Hajónapló

Reggeli idill.

Naszóval. Nagyon szépen köszönöm az összes jókívánságot, ami Emailben, Fb-on, kommentárban, SMS-ben, telefonon érkezett. Gyakorlatilag annyira elöntöttek, hogy képtelen voltam megfelelően egyénileg mindenkinek reagálni, többnyire egy ölelés emojival, vagy max. egy szóval válaszoltam alapos részletességgel megfogalmazott jókívánságokra, ne vegyétek felületességnek, de nem futotta ennél többre, akkora tömegben kaptam az üzeneteket! Nincs rá szó mennyire méltányolom azt a ..... hogy fogalmazzak, hogy ne legyek fellengzős, felém áradó szeretetet, szóval igenis a kurta válaszaim ellenére nagyonis megtisztelve érzem magamat. Köszönöm. Ígérem a magam részéről mindent megteszek azért, hogy erőben egészségben és boldogságban még sokáig éljek, ahogy a lelkemre kötöttétek. Ha mégse sikerülne, NEM RAJTATOK MŰLOTT.

Egy kicsit már nekem is sok a melegből. Pedig mindig is bírtam a trópust, de jólesik idebent a hűvös szobában heverészni. Sokadszorra állapítom meg, hogy annak a komoly erőfeszítésnek, melyet a kis ház hőszigetelésére, illetve tágabb értelemben energiaracionalizálásra fordítottam 10 éve amikor ide költöztünk, és ehhez még sokkal jobb fizikai kondícióban voltam, minden perce és minden befektetett forintja busásan megtérült azóta. Tudtam, hogy AKKOR kell megtennem, mert az erőm fogyni fog, és pontosan így is történt, mindenben jól kalkuláltam.

A hajóra már akkor megyek ki aludni amikor lehűlt a levegő tehát jóval éjfél után, addigra ott is kellemes a hőmérséklet, pedig már 30 °C a víz. Nyitott ajtók mellett szúnyogháló függönnyel védve alszom mint a bunda. Amúgy érdekes, de szinte egyáltalán nincs szúnyog, pedig mindenki agyon panaszkodja magát, de egyrészt engem, J-vel ellentétben utálnak, másrészt a hajóra valamiért nem is jönnek ki. napok eltelnek mire egy-egy rászánja magát, hogy belém harapjon.

Tegnap délután vagy egy órát ültem a Dunában J-vel meg szomszédokkal, tisztára olyan volt mint régen a Dagályban, amikor a nyugdíjasok ültek a melegvízben és locsogtak. Az ember a hajóépítés kárpitosmunkájából maradt Polifoam darabra ráül és csak úgy lebeg a vízben. Szóval nagyon bejött az "élet". TÉNYLEG tarthatna még ugyanígy sokáig, PONT ahogy kívántátok!

Miközben ezeket a sorokat pötyögöm a PC-n a Klubrádió reggeli műsorát hallgatom. A gyógyszerellátás problémáit boncolgatja Rózsa Péter műsorvezető, egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező, Afrikát járt háziorvos és egy egészségügyi közgazdász közreműködésével. Nos csak hogy világos legyen, EZ A RÁDIÓ, a Klubrádió az, aminek a frekvenciaengedélyét nem hosszabbította meg a kormányzó bűnszövetkezet delegálta jobbágyhatóság, ami ezért átkényszerült az Internetre és ami ellen folyamatos hekkertámadásokat folytatnak a kormányzó bűnszövetkezet által fizetett informatikai bűnözők. EBBEN a pillanatban az elképzelhető legtárgyilagosabb és információs tartalmában a legszélesebb, legalaposabb spektrumot lefedő egy órás elemzést kaphat, aki rászánja az időt a tájékozódásra. Megtudhattam, hogy valójában hogy alakult ki az a Covid járvánnyal induló globális gyógyszer-alapanyag ellátási nehézség, ami a háborús helyzettel súlyosbodott és amit speciálisan a magyar kormánymaffia kontárkodása még tovább nehezített. Melynek következtében kis háttérinformációt kaphatok ahhoz, hogy vajh fogok e tudni pisálni ha elfogy ez a még két hónapra elég adag prosztatagyógyszer itt a polcomon, amit nagy nehézségek árán tudtam csak beszerezni, vagy valami alternatív megoldást kell kitaláljak. HA EZ AZ EGYETLEN műsora lenne ennek a "nemzeti, konzervatív, jobboldali, keresztény" körben folyamatosan gyalázott rádiónak, már az is elég lenne ahhoz, hogy csak ez a rádió szóljon mindenfelé. Mert EZ a közszolgálatiság! De szerencsére még van vagy 50 különféle hasonló színvonalú műsora, például miközben 6:30 körül a szántóföldön gyalogoltam a kutyával rendkívül érdekes műsort hallgattam egy kutatóval az agyunk működéséről. De hát mindezekre csak a gondolkodóknak van igénye, azokra meg a nemzeti akkumulátorösszeszerelő, kizárólag betanított jobbágyállampolgár igényű főispánkormányzás kegyelmesurainak semmi szüksége.

Ma délután fél háromkor leszek 78 éves. A teljes hétvégére harmadfokú hőségriadóval ünnepli az évfordulót az ország, jómagam soha nem kerítettem nagy feneket a születésnapoknak, most se fogok, alkoholt gyakorlatilag alig fogyasztok (ebből mindig volt problémám, sokan nem fogadják el ha valaki ennyire kilóg a sorból, de igazából soha nem vágytam "elvarázsolni" magam és szerencsére égető szükségletét se éreztem soha az élet valós, vagy vélt problémái elől a tudattalanságba menekülésnek), bár nem vagyok absztinens, de igyekeztem fenntartani a vidám csevegés szintű alkoholfogyasztás szintet, ma se lesz másképp. Nincs tervem igazán mára, melózni nem fogok, mert ahhoz meleg van, alighanem felváltva fogok lebegni a Dunavízben fehér sapkában és sárgabarackot és fagylaltot falatozni. Azt hiszem ez egy jó terv. Ja és szex meg amennyi sikerül. Melyhez mindenkinek hasonló jókat kívánok.

Amúgy meg hétvége, akkor valami vicces....

Sárgabarackot zabálunk egyfolytában. Imádjuk és volt három év is korábban amikor egyáltalán nem termett, mert pont a beporzáskor volt valami lehűlés. Ha jól emlékszem tavaly már termett és idén is remek termés volt. Kiskunlacházán szedtük, volt kis fennakadás, mert a múlt héten is voltunk szedni, akkor megbeszéltem az illetékes Ilonkával ( az nagyon fontos, hogy az ember tudja a neveket, telefonszámokat és egyéb infókat, mint Privát Elek a vagonok és titkos ládák tudója { Rejtőfanok értik }), hogy jövünk egy hét múlva, de az a meglepetés fogadott, hogy kapu csukva és rajta tábla, barack NINCS. Merthogy vihar volt hajnalban és mindent levert. De hát nem addig van az! A kaput kinyitottuk és addig udvaroltam Ilonkának amíg megenyhült és szedhettünk magunk. Így 500 Ft volt kilója, 7 kilót vettünk, ezt két-három nap alatt megesszük, mert nagyon szeretjük, továbbá ha ennél lassabbak vagyunk ránkrohad.

