Beleolvastam a Bors cikkének kommentjeibe a neten. Idézek egyet és itt válaszolok is rá Csa-csának.
"Gratula, de nem gondoltak arra mi van ha történik valamelyikükkel valami? Mondjuk sors ne adja mit csinál a hölgy egy hajón élete végéig! Remélem van még 10-20 évük hogy élvezzék is!"
Elöször is köszönöm a gratulációt kegves Csa-csa! (és a többi kommentezőnek is) Nem gondolunk. Mint ahogy itthon se gondolunk. Élünk amíg meg nem halunk és ezen nem lehet változtatni. Amúgy végül is nem civilizálatlan vidékekre megyünk, hanem leginkább Európába mint európai polgárok. Talán nem kell vad benszülöttek támadásaitól se tartanunk. Juditka meg hogy mit csinál? Elöször is amihez kedve van. Aztán vezeti a hajót velem felváltva, ellátja a házimunkát ahogy itthon, ebben tán a hajón még többet is segítek majd neki, mint most, amikor csak este lát, amikor hazajövök a hajóról "etetésre" és felfedezi velem ismeretlen helyek hangulatát. Ja és szeret, míg a halál el nem választ. Ez elég jó program nem?
Immáron este van. Összeraktam a hőpajzs+karfa fémrészeit, a vörösréz lemezeket kifényesítettem, ez utóbbi volt a legnehezebb a 20 év alatt a szabad ég alatt sötétbarnára oxidálódott lemezeknél. (ez is kukázott jószág, szuperrecycling) Összeragasztottam a maradékból két vékonyabb mahagóni lécet, ebből lesz a "vasból fakarfa". Amíg a ragasztás száradt kiszabtam egy vastagabb körisdeszkából (régi szép idők, amikor még a furnérgyárnak korszerűtlen gépei voltak így a maradék fa majd collos vastagságú volt) a szalon ajtó küszöbjét. Nagyon szép lett, 18 centi széles, ülni is kényelmes rajta, lábbal a lejáró lépcsőn. Lecsiszoltam, kifurkáltam a sűlyesztett felerősítő furatokat, az éleit felsőmaróval lekerekítettem és az egészet lepácoltam egyszer, a többit holnap.