Hajónapló

A gunwale projekt helycsinálással indult. Említettem, hogy az "esernyő" alatti munkaasztalom idáig a régi stég két bakra helyezett bontott deszkáiból állt. Nem volt igazán jó, billegtek a vacak deszkák, minden beesett a résekbe, de sajnáltam a pénzt új anyagra. Na most Amapola gunwale cseréje a bakok kiszabadításával indult, mert ezekre tudtam csak lerakni megmunkálás céljából az 5 méteres vörösfenyő pallókat.

Hát ráment a nap mire lebontottam az "asztalt" és a rengeteg anyagot, szerszámot máshova deponáltam, ami alatta volt. Ez maradt a helyén amikor már "rend" volt.

Első lépésben ezzel az anyaggal fogok dolgozni. Négy szál tartalék még van a tornác mellett letakarva, azokat használtam állványnak felállni rá a pavilon tető ácsoláshoz

A gunwalehez (úgy kell ejteni, hogy "ganl" és abból az időből származik, amikor az ágyúk még a fedélzeti mellvéd felett álltak ki a hajóból) azért kellett ilyen sok anyagot vennem, mert sok lesz a veszteség, csak a csomó és repedésmentes részeket tudom felhasználni, de a többi se lesz hulladék, a  stéget javítom belőle.

Említettem, hogy nagyon izgat hogy fogom meghajlítani a fákat, nos itt a balszélső már megtette azt a szívességet, hogy magától meghajlott, alig kell már rajta görbíteni, oda ahol nem annyira ívelt a hajó oldala, középen kettévágva két oldalra egyik és másik fele jó is lesz.

Ez viszont nem meggörbült, hanem elcsavarodott, ha működik a gőzöléses technika, akkor a csavarodást is ki kell belőle szedni, remélem sikerül. Megint olyasmi amit még életemben nem csináltam.

Egér (vagy egerek) garázdálkodik a házban, engem annyira nem izgat, de J mindenütt egérszagról panaszkodik. Egyet megcsapdáztam a mosogató alatt a szekrényben, most felállítottam még négy csapdát zugokban, kíváncsi vagyok lesz e még. Azért furcsa a dolog, mert 7 éve lakunk itt, de csak a padláson volt egér, ott is csak télen, amikor a hideg elől behúzódnak a melegvérű helyi őslakosok, azokat rendszeresen csapdázom négy helyen is. Télen hetente, kéthetente egy fogás van a kalandkereső jószágokból, de így idáig nem tudtak elszaporodni. Viszont az enyhe tél alighanem megnövelte a populációt, a szabadban is át tudtak telelni. A természetközeli életnek megvannak a hátrányai is. Van aki mérgezi, irtja őket a kertben is, korábban a tornácon a tűzifa közt is voltak, meg a sufniban is, fogdostam is őket csapdával, de aztán abbahagytam, mert nem tartom sportszerűnek, csak azt vágom agyon ami bejön a házba. Néha sajnos cickány is, amit kifejezetten sajnálok, mert az nem ellenség, nem is rágcsáló, hanem éjszakai vadász, rovarokkal táplálkozik.

8:20 

Ha lesz időm este még írok, mert lenne sok mondanivalóm, de hiányzik hozzá az ihlet. Amatőrnél már csak így megy ez.

12:26 megint az ördőgé egy nap. A teljes délelőttöt a rendőrségen töltöttük. Ismételten kihallgattak minket a két év előtti támadás ügyében. Aki még emlékszik, a vízen egy garázda horgász vízbe akart minket fojtani J-vel, mert szerinte elvittük a cájgját a swerttel. Nagyon meg akarja úszni az akkor már a nyakában lógó felfüggesztett börtönt, amit középiskolai tanárként lánydiákjai szexuális zaklatásáért kapott, ezért hazudik amit csak lehet, a szülei meg hamistanúznak neki és az ügyész mindig újabb bizonyíték-kiegszítést kér emiatt a nyomozó rendőrségtől. Most fényképről kellett felismernünk egymástól elkülönítve az elkövetőt, szerintem azzal jött elő az ügyvédje, hogy nem is ő volt.

Laza nap. Miért? Mert a lényeg készen van. Tegnap 17:00-kor úgy jöttem le a tetőről, hogy felragasztottam az utolsó két tenyérnyi bitumenes zsindely "tölcsért" a pavilon csúcsára. Elpakoltunk minden szerszámot, faanyagot aminek esetleg árthatna az eső, a projekt 99%-ig készen van.

Azok a gumi nehezékek a csúcson a "tölcsért" nyomják le, mert itt már nincs szögezés, csak ragasztás, amit le kellett nyomni amíg megszárad a bitumenmassza. A folyóméterben árult zsindely kis csalódás volt amikor kicsomagoltam, direkt olyat kértem a fatelepen ami nem mintás, a szovjet testvéreink valami miatt ezt a kamu zsindelymintát hatásosnak gondolták, szerintem kifejezetten gagyi, senkit nem téveszt meg, hogy netán igazi hódfarkú zsindelyfedés. Ráadásul arra van kieszelve, hogy függőlegesen legyen felterítve, én meg eleve az ereszvonallal párhuzamosan terveztem felragasztani, mert a hatszögalapú kúpos tetőn úgy értelmesebben lehet illeszteni az élek mentén. De már megbarátkoztam vele ez most már halpikkelyminta.

Amúgy épp elég volt az anyag ennyi maradt csak egy-egy tekercs végéből. Az ott egy méteres mérőszalag darab rajta, a tönkrement rugós mérőszalagokat úgy hasznosítom, hogy méteres darabokra vágom őket és mindenhova rakok belőlük párat ahol csak dolgozom, mert az esetek 90 %-ában  méternél rövidebbeket kell mérni, ez okból a kihúzható mérőszalagok eleje állandóan olvashatatlanná kopik. Így viszont soha nem kell keresni hol bújt el épp a mérőszalag, mindig van kéznél. A másik találmányom a legalább három ceruza, mert az is ha csak egy van, sosincs kéznél.

Nem lehet mondani, hogy az Öreg nem figyel oda rám, türelmesen megvárta amíg végzek a munkával és csak ma hajnali fél hatkor ébredtem arra, hogy dörög, villámlik és veri az eső a fejem felett a decket, hálás vagyok érte neki.

Első utam persze, miután elállt az eső és felkeltem, a pavilonhoz vezetett, csontszáraz volt minden alatta, egy csepp eső se esett be sehol, meg is volt a záporpróba.

Ma délelőtt levágtam az anyagot a 10 cm széles könyöklők szélesítéséhez, mind a négy zárt oldal kap kívülről belülről is 2-2 cm -t, hogy J tudjon rá virágcserepeket rakni, rá lehessen tenni nyugodtan egy poharat, vagy akár tányért is anélkül, hogy tartani kellene tőle, hogy leesik, meg jobban is néz ki úgy ha szélesebb és a végek ráfednek az oszlopokra.

Ragad az első-belső oldal a szorítók alatt. A leckét most már tudjátok, "nem az a ragasztó ragaszt ami bent marad, hanem ami kijött".

A tegnapi nap fele elment az Ofotértre. Horror, 80000 egy szemüveg.

Ma estére fent volt a  zsindely a hatból 4 szeleten. De nem ezért írok. Nem várt sikert aratott a korábbi blogbejegyzés Bereczki-ünneplés, családi túra  tárgyban. Ma jöttek még képek, akkor ezeket is közzéteszem. Szándékosan keverem az 1988-as családi túra képeket a múlt szombati Bereczki szülinap képeivel, sajnos nem lesz nehéz megkülönböztetni őket.

A kikötői zsiványok.

