Na ma befejezem a mesét, bevallom kicsit belefáradtam. Tehát szeptember 8.-ánál tartunk ami vasárnap volt. Még éjjel volt amikor ébredtem. A kései vacsora az utolsó nap érzése nem hagy aludni. Mindenki alszik, nem akarok zajongani, elhatározom, hogy most, amikor még nincs meleg megmászom az erődöt. Lélek nincs ébren, se a kikötőben se a várdombon ahogy lépcsőzök felfelé, a tempómat se kell máshoz igazítani.. hiába na, az én elemem az egyedüllét.
Megkerülöm a templomteret
feljutva az ágyúplaccra... hát ebből nem sok látszik, elmesélem. Ami valamennyire látszik, az a hatalmas ágyútalp, benne 45 fokos szögben az 515 mm belső csőátmérőjű mozsárágyú. Több is sorakozik egymás mellett. Na ezekkel aztán lehetett az ostromlókra pusztulást hozni. A középkorban Velencéé volt a hely, mint a Mediterrán nagyrésze és az oszmán betörések ellen védték a helyet. Szinte mint manapság.
Elemlámpafény mellett lefényképezem az adattáblát, aki tud ágyúul az érti a szöveget.
Elszántan mászom a lépcsőket, de felkoppanok egy rácsos kapunál. Rajta angol szövegű tábla " ZÁRVA, NYITÁS 20 ÓRAKOR" Hát az egyrészt már elmúlt, másrészt viszont meg még nem jött el, mindenesetre itt nem tudok tovább menni. Egy szintben vagyok a templomtoronnyal,
de az erőd még ott magaslik felettem.
Hát oda ezek szerint nincs esélyem felmászni. Pedig (nem látszik igazán a képen, de a tetején áll egy kereszt) a kereszt tövéből jó lett volna egy fotót csinálni a felkelő napban tündöklő tengerről, hát ez most kimarad. Lehet van valami más út is, de ezt itt és most nem tudom megtalálni. Sebaj, rakok ide két nappali képet a Google street viewról.
Búcsú a főtértől
és a kikötő éjszakai látványától. (na ez a kép jó sz@r lett...pedig szép, tessék elképzelni....hozzá a bársonyos hajnalt és a puha csendet!)
Visszatérve a hajóra mindenki alszik, én is visszafekszem és elalszom.
Utolsó nap L autót bérel és kirándulni indulunk. Miután bajom van a kommunikációval kezdetben tévedésben vagyok. Szoktam mondani, mint a három majom egyszemélyben, rossz a szemem, rosszul hallok, és nincs igazán hangom 
, ugyanakkor nagyon utálatos és a társakat rendkívül idegesítő dolog állandóan visszakérdezni, ha nem értek valamit. Rendszerint csak bólogatok, ez az estek 90 %-ában megfelelő megoldás (tapasztalatom szerint a verbális kommunikáció 90 %-a felesleges szócséplés). De néha az ember így lemarad dolgokról, például félrehallás miatt azt hiszem, valami Széchenyi kastélyt nézünk meg elsőnek, de NEM, ez a Sisi, a magyarok kedvenc királynéjának kedvenc kastélya ahol különféle betegségeiből gyógyulni próbált.( Mostanra nagyon meguntam a képek dátumbélyegzőjének folyamatos módosítását, ezért abbahagyom, innentől az összes kép tényleges dátuma 2024/9/8 , és mind a délelőttől kora délutánig terjedő időszakban készült)
A kastély kissé elhanyagolt, de már maga a hely is elbűvölő, a hölgynek amikor kiválasztotta remek érzéke volt a szépség iránt, és az egészet áthatja a klasszikus görög kultúra iránti vonzalom.
Meg mered érinteni? NANÁ hogy! (csak olyan szégyellősen pici)
Sisi kádjában.
Szépség mindenütt amerre néz az ember. (Az persze más kérdés, hogy az emberé milyen múlandó)
A főhelyen Akhilleusz a majdnem sebezhetetlen hős. (na ja....könnyű volt úgy hősnek lenni, ha az embert nem fogja a vas)
Ezután levonulunk a strandra. L-től rendes volt, hogy kitalálta nekünk ezt az autós kirándulást, de ezt a strandot ha rajtam múlt volna kihagytam volna, mert én személy szerint különösen utálom a strandokat, csak olyan helyen szeretek a tengerben fürödni ahol nincs tömeg aki mellettem a vízbe pisál, de hát azért fürdőztünk egy órát.
Utána felautóztunk a kilátóhegyre egy kellemes kocsmába inni valamit, és utoljára befalni egy kellemes citrom-, mandulatorta kombinációt.
Ezért a búcsúlátványért valóban érdemes volt ide felautózni. A nyüzsgő strand a tömeggel ott alant az öbölben innen már csak apróság.
Vissza az erőd lábánál lévő kikötőbe.
