Hajónapló

Azt mondta egy expert blogolvasóm, hogy ne forrasszam a koaxot, mert baj lesz a hullámellenállással, így ma tanácsára elmentem a Frangepán u. 18-ba ahol van egy spéci bolt, vettem profi végeket az 50 ohmos antennakoaxhoz, itt végre volt minden. Azért fontos, hogy jó legyen a kötés, mert nem egy egyszerű TV antennáról van szó, ahol max a jel gyengül, na zagson, hanem a VHF rádióról, ami 25W kimenőteljesítménnyel működik és ha valami illesztési probléma van, az akár a végfokot is tönkreteheti, mint ijesztgettek vele, szóval nem az én erősáramú agyammal kell végiggondolni, én már a hajókon attól is csóváltam a fejem, amikor a radar csőtápvonalait nézegettem, ahogy össze voltak rakva. Ez a gigaherces világ nem az én világom. Intéztem még egyebet is ma ami titok, sajnálom, de nem írhatom le ide, de nekem nagyon fontos volt, aki nagyon kíváncsi rá, amikor erre jár elmesélem, de közzétenni nem lehet. Erre elment a nap, de ebben a fontos ügyben nagyon megnyugodtam. TV ügyben meg megrendelem ezt a kütyüt http://www.antennak.hu/index.php?kat=135&id=929 amit missa talált, a jobbra tőle lévő HDA 5000 kültéri antennával. Egyetértetek expertek?

Kihasználtam a ragyogó napsütést és elhoztam az asztalosoktól újabb hat darab raklapot. Felfűrészeltem és elraktároztam a tüzelőanyagtároló fóliasátorba az anyagot, valamint aprítottam egy vödörnyi gyújtóst és felvágtam baltával kályhaméretűre a korábban felfűrészelt bükkfa tuskókat. Alaposan meghordtam tüzelővel a cockpitot, kitart év végéig szerintem ami itt van, még a partra se kell kimenni tüzelőért, hacsak nem lesz folyamatosan minusz tíz foknál hidegebb. Reggelre, dacára a kinti hidegnek 13 fokra ment csak le idebent a hőmérséklet, egy reggeli begyúljtással egy óra alatt felment 30 fok fölé, majd délután ötre csökkent le 18-ra. Ekkor ismét betüzeltem, majd amikor már csak alig világító parázs volt a kályhában, olyan este 8 körül, ráraktam még két raklaplábat, hamarosan meggyulladt, felment olyan 36 fokig a hőmérséklet, kályhához már reggelig nem nyúlok. Ezeket a nagy hőmérsékletkülönbségeket folyamatos öltözéssel, vetkőzéssel kisérjük, de megszoktuk. Mindenesetre nem fázunk az biztos. Otthon egy vagyonba került a gázfűtés és állandóan fáztunk pullóverben jégergatyában, itt ilyen nem fordult még elő ezen a télen. Most már nemsokára éjfél van, a tűz ugyan már nem lángol, de a kályha még forró és 32 fok van idebent, szóval ma éjjel se fogunk megfagyni. Este elsétáltunk a Csepregi Gyuri stégjére és lefényképeztem Amapolát az ünnepi fényekkel, meg a várost a távolban. Karácsonyra állítunk majd fát a deckre és azt is kivilágítjuk.

Ma vitorlás verseny nézéssel kezdtük a napot. Kiautóztunk a Kopaszi gátra, ahol a régi telelő helyén pár éve egy nagyon szép parkot alakítottak ki. Azért megjegyzem érdekes, hogy ha netán visszajönnek a befagyott vizes telek, hova mennek a hajók tetelni? Merthogy régen kettő ilyen volt Budapesten, a másik az újpesti volt. Bár azt hiszem nincs is szükség telelőre...merthogy elfogytak a dunai magyar hajók. Nincs árúszállítás, az a nem túl sok városnéző, diszkóhajó dolgozik amíg kitart az üzlet, aztán ha netán beállna a Duna, vagy olyan mértékű jégzajlás lenne, hogy veszélyeztetné a hajózást, majd elpucol valahova ahol meg tudja húzni magát arra a pár hétre. Mindenesetre a Kopaszi gát példásan kultúráltan néz ki, hallottam mindenféléket harangozni a médiában ezzel kapcsolatos korrupciógyanús dolgokról, de egyrészt a média mindenféle hülyeséget felkap, az a hülye aki fenntartás nélkül elhiszi a híreket, másrészt ha ez kell, hogy valahol a korábbi orbitális szemét, mocsok, rendetlenség helyén rend, tisztaság, grafittitalanság, kutyaszartalanság, tiszta nyilvános WC melgvízzel, kézmosó folyadékkal (!!!) működő kézszárítóval (uramisten ez nem is Magyarország!!) legyen, akkor egyszer ebben a szerencsétlen országban, bizonyára véletlenül, de jó helyre ment a korrupciós pénz. Azt én se tudom, hogyan éri meg annak a cégnek aki az egészet üzemeltetei, mert működő kocsma azt hiszem az egész területen csak egy van és oda nem jár ki a világvégére az aranyifjúság, szóval nem látom a bevételt, de örülök, hogy van ez az egyetlen hely Budapesten, ahol rendben vannak a dolgok quasi "közterületileg".

Na szóval Micro Magic verseny volt ma, az első négy pályafutamot megtekintettük. Nem láttam még olyat, hogy a vitorlázás ne járjon állandó "szereléssel" ez alól a modellversenyzés se kivétel. Itt éppen a Belo szereli a sokszoros győztes 111-es rajtszámú hajójának rigjét. Kicsit egyszerűbb kikapni az árbocot, mint Amapoláét, de a hidegben fagyott ujjakkal a cérnavékony (merthogy az is) shottokat fűzögetni nem is egyszerű.

A szabályok, bár azonosak az "igazi" vitorlás versenyszabályokkal, de azért nem annyira szigorúak, például a rajt előtt egyöntetűen megegyezett a mezőny, hogy szabad bóját érinteni, és ahogy elnéztem a jobbcsapás szabályát se mindenki vette túlságosan komolyan. Szerencsére itt nem okoz igazán havariát egy ütközés, a párdekás hajók vidáman rohannak tovább, amint sikerült kiszabadulniuk a "tutajból". A képen, ami a rajtlövés (na jó, az egyszemélyes zsűri "RAJT" kiálltása) pillanatában készült, látszik, hogy a frührajtot se büntetik szigorúan, legalábbis egy ilyen örömködőversenyen, csak az jött vissza aki mondjuk fél méternél többet "volt bent". (a rajtvonal a két fehér bólya közti egyenes, de a túloldali csak a legszélső hajó vitorláján át látszik) rendkívül élvezetes egy ilyen verseny látványa, ilyen lehet egy "igazi" vitorlásversenyt nézni helikopterről. Minden hiba, minden szélforduló látszik. Folyamatosan ellenálltam a vágynak, hogy valakitől a futamok szünetében elkérjem a távirányítót, hogy egy kicsit élvezkedjek a hajójával, mert nem akarok beleszeretni, nem kéne most egy újabb hobbi, talán ha kész lesz Amapola, szóval soha.

 A pályán amúgy ugyanolyan ádáz harc folyik, mint a "nagyok" versenyén, a parton álló versenyzők szeme folyamatosan bűvöli a hajókat, a feszültség kiül az arcokra.

Fél egykor ettünk egy felejthető kínait az Egressi sarkán, aztán beugrottunk a lányomhoz, aki tegnap este SOS jelzéseket adott, hogy nem gyullad be a gázkonvektora. Szegényke szőrmecsizmában, kötött sipkában fogadott, 12 fok volt a lakásban. Ez a konvektor amúgy már akkor is betegeskedett, amikor szegény anyám élt ott, de amikor indult a fűtési szezon gond nélkül beindult, most viszont egy két, vagy háromnapos, az egész Angol utcát érintő gázleállás után nem volt hajlandó begyújtani. Na nekihasaltam és megoldottam a dolgot, bár szükségem volt a "telefonos segítségre". Ismételten bebizonyosodott, hogy az a leggazdagabb akinek vannak barátai, Marácz Sanyi gázszerelő egyből mondta a frankót, mit kössek le a piezoról és máris szikrázott, tíz perc múlva le is lehetett venni a szobában a nagykabátot.

Kaptam Emailben két antik szakácskönyvet Dobrovicz Józsi régi kollegától, amikor mondom "J"-nak mit kaptunk, egyből kérdezte, "Nem a Zilahy féle?" De modom az egyik az, 1892-ből. Mondja megvolt neki valahol ronggyá használva, elődök által levesbe áztatva. Van több szakácskönyvünk is, meg minden receptet eltesz amit újságban talál, de csak olyat hajlandó főzni amit ő is szeret, pl. hiába könyörgök egy szalontüdőért zsemlegombóccal, azt utálja, ergo én se ehetem. Viszont engem meg a pacallal lehet kizavarni a világból, azt a frottírtörölközőt egye eki akarja, már többen mondták korábbi feleségeim, barátnőim, hogy "Mert nem ettél még abból amit én főzök!" Nos többen kipróbálták rajtam, kevés olyan van amit zsigerből elutasítok, de a pacalpörkölt maradt ebben a kategóriában. Ezekkel a régi szakácskönyvekkel amúgy két baj szokott lenni, egyik, hogy nem is ismerjük sokszor azokat az anyagokat, fűszereket, amiket használ, a másik meg az, hogy elvileg ismernénk, csak ki tudna venni mostanság a Tescoban mondjuk  borjúmájat? Annakidején amikor elfogyott az "Ujpest" hajón a hús és Törökországban kellett húst venni, ott ugye nincs sertéshús vallási okból, csak borjúhús volt. Na 30 éves koromban ettem életemben elöször borjúhúst. Amúgy tudjátok miért eszünk annyi sertéshúst, miért lett a magyar konyha meghatározó húsfélesége? Mert a török 150 évig azt nem rekvirálta el, marhát, birkát vitte ahol érte, ergo disznót makkoltatott a nép.