Este 7-re felraktam a pavilon tetejére az utolsó OSB lapot. Holnap elkezdem szegélyezni a tetőt, erre Icukától kapok alumínium szegélyprofilokat, neki valami régi projektjéből maradt Sanyinak, az elhunyt férjének, amik kidobják a vizet a tető szélén, erre takar majd rá a bitumenes zsindely.

Ez a "zsindely" egy randa hazugság, igazából csak egy tekercsben árult, természetesen méregdrága "kátránypapír" valami (esetemben zöld) színezéssel és kőzúzalék szórással. Igazából ez lesz az utolsó kihívás, kifektetni és rögzíteni az alakos ferde tetőre a leszabott lapokat, de csak könnyebb lesz mint a dögnehéz OSB-ket szabni és szögelni, de az is sikerült (kemény meló volt). A hét végére akár készen is lehetek....ha nem jön közbe valami. Gyakran szokott, például szerdán muszáj lesz már új szemüveget elmenjek csináltatni, mert lassan már autót is csak emlékezetből vezetek, annyira rosszul látok messzire.

VII. 25. 21:30 Kísért a múlt. Ezt általában baljós körülmények közt szokták felemlegetni, de ezúttal nem erről van szó.

Visszatekintve lassan 20 éve annak, hogy eltűntem a Balatonról. A tóról, amihez 30 év kötött, a versenyvitorlázástól, ami nélkül annakidején élni nem tudtam. Volt néhány kifejezetten sikeres évem, a padláson most is van egy láda kupa és érem, szép volt, de elmúlt, más irányt szabtam az életemnek. A versenyeken kívül gyönyörű túráink voltak, ráadásul akkor, amikor még alig voltak hajók, üresek voltak a kikötők, nem kellett fizetni sehol és az a kevés ismerős, bárhol is kötöttél ki tárt karokkal fogadott. Na azokban az időkben voltak a "családi túrák". Kisebb-nagyobb gyermekeinkkel vitorláztunk csapatban, én például volt amikor két pelenkással is, körben a Balatonon, a nagyobb gyerekek falkában bandáztak, vándoroltak hajóról hajóra, magukat "KZSK"-nak  nevezték, ami a Kikötői Zsiványok Klubjának rövidítése volt. Anyagi ellátmányuk volt az üvegvisszaváltási kassza, mert üres üvegből valahogy minden este nagyon sok gyűlt össze. Később ennek nyomába lépett a 25-ös jolle fottatúra, ezek is gyönyörű élmények voltak. De a gyerekekből felnőttek, a felnőttekből meg öregek lettek,  bár a túráknak talán leginkább az vetett véget, hogy AZ AZ ÉLET nincs már a Balatonon. Hol lehet ma már bárhol kikötni és a hajó előtt a parton felverni egy sátrat, ahol a gyerekek össze tudnak ülni  Barbibabázni, társasozni? A felnőttek  meg egymás mellé kötni 6-10 hajóval és a parton fát gyűjtve bográcsozni?

Na szóval a családi túrák feltalálója, spiritus rectora Bereczki Sándor barátom és egy időben klubtársam volt, aki tegnap volt 80 éves. Sanyit gyakorlatilag szinte balatoni pályafutása kezdetétől fogva ismerem. Első hajója a Leguán nevű klinker palánkozású jolle volt, amit iszonyatosan lepukkant állapotban vásárolt és miután olyanok voltak a rendelkezések, hogy új hajót macerás volt engedélyeztetni, viszont felújítani szabadott, leszedte a palánkokat róla, meghagyott egy bordát a régiekből, bár mellé rakott egy újat és megépítette a hajót ezúttal karwell palánkozással magasabb freiborddal és hosszabbat mint a régi volt. Ja és nem jolle, hanem kieler lett. Hüm... azt hiszem az árboc is magasabb és a vitorla is nagyobb lett  De a többi stimmelt.  Sanyi akkoriban a 25. színház-ban volt ügyelő, jóvoltából gyakori vendég voltam aktuális barátnőimmel ingyenjeggyel az újságíróklubban tartott előadásaikon, így ismertem meg olyan pályakezdő fiatalembereket mint például Jordán, vagy Cseh Tamást. A "La Mancha lovagja" zenéjét még mindig tudom fütyülni. Amikor a Sanyi kertjében meg kellett fordítani az immáron megújult Leguán héját, akkor a komplett színházi csapattal forgattuk meg, mert kellett a sok erő. Sanyi szikár, mondhatnám vézna testében iszonyatos aktivitás sűrűsödött össze, Baumler Ede klubtársunk azt mondta rá, ő az eleven példa Einsteinre, nála az anyag a testéből átment energiába, félelmetes a munkabírása, még én is tisztelettel nézek rá. Amikor már nem csajozni kellett neki a hajó, mert  meggyerekesedett, szüksége lett egy nagyobbra, megtervezte és megalkotta a sokkal nagyobb Leguán 2-t ( a faanyaga nagyrésze a Doktor Faustus bontott színházi díszletéből volt kitermelve), ami olyan jól sikerült, hogy típus lett belőle a Balatonion.

Na eme rövid (annyira azért nem, de tán nem voltam unalmas) bevezető után, úgy három hete felhívott Dénes Pista, akinek szintén jelen voltam a balatoni pályafutása kezdetén és ha minden igaz, még most is a Vitorlázás című magazin gazdája és az egykori családi túrák rendszeres résztvevője volt felségével Verő Julival és gyermekeikkel, hogy a Sanyi születésnapjára meglepetéskoccintás lesz a még elérhető egykori résztvevőkkel náluk Alsóőrsön, van e kedvem részt venni. NANÁ, hogy volt. Elsősorban megtiszteltetésnek veszem, hogy nem felejtettek el, hogy gondoltak rám, másodsorban valamilyen módon régen terveztem a búcsút a Balatontól. Kapóra jött az alkalom egy nem könnyes, nyálas, múltbarévedő, hanem  kifejezetten vidám alkalomra a búcsúra. Úgy hogy nagy örömmel vonatoztam le tegnap Alsóörsre, a  régen jól ismert TVSK kikötőbe.

A vonatozás mondjuk kalandos, volt, két átszállással, amiből már az első vonat bedöglött Dunaharasztinál, így meg kellett várni a következőt, ezzel borult a teljes útvonaltervem, aztán amelyikre Kelenföldön átszálltam már a Délitől 8 perc késést szedett össze ami az utam végére bő fél órára szaporodott, így bő másfél óra késéssel érkeztem meg Alsóőrsre, ahol folytatódott az ismeretek frissítése, például nincs már olyan, hogy leszállok a vonatról (amin ablakot nem lehetett nyitni, de a légkondi se működött), átmegyek a síneken és bemegyek a TVSK telep kapuján, most hosszú kerítés van, el kell menni Füred felé a rampa végéig, ott a négynyelvű tiltó táblát negligálva lemászni a rampáról, átvágni a síneken és visszagyalogolni 200 métert. DE AZTÁN minden jóra fordult, már ott volt mindenki  aki csak élt és el tudott jönni. És mindnyájan nagyon örültünk egymásnak, és felelevenítettük a régmúltat, és finomakat ettünk és ittunk és persze a legfontosabb, hogy Sanyi 80 éves és nemcsak hogy még él amit sajnos már egyre kevesebben mondhatunk el magunkról, hanem aktívan vitorlázik a Balatonon és kapott ebből az alkalomból tőlünk egy emléktrófeát.

A kép a keretben az asztalon egy szelet az épp akkor ottlévőkről, készült mondjuk saccperkábé 40 éve.

