Hajónapló

Tegnap úgy döntöttem, hogy nem várok a bőrgyógyászattal a jövő hétig. Egyrészt elfáradtam a gazhúzgálásban (különben is valami más módszert kell találjak, mert szétvakarom a lábszáraimat annyira összecsíptek a szúnyogok), úgy döntöttem kell egy pihenőnap, másrészt izgatott, hogy mi lesz a szakorvos végleges diagnózisa, harmadrészt meg volt egy olyan érzésem, hátha pénteken nem lesznek olyan sokan, mintha a jövő hét elején megyek. 

Nem volt nehéz korán felébredni (azt kitapasztaltam, hogy a Mária utcai bőrklinikára csakis korán érdemes érkezni, akkor nem megy rá az egész nap), velem szemben a túlparton tegnap délután óta zajlik a négynapos fesztivál (https://dunapartfeszt.hu/) nincs műszerem, de saccperkábé 150 Db körül lehet az induló zajszint, zeng az egész környék. J attól tart, hogy betörnek az ablakok a parti házban, ehhez képest én, aki a vízen alszom a hajóban, hát a basszust érzem az ágyamban alattam. De amúgy szerencsém van, egyrészt én ha kellőképpen  álmos vagyok, alszom mint a bunda zajban is, másrészt oldalt fekszem, a jó fülemet rakom a párnára, az csillapítja a zajt, a süket fülemen meg nem igazán hallom, szóval düböröghetnek. Kicsit korán feküdtem le, mert hajnali 3-ra állítottam be a telefonébresztőt, hogy kialudjam magam, dübörgés ide vagy oda, azonnal el is aludtam. Így hát fel is ébredtem 1:23-kor, szóval ahogy szoktam, max kb 4 órát alszom egyhuzamban. Próbáltam még aludni 3-ig, de nem is a ricsaj miatt nem ment (zenének nem nevezném, az NÁLAM megállt a Pink Floyd-dal és a Santana-ával valahol 1980 tájt), hanem  beindult az agyam és olyankor már nem megy az alvás. Háromkor fel is keltem, pont akkor maradt abba a zajongás, amikor a HÉV végállomás felé autóztam még összefutottam a bulizók maradékával ahogy járdán, úttesten imbolyogtak. Hát mit mondjak, nem irigylem Ráckeve dolgos népét akik ott laknak a Kossuth Lajos utcában a tetthely közelében. A polgármester mondta J-nek, ő nem akarta ezt a fesztivált itt, de a testület, amiben neki is csak egy szavazata van, leszavazta, fő a bevétel a városnak.

Na bejött a koránkelés, ilyen jó rajtszámom  még nem volt soha a klinikán, harmadik voltam a sorszámkiadó ellőtti sorban. Mert az nem úgy van, hogy csak úgy odamész és téped a sorszámot, előtte sorba kell ülni (olyan korán még van ülőhely) és amikor 6 óra után beindul a sorszámosztó gép, akkor téphet a kuncsaft sorszámot, ami szerint majd szólíttatik 7 óra után a betegeligazító ablakhoz, ami után mehet a megfelelő rendelő ajtaja elé ücsörögni, ahol majd 8 óra után szólítják valamikor. Naszóval egy beteget még bevitt a mentő előttem, meg egyet még hívtak, de fél kilenc körül már én következtem. Az eredmény várakozásomnak megfelelően kedvező volt, miután a szövettani lelet vonatkozó része:
Kifejezetten aszimmetrikus képlet. A hám változó mértékben lentiginosus, több
helyen inkább ellapult, focalisan regressios területek is felbukkannak. A
basalis hámsorban atypusos, hámsejtekre emlékeztetõ melanocyták jelennek meg. A
pagetoid terjedés kifejezett, dermalis invázió azonban nem kerül látótérbe (ezt azért emeltem ki, mert szerintem ez a lényeg) . A
dermisben mérsékelt, melanophagokban bõvelkedõ kereksejtes beszûrõdés látszik.
In toto excisio 5 mm ép szegéllyel.

Diagnózis
In situ melanoma malignum, focalis (10%-nál nem nagyobb) regressioval

saját amatőr értelmezésem szerint abszolút kedvező, ezt az orvos kislány megerősítette, azt mondta nincs tennivaló, időben elkaptuk a rákot, egy év múlva menjek bőrgyógyászhoz megnézetni a bőrömet és napozni csak napvédő kenőccsel. Ez utóbbit nem szoktam és nem is fogom magamat kenegetni. Inkább beöltözök. Hosszúujjú fehér ing és sapka, de gyakran vékony hosszúnadrág is. Már vagy 10 éve. Ezért is gondolom, hogy ez a támadás a hátamon nagyon régi keletű lehet, abból az időből, amikor még nem voltam ennyire óvatos és néha valóban leégetett a nap.  Annakidején, ennek is már több mint 40 éve, a tengeren, pláne trópusokon gyakorta muszáj volt  a decken dolgozzak, na akkor kentem magam. Ami bevált, akkor még létezett úgynevezett "napégés elleni kenőcs" amit a patikusok csináltak valami régi recept szerint, belekerült vagy 3 Ft-ba egy tubussal. Na azzal ha az ember bekente magát, akármennyit lehetett a napon, nem égett le, csak nagyon lassan lebarnult. Ma már se patikus nincs igazán, se kenőcsöt nem csinálnak, vedd meg jó drágán a gyári akárhányfaktorosat! Na ezért inkább öltözök, ha muszáj napon lennem.

8:48-kor már kifelé jöttem a klinikáról, megérte korán kelni. Miután a HÉV-en reggelizem fél ötkor egy szendvicset, farkaséhes voltam, ezért fél tízkor megebédeltem a Fehérvári úti piacon, pech, hogy a szalontüdőevőhelyem szabadság miatt zárva volt, de a szomszéd standon volt vadas marha, sajnos a zsemlegombóc még nem készült el hozzá, de a nokedli is jó volt, becsaptam még utána egy somlói galuskát, szép az élet!

Mindent összevéve mázlista vagyok ezzel a bőrrákkal is, mint annyi mással az életemben... le is kopogom.

Tegnap kiszedte  az asszisztens az utolsó öltéseket is.

A hogyan tovább is alakul. A szövettani vizsgálat eredménye is megvan (még értelmeznem kell szakemberrel, de szerintem ez a lényeg benne "dermalis invázió azonban nem kerül látótérbe"), azt mondja a sebész, hogy egy ötös skálán nullás, tehát szerinte csak megfigyelés a további eljárás, de a végső szót a Mária utcai bőrklinikának kell kimondania. Szóval nem úsztam meg, hogy megint oda kelljen mennem. Hátha ez akkor ez. A jövő hétre halasztottam.

Ennek örömére ma nekiestem a kertnek. Körbegazoltam a 2-es magaságyást, melynek eredményeképpen összemartak a szúnyogok, majd nekiálltam az összeomlott paradicsomokat felkötözni. Ráadásul az uborkák megtámadták a paradicsomokat, elképzelni nem tudtam volna, hogy ilyen agresszívek, nehéz kibogozni, sőt még szúrnak is. Hatalmas dzsumbuj, mostanra elég sok terméssel csak mind zöld még. Elfáradtam, a nap további részében már csak pihenés van.

Tegnap Budapestre kellett, menjek. Ezeket az utazós napokat mindig negatívan élem meg, utálok kimozdulni. Autózás, zötyögés a vonaton, BKV-zás, tömeg, büdös, meleg, undorító emberek, rájuk nézni is fárasztó, elszoktam Budapesttől. De muszáj volt, J telefonja felpúposodott, azaz az akkumulátora, bár hibátlanul funkcionált, de félő volt, hogy szétpukkan a gázosodástól. Az újbudai Allee bevásárlóközpontban lévő szervízbe vittem, egy óra alatt kicserélték. Nem volt olcsó (16900 Ft), de még mindig jobb mint egy új telefon. Ha  már ott voltam, meglátogattam srévizavé Zsuzsát, elhunyt öreg barátom özvegyét. Már neki is minden baja van, mindenféle rákokat vágnak ki belőle is és ugyanazzal a szédelgéssel küzd mint én a fülében lévő egyensúlykristályok meghibásodása okán, de mondta nem halhat még meg (87 éves), mert ő törleszti a nyugdíjából az unokája diákhitelét. Ezeken a vidám dolgokon jókat röhögtünk.

Ma barackot szedni voltunk,

bár igazából csak vettünk egy rekesznyit abból amit leszedtek a rázógéppel, 700 Ft volt kilója, gyönyörű, mézédes, vettem 10 kilót és kifelé jövet még ettem a fák alól (azt kell enni ami leesett magától az biztos, hogy érett és olyat ami fűre esett, az nem koszos, nem repedt és ezért hangyás) amennyi csak belém fért. A hullottat egyébként cefrének árulják 200-ért ha az ember magának szedi, hát én megettem vagy egy kilót, ennyi férjen bele a nyomtató ló kategóriába!