Tegnapelőtt hinaraztam a fürdőhelyünkön, mert J-t nagyon zavarja főleg az éles, szúrós fajta, azt mondja elvágja a bőrét. Én gázoltam benne vagy egy órát, nagyon nem izgatott, bár kijőve a vízből tényleg vörös karcokkal voltam tele, de annyira nem zavart. Ami keményebb az a gyékény ami erős tövekben hajt ki a fenékből, na azt a kis 20 centis hosszúnyelű kaszával kell gyepálni. Olyan meleg volt a víz, hogy egyáltalán nem fáztam munka közben, pedig bent voltam biztos többet egy óránál is. Viszont kicsit leégett a vállam, hátam, mert bár felhős volt az ég, NANÁ, hogy akkor kezdett el sütni a nap amikor bementem a vízbe. Ma reggel néztem a vízhőmérőt ami Amapola fenéklemezén mér olyan 30 cm mélyen, 29 °C-t mutatott.

Tegnapelőtt megjött a Posta-Pont-ra az állítható dioptriás szemüveg (https://woops.hu/product/allithato-dioprtias-szemuveg) , nekem nem vált be. Szűk a látómező amiben éles látást biztosít és miután a  két szemem közt nagy a különbség, az egyik bele sem esik az állítási tartományába. Mindegy, egy kísérletet megért. Annyit megtudtam a sok szemüvegpróbálgatásból, hogy még rövid időszakokra SE állandó a szemem korrekciós igénye. Említettem, hogy a TV apróbetűs feliratokat a +1D-s olvasószemüveggel aránylag jól látom, nos két órával később már nem láttam és rá egy napra megint láttam. És van, hogy ha erőltetem látom, de ha elernyesztem a szemem akkor meg már nem.

Ezt a filmet https://videa.hu/.../azok-a-csodalatos-ferfiak-1965... valamikor bő 50 éve láttam a Corvin moziban egy, a vászonhoz aránylag közel lévő oldalpáholyból. Akkor az ilyen panorámafilmek még újdonságnak számítottak, a sok légfelvétel meg különösen nagy élmény volt. Akkor talán háromszor is megnéztem, részben a repülés szeretete, részben meg a remek történet miatt. ma délelőtt megnéztem a PC-n, még mindig nagyon tetszik, bár a nézés élménye messze elmarad a panorámamozitól. De ma is jó szívvel ajánlom mindenkinek, szomorú dolog, hogy a fiatalságban és szépségben pompázó szereplők nagyrésze már nem él. Ilyenkor mindig az jut eszembe melyiket hány évvel éltem már túl. Merthogy holnap délután fél háromkor leszek 78. pedig mintha tegnap lett volna, hogy a Corvin mozi bal kettes páholyból néztem a filmet... szalad az idő.

Ma reggelre ilyen volt a búzamező.

Tegnap délutáni sétánkkor néztem ahogy a gurigabálákba sorbarakott szalmát méretes traktorra szerelt markolóval megragadják és a passzentosan a sor előtt mozgó hosszúplatós ponyvás kamionra pakolják. Ezt precízebben nem igazán lehetett volna csinálni. Élő ember nem is látszott csak a járművek kormányánál. Az egész aratással, betakarítással végeztek négy nap alatt. Gondolom a kukorica ősszel hasonló módon fog eltűnni. Nem csoda, ha a mezőgazdaság nem foglalkoztat csak jelentéktelen mennyiségű munkaerőt. Fruka írt erről a tegnapi bejegyzés alá kommentárt.

Tegnap bemerészkedtem a Dunába. J nagyon kapacitált, ő már napok óta fürdőzik. Elsőre hidegnek éreztem a vizet, de aztán nagyon kellemes volt. Megpróbáltam felállni a szomszéd fiú SUP-jára. Siralmas volt. Már felmászni rá is nehezen ment. Aztán felállni meg pláne. Pedig sima volt a víz. Ez a vesztibuláris zavar kiborít. Szárazföldön amúgy már nincs problémám, van erre egy elméletem, a szervezet "pót, tartalék rendszereket" működtet. Tehát ha nem működik rendben a fülben lévé erre a célra szolgáló egyensúlyszerv, akkor valahonnan máshonnan próbál az agy, a központi computer infókat szerezni és megoldani az egyensúlyozást. Például a biciklizés, amivel kezdetben gondom volt, mert ha kicsit kinéztem oldalra egyből elkezdtem kóvályogni, már gond nélkül megy, de ha mondjuk gyaloglás közben felnézek az égre, netán behunyom a szemem és úgy próbálok egyenesen menni, egyből összekuszálódnak a lábaim. Hát nem látszott rajtam ahogy remegő lábakkal egyensúlyoztam a SUP-on,  hogy valaha kiváló szörfös voltam.

Kb. 20 hektár lehet, két nap alatt learatta egy gép. 

Sz a szalmasorokat átugrálva izgatottan rohangál a tarlón, feltételezem, hogy egereket hajszol. Hogy nem szúrja a mezitlábas talpát? Egész hétre délutáni esőt jósol a meteorológia, kíváncsi vagyok bebálázzák e gyorsan a szalmát, vagy inkább hagyják száradni, kivárva a tartósan száraz időt. Így kívülről nem tűnik túl komplikáltnak ez a mezőgazdálkodás, felszántják, különféle érdekes talajbizgető gépekkel elboronálják, aztán jól meggyomirtózzák ( tuti, mert egy szál gyom sincs se a búzában se a kukoricában, miközben mindenhol máshol derékig ér) aztán learatják. Közben gondolom imádkoznak hol esőért, hol szárazságért.  Ahogy én kívülről látom a "szakma" az a kertgazdálkodás, tehát zöldség-, gyümölcstermesztés lehet, szóval nem véletlen, hogy drága a termék. Azt meg, hogy drága a kenyér simán rá lehet fogni Brüsszelre.