Sajnos a hajónevek amik a trófea orrvitorláján szerepelnek részben már csak  a múltat képviselik, vagy a hajó tűnt el vidámabb vagy szomorúbb körülmények közt, vagy  a gazdájuk távozott az égi vizekre, de ebbe a szomorúságba most még belegondolnom is fáj, nem is teszem. 

A lényeg, jó volt látni a régieket, feleleveníteni, amire még emlékszünk, este úsztam még egyet a Balatonban, Pál Gaszton sajnos eladta a Kabalát, ami egy gyönyörű 30-as Schaerenkreuzer volt, mert egy fa hajót fenntartani ... bele se megyek, aki ért hozzá, tudja aki nem, jobb ha nem is tudja meg, vett egy Sudarat, meghívott, hogy aludjak abban, mert lekéstem az utolsó esti vonatot, így ma hajnalban bumliztam haza immáron késések és elakadások nélkül. ISTEN VELED BALATON!

Utóirat.  Miközben a Kelenföldön várakoztam úgy negyed órát a vasútállomáson arra a vonatra ami a Déltől  az alatt az 5 km-en 8 perc késést szedett össze, szembesültem azzal, hogy mekkora komplexum ez. Van egy rakás vágány amin ki-be közlekedtek a vonatok. Megálltak, indultak gyakorlatilag félpercenként, emberek tömege szállt le és fel, a hangosanbeszélő bemondott egy csomó fontos dolgot aminek a felét nem lehetett érteni, mert zúgtak a mozdonyok, messze voltam épp a hangszórótól, szóval megfogott a dolog, hogy mekkora logisztikai feladat lehet ezt az egészet kezelni. Igazából nem is értem, hogy ebben a fejére állított rendszerben, ahol minden fontos ami nem fontos, amiben minden ágazatot politikai kinevezett kontárok vezényelnek, ahol a kontraszelekció alap, ahol mindenki meg van fizetve csak az nem aki fontos, mekkora csoda az, hogy a vasút úgy-ahogy de egyáltalában működik. Többet nem mondom amit még gyerekkoromban tanultam " rendőr-postás-vasutas, hülye-hülyébb-leghülyébb".

Bezavart az eső a házba. Sebaj, így is fent van egy OSB lap a tetőn. Ha az eső nem esett volna, estére két tábla is felkerült volna. Majd holnap. Megvan a fogás, J is segített, de egyedül is menni fog ha netán ő épp mással van elfoglalva. Ha nem tudok kint dolgozni, a legutálatosabb dolgot csinálom idebent, pénzt utalok át bankszámlákra azoknak akiknek jár. Ezt mindig halogatom, de hát a számlák csak jönnek minden hónapban, muszáj velük foglalkozni, na az ilyen resztli időket erre használom fel.

8:30 Vasárnap, csend van és pihenés. Reggel kiszerkesztettem hogy szabjam fel az OSB lapokat amikből a pavilon teteje lesz. Amikor megvettem a hat táblát csak a hasamra ütöttem, hogy ennyi kell belőle, de most némi ügyeskedéssel és úgy, hogy a hat "tortaszeletből"  kettőt nem két, hanem 4 darabból fogok összerakni négy tábla is elég lesz hozzá, így egyrészt kevesebb lesz a hulladék, másrészt marad két egész táblám, végre csinálhatok belőle magamnak egy nagy és főleg tökéletesen sík munkaasztalt, amire már nagyon régen vágytam. Amúgy ahogy ott békésen rajzolgattam a télikertben, ránéztem az asztalon azóta heverő fatelepi számlára, amin szívtam annakidején a fogamat, hogy 8 %-al mentek fel az árak csak hétfőtől szerdáig, nos a 22-es OSB táblák darabjáért  13850 Ft-ot fizettem május 12.-én. Most megnéztem a neten, ez ugyanott 27700 Ft. HÁT....az utolsó pillanatban vásároltam be a faanyagot, így is zsindellyel, kötőelemekkel, festékekkel olyan 270000 Ft-ban lesz a projekt a végére. (igaz ebben benne lesz akkor grátisznak a nagy munkaasztal és némi maradék deszka és a hulladékból is kifűtök mondjuk két napot télen a hajón)

Tegnap hegesztettem két szögvas vinklit, ezeket ma reggel felcsavaroztam az 5-ös és 6-ös szarufák végére, ezek fogják megtartani az OSB lapot lecsúszás ellen, amikor kiszabás után felrakom a helyükre addig amíg felszögelem őket a szarufákra.

Ha az ember egyedül dolgozik, mindenféle trükköket kell kitaláljon. Még így se lesz könnyű, de kiszámoltam (ha már ott volt a papír, ceruza a télikertben), hogy ha az egész tábla 44 kiló, akkor a legnagyobb darab kiszabva amit egyedül kell helyre rakjak 24,34 kg, ezzel azért még elbírok ott fent akár szorongatott helyzetben is. Holnap kiderül.

Esténként most épp Tömörkény Istvánt olvasok. ("Homokos világ" elbeszélések) 1910-es kiadás, a benne lévő pecsét szerint "népkönyvtár"-i példány volt onnan selejtezték.... vagy lopták. 

Olyan ékes magyar nyelvezen íródott, amin én csak szeretném ha beszélni tudnék. Olvastam régebben, hogy Móra Ferenc, aki együtt dolgozott vele muzeológusként milyen nagyra értékelte Tömörkényt, de nem tudtam, hogy EKKORA magyar (pedig hát sváb születésű) volt. Elgondolkozom, hogy TÉNYLEG pudvásodik e a haza, vagy csak velem is az van, mint minden kor öregjeivel, hogy egyre többet zsémbelnek, hogy "bezzeg régen mennyivel különbek voltak az emberek".

15:40 Nem tetszenek az akkumulátoraim a hajón. Egy hónapja sincs, hogy pótoltam az elektrolitszintet ioncserélt vízzel de pár napja megugrott a töltőáram ma megnéztem és erősen fogyott az elektrolit ez alatt a rövid idő alatt is. Újra feltöltöttem, de az ilyesmi nem jelent jót akkumulátoréknál, félek, hogy lejárt a mandátumuk.

Tegnap Papóék voltak nálunk látogatóban a Tilos Rádióból. Azért mégse felejtett el mindenki azok közül sem akikkel tán 10 évnél is régebben találkoztam, vagy még soha személyesen, csak hanggal a rádióhullámokon keresztül. Örültem nekik, ahogy ők is nekem. Kenuval jöttek ahogy illik és a szigetünk körülhajózásával búcsúztak.

Este összevont név- és születésnapi bulit tartottunk Icukéknál. Eredetileg az épülő zenepavilonban tartottuk volna, de a beállványozás miatt ez nehézségbe ütközött. Megünnepeltük magunkat az év eleje óta történt név és születésnapokra sorra koccintva mindegyikünk egészségére. J gombás és lecsós pizzát sütött, Dettike (Icuka keresztfiának felesége) pedig csodás tortát és egyéb sütiket. Mondhatnám, hogy merő szenvedés az életünk, de akkor hazudnék.