 Visszafelé a Lidlben megejtettük a heti nagybevásárlást, rendkívül visszafogottak voltunk, mindössze 10060 Ft-ot hagytunk ott, juhé, szép az élet, ma már csak henyélek.

Kedden nagy csalódás ért, azt hittem csak belibbenek a sebészetre, kiszedik a varratot a hátamból és kész is vagyok. De csak a felét szedték ki és továbbra is jegelnem kell a sebet. És kétnaponta kenni Gentamicinnel és újrakötözni. Bár szerintem a kötözésnek már csak annyi értelme van, hogy a kenőcs nem ragad bele az ingembe. Mert én bizony ma már a kötés levétele után lezuhanyoztam. Nem sikáltam a hátam kefével, de szerintem ennek a víz már nem árthat.  Most így néz ki.

Tegnap 3 órát heverésztem egy két kilós fagyasztott tarja tömbön, abból volt a mai ebédünk, itt kérem semmi, se hideg-, se melegenergia nem megy veszendőbe, ma fagyasztott csirkecomb volt a hűtőközeg, kicsit törte a hátamat.

Amúgy gondba vagyok, mert bőrrák ügyben kiművelt barátom ezt írta: Ne könnyelműsködd el, a melanoma nem játék! Nagyon fontos az onkológiai kontroll, a szövettan hiába negatív. Öt évig kell az általuk előírt kontrollvizsgálatokra járni.

Namármost nekem semmit nem írtak elő, a Mária utcai, de facto háborús állapotban leledző ( na jó legyen "túlterheléses támadásban vergődő") kórházból úgy bocsájtottak el hogy azt se mondták fapapucs, a papíromra az volt írva, hogy 27.-én azaz ma varratszedés, de azt meg a területi sebészeten intézem, mert azért hogy időben odamenjek nem kelek fel hajnali háromkor. Körbe kell járjam ezt a témát. Flóra, aki időközben kislányból orvos lett, többek közt ő csinálja itt a hétvégi városi ügyeletet, azt mondja, hogy igazából a CT (vagy MR? ezeket mindig keverem) igazán az ami schwarz auf weiss kimutatja a rákot, de hát persze ilyet, ráadásul egész testre, nem egyszerű elintézni. Bizisten nem akarom félvállról venni, de továbbra is csökönyösen azt gondolom, hogy végeztem ezzel a melanomával. Mert miután sok éve, amióta abbahagytam a balatoni vitorlázást, nem meztelenkedek a napon, ez az izé a hátamon akár 20-30, vagy még annál is több éve ott lehetett, csak nem volt semmilyen szempontból aktív. Az emberben amúgyis olyan helyeken ahol nem látszanak (sőt ebből a szempontból a hátam is ilyen, mert bár a hasamat, vagy a mellkasomat se szoktam nézegetni, de a hátamat aztán meg végképp nem) állandóan képződnek rákos sejtek, csak az immunrendszerünk végez velük anélkül, hogy ez a tudomásunkra jutna, akkor mért lenne  a bőrrák más? Na szóval e tárgyban kell valahonnan felszednem némi tudást... mint mindenben itt is az a legfontosabb, hogy HONNAN, mert egyrészt ami az egyiknek orvosság a másiknak méreg, másrészt meg száz jótanácsból csak egy ami hasznos, a többi vagy nem használ, vagy kifejezetten árt. 

Már terem a tejfölös uborkasaláta a magaságyásban.

Van paprikánk is.

Nagyon elegem van már ebből a sebből a hátamban. Kellene kint dolgozni, konkrétan gazt irtani, meg paradicsomot karózni, kötözni, de a napon rettenet meleg van és emiatt a kötés miatt nem tudok zuhanyozni ha leizzadok. Persze igyekszem tökélyre fejleszteni a "cicamosdást" meg az "alvázmosást", de az a fixa ideám, hogy ennek ellenére bűzlök, ha nem zuhanyozok le rendesen. Így egyelőre nem megyek ki a hőségbe, csak minimális testmozgásra. Az nagy szerencse, hogy olyan jól sikerült 10 éve megcsinálnom a ház hőszigetelését, mert még a legnagyobb hőségben se volt idebent 27 °C-nál melegebb, ami kintről bejőve kifejezetten hűvösnek tűnik. Szóval idebent kellemes világ van, csak semmi teendővel nem haladok. A hajóra aludni meg csak éjfél után megyek, amikor már lehűlt a levegő.

 A paradicsom még zöld, és az esős hetek miatt a virágzás és a beporzás se volt valami sikeres, kevés a termés. Még szerencse, hogy sokat ültettem, így nekünk azért remélem elég lesz, legfeljebb osztogatni nem jut belőle. A meztelen csigák reményeim ellenére a magaságyásba is felmásznak, J tucatjával szedi össze őket esténként. Legjobban a fodros salátát támadják, azért szemmel láthatóan megvannak őrülve.

Na ez a matyóhímzés van a hátamon. 

Nem igazán értek hozzá, de szerintem a plasztikai sebészek biztos nem így varrnak. Mindegy, remélem a jövő héten megszabadulok a fércektől.

Nem jött nekem most jól ez a hőség. Kicsit félvállról vettem ezt a műtétet,

nekem mindig mindenem meg szokott gyógyulni. Gondoltam most is így lesz. Kicsit fájogatott, de nem volt vészes, nyilván ez a normális. Megnéztem tükörben, kötés rajta kicsit felgyűrődött, meg le is jött a széle, 8 napos volt a heg amikor elmentem a helyi sebészetre megmutatni... csak úgy a rend kedvéért. Sebész letépi a kötést, ránéz és azt mondja "húbazmegderonda".

-Nem mondták, hogy három nap múlva menj kötözésre?

- Ne viccelj, OTT??? Nem mondanak ott semmit! Az egy gyár, szabnak varrnak, készvagy, mehetsz. A leletbe be van írva varratszedés 27.-én, panasz esetén hamarabb. Ennyi. Ez a "húbazmegderonda" pontosabban mit jelent? Mert a hátamat sajnos nem látom. 

- Be van gyulladva. Ha nem javul, újra kell vágni. Mélyhűtőből zacskós jég, zacskóstej, két óránként szünet.

Átkötötte az asszisztens és már mehettem is, mert persze itt is zsúfoltság van hemzsegnek a betegek, a doktor már máson melózik.

Nem volt egyszerű, elsőre fagyasztott, fóliázott bacont raktam rá, de aztán J talált, meg szerzett Icukától patikában kapható nejlonzacskóba hegesztett valamiféle zselés anyagot, ami akár melegen-, akár hidegen tartásra alkalmas. Ezeket a mélyhőtőben előhűtve cserélgetem a hátamon. A nagy kérdés persze az, hogy hogy bírom rá, hogy ott maradjon? Ezt is megoldottuk. J-nek egy cső keresztmetszetű muszlin sáljába bekötve, a vállamon antatszíj szerűen átvetve és a mellkasomon egy övvel rögzítve nagyjából pozícionálható a jobb lapockámon a hűtőpárna. Persze izegni-mozogni... egyáltalán normálisan élni benne nem lehet, szóval meló semmi. Ebben a dög nőségben amúgyse sok kedvem van hozzá, ülök, heverészek.

Ma voltam kontrollon, a seb hálistennek szépen javul, felírt Gentamicin kenőcsöt rá, vasárnap kell itthon kenni és újrakötni, vettem hozzá gézlapot, meg öntapadóst, mert amúgy a sebeimet szigetelőszalaggal, esetleg ducttape-el illetve papírzsebkendővel, WC papírral szoktam burkolni, de most megadom a módját. Kedden kontroll, remélem a varratot is kiszedi a szakember. Mert azt is magam szoktam, de a hátamból nem megy.

Na kérem, minden érettem aggódónak örömmel írom, hogy bőrrák kivégezve. Ilyen VOLT,

szóval már csak volt. Az orvosi lelet szerint kb.12 x 10 mm-es melanoma.

Tegnap délelőtt csörög a telefonom jelentkezik valamilyen ...-né a bőrklinikáról, namondom akkor biztos a drága jó Julika, kérdezi, "holnap délelőtt ráérek e egy műtétre", én meg válaszoltam, hogy "naná"! Mondta jöjjek korán reggel, ezt ismerem tapasztalatból, 3:08-kor keltem és ott voltam 5:55-kor. Hatodiknak a betegek, de elsőnek a műtétre várók közül. Elvileg nyolckor kezdik az operációkat, de én 7:30-kor már a férccel a hátamban mentem is kifelé a klinika kapuján. Szóval a "rendszer" töksz@r, de a benne dolgozók megteszik amit csak lehet, dolgoznak mint a villám. Hogy mennyire nincs ember, az aki odalent az alagsori portán felveszi az adatbázisba a betegeket, az utána fent a hatodikon a műtő előszobában adminisztrál, aztán bemegy a műtőbe, felfektet az asztalra és asszisztál műtősként és a végén elbocsájt a vetkőzőben. Ez három ember munkája. és mindezt a szabályos operációs idő előtt, tehát gondolom minden résztvevő még az éjszakai műszakját húzza. 

