Szeptember 3.-én reggel egy bevásárlás meg kévézás (már azoknak akiknek enélkül nem működik az életük) és sütizés, fagyizás
után elhagytuk Galaxidit (a Gooogle Earth szerit Skeletobrachost) és elindultunk következő állomásunk Missolonghi felé.
Sajnos a szokásos szembeflaute vagy majdnemflaute, ilyen szélben csak a Balatonon vitorlázunk, ahol pár kilométeres utaink vannak, de ma több mint 50 mérföldet kell megtennünk, ami több mint a Balaton hosszában (1 tmf=1,852km)
Napozás parti cementgyár porától messze
Miközben a kapitány éppen ebédet főz. Apró rákok paradicsomos szószban, van valami görög neve is, de elfelejtettem.
Elsőre bevallom nem igazán ízlik. (említettem, hogy nem vagyok oda a halételekért és ebbe minden vízben élő állat beletartozik {kivéve a rántott tarját előállító sertést}) De egyrészt éhes vagyok, másrészt az ember nem lehet begyepesedett, nyitottnak kell lenni, tehát hagyom az előítéleteimet és egyre jobban ízlik. Nem mondom, hogy a kedvencem lett, de még repetáztam is egy nagy adagot.
A térképen látszik a Pelponeszoszt a görög félszigettel Pátránál összekötő Antirrio híd, monumentális építmény, már nagyon messziről látszik.
De azért a komp is jár. Valószínűleg olcsóbb mint a híd, meg talán a nagyon nehéz járműveket nem is engedik rá a hídra.
Alatta.
Sötétben érünk Missolonghiba. Egy hosszú, sekély vízű bejáraton át kell bóják közt behajózni, a jobboldalt különösen figyelni kell, mert a "zöld"-ön kívül már csak köldökig ér a víz, felülne a hajó. Elég sivár hely, a többiek elmennek vacsorázni, de én mivel rendesen ebédeltem nem vagyok éhes, maradok a hajón. Különben is lóg az eső lába, semmi kedvem elázni a kocsma meg nincs éppen közel. De szerencsére elkerül bennünket, M aki többek közt amatőr meteorológus megjósolta a varázslatos meteorológiai applikációjából ( ezért kiérdemelte "a hajó leveli békája" nevet), hogy így lesz (én azért felnyitottam a dodgert a bimini elé), nem áztak el a későn hazatérők.
Folytatása következik.
És akkor a máról. Kemény napom volt. Szemerkélő esőben kivonultam a stégbejárót deszkázni. Fáj a repedt bordám (Ja ezt még nem írtam meg, beugorva a deckről a cockpitba, még a görög úton megcsúszott a lábam és háttal az asztal peremére estem. Hálistennek nem tört el, de megreccsent egy bordám), az 5 méteres vörösfenyő deszkák dögnehezek, és kevés a hely mozogni, térdelni, hajolgatni. Minden vizes és csúszik, ebben egyensúlyozni... szóval sz@r meló na. Amikor már használható a bejárat, bár még nincs kész abba is hagyom, mert kutyafáradt vagyok.
Holnap lehet pihenek egy napot, elvégre vasárnap lesz. De hétfőn...hacsak az időjárás nem akadályoz, mert e pillanatban is szakad az eső, befejezem. Már csak három deszkát kell leszabni.
Egy biztos. EZ a vörösfenyő nem fog se elrohadni, se eltörni az én életemben.
A kis katamaránt viszont agyonvágta és a gyékényesbe passzírozta a kidőlő fa.