Ott tartottam, hogy szeptember elsején, vasárnap reggel alaposan bereggeliztünk, kissé tartottam tőle, hogy kiszúrják a szemünket egy kontinentális reggelivel, de kifogástalan büféasztal várt minket aminek alaposan neki is estünk... egészen pontosan inkább csak én, mert én hozzá vagyok szokva a korai reggelihez, úgyhogy én L és J helyett is ettem. Aztán összepakoltunk és indultunk a kikötőbe, ami elvileg nem volt messze, de ahogy gyalogoltunk eleredt az eső. L leintett egy taxit, amiben amíg ültünk elállt az eső, de valahogy korán sikerült kiszállni, a hajó a kikötő túloldalán állt, így aztán gyalogoltunk is, meg taxiztunk is és el is áztunk. Persze kapu zárva, de egy kedves furgonos megszánt minket ahogy ott ázunk és kiugorva a kocsijából a kártyájával kaput nyitott nekünk, így értünk a hajóra, amin még az előző utasok készülődtek, illetve kiderült, hogy ketten velünk is maradnak, így nem öten, hanem heten leszünk a hajón egy hétig.
Az eső hamarosan elállt, a távozók eltávoztak, mi meg útnak indultunk. Az hamar tisztázódott, hogy az eredeti terv tartása reménytelen, széllel esélyünk sincs megkerülni a félszigetet (és ekkor még nem voltunk elég pesszimisták), pláne, hogy vagy négy kikötéssel és időre képesek legyünk érkezni Korfura, ERGO átkelés lesz a Korinthoszi csatornán. Akit érdekel itt https://hu.wikipedia.org/wiki/Korinthoszi-csatorna elolvashatja a csatorna jelentős magyar vonatkozású történetét az Égei és a Jón tenger közti átjárónak. De még messze vagyunk ettől, egyelőre motorral, majd nem sokkal később széllel vitorlák alatt haladunk az Égein.
Ő itt Dr Sárkány György ügyvéd akivel már tavaly is utaztunk, a hajó Neve Sea Star, ha jól emléxem olyan 40 láb hosszú, van rajta 4 kabin és két WC-zuhanyfülke, meg egy szalon, szóval kb. akkora mint Amapola.
Ő L aki a mentorunk volt az úton és útfélen.
Valamint útitársaink L-től jobbra Cs és M, utóbbi nagyon szeretett kormányozni, így hálistennek nekem csak keveset kellett, mert sajnos rengeteget motoroztunk és én csak széllel hajtott hajót szeretek vezetni.
Pireusz (immáron kínai tulajdonú) kikötője előtt elhajózva feltűnt a rengeteg horgonyon várakozó hajó. Alapból nem volna ez szokatlan, mindig is jelentős kikötő volt, de köztük volt tucatnál is több ÜRES tanker.
Namármost felmerül a kérdés, MIT LEHET Európából folyékony árut elvinni, amikor ide mindenki hozza az olajat, nem elviszi? Na rákérdeztem messengerben attól aki tudja, hát orosz olajat! Arról, hogy hogy jut el oda az orosz olaj fogalmam sincs, mert a Druzsba az nem arra megy, a Déli áramlat-on meg ha jól tudom gáz áramlik, de az biztos, hogy amire egyaránt van vevő és eladó, az előbb-utóbb megtalálja egymást, akármi is a politikai kényszer.
Itt még volt szelünk
enyhén megdőlve szeltük a habokat de ennek hamar vége lett, előbb csak elkezdett romlani az irány (egyre jobban szemből fújt) szóval "esni" kellett, aztán meg leállt, szóval jött az utálatos motorozás.
Első este egy kocsma előtt kötöttünk ki egy (Gyuri hosszas faggatás után közli a nevet ) Kasatos nevű helyen, amit se a Google Earth-ön, se az általa küldött chartplotter képernyőfotókon nem találok, úgy, hogy beazonosíthatatlan, mindenesetre a Korinthosi csatorna bejárattól nem túl távol lehet, mert másnap aránylag rövid motorozás után elértük.
Aki nem ismerős a mediterrán szokásokkal, az a bejáratott módszer, hogy ha valahol éjszakázni akarsz, de nem akarsz kiépített marinába (kikötőbe) beállni ami kényelmes és komfortos, viszont költséges, akkor farral kikötsz valamely étterem elé. Többnyire mooring line-ok is vannak ( ezek a partról egy két-három hajóhossznyira lévő lehorgonyzáshoz vezető erős kötelek, melyet felszedve azt a hajód orrára kötöd le, míg a farát a parthoz), de ha nem annyira igényes a hely, csak kikötőbak, bika, vagy gyűrű a beton partfalban, elől meg a saját horgonyodra állsz. A kikötés ingyenes, de elváratik, hogy ott étkezz a csapattal, ebben az esetben használhatod a WC-t és itt még a parti édesvizes zuhanyt is. Persze minden olyan balkános, de a célnak megfelelő, például a zuhany egy karón van kerti slauggal megtáplálva, melegvíz nincs benne, de nem is kell, na és persze pucérkodni se nagyon lehet a sétány és az étterem tövében. Viszont a hajód járójáról egyenest a kocsmába lépsz be.
Ez a kép már hétfőn, másnap készült.
