Hajónapló

Folytattam a szegélyléceket. Tegnap este a "KJ" műhelyében vastagsági gyaluval legyalultam az összeset. Úgy lesz összeragasztva, hogy 9mm vastag köris alul, 24mm vastag borovi fenyő középen, majd ismét 9mm vastag kőris felül. Ezek egymástól eltólva felül fecskefarok, középen és alul pedig tompa illesztéssel lesznek összetoldva. Persze csak részletekben tudom összeragasztani, darabról darabra, rétegről rétegre. Ma délután az első három darab fát megkentem ragasztóval és összeszorítóztam. Miután ehhez elfogyott minden munkafelület, nekiálltam a főárboc és a többi, még csak lenolajjal beeresztett rúd lakkozásának.

114-nél tart at olvasók számlálása, miután ma már csak három újabb jelentkező volt (abból mindössze három nő, egy éppen az imént "futott be"), úgy tűnik nagyjából ennyien olvasnak. Nem rossz érzés. Főleg, hogy kivétel nélkül mindenki aki értékel is, pozitívan, néhányan különösen meleg lelkesedéssel értékelnek.

Folytattam a szegélyléceket a mellvéd jobb oldalán. Nem egy látványos dolog, nincs rajta mit fényképezzek. Babramunka és jó fárasztó.

Reggel elhoztam a megvarrt bakancsomat a susztertól. (pénteken valamilyen rejtélyes okból nem nyitott ki) Ami itt következik nem hajóépítés, akit csak az érdekel ugorjon! Nagyon sajnálom, amikor valamely régi foglalkozás a rengeteg szakmai bravúrral évszázadok során kialakult mesterségbeli tudás szinte művészetig fejleszetett tökéletesedése végetér, elenyészik, kihal az öreg mesterekkel. A modern tömegtermelés korában bekövetkezett  technológiaváltás, továbbá az eligénytelenedés okozza ezt. Az idős mester tökéletesen megjavította a 25 éves Csehszlovák túrabakancsomat, mert ezt még lehet. Ezt még gojzervarrással készítették és bőrből van. Nem kell sokat faggatnom a szakma fortélyairól és jövőtlenségéről. Dől belőle a szó. A milliárdosokat szidja, akik kiszállnak a több tucat milliós villájuk előtt a sokmilliós autójukból és vacak kínai, vagy olasz cipőt hordanak, de leginkább farmert és tornacipőt. Nincs tanulója, segédje, kivész vele a szakma (85 éves). Mutatja az újságcikkeket, amikben olasz csodacipőkről áradozik az újságíró, amit a sztároknak csinálnak és sorolja a rajtuk lévő szakmai hibákat. Előkap néhány csodálatos darabot, kiállításokra csinálta őket. Engedélyt kértem, hogy lefényképezhessem. Itt megmutatom, akit érdekel, nekem a nyálam folyt, amikor a kezembe vettem ezeket a mesterműveket.

Ez a cipő triplasoros gojzervarrott remekmű. A három sor varrás körben kb. 2 milliméteres öltéstávolsággal, egymástól eltólt öltésekkel készült. A bőr talp éle, sarka és talpa mintával díszített.

Ez a női cipő csak szimpla gojzervarrott, de a sarka nem ám műanyag, hanem rétegenként ragasztott bőr, csak a legalsó kopó réteg gumi.

A "készárúraktár" a sok javított lábbeli közt bekarikázva az enyém.

Ha netalán valaki akar csináltatni méret után egy cipőt, amíg a Kriskó mester még él, megteheti az István úton a Nefelejcs utcától északra pár méterre. Kérdeztem mibe kerül egy ilyen cipő, "tán megvan százezer is". "Több", mondta a mester röviden. Na nekem nem lesz ilyen cipőm.

Ja, ma  jelentkezett újabb 18 olvasó. Ez idáig 106. Várom a további jelentkezőket.

Hálistennek ma is kisütött a nap. Nyomattam a jobboldali szegélylécek szabását. Jól elfáradtam (ki-be a műhelybe, fel-le a létrára, egész nap).

Idáig 88-an jeleztek vissza. Legtöbbjük naponta, illetve az új bejegyzések megjelenésekor (RSS) olvassa e blogot. Kevesen hetente, néhányan rendszertelenül alkalmanként, egy volt aki havonta. Ehhez képest a blog.hu statisztikai oldala pl. tegnapelőtt 140 látogató 197 látogatását (503 oldalletöltésből), tegnap 139 látogató 210 látogatását (379 oldalletöltésből) regisztrálta. A fene érti. Mindenesetre én azoknak hiszek, akik veszik a fáradságot és írnak egy E mailt. Így is kijön egy tornateremre való hallgató akiknek mesélek. De azért továbbra is várom a jelentkezéseket.

A mai olvasói bejelentkezések száma 24. Aki még nem olvasta volna, folyik a kisérletet. Bár van a blognak statisztikai oldala, de igazán nem tudom belőle hányan olvassák, hiszen a visszajárókat mindíg regisztrálja, tehát nem tudom alapvetően mennyi a tényleges olvasóm. Kérem aki e naplót olvassa, és idáig még nem jelzett vissza, küldjön egy egyszerű mailt, a vilmosbartyik@hotmail.com címre, mondjuk annyival, hogy ".......... (időnként, havonta, hetente, naponta, alkalmanként stb) olvasom"!

Ma is sok elismerést és jókívánságot kaptam, ami, bár nem ezek kiprovokálása volt a célom, tényleg csak azt akarom tudni, kb. hány embernek mesélek, de mit tagadjam, nagyon jól esik.

Végre kisütött a nap délutánra. Azért reggel még jól eláztam, a decken való munka szóba se jöhetett. Kifurkáltam (12db 25mm átmérőjű furat) a cockpitba menő shottok pinjeinek furatait egy 3mm vastag acéllemezbe. Ezt kettévágva fogom felhegeszteni őket a cockpit peremének két oldalára. Fával lesznek borítva, a szépség okán. Szeretem a hétvégéket, mert ilyenkor beszabadulok a Vízügy gépműhelyébe (ami persze biztos tilos lenne, de szombat-vasárnap csak én vagyok az egész telepen) és azt csinálok amit akarok, most pl. az óriás oszlopos fúróval seperc alatt kifúrtam a bazi nagy furatokat. Annakidején a technikumban megtanítottak mindenféle szerszámgépen dolgozni, nem elöször veszem hasznát az ott tanultaknak. Bizisten többször volt rá szükségem, mint a Fourier sorokra.

Este a valamikori tengerhajózás műszaki igazgatóságának volt csapatával volt nosztalgiavacsoránk, azokkal akikkel még hajócsoportfelügyelő koromban dolgoztam együtt, miután abbahagytam a hajózást, mielőtt szállodás lettem volna. Az alábbi képeken egy olyan műszaki gárda nagy öregjeinek maradékai láthatók, akik képesek voltak 23 tengeri hajót a 60-as 70-es években technikailag üzemben tartani, felügyelni. (persze nem egyszerre dolgozott ott mindenki, pl hárman is voltunk, akik egymást követve ültünk ugyanannál az íróasztalnál)

Amíg várok, hogy kinyisson a suszter, merthogy mára lesz kész a bakancsom, elmesélek egy történetet, ahogy a Páter mesélte, amikor arról beszéltünk, hova megyek majd Amapolával, mivel én is (meg ő is) hasonlóan gondolkodom mint a mese hősei. Valahol a tengerparton volt egy otthon, elaggott (olyan magamkorabeli) tengerészek számára. Apácák gondozták őket, akik járták a várost, rázva a perselyt, adományokat gyűjtve. Egyszer feltünt egy gyönyörű vitorlás a parthoz közeledve, de kevés volt a szél, csak nagyon sokára kötött ki, addig találgatták a nyáladzó vénségek, honnan, miért jöhetett az ifjúkorukat idéző, öreg "hölgy"? Amikor végül partot ért, megtudták, lebontják, kidobják, soha többé nem szeli már a tengerek hullámait. Elhatározzák, hogy nem hagyják elpusztulni, megveszik, kijavítják a hajót, de miből? Elkezdik éjszakánként fosztogatni a perselyt, de lebuknak. A rendfőnöknő előtt állnak a lesütött szemű bűnösök, aki nem érti a dolgot és faggatja őket, hova a fenébe akartak menni azzel a vén divatjamúlt tenővel? A válasz: "Nem az a lényeg, hogy hova! Hanem hogy MENNI!"

Szeretnék csinálni egy kisérletet. Bár van a blognak statisztikai oldala, de igazán nem tudom belőle hányan olvassák, hiszen a visszajárókat mindíg regisztrálja, tehát nem tudom alapvetően mennyi a tényleges olvasóm. Kérem aki e naplót olvassa küldjön egy egyszerű mailt, a vilmosbartyik@hotmail.com címre, mondjuk annyival, hogy ".......... (időnként, havonta, hetente, naponta, alkalmanként stb) olvasom"! Azt hiszem eddigi munkásságom megnyugtató lehet, hogy nem fogok visszaélni az így megtudott címekkel. Nem kell se dicsérni, se véleményezni, nem akarok senkit ezzel fárasztani (aki akarja persze megteheti megköszönö előre is) nem ez a cél, csak igazából szeretném tudni, hány embernek mesélek.

No kérem. Immáron este van, mindjárt 9 óra. Kerek 50 Emailt kaptam olvasóktól. 48 férfi, két nő, szinte mindenki folyamatosan követi a blogot (RSS és egyéb más trükkök) alig páran jelezték azt, hogy csak alkalmanként olvasnak. Így együtt köszönöm meg mindenkinek a sok jókívánságot, (SENKI nem nyilvánított negatív véleményt) a fáradozását, a fenti felhívást a további napokon meg fogom ismételni, hogy azok is belebotoljanak, akik csak néha olvasnak, persze aki már jelzett, ne jelezzen ismét, mindössze a neveket jegyeztem fel, a kapott maileket a címekkel kitöröltem. Van néhány kérdés, amire összefoglalva itt válaszolok.

1. További tervek: Május végén vízretétel, álló és futópróbák a Soroksári Dunán, (könyvárúsítás befejezése) vizsgáztatás egyelőre motorosként. Az aprómunkák befejezése a futópróbák tapasztalatai alapján, plusz a komplett rig veretezése készreszerelése 2010 ősszel, télen.

2. Indulás felfelé a Dunán 2011-ben. A blog folytatódik, de offline a hajón és alkalmas kikötőben, internetkávézóban egyszerre feltöltve a netre, tehát akit érdekel, továbbra is olvashatja, csak ritkábban. 

A tolóreteszek kapcsán kaptam egy hölgytől egy ötletet, idemásolom.

Nos idáig nem gondoltam arra, hogy a blogot terhálásra használjam és az "álcázás" meg nem kenyerem. De az ötletet nem tartom elvetendőnek. Persze nem szeretnék a felesleges kacatok gyűjtőjévé válni, "Adjuk oda a Tengerésznek, biztos jó esz valamire Amapolán!". Pl a "TG"-től kaptam egy nagy láda mindenféle bontott veretet, aminek nagyon megörültem, de aztán kiderült, hogy semmi nem kell belőle Amaplára, illetve ami pont kellett volna (rozsdamenrtes deck édesvíz betöltő csutka) azt  egy héttel előtte vettem meg a boltban. Mindazonáltal ha valakinek vannak elfekvőben pl. fa csigáí (szimpla, dupla, tripla, úgy 50-60 db :-)) hajlékony(fuxolható) horganyzott drótkötele (6-os, 8-as, 10-es), olyan, shottoknak való perlon kötél ami úgy néz ki mint a régi sisal, vagy kender shottok, fallok, szóval illik a történelmi jellegű hajóra, tud olcsó beszerzési forrást, minden infot szívesen fogadok.

Ma kiszúrt velem az idő. Egy darabig erőltettem az esőben a gunwale szegélyléceket, de aztán abbahagytam, mert én is, meg az anyag is eláztunk. A műhelyben matattam, a cockpit jobb oldalán lévő vízszintes zárólécet szabtam ki a kevés collos kőris anyagomból, ezen mennek át majd azok a "pin"-ek, amik a shottokat rögzítik.

Megint leesett egy kő a szivemről, levizsgázott az autó. Ez  életem utolsó autója és ez volt életem utolsó autóvizsgáztatása. Ha nekiindulok a hajóval nem lesz többet szükségem rá. Idáig is csak azért volt, hogy be tudjam vásárolni a hajóépítés nagyterjedelmű anyagait. Utána már mentem is a hajóra. Így néznek ki a cockpit oldaldeszkái, azok a kis mahagóni izék az ajtók fogantyúi, alattuk a hálókabin küszöbdeszkája, minden lakkozásra vár.

 A gunwale szegélyléc felső rétegét (két, vagy három rétegből lesz összeragasztva) a mai napon a bal oldalon végig kiszabtam és pontosítottam. Kidolgoztam egy mérési szerkesztési módszert, amivel a végére egy odapróbálásból pontos méretre tudtam készíteni a 3m-es íves darabokat, ez jócskán lecsökkenti a ki-be, létrára fel-le mászkálást. A végeiket fecskefarok illesztéssel toldom össze, és az egyes rétegek eltólva lesznek összeragasztva. Eldöntöttem, lesz ami lesz, a 12m hosszú darabokat egyben fogom műhelyben előregyártani és majd kieszelek valami furmányt a felszerelésre. Pl odahívok még két embert kivinni a műhelyből a hajóra. (Bár ez túl egyszerű lenne.) Nagyon pontosan próbáltam dolgozni, különösen a korlátlábak hüvelyeit akartam hibátlanul átvezetni a szegélylécen, mert ha itt nagy, vagy excentrikus lenne a hézag, az csúnyán mutatna.  Egyszer minden szerszám használatba kerül. Valamikor '73 vagy '74-ben, amikor Vegytervesként a fritzeknek dolgoztam, Lipcsében vettem egy fúrógépbe fogható körkiszúró készletet. A dobozára rá van nyomtatva (!!!) az ára. (Emlékeim szerint 4Ft volt akkor egy NDK márka) Na ma használtam elöször.                             

 Ezzel fúrtam ki a hüvelyek helyét. Nagyon jó lett az első kettő! 

                                                                                                                                                                                           Már az alkonyatban próbáltam a helyére az első darabot. A hüvelyeket természetesen annakidején úgy hegesztettem be a gunvale peremébe, hogy egy tenyérnyire legyen az aljuk a decktől, így semmi esetre se tud bennük megállni a víz.

Ma különösen kedves látogatóm volt. Félreértés ne essék, minden látogatót szívesen látok, aki megtisztel érdeklődésével, de ma a Balogh "Páter" volt nálam, a "Verne" alkotója, "aki" (ha valaki az elejétől olvasta ezt a blogot tudja) hogy mintájául szolgált Amapolának, hisz annak a hajónak a másfélszeres nagyítása (kis túlzással, mert más az anyag és az egészet át kellett tervezzem, tehát a forma is sokat változott, nem csak egy mechanikus nagyítás, de az összbenyomás ugyanaz) a hajóm. Nagyon meg volt elégedve a "Verne klónnal". Balogh Pistát (85 éves, {Isten éltesse sokáig} és még mindíg könnyebben mászott fel a létrán a deckre, mint sok, nála 20-30 évvel fiatalabb {de főleg 40-50 kilóval nehezebb} korábbi vendégem), aki valamikor az Iparművészeti Főiskolán tanított grafikát és az enyémhez hasonló kemény munkával építette gyönyörű hajóját, egy volt tengerészkollegám hozta magával, akit szintén érdekelt Amapola, ezért jött megnézni, meg könyvért. Előkerültek a régi történetek, ő mesélte, hogy a Vernén ücsörgő Pátert egyszer megszólította egy német, hogy "ilyen  hajója csak a nagyon gazdag embereknek van". "Meg aki épít magának!" válaszolta a Páter. Jól elpofáztuk az időt, de hatalmas örömömre szolgált az az őszinte érdeklődés és elismerés, amit a munkám aratott. Mit tagadjam "hízott a májam".

Folytattam a mellvéd (gunwale) szegélyléc szabását, de túl a tegnap vázolt nehézségeken, még az eső is szemerkélni kezdett késő délutánra, így szégyenszemre levonultam. Nagyon töröm a fejem, hogy csináljam, mert a decken toldozgatni körülményes és tán nem is lesz annyira szép, mintha műhelyben a teljes hajó oldalhosszában előregyártom a kifli alakú 12 méter hosszú, 6cm széles, kb 5cm vastag fadarabot, melyen ráadásul átmennek a korlátlábak, tehát nagyon pontosan ki kell furkálni azokon a helyeken. Még megcsinálni, csak-csak, de hogy a fenébe rakom a helyére a 40mm átmérőjű furatokkal meggyengített hosszú stánglit, hogy ne törjön el közben??

Kész a két oldaldeszka ami a cockpitba kerül. Lepácoltam kétszer, közben megcsiszoltam ahogy az elsőtől kiszőrösödött, aztán, mint minden faalkatrészt, ami a külső térre kerül alaposan beeresztettem forró lenolajkencével. Nekiláttam a mellvéd peremét borító léc megmunkálásának. Ha szebb idő lenne, az egészet tudnám a decken csinálni, kiköltözve a teljes szerszámparkkal, de ilyen időben csak a műhelyben dolgozhatok, ami a komplikált oldalívhez való illesztés miatt folyamatos ki-be mászkálással és létrázással jár, szóval lassú és fárasztó. De ez az utolsó jelentősebb famunka a hajón.

Tegnap reggel reggelizés közben néztem a TV-ben Pálffy István interjúját Tolvaly Ferenccel, aki a negyven napos bőjtről írt mostanában megjelent könyvében, és nagyon pártfogolták a dolgot. Kicsit gyanús volt, hogy a bőjtölés mellett mitől nőtt meg a Pálffy feje akkorára mint az abrakostarisznya, de annyira dícsérték kórusban egy doktornőt és egy vega szakácsnőt is bevonva a koplalást és a húsmentes étrendet, hogy gondoltam kihagyom a kolbászt az ebédből és  beérem egy szelet kőrözöttes kenyérrel a szokásos mézes teám mellé. Hát lehet, hogy íróknál és TV sztároknál beválik, de hogy télen hajót nem lehet építeni ilyen sovány kajával, az tuti. Estére olyan farkaséhes voltam, hogy úgy döntöttem, egyen csicseriborsóból, szójából és egyéb antihúsból készült izéket aki akar, de én maradok a kolbásznál, szaláminál, húsos pörcnél, friss töpörtyűnél és füstölt szalonnánál, kenyérrel, fok- és lilahagymával. Még azt is mondták, hogy se tej, se tojás, tehát sajt se , mert ezek is "állatból" vannak. Amúgy érdekes, de időnként magam is úgy érzem, hogy elég a húsból és ilyenkor automatikusan kevesebbet eszem belőle egy darabig, aztán egy idő után megint megkívánom. Talán nem vagyok túlsúlyos se, mostmár, hogy 178 centis magasságommal lementem egy év alatt 75-ről 65 kilóra.

