. Másnap reggel nyolckor kezdtem a hibakeresést, nem volt egyszerű lebuktatni a bűnöst, egészen elképesztő dolog történt. Amikor annakidején a ház előtti utca alatt átvezettem a hajóhoz vizet, villanyt egy 100-as PVC csövön, miután szokás szerint egyedül dolgoztam, nem tudtam a cső mindkét végén ott lenni, a part felől meghúzhattam a kábelt és a PVC cső éles széle belevághatott a kábel szigetelésébe. Az eltelt 3 év alatt a nedvesség a cső indító aknájában kikezdte ezt a sérülés kezdeményt és ezt eredményezte.

Nem az első tippem volt az akna, elsőre a parton lévő csatlakozókat ( hajó és a stégbe épített csónakmotor akkutöltő) gyanúsítottam, de valamikor 9-10 óra felé eljutottam a bűnöshöz. Természetesen amint felnyitottam az aknafedőt, nem én voltam aki elsőnek benézett hibát keresni.

Az ott a szürke PVC cső amin átmegy a fehér kábel az utca alatt a partra, na annak a pereme vághatta be a kábelt, mert pont ott olvadt meg a szigetelés. Nem volt egyszerű észrevenni, elemlámpázni kellett a sötét aknában, a képen csak azért látszik ilyen jól, mert már visszahúztam belőle bő fél métert, meg vakuval készült a kép.

A fekete kábelgubanc csak behúzószál, hogy ha egyszer valamit még át akarok vezetni az út alatt akkor legyen mivel. Mire végeztem a javítással ( kábel elvágva, erek összeforrasztva, zsugorcsővel szigetelve, a pákám a hidegben különösen nehezen akart dolgozni) a házban minden visszakötve ami a hiba kiszelektálása miatt megbontatott délután lett, de legalább a hibán úrrá lettem. Aztán nekiláttam utolérni magam a Kopárbloggal, mert holnap lapzárta. 

Ma korán reggel, mielőtt eleredt az eső gyorsan elbringáztam kenyérért, mert már semmi nem volt itthon, de hiába siettem, csak nem úsztam meg az esőt, pont akkor kezdett rá amikor felmentem a télikert  bedeszkázott tetejére az utolsó feladatot elvégezni, a tetőkiugró új szemöldök-deszkáját lekenni lazúrral. A festéket már takarni kellett, hogy ne essen bele az eső, de befejeztem. Amint az utolsó ecsetvonással végeztem, az eső is elállt. Ettől vérszemet kaptam és gyorsan lebontottam a deszkákat a télikert  polikarbonát tetejéről, amiken mászkáltunk amikor a háztetőt lemezeltük, de mostanra már funkcióját vesztette és azzal, hogy beárnyékolta a tetőt több fokkal hidegebb lett a télikertben, annak ellenére, hogy az elmúlt napokban alig sütött a nap, de az üvegházhatás úgy tűnik még felhős időben is működik. A deszkákat szépen összepakoltam a kertben, spónungokat raktam a sorok közé, hogy ne fülledjenek be ( csak kölcsönbe kaptam őket a Józsitól), mert csurom víz volt valamennyi, a tetejét meg letakartam ponyvával. A rárakott maradék lemezre meg azt találtam ki, hogy csinálok belőlük az utcára egy komposztáló kalodát amibe az utálatos fűzfa lehullott leveleit fogom rohasztani

A kép előterében lévő bontott cserépléceket, deszkákat szögtelenítés után felfűrészeltem kályhaméretre és elraktam száradni az "esernyő" alá, itt tüzelő nem megy kárba, a minap érdeklődtem a Tüzépes Marcsinál, egy erdei m3 fa már 38000 Ft.Utána kell számoljak, lehet, hogy a fabrikett már olcsóbb és azt nem is kell baltázni, ami nem megvetendő dolog, még mindig érzem a derekamban a nyári hasogatást. A tetőt még nem mutattam készen, nos ilyen.