Amúgy prímán érzem magam, mondjuk a Lidokain kitartott hazáig, de még itthon is sokáig, mostanra már kissé érzékeny a hátam, de fájdalom csak ha a hátam mögé nyúlkálok, hát ezt kerülöm. Az egészben engem csak az izgatott, hogy mikorra jön össze a műtét, mert felrémlett, hogy a nyarat telefonnal a kézben fogom eltölteni várva a hívást és az esetleges műtéti időpont pontosításokat, hát ez parádés gyorsasággal megoldódott, három hét és akár már úszhatok is a Dunában.

0:48 Fárasztó napom volt. Hol is kezdjem.

Vagy egy éve mákszemnyi apró elváltozások lettek a mellkasomon. Nem izgatott különösebben, de egyre szaporodtak, olyan lett tőlük a bőröm mint a smirglipapír. Aztán észrevettem, hogy zuhanyozáskor, törölközéskor  le tudom őket dörzsölni, szóval valamit "termel" a bőröm. Nem vagyok hozzászokva, de hát nem is izgattam magam különösebben. De középen egy nagyobb foltban egy dudor megmaradt, ami érzékeny volt ha a ruha, vagy az autó biztonsági öv dörzsölte, amikor meg a zuhany erős vékony vízsugarai érték kifejezetten fájt. Általában minden bajommal úgy vagyok, hogy "majd elmúlik". De ez kitartott és határozottan nem tetszett. Túl sokat hallani a melanomáról, azaz a rosszindulatú bőrrákról, egyéb testi bajom miatt felkeresve a helyi sebészetet ahol teljesen véletlenül egy barátom rendel, megmutattam neki. Miután bőrgyógyász nincs a környéken, beutalót adott a Mária utcai klinikára. Én már olyan óvatos vagyok, hogy mindent amibe belekezdek előtte megguglizok, a Mária utcai bőrklinikáról elég súlyosakat olvastam, szóval felkészültem. A múlt hét csütörtökön reggel 4-kor ébresztettem magam, Sz kutyát aki ragaszkodott a szokásos reggeli sétához rövid útra vittem, a reggelit kihagytam, autóval, majd HÉV-vel végül BKV-vel értem el a klinikát. A rendelés 7-kor kezdődik, gondoltam, ha jó korán érkezem, tán megúszom a tömeget. ROSSZUL gondoltam. Hét előtt 3-4 perccel érkeztem, a sorszámkiadón már csak a 63-as számot sikerült letépnem. Hétkor megnyíltak  a menny kapui  azaz a három darab ablak mögött ülő betegfelvevők felett a táblán világtani a sorszámok, olyan fél nyolcra az enyém is. Mint Pelikán gátőr, "akkor még nem sejtettem", hogy ez még semmi reménykedésre nem ad okot. Beregisztráltak és közölték "15-ös vizsgáló". Elég jól beszélem a nyelvet, odataláltam és leültem az ajtóval szemben. Időnként behívtak valakit, bár minden ajtón sorszámkijelző van, de a technikát nem használják, a kijövő betegek elmotyogják a következő beteg nevét, szóval fülelni kell, aki süket mint én eleve hendekeppes. Jó sokat kellett várni, de ahogy elkezdtem reggelizni, szólítottak. Fiatal lányka volt az orvos, ránézésre rezidens ( az "én időmben" úgy hívták "cselédkönyves orvos"), bár bizonytalan vagyok, nekem már mindenki gyerek, megkukkantotta  a mellkasom, csak legyintett, "nem bőrrák", kérdeztem akkor mitől fáj, azt mondta "nem érdekes". De ha már levetkőztem kicsit körbekukucskált a kézi mikroszkópjával, és amikor a hátamra ért, mondta "de ez viszont AZ!" Hát azt ugye én ott a jobb lapockámon nem láttam. Mondta menjek ki és várjak. Vártam ismét egy órát, aztán újra hívtak. Addigra jött egy másik kislány is, akinek megmutatta az első, hogy hogy is néz ki az én szép melanomácskám, had tanuljon belőlem, elvégre ez okatóklinika, ahol kitanítják a fiatalokat, akik aztán így el tudnak menni élhetőbb országokba orvosnak.  Kaptam három beutalót, laborra, mellkasröntgenre és ultrahangra, azt mondta ezt a lakóhelyem szakrendelőjében intézzem, aztán ha nincs más sebészem, akkor jöjjek vissza és megoperálnak. Mondtam van már sebészem, ennek megörült, adott még pár papírt, egy sebészeti használati utasítást, hogy mennyivel kell körbevágni meg hogy szövettan, továbbá  egy papírt egy azonnali vérvételre ott helyben, csak az ujjával mutatta merre, aztán mehettem. Az ujj irányában volt egy csomó ajtó, egyikre se volt persze kiírva, hogy "labor", ismét csak a nyelvismeretem segített, némi kérdezősködés a betegtársaktól és máris ott álltam egy ajtó előtt, olyan tucatnyi várakozó mögött. Hamarosan nyílt az ajtó és mi mind elkezdtünk hadonászni a papírjainkkal a kilépő fehérköpenyes nő orra előtt, aki rezignálta közölte mindenkivel, hogy "igen, megcsinálom, ezt is megcsinálom, ezt is megcsinálom", majd becsukta az ajtót és egy darabig nem történt semmi. Aztán megjelent mögöttünk egy nő és azt mondta, "aki vérvételre vár az hozzám is jöhet".  Ezzel a sokaság nagyrészét elcsábította, én maradtam két  előttem és egy utánam érkező nővel és milyen jól tettem, hamarosan szólították a következőt, majd az utána következőt, majd engem. A vérvétel és az azt követő adminisztráció kb tízszer annyi ideig tarott mint az itthoni szakrendelőben, cserébe akkora lila foltot szúrt a hölgy a karomra, amekkorát itthon sose sikerült nekik. Ezután mehettem Isten hírével, 12-re már ki is léptem a kapun és azt hittem ezzel a klinikával kész is vagyok.

Következő lépés volt a helyi labor, röntgen és ultrahang. Labor másnap ment simán, röntgenre csütörtökre kaptam időpontot (azaz miután éjfél elmúlt mára), de az a fránya ultrahang csak szeptember 3.-ára volt ütemezhető. Szégyenszemre igénybe vettem az összeköttetésemet (tényleg szégyellem, milyen alapon élvezek én előnyt, csak mert barátom az orvosigazgató... de hát ki az aki ne venné igénybe?) így tegnap sikerült lezavarni a röntgent és az ultrahangot, három lelet ilyen rövid idő alatt ez magyar rekord. Jófej voltam, mert kifelé menet a betegfelvételen töröltettem a nyilvántartásból az immár feleslegessé vált röntgen és az UH előjegyzésemet.

Sajnos alábecsültem a műtétet, a sebész barátom nem vállalta, azt mondta, helyben nincsenek meg a megfelelő műtéti körülmények, visszautalt a klinikára, ezt abszolváltam ma. (illetve ugye tegnap, merthogy már holnap van, ugye  érthető)