Meg is lett a kötélcsere még estve előtt. Kicsit tartottam ettől a melótól, és nem ok nélkül. A rengeteg kagylótól elnehezedett és ami ennél még rosszabb volt az ujjaimat több helyen összevagdaló apró kagylók miatt nem volt egyszerű leszedni a víz alatt hozzá csatlakozó kikötőkötélről. Végülis a csomó oldhatatlan volt, pedig kalapáccsal vertem le róla a kagylók nagyrészét. De hát mindez a vízen csónakban a tűző napon elég szenvedéses volt. Mindent mindenhez megkötöttem, mert ha elszabadul és beesik a vízbe a horgonyhoz menő vég, ismételhetem a kajtatást a víz alatt, amit a Tquila bójaláncának keresésekor alaposan megutáltam. J-t kiültettem napszemüvegben szalmakalapban a deckre, hogy ne kelljen oda-vissza ingáznom a csomópont és a hajó közt, nem is ment volna, mert egyrészt a 18-as drótkötelet kifelé engedni kellett, az ideiglenes horgonykötelet meg húzni, másrészt ha már egyszer bent volt a dögnehéz, vastagon kagylókkal borított csomópont megkötve a csónakban, semmi kedvem nem volt mégegyszer leengedni a fenékre, BÁR ki is bójáztam biztos ami biztos. Szóval szervezni kellett a melót. Jól kidöglöttem, de 6 órára már csak az elpakolás volt hátra. Azt mára hagytam. 

Amit meg kell oldjak valahogy. Hogy rögzítem a kikötőbikára a drótkötelet? (ami a képen felfelé meg kötél az a Tequila jobboldali orrkötele)

Mert a bikát arra csináltam, hogy a perlon kötelet kössem rá, a 18-as dróthoz nem igazán alkalmas. Gyerekkoromban amikor a Dunán még gyönyörű termes gőzösökön sétahajóztunk, azokon volt ... sajnos a nevét nem tudom, de olyan kurblis kötélstopper szerkezet aminek a talpában lévő quasi satupofák közt átszaladt a drótkötél és a kurblival meg lehetett szorítani  a kötél megtörése nélkül. Azóta se láttam ilyet. Na ki fogok találni valami hasonlót ide. Addig így oldottam meg.

A balra elmenő perlon kötéllel mint egy quasi csigasorral feszítettem meg drótkötelet két a deckbe hegesztett szemhez.

Így néz ki a korábbi kötél, pedig a nagyja kagylót már levertem, letapostam róla.

Ezért kellett cserélni.

Ma mindent elpakoltam és pihenni fogok.

Két napja hirtelen megjelentek a kukoricán a "bajuszos" csövek

és fent a szélben lengedező "címerek". Mint antimezőgazdász már kezdtem attól tartani, hogy valamiért az amúgy csodaszép, harsogó zöld ( a rengeteg eső csodát tett) növények magtalanok maradnak. De a természet tudja a dolgát. Meg fogom kóstolni parázson sütve.

A saját termés is kezd beérni. Az apraja már piros,

innentől kezdve folyamatosan teremni fog minden reggelre a szükséges mennyiség, a nagyobb fajta még zöld, de az is már csak napok kérdése, hogy ehető legyen.

Ebből most még nem tudom melyik lesz a "Bözsike féle" piros, meg a "J-féle sárga, mindkettő mézédes, szóval indul a paradicsomzabáló szezon.

Nemszeretem munkára készülök, a fő rögzítő farhorgony kötelét kikezdte az idő, a múltkori nagy vihar után állapítottam meg, hogy ahol bemegy a kikötőbikához a deckre, meghorzsolódott a kötél egy pászmája ( tengerészül "ombolója"). Ezt az egész kötelet cserélni kell. Csónakmanőver és nem igazán tudom még hogy férek hozzá, mert az, hogy a horgonyt felszedjem szóba se jöhet, az a kb 80 kilós horgony ott marad beszántva. Szerencsére lánc, majd drótkötél jön tovább róla és csak az utolsó tizenvalahány méter a  25-ös polietilén, de azt hiszem ezt is drótkötélre fogom cserélni és akkor az kitart amíg élek. Ha teljesen leáll a szél hozzákezdek felderíteni.

De lehet még halogatom, mert J akciózik a konyhában.

Tegnap nehéz napom volt. Ugye írtam korábban, hogy kaptam egy beutalót a helyi szemorvostól a Mária utcai klinikára szürkehályog műtétre való jelentkezésre. Na gondoltam nem halogatom, ez az állapot csak romlani fog a műtétre való várakozási idő meg hosszú, ezért nekivágtam. J, akinek korábban volt már ott dolga, figyelmeztetett, hogy sokan lesznek, menjek minél korábban. 4-kor keltem és a reggeli kutyázás (ez kihagyhatatlan, BÁRMILYEN korán, ez esetben még sötétben jelenek meg a hajóról bejövet a reggeli piperére, a Sz kutya ott áll vigyázban nadrághúzás közben és izgatottan tekintget az ajtó felé, szóval majdnem olyan mint a halál vagy a klozet, ha menni kell hát menni kell), gyors reggeli után már ott zötyögtünk J-vel akinek a szokásos lakáskipakolás és Zsuzsával a szomszédasszonnyal, akinek szintén Budapesten volt dolga az 5:51-es HÉV-en

A beutaló szerint 8-10-ig kellett jelentkezzek a klinikán, de már fél nyolckor ott voltam. Nagyon szervezetten megy ott minden, de ennek ellenére rengetegen voltunk. Az emberek fele állt, mert bár valóban minden lehetséges helyen padok, székek vannak elhelyezve a folyosókon, és tényleg minden informatikaizálva van, kezdve a bejelentkezéstől az összes vizsgálaton való végigvezetésen át az elbocsájtásig, tehát nincs papír, nincs a "zsuzsikaszindóma", hogy akik járatosabbak, azok a papírjukat hamarabb tudják az ajtóban megjelenő asszisztens kezébe nyomni és előbb végeznek, mert az egy okoseszközről olvassa fel a következő nevet ahogy a rendszer diktálja, szóval TÉNYLEG, ennél jobban nem lehetne megszervezni (ami azt hiszem ritkaság az egészségügyben de talán általában az országban is), ennek ellenére szinte fojtogató a tömeg, a várakozó népek felének csak állóhely jut. És hát szinte  mindenki öreg, még nálam is öregebb, nem egy bottal, mankóval, egy anyóka, akivel reggel együtt kezdtem, kora délután panaszkodik, hogy nem jön a betegszállító, pedig már el is késett a déli gyógyszereivel. Csak egy szóval tudom jellemezni, "embertelen". Részletezhetném, de minek, ha jól számolom öt megjelenési helyen volt érkezésem, amivel ismétlem amúgy semmi bajom nem lehetett, mert technikailag működött minden, de mire végeztem és kitámolyogtam a kapun 13:41 volt. Szerencsére volt annyi eszem, hogy vittem magammal napszemüveget, mert a kitágított pupilláimmal a tűző napon elütöttem volna az utcán az autókat.