Még van a reptérre való indulásig két teljes óránk, azt lazulással eszegetéssel, pakolással strandolással töltjük. (na INNEN mentünk el délelőtt strandolni a tömegbe, az ott a kalózhajó előtt a kikötő saját fürdőlétrája a gangwaytől kb. 8 méterre, ahonnan egyből a mélyvízbe jut az ember és magányosan úszkálhat, MOST bevallom, miután utoljára fürödtem a tengerben, utána az édesvizes slauggal lezuhanyoztam és hazatérés után egy teljes hétig nem is fürödtem, hogy minél tovább megőrizzem magamon a tengert.)
A 38 °C-ból a reptér légkondicionált várójába érkezni...Mezitláb szandálban, rövidnadrág, póló, ott meg volt 18 fok.
ÉN nem bírtam. Voltak akiknek biztos eszkimó volt a papájuk, de nekem nem volt kedvem fázni. Különben is ott volt a zsákban a melegholmi, ledobtam a rövidnadrágot, és beöltöztem. Zokni, tornacipő, flanel ing, farmer, ölcájg, kötött sapka és egészen véletlenül maradt a költözködésből egy kötött kesztyű a hátizsákomban, azt már a balhé kedvéért vettem fel. Ezzel elég nagy derültséget okoztam, VISZONT nem fáztam. Volt szemben egy öregasszony (olyan 10-15 évvel lehetett nálam fiatalabb) annak vacogtak a fogai, persze nyaraláshoz volt öltözve, a nap elleni gézruháját vette fel kínjában a nyári ruhája fölé. Egy fiatal srác törölközőbe burkolódzott.
Két órával a gép hivatalos indulása előtt érkeztünk a reptérre, másfél órás késéssel indult a gépünk és majd két órát tartott az út hazáiig, miközben a gépen még hidegebb volt mint a reptéren. Egy csepp melegem se volt (na jó, a kesztyűt levettem). Nem irigylem azokat akik rövid nadrágban, pólóban csinálták végig.
A reptérre éjszaka érkezünk, V, L felesége jön elénk autóval, elvisznek minket a Hernád utcai "munkásszállásunkig", ott alszunk és másnap, hétfőn délelőtt megyünk HÉV-vel Ráckevére, ahol SP vár minket az állomáson, 13:10-kor már a kutyáink örvendeznek nekünk a kertkapuban.
Ennyi volt a nyaralás. ÖSSZEGZÉS. Jó volt, szép volt, de nekem nem annyira mint J-nek aki nálam kevésbé "lóg ki a sorból". Elmondom miről van szó. Saját ritmusom van. Ezen nem tudok változtatni, pláne nem egyik napról a másikra. Minden nap reggel hatkor ébredek. A hajón is. Mindenestül, tehát a beleim, húgyhólyagom, mint az óra, pontosan. És engem feszélyez, hogy a papírvékony falak mögött alvók arra ébrednek, hogy a folyamatos együttlét alatt felgyülemlett szelek hosszas másodpercek alatt távoznak belőlem a klotyón. Gyuri ugyan megnyugtat, hogy ők jót röhögnek rajta, de legalább felkelnének, ha már felébresztettem őket..., de ők alszanak tovább, ezzel elmegy a drága reggel, ahelyett, hogy mindenki felkelne, reggelizne és amíg nincs döglesztő hőség és van tán valami szél, indulnánk. Mindenki kilenc tájban kezd nyihelődzni, mert amíg nem issza meg a szent kávéját nem tud mozdulni sem. Aztán többnyire még bevásárlás, és indulás csak késő délelőtt és persze már sietve, mert a napi penzumot teljesíteni kell, ezért nincs idő menetben lassítva egy jó fürdésre a 100 méternél mélyebb tengerben távol a partoktól. Az emberek többségének az egészben a lényeg a "fogyasztás". Megyünk. odaérünk és beülünk valahová enniinni. NEM ÉRDEKEL. Szinte mindegy mit eszem, csak legyen valami ha megéhezem. Ébredés 6-kor, reggeli 7-kor, valami meló (nulla dies sine linea), majd ebéd valamikor délután, vacsora általában semmi, vagy csak valami majdnemsemmi. Ehhez képest itt napközben majdnemsemmi és aztán este dús vacsora. Aztán. Én megállnék gyakran valahol ahol más meg nem. Egy múzeumban egy kép, egy tárgy, egy valami előtt amitől gondolataim támadnak, amiket elmorzsolgatok, amiről eszembe jut valami egészen más amin megint elrágódhatok és ha épp van velem valaki megoszthatom, de csak ha kedvem van hozzá, ha meg nincs akkor hallgatok órákat. Itt meg mint a vasúton menetrend.. de más mint az enyém. Na tartottam én ettől, ha J nem akarja annyira, akkor tényleg a tavalyi lett volna az utolsó utam, de hát annyira akarta. De még egyszer ilyet nem csinálok. Tudom, bennem a hiba, de én már nem fogok megváltozni.
Vissza a jelenbe.
Ma elküldtem az önkormányzat pénzügyesének a stég anyagát. A többi a biztosító dolga, mert bár a biztosított az önkormányzat de a kár elszenvedője én vagyok, a biztosító az én számlámra fizet... remélhetőleg. Ezt a megjegyzést fűztem a levélhez:
