Hát nem voltam tegnap nagyon sikeres. Az a munka ami ha befagyott volna a Duna, a jégen egy délelőttös munka lett volna, az most komplett kínszenvedés. Abba is hagytam egy idő után a rövidtett pengéjű kaszával való manőverezést csónakból, még így is érzem, hogy túlerőltettem a derekam és úgy elfáradtam délutánra, hogy a kutyasétáltatási távot is levettem a felére, mert ellenállhatatlan vágyat éreztem rá, hogy a szinte tavaszias időben leheveredjek a szántóföldre pihenni, mert remegtek a lábaim a fáradságtól. Ha felmelegszik a víz, tehát majd nyáron, bemegyek gyalog a vízbe és a fenéken sétálva levagdalom a gyékényt ahol túlnötte magát.
A víz hozott egy nagy fatörzset, olyan bő 3 méteres darabot. Sajnos a túlpart lakói ha valami útban van, egyszerűen behajigálják a vízbe, az uralkodó szélirány meg mind áthozza hozzám. Ezzel a nagy fával gondolom nem tudtak mit kezdeni, bedöntötték a Dunába "oszt jónapot". Ez már a második, van még egy belőle, csak az jobb helyen, nincs útban. Nem volt pofám hozzá, hogy visszahúzzam vízközépre aztán vigye a szél máshová, mondom megpróbálom kiszedni. Nagynehezen csónakkal elvonszoltam az Ervin sólyájáig, azt gondolva, hogy ott a végét kihúzom szárazra, és láncfűrésszel felszeletelem, aztán felvágom baltával kályhaajtó méretre, két hónapot simán kifűtök vele, legalább hasznosul. Na alaposan túlbecsültem az erőmet.
Ez a fadarabka többszáz kiló, csak kacagott rajta, amikor megpróbáltam emelgetni a végét. Ma kimentem, hogy elvontassam onnan a másik mellé, hogy ha E jön és le akarná tenni valamelyik csónakját ne legyen útban, de hideg szél fúj, semmi kedvem odafagyni, megvárom amíg kicsit melegebb lesz. Addig további terveket szövök, hogy mit csináljak vele.
