Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @sefotos: Meg különben is... AZÓTA SE volt hó amióta azt a képet csináltam a tetőről. :( (2024.10.21. 11:20) Péntek.
  • A Tengerész: @whale: Kösz, de egyedi és azért ereszt, mert elrepedt egy üveg benne, szóval azt cserélni kell. (2024.10.11. 17:13) Szerda.
  • A Tengerész: @Sün77: Teljesen igaz. Sőt ha belegondolok abban sincs, hogy 80 éves koromra negyedére fogyott az ... (2024.10.04. 09:06) Kedd.
  • A Tengerész: @hitvantanyitto.blog.hu: Mindazonáltal valami nem stimmel, mert most nézem a térképen, túl messze ... (2024.10.01. 08:50) Vasárnap.
  • A Tengerész: @aiolosz: Hát IGEN. Ugyanakkor tudtam, hogy eljön ez az idő, SŐT lesz ennél még sokkal szomorúbb i... (2024.09.26. 08:39) Szerda.

Linkblog

Vasárnap.

2013.02.03. 08:44 :: A Tengerész

Ahogy temtom írja egy hét... már nagyon várom hogy leteljen. Annak ellenére, hogy egyfolytában fekszem, mégis visszatért a láz egy napra, teljes erőtlenség van és beindult a takonykór, a fuldoklásig menő köhögéstől fájdalmakkal a rekeszizomban, szóval csúnyán bekaptam. Eddig sose jutott eszembe, hogy mennyire "kép"-esek ezek a szavak, hogy "gyengélkedik", "lábadozik". Pedig szaporodnak a teendők, az édesvíznek nagyon a végén járunk, egy hete a 4-es (utolsó) tankból megy a fogyasztás, fel kellene tölteni a tankokat, mert egyszercsak itt állunk "megfürödve"(egész pontosan leszappanozva öblítővíz nélkül),  a kályhának alig van cúgja, kormozni kell, hogy csak a legfontosabbakat említsem és akkor még szó sincs építésről, előrelépésről, ez csak napi rutin, karbantartás. Mindemellé az időjárás is pocsék, viharos szél, csapkodó eső, hol van már a pár napja még simogató napocska? Egyetlen vigasztaló dolog, hogy láztalanul ébredtem, ha így maradna, összeszedem magam annyira, hogy kikormozzunk, a víz töltést meg holnap abszolválnánk, talán kitartunk addig a maradékkal.

1 komment

Péntek.

2013.02.01. 18:44 :: A Tengerész

Fhuuú, talán túlvagyok rajta. Igaz gyógyszerrel, de négy nap óta először vagyok láztalan. Annyira elerőtlenedtem a folyamatos láztól, hogy volt, hogy a gép előtt nem tudtam ülni, abba kellett hagyjam az Emailezést és lefeküdni. Pedig néhány dolog miatt muszáj volt kimenni a hajóról is. Kémeim jelentése szerint vége a jó világnak, februártól visszajönnek a kényszermunkások. Azaz sürgősen el kellett zárni a műhelyben a dolgokat, mert jönnek a karácsonyi szünetben kiéhezett értékmentők "oszt annyi" a békés elmúlt hónap során kényelmesen előlhagyott dolgaimnak. Szóval jön a régi feszes rend, szerszámokat még egy pisálás erejéig való eltávozás alkalmából is zárni kell. De előtte kicsit fel kell épüljek, mert ebben az erőnlétben fizikai munka szóba se jöhet és tapasztalatból tudom, hogy ha erőltetem, még vissza is eshetek, szóval ha lement is a lázam, még legalább két nap pihenő.

2 komment

Kedd.

2013.01.29. 17:50 :: A Tengerész

Vasárnap délután nekiálltam összerendezni a kőrisfa anyagot amiből a fa blokkok "kabátja" lesz. Ez a faanyag saccra vagy 6 éve szárad a "ház körül", tudomásom szerint már rég megszűnt a Hárosi Falemez Művekben a gyártás, aminek a hulladékaként vásároltam aprópénzért. Mázlim van éppen elég az anyag.Tegnap felszecskáztam körfűrésszel közelméretre, ma reggel jött autóval a KJ és az egészet kivittük a csepeli műhelyébe ahol méretre szabtuk, martuk az egészet. Tegnap nagyon belehúztam, az ebéd utáni alvást is kihagytam, 12 órás műszakot nyomtam le, olyan fáradt voltam estére, hogy arra magyaráztam az elerőtlenedést. Azért volt egy rossz előérzetem (a pocsék közérzetem mellett) bevettem egy aszpirint és korán lefeküdtem. Ma egész jól kezdtem a reggelt, de miután visszatértünk és kipakoltuk a méretes anyagot, megint éreztem, hogy "válami ván" (Arkagyij Rajkinra ha emlékszik valaki). Délután 37,8-at mértem, most lapítok a melegben, semmi munka, alighanem megfáztam, mert köhögök és kapar a torkom, szóval valami felsőlégúti izé, remélem nem influenza. Nem kell valakinek gázálarc? Az M készletből kidobtak párezret, itt eszi a fene az udvaron egy vasládában. Állítólag veszélyes hulladék a fegyencekhez fogják elvinni, hogy bontsák ki belőle a fémet. Mondjuk idejükbe belefér, tán még változatosabb is mint a zacskóragasztás, mert fém bennük csak a csatt a fejpántokon, meg a szemablak keretek.

13 komment

Vasárnap.

2013.01.27. 19:44 :: A Tengerész

A cockpit feletti sátortető immáron jó pár őszi és téli hónapban bebizonyította a használhatóságát. Esőben, hóesésben, szélviharban és mindezek kombinációjában megállja a helyét. Ma reggelre a polikarbonát szélvédőre ilyen "pókhálót" rajzolt jégkristályokból az éjszakai hideg.'12.jan.27. 002.jpg

Készen van az összes vas ami a fa blokkokban belül van. Egész gyorsan ment a munka, bevallom, azután, hogy mennyit vacakoltam annakidején a próbadarabokkal, kicsit tartottam ettől a munkától, de kellemesen csalódtam. Hogy látsszon valami, miről is van szó, íme egy bemutató darab. Ez 20 mm kötélátmérőig alkalmas.

'12.jan.27. 006.jpg

7 komment

Péntek.

2013.01.25. 22:18 :: A Tengerész

Elfogyott a darabolótárcsám. A 115-ös flexre 125-öset használok ( a védőburkolatok már úgyis évek óta le vannak szedve a sikítókról a jobb hozzáférés miatt, azt se tudom hol vannak már, itt nincs munkavédelmi felügyelő ), ugyanannyiba kerül, de legalább harmad idővel hosszabb ideig tart. Nézem az OBI.ban, az INOX-hoz való 589 FT/db. Elég húzós, utoljára Ráckevén vettem a poláktól  a piacon jóval olcsóbban. No kimentem délelőtt a Kőbányai piacra ahol leggyakrabban a szerszámbeszerzéseimet végzem, itt is van lengyel szerszámos, 150-re kínálta, vettem tízet 1300-ért. Mégse 5890! Egy öregcsajtól (úgy ránézésre nálam egy 10-essel fiatalabb)aki ruhákat kínált (van itt is minden, kínaiak árulnak csillogó vackokat, szerecsenek gatyát, pólót, román cigányok derékszíjat és mindenféle azonosíthatatlan náció, hasonló csempészárut), találomra megkérdeztem van e munkáskabátja, mert már minden lerohadt rólam és az "igazi" boltban 10000-et kértek egyért a Baross u, Kálvin tér sarkon, hát mitteszisten volt neki kettő, 1500-at kért érte, mondtam adja 1000-ért, azt mondta OK, de csak ha mindkettőt viszem, pont a mértem, így van két kabátom 2000-ért, ez már kitart amíg élek. És egyszercsak megláttam egy turkapulton 30 centi hosszú fúrókat, pont azon agyaltam nemrég, hogy kell majd csinálnom egy ágyúfúrót, ami átéri a főárbocot keresztben, na ezt lealkudtam 1000-ről 800-ra, kicsit drága mindössze egy furat kedvéért, de ilyen fúrót toldogatni, hogy még ne is üssön nem egyszerű, ezt a munkát most megspóroltam. Amúgy a piac siralmas volt, a két futballpályányi területen rajtam kívül ha volt még öt vevőkülsejű egyén akkor sokat mondok és a kereskedők kétharmad része is zárva volt, illetve üresek voltak a napidíjas pultok is. Pedig péntek van, szezonban ez egy erős piacnap, de hát a legfontosabb ami hiányzik a pénz. Odafelé véletlenül egy megállóval tovább mentem a 95-ös busszal (szuper ez a Kindle, olvasok a járműveken és nem kell félni, hogy összegyűrődik a könyv amikor bevágom a hátizsákba), visszasétálva a  börtön előtt a szembejárdán jöttem el, épp elmegyek egy szállas alak mellett, jól megnézetem, pont olyan mint aki a túloldalra való, még a szeme se áll jól, az biztos, hogy 2 forintot nem bíznék rá, hát egyszercsak elkezd üvölteni, valami tettestársát hívta aki odaát van becsukva, így "beszélgetnek" egy forgalmas utcán, kerítésen és rácsos ablakon keresztül. 