Tanulva az előző hetiből korábban mentem. 3-kor ébresztettem magam a telefonnal, de 2:58 perckor magamtól felébredtem. Szerencsés vagyok, ébredés után nem vagyok "kómában" mint sokan, pillanatok alatt teljesen éber vagyok, talán a tengerész tréning, ahol gyakran ébresztettek mélyalvásból sürgős munkához. Szmájli kutyának elmagyaráztam, hogy most nem megyünk sétálni, éjszaka van, ő ezt fegyelmezetten tudomásul vette és visszafeküdt a helyére. Ezúttal sietősebbre vettem a tempót és fél hatra ott voltam a klinika várójában. Bevallom azt hittem első leszek. HÁT NEM. Voltak ott már vagy harmincan. A sorszámkiadó hatkor nyit, de papírokkal a kézben állt egy sor egy ablak előtt ahol fogadták a pácienseket, papírom nekem is volt, biztos ami biztos, beálltam a sorba. Lépegettem ahogy haladt a sor, DE közbe 6 óra lett és beindult a sorszámkiadó és az emberek ugráltak sorszámot tépni, HOPPÁ! Kiugrottam én is a sorból és téptem.....na de mit kell tépni? Mert a menüben van egy csomó sor, melyik vagyok én? Töprengeni nincs sok idő, mert kezek nyúlkálnak és a sorom is megy, tépek egy sorszámot a "műtét-varratszedés" (végülis műtéti időpontot kérni jöttem) és egyet az "onkodermatológia" menüből, ez olyan jól hangzik, egyik 11-es a másik 14-es nem rossz helyezések) aztán ugrok vissza a soromba. Odaérve a pasas látva a beutalómat mondja "tépjen sorszámot!". Mondom "de melyiket?" Legyint "ott van a kezében!" Szóval ezek szerint tökmindegy melyik sort választom a menüből. Még jó, hogy észnél voltam, mert addigra a sorszámok már vagy harminccal arrébb járhattak. Ezekután már csak a 7 órás hivatalos kezdést kellett megvárni, amikor elkezdtek megjelenni az "erdményjelzőn" a sorszámok. A 11-essel indultam, de homokszem lehettem a  gépezetben, mert elakadtunk. Kérdezi a nő, "akkor maga műtétre jött?", "Nem de olyan nem volt a menüben, hogy műtét előjegyzés, merthogy nekem az kéne". Ő valami kezdő lehetett, mert sokáig pöcögtette a keyboardot, szerencsére volt mögötte egy segítő aki irányította, így némi hezitálás után közölték, menjek a második emelet 207-208-as szoba ajtaja elé. Nekem ennyi tapasztalattal a hátam mögött már maximálisan kiélesedtek az egészségügyi rendszerérzékelő reflexeim, azonnal kérdeztem, "melyik a kettőből az igazi ajtó, ahol lesbe kell állnom"? (merthogy ha az ember nincs résen és nem találja el a jó ajtót, azonnal ráront a konkurencia a kilépő asszisztensre a papírjaival és én helyből lemaradhatok akár tíz hellyel is), de mondták mindkét ajtó lehetséges. A 14-es "tartalék" sorszámommal megajándékoztam még egy kislányt aki a kilencvenvalahányas sorszámával csüggedten ácsorgott a falnál, mert persze ilyenkorra már ülőhely nincs, Odaérve a másodikra megnyugtató volt, hogy csak ketten várakoztak a 207-208 előtt. A megnyugodás egy óra múlva, amikor már  voltunk ott vagy húszan és még mindig nem szólítottak senkit határozottan feloldódott. Aztán elkezdték szólongatni a népet név szerint,  bár minden ajtó felett számkijelző, de ezt se használják, viszont itt legalább hangosan kiabáltak, de sajnos nem engem. De aztán egyszercsak hallom a nevem, DE mindkét ajtó csukva! És nekem meg nincs hangom csak suttogni tudok a műtétem óta, elönt a düh, a tőlem telhető leghangosabban felsuttogok, "hallom a nevem, de TE HOL VAGY???!" Kiderül, hogy a túloldali lépcső mögötti rejtekajtóból szólítottak. Innentől sínen vagyok, NA NEM ANNYIRA, hogy műtéti időpont birtokába kerüljek, de egy újabb egyperces vizsgálat ( ez fontos mert mint a kiadott papírból megtudom, egy dermatoscopia ért 448 pontot, sőt kontrollvizsgálat és konzilium is volt {ez utóbbi leginkább velem} amiért 354-et kap a szakintézet) után újabb papírokat kapok kézbe és egy oktatást, hogy mostantól várjam, hogy majd telefonon hív a Julika és közli a műtét időpontját. Rákédezek mi az időbeni prognózis (mert itt maguktól nem mondanak semmit nekem kell észnél lenni, mint űzött vadnak), Julika 2 héten belül, műtét meg mondjuk őszig valamikor. 11-re már kifelé préselem magam a hallban várakozók között, akik már szerintem több százan is lehetnek. (A "préselés" nem túlzás, meg akartam látogatni a férfivécét távozás előtt, mert hosszú még az út hazáig és nekem a prosztatám diktálja a napirendet, hát csak lapjával tudtam átpréselni magam a várakozók tömegén.)

Most elég viccesre vettem a mesét, de EZ BORZASZTÓ. De ugye rendezzünk olimpiát, mert már minden más rendben van ebben az országban, ahol 34522 idióta odabuszozik csápolni a Margit szigetre, a vallási vezetőjének hazudozását végighallgatni, aki szemében a meghatottság könnycseppjeivel tekint le bamba, de hazafias elégedettséggel fertőzött híveire.

Esik az eső rendesen. Azóta amióta megcsináltam a csepegtető öntözést nem volt rá szükség annyit esett az eső. Sebaj májusi eső aranyat ér.... igaz már június van és a fán rohad meg a cseresznye, de talán a gabonának jót tesz. 

Aggaszt a választás. Városom polgármestere és egy kivétellel az általa vezetett civil szervezet, mely a korábbi választást toronymagasan nyerte és valóban becsületesen és főleg sikeresen vezette a várost, annyi nemtelen támadást kapott, miközben a város érdekében a magánéletét is feltüzelte, hogy elege lett az egészből, nem vállalja tovább. A civil egyesület meg hasonló okokból szétesett. Néztem a felhozatalt, a kínálkozó, törekvő, magukat választáson megmérettetni kívánókat, egy sincs akit szívem szerint támogatni tudnék. Konzultáltam egy "ős" helyi lakossal (én csak gyüttmaradt vagyok) aki mindenkit ismer, minden jelöltre csak sorolta, hogy az ezt megelőző  városvezetésekben milyen mutyiban, lopásban volt benne. 

MÁS. Mi jár a fejedben.. kérdezi a Fb. Most épp a "szemüvegesek". Amikor a vörös khmerek uralkodtak Kambodzsában, a hatalmat birtokló Pol Pot mindenkit ellenségnek tekintett aki nem úgy gondolta, hogy a jövő állampolgára a buta, a földművelésen kívül semmi máshoz nem értő és nem érdeklődő paraszt. Elég volt a legyilkolásra az is ha valakivel szemben akárcsak a gyanúja is felmerült, hogy másra is gondol. Ezért ha valaki szemüveget hordott az nyilván olvas is, tehát kiirtandó, kapálni félvakon is lehet. A vörös Khmer 5 éves uralkodása alatt milliókat gyilkoltak le és raktak a koponyáikból hegyeket.

Azóta a helyzet valamit változott, de most is diktatúra van, idézek a Wikiből "A korrupcióellenes törvényeket nem megfelelően hajtják végre, és a korrupció széles körben elterjedt. A miniszterelnök családjának tagjai pozíciójukat arra is felhasználták, hogy több millió dolláros vagyont tartsanak külföldön,..." Szóval a vörösterror (vagy zöld, vagy barna, vagy fehér, tökmindegy) ragadós, fertőz és kiirthatatlan és FŐLEG VESZÉLYES. Mert kontraszelektál, mert a minőséget irtja és a bugrisságot, ami a hatalom bázisa szaporítja. Biztos út bármely diktátor számára a hatalom akár demokratikus úton való megszerzése után a primitív, hívő szavazók elszaporításával a hatalma megszilárdítására, egészen a leválthatatlanságig. Csak ki kell irtani a "szemüvegeseket". De legalább leugatni. Hogy féljenek, hogy kussoljanak és lapítsanak. Múlt hét szombaton "békemenet"-et hirdetett az állampárt, Orbán Viktor vallási vezető, könnyekkel a szemében nyugtázta az országból és a környező országokból ideautóbuszoztatott hívői, felé áradó szeretetét és egyetértését a nemzet kifosztását és további lesüllyesztését végrehajtó politikájával, valahová Venezuela és Bissau-Guinea közé. Egy "szemüveges" vette a bátorságot és felmutatott a vonuló tömeg előtt egy A2-es papundekli táblát, rajta felirattal, "MINŐSÉGI OKTATÁST, HASZNÁLHATÓ EGLSZSÉGÜGYET, STABIL GAZDASÁGOT, FÜGGETLEN KÖZMÉDIÁT" Szóval csupa "libsi gyalázatot". Magyar embernek ezekre semmi szüksége, LE A PROVOKÁTORRAL! https://youtu.be/H_kFF3nvKMQ?t=83

Előzmény. Tegnap este .... vagy inkább koraéjjel nyomogatom a TV távkapcsolót, Kanapé TV régi mesterségekről mutatnak filmet, egy kádár mester egy kis hordót készít, aprólékos részletességgel mutatják végig a munkát. Nem is lapozok tovább, annyira leköt a dolog, pedig ez ismétlés, egyszer már láttam évekkel ezelőtt.

Vasárnap van, hát mesélek.

A hordó.

1.Csengődön rokonságnál lakodalom van, mi is meghívottak vagyunk. Délutáni séta előtte a faluban. Kukoricás szélén düledező fészer, gyakorlatilag szabadtér, de korábban kádárműhely lehetett, mert kész és félig kész hordók állnak, rokon mondja meghalt a mester itt meg megy tönkre a hagyatéka. Nekem pont kellene egy ilyen 15-20 literes hordócska, Feketére festeném és fehérrel ráírnám GUNPOWDWER, milyen jól mutatna Amapolán. Kérdezem kitől lehetne megvenni egyet, az se baj, ha nincs teljesen készen, láttam a TV-ben hogy készül, befejezem. Sógor mondja elvisz az illetékeshez.