Amúgy ha már hajó és főzés, idemesélek egy történetet. Egy szovjet aldunai kikötőben, ha jól emlékszem Izmailiában a szakács, nevét fedje jótékony homály, trippert kapott, ami ugyan étkezés útján nem tejed, egész másképp kapják, de a szigorú élelmiszerhigiéniai szabályok szerint haza kellett jönnie és amíg itthonról nem küldtek helyette mást, a bócman, Heizer Feri főzött. Szerencsére hála a derék jó sváb mamájának, remekül főzött, soha olyan jól nem éltünk, mint az alatt az egy hét alatt amíg itthon le tudtak akasztani a szögről egy szakácsot. Egyik nap kérdi tőlem:

-Elek, szereted te a sárgaborsó főzeléket? (ehhez hozzátartozik, hogy amikor Veszprémben töltöttem a katonaidőm utolsó nyolc hónapját, volt, hogy egy héten négyszer ettünk sárgaborsót, olyan okos volt a szervezés a Magyar Néphadseregben, hogy a parkettásból csináltak szakácsot, a cukrászból meg rádiórelé kezelőt, szóval évekig rá se tudtam nézni a sárgaborsóra, bár mostanság már megeszem)

- Jézusom, utálom mint a szart! Miért kérded?

- Mert az van kiírva. (egy hétre előre mindíg megszerkesztette a szakács az étlapot, amit a parancsnok, meg a KISZ, meg a Párt, meg a Szakszervezet jóváhagyott)

- Te.. én se szeretem. Akkor azt mondom, hogy azt nem tudok főzni. Mit ennél?

- Mondjuk rablóhúst.

- Akkor azt csinálok.

Így lett rablóhús a sárgaborsófőzelék helyett. Ha már "pótszakács" van, csak azt ehet a legénység, amit az főzni képes!

Ma jól kinéztem a neten, hogy hol kell antennaalkatrészeket vennem. Azt hiszi valaki kaptam mindent ami kell? Frászt. Egy dolog volt, másik kettő nem. Két üzletet képes voltam felkeresni, aztán elfogyott a türelmem. Úgy döntöttem semmi baj nem lesz, ha az 50 ohmos koaxokat nem toldóval, hanem forrasztással fogom összekötni. Majd ügyesen fogom megcsinálni. Alapvetően az a gondom, hogy mindkét antennán van kábel, meg beforrasztott, rásajtolt gyári vég, de ahhoz, hogy be tudjam húzni a kábeleket, le kell vagdaljam a végeket, mert nem férnek át a lyukakon. Továbbá nem elég hosszúak, tehát mindenféleképpen toldani is kell őket. Mindenféle antennacsatlakozásokat kell csináljak. Van a VHF rádiótelefon, van két autórádió, egy a hálóban, egy a szalonban és van két TV csatlakozás, ugyancsak az előbbi két helyen. A TV-vel eléggé gondolkodóba estem, ugye jövő év végén megszünik az analóg adás, csak egy un. settopboxszal kombinálva fog működni a TV-m. Namármost hova tegyem majd ezt a szép magyaros nevű kütyüt és van e egyáltalán belőle 12V DC kivitel? Utána kell nézzek ennek a dolognak. Délután lyukakat fúrtam a hajómba a koaxoknak. Holnap folyt. köv. Tegnap este beköltöztem a szalonba aludni éjszakára. Áthurcoltuk a hálózsákjaimat a hálóból, annyi takaró, párna tornyosul már az "U" szofán, hogy nappal alig fér el, amikor a "franciaágy" közepe ki/felemelve asztal, de éjszakára beássuk magunkat a rongyok közé és alszunk mint a bunda a jó melegben.

22:04 Ezt találtam a neten http://www.c-sale.hu/index.php?akt_menu=30&kk_id=4772&t_id=42682&muv=reszletek  Jól gondolom én, hogy ha van egy ilyenem (azért lenne jó, mert 12V DC-ről is megy) akkor egyrészt lehetne nézni vele TV-n több adót, közte a közszolgálati csatornákat, másrészt laptopon (vagy netán egy sima monitoron?) is tudnám nézni? Van valaki aki többet tud erről?

Délelőtt Tescoztunk. Vettünk pomelot nevű gyümölcsöt. Életemben nem ettem, de mégcsak nem is láttam ilyet, a legutóbbi ottjártunkkor fedeztem fel és vettünk kettőt. Elöször azt hittem, valami papyaszerű gyümölcs, amin csodálkoztam, mert az kicsit a sárgdinnyéhez hasonlít, szóval nem tárolható sokáig, tehát nem szállítható messzire, ez meg kínai volt a táblája szerint, de aztán kiderült, hogy citrusféle és nagyon finom. Így ma visszamentünk és vettünk még négyet, mert ma még akciós volt. Miután az idő nem volt igazán alkalmas külső munkákra, elhatároztam, hogy rámegyek a maradék belső kábelezésekre. Ez pl a VHF rádiótelefon végleges antennával való ellátását is jelenti. Ehhez felhívtam a Vágújhelyi Ferit, akitől ha visszaemlékeztek egy vadiúj Furuno FM 2721 tipusú készüléket kaptam ajándékba, hogy adhatna hozzá antennát is. :) Délután meglátogattam kies műhely-iroda-otthon komplexumában ( http://www.adtrade.hu/ ) és némi ágyaspálinka mellett jól elbeszélgettünk. Sötét este szakadó hóesésben értem vissza Amapolára két botantennával és némi koax kábellel. Este vacsora után gesztenyét sütöttünk a kályha tetején.

Azt írja Akiga, hogy várjátok a képeket a behavazott hajóról. Hááát...Reggel még csakcsak. Esett a hó, de kiballagtam (na jó a járón azért jól beszarva, hogy netán csúszik) kivinni a szemetet a kukába, de aztán rákezdett a kemény KÉK-i szél, vízszintesen kergetve a hópelyheket, hááát.. bevallom legkevésbbé volt kedvem fényképezni odakint, meg plána ahogy igértem gumicsónakot fújtatni, hogy majd sötétedéskor vízreszálljak az esti díszkivilágítást megörökíteni. Helyette berámoltam mégegy adag fát a kályhába és folytattam a Gyula könyvének a lektorálását idebent a jó melegben.

Délfelé erős csavarzajt hallottunk, kinézek, megjött a "Kitűző valahány", tolva a 7-es uszályt (amiről meséltem, hogy itt állt melletünk és azon bográcsoztunk). Az uszály deckjén kazalban a búvárok által  kitermelt kábeldarabok. Álítólag ez volt a titkos BM lehallgató kábelhálózatnak a mederbe fektetett része, amit valami okból nem lehetett ottfelejteni. No ezek is akkor jönnek amikor "jólesik" sivít a szél, szakad a hó, a szerencsétlenek meg pakolnak kifelé, meg daruzzák a kábelt a parton álló pótkocsis kamionra. Nem irigyelltem őket.

Jó kis meló ez a lektorálás. Na jó lehet én is túl precíz vagyok, de én nem tudok más lenni. Szóval ha az ember a sztorira koncentrál, nem veszi észre az elírásokat. De ha a szavakat nézi, a mondatokat vizsgálja, nem veszi észre a cselekmény hibáját. Mondok példát. Van a könyvben csempészvonal. (naná tengerészkönyv) Nos az árakat és a mennyiségeket értékelni kell kritikailag. Vagy a vitorlás versenyzés résznél a versenytaktikai történést. A szóelírások, betühibák meg olyanok mint a málnaszedés, akányhányszor újra átnézi az ember mindíg talál mégegyet. Aztán vajh mindebben meddig menjek el? Nyilván nem kifogásolhatom a szerzőt, mit hogyan írt meg. A helyesírásban se vagyok perfekt. Részben mert pl amikor én tanultam, akkor mások voltak a szabályok. Nekem még nem volt szabad "és" elé vesszőt tenni, a sorszámok után meg pontot kellett tennem. Ma meg másképp van, én még úgy írtam "25.-én", most meg úgy kell, "25-én". Szóval nem egyszerű. Gyanítom még egy fiatal magyartanárral át kell nézetnie a "GY"-nak a könyvét.

Vendég jött délelőtt, "T M" rég tengerészkollega (amúgy a Viza gépésze, ha emlékeztek még az ex csapatszállítóra, ami most Ráckevén rostokol), házi túrót tejfölt és tojásokat hozott, melyek felhasználásával "J" hatalmas túrógombócfőzésbe kezdett. Hozott még remek,  kőkemény diólikőrt is, ami a likőr nevet felülről karistolja, mert az alapanyaga körtepálinka, szóval nem az a lányos nyakolaj. Hála a kitartó fenéklemez hőhídmentesítésnek, valamint a következetes, felülvilágítón keresztül való szabályzott páraelvezetésnek, a fenékbordákat tapogatva a fiókok alatt kondenzvíz lecsapódásnak nyomát se találtam és az ablakokból is csak kettő, a tűzhely felettiek peremén keletkezett, mintegy félcenti széles gyenge párásodás. Szóval megint egy probléma amit kipipálhatok. Alaposan belakmároztunk a gombócokból, és jól elbeszélgettük a délelőttöt, meg a délután egy részét, de hát mi lehet boldogítóbb, mint a jó meleg hajóban régi dolgokról, hajókról, tengerészekről, kikötőkről fecserészni, miközben Juditka gombócával tömjük a bendőnket?  Ebéd utáni, a szalonban való  alvásból ébredve egy nem fogadott hívást találtam a telefonomon, amit hálistennek hátul a hálókabinban felejtettem (hideg ide, hideg oda, éjjel én még mindíg ott alszom), így nem ébresztett fel. Egy új látogató jelentkezett, alkonyatkor be is ugrott a hajóra, így ismerkedtünk meg egy kedves fiatalemberrel (na jó nekem már mindenki fiatalember, szóval családapával) aki egy általa "tördelőgrafikusolt" elegáns újság augusztusi számát  hozta, a címe "Otthonok és Kertek", benne a blogajánlóban Amapola eme naplója. Szeretettel üdvözlöm azon új olvasókat akik ezen keresztül találtak ránk!

Délután rögzítettem a gunwale szegély mentén a fényfüzért. Holnap felpumpálom a gumicsónakot és este lefényképezem. Jól odafagyott a kezem a kötözgetéskor, pedig még nincs is igazi mínusz. Mi lesz még ha jön a valódi tél?

Vacsorára futotta még a déli gombócból, sőt valamennyi holnapra is maradt, a kályhát alaposan megraktam akácfával, most (20:15) 36 fok van idebent, csak pucéran lehet elviselni, így viszont tökéletes, egyáltalában minden tökéletes!

Megint sikerült lenullázni a bukszát. A Marina bolt küldött egy hírlevelet, hogy 5000 forint kedvezményt ad a raktáron lévő készleteiből 20000 Ft vásárlás után. A hajó vizsgáztatásához mindenféleképpen szükségem van legalább hat darab mentőmellényre, ennél kevesebb személyre nevetséges lenne Amapolát vizsgáztatni (mindenkinek kell legyen egyéni mentőeszköze a hajón), szóval körülnéztem a webshopjukban és megállapítottam, hogy most, ezt az ötezres kedvezményt igénybevéve kell megvegyem a mellényeket. Ráadásul mélyen kellett a zsebembe nyúljak, mert a nyugateurópai zsilipekben kötelező a manőverező személyzet részére a mentőmellény viselése. Namármost mozogni, kötelet kezelni a szokásos, legalább 100-150N felhajtóerejű zárthabos mellényekben lehetetlen. Megoldás.... felfujódós kell legyen a hatból legalább kettő, az meg nem két fillér. Ma tehát megtankoltam a nagyjából porszáraz tankkal immáron a parti betonon ácsorgó öreg VW-t (már kezdődött a pénzszórás több mint 10 rongy), és megindultunk a boltba. Régen jártam náluk, még a Cserhát utcában voltak, az közel volt, a Hernádban laktunk akkoriban, azóta ők a Bécsi útra, mi meg Csepelre Amapolára költöztünk. Ha be kell autóznom a városba, már minden bajom van, azzal nyugtatgatom magam, meg a mellettem ülő "J"-t, hogy fogjuk fel "városnézésnek" a dolgot. (komolyan fontolgattam a BKV-val való utazást takarékossági okokból, de hogy néznék ki a villamoson 6db mentőmellényben?) No odanavigáltunk, nédda ki van a  boltban, a Kövendi Dénes!  Úgy bő 30 éve klubtársak voltunk a siófoki Vízügyben. Én rögtön megismertem, bár ő se az az acélos ifjú már, de egyrészt tudtam, hogy az övé a bolt, másrészt meg találkoztunk már bótsón, de biztos voltam benne, hogy ő nem ismer fel, mert érdekes mód  felettem se múltak el nyom nélkül az évek, meg pár éve szakállal álcázom a tokámat. De legnagyobb meglepetésemre, miután ráköszöntem és magabiztosan rákérdeztem, hogy ő tuti nem tudja ki vagyok, "dehogynem, a Vili az Amapoláról"! Lesett az állam, de felvilágosított (magamtól is rájöhettem volna), hogy olvasssa ezt a blogot, szóval "képben van" velem kapcsolatban. Na nekiálltunk beszélgetni, meg mellékesen mentőmellényezni. Nos hogy mondjam, nem szeretek ismeretségre hivatkozva senkit lelejmolni, különösen, hogy 30 évvel ezelőtti az ismeretség. Utálom, amikor évtizedekkel ezelőtti cimborák feltünnek arcukon barátságos vigyorral, mindíg rá szoktam kérdezni, milyen multilevel marketing cég alkalmazásában jutott eszükbe örök és megbonthatatlan (de nem évtizedekre szüneteltethetetlen) barátságunk. Szóval nem akartam "D"-től mást, mint a 20000 utáni 5000 árengedményt, esetleg... ha kétszer húsz lenne, akkor ha lehetne kétszer öt? De "D" igazán rendes volt, mert ismételten bebizonyosodott, hogy ez az eszement Amapolaprojekt újabb emberben kelt segítő érzelmeket. Szóval nagyon baráti áron hoztam el 2db gázos és 4db Polifoam habos mentőmellényt. Ezen felindulva hazafelé vettünk egy 25 méteres ledes fényfüzért, mert "J" hetek óta rágja a fülem, hogy Karácsonyra csináljunk már valami szép fénydekorációt a hajóra, na ezzel kifújt a pénz, mondjuk kajánk van elég a hajón, csak kihúzzuk a következő havi nyugdíjig. Felelőtlen öregek! ("J"-nek már mondtam, hogy szép mentőmellényt kapott karácsonyra.)

Reggel körletrendezéssel kezdtem a napot, a tegnapi fiók-, szekrénykipakolás után. Mostanában meglassultak a dolgok, a hidegben minden komplikáltabb, arról nem is beszélve, hogy tegnap hólapátolással ment el a reggel. Tegnapelőtt meg favágással. Most nekikészülünk, kitekerjük a 100m tömlőt és betankolunk édesvízzel, mert már a negyedik tartályt fogyasztjuk, nem bír ki még egy hetet a víztartalékunk, jobb ezt vasárnap intézni, amikor nincs autóforgalom a kerticsap mellett.

18:49 Azt gondoltam, hogy betöltjük a vizet, aztán pihenés, heverészés, szóval angolszombat. Na miután elkezdtük betölteni a vizet körbesétáltunk a telepen. (kb másfél óra míg bemegy az 1500 liter víz) Na összefutunk az asztalosokkal, akik éppen kommunista vasárnapot tartanak, van kikdobnivaló fájuk. Felaprítva két zsákkal, meg két baromi nagy bűkkfa foszni. Na indulás az udvaros kocsijáért, ami persze tele söpörvény szeméttel, azt kiüríteni, fát elszállítani, felfűrészelni, elraktározni, hidegtől merev slaugot feltekerni, amire minden kész, koromsötét van. Megérdemeljük a "manőver"-t lezáró stucát. "J" meg különösen megérdemli, a kocsival felmentem a lejtőn, hogy az úton keresztbeállva megakadályozzam, hogy valaki szézautózza a slaugomat, hát a havas sáros  lejtőn tolnia kellett az autót, miközben én kipörgő kerekekkel cikk-cakkoltam, szegény úgy járt mint a burleszkfilmekben, még a képe is sáros lett.

Mindenféle változások történnek körülöttünk, tegnap a Corvin motoros meghozta a Visegrád kikötőpontont, tegnap meg megállt velünk szemben a partnál egy vizibusz egy időre, egy rejtélyes rendeltetésű tákolmányt tolva maga előtt, alighanem a zsilipre várt. 

Tegnap a nagy főzőcskézés meglehetősen bepárásította a szalon kis légterét. Még a termopán ablakokon is folyt a víz, de ami rosszabb, a gáztűzhely környékén a fiókos pult alatt és a mosogató alatt, valamint a gáztűzhely alatt víz csapódott le a szigeteletlen fenéklemezen. Ezt nem hagyhatom, mert belülről fog szétrozsdásodni a hajóm. Idáig, normál páratartalomnál nem fordult elő, csak most a főzésnél. Ma kipakoltam mindent és a ROOFMATE kemény hablemez maradékaimmal leszigeteltem a fenéklemezt belülről. Ragasztáshoz vízbázisú szőnyegpadló ragasztót használtam jó bőven tunkolva az ecsettel, hogy lehetőleg ne legyen légrés a lemez és a hőszigetelő anyag közt. Egész nap térdeltem görnyedtem, ami csak azért kellemetlen, mert a bal térdem tegnap megint elkezdett sajogni.

Na így néz ki az ajtózár. Kívülről és belülről. A külső oldal azért ilyen fénytelen, mert még nincs lelakkozva.

 A pineket amiket korábban olajban kifőztem, felraktam a kályha fölé egy hűtőszekrény rácsra és amikor annyira felmelegedtek, hogy az olaj elkezdett belőlük kifolyni levettem és a felül látható félbevágott lakkosdobozban lévő visszal átdörzsöltem őket. (A rács alatt a kályha tetején száradó aprófa mindíg a következő begyújtás anyaga, csak arra kell vigyázzak, hogy lekapkodjam mielőtt meggyulladnak.) Vaxolás után így néznek ki. Ennél jobban nem

tudom megcsinálni.