Délután folytattam a vasmunkát, egész jól haladok, kész a 10-es és 12-esek fele, legalábbis ami a vasakat illeti, a nagyobbik rész persze a blokkok famunkája, már bejelentkeztem a KJ-hoz, a jövő héten egy fél nap alatt lenyomjuk a vastagsági gyalun, szabászgépen, marógépen a profilokat, amiből már kézimunkával kell az egyedi darabokat kifaragni. Kicsit "ráhúztam" este, hogy befejezzek egy munkafázist, csípős hidegben ballagtam "haza" a hajóra fél nyolc felé ( mondjuk az út a műhelytől  fél perc kényelmesen, ez az egyik legjobb dolog a hajón élésben) és már messziről éreztem a sülő kolbászillatot, mit mondjak szivetmelengető érzés volt így hazatérni a barátságos meleg hajóba.

3 komment

Csütörtök.

2013.01.24. 20:49 :: A Tengerész

A napok nagyjából egyformán telnek. Vasak szabása a blokkokhoz (63 darabban véglegesítettem a mennyiséget), fúrás töménytelen mennyiségben. Pillanatnyilag ott tartok, hogy mind a három tervezett kötélmérethez ( 10, 12, 14 mm átmérő) az összes lemezanyagot méretre vágtam és ma délután megkezdtem a 10-esekből az egyik fajta méretre hajlítását. Csináltam három éve kukázott gépalkatrészekből (már akkor ebből a célból válogattam ki a MÉH-es konténerből hosszasan méricskélve tolómérővel az alkalmas darabokat), meg a táblaolló alól guberált lemezhulladékból egy egyszerű sablont amire illesztve nem kell darabonként nézegetni, mit hová, hanem egyből lehet kalapálni méretre sorozatban. Rengeteget jelent egy ilyen egyszerű eszköz, igaz, hogy megcsinálni beletelt fél órába, de utána 12 párat lehajtottam rajta egy óra alatt selejt nélkül. Ha meg úgy egyenként ceruzázom, illesztgetem, kalapálgatom satuban, nem lesz ennyire méretazonos a sorozat és rámegy akár egy nap is. Persze az igazi egy olyan edzett szerszám lenne, amiben golyósprésen egyből az egészet le lehetne nyomatni, de hát ilyenhez nem éri meg a szerszám ilyen kis sorozatra. Szegény jó Pallás Gyula (Isten nyugtassa!) csinálta annakidején az Öv utcai műhelyében így a szerelvényeket, ott laktam nem messze, gyakran jártam nála veretekért amikor az első hajómat építettem és nem voltam így eleresztve műhellyel. Szóval sok mesélni és mutogatnivaló megint nincs. Ma délelőtt az jelentett némi változatosságot, hogy miután feltüzeltük a MP-től kapott ajándék tűzifa előkészített részét, kitakartuk a farakást a parton és felaprítottam egy újabb, bő egyhavi adagot. El is raktároztam a Rácz Józsi parton lévő remek, honvédségi teherautóról származó kasznijába ahol nem éri eső, nem kell a ponyvázással vacakolni. Ha nagyon optimista vagyok megfelelő raklapapríték és egyéb alkalmi puhafa támogatással akár a tél hátralévő részét is kihúzhatjuk vele, ha nem lesznek nagy mínuszok. Egy ilyen tuskóbaltázás és vödörbenfahordás pont olyan testmozgás az egészséges jó levegőn, ami karbantartja a vénülő testemet, hogy ne csak műhelymunkából álljanak a napok. Merthogy az elég monoton mostanában, a hét hét napján kezdés 9 órakor, 13-15 óráig szünet, majd a délutáni műszak 15-19 óráig. Változatosságot csak a bevásárlások és az ilyen egyéb "házkörüli" munkák jelentenek. Néha jön látogató, mint ma Rácz Tamás és a fia, ők annyira kíváncsiak voltak a veretekre, hogy képesek voltak a Pilisből ideautózni.

3 komment

Vasárnap.

2013.01.21. 00:05 :: A Tengerész

Nekiláttam a fa blokkoknak. Már az elején bajba voltam. Ahányszor nekiláttam, hogy fallnak, shottnak hány és milyenféle kell annyiszor jött ki más szám. Egy rakás papírt teleskicceltem, de egyszerűen lehetetlen kiszámolni pontosan. Mindig más fajta felhúzó (ugye  a gaff miatt többféle megfogás jöhet számításba), kötélterelgetési megoldás jut az eszembe és pontosan tudom, hogy a végleges, ami majd a gyakorlatban is működik egy egészen másfajta lesz, mint amiken most tűnődök. Szóval alapos tartalékkal és választékkal kell számoljak, ha nem akarom, hogy a riggelésnél majd pont egy-egy darab hiányozzon. Ami biztos, 50 felett lesz a számuk, kell egyfülű, kétfülű, kengyeles és furatos, (aki nem emlékezne voltak próbadarabok bő egy éve http://amapola.blog.hu/2011/09/11/vasarnap_20110386 , http://amapola.blog.hu/2011/09/15/csutortok_80877#more3230412  ) szimpla, dupla és tripla, szóval elleszek vele jó pár hétig. Persze ezeket már egészen másfajta munkamódszerrel kell csináljam mint a próbadarabokat. "Szalaggyártásba" fogtam, azaz nem egydarabokat csinálok egymás után, tehát csak akkor fogok a következőbe amikor az előző már készen van, hanem a gyártást elemekre bontva  az azonos fajtákból a teljes mennyiségre elvégzek egy  dolgot és csak ha minddel megvagyok akkor fogok a következőbe. Így sokkal gyorsabb a munka, termelékenyebb vagyok, viszont ha már a harmincadik lemezalkatrészt munkálom, köszörülöm, fúrom azonos méretre, nagyobb az esély a selejtgyártásra, vagy pláne a balesetre, mert az ember figyelme a monoton ismétlődéstől elkalandozik, tiszta Chaplin "Modern idők".  Magukat a danamid görgőket bőséges mennyiségben kiesztergáltam már vagy két éve ( http://amapola.blog.hu/2011/03/12/szombat_1292  jézusom, hogy röpül az idő!!) , akkor még nem döntöttem el pontosan hogy milyen kötél átmérőkkel fogok dolgozni, mindenféléből csináltam bőven (legalábbis most még azt hiszem) mostmár nem halogathatom tovább a döntést. Ami biztos, a fallok 10 mm-esek lesznek, a shottokban még elég bizonytalan vagyok, 12 és 14mm kötélátmérők közt bizonytalankodom. Nem is a szakítóerők amik döntenek, inkább az, hogy egy vékony shottot kellemetlen kezelni, mert vágja az ember tenyerét és bizonytalanabb rajta a fogás is. Különösen azért mert (legalábbis egyelőre) semmihez nem lesznek csörlőim, mindenütt csak a nyers erőszak fog uralkodni a hajón. Ez most, a kényelmes korszakban talán kissé szokatlannak hangzik, de én emlékszem rá amikor az Orion nevű vas 50-esen semmiféle winch nem volt, a fallokat simán "íjazva" feszítettük meg, a génuát meg úgy húztuk be erős szélben, hogy a Hrehuss Gyuri felnyomta lobbanásig a kormányt és gyorsan betéptük, aztán leejtette a hajót és működött. Nekem amúgyis sokkal kisebb vitorláim vannak mint egy 50-es cirkálónak, éppen azért választottam a sokvitorlájú ketchet, hogy az összvitorlafelület több kisebből álljon össze. Így a rig komplikáltabb ugyan, de kisebb munka és erő (ami az évekkel sajnos fogy) az egyes "kárpitok" kezelése.

18 komment

Péntek.

2013.01.18. 18:09 :: A Tengerész

No. Itt vannak. Két és fél havi munka (na jó volt egy kis karácsonyi lazulás) eredménye. Fotók több nézetből.'12.jan.18. 001.jpg'12.jan.18. 002.jpg'12.jan.18. 003.jpg'12.jan.18. 004.jpg'12.jan.18. 005.jpg

Döntést hoztam, nem utolsó sorban, személyes megtekintő, valamint Emaben és kommentben jelentkező barátaim tanácsára. Saválló csavarokat fogok felhasználni a felszerelés során. Miután összeszámoltam és mindössze 25 db csavarra van szükségem M6-tól M18-asig, talán nem lesz az ár annyira földbeverő. A stiftekhez meg amin billegnek a bum, gaf csuklók, van saválló anyagom.

Most a blokkokat számolom, rajzolom, idebent a meleg kályha mellett kellemesebb mint a hideg műhelyben. Már a félperces út is visszataszító odáig, viharos szél sűrű havasesővel...brrrr. :(  Jobb idebent.

9 komment

Csütörtök.