Na hálistennek mégiscsak enged a tél. Tegnap még nagyon randa idő volt, de éjszakára se hült a levegő fagypont alá, viszont esett az eső délután és egész este, pépesítve a maradék gyorsan olvadó hó alól előbukkanó, pillanatnyi lakóhelyünkre, a  hetedik kerületre (a kies "Csikágóra"), annyira jellemző töménytelen kutyaszart. ( ha a Jóisten nem takarítana néha, már lépni se lehetne tőle). De ma már a nap is kisütött, a Duna maradék jegéből délutánra már csak négyzetméterek maradtak a part mentén. Szerencsére a szél is feltámadt, gyorsan szárítva a dágványt, ami az olvadt hó helyén maradt Amapola körül, azzal fenyegetve, hogy a bakancsomon kilószámra hordom be a hajóba a sarat. Szelektálom a munkákat. A nagyobb fák megmunkálását veszem előre, amihez feltétlen kell a jelenlegi kényelmes műhely. Miután immáron fizetnem kell a használatáért, amint készen vagyok a csak itt végezhető munkákkal, azonnal kiköltözöm. Az aprajával, főleg ha tovább melegszik az idő (egyszer csak vége lesz a télnek) megbírok a hajó műhelyében a fuxban, vagy a decken. Tegnap kifaragtam a hálókabin küszöbdeszkáját, ma meg a két több mint két méter hosszú oldaldeszkát, amik a cockpit oldallemezeit takarják. A furnérgyár hulladék kőrisfáját használtam, szilárdsági funkciójuk nincs, csak esztétikai szempontból tartottam szükségesnek, hogy a szép mintázatú fa itt is megjelenjen. Ilyen nagyméretű "fadarabok" lesznek még a körbefutó szegélyléc a mellvéd tetején, lesz egy kinyitható asztal a cockpitban, kell csináljak egy "járót" (rácsos szerkezetű, tehát lehetőleg könnyű, de erős, legalább három méter hosszú alkalmatosság, amin ki lehet menni a hajóról a partra), meg kell csináljam a cockpitba a jobboldali padládát, és egy "boszkalinát", ez utóbbi magyar nevét nem is tudom, ez egy olyan kötéllétra, aminek fa lépcsőfokai vannak.

A héten a Maritime-ban megbeszéltem, hogy a "B K" átveszi a maradék könyveimet. persze jobb szeretném, ha inkább tőlem vinnék el a vevők, így enyém az "árrés" amiért elég keményen megdolgoztam. Mindenesetre több könyvet nem adok ki az életben. Nem mondom, hogy megbántam, de sok munka kevés pénzért.

Info az új olvasók részére. Miután bulvárék a hajóépítésemből csak az általuk "szenzációnak" vélt dolgokat csemegézték ki, vajmi kevés, vagy éppen semmi nem szól arról, hogy beleszerettem egy csodálatos ember csodálatos könyvébe (trilógia), ami angol nyelvterületen többszázezer példányban jelent meg. Veperdi Bandi nyugdíjas tengerészkapitány barátommal lefordítottuk, kiadtam maszekban, igazán szép könyv lett (aki kíváncsi, menézheti őket a korábbi oldalkon, mindegyiket lefényképeztem, amikor boldogan hazacipeltem a nyomdából) és Amapolán még van belőle néhány példány, csak nálam vásárolható meg. A könyv fullgaranciás, ha valaki visszahozza, hogy bármi okból nem tetszett, vagy nem erre számított, már adom is vissza a pénzt (eddig elment vagy 500 kötet, de még senki nem hozta vissza, viszont sok áradozó mailt kaptam az olvasóktól). Bevallom jól jönne a bevétel a hajó befejezése során. (persze a pénz mindíg jól jön, de aki  hajót épít {hasonló, mintha házat}, tudja miről beszélek) Még március végéig árulom, aztán ha vízrekerül a hajó és jövök megyek, vége. (Úgy, hogy azok, akik meghatározott sorszámot rakattak félre a harmadik kötetből akár jöhetnének is érte.) A három kötet ismertetője:

SIR JAMES BISSET

VITORLA A LÁTHATÁRON!

Háromárbocos teljes vitorlázatú hajó! A legszebb dolog amit emberkéz valaha is épített. Még száz éve sincs, hogy az óceánok hullámait gyönyörűséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idő múlva a Panama csatorna megnyitása után megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gőzhajók vonszolják őket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakva uszályként.

1898 kegyetlen hideg, esős októberében egy tizenöt kilós legényke, e könyv szerzője didereg a County of Pembroke bark fedélzetén, mint elsőutas tisztjelölt, hogy elinduljon élete első földkerülő útjára. Csenevész testében minden akadályt legyőzni képes elszánt szív dobog, csak a tengert, a hajózást  kívánja, bár legmerészebb álmaiban sem gondolná, hogy mekkora karrier előtt áll. Kivételes tengerészpályáját három kötetben írta meg, miután hatvannégy évesen mint a Queen Elisabeth kapitánya és a Cunard társaság comodoréja, mellékesen két világháborúban kitüntetett hős és "Sir" visszavonult. 

Ez a könyv az első kötet, melyben Bisset leírja a gyermekkorától felnőtté éréséig tartó időszakot, négy földkerülő útját vitorlák alatt, melyből a negyediket már ifjú tisztként tette meg. Az olvasó megismerheti belőle egy tiszteletreméltó tengerészhagyományokkal rendelkező nemzet fiának magávalragadó, néha izgalmas, néha érzelmes, időnként humorral és alapos szakmai részletekkel fűszerezett lenyűgöző élettörténetének első fejezetét. Olyan emberét, akinek az élete példa lehet minden magára valamit adó kalandos kedvű fiú és szilárd akaratú férfi számára.

A 338 oldalas keményfedelű kötet ára 4000Ft

 SIR JAMES BISSET

CSAVARGÓK   ÉS   ÚRI   HÖLGYEK 

A „VITORLA A LÁTHATÁRON!”című első kötetből megismert ifjú Bisset belátja, hogy az idő eljárt a szivének oly kedves vitorlás hajók felett. A gőzhajók elterjedésével és főleg a Szuez és Panama csatornák megépülésével lezárult egy fejezet a hajózás történelmében, gőzösökön keres állást. Járja a kor hányatott sorsú tengerésztiszjeinek rögös útját, rozsdás teherszállítókon, mocskos szénszállítókon, jobb, rosszabb, vagy még annál is rosszabb parancsnokok alatt sajátítja el azt a tudást, amivel végül mindössze huszonnégy évesen megszerzi a Különleges Hosszújáratú Tengerészkapitány képesítést. Szorgalmához szerencse társul. Állást kap a Cunard társaságnál mely akkor a világ legnagyobb hajózási vállalata. Szolgál itt is csavargó hajókon, melyek a legkülönfélébb árúcikkekkel megrakva járnak kikötőről kikötőre, eljut a „titokzatos keletre”, és dolgozik hatalmas, az Atlanti Óceánt menetrend szerint járó utasszállítókon, melyek a XIX. századi Európa exodusa idején szállítják a Földközi Tengerről a kivándorlók millióit, többek közt magyarokat az Amerikai Egyesült Államokba, a korlátlan lehetőségekkel kecsegtető „Igéret Följére”. Közben egyre feljebb lép a szolgálati ranglétrán, érdekes kiképzést kap a haditengerészetnél, és második tiszt a Carpathia utasszállítón amikor az a Titanic túlélőit kimenti. „Elsőszájból” olvashatjuk a legendás katasztrófa, és a mentés hiteles történetét, a bekövetkezésének körülményeit, valamint hatását a világ hajózásának megreformálásában. Bisset magávalragadó történetét olvasva vele együtt járjuk a végtelen vizeket a gőzhajós hőskorszak, azóta kohókban megsemmisült, vagy a tenger mélyén örök álmukat alvó legendás hajóinak fedélzetén.

A 424 oldalas keményfedelű kötet ára 4300Ft

Sir James Bisset

 KOMODORE

Ez a kötet a szerző életrajzi trilógiájának harmadik, befejező része. A „VITORLA A LÁTHATÁRON!”, és a „CSAVARGÓK ÉS ÚRI HÖLGYEK” hőse, a vitorlások és az ócska gőzösök után végre luxus utasszállítókon szolgál. Harmincnégy tengeren eltöltött év történetét meséli el ebben a kötetben, a tőle megszokott lebilincselő stílusban. A világkörüli utak, az élmények, a számtalan érdekes esemény mindnyájunk fantáziáját megmozgató meséjét szakítja meg a józanésszel felfoghatatlan szörnyűség. Amikor azok az emberek, akik a béke napjaiban a tengerészek testvéri közösségét alkották, és lobogótól függetlenül kockáztatták bármikor az életüket, ha menteni kellett a bajbajutottakat, most hajóágyúkkal és torpedókkal irtják egymást két rettenetes háborúban. Hajók ezrei süllyednek el, tengerészek tízezreit siratják mindkét oldalon. Bisset szolgál hadihajókon és végül a háborús szolgálatba állított legnagyobb utasszállítókon, a két Queenen lesz parancsnok, ahol ezerfős legénység és tizenhatezer katona élete függ egy-egy úton a döntéseitől, melynek felelősségébe néhány út alatt beleőszül. A béke eljöttével még néhány utat tesz, mint Komodore a zászlóshajójával a Queen Elisabethtel, a világon addig épült legnagyobb hajóval, de elteltek az évek, nyugdíjazzák. Beosztottai, akiknek nem csak tiszteletét, de szeretetét is kivívta, érzékeny búcsút vesznek tőle. Sir James utoljára sétál le a járólépcsőn, és az olvasó szívét ugyanaz a fájdalom szorítja össze, mint a szerzőét akkor és ott. Szerencsénkre még sok aktív év állt rendelkezésére, hogy mindnyájunk örömére megírja kalandjai igaz történetét, melynek nyomán vált mindörökké felejthetetlen jó barátunkká. 

A 692 oldalas keményfedelű kötet ára 6000Ft

  A három kötet ára együtt 14300Ft, igazán remek olvasnivaló olyanoknak, akik szeretik a hajókról, netán háborús eseményekről szóló igaz történeteket. Természetesen az egyes kötetek amíg a készlet tart külön-külön is megvásárolhatók. A helyszin az alábbiak szerint változatlan. 

Ma be kellett mennem az idei műhelybérleti szerződést aláírni az irodaépületbe és visszafelé eszembe jutott, hogy a legkézenfekvőbb helyen a Trinexusnál még nem is néztem az ajtóvasalásokat. Valahogy eszembe se jutott. Na bementem és volt nekik tolóreteszük. Végiggondoltam. Ha elkezdek mindent saját magam csinálni elmegy egy csomó hasznos idő. És őszintén szólva ilyen szépet nem tudnék csinálni. Íme az elsőt, ami a backboard szárnyat tűzi le a küszöbhöz már fel is szereltem. Lealkudtam az árat amennyire lehetett és megvettem a szalon és a háló ajtajaihoz szükséges 8 darabot.