2.  Kétszintes ház, a gazda csak az emeleti ablakból áll szóba velem, a megszólalásig, sőt még utána is ő a Markos-Nádasból a Nádas alakította tudálékoskodó öreg paraszt, mondom neki az óhajom, kéne egy kis hordó, ő meg mondja NEKEM nem eladó.

-Aztán mért?

-Már akkor amikor maga a múltkor itt volt akkor is megmondtam, hogy nem szépen kérte, MAGÁNAK nem adom!

-De hát én nem voltam itt még soha!

-De bizonyhogy itt volt!

Ezen elhuzakodunk egy darabig, de belátom a dolog reménytelen. Visszafelé még egyszer elsétálok a fészer előtt gusztálva a hordókat, kiderül utánam jött az öreg. Mondom neki, 

-Idefigyelj, én vagyok az öregebb, szóval mostantól tegeződünk, te azért jöttél utánam, mert azt hiszed, hogy el fogok innen lopni egy kishordót. De nem kell félned, itt rohadjon le a kezem, ha egyet is el akartam lopni. Ha akarod elhiszed, ha akarod nem. Még akkor is így van, ha ebben a faluban amúgy laknak tolvajok, szóval a dolog nem lenne szokatlan.

Ezen hosszasan elgondolkodik, majd megszólal.

-Hát ha MAGA (nem tegez vissza) azt hiszi, hogy itt vannak tolvajok.... hogy itt .... ebben a faluban akad akár egy is, aki innen ellop egy hordót.... akkor MAGÁNAK IGAZA VAN! Azzal elsétál. 

3. Este ő is ott van a lakodalomban és kapok tőle ajándékba egy kis hordót.

Utózmány. 

Szerintem tökjó történet. Egy hibája van, SOHA a büdös életben nem történt meg. Miután végignéztem a régi foglalkozásokról szóló filmeket ( kádár, kovács, üvegfúvó, pék, kékfestő), fogat mostam, pizsamát öltöttem és kimentem a hajóra, ahol amint letettem a fejem azonnal el is aludtam, 2 óra 53 perckor.  Csengődön utoljára olyan 4-5 éves koromban a szüleimmel voltam valami távoli ismerősnél, aki vadász volt és én beleszerelmesedtem a kitömött állataiba, de arra nem volt bátorságom, hogy egyet elkérjek tőle. Nincs testvérem, egyke vagyok, így sógorom, sincs, és a rég meghalt szüleimen, néhány feleségemen és a gyerekeimen kívül egy fia rokonom se létezik. Az egész történetet álmodtam. De olyan élénken vésődött az emlékezetembe, hogy ellentétben a szokásos, gyorsan ellibbenő álomképekkel még most is minden szóra emlékszem. Ha ébren is olyan jó történeteket tudnék kitalálni, mint álmomban (merthogy nem először fordul elő velem, hogy poénos történeteket álmodok) akkor talán még író is lehetnék vénségemre. De sajnos amint felébredek elmúlik belőlem az epikus fantázia.

Tegnap vízre raktuk a BHSE kalózait. https://www.facebook.com/bahartse/?locale=hu_HU  Akár örvendezhetnék is, de szomorú, hogy egy nagymúltú sikeres sportegyesületet ilyen törpévé zsugorított a gengszterváltás.

Azoknak akik nem ismerik az előzményeket, valaha a MAHART, komoly cég volt Siófok védett kikötőjében saját vitorlás klubházzal (nem mellékesen benne a Nemzeti Színház üdülőjével, amiben a "Pempő" büféjében békésen iszogattak a sportolók a nemzet színészóriásaival), mára "kiprivatizálódott" a klubház, a kikötő, a hajók és a színházi üdülő is lebontatott. Még szerencse, hogy a Pempő előbb meghalt. (én még ültem vele egy kalózban)

Naszóval, némi közreműködésemmel a törpénél is törpébbé zsugorodott klub Ráckevén próbál már második éve valahogy túlélni. Kopár István Földkerülő szólóvitorlázóval, aki Floridából jár ide oktatni, meg más régi klubtársakkal, tengerész kollégával dolgoztunk tegnap szorgalmasan, és aggódunk, hogy vajh biztonságban lesznek e a hajók az adott sanyarú körülmények közt.

Három napig nem lehetett zajongani, Pünkösd volt és csak úgy áradt kifelé a Szentlélek, egyszer indítottam be a körfűrészt vasárnap pár másodpercre, de J rögtön letolt, úgyhogy csak pakolásztam. Na ma aztán belehúztam, ágdarálóval (ez olyan 60 Db-es zajforrás) felaprítottam a két napja levagdalt fűzfa ágakat, amik már az arcunkba vertek a stégen. Levágtam a füvet az utcafronton és lejjebb kalapáltam Amapola egyik kikötőcövekét ( ez a 12 kilós kalapács valahogy évről évre nehezebb), mert fél órát hagytam ott jelzőkaró nélkül, amíg valamiért elmentem, a szomszédok akik kéthavonta ha egyszer lejönnek, PONT akkor érkeztek két alacsony autóval, naná, hogy mindkettőnek az alját összeverték a cölöpön. Azon kívül, hogy lejjebb ütöttem, még beburkoltam használt biciklikülsővel, amit befestettem virító sárgára.

Most hosszas, jeltelen, alkotás nélküli napok jönnek, rémesen eluralkodott a nemkívánt növényzet, magyarul gazolni kell, amit utálok. Vagy 30 éve amikor Balatonon építkeztem a szomszédom, egy idős vidéki bácsi ( akkor annyi idős lehetett mint én most) amikor panaszkodtam neki, hogy amit AKAROK, hogy nőjön, amit ültettem, hogy virágozzék, hogy teremjen, az nem nő, bezzeg a gazok! Na szóval ő mondta, amit azóta se feledtem el: " A gazok a természet édes gyermekei. Azokra vigyáz, azokat táplálja. Amiket mi ültetünk, azok a mostohák, azokkal nem törődik." Hogy ez mennyire így van, magától kinőtt az építkezési sóderhalom mellett egy csomó szép sárga virág, olyan mint a tátika ( azt hiszem hívják még oroszlánszájnak is), csak sokkal kisebb, nyilván annak valami vad nem nemesített, szóval gyomnövény változata. Nekem nagyon tetszett, amikor elvirágzott, elraktam a magjait következő évre és elültettem a kertbe. EGY DARAB nem hajtott ki belőle! Miután már elvesztette "édesgyerek" státuszát, hisz én akartam, hogy teremjen, a természet levette róla a kezét. 

Kétszer is saját termésű mángoldot ebédeltem bundáskenyérrel, korábban nem ismertem, olyan mint a spenót , vagy még jobb. Én már kisgyerek koromban is szerettem a spenótot.

Amióta tökéletes a csepegtető öntözés, be se kellett indítani, mert minden nap volt eső. Két napja éjjel akkora zuhé volt, hogy a szántóföldön még mindig tócsák vannak.

VÉGRE eső. Sajnos csak éjszaka és reggel esett, de így is sokat jelent. Rettenetes szárazság volt a szántóföldön ahol a Sz kutya naponta sétáltat engem, porzott minden és a friss, épp csak a földből kibújó kukorica, napraforgó vetemény gyanítom csak kínlódott. Na ma reggel (kicsit elaludtam, több mint egy órával a szokásosnál később a világosság ébresztett) 7:45-kor szinte mosolyogtak a növénykék a termőtalajjá változott, tegnap délután még világosszürke porban.

Más a helyzet az ágyásainkban. A csepegtető öntözés megtette a magáét. Naponta nőnek, terebélyesednek vagy 5 cm-t a növényeink. És most még az egész éjjel tartó eső is lemosta a port mindenről.

A 2-es ágyás paradicsompalántai fölé már kifeszítettem a drótokat, amiről lelógó spárgákra kötözöm majd a növényeket.

Mángold saláta és zöldbab tobzódnak az 1-es ágyásban, de beindult a répa, zeller, petrezselyem és a zöldborsó is.

tegnap csináltam az ágyás oldalára egy kis "erkélyt" egy balkonládában folyamatosan termő epernek.

Tegnap elpakoltam a bakokat és a maradék deszkákat az "esernyő" alól, a műhely funkció ismét visszanyerte fedett  autóbeálló jellegét.

Igazából ennyi maradt a 21 db raklapból a magaságyásépítés után. Az a pár léc a bakokon, meg az apró a földön.

Ezzel a (most megnéztem napra pontosan három hónapja indult https://amapola.blog.hu/2024/02/17/szombat_281)  projektet befejezettnek nyilvánítom. Ha az időjárás alkalmas lesz rá, ma lebontom a létratákolmányt is a "víztorony" alól.

A nap további részét délutánig átaludtam.