A következő projekt annak az írólapnak az átalakítása amin a keyboard fekszik amin ezeket a sorokat is pötyögöm. Eleve egy ideiglenes darab ( úgy 3 éve) egy szélezetlen  bútorlap két magas hangfal tetején, egyik végében a PC, középen a  monitor, előtte a billentyűzet és mellette  kazalnyi papír. Nos az írólapot megtoldom, hogy hosszabb legyen, a PC-t felkenem a falra, hogy több hely legyen a pulton, a monitort szintén a falra erősítem billenthetően, hogy  a szemem elé is tudjam tenni, meg eltávolítani is tőle, ha épp nincs rá szükség, a keyboard marad csak a munkalapon ( hacsak azt is el nem dugom valahova), szóval ezzel felszabadul az asztalon egy csomó hely. de a lényeg, amiért az egészbe belekezdek, a Yamaha villanyzongora, amit ki-be csúsztathatóan berakok a munkalap alá. Szóval íróasztal-PC munkaállomás-zongoraállvány egyszerre.

Juhé! Kész a tető! Holnap (ha nem esik az eső) még felmegyek és pár helyet  ahol a méret úgy hozta, hogy a vágás  a "cserepek" lejtoldalára esett, kiszilózom a réseket amik a cserépmintából adódnak a tetőkiugrás falszegélylemezének takarása alatt és akkor vége. Végülis mázlim volt az idővel, bár kicsit esős, ködszitálós volt, de alapjábavéve szavam nem lehet, november végén akár jég, hófúvás is lehetett volna.

Ma délelőtt J elküldött sárgarépáért a Lidl-be, de ha már ott voltam vettem egy szintetizátort is, mert a harmonika mellé zongorázni is akarok, totál belezúgtam a zenélésbe.  Persze hazaérve mindjárt ki is próbáltam, ez a YAMAHA  YPT 255 egy tanulóhangszer, tehát pont ami nekem kell, varázslatos effekteket lehet vele csinálni.

Alakul a tető másik oldala. Estére fent volt az összes  lemez, holnapra maradt a tetőeblakok, meg a kémény körüli zárás.

Még két kép a vasárnapról Gerstl Andi facebook oldaláról.

Lábhoz tett "fegyverrel" ( és kutyával) balommal Bálint Gyuri bácsiba karolva.

Állófogadáshoz öltözve, odaillő társaságban.

Tegnap belecsaptunk a háztetőbe. Itt a régi eternit "pala" fedést hámozzuk.

Mondtam is  Józsinak, "nem vagytok ti igazi iparosok, reggel nyolcra beszéltük meg és fél nyolcra itt voltatok, én profiba ilyet még nem láttam". De meg is volt a látszata a munkának, 9-re ilyen volt a tető.

Pedig ezek még kávészünetet is tartottak. ( csak az  a bagó....hiába mondom mindenkinek, hogy bele fog halni...meg is haltak már jópáran azok közül akiknek emlegettem és csak a vállukat vonogatták)

Józsi a főnök és Pál aki a látszat ellenére nem a kezébe fúr lyukat, hanem csavarozza a cserepeslemezt.

Persze naná, hogy elkezdett szemerkélni az eső, de bennünket nem zavart (nagyon).

Kétszer mérj egyszer vágj! Alaposan meg kell gondolni, a méregdrága anyagból nem vettem elszabnivalót.

Persze NÉLKÜLE elképzelhetetlen bármi is ahol én is ott vagyok. Ott ázott velünk, pedig megkínáltam egy cserépkályha előtt heverészéssel, de inkább kijött az esőbe.

Egykori munkahelyem mellett terül el a Gesztenyéskert, a kevés megmaradt budapesti park számomra legkedvesebbike. Bár papíron közterület, de valaha mégis valamilyen szinten quasi "hozzám tartozott",  a zenepavilon tetején ott kuporogtam a bádogossal, nézve ahogy antik szerszámaival  egymásba korcolja a rézlemezeket, a szálloda még csak épült, amikor az itt álló felvonulási faházakban tanyáztunk és vettük fel a jövendőbeli munkatársakat, jártam ki nap mint nap mint üzemeltető a műszaki átadás-átvételekre. Később az én beosztottam volt a Gerstl József kertész, akinek mániája lett ez a kert és immáron 25 éve szervezi az őszi lombtakarítást. Ez nemcsak szépészeti munka, sajnos pusztulnak a gesztenyefák országszerte, mert támadja őket egy kártevő, az aknázómoly. Ennek a rovarnak a bábjai a lehullott levelekben telelnek át, ezért, miután a hatalmas lombú fákat permetezéssel gyakorlatilag lehetetlen megvédeni, a leghatásosabb eljárás a lehullott falevelek összegereblyézése és élégetése, esetleg komposztálása, így megszakad a fejlődési lánc. Sajnos minden védekezés ellenére az az érzésem, hogy az 1980-as állapothoz képest a fák rosszabb állapotban vannak. Szinte megható  volt amikor egy gesztenyefa valamikor 2000 táján valahogy megérezte, hogy el fog pusztulni és abban az évben másodszor is  kivirágzott, majd virágait , leveleit elhullatva meghalt. Tudom az ember növényre nem mond ilyet, de én ezt érzem. Szóval két napja a 444.hu-t olvasva láttam, hogy ma ismét gesztenyefavédő gereblyézés lesz és elfogott a nosztalgia. Amikor még én is ott kapirgáltam akkor még kis gyermekeimmel a parkban, sőt a szálloda még javában épült, de a felvonulási faházak mellett már akkor is takarítottuk a parkot. Szóval reggel a Szmájli kutyával csónakba szálltunk, áthajóztunk a HÉV végállomáshoz és felutaztunk Budára gereblyézni. Amire nem számítottam, hogy ez egy negyedévszázados évfordulója Józsi famentő projektjének, én még azokra a régi alkalmakra emlékeztem amikor csak úgy összejöttünk és dolgoztunk, cipeltük a falevelekkel megtömött zsákokat, szóval ehhez öltöztem, ráadásul kutyával mentem, szóval "játszóruhában" amire a kutya nyugodtan ugrálhat. Ehhez képest a BKK aulájában állófogadással és ünnepi beszédekkel indult a buli,

így kezdetben kissé feszélyezett voltam, de én olyan nem tudok hosszasan lenni. Sokat javított a hangulatomon az a kedvesség amivel a kevés régi kolléga üdvözölt, az azért jó, ha volt beosztott 12 év után is meleg kézszorítással, öleléssel üdvözöl. Nagy szeretettel üdvözöltem az esemény fővédnökét a 99 éves Bálint Gyuri bácsit, akik régóta olvassák ezt a blogot tán még emlékeznek megismerkedésünk körülményeire.

Indokolatlan volt előzetes aggodalmam Sz miatt,  hogy hogyan fogja viselni az eb maga körül a csődületet, amihez itthon nem szokott hozzá, de mintaszerűen viselkedett. Miközben odakint gereblyéztünk, zsákoltunk, boldogan szaladgált alkalmi kutyatársaságot keresve, de esze ágában se volt elkóborolni, időnként hívás nélkül is levizitált nálam, de ha épp nem láttam sehol, csak füttyenteni, nevén hívni kellet és máris megjelent. Az aulában a tömegben olyan magától értetődő természetességgel mozgott mintha mindig is oda tartozott volna, kapott saját ivóvizes edényt, a pincérlányok szendvicsekkel etették ( én kettőt ettem, ő bevágott három sonkásat, csak az uborkát hagyva meg belőle) szóval mindenki kedvenceként hercigeskedett. Itt épp Antónia asszony, Gyuri bácsi felesége etei pogácsával, a falatokat olyan óvatosan vette el, hogy szinte hozzá se ért a kínáló kézhez, 

Itt még a fák is táncra perdültek.

Itt látható az Accor Hotels 50 éves fennállása tortájának felvágása, Amikor a szálloda épült még Pannónia Szálloda és Vendéglátóipari Vállalt volt a gazda, aztán a privatizáció során lett a francia cég tulajdona.