Helyén az ajtóborítás. Mindenféle tolattyúkat, fogyantyúkat és kallantyúkat kell csináljak rá a nyitás-csukás-zárás, esetenként lakatoláshoz. Elvileg boltban is kaphatók lennének, de attól eltekintve, hogy horrordrágák (pl a négy zsanér ami a lenyíló zsalugátertakaró lapokat tartja valami 3500 Ft volt és a Beregszászi Kati még mondta is, hogy ha legközelebb lesz belőle az már drágább lesz) egyszerűen nem kaptam sehol megfelelőket. A Maritime-ban pl nem volt négy egyforma tolóretesz, a Menettrendben meg semmilyen. Olyan horganyzott vackokat, amilyeneket a vasboltokban lehet kapni mégse akarok rárakni, részben mert nyitott ajtónál kaphatnak vizet így hosszabb távon rozsdásodhatnak, másrészt meg csúnyák ide, leginkább sufni vagy nyúlketrec ajtóra valók.

Kicsit féltem ettől a kormozástól, attól tartottam a korom majd szál össze vissza, beborít mindent. De nem. Érdekes módon olyan halmazállapotú volt mint a durva faszén. Levettem a külső kéménytoldatot a szélkakassal. Egyúttal megállapítottam, hogy bármiféle jövendőbeli szélkakastökéletesítés reménytelen, a füstből kicsapódó kátrányos korom minden finom mozgást leblokkol, tehát nem szabad mozgóalkatrészt beépíteni a kéménybe. Csak valamiféle eső elleni fedő és esetleges venturi huzatfokozó jöhet számításba. Az univerzális klozetkifolyó duguláselhárító spirállal fentről lepiszkáltam az anyagot a kályha rókatorokig, onnan meg a kis hamuzólapáttal kilapátoltam. Egyáltalán nem porzott szerencsére, kijött vagy egy kiló. És a tűz tudja a fizikát! Ugye az égés három feltétele: éghető anyag, gyulladási hőmérséklet és oxigén (a levegőből). Nos hogy lett huzatja a kályhának minden különösebb nógatás nélkül begyulladt az aprófával megspékelt deszkahulladék, nem füstölt vissza a réseken, csak úgy pittegett-pattogott a tűz, újabb sikerélmény.

Lecsiszoltam az ajóborításokat és a felülvilágító szegélyléceit és ráraktam egy újabb lakkréteget. Holnap már felszerelem őket.

Van a szomszéd utcában egy suszter, talán 9-kor nyit arra várok, viszem hozzá a régi bakancsomat hátha megtalpalja. Szégyenszemre visszavettem, mert még így is (hogy a ballábason megnyílt a varrás egy kétcentis darabon) vízhatlanabb mint az új.

Lassan a végére érek annak a rakás könyvnek, amit a lakatosoknál kukáztam tavaly és a villamoson olvasok reggel és este a hajóra jövet-menet. Volt köztük jobb és rosszabb is, mindössze egy olyan, amit a közepén abbahagytam mert annyira pocsék ezoterikus szar volt. Az utolsó Howard Fast Silas Timberman-ja volt. Nem olyan könyv (ellentétben ez előző néhány tucattal), amit el fogok felejteni. Csak ajánlani tudom olyanoknak, akik hisznek a szabadságban, az igazságban, a vakhitmentes gondolkodásban és képesek az aktuális kurzusoktól, ellenkurzusoktól, izmusoktól független módon gondolkodni.

Pokoli módon elálmosodtam estére, még blogolni se volt kedvem, ruhástul elhanyatlottam a híradó után és éjjel ébredtem csak fel. Ilyenkor nekivetkezve, megfürödve ha újból elalszom, a szervezetem összeadja a két alvásidőt és ha letelik az öt, maximum hat óra, megszólal a kolomp a fejemben, felébredek az éjszaka közepén és már nem tudok újból elaludni. Ezt megelőzendő éjjel kettőkor elkezdtem TV-t nézni, de untam a műkorcsolyát, lapozgattam és a Duna TV-n beleragadtam Paulay Tamás Új Zélandban élő (és 2009-ben meghalt)professzor interjújába. Csodás ember, tiszteletreméltó élet tiszta gondolatokkal, és túl a nyolcvanon hatvan év kintlét után is kifogástalanul beszél magyarul (ami egyúttal azt is jelenti, hogy valószinűleg erős akcentussal, netán rosszul "újzélandiul", ami erős handicap lehetett sikeres pályáján), nem bántam meg, hogy végignéztem. Csak diaszpórában vagyunk erősek. Itthon minden tehetségünk kimerül az egymással való csatákban.

Este van, hazaértem Amapoláról. Az ajtószárnyak kaptak három réteg lakkot, "nedves a nedvesre", holnapig száradnak, utána még egyet csiszolás után, majd ismét megszáradva a helyükre kerülnek és a csavarfejek eldugózása után majd a helyükön kapnak még két réteget vízbecsiszolva közte. Így még nem jártam, mint ma. Szokás szerint reggel betüzeltem a kályhába, aztán átmentem a műhelybe dolgozni. Ilyenkor a szalon szépen bemelegszik és amikor egy órakor ebédelni megyek, már 20 és 30 fok közti kellemes meleg uralkodik. Na ma nyitom az ajtót, öt fok van bent. Kialudt a tűz! És meg se hagyta magát gyújtani, csak sokszori próbálkozás és iszonyatos befüstölések és újbóli szellőztetések sorozata után kezdett nagykegyesen fűtögetni. Úgy tűnik elkormozódott a füstrendszer. Holnap kéménysepréssel kell kezdjek. Valahogy úgy képzeltem, erre majd csak tavasszal kell sort kerítsek, de ezek szerint nem bír ki egy telet a füstjáratok keresztmetszete. Eszembejut drága jó apám, amikor gyerekkoromban drótra kötött újságpapírlabdákat tologatott át a szétszedett és az udvarra nagy óvatosan kivitt kályhacsöveken.

Egész nap szól a rádió munka közben, hajón, műhelyben, magányomat oldandó. Hallgatok reggel és délelőtt Keljfeljancsit, Tilost,  Kossuthot, néha Bartókot, de a "csevegős" borosbocskorosszerűségek nem az én világom. Pláne a zenei adók. Kevés élvezhető, sok igénytelen computerszerzette izék. Ráadásul egy nap többször is lemegy ugyanaz a CD.  A délutáni rádióműsorok közűl a "vakok közt a félszemű a király", Klubrádió. Bolgár úr ugye. Ma hallgatom  az interjút Mihályi Péter professzorral, aki azt ecseteli, hogy a pártok túlzásba viszik egymás korrupcióval való vádolását. Az egész megnyilatkozásának az a végkövetkeztetése, hogy a korrupció egyrészt nem olyan jelentős hazánkban, másrészt nem is olyan nagy baj. Merthogy azt a pénzt a vállalkozó a "magáéból adja" nem  a közpénzből és úgyis elköltik, tehát quasi a nemzet épülését szolgálja. Tudom, hogy kicsit leegyszerűsítem a szélestudású prof szavait, de ez a lényege, kivételesen semmi gépet nem kapcsoltam be közben, mert a felülvilágító szegélyléceit illesztgettem, szóval hallottam az egészet. Hát bizonyára tiszteletlenség vitába szállnom a nagyhírű proffal, de kinyílt a zsebemben a sniccer. Merthogy ahogy Jókai írta valahol, "szénégetőnek tőkén a szeme". Más szavakkal, kiki a maga szakmáján keresztül látja a világot. Annak, hogy a pártok éppen mit dugnak fel egymás ánuszába, a legkevésbbé sincs semmi gyakorlati jelentősége. Kíméletlen harc megy a koncért, beszélni sincs értelme róla. De! A korrupció erkölcstelen. Az antik Rómát nem a barbárok pusztították el, hanem a szigorú erkölcsök bomlása. Amikor a közhivatalokat pénzért adták-vették megindult a világbirodalom felbomlása. Ha valamely közhivatalnok, köztestület pénzért előnyt ad egy vállalkozónak, akkor egyúttal egy másikat, aki esetleg jobb minőséget produkálna háttérbe szorít. A közgazdász csak árral pénzzel számol, a műszaki tartalomhoz annyit ért mint hajdú a harangöntéshez. Egyenes következménye a mintaszerű közbeszerzésekkel elkészült hamar kátyúsodó utak, melyeket további nyertesek a technológiai fegyelem betartása nélkül, tehát semmiideig tartóan javítanak közpénzből folyamatosan (láttam, tudom, értek hozzá),  kilazult viacolor kerékpárutak és járdák, málladozó homlokzatok, silány épületek és kifizetetlen csődbe, nyomorba vitt alvállalkozók. Aztán a korrupcióval elsíbolt közpénzeknek csak csekély hányada kerül a korrumpálthoz, aki azt a haza felvirágoztatására, tehát a professzor vázolta honi költekezésre fordítja, a javarésze növeli a törvény felett álló oligarchia erkölcstelen hatalmát.  Nyúlok a telefonomhoz, hívom a rádiót, hogy megmondjam a magamét. Bemutatkozom és említem a hölgynek, hogy én vagyok a múltkori, aki hajót épít tán emlékszik. Válasz: "Hajaj, de mennyire". Azonnal érzem, itt nekem nem terem  babér. Kérdezem is aggódva, hogy annyira olyan volt amit mondtam? Akkor nem igen kapok többé szót. "Nem", mondja, "csak volt visszhangja a dolognak". Azért elmondom ami a bögyömet nyomja, meg kecsegtetem azzal, hogy egy  percnél többet nem kérnék a monadnivalómra, de nem biztat. Nem is kerülök adásba. Hogy a múltkor beszóltam hajóadó ügyben, alighanem kaptam egy nagy fekete pontot. Végül is olcsó populista dolognak tartom a törvényt és ezt elég alaposan ki is fejtettem. Azért nem kétséges a Klubrádió politikai hovatartozása. Az, hogy gyakran hangot adnak  az ellenvéleményeknek azzal a különös véletlennel párosul, hogy azok jobbára otromba bumfordi jobboldali seggfejek huhogásai, akik a hallgatóban a "lám-lám" érzést keltik. Olyan Fiala érzésem van. Ha nem tartozol egyik falkához se, senki se fog szeretni. Rosszabb esetben, főleg a hülyébbje, aki csak vakhitben gondolkodik, egyből besorol a gyülölnivaló "másik" táborba.  Ez a szabadság ára.

Folytattam az ajtó munkáit. A korábban Trinát alapozóval kétszer lekent zártszelvény keretet  további két fedőréteggel lefestettem. Úgy tünik ez a méregdrága Hammerite festék mégiscsak egy jó anyag lehet. (Mondjuk abban, hogy rozsdára is rá lehet kenni, továbbra se hiszek.) Vagy nyolc éve vettem egy kilós dobozzal, amikor a konyha asztal csőlábát festettem le vele, a maradék azóta is állt a dobozában. Na most valami barna festéket kerestem az ajtó belső merevítő vaskeretéhez, kinyitottam, majdnem biztos voltam benne, hogy bebőrösödve, beszáradva találom, de kifogástalan állapotban volt. Kicsit meg kellett higítsam, szerencsére a PUR parkettlakkom higítója együttműködött vele és kifogástalan felületet adott. A borító lapokat kétszer lepácoltam, most minden szárad, ma folytatom a munkát, csak reggel azzal kezdtem, kifelé menet a hajóra, hogy "J" mobilját feltöltöttem némi pénzzel, amíg az akció tart, de amíg a papírt olvasgattam, meg a telefonomban nézegettem az új egyenleget, csipogott ugyan a láda de nem sokat  várt, hanem elvette a kártyámat. Úgy, hogy visszajöttem kivárni, amíg  kinyit a bank, mert valahogy szeretném visszakapni.

  A képen jobbra az egyik vaskeret, balra a két borítólap az első pácréteggel, az aszta alatt meg a maradék felaprított tüzifa szárad.

Ez volt a "főpróba". Majdnem jó, csak innen nézve a jobboldali ajtóborításon kell egy kicsit emelni. Ezeket az igazításokat sikítóra erősített csiszolótárcsával végzem. na ma adig ügyeskedtem, amíg a bal mutatóujjamból is leköszörültem egy keveset, véres lett a szép fehér fa, gondoltam mementóként otthagyom, nagyon nem fog látszani a mahagóni pác alatt, de aztán inkább lecsiszoltam. Van már jó pár helyen a véremből a hajóban, ettől lesz erős, mint Déva vára a kőműves Kelemennétől. A zsalugáteres részt lenyitható fedél fogja takarni "hőszigetelő" állásban,  azt illesztettem a helyére délután.

Folytattam a szalon bejárati ajtószárnyak belső burkolatait. Estére eljutottam a felillesztési próbáig. Lassan alakul a dolog, mert minden igazgatáshoz mászkálni kell a latyakban a műhely és a hajó közt, márpedig sokat kell igazgatni, mert azt akarom, hogy szép pontos legyen. Mennyivel egyszerűbb lenne az egész ajtószárnyat leakasztani és bevinni a műhelybe! De ezzel vége lenne a jó melegedő, étkező, alvóhelyemnek. Spekuláltam valami ideiglenes ajtón, de ugyanott lennék vele időben, mint a sétálgatással. Ha mondjuk egyszerűen leálltam volna télre a munkákkal, könnyebb lenne a dolog, de az az igazság, hogy nagyon szeretném már vizen látni a hajót. Márpedig ha kihagyom a telet, csúszik  a befejezés őszre, télre nem lehet vízre tenni a hajót, vagy legalábbis nem érdemes, akkor pedig egy egész évet csúszok. Szóval marad a téli kellemetlenségek elviselése. Tudtam én, hogy baj lesz abból, hogy másodikán meglátta a medve az árnyékát.

Azt írja két kommentező is, hogy nem írtam eleget a hajótestről, a tervezésről és a kivitelezésről, pedig érdekelné őket. Meg hogy a hajtásról is írjak. Nos a propulziót elég alaposan leírtam a legelső bejegyzésben, de a hajótestről valóban keveset szóltam, most akkor "közkívánatra" pótolom. Miután úgy döntöttem (és a szempontokat ugyanott leírtam), hogy acéllemezből lesz a test, el kellett döntsem, hogy sarkos, vagy kerekített legyen. A kerekített mind áramlástechnikailag, mind esztétikailag kedvezőbb, egy baj van vele, sokkal nehezebb megcsinálni. Gyakorlatilag kiveszett az a szakértelem, ami az elkészítéséhez kell, rég a föld alatt porladnak azok a hajókovácsok, akik ehhez értettek. Merthogy akármekkora önbizalom feszeng bennem, azt azonnal láttam, hogy a testet nem leszek képes egyedül elkészíteni. Egyszerűen a többszáz kilós lemezeket kivágni és a helyükre illeszteni, bordákra hegeszteni, nem egyemberes feladat. Ehhez kellett egy daruzott csarnok és egy hatfős lakatosbrigád. Minden építkezés a tervezéssel kezdődik. Sokan hajlamosak ezt alábecsülni, én nem tartozom közéjük. Jó terv nélkül lehetetlen jót alkotni, egy jó terv "minden pénzt megér", sok későbbi problémának elejét veszi. Tehát egy évig számoltam, rajzoltam, szerkesztettem (a bordatáblázat elkészítéséhez például egy-az-egyben ki kellett szerkesztenem a félbordákat), akit érdekel, nagyvonalakban megtalálja a tudományt a Becske könyvben. Az eredmény egy 3-4cm vastag tervdokumentáció volt majd száz rajzzal és műszaki leírással. A legnagyobb problémám a trimm kiszámolása volt. Ugye egy sokszáz alkatrészből összerakott hajó súlypontját kell kiszámolni és egy görbe felületek által határolt vízkiszorítás felhajtóerejének súlyvonalát. A test vonalrajzát úgy kell alakítani, hogy ez a kettő egy függőlegesbe essen, máskülönben a hajó nem fog "evenkeelen" úszni, azaz vagy orra, vagy seggreesik. Nekem nem voltak speciális hajótervező szoftverjeim, csak zsebszámológép szintű számításokra támaszkodhattam, pl az excellbe írtam algoritmusokat, hogy egyszerűsítsem valamiképp a számolást. Sok próbálkozás újraszámolás után alakult ki a hajótest mai formája. Valamelyest megnyugtatott, amikor az akkor hat tonnás üres hajótestet próbaképpen vízre tettem, hogy majdnem jól úszott, azaz minden porcikája a tervezett vízvonal felett, az orra enyhén magasabban mint a fara, azaz a beépítés után feltehetően kiegyenesedik az úszáshelyzet, de igazán az lesz a "puding próbája", ha tavasszal immáron készen vízre kerül. Fel kell készülnöm arra, hogy utólagos ballasztolásra lesz szükség, mondjuk ez nem egy tragédia. Az acél testre a hatósági előírás minimum 3mm vastag lemezt ír elő. Nos én ezt jelentősen túlméreteztem. Célom egy nagyon erős hajó építése volt, hossz- és keresztbordákkal alaposan megerősítve, mey biztonsággal kibírja például a zsilipelések során óhatatlanul bekövetkező koccanásokat, nyomóerőket, pl ha egy mellé sorolt 1500 tonnás uszály mondjuk kicsit "rátámaszkodik". A kiel 8-as lemezzel indul, a fenéksor és medersor 6-os, az oldalsor 4-es, a mestersor 6-os lemezből van. A deck és a felépítmény 3-asból. Az "L" alakú keresztbordák és a lapos hosszbordák 5-ös lemezből készültek. A kimeknél a lemezek találkozásánál 20-as köracél erősítés fut végig, kívül belül folyamatos varratok biztosítják a vízzárást, a lemezek a bordákra "Z" varratokkal vannak felhegesztve. A hajónak nincs hagyományos értelemben vett tőkesúlya. A stabilitást részben a vastagabb lemezből készült kielszekrény és hajófenék súlya, részben a széles lapos hajótest nagy kersztstabilitása, részben a kielszekrényben lévő édesvíz és szennyvíztankok, gépészet súlya, továbbá a hajó alúlvitorlázott volta biztosítja.  Számításaim szerint vitorlával nem lehet felborítani, mert akkora erő kellene hozzá, ami előbb letépné a vásznakat. Amit sem számítani, sem becsülni nem tudok, mert hiányzik hozzá a szakértelmem, az, hogy mekkora a hullámállósága. De miután eszem ágában sincs az üvöltő negyvenesek, ötvenesek birodalmába hajózni vele, vagy az Észak Atlantira, de még a Biscayára se, ennek kisebb a jelentősége. Hát ennyit a hajótestről. Hogy valójában hogy fog úszni és hogy lesz manőverezhető, az néhány hónap múlva elkezd kiderülni. Nem mondom, hogy nem izgulok....