Úgy alakult, hogy a jobboldali padláda lett az éléskamra. Ahogy alakul az időjárás, immáron hűtött a "kambuza". (olasz eredetű szó a tengerészzsargonban, valóban éléskamrát jelent)

 Sokat gondolkoztam, hogy idemásoljam e ezt, végülis ez a blog a hajóépítésről és a hajós életről szól. De nagyon aggaszt engem ami mostanság megy. Ma ezt írtam a Fialának, hogy befejezzek egy, a telefonban megkezdett gondolatot. Aztán majd eldönti megüti e a Q rádió szintjét, esetleg merészségét, mert ahogy nézem lassan erre is szükség lesz.

Ja és így néznek ki a kis Sünök.

No nem fényképeztem, mert a gépemben lemerültek a ceruzaakkuk. A tartalékból meg egyet korábban beraktam a faliórába, szóval így az sincs. Délelőtt kihasználva a napsütést hasogattam egy kis tartalék gyújtóst.  Délben megjelentek Sünék a négyhónapos hármasikercsemetéikkel, de őket se tudtam megörökíteni, pedig tüneményesek. Bár ikrek, és egyformák, de valójában mégsem. Ahogy nézem sose bőg egyszerre három, beosztják, egy ordít, egy felkészül, egy alszik. Nehogy már szegény anyjuk stressztelen maradjon. " J" teljesen megtáltosodik, ha csecsemőt lát, azonnal a karjába muszáj vennie, amúgy ha a bevásárlószatyorral át kell mennie a pontonra a partról a járón, majd frászt kap, fognom kell a kezét mert olyan bizonytalan, most meg az égnek állt az a rengeteg  hajam, amikor egy gyerekkel a hóna alatt papucsban(!!) lelibbent a járón. Na jó leejti, marad még kettő, de mi van ha mégis kell helyette csinálnunk egy újat? Nem úgy van az!

Délelőtt szétszedtem a búvárszivattyút, mert nem akart szállítani. Ha netalán télen cirkuláltani kell a vízet, hogy be ne fagyjunk, jobb ha nem akkor állok neki szerelni. Most ismét működik. Délután bevásároltunk. Ezt mindíg addig halogatjuk, amíg már szinte semmi ennivalónk se marad, mert még bevásárolni sincs kedvünk elmenni innen a hajóról. Én amúgyis utálok boltba menni. Nem az én műfajom. Elképzelni nem tudom mit zabálnak rajta  a nők. Ha mégis vennem kell valamit, alaposan utánanézek a neten és "célra repülök". Ha mégse sikerül egyből beszerezni ami kell és netán több boltot is végig kell járni, inkább lemondok a beszerzésről már a harmadik után, mert elfogy a türelmem. "J"-t életveszélyes fenyegetésekkel próbálom rávenni, hogy írjon egy alaposan átgondolt listát, hogy amikor elmegyünk végre hosszas nekikészülődés után ide szembe a Soroksári úti Tescoba (messzebb nem vagyok hajlandó elautózni), csak végigrohanunk, sitty-sutty bepakoljuk ami kell. Nem megy neki. Hiába van lista, "nincs a listán, de jaj ez is kell, jaj az is kell", össze-vissza lődörgünk a sok teszefosza vásárló közt, miközben ENGEM kérdezget, hogy milyen húst vegyen! Hiába mondom, hogy "kérdeztelek én valaha is, hogy mit miből csináljak a hajón?" Mi közöm nekem a kajához?? Mindíg legyen valami ennivaló! Hogy mi az tökmindegy. Amit ad megeszem, ha patkánymérget ad azt is. Aztán meg ha netán néha (többszöri unszolásra!)mégis megmondom mit ennék, arra egyből megdönthetetlen érveket sorol fel, miért nem lehet most éppen azt főzni. A másik kedvencem, kérdezi, kétféle kaja közűl melyiket főzze. Mondom az egyiket. De az azért nem lenne jó, mert....ez meg az. AKKOR MEG MIÉRT KÉRDEZED?!!! Ma egy darabig hagytam a listájával, meg anélkül pakolászni, aztán megindultam és amerre megláttam valamit amit úgy gondoltam, hogy jó lesz megennünk, beraktam a kocsiba és beálltam a pénztárhoz a sorba. Amíg sorra kerültem ő még elmehetett azért amit gondolt, hogy kell, de ezzel vége volt az egész tortúrának. Hogy én mennyire utálok bevásárolni! Bizisten ha feltalálnának valami tablettát, ami helyettesíthetné az étkezést, én soha többé nem vennék semmi mást.

2010 nov. 26. 10:45 Most felolvastam neki a fenti tegnapi naplóbejegyzést. Na, hogy mit kaptam! Szerencsére főleg a jobboldali (süket) fülembe kiabált. Szóval ragaszkodik hozzá, hogy ideírjam NEM IS ÍGY VOLT. (pl a húson azért töprengett, mert amit felírt marhahúst, az nem tetszett neki, mert zöld volt. Mondjuk tényleg) Tehát ideírtam. Tudjátok, mint amikor az ORTT helyreigazításra kötelezi a bűnös TV adót. Erre meg azt monjda, hogy "egyre aljasabb vagy". Lehet itt az ember okos? Úgy leszek vele, mint a médiamunkások, ha nem nyalják az aktuális hatalom seggét, nem kapnak enni. Bár egyelőre még aprítja a zöldséget a gombalevesnek.

Hálistennek elállt az eső. Tiszta, sőt főleg napsütéses idő volt, bár a múltheti meleg már valóban a "múlté". 10 fok fölé nem ment a hőmérséklet délben se, ha így megy tovább a végén nekem is be kell költöznöm aludni a fűtetlen hátsó hálókabinból a szalonba. Itt jó meleg van. Így néz ki a kályha nemsokkal a begyújtás után. De a beköltözéssel még megvárom a mínuszokat. Hátha idén mégse lesz tél. Ma befejeztem a szalon ajtót kívülről-belülről záró szerkezetet, fel is szereltem. A reteszként szolgáló fadarab visszakerült a tüzifatároló vödörbe. Egész fel vagyok dobva az ilyen apró változásoktól. Kiklattyintom, beklattyintom, záródik, nyitódik. Kívülről még le is lehet lakatolni. Régen bosszantott már ott az a primitívség azzal a gyújtósdarabbal, mégkorábban egy laposvas, rátapasztott hangszórómágnesekkel, amik mindíg leestek. Most végre végleges a megoldás. Most már sötét van, de holnap lefényképezem.

Nézem az ARC nyomkövetőjét. Úgy tűnik egyhalomban a mezőny, a több mint 200 hajó kis lufija egymás hegyén-hátán. http://live.adventuretracking.com/arc2010 Hehe. Ez az "egymás hegyén-hátán" azt jelenti, ha odapillant az ember a térkép bal alsó sarkában a léptékre, hogy a hajók olyan két-három Magyarországnyi területen "zsúfolódnak" össze. Mondjuk egy Kékszalag 400 hajós mezőnye a Balatonon? Oszt ott is gyakran alig látjuk egymást. Nem igazán áll rá az ember agya, milyen hatalmas is az óceán!

Helyén az árboctő kappája.     A ponyva anyag azért ilyen tarkabarka, mert ez is

maradékanyag, a patent kapcsok egy régi szakadt soling fockról lebontott darabok, a forstágra volt felpatentolva a fock ezekkel a quasi stágreiterekkel. Szóval ez is recicling, mint annyi minden Amapolán. Az Unicumos üveget palackposta céljára raktam el, egy különleges üzenetet fogunk belezárni és útra bocsájtani.

Ma ki se dugtuk az orrunkat a hajóból. Egész nap kitartóan esett az eső. Könyveztem, neten szörföltem, olvasgattam. Szépen mennek  a Rákóczyék az ARC-n. Nézem a hatóránként frissülő térképet a pozicióikkal (http://live.adventuretracking.com/arc2010 Fenix II. 175 ös rajtszám) olyan hajók mennek körülöttük, melyeknek a TCF-je nagyobb (TCF=előnyszám, minél kisebb, quasi annál jobb, tehát ha két hajó egyszerre fut be, az győz akinek kisebb a TCF-je, mert a pályán eltöltött időt ezzel beszorozzák és ebből jön ki a rajt-cél idő, így verhet meg egy hajó olyat is amelyik egy nappal előtte befutott), alig maradtak le a 60 lábas hajóktól. Persze hosszú lesz ez a verseny, legalább két hét, még sokminden történhet és a hosszabb vízvonalú, ráadásul siklásba hozható hajók természetesen jó pár nappal fognak befutni a vízkiszorításos, cruiser kategóriába tartozó túrahajók előtt. Zsóka ír a blogban az éjszakai delfinlátogatóikról ( http://blog.mailasail.com/fenix/24 ) hát ezért (is) irigylem őket. De megérdemlik. Ők azok akik üres kézzel (egészen pontosan ölükben két apró gyerekkel) mentek ki 30 éve Ausztráliába és mindent a saját tehetségüknek köszönhetnek. Ha belegondolok itthon a kicsinyes gáncsoskodó SI (Sárga Irigység) faktorral átitatott közegben nagy valószinűséggel semmire se vitték volna. Ott meg "P" a sajátmaga alapította mérnökcégében a végén 80 főt foglalkoztatott, "ZS" pedig egyetemi professzorságig vitte, legutóbb a Harvardon volt vendégelőadó.

Ezt írtam a könyvről a Fialának. A Q rádiban fog elhangzani.