Mindent összevetve nem bántam meg, hogy annyi idő után visszalátogattam egykori munkahelyemre és egy kicsit jobban bírtam a gereblyézést és a zsákcipelést, mint  a 95 %-ban középiskolás önkéntesek.

Tudjátok, ha csütörtök akkor http://kopar.blog.hu/2017/11/16/ggr_2018_14_resz

Ma megkezdtük a háztetőcserét. Kezdetnek bedeszkáztuk a télikert polikarbonát tetejét, hogy megvédjük a sérülésektől, meg hogy lehessen mászkálni rajta. Amint felkerült az utolsó szál deszka megeredt az eső. Úgy hogy még meg se kezdődött a munka, máris szünet. Jól megvártuk a rossz időt.  De hát ez az a munka amibe sajnos nem vághattam bele egyedül, meg kellett várni amíg a segítőim ráérnek.

Nem is igazán merem elkiabálni, de talán túlvagyok az influenzán. Feküdtem két napot, azt hittem, hogy vége, visszaestem. Megint pihentem egy napot, megint visszaestem. Most már csak randán köhögök és köpködök, szóval a hörgőim tele vannak huruttal  de már nem vagyok levert, gyenge és a gyomrom se fáj már.

Fontos volt meggyógyulni, mert holnap végre kezdjük cserélni a háztető héjazatát. Már persze ha az időjárás engedi. Az elmúlt napokban nem csináltam semmi komoly dolgot, csak a kopárblogot (http://kopar.blog.hu/) szerkesztettem,  ezen a soron következő részen különösen sok reszelgetnivalóm volt, holnap este fog megjelenni, mint rendesen, minden héten csütörtökön egy új fejezet.

Emlegettem, hogy ebben a blogban nem fogom eltitkolni, hogy működik az öregedés. A jó hír az, hogy Kopár István Budapestre látogat december 14-28.-a közt. Tervez egy közönségtalálkozót az érdeklődőkkel és elsőre engem kért fel, hogy ha kedvem van szervezzem meg. Fiatalabb koromban, amikor menő szállodákban dolgoztam, nem okozott volna gondot ingyen terem megszerzése, ismeretségek, céges kommunikáció birtokában még a napi pörgés mellett is könnyedén megoldottam volna. Mostanra viszont minden megváltozott. Kikerültem a körforgásból ( amit amúgy nagyon élvezek), kapcsolataim beszűkültek, nincs már asszisztensem akire rásózzam a dolgokat és a kapcsolataim is megszűntek. Túl a jelen konkrét eseten, azt tudnia kell minden olvasónak, hogy amint "nyugger" leszel, attól kezdve "hivatalosan" senki vagy, függetlenül attól ki voltál előtte.  Kollégák, akik számon tartották a névnapodat, partnerek akik Karácsonyra ezzel-azzal kedveskedtek, attól a naptól kezdve, hogy felállsz attól az asztaltól ahol a számláikat aláírtad nem gondolnak rád többet. Ha netán abban ringattad magad, hogy akad köztük barátod tévedtél. Nekem, mint a Novotel Budapest Kongresszusi Központ műszaki igazgatójának mindig volt  ingyen helyem bármilyen esemény volt a BKK-ban. Egy hete voltam nyugdíjban, amikor a fiam kért, hogy intézzek már neki két ingyenjegyet egy koncertre. Mondom semmi gond, mindjárt hívom az illetékest. Válasz: "jaj sajnos minden hely elkelt" (korában ilyenkor a kedvemért betettek volna két széket). Hát persze, azonnal leesett, vettem a lapot. Egyáltalán nem lepődtem meg és egyáltalán nem szomorított el a dolog, mert a hajóépítés, könyvkiadás és konkrétan ez a blog annyi új barátot hozott, hogy nemhogy beszűkültek, de kiterebélyesedtek  a baráti kapcsolataim. Nem mindenki ilyen szerencsés mint én, a nemrég volt találkozón egyik volt osztálytársam mesélte, hogy többek közt azért nem megy nyugdíjba, mert a munkája kitöltötte az életét és ha abbahagyja nem lesz mit csináljon. Ezt az egészet csak azért írtam itt le, hogy számítsatok rá, hogy ez fog veletek is történni, jó lesz rá felkészülni. 