Na de a lényeg, EGYELŐRE semmi se indokolja a műtétet. Mindennel megvizsgáltak amivel csak lehet, vagy négyszer kellett különféle gépekbe dugni a szemeimet, és miután ez az ország alighanem első intézménye ahol a jövő szemorvosait is oktatják, nem kételkedhetek a szaktudásukban. Na persze én nem vagyok egy könnyű eset, mert IDE már felkészülten kérdésekkel érkeztem, levetkezve azt a lányos zavaromat, ami a ráckevei szemészeten még visszatartott a kényes kérdésektől. Első az volt, hogy vajon hogy a fenébe állapították meg, hogy nekem milyen dioptria és cylinder (ez utóbbi az eltérő tengelyű asztigmatizmus kiküszöbölésre való, nyugi majd megtanuljátok ha aktuális lesz) a közel látáshoz, amikor csak a távoli táblán olvastattak Ráckevén is meg itt is? Erre az volt a válasz hogy ők szemüveget nem "írnak fel", ilyesmivel forduljak az utcán szemben lévé "Fókusz optikához". Hüm...nem ezt kérdeztem, de mindegy. A második az, hogy miután a kialakulófélben lévő szürkehályog FOLYAMATOSAN változtatja a látásom korrigálás szükségességét (ezt bizonyítja, hogy egyre alacsonyabb dioptriás szemüvegekre van szükségem, van itt egy rakás méregdrága szemüveg a korábbi évtizedekből, amikkel már egyáltalán nem látok se egészen közelre se fél-közelre se fél-távolra, se messzire, pedig mindet komoly szemvizsgálat után írta fel vagy szemorvos, vagy Ofotértes optometrikus, tehát szakember),akkor most nekem továbbra is az lesz a sorsom, hogy évente menjek új szemüvegért, lencsénkén 100000 forintért? Na ezzel egy kicsit megfogtam a kislányt, de kivágta magát és nyilván igaza is volt, azt monda, hogy távolra ez a 0,5 dioptria gyakorlatilag semmi, he nem veszek fel szemüveget (ahogy mondtam, hogy mostanra inkább így vezetek autót is, mintsem hogy a régi karcos szemüvegeket használjam) az se baj, csináltassak egy olvasószemüveget az olcsóbb mint egy progresszív vagy akár a bifokális, amit most hordok. Szóval pont ahogy amikor úgy 35 éve elkezdtem a szemüvegezést, elébb egy, majd két szemüveg amit állandóan cserélgetni kellett. A szemem visszafelé játssza le ahogy elkezdett romlani, kár, hogy az ok egészen más, mert azt nem várhatom, hogy teljesen visszajavul éleslátóra és úgy marad. BÁR ki tudja? VELEM időnként történnek csodák. De hát így is fennáll, hogy FOLYAMATOSAN cserélni kellene a szemüvegeket. Ekkor feltettem a kérdést, hogy mi a véleménye ERRŐL a szemüvegről. 

Mert nekem nagyon tetszik, és ez valóban megoldaná minden problémámat, ráadásul a csináltatott szemüvegek árához képest bagatell. Azt mondta nem ismeri, DE forduljak bizalommal a "Fókusz optikához". Érdekes válasz, ÉN ha ilyesmiből élnék nézegetném legalább a neten, hogy mit hoz fel a kínálat a szakmába vágó segédeszközökből. Mert ahogy látom már legkevesebb 5 éve létezik. Kérdeztem mennyire fontos az a +0,5 cylinder a bal szememen, azt mondta semennyire.

Itt nyitok egy kis kitérőt. Most.. meg korában is, hogy elkezdtem érdeklődni a szemproblémák iránt, gyakran találkoztam "hivatalos" véleményekkel, hogy mennyire ártalmas, veszélyes, nem szakboltban megvásárolni optikai eszközöket. Hogy a "rossz" napszemüvegek, egyéb szemüvegek "tönkre teszik" a szemet, hogy "nem is UV szűrős, nem is polaroid, csak ráírják", hogy nem szakműhelyben készült, kínai vacak stb, stb. Nos meggyőződésem, hogy a kenyérféltés vezérelte szakmai hablaty. 1. Miután tapasztalatból mondom, hogy egy szemüveg csak abban a pillanatban korrigálja megfelelően a látást amikor a szemvizsgálat készül, ugyanakkor utána a páciens évekig hordja, miközben a szeme folyamatosan változik, természetszerűleg nem lesz a viselés teljes időszakában alkalmas a jó látásra. AZAZ ha ez ilyen veszélyes lenne, akkor "tönkre tenné" vele a szemét, ami nyilván hülyeség. Nem látsz vele olyan jól, mint újkorában. Ennyi. 2. Mi a fenének érné meg annak a kínai gyárnak, amelyik egyébként a márkás lencséket is csinálja a világ legjelesebb cégeinek, DIREKT valami szar gyártósort üzemeltetni ugyanabból az anyagból és technológiával csak azért, hogy a vevővel kib@sszanak? SZERINTEM a helyzet meg az, hogy ha valamivel JÓL látsz, az jó neked. Amivel meg nem látsz jól, azt úgyis eldobod, pláne ha megfájdul tőle a fejed, vagy egyéb problémát okoz. Tudni, érezni fogod!  Mint ahogy eldobtam a méregdrága progresszív Ofotértnél csináltatott korábbi  szemüvegemet is, mert nem látok már vele.

Na ezek után, hogy kiszabadultam a rendszerből a kínai piacra vettem az irányt napszemüvegben botorkálva, ami lehetetlenné tette az egyéb szemüveg viselését, el is rontottam a "rottát" ( tengerészül a hajó előre megállapított, térképen kijelölt útvonala), azt kell mondjam eltévedtem a szülővárosomban Budapesten. Meleg is volt, éhes is voltam, valahogy megviselt voltam és olyan érzésem volt hogy ha felszállok a Corvin negyednél metróra a Nagyvárad tér felé, akkor ott átszállva a jobbra keresztben menő villamosra, akkor az a Ganz-kínai piacra visz majd, csak hát  a frászt, a Népligetig kellett volna menni és a keresztben menő 1-es villamossal balra menni. Most tiszta fejjel nem is értem mi volt velem, de akkor és ott ezt gondoltam. A Mester utcánál éreztem, hogy nincs ez így rendben és korrigáltam. Elsősorba az állítható dioptriás szemüveget kerestem, de csalódás ért, nem volt senkinek. Viszont olvasószemüveg mázsaszám. Úgy hogy a sokadiknál megálltam szemüveget válogatni és kiválasztottam egy rugós szárú, a fejemre pontosan illeszkedő remek darabot amit a próbálgatás után alkalmasnak találtam a "közeltávolira" való nézéshez. Mert a jelenlegi szemüvegarzenálomból egy sincs amivel a TV-n a műsor feliratokat olvasni tudnám. És lássatok csodát ezzel a + 1,00 dioptriással meg tudom. 800 Ft volt Nem 8000 és nem 80000, vagy több amibe került volna ha "szakboltban" csináltatom