2013.01.17. 20:55 :: A Tengerész

Ha minden jól megy holnap kész vagyok a rudazatok vereteivel. Persze olyan úgyse lesz, hogy valamit ne kelljen még csinálni, de hát a 99,5% megvan. Most majd össze kell számolnom, csavarokból mennyi és milyen kell a felszerelésükhöz és elmenni a Srófhoz (http://srof.hu/) érte. Nagy a dilemmám, mert saválló csavarok lennének illőek hozzá, de egyrészt félek az ártól másrészt a saválló anyag tartós terhelés hatására olyan kristályszerkezeti változásokon megy át, hogy egy idő után ridegtörésre lesz hajlamos. Szóval egy keményen meghúzott ilyen magasan ötvözött csavar lehet, hogy rosszabb nekem, mint egy nagyszilárdságú szénacél. Azzal viszont az a baj, hogy rozsdásodik, pláne, hogy az ötvözött acél verettel érintkezve,  sóspárás környezetben galván elemet alkotva méginkább. Ma egy idegen jött lemezeket darabolni a nagy táblaollón és látta, hogy ugyanilyen anyaggal dolgozok, kérdezte, hogy kell e a maradék. Mondtam naná. Gondoltam ideadja a tenyérnyi darabokat amik leestek a szabásnál, erre adott csak úgy egy 28 cm széles 1/3 m2-nyi 2-es lemezt és nem kért érte semmit, mondta bontott anyag, van neki még több is, nem hiányzik. Szóval vannak szerencsés napok, immáron nem gond miből csináljam a mozgókötélzet fa blokkjainak a belét, ami a következő feladat lesz. Az első adag veretet beáztattam tegnapról mára virradó éjszakára salétromsavba, ma reggel kiszedtem és lemostam őket, aztán Ultrás vízzel lemostam fogkefével a hegesztési varratok menti feketeséget, ragyognak mint a Salamon töke, nem mondom, hogy nem lehetne szebbet csinálni, a gyári veretek amiket célgépekkel csinálnak nagy sorozatban persze jobban néznek ki, de reményeim szerint legalább annyira jók és nem kerültek százezrekbe.

3 komment

Hétfő.

2013.01.14. 21:18 :: A Tengerész

Már tegnap megjósolta a meteorológia a nagy havazást, helyenként 40 centis havat jósoltak, ennek ellenére a katasztrófavédelem arra hivatkozott, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást, ezért alakult ilyen kaotikusan a közlekedés ma. Merthogy ők csak 5 centire számítottak. Magyarországon úgy alakult az élet, hogy minden csak kommunikációs probléma a tényeknek semmi jelentőségük. A hó meg sz@rik az egészre, ő esik, merthogy tél van. Ami persze nem szép tőle, hogy így visszaél a helyzettel, az utakat reggelre 10-20 cm-es hó borította (gondolom Grigorij kacag ezen, hogy hogy a fenébe tud ez problémát okozni), ettől megállt az élet, mindenki a szokásos módon beleautózott a világba, csúszkált, keresztbefordult, eltömte az utakat,  autópályán a leleményesek a leállósávot is, a hókotróknak esélyük se volt a munkára. Engem annyira érintett csak a dolog, hogy hólapátolással kezdtem a napot.
'13 jan 14. 002.jpg

J-t a madarak izgatják, ragaszkodott hozzá, hogy inkább a vörösbegyet nézzem.'13 jan 14. 001.jpg

Meg hogy fényképezzem le, de hát az nem úgy megy, hogy ezt is meg azt is, egyik kezemben lapát, másikban kamera, szóval vörösbegy nincs megöregítve. Ráadásul el is zavarta a lapátolás. Aztán folytattam a lakatosmunklát. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, eléggé unom már ezt a vasgyártást, ha csak abba belegondol valaki, hogy túl vagyok párszáz furaton (mondjuk 2-es lemezbe csak 2,5-es lukból 120 db), talán megérti. Kevés ebben a látványos kreativitás, szerencsére "látom az alagút végét".

Mai ajánlatom : http://du117w.dub117.mail.live.com/default.aspx?n=219978216&fid=1&fav=1#!/mail/ViewOfficePreview.aspx?messageid=50783c83-5e69-11e2-aa26-002264c17b86&folderid=00000000-0000-0000-0000-000000000001&attindex=0&cp=-1&attdepth=0&n=743632191

Én is most kaptam, eddig még soha nem hallottam erről a festőről. Hiába, Finnország is kis ország, csak a "nagyok" hírességei világhíresek.

6 komment

Szombat.

2013.01.12. 20:03 :: A Tengerész

Kemény nap volt. Igaz rápihentem. Csütörtökön olyan fáradtság fogott el, hogy egyszerűen nem volt kedvem, erőm semmihez. Aludtam, olvastam, neten szörföltem egész délelőtt. Csak délután dolgoztam vagy három órát a főárboc topvereten.  Pénteken aztán folytattam a vasmunkát, legalábbis délelőtt. Délután addig szekíroztam J-t, hogy hajlandó volt bringára szállni (állandóan kell terrorizáljam, hogy leküzdje különböző félelmeit,  most éppen "csúszik az út", máskor "ugyanarra jöjjünk vissza, mert messze lesz ott a villamosmegálló", szóval túlteng benne a kényelemszeretettel vegyes, kihívásoktól való félelem ) és elkarikázni velem a Tescoba, mert a"folyadékok" (tej, ásványvíz, gyümölcslé) fogytán voltak. A meteorológia, bár sokszor szidjuk, azért (ha épp nincs karácsony, mert akkor nagyon mellélőttek) párnapos prognózist egészen megbízhatóan ad, én természetben élő emberként állandóan figyelem, feltétlen ki akartam használni a meleg száraz időt a kerékpáros bevásárlásra és milyen jól tettem, ma hideg  volt és hóesés, de mostmár eshet, fagyhat, kaja bespejzolva jó pár napra (sajnos a bejgli az elfogyott és a pogácsának is a végén járunk, a füstöltkolbászos babelvesből meg ma ettük meg az utolsó adagot), holnap rakott krumpli lesz. Ma délelőtt felaprítottunk úgy két hétre való ajándék tűzifát a parkettások hulladékából, mellette folytattam az árbocvereteket, topveret kipipálva, igazából már csak egyet kell befejezni, azt a meglehetősen komplikált darabot, ami összefogja az árboctörzs csúcsát az árbocsudár talpával ( ezt hívták járomfának a fa hajós korszakban, a klippervilágban már ez is vasból volt ), ehhez csatlakozik, az alsó forstág a háromból,  a klüver ( a három  orrvitorlábólból {klüver, fock, flieger} a legbelső) fall csigája, a grószfall egy csigája a gaff liftje és a dirk csigája. És még ki kell találjam azt a valamit, ami ide csatlakozik és amit "tereb"-nek neveztek valaha (sőt mégvalahább árbockosárnak) és mára szálinggá egyszerűsödött, de nekem valami olyasmim lesz ami átmenet a kettő közt.

Este a műhelyből kilépve gyönyörű havas táj fogadott, miközben a hajó felé bandukoltam (s égtek lelkemben kis rőzsedalok) éppen arra gondoltam, hogy nagyon kell vigyázni, mert a hó alatt jeges a füves sólyatér, amikor kicsúszott alólam a lábam és hatalmasat estem, de szerencsére semmi bajom, még csak meg se ütöttem magam igazán.

8 komment

Szerda.

2013.01.09. 19:17 :: A Tengerész

Folyik a munka, sok írnivaló nincs róla. Tegnap kellemes napunk volt, Pilisvörösváron látogattuk meg régi barátainkat és keresztkomáinkat, a Szilágyi Andris/Éva házaspárt. (Azért az fontos, hogy mind a négyen a Vegyterveben ismertük meg egymást és lettünk barátok, társak, szeretők, immáron úgy tűnik, maradék életünkre, örökre.) Kiköltöztek Budapestről a nyugodalmasabb vidékre és életmódot is váltottak, vége a gyomorfeszítő vállalkozóéletnek, részben az életkor, részben a "kor kihívásainak" való megfelelés megelégelése okán. És ettől (is) szomorú a szívem. Oda jutottunk, így gengszterváltás után 23 évvel, hogy csak az marad igazán talpon, aki egészen más módon gründolja a cégét mint ahogy ezt hajdan elképzeltük. Sz A-val akkor meggyőződéssel hittük, hogy csak ki kell menni a ruszkiknak és mi magyarok majd megmutatjuk a világnak! Hogy az fog boldogulni aki minőségi munkát produkál. Hogy csak a szakma követelményei érvényesülnek majd, vége a kádervilágnak. És ez lett belőle. Tökhülyék voltunk és erre az se mentség, hogy még volt pármillió ilyen mint mi. Aki ugyanezt hitte. Pedig Móricz megírta a "Rokonok"-ban, hogy milyenek is vagyunk mi "büszke magyarok" . De az ember mindig jobbat remél és rosszabbat kap. Mindegy már... a mi időnk lejárt. Jön az új generáció, szemrebbenés nélkül működik az erkölcstelenség, Jockey Ewing lett a minta... nemcsak nálunk, a világban. Azért nálunk nagyobb a baj. A rettenetes megosztottság jegyében pillanatnyilag úgy tűnik, hogy "egyeskééket" (aki látta a csütörtök esti ATV adást, melyben volt szerencsém szerencsétlenkedni tudja miről beszélek http://atv.hu/cikk/20130104_ozonlottek_a_telefonok_fiala_musora_miatt , juteszembe holnap este is leszek) boldog megelégedettséggel tölti el, hogy fülkeforradalmuk győzelme óta nem a Vegyépszer, hanem a Közgép talicskázza haza a közpénzeket,,,, tényleg ezért aztán kib@szottul érdemes volt megfojtanunk egymást egy kanál vízben! És a megosztottság, mely immáron ezerszáz éve sújtja a nemzetet (tessék elolvasni http://warezlinks.eu/bb/topic/163220-borcsok-maria-ketteszakadt-magyarorszag/ én kötelező olvasmánnyá tenném), továbbra is él és virul. MINDENKI aki hatalomra tört erre és csakis erre alapozta az uralmát. 

