Reggeli előtt leszedtem a termés javát.
Na EZT szeretem. Amikor az ember csak azt szedi le ami már valóban megérett és amit a legnagyobb kedve van megenni.
Vannak megmagyarázhatatlan dolgok is. Ezt az óriás paradicsomot például nem ültette senki, a borsóvetemény közepén nőtt ki.
J a ma leszedett mángolddal és zellerlevéllel.
Szegény azért olyan szomorú, mert eltört alatta egy stégdeszka (hármat kellett volna kicserélnem, aki olvasta a pénteki bejegyzést tudja ezek roppantak meg SP alatt mert elkorhadtak, de csak kettőt volt időm megcsinálni, a többi sürgős meló mellett, mondta is Ervinnek amikor az nálunk járt, hogy óvatosan közlekedjen, erre pont ő lépett rá), nem elég, hogy lenyúzta a combját amikor becsúszott a résbe, a felcsapódó fél deszka pont szájon vágta, belilult, befeketedett, bedagadt kívül, de főleg belül, most fájdogat magának és úgy néz ki mint egy ketrecharcos a viadal után. Mitagadás veszélyes a vidéki élet.
Ma végre kellemes az idő, reggel csak 19°C volt, gyorsan elbringáztam a barkácsboltba anyagért, mert J régóta nyaggat, hogy csináljak hangulatvilágítást a kerti pavilonba, de hiányzott hozzá anyag, na mostanra az is nagyjából megvan. Még egy erős lámpát fogok felrakni középre, legyen az is, ha valami komolyat kell ott csinálni amihez nagyobb fény kell.
Miután ez egy öregedésblog, elmondom, csinálok ide egy húzódzkodót, mert érzem, hogy fogy az erőm, nem akarok oda jutni, mint szegény apósom, aki halála előtt már az ágyban se tudta felemelni a kezét, nemhogy kapaszkodva felülni, arrébb mozdulni az ágyban, annyira elerőtlenedett. Nem mondom, hogy vad edzésbe kezdek, de próbálok kicsit visszaerősödni, HA ez egyáltalán lehetséges. TUDOM, azt mondtam 80-nál lesz a vége és valóban azt is terveztem, de miután már majdnem ott vagyok, nem tervezek, akármi is lehet.