Azt hiszem ilyet is csak a magamfajta amatőr csinál. Tegnap mind a hat szarufához csináltam hegesztett spéci kötőelemeket és bekötöttem őket  a szelemenek áthidalásával a tartóoszlopokhoz. (majd lekenem színre, a fa is azért fehér, mert ide voltak szögelve az oszlopok tetején azok a lécdarabok, amik a koszorú helyreillesztésekor adták a pozíciót)

Merthogy amúgy "hivatalosan" a szarufákat a tető súlya rögzíti a szelemenekhez, azokat meg  a tető súlya a koszorúhoz, oszlopokhoz, felmenő falakhoz. Na nem azért csináltam, mintha attól tartanék, hogy egy szupercella, tornádó, lekapja a tetőt az építményemről, egyszerűen aggaszt, hogy amíg nincs rajta a tető ezen az aprócska építményen, megkapaszkodom valamelyikben felmászáskor, vagy építés közben egyensúlyvesztés esetén és kibillen velem, én meg leesek. Hogy a dolog nem légbőlkapott, épül itt a szomszéd utcában egy komoly társasház, amivel leálltak immár vagy két hónapja. Azt hittem az általános építőanyag ár emelkedés tett be a projektnek, de nem, tegnap tudtam meg, hogy az ács leesett a tetőről munka közben és meghalt. Bár én csak olyan amatőr, botcsinálta "kolléga" vagyok, de nagyon összefacsarodott a szívem. Szóval első a biztonság, nagyon igyekszem vigyázni magamra.  Amit viszont nem viselek az a munkavédelmi sisak, pedig elkelne, most, hogy ott fent bujkálok a szarufák alatt állandóan beverem a kopasz fejemet (az ember nem is gondolná mennyit véd a haj), tele van a fejem búbja sebekkel.

7:15 Mindenki megnyugtatására. Teljesen rendben vagyok, kristálytiszta éles elmével ébredtem, egészen nyilvánvaló, hogy tegnap hőgutát kaptam a napon, mostanra minden tünete elmúlt. IGEN, nem kellett volna túlhajtanom magam, de ha az ember örökösen a határait feszegeti, természetes, hogy előfordul, hogy túllépi azt. Legalább tudom hol van, majd máskor jobban vigyázok. Baj nem esett, nem estem le, nem csináltam semmi hibát.

A másik dolog. Sorra jönnek a gratulációk, NAGYON KÖSZÖNÖM mindenkinek így együtt és külön-külön, időm nincs minden SMS-re Fb. üzenetre reagálni, MINDENT el fogok olvasni, de ha most leállok válaszolgatni, reagálni, le kell álljak a melóval, márpedig most van kellemes idő dolgozni, szóval nézzétek el nekem ha most is önmagamat adom, ha munka közben vagyok, akkor nem vagyok negédes. Csók mindenkinek!

22:09 Ebédre minden szarufa a helyén.

Azt hiszem ma túltoltam. Kemény kezdés volt, már tegnap délután J-vel beállványoztuk ( igazából a hajó gunwale-jának felújításhoz vett vörösfenyő pallókkal keresztbe raktuk a könyöklőket) a pavilont. Ma kora reggel meg SP segítségével a 6 db 22-es OSB lappal letakartuk a pallókat. Így lett egy emelt munkatér a tetőszerkezet összeállításához. 

De már a cipekedéstől is fáradt voltam. De erőltettem a munkát és a tűző napon órákat dolgoztam a szarufák felállításával, összecsavarozásával. Még J is feljött segíteni, mert két kéz kevés volt hozzá. De a nap meg a hőség sok volt. Azt vettem észre, hogy a legegyszerűbb mozdulatok is nehézséget okoznak, szerszámokat nem találok amik ott vannak az orrom előtt, ráadásul elkezdett az eső is fenyegetni, úgy, hogy délután 2 körül lesátraztam a munkahelyet és elvonultam ebédelni. De még ahhoz se volt erőm. Bekanalaztam a levest, a második fogást nem kértem, helyette ettem a hűtőből jéghideg cukrozott ribizlit, az nagyon jólesett, aztán elaludtam. Arra ébredtem, hogy szinte minden izmom görcsöl, az imént amikor kimentem lefotózni a helyszínt, begörcsölt a bal combizmom. Alig tudtam visszasántikálni, a gép meg majd kiesett a kezemből, mert a balkezem hüvelykujja mellégörcsölt a kinyújtva görcsbe meredő mutatóujjamnak. A fene tudja mi ez, de nem jó. Ülni tudok, de ha felállok, ha lefekszem begörcsöl a combom. Bevettem ma órás szünetekkel egy kis kávéskanál konyhasót, egy kalcium pezsgőtablettát, most legutóbb egy 250 mg-os magnéziumot és várom sorsom jobbrafordulását.

Hát a hangom... nos ilyen. A többi meg így nézett ki a műszak végére.

7:45 Elhatároztam, hogy ma teljes pihenőnapot tartok ( hajlamos vagyok magamat ronggyá dolgozni, ha valamin belelkesülök mint most ez zenepavilon projekt, muszáj leállítani magam és hétvégén amúgyis csendrendet rendeltem el magamra, a szomszédok is hadd pihenjenek)  és feldolgozom az adminisztrációs restanciámat. Tehát MOST például elküldöm a banknak az átutalási megbízásokat bizonyos számlákért amik hónap eleje óta jöttek. A határidő még nem sürget, ezért is kezeltem ráérősen, így is a számlán megjelölt határidőt jelölöm be teljesítésként, de idáig akkor is halogattam, pedig megtehettem volna.

17: 35 Na de ezzel megvoltam a délelőtt közepére. Írtam Emailt elhanyagolt barátomnak Ausztráliába, aztán .... mit is csináljak, kimentem sündörögni a munkahelyre. Először fontosnak tartottam a sörsátor csúcsát kitámasztani, hogy ha netán jön az eső könnyen leszaladjon róla, ne legyenek vízzsákok.

Aztán ha már ott voltam felszereltem a harmadik osztás könyöklőjét a 2-es 3-as oszlopközbe. Végülis ez csendes meló volt, nem kellett gépet használni ami a zajjal zavarja a pihenni vágyó hétvégi szomszédságot. Kellett kicsit trükközni, mert persze a méregdrága faanyag friss volt a fatelepen, elcsavarodott száradás közben. Ehhez a trükk ha az ember egyedül dolgozik és nincs még egy kéz, megcsavarozni az egyik végét, a másikat is egy helyen, a metszet bal sarkában, majd ráfogatni egy hosszú nehéz staflit, ami a forgatónyomatékával visszacsavarja ( az alanti képen óramutató járása irányában) és akkor amikor már vízszintes keresztirányban, megcsavarozni a másik sarkat is. Aztán gondolkozzon a fa hogy hogyan tovább.

Aztán, ha már ott voltam, beragasztottam a harmadik oszlopköz tölgy tábláit is. Ez is csendes meló. 5-re végeztem is.

Három oldal kész, már csak oldalra a maradék helyekre a  pótlásokat és a végleges rögzítéseket kell kiszabni és színezni  sötétbarnára.

Pihentető nap volt.

Kellemes árnyékos munkahely lett a tegnapi eső okán.

Dörög villámlik, esik az eső. Az embert a létfenntartás és a fajfenntartás alapvető ösztönén kívül még a lustaság motiválja. Ez utóbbi okán halogattam, hogy felkússzak a padlásra és lehozzam az előző tulajék által ott tárolt sörsátrat, mert ha felterítem az épülő pavilonra, akkor nemcsak eső, de napsütés ellen is valamennyi védelmet nyújtott volna. Ma hajnalban viszont látva a felhős eget, besz@rtam és gyorsan megtettem. És milyen jól tettem, amint kész lettem eleredt az eső.

Hogy ne legyenek nagy vízzsákok, mindenféle díb-dáb fákkal alátámogattam a ponyvát. Működik. Körben minden vizes, de alatta száraz. Ezzel együtt ahogy nézem ez a zivatar hamar el fog vonulni.