Fentebb azt írtam, hogy "ettől (is)" . Mondom mi az "is". Ma felhív R T akivel megbeszéltük, hogy holnap együtt megyünk saválló acélért, hogy sorry,  ( https://www.youtube.com/watch?v=BGLR25EJtfE) de nem tud autózni, mert elvágták a benzincsövét, szerelőnél van a kocsi. Ugyanis újabb szokás, hogy nem vacakolnak a tanksapkával, úgy szívják le az üzemanyagot, hogy levágják a gumicsövet ami a tankhoz megy. Továbbgondoltam  a dolgot, mit csináljon szegény T? Megcsináltatja, aztán éjjel őrzi a kocsit a ház előtt? És ha megfogja a tolvajt és kiderül, hogy ott lakik a falujában pár házzal arrébb és mondjuk a családja megfenyegeti, hogy ne sokat ugráljon, mert ha feljelenti, netán "vér fog folyni"? És itt értem el a dilemmámhoz. Ez a végletes megosztás egyszerűen lehetetlenné teszi a valós beszédet, a szó legszorosabb értelmében vett "pártatlan" gondolkodást. Amikor én tényszerűen tépelődtem azon, a Fiala reggeli műsorában, hogy  mennyire aggaszt az, hogy a gyerekem  a kivándorlást fontolgatja és nekem azzal kell számolnom, hogy az unokám ausztrál, vagy új-zélandi lesz, egy utánam betelefonáló nő nemes egyszerűséggel "liberális nyavajgás"-nak minősítette amit mondtam. Most függetlenül attól, hogy ez a nő tökhülye, nem magától lett ilyen. Betáplálta az agyába a most regnáló uralkodó, hogy aki bármivel elégedetlen, ha kritikus szemmel nézi az orbánisztánt, az "olyan". Olyan más, nem a mi fajtánk. De a másik oldal se különb. Isten látja lelkem, Bayer Zsolt nem a szívem csücske, gyalázni nem akarom, jót meg nem tudok róla mondani. De ha kimondja, hogy kétszerkettő az négy, azért mert ő mondta, nem vagyok hajlandó még akkor se azt mondani, hogy öt, ha amúgy nem szeretem a palit. Még akkor se, ha az a bizonyos utánambetelefonáló asszonyság kijelentette, hogy B Zs-nak minden szava igaz. Itt a cikk. http://www.magyarhirlap.hu/ki-ne-legyen nem mondom, hogy pont így írnám meg, de a tahó pártosság arra indította az ellenzék egy kizárólag pártszempontok vezérelte agyú részét, hogy hülyeségeket hablatyoljon. Merthogy számomra ennek a cikknek a legfőbb mondanivalója ez a mondat: "És az a legiszonyatosabb ebben az egész agyrémben, hogy ezek pillanatok alatt teszik tönkre a cigányság normális felének esélyeit." Mert ezért van az, hogy míg valaha egy cigányzenész nyugodtan sétálhatott haza éjjel a munkából a hegedűjével a hóna alatt, most ezt nem teheti meg félelem nélkül, mert ha összetalálkozik egy skinhed bandával nem viszi el szárazon. Miközben az én lányom is fél, este a zuglói lakásába hazatérni fellépés után nyugodt szívvel, mert a sarkon bandáznak a cigányok és a gitárjával a hátán még elfutni se tud. És akkor  BZs cikkén a magát Lehet Más a Politikának nevező párt pontosan azt a fogást találja meg, ami azt bizonyítja, hogy nálunk a politika nem lehet más, csak a gondolatokat, a problémafeltárást kerülő, földhözragadt bugris, "b@zdbeleapofájába" amit egy mondatból kihámozol és gyilkold!!! Mert ezt tanultad az öszödi beszéd kálváriájából, hogy ragadd meg a koncot mint a kutya és  ordítsd a világba a mindegyhogymit, csak a pártodnak használjon! Hogy ez mit tesz a nemzettel az le van sz@rva. Ez van itt Abszurdisztánban. De hát én csak egy "liberális nyavajgó" vagyok.

Mai ajánlatom   https://www.youtube.com/watch?v=-gWQQHHEz04&list=AL94UKMTqg-9A8LPDLhf9Y5mX7DGmcaUF6 

22 komment

Péntek.

2013.01.04. 20:14 :: A Tengerész

Megint van spekulálás. Miután készen vagyok nagyjából a mizzen vereteivel, két napja dolgozom a főárboc dolgaival. Miután két darabból áll, ahogy a klasszikusok, árboctörzsből és árbocsudárból, ezek átlapolással csatlakoznak és quasi bilincsek fogják össze őket. Ezekből az alsót 6mm vastag, 60mm széles saválló lemezből csináltam, hát amire azt pontos méretre hajtottam a két szép kezemmel... (5 kilós kalapáccsal, gyakran félkézzel, mert a másikkal fogni kell) remegett utána egész este, dugdostam is kicsit, nehogy azt higgyék a TV műsor miatt pánikolok. Ma folytattam ezt a munkadarabot, nagyjából összeállt az alap, de még sok agyalás fúrás, faragás, hegesztés van hátra. Ami kis baj, a sok saválló lemezemnek a végén járok, lehet nem lesz elég az anyagom, viszont nincs pofám a szívességet ismét igénybe venni, de majd megoldom valahogy. Szerencsére a GPS-en bejelöltem a helyet ahova elvittek anyagért (az ismerős ismerősének az ismerőse), majd megkeresem őket és beállítok mint vásárló. Ma egészen meleg volt, csak reggel kellett begyújtani, igaz most azért van meleg idebent, mert sül a tök a sütőben, az illatát már akkor éreztem amikor közeledtem este a "munkából hazafelé" a hajóhoz. Gyengült az erős északi szél csak a hajó lapos feneke alatt csacsognak már a napközben erős hullámok. Valahányszor felnyitom az oldalponyvát, hogy belépjek a cockpitba, eltölt az a kellemes érzés amit csak az érezhet aki tudja mit jelent a saját munka feletti örvendezés, annyira jól működik a kéthónapos munkával tikkasztó hőségben készült "doghouse". Semmi szél a cockpitban, mindenfelé kilátni a polikarbonát ablakokon, átlátszó ponyva ablakokon, csillognak a város távoli fényei meg a holdfény a vízen, kellemes a klíma, sült tök illat lengedez, mindehhez, hogy két perc az út (nagyon kényelmesen mélyeket szippantva a friss levegőből, a hazatérés, a megérdemelt vacsora és pihenés várakozásával)  esténként "hazafelé" a műhelyből, szép az élet.

11 komment

Kedd.

2013.01.01. 11:28 :: A Tengerész

Nagy a csönd. Az éjszakai durrogás (mely a pár kilométeres távolság miatt szerencsére bennünket egyáltalán nem zavart, szegény Deni kutyával ellentétben "aki" alighanem bent a városban összevissza rettegte magát), rakétázás után másnapos tespedésbe zuhant a város. Még a Pestet Csepellel összekötő Kvassay hídon is csak elenyésző az autóforgalom. Mi az elfogyasztott mindössze egy üveg pezsgő után szerencsére mindenféle tünetek nélkül, vidáman kezdjük a "boldogújévet".

Tegnap  köddel és zúzmarával köszöntött ránk az óév utolsó napja.'12.jan.1. 002.jpg

'12.jan.1. 003.jpg

'12.jan.1. 004.jpg
Folytattam a vasmunkát. Szekrénybe elpakolva várják a korábban elkészített cuccok, hogy egyszerre menjenek a savfürdőbe..'12.jan.1. 005.jpg

Az év utolsó napjának termése a mizzen topveret, erre jön (majd) a 360 fokban világító horgonylámpa, amit a többi pozíciós lámpával egyetemben vásároltam vagy két (3?) éve a cigányoktól egy 5 literes kannásborért amikor a Ráckeve II. vízügyes hajót bontották.'12.jan.1. 007.jpg'12.jan.1. 008.jpg

Ma kitörölgettem a hajófenékből a kondenzvizet, mert alápárolog a hőszigetelésnek esetleg és rontja azt, meg egyébként is utálom, ha víz lötyög a bilgében, egy hét alatt összejön vagy másfél-, két liter, ha kitavaszodik és meleg lesz a víz, szóval megszűnik ez az intenzív lecsapódása a belső párásságnak, akkor az egész feneket a padlódeszkák és bútorok alatt valami pótlólagos hőszigeteléssel fogom ellátni. Csak pillanatnyilag ötletem sincs mit használjak hozzá. A falakon és a deck alatt kőzet-, üveggyapotot használtam, hogy ha kívülről valamit rá kell hegesztenem a hajóra, ne okozzon tüzet belül, ezt a belső oldalon a burkolatok alatt párazáró fóliával fedtem le, de ez a megoldás a fenékben, ahol azért előfordulhatnak csurgalékvizek, nem jöhet számításba ilyen átázó anyag. Ráadásul bordákkal tagolt felületekről van szó, ahol a bordákat is szigetelni kéne, hogy ne működjenek hőhídként. Valami olyan anyag kellene ami mint egy quasi hőszigetelő "vakolat" rákenhető lenne a bordákra, ami vízálló, ha lehet nem éghető és elég szilárd, hogy a fenékben tárolt anyagok ne nyomják, szaggassák össze. Szóval a feladat ebben a  pillanatban optimális módon eléggé megoldhatatlannak látszik...

