Van a szomszéd utcában egy suszter, talán 9-kor nyit arra várok, viszem hozzá a régi bakancsomat hátha megtalpalja. Szégyenszemre visszavettem, mert még így is (hogy a ballábason megnyílt a varrás egy kétcentis darabon) vízhatlanabb mint az új.
Lassan a végére érek annak a rakás könyvnek, amit a lakatosoknál kukáztam tavaly és a villamoson olvasok reggel és este a hajóra jövet-menet. Volt köztük jobb és rosszabb is, mindössze egy olyan, amit a közepén abbahagytam mert annyira pocsék ezoterikus szar volt. Az utolsó Howard Fast Silas Timberman-ja volt. Nem olyan könyv (ellentétben ez előző néhány tucattal), amit el fogok felejteni. Csak ajánlani tudom olyanoknak, akik hisznek a szabadságban, az igazságban, a vakhitmentes gondolkodásban és képesek az aktuális kurzusoktól, ellenkurzusoktól, izmusoktól független módon gondolkodni.
Pokoli módon elálmosodtam estére, még blogolni se volt kedvem, ruhástul elhanyatlottam a híradó után és éjjel ébredtem csak fel. Ilyenkor nekivetkezve, megfürödve ha újból elalszom, a szervezetem összeadja a két alvásidőt és ha letelik az öt, maximum hat óra, megszólal a kolomp a fejemben, felébredek az éjszaka közepén és már nem tudok újból elaludni. Ezt megelőzendő éjjel kettőkor elkezdtem TV-t nézni, de untam a műkorcsolyát, lapozgattam és a Duna TV-n beleragadtam Paulay Tamás Új Zélandban élő (és 2009-ben meghalt)professzor interjújába. Csodás ember, tiszteletreméltó élet tiszta gondolatokkal, és túl a nyolcvanon hatvan év kintlét után is kifogástalanul beszél magyarul (ami egyúttal azt is jelenti, hogy valószinűleg erős akcentussal, netán rosszul "újzélandiul", ami erős handicap lehetett sikeres pályáján), nem bántam meg, hogy végignéztem. Csak diaszpórában vagyunk erősek. Itthon minden tehetségünk kimerül az egymással való csatákban.
Este van, hazaértem Amapoláról. Az ajtószárnyak kaptak három réteg lakkot, "nedves a nedvesre", holnapig száradnak, utána még egyet csiszolás után, majd ismét megszáradva a helyükre kerülnek és a csavarfejek eldugózása után majd a helyükön kapnak még két réteget vízbecsiszolva közte. Így még nem jártam, mint ma. Szokás szerint reggel betüzeltem a kályhába, aztán átmentem a műhelybe dolgozni. Ilyenkor a szalon szépen bemelegszik és amikor egy órakor ebédelni megyek, már 20 és 30 fok közti kellemes meleg uralkodik. Na ma nyitom az ajtót, öt fok van bent. Kialudt a tűz! És meg se hagyta magát gyújtani, csak sokszori próbálkozás és iszonyatos befüstölések és újbóli szellőztetések sorozata után kezdett nagykegyesen fűtögetni. Úgy tűnik elkormozódott a füstrendszer. Holnap kéménysepréssel kell kezdjek. Valahogy úgy képzeltem, erre majd csak tavasszal kell sort kerítsek, de ezek szerint nem bír ki egy telet a füstjáratok keresztmetszete. Eszembejut drága jó apám, amikor gyerekkoromban drótra kötött újságpapírlabdákat tologatott át a szétszedett és az udvarra nagy óvatosan kivitt kályhacsöveken.