Nagyon kemény nap volt. Órákon keresztül csiszoltam a fákat a napon porálarcban egy szál fürdőgatyában.  Vastagon lepett be a por, ami beleragadt az izzadtságba, úgy néztem ki mintha valami vastag szőrme borítana. De a mellvéd feletti egyik könyöklőnek még egy olyan vörösfenyő deszkát is felhasználtam, amiről azt a vakolatot kellett lecsiszoljam, ami még a ház külső hőszigetelésekor került rá, amikor 7 éve építési állványnak használtam. Dél felé nem bírtam tovább, belemenekültem a Dunába. Egyszerre elmúlt rólam a hévség és a kosz is. Az volt a tervem, hogy lezuhanyozok, ebédelek és alszom egyet, de annyira helyreállt a fizikai állapotom, hogy rövid száradás után még egy órát dolgoztam, hogy befejezzem a csiszolást és csak aztán mentem zuhanyozni és ebédelni.  Aludtam háromig, aztán dolgoztam még délután hatig. 

De alakul a projekt 

Belülről,

és kívülről

A bontott tölgyfa lapokat egy acél-fa kéttámaszú tartó fogja tartani a talaj felett olyan 15 cm-el az oszlopok közt. Tegnap egész nap a tartók összehegesztésével bíbelődtem, le is fényképeztem őket, de ma kiderült, hogy az SD kártya a PC-ben maradt, az meg nem tűnt fel a tűző napon, hogy a fényképezőgép apró betűkkel kiírta a képernyőre, hogy "no card".

Az "L" acél profilról egy rácsavarozott fa "C" profilba fogom állítani a 30 mm vastag tölgy paneleket.

 A  "C" faanyagát az 5 m hosszú 18 cm széles 20 mm vastag gyalult, csiszolt orosz (ukrán? fene tudja, cirill betűs) deszkákból, gyakorlatilag hulladék nélkül sikerült kézi körfűrésszel felszabni. Két deszka ment el rá. Délelőtt kegyetlen volt ez a munkahely, mert pont oda sütött a nap, de az 5 méteres anyaggal csak ott tudtam dolgozni, a másodikat délután csíkoztam fel, addigra árnyék lett ott, akkor sokkal barátságosabb volt a fűrészelés. A raklap "munkaasztalon" bal oldalt már két darab összeragasztott "L" és a hozzá tartozó két acél tartó fekszik. A vasak le vannak festve kétszer, a fák felszerelés előtt lesznek egyszer lazúrozva. A vasak festésével kicsit bizonytalankodtam. Erős volt a késztetés, hogy a bontott vasanyagot hagyjam ahogy van, valamikor kapott egy alapmázolást, de voltak rajta rozsdanyomok. De hát 76 éves leszek a jövő héten, a kutya nem látja a vasakat ott lent, festés nélkül is kibír 20-30 évet, most ebben a hőségben üljek biciklire, vegyek drága festéket, drótkefézzem, kenjem? De nem tudok sz@rul dolgozni. Úgy, hogy biciklire ültem stb. le van festve kétszer. 100 évet kibír.

A "C"-ből az "L"-et mind a négynél estére össze is ragasztottam.

Ami mindig kevés az a szorító.  A régi asztalosok akik már a föld alatt porladnak azt tanították, "nem az ragaszt ami bent marad, hanem ami kijön". Ami azt jelenti, hogy annál jobb az enyvezés minél jobban össze van szorítva a két munkadarab. Ez persze a modern műgyantákra már nem igaz, de én ezt a fehér kulimászt azért rendesen megszorítom, sőt előtte össze is szögeltem, nem az a lényeg, hogy ettől erősebb, hanem, hogy szorítás közben nem tud elcsúszni.

6:20 Átrágtam magam a Szilvási könyvön.  ( Albérlet a Síp utcában) Továbbra is az a véleményem, hogy elképesztően sz@r könyv. Viszont rendkívül hasznos volt elolvasni. Hogyan magyarázzam... (és főleg MIÉRT IS?)... eltelt több mint 30 év a "létező szocializmus" összeomlása óta és még nekem is, aki több mint 40 évet éltem benne, elhalványultak az "érzeteim". Nem az emlékeim, mert, nekem, akit  tűpontos emlékezőtehetséggel vert meg az Isten minden itt van a fejemben. De emlékezni más mint érezni. És ez a könyv PONTOSAN felidézi azt a kilátástalanságot, azt a horizonttalanságot, azt a beszűkült valóságtudatot, amiben az egész hamis rendszer vergődött. Ahogy a hamis valóságot tudatosan, vagy álságosan (ez mindegy is a lényeg szempontjából) megpróbálja az akkoriban a rendszerbe beintegrálódott "burzsujokra" kenni, ezzel igazolva, vagy igazodva a hivatalos ideológiához, hogy az elv, a szocialista átalakulás töretlen, az elmélet hibátlan, csak hát ugye az emberek azok akik olyanok, hogy beleragadtak a kispolgári kapitalista, meghaladott világba, ezért kártékonyan befolyásolják a nagy álom beteljesülését, lám itt van egy hibátlan kommunista ember, akit állandó ivásba és dohányzásba, teljes nihilizmusba taszít hol a maradvány burzsoázia, hol a rákosizmus. De aztán a végén persze rátalál a helyes útra és akár még a remény is felcsillan a végén, ha nem is hepiend formában, mert az tájidegen a szocreálban, de az olvasó képzetében. 

Az már az én személyes pechem, hogy nem tudtam azzal a felszabadult örömmel lerakni a könyvet, hogy " Istenem, de jó, hogy vége annak a hazug rendszernek!!" mert látom, hogy itt toporzékol a küszöbön  a bolsevizmus kettőpontnulla annak a két és félmillió jobbágynak a jóvoltából aki azt hiszi, hogy az a polgári demokrácia és az a kapitalizmus és az a kereszténység és az nemzeti kibontakozás, ha egy hitvány bunkó maffiózót szavaz meg jövőre királynak.

21:28 Reggel nekiálltam a helyszínre hordani a bontott bárpult és fali díszítés faanyagát. Ebből lesz a zenepavilon alsó mellvédje. 

7 db fog kiadni egy oszlopközt

A hat oldalból kettő lesz teljesen nyitott, négy pedig könyöklővel zárt, alatta  ezzel a burkolattal.

Délután felmásztam a tetejére

merthogy ahhoz, hogy ott haladjak majd a tetővel a zöldeket meg kellett nyirbáljam, mert ahogy a képen is látszik épp szúrja az ezüstfenyő a dús hajamat. Jó sokat le kellett vágjak, de a műszak végére megtisztult a munkahely.

Még az alsógatyámból is elszáradt fenyőtűket kellett kirázni. Elképesztő, az ember ránézésre nem is gondolná a pompázatos fáról, hogy csak kívül vannak harsány zöld élő ágak, belül a lombozat ropogósan száraz ágakból áll, melyet a legkisebb érintéstől is lehulló tűlevelek borítanak. A kép jobb oldalán a meggyfa lombjának egy komplett ágán elsárgult levelek, az egész főágat le kell vágjam, nemcsak mert útban van, de félek, hogy tűzelhalás, szóval lehet, nincs vége.

Azért nem a tetővel folytatom az építést, mert ha megvan a mellvéd a könyöklőkkel, akkor  azon keresztbe fektetve pallókat, arról, mint járható állványról kényelmesen tudom a szarufákat állítani, a tetőt szerelni. Sokkal egyszerűbb lesz mint létrázni, különös tekintettel, hogy egyedül dolgozok, tehát  a szűk keresztmetszet mindig a "harmadik kéz". De ha egy terjedelmes munkasíkon, tudok szinte a teljes alapterületen manőverezni (mintha a talajon dolgoznék), minden egyszerűbb lesz.

A műszak végén kicsit előcsörögtem a pavilon közepén az egyik széken. Körben minden buja zöld, végtelen béke és madárdal. Már MOST tökéletes.