Ma nem viszem túlzásba a tevékenykedést, szokásomhoz híven minden évben ilyenkor a bécsi  Strauss koncertet nézem a TV-ben, aztán ebéd és alvás, viszont a szerszámokat a műhelyben este mindenféleképpen el kell zárjam, vége a kényelmes "kinthagyós" üzemmódnak, holnap már munkanap van, jönnek a kényszermunkások, köztük a tolvajhajlamúak, megint el kell zárni mindent mégha csak  pisálni megyek is ki... fene egye meg, de hát ez legyen a legnagyobb probléma az életemben! Köszönöm a jókívánságokat Emailekben, SMS-ekben és kommentekben, elnézést, azoktól akik netán ezt tahóságnak gondolják, de olyan sok jött, hogy nekem nincs ahhoz türelmem, hogy mindre külön válaszoljak, ezért mégegyszer itt csak így egyszerűen BOLDOG ÚJÉVET MINDENKINEK !

20:55 Hehe. Csak nem bírtam a véremmel, délután azért csináltam egy gallért a mizzen árbocra, ez tartja majd a gaff liftjét, meg egy csigáját a fallnak. Hőszigetelésre egy kérdés. Ismeri valaki ezt az anyagot? http://www.cellulozszigeteles.com/ Mitől ragad oda a felületre? Mennyire párazáró? Mennyire vízálló? 

26 komment

Vasárnap.

2012.12.30. 23:57 :: A Tengerész

Vasmunka meg szilveszteri bevásárlás, gyereklátogatás. A veretgyártásban kis megtorpanást okozott, hogy készen lettem azokkal amikre korábban elkészítettem a műhelyrajzokat, vagy legalábbis skicceket. De most elérkeztem az újabb agyalás fázisba. Ilyenkor előveszem nagy segítségemet Flavio Serafini "Versenyhajók és luxusjachtok" című könyvét és minden részletre találok olyan fotót, ami kisegít. Ettől kezdve csak azt kell kitaláljam, hogy az ott látható megoldást, jelen esetben rudazaton lévő veretet, a rendelkezésemre álló anyagokból és eszközökkel hogyan tudom elkészíteni. Na ez igényelt egy bő napos spekulációt. Van, mint most is, hogy megakadok, csak méricskélek és rajzolgatok, áthúzom, összegyűröm, hümmögök mellé, J kérdezi min gondolkodom, persze képtelen vagyok elmagyarázni, mert olyan bakugrásokban száguldoznak a gondolataim, hogy magam se tudom hol tartok, csak a fejem csóválom. Aztán  ha nagyon nem megy valami abbahagyom, másba kezdek és egyszercsak anélkül, hogy rágondolnék, gyakran másnap, vagy még később a semmiből beugrik a megoldás. Pedig teljesen abbahagytam az agyalást azon a bizonyos dolgon. Nem tudom másképpen elképzelni, mint hogy valahol tudat alatt továbbra is keresem a megoldást... fene érti. Mindenesetre (biztos írtam már) ilyenkor abban bízom, hogy az állandó fejtörés késlelteti az aggkori elhülyülést. Szóval most azokat a vereteket kezdtem el, amik a különféle felhúzókat kötik az árbocokhoz (fallok, lasy-jack, dirk, ilyesmik). Van bennem némi bizonytalanság amikor pl. el kell döntsem, hogy a könyvben látott megoldás hogyan adaptálható az én hajómra. Mondok egy példát. A könyv negyrészt az én hajómnál nagyobbakat mutat, legalábbis amikor olyan részletet találok ami nekem kell, gyakorta ez a helyzet. Namármost azt, hogy ami ott egy négyes, vagy hatos csigasor a gaff felhúzónak, az nekem a kisebb súly miatt nem biztos, hogy indokolt. Viszont ott alighanem több ember húz fel egy vitorlát, nálam meg egyemberes az üzem, tehát lehet, hogy mégiscsak indokolt a négyszeres áttétel... Persze lehetne csörlőket is rakni az árbocokra, de egyelőre ezzel nem számolok, elsősorban az áruk miatt. (ha egyszer járok majd hajóbontóban azért ennek is utánanézek)

El ne kiabáljam, idáig nagy szerencsénk van a téllel, gyakorlatilag egyszer se fagytunk be igazán, szabad köröttünk a víztükör, az elmúlt tél napi robotja a jégtörés egyáltalán nem hiányzik. Nem bánnám ha így is maradna. Juteszembe már holnap van, azaz Szilveszter napja, ebből az alkalomból kívánok minden olvasónak Boldog újévet és kellemes szilveszteri mulatozást. Mi csendesen kettesben ünneplünk, nekünk már minden nap ünnepnap, vagy ha úgy tetszik munkanap, nincs különbség és ez nagyon jól van így.

18 komment

Szerda.

2012.12.26. 23:00 :: A Tengerész

Ma reggel kihasználtam, hogy elolvadt minden hó és még nem esik az eső sem, felaprítottam legalább 3-4 hétre való tűzifát a MP-féle tuskókból. Közben feltöltöttem az édesvíztankokat, aztán folytattam az árbocveret készítést. Éppen befejeztem a szabadtéri programot amikor rákezdett az eső, rendes volt az Öregtől, hogy megvárta amíg végzek. Tegnap, tegnapelőtt karácsonyi vendégjárás, bár csak a legszűkebb szülői, nem kerítünk nagy feneket a dolognak, nekünk már minden nap Karácsony. Volt pár bekukkantó vendég, ki szerencsés, ki szerencsétlenebb időpontban esett be, G a pilóta akinek a hajója itt parkol mellettünk hozott egy ajándékkosarat J-nek és érdekes dolgokat mesélt. Nem vagyok hivatott közkinccsé tenni a dolgot, de egy olyan projekten munkálkodik ami abszolút kuriózum Magyarországon...hát azt a mocsarat amin keresztül kell gázolnia, hogy megszerezze a papírokat... Ilyenkor gondolkozik el az ember, hogy miért is nincs "itt Amerika". Ha most találná fel hazánkban valaki az autót, azonkívül hogy minimum 3 hatóság tiltaná be (tűzvédelem, balesetvédelem, környezetvédelem, de ezt már írtam valamikor), lenne rajta minimum két kormány és nyolc fék. Juteszembe, a Fiala meghívott a január 3-án este az ATV-ben induló műsorába. Még fogalmam sincs, hogy miről lesz szó és nagyon remélem, hogy nem csak biodíszletnek hívott, ismerve őt nem kérdeztem nagyon rá a dologra, eléggé titokzatos volt, majd meglátjuk mi lesz belőle.

8 komment

Vasárnap.

2012.12.23. 21:11 :: A Tengerész

Látom a kommentekből, hogy sokak fantáziáját mozgatja Dezső a patkány. (Ez már mindig Dezső marad, pedig tavaly vagy hatot elfogtam belőlük. Szóval ez a Dezső nem az a Dezső.) Nos továbbra is távol marad a hajótól. Valamit megérzett. Ma hogy leesett a hó, pontosan látom a nyomokból a mozgását. Közelébe se jön a hajónak! Kint a pontonon időnként átsétál a legrövidebb úton ami az ott parkoló lakókocsi alá vezet, majd a madáretető alatt begyűjti a napraforgómagokat amit leszórtak a cinkék aztán visszaoson a nádasba. Most, hogy látom az útvonalát akár oda is rakhatnék egy csapdát, de úgy érzem nem lenne sportszerű. Ugyanezen okból nem élek a Matterhorn által linkelt "külső segítséggel". Ha így marad, hogy nem jön többet a hajóra akkor részemről elfogadom a fegyverszünetet. Mindazonáltal idebent "szárazon tartom a puskaport", csapdák, mérgek beélesítve. De ha ő nem jön be én nem megyek ki megölni.

Ma egész nap zavartalanul "vereteztem". Hogy látsszon már valami belőle, mutatok két képet az árbocokat a bumokkal csatoló veretekről. Már akár használhatók is lennének, de némi erősítés,  finomjavítás, csiszolás, maratás még hátra van, hogy erősebbek és sokkal szebbek legyenek. Így utólag csak én tudom, hogy mennyi meló volt velük.'12 dec.23. 006.jpg'12 dec.23. 005.jpg

Közben J sem tétlenkedik, a ma volt a karácsinyi bejglisütés. A sodrófa "civilben" a porszívó csöve. Hja hajón szükség van a multifunkciós eszközökre.'12 dec.23. 003.jpg'12 dec.23. 001.jpg'12 dec.23. 002.jpg'12 dec.23. 010.jpg'12 dec.23. 007.jpg

Merthogy enélkül nem ér semmit nekem a Karácsony. A múltkor már a Tescoban is beraktam egy mákosat és egy diósat a kosárba...hát azt a sz@rt!  Na amit az én drága feleségem süt az biztos SOKKAL jobb lesz. És most megköszönöm mindenkinek a karácsonyi jókivánságokat és ezzel a mai alkonyatkor készült hóeséses képpel kívánok minden  olvasómnak ÁLDOTT BÉKÉS KARÁCSONYT! '12 dec.23. 004.jpg

17 komment

Szombat.