Négy nyavalyás rozsdamentes zsanérért bejártam a fél várost. Eredetileg rezet szerettem volna, ez megy a többi verethez a szalonban, de a végén örültem, hogy a Beregszászi Katinál kaptam rozsdamenteset.  A bejárati ajtókra kellenek a szellőző nyílásokra, ami kaphat mindenféle vizeket, ide nem tartottam elégnek a horganyzottat. Ebben a latyakban naná, hogy megint beázott a bakancsom. Eszembe jutott Nansen, aki mielőtt nekiindult volna az Északi sarkra a "Fram"-mal órákat ült a fürdőkádban a kipróbálandó csizmában, mert tudta, hogy a beázott lábbeli a lábujjak lefagyását okozza. Hol vagyunk már ettől a minőségtől leginkább gagyit termelő korunkban!? Egyetlen embert láttam egész délelőtt jártamban-keltemben latyakot lapátolni. Valahogy úgy tűnik a gyalogosok magasan le vannak sz..sajnálva. Az autóknak eltólt hó magas torlaszokat alkot a járdák mellet, ott olvadozva bokáig érő tócsákon kell átgázolni még olyan forgalmas helyeken is mint a Keleti Pályaudvar környéke, ahol százezerszámra hömpölyög a nép.  A ritkábban járt helyeken még a buszmegállókban sincs eltakarítva, de ahol eltakarították se sok köszönet van benne, az OBI melletti csepeli busz megállójában pl csak a megálló van letakarítva, körbeveszi egy magas hótorlasz, azon kell átlábalni, nem is tudom aki ellapátolta hogy ment oda, tán autóból kiugrott, lapátolt, aztán arrébbment. Direkt volt ilyen hülye, vagy csak komolyan vette, hogy neki csak a megálló letakarításáért fizetnek, a tőle két méterre lévő járdához (amit az OBI takarít, "akinek" meg csak a járda a kötelessége, a buszmegálló onnan való megközelíthetősége meg távol esik az üzleti érdekeitől) már nincs a szerződésében, hogy ásson egy átjárót. Szóval mindenki teszi amit nagyon muszáj, de a kreativitást nem lehet kötelezővé tenni, se normázni. A közterületnek nincs gazdája, csak sápszedői vannak, parkolási cégek, közterület felügyelők kaszálni, büntetni tudnak csak.

Hogy ne csak zsörtölődjek, nagyon jó érzés az ezen blog kapcsán az olvasóimtól felém áradó szimpátia, ha nagyképű akarok lenni szeretet. Miután megírtam, hogy fogytán a tüzifám, ma felhívott valaki, hogy tud a Duna árterében kidöntött fákat, amiket az vág fel aki akar. Nehezemre esett visszautasítani a kedves segítő szándékát (felajánlotta, hogy segít a "kitermelésben"), de ha tavasszal vízre akarom tenni a hajót, nem igazán tölthetek napokat mással mint hajóépítéssel. Ma újabb, idáig építőanyagnak minősített, maradék faanyagot minősítettem tüzifának, ezeket még ősszel ponyváztam le a hajó mellett, hogy "jók lesznek még valamire" de azóta se használtam semmire őket, pedig gyakorlatilag kész szinte minden famunka a hajón és van egy csomó, még érintetlen száldeszkám is, tehát aligha fogok a lehullott diribdarabokra fanyalodni. Na ma kiástam a hóból a letakart halmot és behordtam  a műhelybe. Ezzel ami tüzelőm van (Hol van már a drága jó NDK brikett, amit a lebontott lakóhajóról mentettem?!), kitart még pár hetet, aztán csak-csak jön a tavasz! 

Folytattam a szalon bejárati ajtó belső burkolatának készítését, a bajom ezzel főleg az, hogy amíg ilyen hideg van, nem szerelhetem a helyére, mert ehhez huzamosan nyitva kellene tartani az ajtószárnyakat, márpedig nem azért fűtök odabent, hogy a környezet enrtópiáját növeljem. De amennyire lehet előregyártom és amint melegebb lesz, a helyére csavarozom, ragasztom.

Tegnap csodás időre ébredtünk. Még "J"-nek is megjött a kedve a szikrázó napsütésben kijönni a hajóra. Mint rendkívüli hómunkás letakarította a decket. A mennyei áldás jégcsapokkal cifrázza a ponyva köteleit.

Helyére szereltem a hőterelőt a karfával. Ebédnél már ott pöffeszkedtem

Aztán annyira jól éreztük magunkat a hajón, hogy kint  töltöttük az éjszakát is. Este még 30 fok felett volt a hőmérséklet a szalonban, de reggel ötre lehült 12 fok alá, úgy hogy felébredtem arra, hogy fázom a nyári takarók alatt. Megraktam a kályhát és visszaaludtam, nyolckor ébredtem ismét 30 fok körüli kellemes melegben. Az éjszakai tüzelést és takaródzást még "be kell lőni". "J" is úgy aludt mint a bunda, még arra se ébredt

fel, hogy nekiálltam felrakni a tolótető keret takaró deszkáit.  Miután már eléggé kezd összeállni a szalon, nem szerettem volna, ha az acéllemez fúrásakor a spén lehullik a padlóra. Ha bekerül valahogy az ideiglenes padlódeszkákkal takart végleges, de még lelakkozatlan padlódeszkákra és ott összejön a mostanság elkerülhetelenül behordott olvadó hóléval, menthetetlenül rozsdafoltot hagy a deszkán. Ezt elkerülendő, a furat alá egy félbetört hangszóró mágnest tapasztottam a lemezre, így semmiképpen se eshetett le a forgács. A képen látszik a mennyezeti 6cm vastag polifoam és Armaflex hulladékból készült hőszigetelés és a 2cm vastag borovi fenyő  burkolat. Egyelőre csak egy-egy csavarral tettem fel a keretdeszkákat, mert nem akartam kitólni a tolótetőt ebben a hidegben, így viszont nem tudtam a menetfúró hajtókart körbetekerni, csak félkaron mocorgatni. Majd ha már melegebb lesz, gyorsan kifurkálom és bemenetelem a többi furatot is és véglegesen rögzítem a fákat. Mindenesetre így is a helyükön vannak, nincsenek útban máshol és nagyon jól mutatnak. 

A küszöbdeszkát is a helyére csúsztattam. Kiautóztunk az Erdérthez és hoztunk egy tábla 6,5mm vastag ukrán főzésálló nyír rétegelt lemezt, ebből készítem a képen kék szinű hőszigetelő hablemezzel bélelt ajtó belső borítását. Holnap ezzel folytatom a munkát. Ma a délutáni alvás után kiástuk a hóból a maradék tüzifát, becipeltük a csarnokba száradni, talán kitart még két hetet, utána alighanem villannyal kell fűtsek, ha sokáig tart még a tél, mert a kifogyhatatlannak hitt hulladékfa készletem bizony ezzel kifogy.

Érzékeny gyomrúak itt hagyják abba az olvasást! Tartottam tőle, hogy egy kellemetlen dolog be fog következni, de az ember annyi dolog miatt kellene hogy aggódjon, hogy nem foglalkoztam vele, elhessegettem a gondolatot, na de a kellemetlen dolgok nem hagyják magukat. Hogy ne legyek ilyen rejtélyes, valahol a tudatom mélyén számítottam rá, hogy a klozetkifolyó be fog fagyni ebben a hidegben. Namármost, hogy kint aludtunk és ez folyamatos használattal járt, be is következett. Egyszercsak jön "J", hogy "visszapofázik"  WC. Na kiásni a baromi magas hóból a megközelítési útvonalat (mindezidáig a hajóról lelapátolt hó+ami magától odaesett) és nekiállni. Jégben az egész. Első nekifutás, kézi gáz forrasztólámpa,+piszkálás. Három perc és kifogy a gáz, eredmény semmi. Nagy szerencsémre nálam van a Gyula, a hűtőépszerelő forrasztócájgja, de nincs tömítés a puska tömlője és a palack közt. További nagy szerencsém, hogy van tömítés kivágó készletem, sőt gumilemezem is a hajón. Tömítés kivág, szerkezet szilikonzsírral megkenve összerak, tűz a csőre! "J", hűséges társam tűzön-vizen és ezesetben szaron át, piszkál én olvasztok hosszasan és lőn! Előbb vékoyabb, majd egyre vastagabb sugárban ömlik az anyag az alárakott 20 literes festékes küblibe. Ismét működik a klotyó; szép az élet!

Király vagyok második napja. Kiolvadtak a vízcsövekben a jégdugók, részben a folyamatos fűtés, de főleg a kinti felmelegedés miatt. Vidáman pacsálok a jó forró vízben. Végre kimostam a  retkes mosdót a headben, amiben kannával hozott vízben mostam kezet idáig, így nem nagyon tisztogattam. Ma is nehéz volt a kijutás a hajóra, egész éjjel esett  a hó (Amapola ismét úgy nézett ki, mint egy igloo), munka volt a nyomot kitaposni az OBI-tól Amapoláig. Hazafelé meg már olvadt, caplattam a mély latyakban, hiába krémeztem be alaposan a drága Martens bakancsomat, beázott kifelé és hazafelé is. Összehasonlítva a 20 éves Csehszlovák bakancsommal egy nagy kalap szar. Még nem dobtam ki a régit, lehet, hogy teszek egy kísérletet, hátha találok valakit, aki tud egy új talpat varrni rá. Nem tud valaki egy igazi susztert?

Lelakkoztam a szalon ajtó keret deszkáit, a küszöb így néz ki,

A felsők, a tolótetőt keretezők meg így.

 Kész a hőterelő a karfával, ha megszárad a lakkozás, holnap minden megy a helyére. A laposvasat alulról besűlyesztettem a karfába, erre jó a felsőmaró, így csinosabb. Miután a lakk száradásáig semmihez se tudtam nyúlni, már délután hazavonultam.

Ha azt veszem, hogy ami ezen a három képen látszik az majd egy heti munka, hát nem haladok valami gyorsan. De télen minden macerásabb. A hideg, a hó lassítja a munkát.

Beleolvastam a Bors cikkének kommentjeibe a neten. Idézek egyet és itt válaszolok is rá Csa-csának.

"Gratula, de nem gondoltak arra mi van ha történik valamelyikükkel valami? Mondjuk sors ne adja mit csinál a hölgy egy hajón élete végéig! Remélem van még 10-20 évük hogy élvezzék is!"

Elöször is köszönöm a gratulációt  kegves Csa-csa! (és a többi kommentezőnek is) Nem gondolunk. Mint ahogy itthon se gondolunk. Élünk amíg meg nem halunk és ezen nem lehet változtatni. Amúgy végül is nem civilizálatlan vidékekre megyünk, hanem leginkább Európába mint európai polgárok. Talán nem kell vad benszülöttek támadásaitól se tartanunk. Juditka meg hogy mit csinál? Elöször is amihez kedve van. Aztán vezeti a hajót velem felváltva, ellátja a házimunkát ahogy itthon, ebben tán a hajón még többet is segítek majd neki, mint most, amikor csak este lát, amikor hazajövök a hajóról "etetésre" és felfedezi velem ismeretlen helyek hangulatát. Ja és szeret, míg a halál el nem választ. Ez elég jó program nem?