Ross Macdonald, A Galton-ügy

Az amerikai-kanadai író, eredeti nevén Kenneth Millar  jeles krimiszerző. Bizonyára az én hiányos olvasottságom az oka, hogy mindezidáig  egy sorát se olvastam, de mégcsak nem is hallottam róla. A könyv igazi  izgalmas „letehetetlen” krimi, egyszuszra végigolvastam, pedig egyáltalán nem vagyok krimirajongó. Minden megvan benne ami a műfaj kelléke, gyilkosság(ok),  relytély, csavaros eszű magándetektív, aki ráadásul nem „verhetetlen”, stb. Én a legvégéig nem jöttem rá, hogy a mi az igazság az alapkérdésekben, hogy ki a bűnös és vajh a gazdag örökös igazi, vagy szélhámos, szóval engem sikerült a szerzőnek az utolsó sorokig kétségek közt gyötrődtetni, bár az én drágám, akinek a kezéből néhány oldal után kicsavartam a könyvet, mondván, hogy én kaptam, azt mondja ő az első perctől tudta, hogy  X  a hunyó (na nehogy lelőjem már a poént!), de hát ő sokkal érzékenyebb lélek mint én és női ösztönével ráérez hamar arra, amit én a tapló racionális agyammal akkor se veszek észre, ha kiveri a szemem. Na azért itt errről szó sincs, a történet van annyira csavaros, hogy végig lehessen izgulni. Veres Júlia fordítása tetszetős, sehol sem éreztem azt, amit  manapság gyakran érzek a kiadók „olcsításra” való törekvése során, hogy a kacifántos, csikorgó magyar mondatok mögött érzem az angol eredetit. Praktikus a könyv zsebméretű formája, a beépített könyvjelző, és nagyra értékelem, hogy 2200 forintért nem vécépapírra nyomott könyvet adnak az olvasó kezébe, hanem rendes sima fehér lapokból álló, igaz puhafedelű, de nem első olvasáskor darabokra hulló könyvutánzatot. Tehát a könyv egy ötös skálán legalább négyes, jószívvel ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit félreteszi Tolsztojt, vagy Thonmas Mannt, hogy a nyomorúságos magyar hétköz- és vasárnapjairól  valami könnyebb olvasnivalóval  terelje el a gondolatait.

Befejeztem az árboctő kappáját, majd holnap világosban lefotózom. Korán setétedik, olyan hangulattalan a munka, ahogy elmennek a fények. Esteledve fogtam egy bádog festékesvödröt és hogy ne koszoljak a hajónak még csak a környékén se, bevonultam a csarnoképületbe és egy villanyrezsón hűtőgépolajban (azért abban, mert olyanom van) kifőztem a "pin"-eket (azok a fa stiftek, amikre a kötelek lesznek lekötve pl az árboctő körül). Most megyek kiszedni őket az olajfürdőből, gondolom két óra elég volt, hogy kihüljön. Azt remélem ettől, hogy az olajjal telitődnek a fa rostjai, merthogy a folyamatos kötélkoptatás miatt felületi bevonás akár lakkal, akár viasszal nem igazán jöhet szóba, viszont ha netán vizet szívnak beledagadnak a furatba. Még sose csináltam ilyet, csak remélem, hogy beválik a módszer.

Ezt a képet kaptam az ARC-ről. "P" azt írja másodikként (!!) sikerült elrajtolni, az egész mezőny mögöttük volt a rajt után. (Legalábbis így tudom lefordítani a szöveget: "Second through the start line, fleet behind!", a mobil telefonja angol szavakat kínál fel az első betűk leütése után, csak a PC-n mailezünk magyarul.)

"MP"-nek igaza volt a tegnapi kommentben. Tényleg kihúzta megint valaki a fürdőkádból a dugót. Tegnap az eső miatt ki se igen dugtam az orrom a hajóból, de ma amikor kimentem a partra, mert el kellett bringáznom egy újabb könyvért a Q rádióba, amire recenziót kell írjak a Fialának, szóval nézem, minden kötél feszül, a pontonunk vége fent ül a parton, valóban vagy 10-20 centi lement a vízből. Azt hiszem úgy megy a dolog, hogy a Kvassay zsilip zárva marad, de a tassi zsilipet kinyithatták, ettől lehetett, hogy Ráckevénél előbb lehetett érezni a szintcsökkenést, mint itt fent. Szóval "mégis mozog" a közlekedő edények törvénye.

Ma szép napos idő volt, miután visszatértem a könyvvel (kifejezetten kellemes út volt kerékpárral Kelenföldre, meg vissza) folytattam a kappa szabásvarrást. Délután beköltöztem a varrógéppel a szalonba, mert napsülés ide, napsütés oda, egyre hül az idő odakint. Ja az meg nem úgy megy, hogy az ember csak előkapja a varrógépet, amit sok éve nem használt. Némi optimista erőlködés után szétszedtem a motort és olajozás, kommutátorcsiszolás után jobban megy a munka.

Ezt írtam a Sailing.hu ARC topikba: Vasárnap indul a népes mezőny Las Palmasból, hogy átszelje az Atlantit és befusson a Karib tenger egyik szigetére St Lucia Rodney öbölbe. Ez a verseny persze nem hasonlítható azokhoz az életveszélyes produkciókhoz, amik során az igazi profik "istenkisértenek", de azt hiszem mindnyájunk szájában összefut a nyál, amikor a verseny honlapjának képeit nézegetjük( http://www.worldcruising.com/arc/index.aspx ) idehaza az esőverte ablakaink mögött. (és én még csak hagyján, mert ezt azért itthon is hajón teszem, lásd http://amapola.blog.hu ) A versenynek furcsa mód van magyar résztvevője is, de elég nehéz rátalálni, én is csak azért tudom mert ismerem az előzményeket. Nos valamikori kalóz versenyzőtársam Rákóczy Pisti, és Zsóka a felesége, ausztrál állampolgárként, holland lobogójú Fenix II nevű hajójukkal készülnek a rajtra. Én nekik drukkolok. Részletek: http://blog.mailasail.com/fenix
http://www.worldcruising.com/arc/galleryarticle.aspx?page=SEP634256916966850397

A hajók poziciói itt követhetők.

http://live.adventuretracking.com/arc2010

Ahogy nézem a jeladók már be vannak kapcsolva. Lehet, hogy volt aki a kocsmába is magával vitte, mert másképp nem tudom elképzelni, a  120-as rajtszámú Snow Wolf mit keres a kikötőtől messze a parton. Többen a kép szerint a sziklákon, vagy a hullámtörő mólón vannak. De azért ez maga a csoda. Hogy innen látom, ki hol van innen 10000km-re!! Ja még annyit, hogy a Windows Explorer legújabb rámerőltetett változata nem tudja rendesen kezelni ezt a linket. A Google Chrom viszont remekül.

Esik, csak esik, csak esik. Nem tudlak benneteket semmilyen alkotással elkápráztatni. Nagyjából semmit se lehet csinálni. A "GY" könyvét "reszelgetem" (ahogy a lektorálást hívom). De mindjárt elalszom. Tegnap este két eső közt aprítottam egy vödör gyújtóst, a cockpitot korábban már megtömtem tüzifával, eltekintve a kényszerű pihenőtől, sokat nem zavar az időjárás.

Esőre virradt. Egészen pontosan virradatkor már nem esett, de valószinűleg egész éjjel igen, mert minden csurom víz volt. A munkát megkezdtem ugyan a cockpitban, amit nem győzöm áldani az eszem, hogy ilyen tágasra alkottam, ott a tüzifaraktár és most a varrógéppel felszerszámozott varroda is, mert  folytatni akartam a kappát az árboctőre, de a szabás-varráshoz állandóan próbálgatni kellett volna a "ruhadarabot" és vizes lett volna, így abbahagytam a dolgot. Apropos "kappa" az megvan? Olaszból átvett jövevény, tengerésznyelven így hívnak minden ponyvából méretre varrt takarót, mely az időjárás ellen véd valamely holmit, tartozékot a hajón, amikor az használaton kívül van. Egyszer láttam komplett hajódarut "lekappázva", nagyon szorgalmas lehetett a bócman azon a hajón.

A viaszolás nagyon látványos eredményt mutat, így néznek ki a farészek eső után.

 Miután az idő nem volt deckmunkára alkalmas, bevonultam a kényelmes műhelyembe a foxliba és elkezdtem csinálni a már fél éve papíron megtervezett záró szerkezetet a szalon ajtajára. Egyelőre egy tüzifa gyújtós darabbal "zárjuk" belülről az ajtót, na nem a vagyonvédelem miatt(itt senki nem akar éjjel beosonni), hanem hogy ha elmegy egy hajó, a hullámzástól ne csapódjon ki-be, na ennek az állapotnak fogok hamarosan végetvetni.

Helyén a főárboc töve. Ponyvából nekiálltam kiszabni és megvarrni rá egy kappát, hogy megvédjem a csomópontot a pinekkel az időjárás viszontagságai ellen télen. "J" sütött piskótát, most tortával tömjük a bendőnket. A gáztűzhely remekül működik. Balról a második gomb a sütő szabályzója, jól látszik 11óra irányában a filctollas jelőlése a kislángnak.