2012.12.22. 22:50 :: A Tengerész

Reggel békésen nekiláttam dolgozni a műhelyben, amikor J megjelent a bicikliutánfutóval, hogy indulhatunk. Mármint a piacra. Már tegnap emlegette, hogy olyan finom volt az alma amit tegnap vettünk, hogy kell venni belőle még. Azt mondtam neki, hogy nem bánom, ha összekészül, elbringázhatunk egy menetre, de azt gondoltam, hogy úgyse lesz hozzá kedve, mert nekem aztán egyáltalán nem volt. Hát nem összecókmókolt? Na meló abbahagy, indulás a piacra. De utána..."Menjünk még a Tescoba, mert nincs elég liszt se!" És még írt egy  listát (úgy egy púpozott utánfutóravalót) a liszten kívül....  Na el is ment a nap. Őrület ez a karácsony. Mindent fel kell vásárolni és telerakni a hajót kajával. A patkány senkitől se zavartatja magát, kint sétafikál a pontonon (ahol a tegnapi kép is készült). Van már kolbásszal felcsalizott csapda is a hajón, de semmihez nem nyúlt sok nap óta. Mondjuk azon kívül ami vagy csali vagy méreg, nincs is semmi ehető már számára odakint, legalábbis úgy, hogy hozzáférhetne..

6 komment

Péntek.

2012.12.21. 17:39 :: A Tengerész

'12 dec 21. 005.jpgTegnap a többnapi esős, ködszitálásos, borongós hangulattalan idő után verőfényes enyhe nap köszöntött ránk. Együtt hagytuk el reggel a hajót, J (miután megetette a baromfiudvarát) a városba, én a műhelybe indultam vidáman. Hamar lelohadt a kedvem. Az elmúlt napokban hanyagoltam a munkát odakint, mindig úgy kezdem, hogy bekapcsolom a rádiót...semmi. Mi a fene, megint kihúzták a kábelemet? Hát...igen. De most alaposabban. Merthogy a kábelemnek hűlt helye. Valaki begyűjtötte. Pokoli rossz kedvem támadt. Ilyenkor persze a meglopott  hülyén tekintget körbe-körbe, kérdezősködik, "nem láttátok.."? Persze senki nem tud semmit. Nem az érték. Egy ilyen (http://www.argep.hu/trend/HALO/Halozati-hosszabbito-10m.html) 10m-es fűnyírókábelt még nyugdíjból se megoldhatatlan gond újat vásárolni... De az, hogy itt jövünk-megyünk, köszönünk, kezet fogunk, barátságosan beszélgetünk,  és akkor amikor nem vagyok itt, valaki ezek közül meglop engem. Nem tudok igazán lelkesedni a közmunkaprogramért. A világon minden akkor működik jobban mint annak előtte, ha az erőfeszítések arra irányulnak, hogy a minőséget folyamatosan javítsák, a hibást kivegyék a rendszerből, a ráfordítást optimalizálják. Itt meg az van, hogy ha még működik valami, szórjunk egy kis homokot a csapágyba, jó lesz az úgy is. És ezzel nem mondom azt hogy a közmunkás=homok. Mert már az is bűn, hogy egymással is összekeverik őket, jót a rosszal, búzát az ocsúval. Aztán ezt a speciálmixet beszórják oda ahol még nyomai vannak a működésnek. Elég! Nem akarom korábbi magamat ismételni.

Hoztam ki a hajóról egy másikat és folytattam a munkát. Megvannak összehegesztve a bumok végeire való veretek, a csuklós tagok és az árbocokat körül ölelő bilincsek nagyrésze. De kifogytam az elektródákból, pedig azt hittem, hogy a méregdrága holmiból egy kiló bőségesen elég lesz, oszt jó ha a felénél tartok a dolgoknak. Ma vettem két kilót, holnap folytatom a munkát, ünnepek alatt végre békésen dolgozhatok, egyedül leszek a műhelyben mindenki elmegy karácsonyozni, nem kell zárni a dolgokat a tolvajok elől, ha mondjuk bejövök a hajóra ebédelni, vagy kimegyek a klotyóra "kicsavarni az uborkát"..

4 komment

Szerda.

2012.12.19. 22:48 :: A Tengerész

Mérgek, csapdák reggelre érintetlenek. Sebaj, nekem az is jó, ha nem jön ide. (szóval tabulator nem akarom mindenáron legyilkolni, csak én is védem a területemet, ahogy ő is teszi) Talán megérezte a veszélyt, meg az is használt, hogy minden általa tápláléknak minősíthető dolgot idebent raktároztunk el. Ez persze kissé macerás, ezért ma, miután elintéztük a csepeli piacot (egy púpozott bicikli utánfutó zöldség, gyümölcs és húsárú azaz egy vagyon), elkerékpároztunk a műanyagboltba és vettünk két 40 literes zárható műanyag dobozt. A padládákba ezekbe raktuk a vásárolt  hűtendő (és megrágható csomagolású) élelmiszert (a dobozos sört egyelőre nem bántja), így nincs dugig vele idebent a hűtő és a patkány remélhetőleg nem fogja átrágni magát a vastag PET dobozfalon. A hűtésről meg gondoskodik odakint a tél. 

Halászlén és túrós csuszán "tengődünk", szoktam volt mondani, hogy szörnyű az életünk, időről időre felhívnak különböző ajánlattévők, lakásbiztosítást, utazást, bankkölcsön átszervezést, egyéb nyalókákat kínálva (valahol felkerülhettem egy listára amibe olyanokat gyűjtöttek akikből valami pénzt néztek ki {érdekes a pofázmányom is olyan balekforma lehet, pl minden koldus engem szúr ki elsőnek}), mindig elbizonytalanodik a hívó, amikor közlöm vele, hogy hajléktalan vagyok. Délután szétbontottam, megfoltoztam és összevarrtam az én drágám banyatankját, vagy 5 helyen rágta ki a patkány, fene a gusztusát.  F története jutott az eszembe, amikor olyan gumicsónakot hoztak hozzá foltozni, amit télre összetekerve raktak el valami rágcsálójárta helyre és a csónakgurigán keresztbe átrágta magát egy egér.

Mai ajánlatomat az imént kaptam ( http://ibex.uw.hu/ibex.html Az utak menüpontnál felülről a második.) és adom is tovább, kis melegség a télben.

2 komment

Kedd.

2012.12.18. 16:45 :: A Tengerész

A tegnapi és a mai nap élelmiszer bevásárlással, városban mászkálással hatósági ügyintézéssel telt...brr. Lassan csak az atomfegyvert nem vetem be a patkány ellen. Tegnap halbelsővel csaliztam fel a csapdákat, eredmény nulla, ma az imént kiraktam mérget kétfajtát és egy fóliára körbe  ehhez való ragasztót, a közepébe meg földimogyorót csalinak. Az az elméletem, hogy ha beleragad valamelyik lábával, akkor elkezdi cibálni, de ettől még több ragasztós felülettel fog érintkezni (majdnem én is így jártam amikor kentem ezt a csírízt), ha belehempereg egyszerűen becsomagolja magát, a vergődésre felébredünk .... a többit gyengébb idegzetűek kímélése céljából nem részletezem.

3 komment

Vasárnap.

2012.12.16. 23:05 :: A Tengerész

Folytattam a veretgyártást. Kezd alakulni ez-az. Mondjuk ettől a szinttől még messze vagyok. https://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=X3Fc_xIlGOU&NR=1  https://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=V3L--EqOwOI&NR=1  csak bámulok...GYÖNYÖRŰ

1 komment

Szombat.

2012.12.15. 17:43 :: A Tengerész

Hüm...lesz mit kompenzálni holnap is. Tegnap nyomtam a vereteket odakint a műhelyben (csak úgy érzékeltetés végett, olyan 100 körül lehet már a rettenetesen szívós saválló acélba való furkálások száma), aztán meg J-vel alaposan körbetörtük a jeget Amapola körül (olyan 0.5-5cm vastag volt), ami valószínűleg felesleges volt, mert mára a meteorológusok által prognosztizáltnál még tán jobban is megenyhült az idő, szóval aligha lesz egyhamar korcsolyapálya, mert lehet, hogy minden jég elolvad ha így megy tovább. Merthogy egész álló nap esett, szemerkélt, zuhogott, csepergett az eső, mikor milyen intenzitással, de egy percre abba nem hagyta, én pedig, és itt térek vissza az első mondatomra, még az orromat se dugtam ki a hajóból. Idebentről nézzük ahogy a madarak, leginkább cinkék seregestül látogatják az etetőt, mindenféle benti kellemes elfoglaltsággal múlatjuk az időt, se testem se lelkem nem vágyik a jó meleg szalont elhagyni. Mindig van pár napi tüzelő betárolva a cockpitba, J juhtúrós sztrapacskája kitart még vagy két napot, főzni nem kell, talán csak a kenyerünk fog elfogyni hétfőre, de addigra csak eláll az eső. 