Egész nap szól a rádió munka közben, hajón, műhelyben, magányomat oldandó. Hallgatok reggel és délelőtt Keljfeljancsit, Tilost, Kossuthot, néha Bartókot, de a "csevegős" borosbocskorosszerűségek nem az én világom. Pláne a zenei adók. Kevés élvezhető, sok igénytelen computerszerzette izék. Ráadásul egy nap többször is lemegy ugyanaz a CD. A délutáni rádióműsorok közűl a "vakok közt a félszemű a király", Klubrádió. Bolgár úr ugye. Ma hallgatom az interjút Mihályi Péter professzorral, aki azt ecseteli, hogy a pártok túlzásba viszik egymás korrupcióval való vádolását. Az egész megnyilatkozásának az a végkövetkeztetése, hogy a korrupció egyrészt nem olyan jelentős hazánkban, másrészt nem is olyan nagy baj. Merthogy azt a pénzt a vállalkozó a "magáéból adja" nem a közpénzből és úgyis elköltik, tehát quasi a nemzet épülését szolgálja. Tudom, hogy kicsit leegyszerűsítem a szélestudású prof szavait, de ez a lényege, kivételesen semmi gépet nem kapcsoltam be közben, mert a felülvilágító szegélyléceit illesztgettem, szóval hallottam az egészet. Hát bizonyára tiszteletlenség vitába szállnom a nagyhírű proffal, de kinyílt a zsebemben a sniccer. Merthogy ahogy Jókai írta valahol, "szénégetőnek tőkén a szeme". Más szavakkal, kiki a maga szakmáján keresztül látja a világot. Annak, hogy a pártok éppen mit dugnak fel egymás ánuszába, a legkevésbbé sincs semmi gyakorlati jelentősége. Kíméletlen harc megy a koncért, beszélni sincs értelme róla. De! A korrupció erkölcstelen. Az antik Rómát nem a barbárok pusztították el, hanem a szigorú erkölcsök bomlása. Amikor a közhivatalokat pénzért adták-vették megindult a világbirodalom felbomlása. Ha valamely közhivatalnok, köztestület pénzért előnyt ad egy vállalkozónak, akkor egyúttal egy másikat, aki esetleg jobb minőséget produkálna háttérbe szorít. A közgazdász csak árral pénzzel számol, a műszaki tartalomhoz annyit ért mint hajdú a harangöntéshez. Egyenes következménye a mintaszerű közbeszerzésekkel elkészült hamar kátyúsodó utak, melyeket további nyertesek a technológiai fegyelem betartása nélkül, tehát semmiideig tartóan javítanak közpénzből folyamatosan (láttam, tudom, értek hozzá), kilazult viacolor kerékpárutak és járdák, málladozó homlokzatok, silány épületek és kifizetetlen csődbe, nyomorba vitt alvállalkozók. Aztán a korrupcióval elsíbolt közpénzeknek csak csekély hányada kerül a korrumpálthoz, aki azt a haza felvirágoztatására, tehát a professzor vázolta honi költekezésre fordítja, a javarésze növeli a törvény felett álló oligarchia erkölcstelen hatalmát. Nyúlok a telefonomhoz, hívom a rádiót, hogy megmondjam a magamét. Bemutatkozom és említem a hölgynek, hogy én vagyok a múltkori, aki hajót épít tán emlékszik. Válasz: "Hajaj, de mennyire". Azonnal érzem, itt nekem nem terem babér. Kérdezem is aggódva, hogy annyira olyan volt amit mondtam? Akkor nem igen kapok többé szót. "Nem", mondja, "csak volt visszhangja a dolognak". Azért elmondom ami a bögyömet nyomja, meg kecsegtetem azzal, hogy egy percnél többet nem kérnék a monadnivalómra, de nem biztat. Nem is kerülök adásba. Hogy a múltkor beszóltam hajóadó ügyben, alighanem kaptam egy nagy fekete pontot. Végül is olcsó populista dolognak tartom a törvényt és ezt elég alaposan ki is fejtettem. Azért nem kétséges a Klubrádió politikai hovatartozása. Az, hogy gyakran hangot adnak az ellenvéleményeknek azzal a különös véletlennel párosul, hogy azok jobbára otromba bumfordi jobboldali seggfejek huhogásai, akik a hallgatóban a "lám-lám" érzést keltik. Olyan Fiala érzésem van. Ha nem tartozol egyik falkához se, senki se fog szeretni. Rosszabb esetben, főleg a hülyébbje, aki csak vakhitben gondolkodik, egyből besorol a gyülölnivaló "másik" táborba. Ez a szabadság ára.