Visszatérve az apropóra, fájó szívvel de nemet kellett mondjak Istvánnak, vidéki magányomban, aktív kapcsolataim beszűkültével nem vállalkoztam a találkozó megszervezésére, különös tekintettel a legutóbbi, Megszállottak Klubja rendezvény csúfos kudarcára. Ha egy ekkora szervezet a rengeteg támogatójával nem tudott megszervezni egy összejövetelt, amihez a IX. kerületi önkormányzat ingyen adott volna termet, hogy jövök akkor én vidéki "gyalogkakukk" ehhez? Azért nincs minden veszve, a Beliczay Péter (https://sailing.hu/) felvállalta a dolgot, remélem sikerül neki megszervezni az eseményt, ahol mindenki személyesen találkozhat Kopár Istvánnal.

Fenébe, ősz óta másodszor kapott el az influenza. Védőoltásra még sose szántam rá magam, valahogy nem igazán bízom benne, hogy pont arra a mutáns vírusra ami épp van hat a szer, amiért oda kéne menni, sort kivárni stb. J pl. évente beoltatja magát mégis mindig elkapja a kórt. Inkább évekig Béres cseppeket szedtem ősztől tavaszig, na idén kihagytam, lehet ez az eredménye. Most gyorsan rendeltem a neten... eső után köpönyeg. Olvasom a Varró István blogjának aktuális részét,  http://ibex.uw.hu/utak/20170812/index.php  csupa szépség amerre járt de engem mégsem ezzel izgat fel. Azt mondtam ebben a blogban az öregedést is nyomon tudja majd követni akit érdekel, nos  ahogy nálam végbemegy nem fogom eltitkolni. Szóval mint egy emberkísérletet figyelem önmagamon a változásokat. Míg korábban könnyedén toleráltam, vagy legalábbis jól tűrtem a vitorlázással járó megpróbáltatásokat, mostanra már az is undorral tölt el amikor István arról ír, hogy bejött egy váratlan szélerősödés, hogy nem tudott aludni a száguldozó vízi taxiktól, hogy minden horvát kikötőhely túlzsúfolt, hogy nem találni nyugodt horgonyzóhelyet, a helybéliek nagyjából fejőstehénnek tekintik az idegent, beszedik a pénzt, de nem lehet édesvízben zuhanyozni és nincs WC a parton, a hivatalnok közömbös megbízhatatlan és lusta, szóval egy rakás kellemetlenség és bosszúság. Ebben nyilván benne van az is, hogy én mindezeken a vizeken jártam, hogy ezer ugyanilyen házat, templomot, bástyát megcsodáltam, hogy sok ilyen sikátort, hegynek vezető lépcsőt, fényesre koptatott flaszterkövet végigtalpaltam hőségben és hideg szélben, de a döntő, hogy a hátam közepébe se kívánom már azt a nyűgöt amivel ez jár. A franc se alkudozna a nyavalyás kocsmárossal, hogy ha kikötök előtte, akkor köteles vagyok nála fogyasztani, a csónakon megjelenő sarcolóval ( aki mellékesen még a bezacskózott szemetet se hajlandó elvinni),  hogy ha ledobom a horgonyt egy öbölben akkor tejeljek, mert erre neki felhatalmazása van. Mostanra nekem az egész nem ér ennyit. Mert megöregedtem. Elfogyott belőlem a kurázsi és a tolerancia. Erre számítson, már akinek olyan mázlija van, hogy ilyen szerencsés mint én, egyrészt mert megél ennyi évet, másrészt hogy képes beismerni a saját megállíthatatlan  romlását az elmúlás felé vezető úton.