Patkányfronton semmi pozitív, rendkívül okos ellenfélt fogtam ki, a csapdákat gondosan kerüli, miután minden korábban számára megközelíthető ehetőt behoztunk odakintről a zárt belső terekbe, körberágta annak a padládában lévő műanyag doboznak a tetejét amiben J a torta oldalára való mandula szeleteket tartotta, de amikor a csapdába is ilyen mandulát raktam (az ott lévő dióbél és napraforgó mellé) azt érintetlenül hagyta, miközben a csapda környékére szórt napraforgómagokat begyűjtötte. A vereség érzete kezd erőt venni rajtam.

19:53 Persze ezt nem gondoltam komolyan. Olyan nincs, hogy én valamit ne tudjak megoldani. Most az az ötletem támadt, hogy megragasztom a nyavalyást. http://kertbaratbolt.hu/catalog/product_info.php?products_id=9452&osCsid=e611a6a576741e7da88058552554ecb8 

4 komment

Csütörtök.

2012.12.13. 19:09 :: A Tengerész

'12 dec 13. 009.jpg'12 dec 13. 010.jpg'12 dec 13. 011.jpgTegnap délelőtt elmentem  Mártha Csaba olvasómhoz, aki felkínált egy 1A-es töltőt (pontosabban kettőt, egy 12V DC és egy 230V AC-t) a könyvolvasóhoz. Pontosan olyat amit RP javasolt. Délután szomorúan tapasztaltam, hogy ez se tölti. Csak PC USB-ről hajlandó feltöltődni. Délután lazsáltam, egyszerűen nem volt kedvem semmihez. Csak olvasgattam, a neten bóklásztam  és a világ dolgain elmélkedtem. Hidegebbre fordult az idő. Reggel arra keltem, hogy ahogy mászkálok a szalonban, ropog kívül a hajó mellett a jég. Pedig estére az a kevés is felolvadt ami egy nappal korábban a partot kezdte szegélyezni. Kinézek az ablakon, jééé, befagyott a Duna "faltól-falig". A szélcsendes éjszaka során összefüggő tükörjég alakult ki a teljes felületen. Le is fényképeztem, csodaszép. Ha megvastagodna, mielőtt egy viharos szél feltörné, jégturzásokkal tarkítaná, akkor ha egy hétig kitart a mínusz tíz körüli éjszakai és nulla fok alatti nappali hideg, lehetne már rajta korcsolyázni. Persze csak óvatosan, mert azt tudni kell, hogy vannak csatornabefolyók, amik körül mindig vékony marad a jég.

Ma egész nap nyomtam a lakatosmunkát, kompenzálandó a tegnapi lazsálást, csak az egyik közmunkás bosszantott fel, mert időnként kihúzta a kábelemet a konnektorból, mert a rádiómtól nem tudta élvezni a saját rádióját, amire szüksége lett volna ahhoz, hogy makogós részegen, zenére tudjon aludni egy fotelban.kályha.jpg

18 komment

Kedd.

2012.12.11. 19:40 :: A Tengerész

Délben miközben faragom az árbocvereteket, megjelenik J és húzza  maga után a banyatankját. De valami nagyon szomorúan, majdnem sír. Kérdem hova készül. Sehova, csak nekem jött mutatni, hogy a patkány éjjel szétrágta a bevásárlójószágát, meg a szép kedvenc katicabogaras szatyrát. Na bemegyünk a hajóba, kipakolom a jobb oldali padládát, hát a mocsok nem belefészkelt a gyújtóspapír újságkötegbe? Persze mostanra csak a szétrágott szemét, meg a szar amit otthagyott maga után, de szétrágott mindent amit ért. Na takarítás, rendcsinálás, mondom megnézem én bal oldali ládát is, bár azt naponta nyitogatjuk, nem számítottam bajra, ráadásul az pontosan az ultrahangos  patkányriasztó alatt van. Hát kinyitom, uramfia,szinte minden összerágva ami nem vasból van!! Vagy másfél karton tartós tej kirágva, a padlódeszkák alatt tócsában áll a tej. A finom ráckevei bor, amit PET palackban tároltam, kirágva. Tojástartók cafatokban, krumpli..szinte minden darabba belekóstolt, még a fokhagymát is megcsócsálta. Na kipakoltuk azt is, kellemes dermesztő Dunavízzel kimostam az egészet és a maradék tejeket egy marmonkannába áttöltve lesz a macskáknak belőle Karácsony. Szóval egy rakás kár és mellé két órányi meló. És mindeközben a beélesített csapda ott volt a padlón, de ahhoz nem nyúlt! Most dió helyett macskakajával csaliztam fel és a ládacsapdát is felállítottam a deckre. Pár napja az egérfogó fogott egy kis egeret, de ez komolyabb ellenfél, már az ürülékéből is látszik, hogy kifejlett patkány lehet.

Valaki reklamált, hogy megnézné a kályhát, hát ilyen a tüzelés különféle fázisaiban.'12 dec.11. 001.jpg'12 dec.11. 003.jpg

16 komment

Hétfő.

2012.12.10. 14:02 :: A Tengerész

Kicsit várni kell az ebédre, addig blogolok. Elbringáztam kenyérért, ivóvizet hoztam, aztán nekiálltam fát vágni. Mostantól valahányszor sötötveres izzással sugározza a meleget a parázs a kályha ablakon át, melegítve napi tevékenységben megfáradt tagjainkat Mihalik Péterre fogunk gondolni, mert hogy beállt a keményebb zimankó, a fűtés rendje a következő: betüzelés puhafa raklapaprítékkal és amikor az már beizzott, egy tőle kapott kemény(ebb) tuskót rádobok, azt elrágcsálja a tűz egy jó darabig. Amikor még csak ilyen mínusz kevesek vannak, ezzel napi két begyújtással elvagyunk. Ha bejönnek a mínusz tízesek akkor át kell térnem a napi három begyújtásra.

Ezt a linket most kaptam a Rácz Tamástól http://www.explainingthefuture.com/3dprinting.html  Eszem megáll. Lehet, hogy nyomtatnom kéne a vereteket?

Mai második ajánlatom  http://termeszetbaratikor.network.hu/video/versek_enekes_versek/szeretnek_neha_visszajonni_meg 

16 komment

Vasárnap.

2012.12.09. 19:32 :: A Tengerész

Szombat reggelautóval jött értünk Zs, hogy elsofírozzon bennnünket Dr Rácz Tamás pilisi házába, ahova hétvégére meghívtak bennünket. Gyönyörű környezet, a behavazott erdőn át autóút a faluszéli házba, melynek teraszáról kilátás a környező dombságra. T háza ugyanolyan vadregényes mint a hajója (tudjátok, a Varuna). Ott őrzi azt a pár emléket, ami Tildy Zoltántól rámaradt, fénykép a falon, egy félig elszívott csomag Chesterfield cigaretta meg egy cukorka Sztálin asztaláról, a karosszék (nagyon kényelmes, mi is beleültünk), amiben nálunk sokkal kevésbé vidáman ücsörgött hónapokon át a később köztársasági elnök Ráczék lakásában, ahol bújtatták, miközben a Gestapo égen-földön kereste. A történelem szele lengi körül e sajátkezőleg épített kis házat. Nem messze innen a legfiatalabb Korbuly háza a jeles mérnökdinasztiából (https://www.youtube.com/watch?v=id0YY_WyNCM ), végignéztem mindhárom részt és belémmart az érzés, mi lehetett volna ebből az országból, ebből a nemzetből, ha vezetői a reformkort követően egy-két emberöltőként nem navigálják bele olyan vesztes csatákba, mely a teljes intelligencia lefejezésével járt. Mert persze fontos, hogy legyenek nyersanyagforrások, hogy legyen jó termőföld, de amikor Széchenyi azt mondta, hogy "Kiművelt emberfők sokasága teszi a nemzet erejét", akkor a legnagyobb igazságot fogalmazta meg, a haza egyetlen reménységét. Ehhez képest újból és újból lefejezték a nemzet intelligenciáját, ezzel sikeresen magunk elé utasítva idegen népeket a versengésben. A mai fiataloknak halvány fogalmuk sincs arról, hogy nem is olyan régen magyar úszódarukat exportálunk Brazíliába, motorvonatokat Argentinába és egy picivel régebben a Ganz olyan versenytársa volt a Siemensnek, mint most az Apple a Samsungnak.

'12 dec 9. 002.jpg'12 dec 9. 013.jpg'12 dec 9. 006.jpg'12 dec 9. 011.jpg
A négy házi cica közül kettő hűséges kíséretében kellemes sétát tettünk a behavazott erdei utakon, ettünk, ittunk, pihentünk, aztán ma délelőtt feredőztünk a Dagály strandon, majd T hazafuvarozott bennünket a hajóra ahol "barátságos" +3,5 Celsius belső hőmérséklettel fogadott minket Amapola, de miután betüzeltem, egy óra múlva már 20 fok felett volt az ájer, de ahhoz, hogy a fal mellett az ágynemű alatt se legyen dermesztő a hideg kellett még három óra,  egy plusz vödör fa a kályhába, meg 30 fok körüli belső hőmérséklet.

1 komment

Péntek.