Azt hiszem holnap lesz Cuki a sün másodjára való szabadon engedése. J felhizlalta az első szabadon engedés után 50 dekásra lesoványodottan hazatérő "tékozló fiút" (miközben e sorokat írom épp teker az óriáskerékben). Aztán lehet megint hazajön, mert jobb szereti a kényelmes etetett rabságot mint a szabad életet éhezéssel.

Délután 2-re ez volt az állapot.

( a lábak függőlegesek, csak a kamera objetívje torzít "dongásan" természetszerűleg)

Bevallom, soha a büdös életben nem csinálok még egy ilyet. Túl nagy munka volt  a 12 könyökfa, szinte 24 különböző állásszögű végének kifaragása. Eleve ELVILEG a fele a tükörképe a másik felének, tehát elvileg se egyforma, de miután a fa nem műszeripari alapanyag, milliméteres különbségek már ebből is adódnak, de a hatszög se volt matematikailag pontos, amit a valaha működött kőműves lerakott alapnak és igazodni kellett hozzá, szóval elképesztően macerás volt szépen megcsinálni a 12 karpántot. De nem hibáztam. De ha még egyszer kellene ilyet csinálnom, valami egyszerűbb megoldást választanék, inkább collos deszkából kívülről-belülről rálapolnék 45 fokban egy-egy fogófát és 2-2 100-as szöggel hozzászögelném a lábhoz, illetve a szelemenkoszorúhoz. Statikailag ugyanilyen jó lenne és nem lenne csúnyább sem. De hát az ember mindig utólag okos. Visszanézve a naplóban, egy hét ment rá erre a munkára és ráadásul ebben a pokoli hőségben. Azzal vígasztalom magam, hogy "amibe nem halsz bele attól megerősödsz". Nos ez most egészen igaz, egy hete még elég rossz volt az erőnlétem, mostanra határozottan rendbejöttem fizikailag. Ha optimistán mérlegelek, a hangom is javult valami keveset, az a horgász akivel pár napja beszélgettem a reggeli séta során, megerősítette, hogy szerinte is javult a beszédem. Most, hogy elmúltak a támdeszkák, a hosszú alumínium létrával is be tudtam állni leszedni a nagy fenyőfáról a "Tengerész" (rajtszám C 13), szegény, egykori kedves, mára szomorúan kimúlt saját építésű hajóm horgonykötelét, amivel a koszorút a magasba csigáztam.

Végre enyhült a hőség. Reggel kifejezetten jól esett hosszúujjú ingben és hosszú nadrágban borzongani a friss szélben. De azért a nap erősen tűz, a szerszámokat folyamatosan takarni kell

mert különben süti a kezem a vas, annyira felmelegszik.

Ahogy szaporodnak a karpántok, úgy fogynak a támasztó és andráskereszt deszkák, szellősödik a szerkezet, már  nem olyan nehéz köztük bujkálni. 

Az utolsó hármat is fel tudtam volna csavarozni a délutáni műszak végére, ha nem fogynak el a nagy "fakötésű" tárcsaalátéteim, mert ma a hűvösebb időben nagyon termelékeny voltam, de majd holnap elbiciklizek reggel a boltba venni. Ha nem lenne ez a csüggesztő dolog, hogy gyakorlatilag "kiabálásképtelen" vagyok még mindig a hangképző szerveim sérülése miatt ( a kutyák le se sz@rnak, csak füttyögni tudok nekik, de ha messzebb vannak az nem ér semmit) , nagyjából teljesen rendben lennék. A fizikai erőnlétem olyan 90 %-os, egy 8 órás műszakot simán végig tudok csinálni egy 2 órás ebéd-alvásszünettel.

Hát a tegnapi nap még nekem is sok volt a meleg. A tűző napon való munka kissé elfárasztott délutánra. Mert mostanában már délutáni műszakot is beiktattam, hogy haladjak, de tegnap nem bírtam. 1 óra felé lezuhanyoztam és elhanyatlottam. Azonnal elaludtam és csak 3 után ébredtem fel, akkor megebédeltem, de nem volt már energiám nekiállni dolgozni. Második hete hajnalban ébredek, eltolódott az alvásciklusom, igazából most (6:33 van) lenne jó dolgozni amikor még kellemesen hűvös van, de még nem illik zajongani, még a kutyasétáltatásra is tilalom van 7-ig, hogy ne ugassák fel a környék kutyái a gazdáikat amikor elmegyünk a kerítésük előtt.

Örököltem hagyatékból vagy két ládányi könyvet. Erősen átválogatott irodalom, alig van közte olvasható, de én "mindenevő" vagyok, egyszer ha leírtak valamit azt megpróbálom megérteni mért tették. Ifjúkorom népszerű kurzusírója volt Szilvási Lajos. Nem olvastam akkor, mert valamiért nekem gyanús volt. Nos jó volt a szimatom. Most egy hete rágom már magam át esténként az "Albérlet a Síp utcában"-on. SZERINTEM ritka egy sz@r. Persze gustibus non est disputandum, szóval ezért írtam nagybetűvel, hogy SZERINTEM. De mostmár átkinzom magam rajta. Arra jó, hogy amikor a NER arról papol, hogy meg kell teremteni a "jobboldali kultúrfölényt" érezzem, hogy ez is volt már, csak ellenkező irányban. Az inga leng. Kitérítik erre, vagy arra, aztán amikor megszűnik a kitérítő erő, akkor átlendül ellenkező irányba. De a sz@rból sose lesz csokoládé. Na készülök a kutyákkal, a Szmájli már itt leselkedik a lábamnál, amint elkezdem felvenni a nadrágomat, már rohan az ajtó felé, szép napot mindenkinek!

22:46 Kemény nap volt a napon.  A délelőtti műszakot olyan fél kettőig húztam, aztán belemásztam a Dunába, mert a nemcsak a mozdulataim lassultak le a hőségtől, de már a gondolataim is. Egyből rendbejöttem. 25 fokos az RSD. Szerencsére ma tiszta a víz. Mert időnként megjelenik a szenny, többnyire szombat-vasárnap. Nem tudom mivel magyarázni. Ebéd után aludtam egy jót és csak fél négykor folytattam a munkát egészen 7-ig. Akkor megint lubickoltam egyet, ez ismét rendberakta a kedélyállapotomat. Még mentem a Szmájlival egyet a szántóföldőn, majd lezuhanyoztam a hajón, vacsora, megnéztem az RTL klub 6 órási híradót felvételről, egy darabig nyomkodtam a távirányítót félálomban, most meg elvonulok a hajóra aludni. 

Ma délben névnapi ajándékként megkaptam a második Astra-Zeneca oltást. 10 napot késett, mert 15.-én telt volna le a 12 hét a két oltás közt de nem éreztem még jól magam a május 31.-i műtét után és nem akartam bevállalni az esetleges oltás utáni belázasodással és egyéb tünetekkel való szuperponálódást. Most 20:34 van, de még semmi tünetet nem érzek, kíváncsi vagyok a holnapra, emlékem szerint az első oltás hatása is 24 órát késett. 

Amúgy végigdolgoztam a napot, ahogy a tegnapit is. Nem igazán zavart se a hőség, se az, hogy jobbára a tűző napon kellett matassak. Persze nem hajtom magam agyon és ebéd után alszom több mint egy órát, szóval csak lazán, de nem érzem magam most estére se olyan fáradtnak, mint akár egy hete, szóval határozottan javul a kondícióm. Olyan 60-70 %-on lehetek a műtét előtti önmagamhoz képest. A hangom viszont semmit nem javul, úgy tűnik be kell rendezkednem hosszabb távra a quasi némaságra, ma vettem a kínainál egy bliszteres csomagolásban (de utálom, drágább mint ami benne van és környezetszennyező nagytisztaságú kemény műanyag) két sípot, trenírozni fogom a kutyákat síppal behívni, mert a suttogásra nem jönnek.