Elmentem egy másik kínaihoz enni valamit, mert a régenvolt aprócska reggeli után alaposan megéheztem. Azt hiszem itt követtem el az első hibát, mert alaposan beebédeltem. Nagyon finom volt az édessavanyú-csípős csirke, de valahogy mégse éreztem magam jól utána. Na még vettem egy adagot elvitelre J-nek is, mert tudtam, hogy neki se nagyon lehetett ideje ebédelni, aztán a Hernád utcai "munkásszállásra" siettem, alig várva, hogy végre ledőlhessek, mert rohadt fáradtnak éreztem magam. Boldogult anyám fogalmazott gyakran úgy, hogy "húz lefele a testem", na EZ olyan érzés volt. El is aludtam izibe. Aztán felébredtem, hogy valahol az utcán, vagy talán az udvaron egyfolytában visít valami kölyök, de az ilyesmitől én nem szoktam felébredni. Valahogy nagyon bizonytalanul kibotorkáltam a fürdőszobába, mert eszembe jutott  a prosztatám, szóval "kicsavarni az uborkát", de közbe úgy éreztem, hogy folyamatosan megy kifelé belőlem az élet. Szóval másodpercenként éreztem egyre rosszabbul  magam. Nekem az ilyen művelet után hozzá tartozik nemcsak a kézmosás de a csatolt rész megmosása is és eközben történt a filmszakadás, szóval eszméletvesztés. Fogalmam sincs hogy csak másodpercig, vagy akár percekig tarthatott, de az ülőkádban tértem magamhoz, amibe oldalt zuhanhattam bele, most így utólag a bal csípőmmel eshettem a kád szélére és a homlokom jobb oldalát verhettem be a falba, mindenesetre elsőre, de még másodikra, harmadikra se tudtam kimászni, mert fejben is teljesen zavart voltam. 

Aztán valahogy kezdett tisztulni a világ, ha nehezen is, de sikerült kimászni a kádból, amiben valami egészen fura oldalt bebicskázott testtartásban gyűrődtem bele, az egész testem minden porcikájából dőlt az izzadtság és az ágyra hanyatlottam. Igazából nem volt semmi tervem, átfutott az agyamon, hogy telefonálok J-nek, de minek ijesztgessem, hív egy mentőt? És akkor mi van? Mire ideér, valószínűleg jobban leszek, elvisznek valahova ahol majd elkezdenek (HA elkezdenek) vizsgálgatni, persze nem találnak semmit, mert ez valami tranziens jelenség, vagy leesett, vagy felment valamim, vérnyomás, vércukor, nem igen ittam, kiszáradhattam a hőségben, BÁRMI lehetett, soha nem fog kiderülni. Jobb csendben várni, hogy elmúljon. El is múlt. Mire J megérkezett, csak a totál átizzadt párnából látta, hogy nem kamuzok amkor elmeséltem mi történt. Aztán összepakoltunk és további gond nélkül hazautaztunk Rácekevére. Azóta is jól vagyok. Egy biztos, ha legközelebb így járnék, már tudni fogom a jelekből, amiket így utólag, kezdve a szemvizsgálattól beazonosítottam, hogy mire számítsak.

Ma megrendeltem ezt https://woops.hu/product/allithato-dioprtias-szemuveg Piszok kíváncsi vagyok mennyire fog működni. Ennyit megér a kísérlet.

Az úgy volt, hogy a múltkorról maradt még egy fél csomag réteslap. Kidobni sajnáltam, vettem tegnap egy csomaggal és ma csináltam túrós és meggyes rétest. Bár már nagyon laza voltam, alig figyeltem a mennyiségekre, receptre, SŐT a túrósba is tettem meggyet meg diót meg mazsolát, mégis jobb lett mint a múltkor. A tésztája is rendesen megsült. Egyrészt tovább sütöttem magasabb hőfokon, másrészt nem olvasztott vajjal kentem, hanem tojás és tejföl keverékkel. Tök Túrós Lukács lesz belőlem a végére.

Voltam szemészeten. Javaslat, szürkehályog műtét. Jövő héten megyek előzetesre a Mária utcai klinikára. Műtétre várakozási idő előreláthatólag több mint egy év. Direkt ezt választottam és nem a dunaújvárosi lehetőséget ahol csak 3 hónap, hogy kiderüljön, addig mennyit romlik a szemem. Erre az egy évre nem csináltatok 100000 Ft /lencse progresszív szemüveget, majd veszek a kínainál 500-ért olvasót, messzire meg annyit javult a szemem (és feltehetően még fog ahogy nő a szemnyomás), hogy már nem is használok szemüveget.

Hétfőn meglátogattam a belgyógyász szakorvosi rendelőt, ahol a szép szőke "Barbibaba", Brigitta doktornő próbálja kitartóan felkutatni testi elanyátlanodásom okát. Kérdezte hogy vagyok. Némi hezitálás után közöltem, hogy határozottan úgy döntöttem JÓL. El is mondtam miért. Mert a szokásosnál kicsit többet kellett várakozzak és láttam az előttem a rendelőbe hozzá bevonulókat. MIND fiatalabb volt nálam 10-20 évvel, de alig másztak. Ki csak úgy vánszorogva, ki mankóval... én meg biciklivel jöttem három kilométerről, ráadásul amikor a múlt héten a laborra jöttem vérvételre, csak a recepción jutott eszembe, hogy otthon hagytam a beutalót úgyhogy kétszer kellett megtennem az utat és ment. Most akkor mit panaszkodok én? Ráadásul juteszembe tavaly ősszel átment rajtam a Covid. Nem akarom becsmérelni az orvosok tudományát, de erről a nyavalyáról még  ők se tudnak túl sokat. Volt egy rakás ember aki belehalt. Ki tudja bennem épp mit alakított át, ami nem látszik se laborleletből, se EKG-ból, se hallgatódzásból, kopogtatásból, csak úgy leültette a fizikumomat egy grádiccsal alacsonyabbra? Épp hogy csak annyit, hogy utolérjen az életkorom. Úgy hogy miután ahogy látom az összes leletem a legnagyobb rendben van (ennek a megállapításával sem vártam meg őt), maradjunk abban, hogy kutya bajom! Egyetértően bólogatott. Elmeséltem még, hogy viszont meglehetősen zavar a szerintem a fokozódó süketülésemmel együtt járó vesztibuláris rendszeri, hol erősödő, hol gyengülő egyensúlyzavarom. Hajóra ki be már korlát kell a járón, csak úgy beugrani egy billegő csónakba a partról messziről mit régen meg kifejezetten nem merek. Felírt a Luxi által is javasolt Betagen-t. Amiről persze kiderült a patikában, hogy  hiánycikk  ahogy a prosztata gyógyszerem is, de szerencsére volt ugyanazzal a hatóanyaggal, csak Betaserc néven. Elkezdtem szedni, majd meglátom mire jutok vele. Ahogy a Bánhidi Zoli (isten nyugtassa, volt vitorlázó gyermekorvos klubtársam) mondta, "a betegeket nem meggyógyítjuk, hanem megtanítjuk őket a betegségükkel együtt élni". Az ilyen okosságokat én megjegyzem és alkalmasint használom. Ennyit a medicináról.