Ha csütörtök akkor kopárblog. 

http://kopar.blog.hu/2017/11/09/ggr_2018_13_resz

Tegnap harmonikás est volt a ráckevei Ács Károly  művházban. Ahogy tavaly, idén is harmonika kiállítással volt egybekötve. Itt az antik hangszerek láthatók.

Szégyellem, de nem jegyeztem meg a gyűjtő nevét, pedig tanácsot is kértem tőle hol kezdjem az egyik harmonikám javítását, mert egy  egyvonalas D hang akkor is szól a basszus oldalon húzásra-nyomásra egyaránt, amikor nem nyomok le gombot. Így a hangszer használhatatlan. Szétnyitottam, de mielőtt belepiszkálnék konzultálni akartam szakemberrel, na ő volt az aki ezeknek a muzeális hangszereknek a gyűjtője és a nevét szégyenszemre elfelejtettem.

Itt meg a mai hangszerek, Móger Péter jóvoltából.

Jóval azelőtt, hogy megkezdődtek volna a hangszeres előadások, már sokan tolongtak és nemcsak a büfésátorban, hanem a termekben is. Bevallom készültem rá, hogy egy-két hangszert a kezembe veszek és  kipróbálom, de gyáva voltam hozzá. Annyira jó zenészek muzsikáltak minden sarokban, hogy szégyelltem volna az én egyéves tudásommal beülni és elviselni bármiféle alkalmi hallgatóság jelenlétét. Itt van pl ez a srác, aki csak úgy sorra vette kézbe a hangszereket és elmélyülten játszott.

Most őszintén, közületek ki merne beugrani a medencébe a Hosszú Katinka melletti pályára uszikálni? Naugye, nekem marad a hajón magányosan gyakorlás szépsége.

Alkalmi fontos harmonikás konzultáció.

Itt (sajnos rajtam kívül) mindenki "tud",

én csak "szeretek". Szóval kicsit elkedvetlenedtem. Furcsa, tavaly valahogy bátrabb voltam, hja mostmár kezdem tudni mit nem tudok.( Bár az már egy fontos tudás.) De aztán a rossz gondolatokat elűzték az előadások.

Ők a Tiszántúlról érkeztek, sőt az egyikük kihangsúlyozta, hogy ő még Nyíregyházán is túlról, na az innen nézvést már majdnem olyan mint az "Üveghegy". Hagyományos magyar műzenét és némi világzenét mutattak be nagy átéléssel, köztük volt az est nyolcvanpluszos korelnöke.

(A neveket soha nem voltam képes megjegyezni egyszeri hallásra, így az itt bemutatottaktól is előre elnézést kérek.) A teljesség igénye nélkül mutatok néhány előadót, ha valaki kimaradt, lehet hogy azért mert annyira rácsodálkoztam a produkciójára, hogy a fényképezőgépről is megfeledkeztem.

Zenével a Föld körül; a hangszer mestere  különböző népek sajátos zenei stílusában utazza velünk körbe a világot.

Hát ő az egyik kedvencem. Nemcsak a zeneválasztása, a mesteri játéka miatt ( a jobbkéztartását különösen csodáltam),  tavaly Vivaldit, most Bach-ot játszott, de úgy, hogy szinte templomi orgonaként szólt, hanem pont ugyanolyan pali lehet mint én, aki egyszerre vesz fél tucat  egyforma kockás inget a boltban, legalábbis tavaly ugyanez az ing volt rajta.

Ő Helvéciából érkezett (amiről eddig azt hittem Svájc, de létezik egy ugyanilyen nevű magyar település is) müzettekkel.

Móger Péter mester, aki zenél, világszínvonalú harmonikákat készít, előadás közben mesél és énekel, és beszélgetés közben kiderült, hogy amúgy a délszláv háború veteránja.