Immáron este van. Összeraktam a hőpajzs+karfa fémrészeit, a vörösréz lemezeket kifényesítettem, ez utóbbi volt a legnehezebb a 20 év alatt a szabad ég alatt sötétbarnára oxidálódott lemezeknél. (ez is kukázott jószág, szuperrecycling) Összeragasztottam a maradékból két vékonyabb mahagóni lécet, ebből lesz a "vasból fakarfa". Amíg a ragasztás száradt kiszabtam egy vastagabb körisdeszkából (régi szép idők, amikor még a furnérgyárnak korszerűtlen gépei voltak így a maradék fa majd collos vastagságú volt) a szalon ajtó küszöbjét. Nagyon szép lett, 18 centi széles, ülni is kényelmes rajta, lábbal a lejáró lépcsőn. Lecsiszoltam, kifurkáltam a sűlyesztett felerősítő furatokat, az éleit felsőmaróval lekerekítettem és az egészet lepácoltam egyszer, a többit holnap.

Mégegyszer le kell csiszoljam a pácolt deszkákat, mert még így is kihozott némi felületi egyenetlenséget a második pácolás. Hideg ide, hideg oda, lehajtottam a karfa taróvasát, meghegesztettem  és kisikítóztam ahol kell (olyan hideg van a fuxban, hogy tiszta rugómerev a sikító kábele, a kezem meg ráfagy a vasra, de képtelen vagyok keztyűben dolgozni), le is fújtam feketére és elkezdtem összeilleszteni a rézlemezekkel. Legjobb ebéd utáni álmomból vert fel fél három előtt valamivel a TV2 kéttagú forgatóstábja, miután reggel, amikor reggeli közben megtalált, a lelkére kötöttem az embernek, hogy háromig alszom. Ő a Bors cikke nyomán (állítólag ma jelent meg, én nem olvastam, mailben se küldték meg) bukkant rám, csináltak ők is egy bő órás riportot, mindenféléről kérdeztek, meg sokat mozgattak, akárcsak a tegnapiak, a fontos szempontok egyike volt, hogy a kötött sapkámat mindíg úgy tegyem a fejemre, hogy ne látsszon a márkajel.  Ezzel, bár tegnap más sapka volt rajtam, akkor is baj volt. A mai anyagot négy percre fogják megvágni. Amúgy mind a tegnapi, mind a mai stáb tagjai nagyon kedves, tisztelettudó rendes fiúk voltak, szavam nem lehet rájuk. (bár a tegnapelőtti Bors-os lányok természetesen jobban tetszettek)

Elolvastam az imént "j.miklós" kommentező által megküldött Bors online cikket. Mindenkit megnyugtatok, nem a "fedélzeten" aludtunk a nyáron (nagyon kemény), hanem a hálókabinban az ágyon.

Pontosítottam a tegnap kiszabott deszkákat amik a tolótető nyílását keretezik, kifurkáltam és sűlyesztettem a felerősítő csavarok furatait, átcsiszoltam és lepácoltam, majd száradás után ismét lecsiszoltam és pácoltam őket a szalon mahagóni szinére. Amikor délután melegebb lett, a fuxban  elkezdtem lehajtani és hegeszteni a a kályha mellé kerülő karfa laposvas tartóját. Közbe jöttek a TV-sek, volt másfél óra duma, meg filmezés, ebből lesz valamelyik reggel egy 3 perces műsor.  Ennyi elég belőlem, végül is nem vagyok egy Bigbrader.  Ma megjelent rólam a cikk a "Meglepetés"-ben.  Mit mondjak... Én annakidején kérdeztem miért nem használ magnót a riporthoz, de azt mondta, jobb szeret jegyzetelni. Így meg elég más lett mint amit mondtam, de hát végül is sok jelentősége nincs, hogy Újpestre tette át a születésem helyét Angyalföld helyett, zászlót írt lobogó helyett, meg más ilyenek. Pláne azok szemében akik bulvárt olvasnak. Hallottam egy történetet, nem mondom kitől, ne legyen belőle baj. Egy már megszünt bulvárújságban egy, az idősebb korosztályhoz tartozó, tehát tekintélyesebb újságírónő minden reggel lerakott maga elé egy bögre kávét, meg három csomag cigarettát, telefonált egész nap, közben megírt három cikket. Telefon a neves szinésznek:

"Mit csinált a hétvégén?....  -Igeeen, és mekkora halat fogott?..... Naaa, volt az nagyobb is!" Pár telefon, utána a szenzációs cikkek, ki se mozdult az irodából, abban az évben ő lett az "Év Újságírója". Nem kell ide "oknyomozás".

A kályha és a szofa közti bő 5 cm hézagban két rézlemez óvja a sugárzó hőtől a szofa ülőpárnáját, meg majd az ágyneműt, ha leengedett asztalnál azon az oldalon is alszunk. A két jó hővezető lemez közt, illetve a belső lemez és a szofa, meg a külső lemez és a kályha közt lévő, összesen négy-, mintegy 1cm vastag légrésben felfelé áramló levegő a legtüzesebbre felmelegedő kályha esetén is tökéletes védelmet nyújt, se az ágynemű, se a párnáról lelógó fülem nem fog megsülni. Nekiláttam ezeknek a lemezeknek a végleges felerősítéséhez, idáig csak úgy jól-rosszul oda voltak állítgatva. A dolgot az komplikálja, hogy akarok egy karfát is oda, hogy ha kilóg a könyököm étkezéskor, nehogy a tüzes kályhához érjen (volt már rá példa, merthogy megszoktam a kályha hideg korából). Kiszerkesztettem hogy nézzen ki az egész, rajz nélkül képtelen vagyok dolgozni, egy léptékhelyes vázlat sok későbbi problémának elejét veszi. Sajnos a tegnapi napos időt mára borongós havazás váltotta fel, (Bezzeg tegnap amikor kijött a medve, hogy sütött a nap! Na lesz is kemény tél áprilisig a fene vinné el!) és a karfa és a lemezek tartóját acéllemezből kellene szabni, hegeszteni de minden fémmegmunkáló eszközömet visszatalicskáztam a hajóra, a fuxban meg piszok hideg van, ezt a munkát felfüggesztettem a jobb idők beköszöntéig, mert nincs kedvem a hóban mindent visszahurcolni az árbocműhelybe. Nem kell tán túl sokat várni, mert pl. tegnap amikor a nap erősen sütötte a vörös decket és a fekete hajóoldalt, egész kibírható volt a hőmérséklet a fuxban berendezett lakatosműhelyben. Mindenesetre van elég más, végezhető dolog. Fejfelett dekopír fűrésszel körbevágtam a mindezidáig összevissza kilógó mennyezeti burkolat léceit a bejárati tolótető alatt. Ezt különösen utálatos meló, mert lehetetlen elkerülni a nyakba, szembe hulló fűrészport, még élénken emlékszem amikor hasonlót követtem el a felülvilágító körbeszabásánál, pedig az jó három éve volt. De többet nem kell ilyet csinálnom az életben. Kiszerkesztettem és kiszabtam kőrisfából a szalon bejárat tolótető keretének burkolatát. Engem is meglepett, milyen jól sikerült, valahogy tartottam az illesztésektől, merthogy macerás volt a fűtés miatt csukva tartott ajtók mellett a méricskélés illesztgetés, de szinte egyből jó lett. Holnap már csiszolom, pácolom, tán fel is szerelem, attól is függ mennyire tartanak fel a TV-sek. Merthogy rámbukkant a bulvármédia. Na olyan celeb nem leszek soha mint a Győzike, vagy a Kiszel Tünde, nyilván baj, hogy túl jól beszélem a nyelvet, de ebben a politikailag túlfűtött hangulatban gondolom keresnek semleges híreket is, na ez lennék ezek szerint én. Sajtó nyelven a "kis szines". Kezdődött tavaly a Jacht magazin cikkével, aztán egy hosszabb szünet után folytatódott az Index riportjával, (na jó ez még nem bulvár) azt olvasta valaki a Csepel újságtól és csinált egy riportot velem decemberben, ezután felgyorsultak az események, lett cikk rólam a Napi Ászban, a Meglepetés Magazinban, ma jött két lány a Bors-tól és holnap jön az RTL Klub stábja. Úgy tűnik a média egymástól szerzi a témát. Négyükről azt se tudtam, hogy vannak. Ja, és a Dénes Pisti a Vitorlázás főszerkesztője jó egy éve igéri (legutoljára pár napja) hogy kijön egy fényképezőgéppel, mondjuk mindenkit szívesen fogadok, de őt külünösen, nemcsak a régi barátság, közös családi vitorlázások okán, hanem azért ha egy szaklap ír az emberről az azért mégiscsak más, az már "valami".

Viszont a szalonban az összes végleges padlódeszka a helyén lapul a kidobott szállodai ajtókból készült ideiglenesek alatt (hogy ne koszolódjanak, sérüljnek ebben a sáros bakancsos bemászkálós időben) már csak az alkalmas, ütömvágommunka fogytát várom, hogy lelakkozzam és felszedő veretekkel lássam el őket.

Miután az utakat úgy takarítják, hogy a hókotrók felnyomják a havat a járdára, tegnap kifelé és hazafelé is olyan kűzdelmes volt az utam gyalog (hétvégén nem jár a csepeli busz sem) az OBI-tól a hajóig a majd térdig érő hóban, hogy ma, miután továbbra is esik, itthon maradtam. Most a gép előtt ülök pokrócba bugyolálva (hja, aki hajót épít az csak 18 fokra fűti a szobát, az étkezőben még ennyi sincs, csak ami a szobából kiszivárog, spórolni kell) és retro filmeket nézek. http://film.indavideo.hu/video/f_budapest_retro/ Felelevenednek a képek nyomán fiatalságom eseményei, helyszinei és figurái. Pl nézve a katonatisztek dagadt bárgyú fejét, eszembe jutnak a katonakorom előljárói, a hájas, ostoba hivatásos tiszthelyettesek és tisztek, nyaktól köldökig zsírpecsétes zubbonyaikban, ahogy lapos aktatáskával besétálnak a jutassi laktanya élelmiszerraktárába és degeszre tömöttel jönnek kifelé, miközben mi hétszám esszük a sárgaborsót. Meg nézem a narrátor szövege szerinti "kényelmetlen" klubfoteleket, amiket a modern idők "kényelmes" kagylófoteljeire cserél a szocialista dolgozó. A http://film.indavideo.hu/video/f_balaton_retro/-ban még több régi ismerős arc is feltünk, de milyen fiatalok!