2012.12.07. 19:59 :: A Tengerész

Olyan vagyok, mint az állatkertben a majom "aki" bármit csinál, az úri közönség lankadatlan figyelemmel nézi. Miután bejött a hideg, a kényszermunkások, akik mindezidáig némi falevélsöprögetéssel és egészségügyi levegőzéssel múlatták a napot, beszorultak a műhelycsarnokba, ahol tevékenység híján nagyjából egész nap azt nézik, hogy én mit csinálok. (mondjuk itt sincs meleg, mert gáztakarékossági okokból nincs fűtés, csak amit belehelünk, sorba törnek el a gépeim kábelei, annyira elridegednek a hidegben) Kezdetben kicsit zavart, nem szeretem ha nagyon figyelik ahogy dolgozom, de aztán megszoktam, bár időnként sokat kérdezősködnek (hány éves a feleségem, én hány éves vagyok, tényleg tengerész voltam e, mit csináltam azon kívül {mondtam, hogy "szállodás" voltam, kaptam is dicséretet, egyikük látva a hegesztési varrataimat mondta is, hogy  "szép egy szállodástól"}, aztán én vagyok e aki be szokott telefonálni a Fialának, hogy ő e az építész, a Fiala János, mondtam, hogy majdnem, az építész az a Finta és nem János, hanem József, a többi stimmel, szóval ilyenek), a válaszadás, sok szájtépés odafigyelést, pontosabban figyelemmegosztást igényel egyszer el is szúrtam a hegesztést, gyorsan rá is fogtam egyikükre. Őt ki is neveztem fotósomnak, hogy látsszon valami, iderakok pár képet a tegnapi és a mai eseményekről.'12 dec.7. 001.jpg'12 dec.7. 002.jpg'12 dec.7. 003.jpg'12 dec.7. 004.jpg'12 dec.7. 006.jpg'12 dec.7. 009.jpg'12 dec.7. 010.jpg'12 dec.7. 011.jpgJa, látom a hólapát többek fantáziáját megmozgatta, semmiperc alatt megleltem a fuxban a "nyelesek" közt, mostmár szem előtt van (sötétkék nehezen tud beleolvadni a fehérségbe), mert nagy havazásokkal fenyegetőznek a meteorológusok.

11 komment

Kedd.

2012.12.04. 22:15 :: A Tengerész

Bajban vagyok ezzel a bloggal. Igazából amit most csinálok az nem egy látványos dolog. Sok írni, pláne fényképeznivaló nincs rajta. Ma pl. az egész napom ráment egyetlen olyan bilincs elkészítésére, ami a hátsó árboc tövét veszi körül (és ráadásul ebből kettő kell), ezekre lesznek felhegesztve azok a billegő izék amikhez a bum vége kapcsolódik. Lassú babramunka, se beszélni, se mutogatnivaló nincs rajta semmi. Viszont ha időnként kihagyok pár napot, mindjárt jön a "szemrehányás" az olvasóktól. Persze jólesik, sőt motivál, ha néha kicsit eldobnám a szerszámokat és mondjuk csak olvasgatnék, meg bambulnék, mindjárt elfog a félelem, hogy fogom ezt a lazaságot bevallani az olvasóknak. A másik gyakori panasz, hogy időnként (kinek gyakran, kinek meg pont nem elégszer) elkalandozok a politika területére, a többség nem azért olvassa ezt a naplót, mert erre kíváncsi, hanem azt szeretné, ha hipp-hopp látná, olvasná ahogy szárbaszökkennek a technikai megoldások. Hát hol szökkennek, hol kushadnak, nem tudom pl mennyire fantáziamegmozgató olvasnivaló, ha bevallom, hogy tegnap abban a baromi szélviharban elrobogóztam a Homashitához, venni egy olyan autóstöltőt, amivel szivargyújtós 12V DC-ről tudok tölteni USB  eszközt, konkrétan a Kindlet, hogy ne kelljen a PC-ről tölteni. Na a két köztudomásúlag szupertechnika előállító (olasz-kínai) barkácsolta kütyü, hiába van ráírva, hogy 500 mA-t tud, nem képes tölteni a könyvolvasót, csak annyi "töltőáramot" produkál, hogy éppen elműködik róla a "könyv", de a villám  jel a battery szimbólumon jelzi, hogy ez bizony töltéshez kevés, ha egy ideig nem lapozok (figyeli a pici, hogy nem alszik e el a dolgozó olvasás közben és olyankor kikapcsol) kikapcsol.  Viszont vettem kerámia foglalatokat és az elsőt be is raktam a szalon olvasólámpába, így a Rákóczy féle LED fényforrással szuper világításom van az olvasáshoz. Hát ilyen apróságokkal telnek a napok, kint szakad a hó és fogalmam sincs, hogy a hólapátot, amit egész nyáron kerülgettem a decken, végülis hova a fenébe raktam el ősz táján amikor már nagyon untam ott ahol január tájékán az utolsó havazáskor leraktam. Na most őszintén, kell ilyen semmiségek miatt naplót vezetni?  

15 komment

Vasárnap.

2012.12.02. 22:08 :: A Tengerész

Nagyon megszerettem ez alatt a rövid idő alatt is a könyvolvasót. Ma egész délelőtt esett az eső és olyan sötét volt, hogy lámpát kellett gyújtani az olvasáshoz. Merthogy beleragadtam a Rejtő könyvekbe. Akik rendszeresen olvassák ezt a naplót többször találkozhattak általam idézett mondatokkal, a poénokat nagyjából fejből tudom idézni (hogy miért olvasok sokadszorra olyan könyveket amiket kívülről tudok az magam előtt is rejtély), tegnap este-éjjel ki is olvastam az Előretolt helyőrség-et, ma délelőtt meg a Texas Bill a fenegyerek-et, ez utóbbit szerintem kevesebben ismerik, mert tudomásom szerint a '60-as évek beli Albatros sorozatban nem jelent meg, nekem még pengősben van meg valahol, a különlegessége, hogy nem P Howard, hanem G Lawery néven írta Rejtő Jenő. Amúgy élesben használtam a Rákóczy féle LED spot fényforrást olvasáshoz a nappali sötétség miatt. A gond csak az volt, hogy már régóta beégett a foglalat az olvasólámpában (hiába ezek a halogén spotlámpa fglalatok a primitív érintkezőkkel állandó kontakthiba források, látszik, hogy belsőépítészek tervezték, nem szakemberek) és nem világított. Egyelőre bekötöttem a tűlábakat sorozatkapcsokba, majd holnap utánajárok foglalatoknak ( a hálóban is sz@r az olvasólámpám, látszik, hogy sokat használom ). A lényeg, hogy pompásan megvilágítja az olvasnivalót, csak ajánlani tudom mindenkinek, ezekről, illetve ilyenekről van szó.  http://www.ledcenter.hu/228-led-szpotok/543-mr16/12v-4*1w-edison-led-szpot-melegfeher-270-lumen.html 

Más. Korábban említettem, hogy gyalázatnak tartom a parlamentben a némi megkésettséggel nagy port kavart (ha lehet ebben az esős időben ezt a szófordulatot használni) Gyöngyösi Márton féle megszólalást, mert a csibész pontosan tudta mit akar mondani és azt is mondta, listázni kell a zsidókat, csak később kezdte a szerecsenmosdatást, hogy nem is úgy, meg nem is azt. Amúgyis tele a tökököm a  nap mint nap újászülető neonyilasokkal, suttyó tahókkal, akik hobbimagyar hevületükben elkezdik azt amivel nagyapáik már 70 éve szégyent és gyalázatot hoztak az országra. Nos pontosan Rejtő Jenőt olvasva gondolkodtam el azon, hogy ez már tényleg sok, ugye ha valaki nem tudná őt is a nyilasok ölték meg, ahogy az egyik legnagyobb magyar költőt Radnóti Miklóst, vagy Szerb Antalt és még sok sok rendkívül értékes MAGYAR embert, mert történetesen egyetlen "bűnük" az, volt, hogy zsidónak születtek. Ezek az idióták kezdik túlfeszíteni a húrt, ezért rossz idő ide, rossz idő oda felkerekedtem és elmentem ellenük tüntetni a Kossuth térre. Kétségtelen, hogy az arcokat nézve több volt a kampós orr mint a fitos, ami azért szégyen, mert a zsidóüldözés, ami mindig a listázással kezdődik nem zsidó ügy. Ez magyar ügy és én nemzsidó létemre azért tartottam fontosnak jelenlétemmel demonstrálni, mert személy szerint kikérem magamnak az antiszemitizmus egyre szemtelenebb módon való elharapódzását. Szóval ott voltam Rejtő Jenő, Kabos László, Salamon Béla, Kellér Dezső, Karinthy Frigyes vagy ha úgy tetszik Ganz Ábrahám,  Kner Izidor, Weiss Manfréd és a többiek okán. Meglepett, hogy mennyien voltunk. Ha  Fidesz rendezvény lett volna legalább kétszázezres tömegről szólna az MTI beszámoló, én  körbejártam a helyszínt, ami nem volt könnyű a tömegben és 40000 körül saccolom a megjelenők számát. A Károlyi Mihály szobornál volt egy azaz egy darab dacos tekintetű árpádsávos lobogót emelő ifjú zászlótartó, körötte nem tisztázott hovatartozással még vagy egy-két tucat lézengő, de egyéb ellentüntetés semmi. 

15 komment

süti beállítások módosítása