 Amikor a gáztűzhelyt átalakítottam vezetékes földgázról PB gázra, hogy a hajón tudjuk használni, egy eredeti gyári dűznikészletet használtam, amit erre a célra árultak. Az égőknél be is váltak, de a sütő az nem jó. Akármit csinál "J" (meg én a beállító csavarral)nem hagyja magát a láng leszabályozni. Húsoknál elmegy, mert ott folyamatos magas hőfok kell, de a piskótatésztát leégeti. Márpedig mostmár muszáj tortát is sütni a hajón. Ma megint megkíséreltem a beállítást, amit korábban azért hagytam abba, mert a sok állítgatástól a vacak réz csavarnak kitört a slicces rész az egyik fele. Ez egy elég spéci dolog, van benne egy 0,5mm átmérőjű átáramló furat, kicsit hasonló mint autó porlasztóban a dűznicsavar, csak itt keresztben van a furat. El voltam szánva, hogy belefúrok és törtcsavarkihajtóval kiszedem, de szerencsére nem volt szükség erre a ritkán sikerülő atrakcióra (5-ös csavar!!), sikerült kocogtatással kikínlódni. Vágtam bele egy új csavarsliccet, de a beállítás továbbra se működik, akárhova csavarom a láng mérete nem csökken. Kínomban filctollal bejelöltem a tűzhelyen a gázszelep elzárás előtti féligzárt állapotát, ekkor a láng lemegy a felére, ezen fogunk sütni, amíg jobb megoldást ki nem találok. Gyanítom, hogy kell keressek valahol helyette egy mondjuk 0,3-asat, mert teljesen behajtva is sokat enged át. Aztán felaprítottam egy tegnapelőtt zsákmányolt raklapot, meg a járódeszkát ami a Belo alatt eltört, egy heti tüzelőnk megvan belőle. Feltöltöttem a cockpitban a készenléti tüzelőtárolót, a hónap végéig kitart. "J" nagyrészt befejezte a kültéri farészek vaxolását, már csak a gázpalackos láda fele van hátra, szóval kitartóan készülünk a télre.

Tegnap reggel begyújtok, viszem ki a szemetet, átlépem a korlátokat a pontonon, egyszercsak ahogy megyek fel a lejtőn, egyre jobban elkezd fájni a bal térdem. Mi a fene ez? Mondjuk kétségtelen, hogy térden gyalogolva csiszoltam, törölgettem, lakkoztam körbe elöző nap a szegélyléceket, de volt rajtam gumi térdvédő! Így még nem jártam. Na azért  végigdolgoztam a napot, ki kellett használjam a jó időt. A fájdalom amúgyis csak addig igazán kínzó, amíg az ember odafigyel magára, amint nakiállok melózni, valahogy elfelejtem. Tehát még a reggeli harmat feláztatta koszt lesikáltam a deckről, ultrás vízzel felmostam, leöblítettem és feltöröltem. A nap aránylag gyorsan felszárította, én nagyjából bejelöltem a csúszásgátló felület helyét ceruzával és körbefestettem a maradék deckfesték egy részével, közben bakelitport szitálva a festékre. Hááát... szép nem lett, de nem csúszik az biztos. Ma le fogom kenni mégegyszer, újra szitálva a port és ha az időjárás kitart (meg a térdem bírja, mert persze mindezt térdelve kell csinálni), holnap lefestem egy fedőréteggel. Nagyon fontos volt a havazások előtt megoldani a csúszásgátlást, mert tavaly a frász jött rám, amikor a friss porhóban álltó helyemben oldaltszánkáztak a lábaim mindössze a deck minimális lejtőjének hatására. Szóval ma folytatom térd ide, térd oda. Amúgy volt egy ember aki végiggyalogolta Angliát és erről írt egy könyvet. Se a szerző nevére se a címére nem emlékszem, de arra igen, hogy valahol félúton rettenetesen elkezdett fájni a lába. Keresett orvost, aki azt mondta, pihenjen, hagyja abba. Keresett másik orvost, az is azt mondta. De nagyon nem akarta abbahagyni a gyaloglást és felkeresett egy embert aki annakidején a gyalogos katonák mellett felcserként működött. Az öreg katona alaposan megvizsgálta a lábát és kijelentette: "uram ennek a lábnak egy dologra van szüksége, gyaloglásra!", és  valóban, bár eleinte fájdalommal kűzdve, de egyre javulva folytatta a túrát és rendbe is jött a lába. Na én is követem a módszert. Nehogymá' a szervezet parancsoljon!!

18:33 Hát a deckfestésből nem lett semmi. Nagyon úgy tűnik kifutottem az időből. ma igazány szép idő volt, de bármennyire is sütött a nap, bármilyen meleg is volt délben, a hajó árnyékos oldalán nem száradt fel teljesen az éjszakai nyirkosság. Márpedig nedvesre nem lehet festeni akrillal. Nagyobb baj nincs. A deck csúszásmentes, a festék eláll jövő nyárig (már vagy 4 éve vettem és semmi baja), akkor fogom felkenni a véglges rétegeket amikor hosszú meleg napsütéses napok lesznek. Télre megfelel így ahogy van. A térdem reggel elég nehezen "indult be", de a szúró fájdalom tompa sajgásra váltott, használt az éjszakai borogatás, előtte meg valami kence amit "J" kent rá. Azért nem henyéltem, csónakból körbemostam a hajó oldalát, sikaflexszel kikentem a korlátlábak hézagjait a szegélyléceknél, hogy télen ne tudjon befolyni oda a víz. Aztán még tegnap este csináltam egy vaxot a kültéri lakkozott dolgok védelmére. Az úgy működik, hogy vízköpenyes enyvfőző edényben megolvasztok méhviaszt és elkeverem terpentinnel. Ezek manapság már beszerezhetetlen anyagok, valamikor 20 éve egy szakács kollegámtól vettem a viaszt, aki méhész is volt, a terpentint meg ugyanakkor, a valamikori Erdőkémiától, ami azóta azt hiszem megszünt, a terpentin meg jövedéki termékként eltünt a boltokból. A terpentinből annyit kell beletenni, hogy szobahőmérsékleten olyan cipőpaszta állagú legyen a kihült anyag. Amúgy a klasszikus cipőpaszta is így készül, csak még faggyút is adnak hozzá. Sőt, az autómotorok termosztát patronjában is ilyen keverék van. Amit én gyártottam az a régi Tangó paszta megfelelője. Ezzel a vaxszal "J" egy puha flanell ronggyal az összes kültéri lakkozott felületet átdörzsölte, majd egy másik ronggyal kifényesítette. A kezelést havonta meg fogjuk ismételni. A viaszolástól a kezelt felület ledob magáról minden nedvességet, az eső, a harmat gömb alakú cseppekben gurul le róla.

Ragyogó napsütésre ébredtem. Reggeli után a még harmatos korlátfákat, meg a fux tetejét, amikre tegnap két réteg lakkot már ráraktam 350-es papírral vízbecsiszoltam és miután leszáradtak és áttörölgettem őket, rákentem még négy-öt réteg lakkot. Ahogy mondtam tegnap is kicsit vastagabb rétegeket kenek, mert nyom az idő. Aztán a gunvale szegélyléceit is körbecsiszoltam, ezek nem voltak még rossz állapotban, végülis csak tavasz óta vannak az időjárásnak kitéve, de a téli felkészülés jegyében ezek is kaptak két réteget.                                                   

Amióta tükör van a headben, nézegetem magam, nem sárgulok e az irigységtől, barátaim leértek Las Palmasra. Barcelonától odáig csodás utuk volt, delfinekkel, bálnákkal, madarakkal, teknősökkel. http://blog.mailasail.com/fenix A nevek ne tévesszenek meg senkit, a Steve az a Pisti,a  Liz meg a Zsóka, csak ők már ausztrálok. 

Éppen ebédelünk, amikor sistergést hallunk. A környezet zajai alig hallatszanak be a vastag hőszigetelés miatt, de a hajótest felerősítve közvetíti a hajócsavar hangokat, kinézek, hát látom ám, hogy egy nagy hajó, orra elé kötött két pontonnal jön felénk.  Na letettem a kanalt amivel "J" isteni pulykanyaklevesét kanalaztam, kaptam a fényképezőmasinát és kimentem a pontonra megörökíteni az eseményt. Megmondom őszintén nem rajongok a tőlünk északi irányban felhalmozott vasárúért, írtam már róla, mindíg attól rettegek, egy vihar a nyakamba tólja az egész csurmát, hát most újabb két pontonnal szaporodott a roncsok száma, egy gyufaszálat nem lehet bedugni közéjük, annyira eltömték valük az Amapola és a sólya közti partszakaszt. Ezek után szóba nem jöhet, hogy bármit is igazgassak a köteleiken, mert ekkora tömeggel már nem bírok el, de reményeim szerint a vihar se.

 Tiszta szerencse, hogy a Viza ottrekedt Ráckevén, mert körülbelül annyi hely  maradt a számára, amennyi Juditka és a pontonon könyöklő fiatalember közt van.

Ha nem lennének a korlátok lehetne focizni egyet a bezsúfolt roncsokon. Aztán a fiúk búcsút intettek és a CORVIN távozott a zsilip irányába.