Kedden ismételt favágásba kezdtem, de ez már nem a tüzelési célú, hanem a természet megregulázása. Arról van szó, hogy az autóbeálló "esernyő"-t elkezdte terhelni a mellette burjánzó tujasor. Ezek nem azok a szép szabályos oszloptuják, hanem a szabálytalan ágasbogas fajta, szebbet is ültethettek volna az elődök. Szóval, metszőolló, karos olló, hosszúnyelű teleszkópos Fiskars ágvágó, ágfűrész, láncfűrész, ami csak van a háznál erőszakszerszám azt mind bevetettem, talajszintről és létráról, éppencsak lovon és trapézon nem. Ha a tuják nem lennének elég macerásak, kiszáradt egy almafa is ami szintén a szerkezetet terhelte, amikor költöztünk még csodás finom gyümölcsöket termett, de aztán abbahagyta és elpusztult szegény, na ahhoz többrendbeli láncfűrész létra, kötél és egyéb nyers erőszak és J némi segítsége, továbbá fokozott óvatosság kellett, de ez is megvolt. 

Tegnap szerencsém volt, mert Engi Lajosék ( a profi favágó brigád akik a vízparti kidőlt fűzfa maradék törzsét jöttek abszolválni) ledarálták a gépükkel amit levágtam, úgy hogy azzal legalább megsemmisítés vonatkozásban nem kellett foglalkozzak, de amit ma kivágtam, levágtam, ez már az én e heti további feladatom lesz.

A vastagja ha kiszárad tüzelő, a vékonya meg megy a komposztba.

Az almafa tövét csak kettőben sikerült kifűrészelni, mert sehogy se fértem hozzá a ferdén nőtt törzshöz a kerítéstől a láncfűrésszel, 

itt kiderült, hogy lakói vannak a fának. A nagy farontó lepke (Cossus cossus)  szegény bábjai már majdnem teljesen kifejlődött állapotban várták, immáron hiába, hogy két évnyi fejlődési ciklus után, néhány nap múlva szárnyra kelhessenek. Bizisten ha tudtam volna, hogy ott vannak, hagytam volna a tönköt a fenébe amíg kirepülnek. Az egyiküket pont kettőbe vágtam a fűrészelés közben.

De hát honnan a fenéből tudhattam volna hogy pont ott vannak? Őszintén sajnálom őket.

Ebédre egész szépen kitisztult a tető és környéke.

Nem ér semmi a tető széléhez és nem is fekszenek rá ágak. Mert amúgy valamennyivel meg fogom a tetőt szélesíteni, na nem sokkal talán csak 20 centiméterrel, hogy jobban kidobja az esőt déli irányban, mert néha bespriccel a munkaasztalomra meg az ott tárolt faanyagaimra.

Alaposan elfáradva megebédeltem, aztán aludtam egy jót, majd kutyáztam, most meg megyek zuhanyozni és aludni. Holnap el ne felejtsek elmenni a szemészetre kora délután, mert már bő 3 hónapja várok az időpontra és már annyira rossz a szemem hogy autót is leginkább emlékezetből vezetek. Szóval marcangol az öregség. De még mindig jobban állok mint a nagy farontó lepkék.

Nem lett rossz. De lehetett volna jobb is, ha a tésztája nem marad valami miatt alul, ahol a tepsit borító szilikon sütőfóliával érintkezik olyan "szívós". Pedig úgy kentem olvasztott vajjal ahogy valamennyi recept közölte, sőt egy kis kefírt is raktam bele, amit az egyik recept említett mint amitől aztán különlegesen finom lesz (lehet pont ez volt a baj, ami az egyiknek orvosság a másiknak méreg), 190 fokon sütöttem 20 percig. A töltelék az viszont finom és amúgy nem bénáztam el semmit közben, szóval ment gyorsan a készítés. Köszönöm mindenkinek a névnapi jókívánságokat, azoknak is akik még április 6.-án kívántak, eltettem mostanra. Maradt még 4 db tésztalapom, lehet holnap csinálok belőle egy túrós rétest, túró van itthon.

Nehéz nap volt a tegnapi. Egyrészt lelkileg, másrészt fizikailag. Mondtam korábban, hogy apósom "kiszenvedett". 89 évesen, ami végülis egy természetes állapot ebben a korban, de jó lenne a sok hónapot ami előtte volt ha eljön az időm "megúszni" valahogy. Mert azt életnek nevezni nem lehet. Könyörgöm, VALAKI adjon be ha oda jutok egy injekciót, amitől elalszom örökre! J most árulja a Papa lakását ( anyósom már több évvel ezelőtt meghalt) de ahhoz ki kell üríteni. Végtelenül szomorú dolog ez és itt jön a dolog lelki része. Amíg élsz birtoklod a dolgokat, terveid vannak velük, az elegáns csináltatott angol szövet öltönyöd, amibe még vissza fogsz fogyni, a szerszámaid amit óvakodsz kölcsönadni, mert nem vigyáznának rá, ahogy a kedvenc könyveidet is, a videóid amiket még a Horvátországi nyaralás alkalmával csináltatok és boldogan néztek a kamerába a tengerparton a Mamával... na MINDEZ immáron kacat. Felesleges lom, ami nem kell már senkinek, ráadásul útban van, hely sincs neki sehol. De ha sajnálod kidobni, akkor még rosszabb. Na J már második hete szelektál, én tegnap csatlakoztam.

Előre bocsájtom baromi hőség volt tegnap, ez a mai kellemes lehűlés csak este jött. Szerencsére van egy "adománybolt" pár sarokra a tetthelytől az István utca és a Hernád utca sarkán. https://www.facebook.com/kincsvaradomanybolt ahol mindent, főleg ruhaneműt elfogadnak. Persze lehetne "pénzt csinálni" a hagyatékból, meghirdetni a különféle marketpaceken, és hetekig árulni, de egyszerűen nem éri meg a lelki terhet az a párezer forint, amennyivel tovább tartana a vele való foglalkozás. Finom öltöny, új télikabát, soha nem használt farmer, hatalmas tollpárnák szinte használat jele nélkül... Be a zsákba, fel a hátra és viszem. Na ja, csak 35 fok van,  és bár igyekszem mindig az utca árnyékos oldalán, da a második kör után már lóg  a nyelvem. De J megpakol két hatalmas sporttáskát ágyneművel. Mert azt azért mégse....

-De tele vagyunk ágyneművel! Még a hajón is annyi lepedő, paplan és párnahuzat van, nem beszélve  a ház padlását, ahol még kibontatlanul állnak a zsákok amikkel 10 éve ide költöztünk... ha mostantól nem mosunk többet csak kidobjuk amit elpiszkoltunk, akkor is elég életünk végéig!