25cm hó esett le az éjjel és délelőtt. Csak délutánra állt el a hószakadás. Úgy, hogy kénytelen voltam mégiscsak venni az OBI-ban kifelé menet egy hólapátot. Gyerekhólapátnak árulják, mert kicsi és rövid nyelű, de a hajóra pont ez a jó. A cockpit ponyvájáról alulról lökdöstem le a hó nagyját, nehogy valahogy benyomja a súlyos teher, kiváltképp, hogy további jelentős mennyiségű hóra számíthatok, ha hinni lehet a meteorológiának. Kiváncsi vagyok hány rosszul épített, mintaszerűen "megközbeszereztetett" háztető fog beszakadni az elkövetkező napokban. Aztán a deckről is lelapátoltam az így jó félméteresre felmagasodott tömeget.

Tüzeléshez be kellett forgassam a szélkakast szélirányba, mert a hó súlya alatt magától nem volt hajlandó. Mielőtt ez eszembe jutott volna többször is sikertelenül próbálkoztam a begyújtással.

Folytattam a padlódeszkák illesztését, bár nagyon megnehezíti a munkát a magas hóban való ki-be mászkálás.

Mindíg ez van, ha nagyon elfáradok, korán lefekszem, de mert legfeljebb hat óra alatt kialszom magam, most is fél négykor már felébredtem. Már mennék a hajóra, de a BKV csak hatkor kezd gondolom. Azt írja itt az egyik komment, hogy "Miért nem Máltán jegyezteti be a hajót?" Hát kedves  JoeHorseDick ennek több oka is van. 1.Nem tudom miért pont Málta lenne a jó, hiszen ha csak el akarnék menekülni az adó elől a legtöbb idegen ország alkalmas lehetne, de... 2.Az adótörvény szerint a tulajdonos számít, tehát ha máshol van bejegyezve a hajó, de magyar a gazda, akkor is fizetni köteles. Más kérdés persze, hogy el lehet titkolni, de jó lenne már egyszer betartani a törvényeket mindenben. Hogy vége legyen az "ők ezt találták ki, de mi jól kitaláljuk, hogy mégsem úgy lesz" ezerkétszáz éve tartó magyar átoknak. 3. Nekem aki nem legújabbkori hobbimagyar vagyok, fontos, hogy "megmutassam a lobogót". Ami nem egyszerűen egy szines textildarab, hanem a hazám jelképe. Hogy a hajómat aki meglátja és megtudja, hogy én építettem, netán azt mondja magában, hogy "hm, ... magyar létére...?" Merthogy a "magyar" a tőlünk nyugatra élők legtöbbjének, ellentétben az itthon egyre nagyobb tömegekben gyökeret verő "mi vagyunk a világ legtehetségesebb népe, csak mindíg valaki elnyom" (és még van is benne igazság)romantikus nemzettudattal szemben, a lenézett keleti, pláne balkáni, másodrendű, leginkább csak a simlizéshez értő, dörzsölt emberfajtát jelenti. Nem bújok álarc mögé, ha van is nicknevem (ezt se én adtam magamnak, az első hajóm után rámragasztották) két kattintás után mindenki megtudhatja minden adatomat, ahogy a véleményemet, a nemzeti hovatartozásomat se titkolom, vagy változtatom pillanatnyi érdekeimnek megfelelően.

Este lett, vacsora után vagyok. Ezen a télen még nem fáztam annyira, mint ma reggel, amikor a hajóra gyalogoltam a Kvassay hídon. Pedig enyhülésre számítottam, merthogy hóesést jelzett a rádió és délelőtt meg is indult, de ehelyett volt legalább minusz tíz fok és beretválta a képemet a szél. Mivel a padlódeszákkal jövök-megyek a műhely és a hajó közt (helyszinen próbálni, műhelyben méretet igazítani, ismét próbálni, mégy egy kicsit igazítani) a hóban caplatva, folyamatos a küzdelmem a latyakkal, amit a leggondosabb lábtörlés ellenére is folyamatosan behordok a szalonba. A már méretre igazított deszkákat a helyükre illesztve lefedem a korábbi, kidobott ajtólapokból szabott 2005-től mindezidáig szolgáló ideiglenes padlódeszkákkal, hogy ne sérüljenek, koszolódjanak, különösen, hogy még nincsenek lelakkozva. A lakkozást majd a cockpitban végzem, ha kitavaszodik és melegebb lesz, hogy a kétkomponenses parkettlakk megkössön, merthogy ezt a munkát  a  műhelyben a hideg miatt, a fűtött szalonban meg helyhiány miatt nem tudom most végezni. Nem tudom eléggé hangsúlyozni mennyire elegem van már a télből! Nagyon szeretném már az utolsó beltéri famunkát a bejárati ajtószárnyak belső, hőszigetelést takaró  faburkolatát, meg a tolótető belső burkolatát megcsinálni, de ehhez hosszasan nyitva kellene tartani az ajtókat, ami ilyen hidegben szóba se jöhet. Ha kész leszek a padlódeszkák méretre igazításával és helyre illesztésével, megpróbálom minden alkatrészüket nagy pontossággal előregyártani és ha megenyhül az idő egy gyors munkafolyamattal felszerelni. Ezután már csak apró belső munkák lesznek, persze elég sok apró és ugye sok kicsi sokra megy, de akár azt is mondhatom, a szalon már vízretételkész .

Ma reggel a Fiala különféle pártszimpátiákról és ehhez kapcsolódó párt-, és szavazói hűségről beszélt.  Lehet, hogy én nem vagyok normális. Énnekem SEMMIFÉLE pártszimpátiám nincsen, egész pontosan csak párt unszimpátiáim vannak. A szavazáshoz egyetlen egy segédeszközöm van, (Marton Frigyestől loptam) ha mindenféleképpen muszáj lenne valamelyiktől használt kocsit vennem, melyiket választanám. (na így se egyszerű) Pedig olyan jó lenne ha találnék egyet aminek hinni lehet! Ilyen borongós hangulatban mentem Amapolára, és továbbra se volt ami jobb kedvre derített, merthogy ma az a baj ért, hogy a csarnoképületből ahol idáig szívességből dolgozhattam kiakolbólintottak. Mondjuk szép, hogy idáig megtűrtek. Végül is, miután nem tudnék télvíz idején, különösen ebben a csikorgó hidegben és hóban kiköltözni, kénytelen voltam tavaszig bérbe venni kemény pénzért 20m2-t az ottlévő cuccok raktározására, esetenként ottdolgozásra. Na ez a költség NAGYON nem hiányzott. Ma elkezdtem összehúzódzkodni 20m2-re. Fogytán a tüzifám, kénytelen voltam körülnézni a területen. Szerencsére a fa nem érték, pl a fémgyűjtők lebontottak egy teherautó pótkocsit, de otthagyták kazalban a deszkáit. Elkezdtem felaprítani, tán kitart tavaszig. Tegnap kifakadtam a hajóadó ellen a Klubrádió délutáni betelefonálós műsorában. Miután e blog kommentezői közt is volt érdeklődő, aki nem hallotta mit dühöngtem, itt meghallgathatja gondolom néhány napig még. http://www.klubradio.hu/index.php?id=33%23c , a 2010-2-26   2. rész    0:07:15-től indul.

Helyén az asztal. Ma végre nem az ölemből ebédeltem, hanem rendes kultúrember módjára asztalnál, igaz egyelőre még újságpapírral megterítve, merthogy még nincs véglegesen lelakkozva a munkafelület.

Miután a láb az asztal egyik széléhez közel van, kényelmesen ki tudom nyújtóztatni a lábaimat. Aztán összerogyasztva így néz ki.

 Így rá lehet rakni az üléstámlák két szivacspárnáját, amitől egy nagy franciaággyá alakul a szalon "U" alakú szofája.

 Persze majd ha lesz időm rá, nem ezek a lomtalanítás elől mentett szivacsdarabok lesznek mindenütt, hanem készitek szép kárpitozottakat.

Tegnap a kislányomnál fürdőszobát csempéztem, nem mentem ki a hajóra. Eredmény; ma reggel (miután egy napig nem fűtöttem) minden vizem befagyott. Kint volt legalább minusz 10-12 fok éjjel, a headben még a vödör víz is befagyott. Hogy bent hány fok volt nem tudom, mert az elem is ledermedt a hőmérőben, ami a külső és belső hőmérsékletet mutatja, illetve regisztrálja a max. és minimumot. Remélem nem károsodott semmi, a szekrény padlója alatt lévő édesvízszivattyút, okulva a tavalyi bakin, villannyal fűtöm. Reggel mindíg gyújtós aprítással kezdek a cockpitban, (ilyet is csak vashajón lehet csinálni, hogy az ember fát vág benne) de olyan hideg volt, a kezem majd ráfagyott a valaha Malaysiában vásárolt  machettára amivel a gyújtóst vágom. Ezen okulva ma a műhelyben előkészítettem a reggeli begyújtáshoz egy adagot. Mielőtt este eljöttem, mégegyszer megraktam a tüzet, így reményeim szerint reggelre nem lesz olyan dermesztő hideg a szalonban átöltözni. Olyan hideg van, hogy hazafelé jövet még a lányokat se láttam a pár napja Weiss Manfrédra átkeresztelt Szabadkikötő úton strichelni, biztos félnek, hogy befagy a marketing szemponból gyengén hőszigetelt portékájuk. 

Mindenki figyelje az akril festékspray alján lévő szavatosságot! Én megszívtam. Lejártat vettem, csak köpköd, nem fúj rendesen. Ezért nem tudtam ma befejezni az asztalláb festését.