"J" még tegnap hazament piacozni és mosni, így reggel nem gyújtottam be, hanem felkelés után mindjárt a kémény kikormozásával kezdtem. Én még a fűtetlen hálókabinban alszom, és nagyon jól elvagyok ott, hatalmasakat durmolok és szines élvezeteseket álmodok a három hálózsákkal betakaródzva, csak ő aludt a betegségére való tekintettel a szalonban és akkor kelt fel, amikor már begyújtottam és jó meleg volt. Amúgy a szalonban a jelenlegi meleg időben egy reggeli és egy késő délutáni begyújtással, egy egy alkalommal max 3-4 kiló fával remek a hőmérséklet, reggelre is legalább 15-16 fok van. Szóval a dugulásáelhárító spirál  (amire amióta vizen van a hajó hálistennek nem volt szükség) végére egy rongylabdát drótoztam és kívülről a kémény levétele után végigtekergettem a kályháig a füstcsövön, mert szétszedni a kosz miatt nem volt igazán kedvem. Alúl klapátoltam három nagyobbacska homokozólapátnyi kormot, a szalont felporszívóztam és feltöröltem nedves ronggyal, most patyolattisztaság van és kellemes tűz lobog a kályhában. Ahogy felszáradt a reggeli harmat nekiugrottam és szalagcsiszolóval lecsiszoltam a fux tetejét, meg a fa korlátborításokat, ezeket már két tél és három nyár rongálta, most újrapácoltam és lakkoztam őket. Elveimmel ellentétben, miután sietni kellett a sötétedés miatt, nem egészen híg, hanem valamivel vastagabb lakkot tettem a fákra, mert az éjszakai párásodás beszívódását mindenféleképpen meg akartam akadályozni. Két réteget tudtam felhordani, a többit holnap, ha reményeim szerint kisüt a nap. Rettenetesen lerövidült a nap munkára alkalmas része. Hiába, ez már a tél, ha nem is szeretjük. Alkonyatra megjött "J" is mindenféle élelemmel, főznivalóval a "banyatankjában", most rotyog a húsleves a gázon, szép az élet! Legalábbis az enyém. Ő szegény két órát várt a sorára a Díjbeszedőnél, hogy méltóztassanak már tudomásul venni, hogy otthon nincs vízfogyasztásunk, mert hiába van kiírva a pontos mérőállás, nem veszik tudomásul, még úgy se, hogy nemrég a megbízottjuk le is fényképezte a vízórát, de azért már kétszer is megsaccoltak valamit és arról küldtek számlát. Egyszer még kifizettük, de  miután szinte alig van fogyasztás, hisz csak a mosás megy otthon, túlfizetésben vagyunk így is, nem akartunk még egy számlát kiperkálni. Na az egész rendszer arra van kitalálva, hogy valaki elmarad a fizetéssel, hátraléka képződik és azért megy be, hogy rendezze. Ezért jó sokat várakoztatják (nyolc ablak, de csak két ügyintéző), mert a számítógép jelentősen lassítja az ügyintézést(!?), valamint helyben be kell fizetnie csekken(??!) a hátralékát plusz a számla-ügyintézésnek van egy díja, quasi büntetést is kell fizetnie. Ergo, Judittal is "természetesen" pótdíjat akartak fizettetni, miután órákat várakoztatták. Na ...szóval mondott nekik dolgokat és végül is nem fizetett.

Leszedtem a támfákat a head tükörről, szuper, lehet fésülködni (már akinek van haja, én nem szoktam ilyesmivel vesződni), sőt a jó régen az OBI-ban vett nagyítós tükröt is rácuppantottam a szívókorongjaival, még borotválkozni is tökéletes. Na azért csak módjával, mert amióta magánzó vagyok és nincs "megfelelés" hetente max kétszer, de inkább csak egyszer kaparom le azt a kis részt a képemről, amit nem borít szakáll. Gondolkodtatok már ti is rajta, hogy hogy van az, hogy az ember haja elfogy, miközben a szakálla meg egyre inkább olyan mint a drótkefe? Miért nem fordítva van? Csak azért, mert a szakállamat 18-61 éves koromig naponta borotváltam?

Hát az eső ugyan elállt, de nem volt igazán bizalomgerjesztő az idő. Fél szemmel az eget fürkésztem, nem kezd e el esni, miközben az árboctalpba bemartam a kábelek kilépőnyílását. Lenolajkencével le is kezeltem gyorsan a fát, ha netán mégis esne ne szívjon már vizet. Lefestettem amit tegnap hegesztettem, hogy az átmeneti rozsdásodásnak is elejét vegyem. Szerettem volna a fedélzeti korlátokat is lecsiszolni és lelakkozni párszor, ezt a tél beállta előtt mindenféleképpen meg kell csináljam, mert eléggé tönkretette az időjárás a lakkozást, de nem mertem belekezdeni az időjárás bizonytalansága miatt. Talán holnap. Viszont megtaláltam az üvegvágókat, be is vágtam méretre a mosdó fölé a tükröt, Sikaflexszel ragasztottam fel, most alátámasztva és odanyomatva ideiglenes dúcokkal szárad, gondolkodtam nem kellene e egy keretet csinálni neki, biztos ami biztos, de megbízom a Sikaflexben, aligha fog leesni a tükör, előtte mind a tükör hátlapját, mind a bakelit falat letöröltem etilacetátos törlővel, ennek jónak kell lenni. Ha már kéznél volt a Sika, a szalon ablakainak belső oldalán kihúztam vele a keret és az üveg közti pár milliméteres hézagokat, elejét venni a kondenzvíznek a burkolat alá jutását. A dupla hőszigetelő üvegeken nem csapódik le pára általában, vagy csak kevés, viszont a külső lemezről a ráhegesztett szögvas keret hőhidat alkot, ha a  belső fa keret nem fekszik rá pontosan az üvegre, na ezeket az illesztési hézagokat kentem most ki.

Tudok esőt csinálni és elállítani azt. Elég csak feltekernem a cockpit bejárati ponyváját máris rákezdi, de amint jól elázott minden a csapó esőtől (tiszta déli a szél), és fogam közt csúnya szavakat mormolva leeresztem, eláll. Ma kétszer is sikerült a varázslat. Az időjárásra való tekintettel úgy gondoltram, hogy jól felszerelek egy tükröt a headbe, mégis fürdőszobatartozék, legyen már komfort! Persze a tükröm mérete nem oda való, sebaj, három(!!) üvegvágóm is van a hajón. A délelőtt nagyrésze a kereséssel telt. Sehol nem találom őket. De itt vannak, és addig nem nyugszom amíg meg nem lesznek. PONTOSAN tudom, hogy a szalonban a jobb 2-es fiókban voltak, de amikor a konyha odaköltözött, a szerszámok nagyrésze előre ment a fuxba. Ettől kezdve bárhol lehetnek. Gyanus volt az irodaszeres fiók. Na egy ilyen fiók megbolygatása mindíg nagy feladat, mert mindenféle papírok előkerülnek, kidobjam, ne dobjam? Jé!! ez meg itt van? Már százszor kerestem. Ennek nem itt van a helye! Stb stb. Kíméletlenül szórtam a papírokat a kályha elé a következő begyújtáshoz, "J" meg szedte őket vissza. Öt éve nem használtam a régi munkahelyi névjegyeimet, miért is tettem volna, már boldog nyugger vagyok, nem nyomorult rabszolga, kidobom, "J" szedi vissza, "jó lesz az még írni a hátuljára, meg a mobilod még ugyanaz!"Azért amikor nem nézett oda a nagyját mégis eltüzeltem. Írni? Annyi a jegyzettömb, firkapapír a hajón, hogy amíg élek elég. Szóval esőnapos munkák. Hónapok óta csikorog a head ajtaja. Megkentem, igazgattam, semmi eredmény. Ma odakucorodtam a klozettra és azt mondtam addig nem jövök ki onnan, amíg meg nem találom az okát. Mit mondjak, nagyon úgy nézett ki vagy egy órán át, hogy ott fogok megöregedni. (ennél jobban) És amikor már hangosan is azt mondtam "J"-nak, hogy feladom, megláttam az okot! Ahova mindezidáig eszembe nem jutott volna nézni, az ajtó bal alsó sarka nyitáskor súrlódott a WC csésze számára megemelt padlórész sarkán. Nem is a zsanéroknál volt a hiba. A szakadó esőben nem volt kedvem előremenni szerszámért, így a svájci bicska fűrészével, reszelőjével icipici alakítás és csodák csodája, nem csikoroooog!! Holnapra jobb időt mond a rádió, de ami még bíztatóbb, a barométer is meglódult felfelé, ismét deck munkák lesznek amint kisüt a nap.

Szép napra virradtunk. Bár a barométer hatalmasat zuhant tegnap óta, gyakorlatilag ennél lejjebb már nem is tud mutatni, de elkezdtem felhegeszteni a 20-as anyákat a forgáspont tengelyét alkotó csavaroknak. Na épp befejeztem, amikor megjelent a Belo, részben, hogy kiegészítse a riportot, részben egy jót beszégetni hajókról és ha már itt van, hogy segítsen a gépen rakosgatni a dolgaimat.  No látom feltünni a járónál, aztán pár másodperc múlva eltünni a szemem elől! Eltört alatta az a tyúklétra szerű tákolmány, amit még akkor csináltam amikor az uszályon át jártunk be. Minket vidáman kibírt a teherautó pótkocsi oldaldeszkából készült, igaz enyhén korhadt deszka, sőt korábban őt is többször, de hát ő erősszeles finnes, egyedül nehezebb mint mi ketten. A dolog cseppet se vicces, a parton sziklák vannak, kétségbeesetten siettem oda, közben azon törve a fejem, hogy ha összetörte magát és nem tud kimászni, hogy fogom felemelni? Szerencsére kimászott magától, hanem a vadiúj csúcsmodell laptopja vízbeesett!! Ráadásul szétszedhetetlennek bizonyult a rendelkezésemre álló szerszámokkal, így csak kicsorgattuk belőle a vizet a CD lyukon és felraktam a kályhára száradni. Aggódva várom a híreket vajh nem esett e komolyabb baja. A látogatás után felnézve az égre láttam, hogy a barométer nem hazudik (Hajmási Péter/Pál) sebtében leadogatta a szerszámokat "J" nekem a fuxba és épp csak hogy ebédelni kezdtünk az eső is rákezdett. Hát ma akkor a továbbiakban blogolás, könyvlektorálás, szóval belső tevés-vevés lesz a program. A betegség végén járunk, de a pihenés azért nem fog megártani, úgyis fáj a derekam napok óta, egész pontosan amióta a svédtornát végeztem a ponton köteleivel, amit aztán árbocemelgetés követett.