Kikötés és rendezkedés után kisétáltunk a strandra, amiről megint nem kell túl sokat elképzelni (viszont SEHOL, még itt a piacgazdaság és a pénz feltalálóinak szülőföldjén sem fizetős, mint mondjuk a Balatonon immár mindenütt, hanem mindenütt ingyenes), egy darab kavicsos part, a "homok" a szélén az a finomszemcsés kavics amit a tenger kimosott ( ha a Tüzépen veszed, akkor erre mondják, hogy "kétszer rostált", ebbe rakják le a Viacolort) és a hullámzással gravitációs úton kiválogatott. A víz viszont meleg és bársonyos, csak nekem a vízbemenés kicsit macerás. Ezzel most szembesültem. Miután a fülemben az egyensúlyszervem elromlott, az agyam, ami voltaképpen mindent koordinál ( nem a szemünkkel, látunk, nem a fülünkkel hallunk, ujjunkkal tapintunk stb, a felsoroltak csak a szenzorok, amikből jövő jeleket az agy feldolgozza, kiértékeli és ebből lesz a látás, hallás stb.), úgy tűnik agyam ezt kénytelen volt tudomásul venni és máshonnan informálódni. Használja a szeminformációkat, a talpam érzékszerveit és ezekből koordinálja az egyensúlyi mozgásomat. NAMÁRMOST! A víz hullámzik és csillog és mindenféle tükröződéseket produkál, a talpam meg kavicsokon, köveken bizonytalankodik, a finomszemcsés sódert meg a hullámok folyamatosan mossák ki alóla, NINCS FIX koordinátarendszer! Magyarul imbolygok mint gólyafos a levegőben. Hamar négykézlábra is ereszkedem és belehasalok a vízbe. Némi lubickolás után óvatosan háton úszva keresem ismét a partot. Igy elmarad a mókás kötél nélküli kötéltáncolás és megfeneklem ( a szó szoros értelmében) az aprószemcsén. Itt felülve elmélkedem a magam sorsa és a világ folyásán. J kavicsokat válogat én meg elhajigálom őket. Vajh hány milliárd évnek kellett eltelnie amíg az a homokszemcse ami most épp bekúszik a gatyámon át, óriási sziklából ilyen apróra kopott? Hányszor cserélt helyet észak a déllel, hány globális felmelegedés váltotta a megelőző jégkorszakot és lett élőlényekből olaj, gáz, szén és egyéb ma felhasználható és soha többé újra nem termelődő nyersanyag? Mennyire nevetséges ilyen időtávlatban mindenféle reményünk, tervünk, elképzelésünk az örökkévalóság és a pillanatnyinál is rövidebb életünk időtengelyén? A végtelen világmindenséghez képest mennyire elhanyagolhatóan semmi a különbség ember és hangya közt? Egyáltalán ha kikapcsoljuk az ember teremtette Istent a rendszerből, mi a célja, értelme ennek az egésznek? Na ilyesmik jutnak eszembe a langyos lében aranyeremet áztatva, halogatva a felállást. A gondolatok megnyugtatóak, a hullámok és a fürdőzők zsongása (hálistennek kevesen vannak, utálom a zsúfolt strandokat) elandalít, az akkumulátor érezheti így magát a töltőn.
A nap végén este vacsora a macskák közt a teraszon. Itt is, akárcsak tavaly Boszniában rengeteg a macska, szó szerint tucatjával kóborolnak, fekszenek, dorombolnak és koldulnak az asztalok lábánál, kapnak is a szuflakimból, ami olyan kemény, hogy próbára teszi a fogaimat, szerencsére még megy a rágás. De J nálam jobban kíméli a fogait, így elmegy macskákat etetni, mert a pincér udvariasan megkér minket, hogy ezt ne tegyük a teraszon, 20-30 macska az asztalok és emberek lába alatt azért már mégiscsak túlzás. 110 € -t fizettünk összesen heten a kajáért, (Gyuri valami miatt elégedetlen, megkérdeztem volna mi a baj, de csak a szokásos jelenség, az asztalnál mindenki egyszerre dumál nekem meg semmi használható hangom ilyenre, hát inkább hallgatok) meg a piáért, ez kb a fele annak, mint amit Horvátországban, ahol hasonlóan "egyszerű" a kaja, fizettünk volna ugyanezért. Általában elmondható, hogy a vacsoráink 110 és 125 € közt voltak, függetlenül attól, hogy hol étkeztünk és mit ettünk. Itt éppen nem voltak a legkiválóbbak az ízek, arról a büdös lukról, amiben egy randa öregasszony egymaga előállította a kajákat jobb nem említést tenni.
A képen az asztalnál a vezérkar a csatornaátkelést próbálja reggel a neten fixálni,
akit még nem mutattam be, a képen jobbszélen Ibolya, a fedélzetmester, mindnyájunk gondoskodó anyja, időnként amikor már kopog a szemem az éhségtől falatokkal jelenik meg, amúgy nem mellékesen Gyuri felesége. Nem folyok bele a konzultációba, bár egyszer átkeltem már az M/S Újpest dunatengerjáróval a Korinthoszi csatornán 1975-ben, de akkor se az én dolgom volt az adminisztráció, elegen vannak hozzá, meg amióta nincs rendes beszédhangom alapból visszahúzódom a falkában pofázástól és az se érdekel, hogy emiatt felületes emberek esetleg hülyének gondolnak.. Ahogy a végén megtudom, nem sikerül az internetes bejelentkezés a 10 órási konvojba, odamegyünk aztán lesz ami lesz.
Folyt. köv.
Ugrás a mára. Beszéltem telefonon a stégreparáló vállalkozóval, holnap reggel kezdünk. Péntek reggelre meg egy huszárvágással lett időpontom laborra és délutánra meg belgyógyászatra, továbbá elbicikliztem bevásárolni, nullára ledolgoztam az Email restanciámat, szóval kezd helyrezökkenni a verkli.