14:36 beindítom a szivattyút és feltöltöm a víztornyot. Utolsó próba. Felmászok... reményeim szerint életemben utoljára a 7 m magasra és figyelem a betöltést. 16:44-re megtelik a tartály és annak rendje-módja szerint lezár a töltőszelep. Lecsukom a műanyag kaspóból készült tetőt és egy dróttal rögzítem, hogy ha netán egy kaladvágyó mókus kíváncsi lenne rá mi van alatta, ne tudja elmozdítani. Aztán elkezdem lebontani a létrarendszer tartóköteleit, miközben mászom lefelé az egyre szabadabban ingadozó tákolmányon. 15:00-ra kötelek felszedve (vagy 10 helyen volt megkötve, kikötve a létra, a kötélhalom elég lenne két kalóz felszerelésére shottal, kikötőkötéllel, de hát fontos volt  a biztonság), létrák elpakolva. Aztán séta a kutyákkal és 16 órakor ebéd. Tojásos nokedli a SAJÁT TERMÉSŰ FODROS ZÖLDSALÁTÁVAL. Ma már csak pihenés van.

Cifrázom.

Évek óta kerülgetek egy leszerelt MOM vízórát. Jó kis bronz békebeli műszer, azért kellett cserélni otthon, mert a Vízművek előírta, hogy lejárt a valahány év hitelesítése. Kidobni sajnáltam, viszont nem kellett semmire, szóval agresszív lom. Na MOST elnyerte méltó jutalmát, beraktam a szűrő után, ezen tudom ellenőrizni mennyi víz ment le öntözésre. Nem mintha lenne különösebb jelentősége, saját kútból megy az öntözés, de tudni akarom mennyi víz megy el és hogy mennyi ideig elég a 60 liter ami a toronyban van egy töltésre. Mert erre nézvést semmi gyári adatot nem találtam a csepegtető rendszerre, mondjuk hogy mekkora nyomáson egy méter cső mennyit fogyaszt. Azt gondoltam a 60 liter eltart vagy 24 órát, hát nagyon nem, egy feltöltés vizet otthagytam csepegni és három óra múlva üres volt a rendszer. Szóval meg kell mérjem, hogy mondjuk 10 perc alatt mennyi víz folyik le, ebből tudok pontos időt számolni.

További innováció a kötél ami kifeszítve tartja a víztartályt, hogy üresen se lengesse a szél, valamint a slaugokat ne terhelje a saját vízzel teli súlyuk. A kötélhez duct tape-el hozzárögzítettem (meg még fogom) a csöveket.

A fára csavarozott bontott raklap lábon a Tönkő Gabinál túrt kacatokból mentett Curri-klem. Itt kérem előbb-utóbb minden felhasználtatik.

J külön ültetvénye

Hogy ne unatkozzak, hétfőn a Kormányablakban jártam okmányfrissítés ügyben, hazafelé bringázva félúton elkezd kattogni a bicikli. Leszállva szomorúan tapasztaltam, hátsó kerék durrdefekt. Na EZ volt benne.

Merőlegesen átszúrva a gumit keresztben. Valahogy haza kellett tolni a bringát, eközben szétmarcangolta a belsőt a 40 mm hosszú csavar. Harmadik napja gumit ragasztok. Akartam ma venni egy új belsőt, de szombat lévén zárva volt a bolt. Holnap még egyszer nekifutok a ragasztásnak. .

Kiültettem a paradicsompalántákat a 2-es ágyásba.

Egyébként ez az öntözővíz útvonala. Egy ferde pályán az ágyások felett a levegőben, finomszűrővel a lebegő homokszemcsék ellen, amik eldugítják a csepegtető labirintusokat.

a sárga csőben megy a 16-os LPE cső a kerti pavilon eresze alá körbe,

és onnan fel a fára a "víztoronyba". Lefelé lóg a téli leürítő csap.

Sajnos Murphy nem szűnt meg működni, a tartály alsó csatlakozójánál szivárgás van, holnap le kell engedjem megkeresni a hibát, pedig olyan jól felraktuk a Katával.

Reggel a szántóföldön.

A madárijesztők a galambok ellen vannak ( Sz kutyát rettenetesen izgatják, mindenáron oda akar menni hozzájuk barátkozni), de a madarak persze le se sz@rják, nem ijedősek, csipegetik ki a földből a még épp csak előbújó napraforgókat, Végig a sor mentén szorgalmasan. Szegény asszony a föld bérlője napok óta hajkurássza őket. Kérdeztem mért nem próbálkozik drónnal, mert így 7 hektáron baromi fárasztó lehet waccsolni hajnaltól napnyugtáig. Nincs az a pénz, amiért elmennék parasztnak, mégha zöldségtermesztésbe is fogtam, elvagyok a szivárgó csöveimmel. A technikai problémákat már megszoktam, de hogy az állatvilággal is küzdjek a betevőért...elég nekem a meztelen csigák összefogdosása. 

ÉS MŰKÖDIK!

Először a 2-es ágyást csöveztem be, mert itt még nincs ültetvény. Előbb feltöltöttem még három zsák földet pótlásnak ami megsüllyedt, aztán bekevertem 40 liter érett marhatrágyát. Csak aztán fektettem le a tetejére a csöveket.

Kipróbálva gyönyörűen csöpög, fél méterenként, ott láthatók a vízfoltok.. Az öntözés ágyásonként  csapokkal szakaszolható és szabályozható.

Az 1-es ágyás kicsit macerásabb volt, mert az már be van ültetve, itt vigyázni kellett, hogy ne sérüljenek a babok, saláták. A növények védelmében a csöveket megemeltem a talajszint fölé úgy 10 cm-el.

Gyönyörűen hullanak a napfényben sziporkázó vízcseppek.

Ez az egyes ágyás szakaszolója.

A csövekkel persze meg kellett küzdeni. Miután karikában voltak tárolva, mindenáron görbülni akartak, ezért a végeiknél fogva a deszka keretbe hajtott csavarokhoz dróttal feszítettem ki őket.

Na MOST tekeregjetek ha tudtok!

Annyira belelkesedtem, hogy még az ebéd utáni alvást is kihagytam, egy rövid délutáni műszakban befejeztem az egészet. De most ledőlök, mert ha a Szmájli kutya nem húz a pórázzal, talán még a délutáni sétából se lett volna erőm hazajönni, lefekszem odakint a szántóföldön a napon.

Kata lányom van itt Berlinből. Miután a következő filmes munkájában, már nemcsak bőr és textil, hanem asztalos díszletező is lesz, némi asztalos gyorstalpaló képzésben részesítettem.

Előbb csak egy

aztán két kutya is úgy gondolta, hogy muszáj ott lenniük a képen.

Aztán a segítségével felraktam a víztartályt a  fenyőfára.

Fentről elég magasnak tűnik

de megmértük mérőszalaggal, a tartály alja csak 6 méterre van a talajtól.

A második megismételt nyomáspróba után végre sehol nem spriccel, csöpög, szivárog. Bebizonyosodott, hogy még a legegyszerűbb rendszereknél se lehet Murphyt lebecsülni.

Ha minden úgy alakul, holnap megy fel a fára.

Összeállt a víztartály.

Így már, hogy "bekosaraztam", fel tudom függeszteni.

A tetejére találtam egy milliméterre passzoló, idáig tejfölöspoharas paradicsom palánta alátétként funkcionáló műanyag edényt.  Nagyon megörültem neki, de kiderült

csak annyi a bibi, hogy amikor az úszó a vízszint maximumnál megemelkedik, az állító csavar vége megemeli a "kalapot" is, szóval sz@rt ér a találmány. De találtam helyette egy műanyag kaspót.

Az alja így néz ki.

Lenyomáspróbáztam, annyi a változtatás, hogy nem a korábbi tömlő-gyorscsatlakozóval fogom a szelepre vezetni a vizet, hanem egy ugyanolyan bordás tömlővéggel mint ami alul van, így kisebb a meghibásodás, elöregedés esélye. Merthogy letettem a felhúzó fall-os csigás magasba emelésről, két karabinerrel lesz az egész hóbelevanc az ágakra akasztva. NAGYON remélem, hogy nem kell majd hozzá létrát állítgatva többet ebben az életemben felkapaszkodni. De a bátorságot az adta hozzá, hogy a vártnál könnyebbnek bizonyult a fára mászás, szóval TALÁN később se lesz nagy gond. Vagy túl optimista vagyok?

Megvan a magasság. Nincs meg a 10 méter, de ennél több létrám nincs. Meg kell mondjam aggódtam a létraállítás során, mert a kitolható végű "A" létrám nem csereszavatos a masszívabb és szélesebb 14 fokú támasztólétrámmal.