16:47 Megnyugodtam. Most írta a Belo, hogy szétszedés és hajszárítózás után OK a gép.

Nem mertem komolyabb dologba kezdeni a decken, mert nagyon gyanús volt az égbolt. És valóban, hamarosan rá is kezdett szemerkélni az eső. Komolyabb munka helyett délelőtt a fuxban rámoltam a műhelyt, mert a rendetlenség már olyan mértéket öltött, amely minden további munkát lehetetlenné tett. Most ismét összezsugorodtak a dolgok a polcokon és megnyílt a munkatér. Prüszkölünk, köhögünk, de azért gyógyulunk.

Reggel hétkor már kihasználva a jó időt (jön a tél jön a tél jön a tél!!!) gyorsan vágtam még gyújtóst, meg behordtam pár vödör fát a cockpitba. Biztos említettem már, de nem győzöm hangsúlyozni, csak akkor vagyok nyugodt, ha legalább egyheti tüzelő itt van az ajtóban, azzal átvészeljük, ha esősre fordul az idő és pár napig kimenni se tudunk igazán. Meg kimenni még csak hagyján, vízhatlanban nem gond, de kitakarni a kinti tárolót, áztatni a fát behordás közben nem szerencsés.  Reggel minden csurom víz az éjszakai páralecsapódástól, ezt kihasználva felmostam a decket. Korábban vödröztem, meg búvárszivattyúval nyomattam a vizet a deckre, de legjobban bevált, legkevesebb erőfeszítéssel jár a folyamon már tán évszázadok óta használt "svábler"! Ezt az eszközt akkor ismertem meg, amikor a Buda nevű iskolahajóra behajóztak a Dunára egy hónapra tűz- és munkavédelmi tanfolyamra, mielőtt a tengerre mentem volna. Szóval svábler. Azt hiszem a magyar neve "nyüstbojt", de senki nem nevezte így. Gondolom a blog olvasói közűl nem sokan ismerik, se a tengerhajózásban, se a sporthajózásban nem használják, egyedül a Dunán találkoztam vele, ezért elmondom. Valamikor régen a köteleket nem vacak műanyagból, hanem jó nedvszívó szálakból sodorták. Na egy ilyen jó vastag kikötőkötélből az ember levág egy másfél méteres darabot, az egyik végére köt egy törökfejet, vagy elbabázza, szóval biztosítja, hogy egyben maradjon, a másik végét meg szétfejti elemi szálakra. Az elkötött végébe belefon egy két méteres dobókötelet, ezzel a kötéllel belelógatja a Dunába, a bojt megszívja magát vízzel, mire a dolgozó kirántja és széles mozdulatokkal bő vízzel mossa vele a fedélzetet. Ennek az eszköznek a "háziasított" változata az a nyeles izé, ha jól emlékszem "mop"-nak hallottam emlegetni, de erre nem esküszöm meg, amit egy kinyomókosaras vödörrel árulnak azoknak akik nem szeretnek felmosóronggyal hajolgatni. Na amikor a műhelyt takarítottam az árbocmunkák végén kiköltözéskor, találtam egy ilyen izét, amit én merő nosztalgiából továbbra is sváblernak hívok, ezt mártogattam a vízbe, vödör se kell és szépen lemostam a decket vele.

Aztán folytattam a főárboc alsó végének kialakítását, negyed kettőre végeztem is vele, remélem az epoxi a hideg idő ellenére csak megköt valahogy, merthogy a vasakat amiket az árboc négyszögletes végébe két oldalról bemartam ebbe ültettem, mielőtt odacsavaroztam. Miután a kábelek miatt nem lehet az árbocot keresztbe fúrni, a kétoldalt kialakított fészekbe fogok egy-egy 20-as csavart becsavarni jobbról balról, ezen fog forogni az árboc töve felállításkor, ledöntéskor. Azért a betegség kivesz belőlem, gyenge vagyok, alig vártam, hogy végezzek az ebéddel, máris zuhantam vízszintesbe és aludtam egyfolytában másfél órát, de utána se volt kedvem semmi értelmeset csinálni, csak piszmogtam. Azt hiszem ledőlök, mert fáj minden tagom. Ahogy ezt írom megszólal életem párja, akit nálam sokkal jobba ráz a köhögés és mindketten egyfolytában fujjuk az orrunkat, "olyan vagyok mint a szar". Csatlakozom az előttem szólóhoz.

Jajaj. Nem szabad nekem már egy napot se lazítani? Egy napot kihagytam, máris hiányoltok. Szóval köszönöm az aggódást, úgy tűnik túléljük. Itt a jó levegőn még betegnek lenni is jobb, mint a kies "Csikágóban" (VII. Hernád u.) ahol korábban laktunk. Mindenféleképpen kímélni akartam "J"-t, én úgy tűnt befelé megyek a kórba, de ha ő visszaesik, egyszerre ketten leszünk betegek, ami nagyon nem lenne jó. Ezért őt ágyba parancsolotam és pénteken én mentem piacozni. Vettem mindent ami kellhet, hogy pár napos betegség esetén se legyen élelmezési gondunk. Végülis egész jól bírtam, úgy tűnik engem  kevésbbé vesz elő a kór, mint életem párját, bár amire a tömött hátizsákkal hazatértem ő meg kitakarított idebent, szóval nem feküdt, hiába mondtam neki, hogy még ne kelljen fel. Na én meg kifigyeltem ráadásul, hogy a sólyaművészek a kihúzásra váró két Mahart Passnave pontont megint ipegcsak kiakasztották a parti cönkökhöz, ilyenkor mindíg attól félek, hogy egy éjszakai viharos szél ránknyomja az egészet, szóval elkezdtem ráhúzkodni a köteleikre. Mondjuk őket különösebben nem érdekli, ha összeverődnek a vízen úszó dolgaik, a profik ahhoz vannak szokva, hogy minden döng, csattog, horpad, a fendert, puffert, ballont, nevezzük akárminek, nem ismerik. Mentségükre legyen mondva, hogy mindössze ketten nyüstölik a vasakat, "F" a rangidős van vagy 160 kiló, fel se tud mászni  a recsegő ropogó lábaival a vízen úszó pontonra, "P" meg másmilyen fogyatékos, szóval ennyi telik tőlük. Na amire valamennyire meghúzgáltam a rettenetes, vagy 25mm vastag köteleket, kezem-lábam remegett, olyan sűrűn szedtem a levegőt, hogy válaszolgatni se tudtam "J"-nek aki a partról látott el jótanácsokkal. Ezután már csak zuhanyozni volt erőm, mert mindenem átáztatta az izzadság, de végülis ugye influenza ellen izzadni kell.  Megebédelve kialudtam a fáradalmaimat és  nem kezdtem komolyabb dologba, mert este osztálytalálkozónk volt a Moszkva téren a Trombitásban. Sajnos megint eggyel kevesebben vagyunk abból a harmincból, akik az Üteg utcai Villamosenergiaipari Technikumban érettségiztünk 1963-ban. Már hatan meghaltak egykori osztálytársaim közűl. Az, hogy minden évben összegyűlünk egyszer egy vacsorára 14-15-en, kizárólaga a Lambert Mikinek köszönhető, aki fáradságot nem kímélve nyilvántart mindenkit és ilyenkor ősszel összetelefonálja a bandát.

Ma csodás napra ébredtünk, reggel hétkor úgy éreztem kivet magából az ágy és bár folyik a taknyom (bocs), tüsszögök, köhögök, kissé erőtlen is vagyok, de nem nyughattam és nekiálltam a főárboc talp billenő befogását elkészíteni. A műszaki megoldást úgy gondolom sikerült kiötleni, így kihasználva, hogy üres volt a lakatos műhelycsarnok, kifúrtam a 8mm vastag vasanyagaimba a 21,5mm átmérőjű furatokat a nagy oszlopos fúrógépen, mert ezek azért nem azok a méretek, amikkel itt a hajón meg tudnék bírkózni. Kardinális szempont az árboctalp kialakításánál, hogy felállítva a főárboc egy 1946-os Kossuth ötforintoson nyugodjon, ezt a hibátlan ezüst érmét egy olvasóm küldte, szégyellem, de nem jegyeztem meg ki volt, de örizgetem mostmár második éve és hamarosan eljön az idő, hogy ahogy a hajós babona tartja a helyére, a főárboc talpa alá kerülve, varázserejével megvédje Amapolát a gonosz viharoktól. Végülis nem panaszkodhatok a betegségre, simán végigdolgoztam a napot, és attól eltekintve, hogy a szokásos papírzsebkendő mennyiségnek a sokszorosát fogyasztom a közérzetem is remek.

Nemrég itt járt a Belo aki egy riportot csinált velem már régesrég, talán most a Jacht magazinban lesz belőle valami, vele volt a Mag Andi akivel vízre szálltam, hogy néhány fotót csináljon Amapoláról. Pillanatnyilag azzal kínlódom, hogy ide rakjak néhányat de amióta kidöglöttek a programok a gépemből ez nem ilyen egyszerű. Most újra töltöttem a Picassát, azon sikerült úgy "lerontanom" a "J" által az én gépemmel készített képet, hogy ide másolhassam, de az Andi képeit, amit a Belo átküldött azt nem tudtam kizippzárazni, mert a kizippzározóm kimúlt és nem tudom hogy kell újracsinálni, amit meg lerontva átküldött, hogy beférjen a "borítékba" az meg ilyen szemcsés. Mára feladom, elfáradtam.

2010 nov. 9. szerda. Ma itt járt a Belo és megigazította a zippzárazót. Kijavítottam a képeket. Mindjárt más!