Nagyon, nagyon, nagyon régi kedves ismerős talált rám a Messengeren, kacskaringós úton a, HVG-hu kommentárfalán bukkant a nevemre. Eszembe jut egy régi történet, amit már egyszer megírtam 2006-ban, szóval 15 éve. de most előkerestem, az Internet nem felejt (hálistennek) szóval magamat idézem:
2006, február 26. Vasárnap.
....Miközben ezeket a sorokat írom az AMAPOLA szól CD-rõl. A kedves "Papó" a méltatlanul meghurcolt Tilos Rádió méltatlanul meghurcolt akkori ügyvezetõje vette fel nekem 21 különbözõ feldolgozásban, azóta állandóan ezt hallgatom, már amikor zenét kívánok. A tüzes, buja, forróvérû rumba feldolgozásként elõadó "Los Indios" együttest hallgatval eszembe jut egy régi történet. Valamikor '88-'89 táján villanyszerelõ voltam az Átrium Hyatt szállodában és amíg az átriumban esténkén improvizáló zongorista szabadságon, vagy külföldi turnén volt, egy echte délamerikai gitártrió vette át a zenélést. Imádom ezt a zenét, elsõ este is fentrõl, hallgattam. A ponchoba öltözött fiúk-, kettõ indián, a harmadik bozontos szakállas, igazi gaucho szólógitáros, bravúros futamokat penget, spanyol énekük ragyogó, hol lágy andalító, hol szilaj szárnyaló, szóval ilyet csak a bennszülött délamerikaiak tudnak, kész. Lejjebb megyek pár emeletet, meg akarom nézni közelebbrõl is õket, (valaha én is pengettem) hogy csinálják ilyen tökéletesen. Szóval face to face latinamerikával. Két igazi indián és.....leesik az állam. Amikor megszólítom õ is meglepõdik. Misi (a bozontos). Együtt tanultunk sárkányrepülni a Takácsi Gézától Hármashatárhegyen. Egykori növendéktársam, amúgy az újpesti erõmûben energetikus és ezek szerint álruhás latin. Most derül ki, Kubában gyerekeskedett, ezen a zenén nõtt fel. Mi a tanulság? Igazán semmi. Ha csak az nem, hogy sohase gondolkodjunk (csak)sémákban. Minden megtörténhet. ....
Na szóval aki megtalált tegnap este Messengeren az a Misi. Dejó!
Ja! Visszaengedtek a HVG-re kommentálni, de megint letiltottak. Elbúcsúzom tőlük, aki akar itt a blogban megtál..