A karpántokkal bíbelődök második-harmadik napja. Ugye a problémát az jelenti, hogy a hatszög alakú szelemenkoszorú miatt az oszloplábakhoz 60 fokos szögben csatlakoznak, egymással meg 120 fokos szöget zárnak be, 45 fokban csatlakoznak lent az oszlophoz, fent a szelemenhez, ez olyan szabálytalan ferde metszősíkokat eredményez amiket a gérvágón beállítani lehetetlen, nagyon pontosan kell mindent kiszerkeszteni és csak kézzel, rókafarkfűrésszel lehet "hegedülni", ami ebben a hőségben elég macerás. de megy...csak lassan. Így néznek ki (különféle oldalról)

az 1-es és 4-es oszlop kiszabott karpántjai.

Az 1-es a helyén van.

Az igazán "ácsszerű" az lett volna, ha befaragom csapfészekbe, de olyat már az ácsok se csinálnak, PLÁNE ilyen szögelfordulós esetben, mindent csak szögelnek, én a szöget csak a provizórikus rögzítésre használtam, utána átfúrtam ágyúfúróval (még amikor a balatoni ház fedélszékét ácsoltam 35 éve, akkor csináltam ezeket a fél méter hosszú fúrókat) a két karpántot közben az oszloppal és egy menetes szállal összehúzattam az egészet. 100 évet kitart így is. Az egyik végre felhegesztettem, a másik végre meg alátétnek használtam egy-egy kifúrt szögvas darabot ami befogja a karpánt sarkát, így a furat nagyjából a geometriai tengelyvonalon megy át.

Hát több nap ráment, de helyén van a szelemenkoszorú. A végleges lábakon áll. Nem volt egyszerű, a tegnapi nap különösen fárasztó volt és a nap végén elég kilátástalannak látszott a dolog, de este kutyasétáltatás közben kieszeltem, hogy hogy fogok ma egyedül emelni és forgatni is rajta, hogy pozícióba kerüljön és déli harangszóra így nézett ki a projekt.

Már a tetején is jártam. Holnap nekiálok a karpántoknak, mert az ideiglenes andráskereszteket, meg az oldalirányú támaszokat amikkel beállítottam a lábakat, csak azután lehet leszedni, ha mind a helyükön lesznek..

Lustálkodok. Egyrészt az oszloplábakat kellene csiszolni felállítás előtt, ami zajjal jár és az önként felvállalt hétvégi zajkerüléssel ellenkezne, másrészt tegnap kicsit kihajtottam magam. Alaposan elfáradtam, amúgyse nagyon tudok még a meggyötört hangszálaimmal beszélni, de erőm se maradt estére. A nap végén még végigvánszorogtam a kutyával a szántóföldön a szokásos útvonalon, aztán lezuhanyoztam a hajón, elhanyatlottam a szofán a házban a TV előtt, azonnal elaludtam, éjjel fél kettőkor ébredtem, akkor kibotorkáltam a hajóra és aludtam az ágyamban reggel fél hatig mint egy darab fa. Ma reggel séta, reggeli és megint alvás délig, nemrég ébredtem.

Szokás szerint benyomom a rádiót....illetve a telefont, mert mióta a Klubrádió ferekvenciáját megvonta a bolsevik állam, a neten hallgatom a rádiót. Épp a Váradi Júlia "Dobszerda" műsorának ismétlése megy, mondom belehallgatok. Azóta tátott szájjal hallgatom. Hargittai István mindenféle díjas kémikussal készített riport megy. NEM RÉSZLETEZEM, akit netán érdekel, keresse meg a klubrádió netes archivumában ÉRDEMES! Elejétől végig.

Amit ÉN ITT ÉS MOST fontosnak tartok, mint saját megállapítást közölni a téma kapcsán. 1. Hargittai egy zseni. 2. Néhány rövid, egyszerű bővített mondattal rávilágít, hogy mi is az a nemzeti tragédia amiből Magyarország képtelen kilábalni (immáron 1000 éve, teszem én hozzá) és ami oka annak, hogy mennyi tehetség volt aki itthon soha nem vitte volna semmire és amint elhagyta az országot szárnyakat kapott és a Nobel díjig meg se állt. 3. Mint cseppben a tenger látszik az elmondottak azonnali bizonyítéka, hogy egy földhözragadt bugris kormány a földhözragadt bugris támogatói, megvásároltjai, megfélemlítettjei, megbűvöltejei, hiedelmekben merengő széplelkei segítségével most (és ezek szerint mindörökké) bent tartja a HAZÁT egy hitvány balkáni akolban Európa közepén. Ahol a legminőségibb magánrádiótól el lehet venni az adásjogot a földi frekvenciaengedély megvonásával bosszúból, mert nem a feudálbolsevik hatalom szájíze szerint beszélnek benne. Reggel a hajón a Kossuth rádiót hallgattam. A "rendszerváltás"-nak titulált bolsevik hatalomátjátszás előtt a "Vasárnapi Újság" kedvenc műsorom volt. Vérlázító volt az a primitív egyoldalú hazug propaganda ami ömlött az adásból. Átok ül ezen a népen, hogy örökösen sz@rháziak uralkodnak felette.

Na IGY pihenek én.

Nagyon rosszul indult a napom. Nyitom a Fb-ot reggel, gyászjelentés, meghalt Baja Sanyi, egykori vízügyes klubtársam. Sokban hozzám hasonlító, vidám, aktív, izgő-mozgó jóbarát. Szinte napra pontosan egyidősek voltunk. Felhívtam a  sógorát, ugyancsak volt klubtársamat és barátomat, Argay Gyurit, hogy hogy történhetett ez, mondja a szíve vitt el, az utolsó pillanatig nem is vették igazán komolyan, mindig azt mondta, hogy tulajdonképpen jól van. Ő és Kinga a nővére, Sanyi felesége...illetve mostmár özvegye csak lassan szokják az érzést, hogy nincs. EZT ismerem. Amikor anyám meghalt, sokáig jártam az üres lakásba virágokat öntözni, kimostam az utolsó szennyest és akkor szökött könny először a szemembe, amikor évek múlva összepakoltam a ruháit, hogy odaajándékozzam egy templomi gyűjtésbe.

Olvastam valahol régen egy Tolsztoj idézetet. Halott katonatiszt barátját öltözteti az utolsó útjára. A tiszti zubbonyra a rendfokozati jelzéseket tartalmazó parolit a zubbonyra lyukakon áthúzott zsinórok rögztik. A zsinórokat masnival szokták megkötni, hogy ha tisztítóba, mosodába kell küldeni az egyenruhát akkor könnyű legyen kioldani. És amikor felrakta, azt gondolta, hogy nem kell masni, meg lehet csomózni, mert EZT más SOHA nem fogja senki leszedni. És EKKOR hasított bele az érzés, hogy meghalt a barátja. Isten nyugtasson Sanyikám, az élőknek meg még nagyobb megnyugvást!

Így néz ki a pavilon projekt.

Szarufák a helyükön, az élek a geometriai középpontba futnak össze. Még nincs összeerősítve, csak egymáshoz támasztva, mert  azonnal szét is szedtem, a beemeléshez csak útban lennének.