Ráadásul a talaj egyenetlen, süppedős és növényzettel borított, nem ideális a létraállításra. Deszkákat raktam a lábak alá és hat pontban kikötöttem a létrákat a különböző tereptárgyakhoz.  A legutolsó kötés volt a legmegnyugtatóbb, amikor már felmásztam a kissé imbolygó tákolmányon, az utolsó létrafokot kikötöttem a fához. Ez megnyugtató stabil mászókát eredményezett, 

Kéne egy biztonsági öv odafent, innen azért már nagyot lehet esni, mert az utolsó létrafokon állva kell majd a felfüggesztő mandzsettákat  a villásan elágazó két ágra felrakni. Ezeket még ki kell találjam, valószínűleg a már bevált, selejt tűzoltómaligából fogom őket megcsinálni, az mindent kibír és a fa meg vastagodhat benne. Valami biztonsági kötést meg ki fogok találni a derekamra. Pl ezt https://www.youtube.com/watch?v=nYp_504WA5Q

Töltő szelep beépítve.

Már csak a felfüggesztést kell kitaláljam. Meg azt, hogy hogy rakom fel a magasba a fára. Ja... kell valami zárt burkolatot csináljak a szelepre ( ami azért meghibásodás esetén engedi a túlfolyást), mert belehullanak a fenyőtűk, meg beköltözik a mókus, vagy egyéb élőlények, ha másért nem vízbe fulladni.

Vígasztalanul esik az eső. Már tegnap este rákezdett. Bár lenne ezer dolgom odakint, mert építem az öntözőrendszert, a víztorony tartályával bíbelődök, de nem bánom, mert nagyon kell az eső. A szántóföld, ahol az ösvényen két hete még haragoszöld volt a fű, már sárgul, a frissen tárcsázott földet meg hordja a szél, nem tudom a vetés mit csinál ilyenkor, de nem örül az biztos. Annakidején az öregeim azt mondták "májusi eső aranyat ér", nos mindjárt május van, szóval nagyon kell a csapadék.

Visszatérve a víztoronyra, meg kell oldjam, hogy mászható legyen a hatalmas fenyőfa, elkezdtem létráról csupaszolni az alján a tökéletesen leszáradt ágakat. Az a tervem, hogy felrakok úgy 10 méter magasra egy csigát, amin egy fallal, mint az árbocra a vitorlát fel lehet húzni a víztartályt és le is lehet engedni ha a töltő szelep karbantartására, javítására van szükség. Mert most még fel tudok mászni ilyen magasra (bár J kézzel-lábal tiltakozik, mert fél hogy leesek), de pár év múlva nem biztos, hogy képes leszek rá. Szóval eszerint kell szervezzem az életemet. Viszont a tartály üresen csak néhány kiló, tehát a felhúzás, leeresztés nem okozhat gondot, HA jól megcsinálom hozzá ami kell. A 60 literes műanyag tartályt valahogy be kell kosaraznom a felakasztáshoz, mert a füleiben nem bízom tartós terhelés szempontjából.

A fenekébe már beraktam a csonkot ahova az öntözőrendszer csatlakozik majd.

A tetejére meg a Geberit rendszerű segédenergiás WC tartály töltő szelepet építem be. 

Egy alumínium lemezre lesz szerelve amit a tartály csavaros fedelére szegecselek fel.

Neki az lesz a dolga, hogy a tartály tetejére szerelve a napi öntözéskor amikor J a slauggal locsolja az egész kertet, a különféle egyéb növényeit, amikor ezért a szivattyú bekapcsol, akkor amíg nyomás van a rendszerben feltöltse a tartályt a max vízszintre.  Amikor a vízelvétel megszűnik, a szivattyút az áramlásérzékelő automatikusan leállítja.  A teli víztartályból a két magaságyásra a csepegtető rendszerbe ezután gravitációs nyomással (ha sikerül 10 méter magasra felrakni akkor az pont 1 bar mínusz az ágyás magassága) áramlik a víz mindaddig amíg a tartály ki nem ürül. Az űrtartalom 60 liter, ez becslésem szerint bőven elég 24-48 órára is. A szivattyút J kikapcsolja amikor végzett a napi rutinnal, tehát a nyomott rendszer nincs állandó nyomás alatt, ezzel a csepegtető nem fogja "rángatni" a tápszivattyút  a néhány centiméter szintcsökkenéssel. Maga a szisztéma már kipróbáltatott a másik oldalon az 1 m3-es tartállyal, csak most attól lesz tökéletesebb, hogy nagyobb lesz a statikus nyomás a csepegtetőkön, ezzel kiküszöbölve reményeim szerint a párolgás okozta elvízkövesedést, valamint a precízen beállított eséssel nem lesz elfagyást, levegősödést, és dugulást okozó hiba.

Tulajdonképpen dolgozhatnék az  "esernyő" alatt, de olyan hangulattalan takonyhúzó  idő van odakint, hogy semmi kedvem kimenni. Azon kívül meg 11-re kell mennem a Vízügyhöz megkötni az új stégszerződést (a Kormányablakon keresztül pár nap alatt meglett postai úton az erkölcsi bizonyítványom hozzá, de hogy egy ilyen szarsághoz mért kell erkölcsi azt továbbra se értem, de mindegy), szóval nekikezdeni sincs sok értelme a melónak. Addig meg elvagyunk idebent a jó melegben a Szmájli kutyával a lábamnál.

13:10 Elintéztem a stégszerződést, bár jelentősen emelték az árat, de évi 24200 Ft még így is rendkívül kedvező a hajóim hazai kikötőhelyének, így a házunktól 15 méterre. PONT 11 órakor név szerint szólítottak, szóval az ügyintézés mintaszerű volt.  Belépek, kedves fiatal hölgyek, indulok a korábban megismert íróasztal felé, mondja "Ne ide, ott foglaljon szembe helyet... HACSAK nem akar az ölembe ülni!" Ilyen félmagas labdát én ki nem hagynék, mondom "DE AKAROK!" De hát sajnos visszakozott a kislány... kár. 

Esik az eső, nem akaródzik kint dolgozni, így írkálok kicsit, mert jó pár napja nem blogoltam. Bár a magaságyás projekt gyakorlatilag kész, J már tele is ültette a magáét vagy tízféle zöldséggel, én még érlelem a paradicsom palántákat a  télikertben és nagyon jól tettem, hogy nem ültettem még ki őket, mert ma reggelre piszokul lehűlt a levegő. De ha elvonul ez a hideghullám, mennek a 2-es ágyásba.

Ami a következő megoldandó feladat, az új ágyások automatikus csepegtető öntözése. Nem volt egyszerű kitalálni, bár van hozzá már a korábbiakból tapasztalatom, ezért ez az új rendszer már sokkal jobb lesz. Elsőre megörültem, mert úgy tűnt a helyi kertészeti árudában van hozzá minden, de aztán kiderült pár idom hiányzik, mondták jöjjek holnap akkor itt lesz aki megrendeli, mentem "holnap", mondták épp most ment el, de hagyjak telefonszámot majd felhív, ennek több mint egy hete azóta se hív. Nem szeretem az ilyet, inkább elmentem Szigetszentmiklósra, ott van a https://www.toesontozeswebaruhaz.hu/ ahol kiskereskedés is van. Miután még soha nem rendeltem tőlük, meg akartam nézni kézben mindent, ezért odamentem. Nem autózok már a várostól messzebb 10 km-nél ( az összes időskori baleset abból van, hogy az emberek nem hajlandók észre venni, hogy megöregedtek), HÉV-vel és autóbusszal közlekedtem, a végén meg GPS után egy km-t gyalog. Kicsit komplikált, de a "bolt" (ami nem is igazán bolt, hanem egy nagy raktár ahol van eladás is) remek, mert minden volt ami nekem kellett. Visszafelé kicsit aggasztott, hogy a busz csak óránként jár, de egy kedves fiatalember épp pakolt befelé az autójába és elhozott a gyártelepi HÉV megállóig, annyira jót dumáltunk, hogy még az útvonalat is eltévesztette egyhelyütt egy sarokkal.

Szóval öntözés. Már megcsináltam a víztoronynak a kiállást amikor cseréltem a szétfagyott kerti öntöző elosztót. A víztorony egy 60 literes hordócska lesz (már megrendeltem a helyi műanyagboltban) amit, hogy legyen nyomás a rendszerben, amilyen magasra csak tudom, felakasztok a nagy fenyőfára a zenepavilon fölé. J ugyan kézzel-lábbal tiltakozik a fáramászás ellen, mert fél hogy leesek, de igazából nem lesz ez famászás, megyek felfelé ameddig a létráim elérnek, szerintem fél bar üzemi nyomás (ami 5 méter) már elég lesz a rendszerbe. A hordót a szivattyúról egy Geberit WC tartály töltő szelep tölti tele, amikor lezár a max vízszint az áramlásérzékelő leállítja a szivattyút. Üzemszerűen nincs feszültség alatt a szivattyú, csak a napi kézi locsolások idejére van bekapcsolva, ilyenkor a víztorony is azonnal megtelik. A 60 litert elégnek gondolom a két ágyás napi vízigénye biztosítására. 