-Nem számít! Nem fogok kidobni teljesen új, még használatlan ágyneműt (naná, a Mama is "kímélte" őket) pillekönnyű drága takarókat, ez KELL még nekünk!

Hát vittem. Mind a két sportszatyrot egyszerre, ezúttal kicsit messzebbre J  Hernád utcai "tartalék" lakásába, én csak úgy hívom "munkásszállás", ahol aludni lehet ha Pesten valami többnapos megjelenés szükséges. J ugyan mondta, hogy vigyem egyenként, de én mondtam, hogy "bírom". Ezt a harmadik sarok után kissé átértékeltem. De akkor már nem volt más választásom, cipeltem. Amire felértem vele a másodikra, úgy éreztem, hogy itt a végem. De végülis "amibe nem halsz bele az megerősít", ez is megvolt. De utána visszaérve a tetthelyre egy negyed órát pihegtem a kanapén. A következő kör egy hatalmas banyatank volt, ezt csak húzni kellett, ami utcán egyszerű de a másodikra lépcsőn kicsit komplikáltabb. Utána újabb pihenő. 

És akkor a bútorok. 

- A kanapé és a két fotel megy Ráckevére!

-HOVA tesszük?

-Kidobjuk a dupla ágyat a kisszobából és akkor legalább lesz hely.

- De hát nem fér el! Vagy a kanapé, vagy  a két fotel, de mindhárom nem megy.

-DE MEGY!

-De nem megy....

-DE!!!

-És a varrógép?

-Visszük.

-Minek? Van Ráckevén HÁROM varrógép.

-Ez egy teljesen jó varrógép, KELL!

Mondjuk ez igaz. Mármithogy teljesen jó darab. Praktikus bútordarab, egy karc nincs rajta, úgy van ahogy a Mama utoljára használta tán 30 éve. Mert varrónő volt a szakmája ahogy J-é eredetileg női szabó, de mindketten egy életre megutálták a tűt cérnát, J-t egy gomb felvarrására nem tudom rávenni, ha valamit varrni kell én csinálom. De a varrógép KELL

Szóval legközelebb ezt fogom átcipelni a munkásszállásra. J mondja "vegyünk egy molnárkocsit a cuccoláshoz". mondom, "inkább adjuk el  a varrógépet"! Válasz,"NEM!" Csak úgy mondom, egy valamirevaló molnárkocsi https://kezikocsi-molnarkocsi.arukereso.hu/.../molnar.../... több mint 20000 Ft, a varrógép ér mondjuk 10000-et. De majd kérek egy molnárkocsit valahonnan kölcsön... vagy a Mama tolókocsijára rakom a varrógépet és felcipelem a másodikra. DE MINEK??? Nemsokára mi is meghalunk, és UGYANEZT végigcsinálják majd a leszármazottaink UGYANEZEKKEL a holmikkal. Miután ők többen vannak alighanem még jól össze is vesznek a hagyatékon, szóval utálni is fognak bennünket meg persze egymást. 

És még épp csak elkezdtük.

Délután 5-re még bementem a kislányom kiadott lakásába megnézni a klíma kültéri egységét, igényel e valamilyen karbantartást. Szerencsére miután gyenge tél volt, be se kapcsolta a bérlő, a gázkonvektor a hálószobában őrlángon elvitte a telet az egész lakásban, egy könnyű porszívózás a pókhálóktól elég volt a hőcserélő így nézett ki.

Legalább ezzel nem kellett fáradnom, de így is mire a nap végén 18:50-kor lekászálódtunk a HÉV-ről, alig volt erőm az autóig elvánszorogni. Pedig  otthon a kapuban a Szmájli kutya várt, akivel még a kötelező sétára is el kellett menni. Mondom nehéz nap volt. Egész éjjel állítólag tomboló szélvihar volt, de bár biztos mozgott alattam a hajó, de ebből én semmit nem észleltem, olyan mélyen aludtam.

Ma laza nap volt és még van is. Délelőtt piacra mentünk a Sári Pista csónakjával, tartoztam neki egy régóta megigért kolbászozással, a csónakban falatoztunk ( aminél kellemesebb reggelit én gyakorlatilag elképzelni nem tudok) a piaci stégnél amire ő szerelte fel társadalmi munkában a kikötőbikákat ( a régieket valaki lelopta, ami egyszerűen gyalázat), mi ketten sült kolbászt, J sült oldalast reggelizett és mindenféle gyümölcsöket is vettünk az árral egyszerűen nem törődve. Felelőtlen nyuggerek. Viszont SP őszintén örült a Papa vadiúj pufidzsekijének, pont az ő mérete a Papa időskori XXXL-es  időszakából.

Hazatérve kicsit aludtam, majd elbicikliztem a Lidl-be mert persze megint nem volt itthon semmi pékárú. Kezdetben úgy gondoltam, hogy idén nem lesz Vilmos napi cseresznyés rétes, de láttam szép cseresznyét, így megváltoztattam a döntést, mindent megvettem hozzá és ma este, de legkésőbb holnap, cseresznyés rétest fogok sütni! UFF!

23:30 Holnap reggelre hagytam a rétescsinálást. Most a recepteket olvasom a neten, ahány annyiféle. Hogy tavaly melyiket csináltam fogalmam sincs, amikor ma a Lidlben voltam mindenféle alapanyagot megvettem, a döntést későbbre halasztva. A "később" az most van. Sokadszorra állapítom meg, hogy a recepteket azoknak írják akiknek nincs igazán rá szükségük, mert tudják hogy kell sütni-főzni. Továbbá olyanok írják, akiknek fogalmuk sincs a legegyszerűbb felmerülő problémákról azok részéről akiknek IGAZÁN szükségük lenne  a receptre. Máskülönben például nem hagyná ki belőle a receptcsináló, hogy a cukrot, ami az alapanyagok felsorolásakor még benne van, bele is kell tenni a készítés megfelelő fázisában. Abban meg még googlezás után sem vagyok egészen biztos, hogy mi  a különbség a teáskanál és a kávéskanál közt. DE érzem menni fog. Holnap kiderül.

Tegnap kora délután cseng a telefonom. "Doki" hív, egykori klubtársam a MAHART SC-ből, értesít, mint olyat akinek szerepe volt benne, hogy Ráckevén tavaly beindult a vitorlázás, hogy megkezdődött idén az első tanfolyam. 

Na úgyis neki kellett induljak a boltba, mert egy szelet kenyér se volt itthon a lecsóhoz, biciklire pattantam, és lekarikáztam a strandra, ahol idén új helyet kapott az egyesület ami bárhogy is hívják most, nekem örökre csak MAHART marad. De hivatalosan (miután a Balatonról elűzték, létesítményeit, hajóit, eszközeit, telephelyét felszámolták) https://www.facebook.com/bahartse/ és az én lelkes közreműködésemmel tudott megtelepedni, remélem véglegesen itt nálunk. Ilyen környezetben

Magyarországon kevesen tanulhatnak vitorlázni. 