Egy zenekar szerb népzenével ha jól emlékszem innen a szomszédból Lórévről. ( ha rosszul emlékszem majd valaki kijavít)

Ő az akiről a műsorvezető elmondta, hogy autodidakta módon tanult meg harmonikázni ( ahogy most én is próbálkozok, mert tanárostul kivágtak minket a művházból), ő volt talán a legkevésbé kiforrott produkció, de ő mosolygott a legtöbbet és ő örült a legjobban a játékának. Ha választhatnék, olyan szeretnék lenni mint ő, ezt a szintet ha még sokáig élek, TALÁN el tudnám érni.

Ez a 19 éves gyerek egy igazi virtuóz. A szünetben beszélgettem vele pár szót, 10 éves kora óta játszik és nagyon boldognak látszott az itt is látható, új harmonikájával. Na úgy mint ő, hiába élek (ha szerencsém van) még 9 évet, sajnos soha nem fogok játszani. Ehhez egyrészt olyan tehetségesnek, másrészt legalább  50 évvel fiatalabbnak kéne lennem.

Zsófi a legifjabb harmonikás még nem zenei produkcióval, hanem a bűvész segítőjeként lép fel, közreműködésével az 500 forintos ötezressé változik. Háttérben a ráckevei harmonikaszakkör,

ami egy másik ifjú hölgy tetszését is kivívja éppen.

Én mindig az első sorba ülök, részint mert rosszul hallok, részint mert általában már csak ott van hely, az emberek valamiért félnek az első sortól, pedig a terem megtelt, még a folyosón is állnak.

 A záróprodukció az FM Café együttessel, aminek minden tagja míves zenei produkciót nyújtott, Marosi Zoltán harmonikást ( akinek virtuóz improvizációit a hangszerbemutató teremben korábban tátott szájjal bámultam) a folyosón a társaságomban lévő M összetévesztette a szigetszentmiklósi plébánossal, de rákérdeztem, nem vállalta, aztán amikor beült harmonikázni a színpadra valóban elvesztette plébános jellegét. Egyébként úgy tűnik a téves felismerés fertőző, a zenekar klarinétosát Joe Fritzet én is meggyanúsítottam, hogy azonos azzal a kiváló klarinétossal akit két éve láttunk egy komolyzenei  kamarakoncerten, a Savoyai kastélyban, amikor még Ráckeve népe nem volt onnan kizárva állami vagyonügynökségileg. ( csak tudnám melyik oligarchát fogják vele megajándékozni hűbérjog gyanánt) Hát ez volt a harmonikás találkozó, hazabiciklizve a hajón lefekvés előtt egy órát én is gyakoroltam, de alig sikerült a Hanon skálázással érezhetően felzárkóznom a szinthez.

Tegnapelőtt pénteken osztálytalálkozónk volt a szokásos helyen ( az ex Moszvatéri ex Tromitásban), kevesen voltunk, talán  ha tízen- tizenketten, remélem nem halt meg tavaly óta senki, sajnos  az 1963-ban érettségizett osztályból már tavaly heten nem éltek. Megtaláltam a régi diáksapkámat, rajtam kívül már senkinek sincs meg, ezen a képen épp a Kara Laci hunyorog benne.

És ha csütörtök akkor  http://kopar.blog.hu/2017/11/02/ggr_2018_12_resz

Ezzel amúgy vége az eredeti, http://koparsailing.com/ -on angol nyelven közzétett és István önkéntes segítője által szerkesztett hajórestaurálási folyamat magyar nyelvű ismertetésének. Innentől kezdve a blogot saját anyaggyűjtésemnek kell a víz felett tartania, most fog kiderülni képes vagyok e a kivívott érdeklődést fenntartani, majd kiderül. Nem mondom, hogy nem vagyok kicsit se  izgatott.  A továbbiakban is tartani akarom a heti megjelenést, egészen a 225 nap múlva elkövetkező rajtig, talán még utána is, majd meglátjuk. Remélem energiám, időm és egészségem lesz hozzá. Igazából az lenne jó, ha a " Kopárblog" projekt a verseny befutójával érne véget, természetesen azzal a hírrel zárva, hogy István megnyerte a versenyt. Az még legkevesebb másfél év, ennek a fejezetnek a címe "Kitartás", nos ez rám is vonatkozik.