Na. Fogynak a problémák. Ugye a gyertyapipa már nem ugrál le, "F" meg megjavította a gumicsónakomat. Nekem megmutatta trükköket hogy csinálja, de megígértem neki, hogy a blogban nem írom le, mert rontanám az üzletét. A kilinccsel egyelőre felhagytam, mert a tegnapi kommentek reményt öntöttek belém, hogy hátha mégis kapok bontóban. Holnap körbetelefonálom a bontókat. (Egyszer egy korábbi lakásunk telefonszáma mindössze egy számmal különbözött a Metáll autóbontóétól. Hát nem volt nyugtunk tőle. 10 telefonból 9 őket kereste.) Na szóval így semmi akadálya nem volt, hogy megcsináljam a próbacsigát.
Egy tegnapi komment megelőlegezi, hogy szebb lesz az enyém, mint a belinkelt gyári holmi. Nos azért annál a csúcsmodellnél nehéz lenne szebbet csinálni. De nem is célom. Persze szépnek kell lennie, de nem kell túlzásba vinni a dolgot. Amapola nem egy puccos luxuskurva, hanem egy csinos derék, erős, strapabíró, minden (néha extrém) igényt kielégítő derék feleség. Ehhez illőnek gondolom ezt a ma elkészült mintadarabot. A faanyag az évekkel ezelőtt vásárolt furnérgyári hulladék kőris, a réz szegecsek a menetzárlatos régi hegesztőtrafóm szekunder tekercséből valók, a görgők tengelyanyagát mint már említettem a Furtenbacher Tónitól kaptam, a rozsdamentes lemez csíkokat még tavaly vágattam le a lakatosok maradékából a nagy darabológépükkel, nem sokkal mielőtt tönkrementek volna és felszámolták volna a rozsdamentes cuccok gyártását.
Még majd egy kicsit csiszolgatni és felületkezelni kell. Utóbbira nézvést még bizonytalan vagyok. A lazurozást, tekintettel a mechanikai igénybevételre nem tartom jónak ehhez. Leginkább arra hajlok, hogy meleg olajban áztatom pár napig, aztán kicsöpögtetem belőle a felesleget és terpentines viasszal bedörzsölöm. Ez nem fog felújításkor nehezen eltávolítható bevonatot képezni, viszont megakadályozza a nedvesség behatolását a fa rostjaiba. De ha valakinek jobb ötlete van szívesen hallgatom. Alaposan megnézegettem a régi hajókra vonatkozó szakirodalomban fellelhető képeket és valamilyen okból a tengely végét mindenütt egy díszes, jobbára bronz érme takarja, vagy a gyártó, vagy a hajó címerével. Én egyszerűen egy fa dugót ragasztottam be biztosításnak, hogy ne tudjon kicsúszni a rozsdamentes stift, de van valahol a hajón egy kis zacskó tíz és húszfilléres, egy kipucolásra ítélt íróasztal fiókjában bukkantam rá és nem dobtam ki. Ha megtalálom, húszfilléreseket fogok két apró csavarral felerősíteni a fa dugó fölé, ez lesz az én házicímerem.
23:24 Juteszembe. napközben mindig hallgatok valamilyen rádióadót. Délfelé mondja, hogy meghalt Cliff Robertson. A Virágot Algernonnak filmet előbb láttam és később olvastam a könyvet. De lehet, hogy a fimnek Charlie volt a címe. Mindegy. Volt ennek már vagy 30-35 éve. De a film és a könyv is olyan volt, hogy aki egyszer látta, olvasta, az nem felejti el többé. Legalábbis én így vagyok vele. Hasonlóan vagyok a "Száll a kakukk fészkére-Kakukkfészek" könyvvel-filmmel. Csak annyi a különbség, hogy utóbbit előbb olvastam mint láttam. De ezeket se felejtem el soha. Ugyanakkor most a TV -ben odakattintott "J" egy csatornára amin egy film ment, amit már tuti, hogy láttunk, nem is túl régen, de egyikünknek se volt fogalma, hogy miről is szólt.