Elkezdtem felemelni a hatszögletű talpszelemen koszorút. Ehhez csigasort, sok kötelet, egy fenyőfát és egy távolabbi almafát, létrát, némi gógyit és nyers erőszakot alkalmaztam. (Ahogy Archimedes mondá, "Adjatok egy fix pontot és én kimozdítom helyéből a világot!" {hogy mit válaszoltak rá azt már nem idézem, mert nem sajtóképes})

A próbát sikeresnek minősítettem, 1,5 méterre sikerült felemelni aránylag könnyedén, a műszak végén leengedtem a székekre, lerövidítettem amit csak lehetett, áthelyeztem a felfüggesztő pontot, mindent előkészítettem holnapra, amikor megpróbálom, 2m magasra emelni és ideiglenesen rögzíteni, amig a lábakat alá állítom. 

Sajnos nem vagyok még egészen jól. Kevés az erőm, hamar fáradok, kétszer is tartottam alvásszünetet napközben és borzasztóan zavar, hogy nincs hangom, csak rekedten suttogok.

Tegnap nagy elismerést arattam. Rég ért már ilyesmi, úgy, hogy bevallom jólesett. Arról van szó, hogy ugye csinálom a "zenepavilont". Nos ez egy elég emeltszíintű ácsmunka. Ácsokkal vagyok körbevéve, a Balabán csatorna túloldalán lévő keleti és a dél telekszomszédom szakmája is ács, sőt utóbbi nyugdíjas szakoktató. Na ő nézegette elismerően tegnap amikor mutattam neki a már összecsavarozott hatszögletű kupolakeretet. János mondta, hogy "szakember  se csinálna jobbat". Ez eddig elég kétes dicséret, én magamat szakembernek tartom, de hát igaz, nem tanult szakmám az ácskodás és van az a mondás aminek van igazságalapja: "aki aminek nem mestere, kontárja annak", de ezt sose értelmeztem saját magamra.

Na de rákérdezett. "És a csúcsán a szarufákat hogy fogd összehozni?" Kicsit értetlenül néztem rá, eddig ezen nem gondolkodtam ( azon sokkal inkább és folyamatosan, hogy hogy a fenébe fogom az egész kupolát felemelni egyedül a magasba és a függőlegesre beállított és ott valahogy megtartott 6 db. lábra helyezni, mert azzal kapcsolatban még vannak vad elképzeléseim), úgy, hogy azt válaszoltam, "még nem tudom, de meg fogom oldani". Na amikor az első két szarufát gérbevágva felállítottam, akkor jöttem rá, hogy mire is céloz a szakoktató. Hát igen, itt számolni kell a fokokat. De hát tanítottak nekem mértant, ábrázoló geometriát ( Isten nyugtassa drága jó "Gubucs", elsős technikumi műszaki rajz- és ábrázoló geometria osztályfőnökömet)  nem mondom, hogy ha mondjuk evolvens görbe mentén kellene integrálni, az menne, de EZ , ahol csak papír, ceruza és szögmérő kell, még megy. Bár SP Metabo gérvágóján kifogott a feladvány, mert a három különböző szögű metszősíkból forgatás, hozzáférési nehézségek miatt csak kettőt lehetett megmunkálni, de hát van nekem az 1978-ban Szingapúrban, még az első hajóm építéséhez  vásárolt és azóta sokszor megélezett (azt, hogy hogy kell még apámtól tanultam) Sandvik rókafarkfűrészem, azzal kézzel szépen levágtam a harmadik szöget is.   

Ez a legfontosabb szerszámom

digitális szögmérő, amikor 2 éve a LIdl akciós turkálóban megláttam egyből megtetszett, de hogy élni nem tudok majd nélküle, azt akkor még nem gondoltam volna (mint Pelikán gátőr ...).

Ez még csak úgy odatámogatva, de én már tudom, hogy stimmel minden, a szomszéd meg csak a fejét csóválta, hogy nem hitte volna, hogy megoldom, de hát ő az inasokhoz van szokva, akik azért mentek oda, mert mindenből buktak előtte. AZÉRT azt valami nagyon szomorú dolognak gondolom, hogy csak a hulladék tanul szakmát, mert minden gyerek komputerbuzerálásból akar megélni. János mondta, hogy még szakmunkások közül is kevesen tudták volna megcsinálni.

A nap végén még le is lazúroztam a kész szarufákat.

Annyian figyelmeztettetek, hogy óvatoskodjak a melóval, hogy megfogadtam a tanácsot. Levettem a munkaidőt 9-12-ig délelőtt 3 órára.  Ennek egy része a tűző napon, szóval elég is volt. Ezt könnyedén bírtam.

Kész az első sarok.

A többit holnap.

Tegnap átcsiszoltam a korábban leszabott faanyagot. Ez NAGYON utálatos meló. Csak védőeszközben lehet csinálni, mert különben fullasztó a dolog. 

Persze vastagsági gyaluval jobb lenne, de az nincs. Így viszont sikítóval és csiszolótárcsával gyorsan bársonyosan sima lesz a fűrészárú.

Miután letakarítottam, mindjárt rákentem egy réteg kültéri lazúrt.

Ma a helyükre is raktam a fákat pár téglával megemelve, hogy ha majd csavarozom ne kelljen mélyre hajolnom érte. Igazából a kissámlin ülve szeretek szerelgetni ilyesmit.

Innen már csak felfelé fog mozogni.  A sarkok összeerősítéséhez részben vettem bolti vasakat

részben csináltam saját darabokat.

A lukak funkcióját ne keressétek, kukázott anyag, rajta voltak a vasakon, igazából fogok rájuk fúrni újakat, de lehet ezekbe is rakok csavart. Csak az ehhez a kerethez való vasakra és csavarokra otthagytam a barkácsboltban 6500 Ft-ot

Javul a kondícióm, de a hegesztésnél kifejezetten zavart, hogy remeg a kezem és időnként begörcsölnek az ujjaim. Tegnap este a harmonika basszus gombjaira is rágörcsölt a balkezem. Nagyon kiütött ez a szteroidkúra.

Korán ébredtem. Egész virgonc voltam és még vagyok. Kihasználtam az alkalmat, hogy J még mélyen alszik, így minden sápítozó asszisztencia nélkül gyorsan kifőztem egy műszerészcsipeszt meg J manikűrollóját és még a reggeli kutyasétáltatás előtt kiszedtem a nyakamból az intracutan varratot.  (kiokosodtam a yotubeon https://www.youtube.com/watch?v=evVv-XdnkCQ&ab_channel=Orvostanhallgat%C3%B3Blog) Meglátom mire lesz ma erőm. Ami jó, aktivitást érzek. Ami rossz, a hangom ugyanúgy sehol mint korábban. Gyakorlatilag semmit nem javult a gombóc a torkomban a műtét óta. Legalább valami kevés javulást éreznék! De ez így nagyon lehangoló.

Próbáltam némi terhelést. A lányom autóját amit a fűrészárú raktározás, meg a szabás munkahely miatt kiebrudaltam az "esernyő" alól az utcára, teljesen benőtte a fű, meg beborították a viharban lehullott szomorúfűz ágak, levelek. Elálltam vele és a villanymotoros damilos kaszával  levágtam a gazt, az autót meg alaposan lemostam, mert a madarak is jól elintézték, nem csak az egyéb ami a fáról hullik. De ez nem működhet így, úgy, hogy kölcsönkértem M1-től egy autótakarót, amit ők épp nem használnak, mert naponta autóznak két autóval is és letakartam a Hondát. Nem volt egy nagy meló, de egyszer meg kellett állnom közben pihenni, mert pocsék az erőnlétem. Szóval mára ennyi elég is volt. Remélem hamar javulok majd, mert EZ nagyon gyenge napi teljesítmény volt.