A víz innen gravitációval megy lefelé és mindig lejtéssel egészen az öntöző csepegtetők legvégéig, így nem lesz ellenlejtés a rendszerben ami szétfagyást, szennyeződés ülepedést okozhat. Ez utóbbi ellen egy finomszűrőt is beépítek. Minden ami kell itt van már, ma kezdtem volna a tartószerkezettel, de az eső megakasztott. Mindegy, a legfontosabb, az ágyások megvannak, már nem kell aggódni hogy túlnőnek a palánták a tejfölös poharakban és nincs hova kiültetni.

Egyszer még technikumba jártam amikor a Szaniszló Tibor ( mechanika, gépelemek, Isten nyugtassa, az egyik legkiválóbb tanár aki valaha tanított ) mesélt egy történetet. Ember autója elromlik. Megy a szerelőhöz, az elővesz egy pici kalapácsot ráüt valahova, mire az autó megjavul. Mondja 100 Ft lesz ( ez a '60 -as években nagy pénz volt). Emberünk hüledezik, "100 forint egy apró kalapácsütésért??" ...."NEM, az ütés az csak 1 forint, de AZ, hogy tudom hova kellett ütni, AZ 99!"  Na velem megtörtént. Szombaton bevásárlás, a LIDL parkolóból indulva lefullad a Suzuki. Se té, se tova. Telefon a  Sári Pista "testvérnek", elhúzott haza. Másnap próbálom, indul az autó pöccre. Az ilyesmi nem szerencse, azok a "jó" hibák, amik úgy maradnak. Azokkal  a hibákkal mindig gond van amik elmúlnak. Közbe  SP -vel már megbeszéltük, hogy hétfőn vontat az unokaöccséhez, akinek szereldéje van itt helyben. Merthogy ehhez az autóhoz már nem jók azok az ismereteim, amiket R4-en, Trabanton, Wartburgon, 1-es Golfon szereztem anno, amikor ezeket az autókat becsukott szemmel is szereltem. Nade meggyógyult az autó, elautóztam vele SP-hez megállapítottuk, hogy na akkor ugrik a szerelő, meg kell várni amíg igazából kijön a hiba. Jól eldumáltunk a csónaképítő sablon árnyékában (SP nagyon belelendült, hol van már a roncshajó korszak?), kikisért a kapuig, mondom, "várj, indul e a kocsi!" Hálistennek nem indult és most már így is maradt a hiba. Úgy, hogy tegnap vittük a szerelőhöz. És MOST jön a 60 éves történet! Mondom a hibajelenséget, a Dodi bólogat, kimegyünk az udvarra, ő is próbál indítózni, majd valamit konzultál az emberével, aki kihoz egy szőnyeget, a kocsi FARA alá teríti, ráfekszik és egy nagyot ráüt kalapáccsal alulról a benzintankra. Dodi meg önindítózik, az autó meg indul. Mondja  "benzinszivattyú csere".  Mára már itthon is van az autó. Mondjuk nem 100 Ft, néztem a neten az AC pumpa alsó hangon is 9900Ft, de az ár azzal együtt is baráti volt.

Kiegyeltem a tejfölöspoharakban a paradicsompalántákat a télikertben, aztán lekentem még egy réteg lazúrral a magaságyások deszkáit, ahol még hiányzott. 11:50-re befejezettnek nyilvánítottam a magaságyás projektet. Azóta ma már csak vasárnapi pihenés van.

Köszönöm mindenkinek a névnapi jókívánságokat, és elrakom június 25.-re mert akkor tartom!

Olaj a "tenger", ezüst a "tükör".

Csendes az utca.

Tegnap megújítottam az öntözőrendszert.

J nyolc féle zöldséggel beültette az 1-es ágyást.

Én meg befejeztem a 2-est.

Mindenfelé mindenféle virágok nőnek.

Pillanatnyilag úgy tűnik megjött a nyár. Ja, Budapesten a Parlament előtt kétmillióan tüntetnek a feudálbolsevofasiszta rendszer ellen. Szóval egyelőre csupa pozitív.

Tegnap délre eltüntettem az utcáról a "kintlevőséget".

Kemény munka volt és jó, hogy már vége, mert érzem, hogy a teljesítőképességem határán voltam. Tudom, van az hogy "amibe nem halsz bele az megerősít", de nem biztos, hogy minden korosztályra igaz. Viszont elégedettséggel tölt el, hogy sikerült. Ma adminisztráció volt és bevásárlás, mert a kutyák kajája elfogyóban volt, márpedig én mégcsak elvagyok ha épp kifogy a kenyér, de ezeknek muszáj adni, ha tüntetnek és tologatják az üres tányérjukat az előszoba kövén.

Az alacsonyabbik magaságyás szabott raklapjainak levágott darabjaiból kitermeltem a még használható deszkákat. Utálatos munka, rengeteg berozsdásodott szöget kell kihúzni, elvágni. De hát a faanyag érték. Ami végképp használhatatlan az megy be a kályhába felvágva, még ezen a télen. Bár tegnap egyáltalán nem kellet tüzelni olyan meleg volt, de ma reggel begyújtottam, mert erős szél fúj a Dunáról, ami húzza kifelé a meleget a házból, reggelre csak 22 °C volt amiben J már fázik. De az ilyen himi-humi tüzeléshez jó ez a puhafa hulladék.

Icukától kölcsönkértem három nagy vésőt, nekem is volt két nagy és három kicsi, ezekkel, meg egy vasfűrésszel némi gyakorlás után aránylag gyorsan ment a raklap boncolás. Mert az elsővel megkínlódtam, MINDENNEK megvan a technikája, rá kellett érezzek.

Virágok közt vésővel kalapáccsal.

Eltüntettem az egyik földkupacot az utcáról a ház elől.

Mindig tartottam odaállni az autóval közel a vízhez, mert azon az oldalon ahol általában kiszállok, a part kicsit megsuvadt, most azt a mélyedést  is feltöltöttem.

A kép baloldalán a raklap, meg autógumi alatt ponyvával letakarva van még egy bő fél köbméter maradék kerti föld, azt még ki kell találjam hova és mibe fogom deponálni.

Ha ebből a sok virágból mind cseresznye lesz nem tudom mennyi cseresznyés rétest kell majd sütnünk Vilmos napra!

Holnap, azaz mintegy fél óra múlva Húsvét vasárnap. A kereszténység legnagyobb ünnepe, a pénteki napon megfeszített megváltó feltámadásának napja. Ezt ünnepeljük, ezt ünnepli a keresztény világ immáron több mint 2000 éve. SOHA nem értettem a megváltást. Hogy attól, hogy egy ártatlan embert keresztre szögeznek, mitől bocsáttatik meg a bűnösöknek minden bűne. Véleményem szerint ez közönséges pogány hagyomány, amikor a régi sokistenhívők úgy gondolták, hogy valami disznóságot csináltak és az aktuális istenük ezért nyakonvágja őket, az isten oltárán elvágták valami áldozati állat nyakát mert balga hitükben azt gondolták, hogy ezzel kiegyenlítik a számlát. Én hiszek Istenben, bár nem abban a kaporszakállú bácsiban akit az ember teremtett a maga képmásra, mert képtelen volt megmagyarázni a végtelent, vagy a gömbvillámot. De az ember már csak olyan, hogy neki mindent meg kell érteni és megmagyaráznia, ezért amit nem ért és nem tud magyarázni sem, azt ráfogja Istenre. Szóval szerintem senki ne reménykedjen abban, hogy a bűnei megválttattak, pláne nem 2000 évvel ezelőtt. Ha Húsvétot ünneplünk, ünnepeljük azt áldott lélekkel, hogy merünk reménykedni abban, hogy nem követtünk el bűnöket és a jövőben sem fogunk. Ehhez kívánok minden olvasómnak tiszta lelkiismeretet és őszinte akarást.

Eredetileg az volt a szándékom, hogy ma betalicskázom az utcáról a maradék kerti földet, de aztán, lévén Húsvét, sütésre adtam a fejem és ehhez J-t is befogtam, mert egyedül kevés lettem volna 55 db diós pozsonyi kifli elkészítéséhez. Így is ráment a napunk, hogy ketten csináltuk. Mit mondjak, legalább annyira elfáradtam tőle mintha benyomtam volna azt a kb 25 talicska földet az utcáról.

Tojás sárgájával, majd száradás után fehérjével lekenve,

és megsütve

NAGYON finom!

12:00

Már csak a szegélydeszkát kell kiszabni, felszögelni körbe a tetejére, Némi lazúrozás  és kész a magaságyás projekt. ( A kanál a komposztálóban volt, aminek a tartalma ugyancsak bement az ágyásba. Hogy hogy került bele... rejtély.) A végére egész jól belejöttem a talicskázásba, de azért nem bánom, hogy már vége. Igaz csak nagyjából, mert van kint még az utcán vagy másfél m3 amit be kell hozni onnan.