A békés nyugodt vízterület a balatoninál sokkal kedvezőbb feltételeket biztosít a kezdők, a gyerekek oktatásához.

És hát most épp nem akárki oktat, az egyik legnagyobb magyar vitorlázó, a többszörös szólóvitorlás Földkerülő (sokkal kevesebben tették meg mint ahányan megmászták az Everestet) Kopár István jön el minden évben ide a floridai otthonából, hogy tudását átadja a jövő reménységeinek. Mondtam is neki: "Nem vagy normális", mire a válasz "De hát ezt tudjuk".

Sok mástól eltérően a lényeg itt nem az üzleti vállalkozás, hanem "őrizni a lángot". Hogy legalább valami csírája megmaradjon a valahavolt patinás egyesületnek. Hogy a gyerekeink, unokáink ne csak a telefonmasszírozásban gondolják kiteljesedni a gyermekkorukat, hanem valódi élményekben legyen részük. Megpróbálom nem szomorúan felfogni, ami persze csaknem lehetetlen, csak pár hete volt, hogy másik volt egyesületemet, amiben vitorlázni tanultam, versenyeztem és először voltam magyar bajnok, a Vízügy SC-t is kierbrudalták a Balatonból. József Attila jut eszembe: "....Termelő zabálás, -kis, búvó országokra rálehel a tátott tőke sárga szája....", ha csak ennyi lenne... de ez a "zabálás" csak mohó, féktelen, de semmi köze a termeléshez.

Kipróbáltuk SP frissen elkészült új csónakját. Pityu hatalmas fejlődésen ment át amióta ismerem. Kezdetben az ajándékba kapott, néha elsüllyedt rozoga ladikokat tatarozta ki kevésbé rozogává és mindenféle hitvány, bontóból mentett motorokkal felszerelve kölcsönözte őket. Ezzel egészítette ki szerény rokkantnyugdíját. De a keresményét nem élte fel, nem herdálta el, hanem folyamatosan befektette az eszközállománya korszerűsítésére. Mostanra saját sablont készített amiből ez az első csónak ami kikerült. Ez már mindennel fel van szerelve, ami csak kell. Vége a gányolásnak, igazi profimunka, gratuláltam is neki.

Beugrottunk a városba popszegecsért a barkácsboltba, meg a pékhez, meg a henteshez kajáért ha már ott voltunk, és közbe én próbálgattam az új technikát. Ezt az útvonalat rögzítette a zsebemben a GPS.

Kicsit szabálytalan voltam, de hát ki kellett próbálni mit tud az új csónak, nos a maximális sebesség 40km/h volt egy 20 LE-s Honda motorral, de persze nem ennyivel közlekedtünk, a próba után visszavettem a sebességet az engedélyezett 15 km/h alá.

Valami miatt nem fogadja be a blog a videót, itt megtekinthető: https://www.youtube.com/shorts/uu-P3DIFCZ0

Ne ennyit a szórakozásról, jött a meló. Úgy kezdődött, hogy tegnap délben felhívott a kereskedő Szlovákiából, hogy küldheti e a téli tüzelőt amit megrendeltem nála, mert most pont van errefelé fuvarja. Mondtam neki "nosza küldje"!  Meg is jött a furgon, a sofőrrel ketten kidobáltuk egy negyed óra alatt. Aggasztott hogy a meteorológia esőt mondott délutánra, de szerencsére nem lett belőle semmi, mindenesetre az "esernyő" ( a kocsibeálló) alá raktuk raklapra, hogy ha később esne is, ne ázzon már el, lógott a nyelvem a végére, pedig én csak egyesével hordtam a 10 kilós csomagokat nem kettesével mit a legény, de hát ő fele annyi idős volt mint én. Egy raklap fabrikettet rendeltem és egy raklap tőzegbrikettet. Mindegyik 10 mázsa. Így néznek ki.

Ez a fabrikett,

ez meg a tőzeg.

Tőzegbrikettel még nem tüzeltem soha, azt mondta a kereskedő, hogy fele-fele arányban javasolja cserépkályhába a fabrikettel. A fűtőértéke nagyjából azonos a kettőnek.

Ezzel le is zártam a tegnapi napot, ma nekiálltam az "esernyő" alól betalicskázni a tornácra.

Úgy gondoltam, hogy több napig fogom csinálni, beosztva az erőmet amit kicsit igénybe vett az előző napi sietős pakolás, de aztán "felfújtam a pofámat" és estére bent volt az egész a tornácon elpakolva vagy 2,5 méter magasan, hogy elférjen. Elfáradtam, de nem zsibbasztóan. Úgy tűnik javult a kondícióm, ami miatt aggódtam még nemrég.

A lényeg, hogy két télre való tüzelő elraktározva. Van keményfa felvágva több évvel korábbról maradék, fabrikett szintén több évről és a mostani két tonnányi, és akkor még ott van a "hangyás" fűzfa a kapubejáró mellett amit az utcán kidőlt fából mentettem és baltáztam fel elszántan, ez a vastartalék, az is elég vagy két hónapra, summa summárum ennyivel 80 éves koromig levan a gond a téli tüzelőről, ennél hosszabb távra e pillanatban nem tervezek.

Balra a vitorlák a falon, alattuk még némi feldolgozásra váró rendetlenség, a plafonon árbocok,  jobbra meg a két évi megnyugtató tüzelő.

Tájkép csata után.

Abba a nyugágyba heveredtem le lábamat felrakva a kukázott zsúrkocsira (amiből gyújtós lesz, bár J erősen helyteleníti) és immáron lenyugodva gyönyörködtem a víztükör felett lenyugvó napban.

Ha segíteni nem is segít, de legalább folyamatosan útban van a hűséges, ragaszkodó jószág.

Kertészkedek. A paradicsom a földön fekszik a sárban, kúszik-mászik. Mindent elöntött a zöldburjánzás. A rengeteg csapadéktól minden nő mint az őrült. Persze az is aminek nem kéne. 

Jó kis katyvasz mi? A legjobban burjánzik a málna, mindent elnyom, betört a paradicsomágyásba. Kíméletlenül kivagdostam ahol semmi dolga. A paradicsomot meg karóra, madzagra kötözöm.

Ez ahol nagyjából végeztem egy fél nap alatt. Ott a háttérben a fenyőtörzs mögött még az ágyás nagyobbik felében az érinetlen állapot.

J meg már eszi az epret.

De bezzeg nem dolgozik mindenki! Én majd megszakadok, SZ meg csak napozik!

Hát igazság ez?!

Túlvagyok a reggeli piperén, kutyázáson, reggelin, piacra, kajabeszerzésre készülünk, de mivel J még sehol a felkészüléssel, az imént még egy szál karkötőben kávézott, hogy elüssem az időt kiöntöm a gondolataimat. Lefekvés után a hajón (immáron a nyári hálókabinban, mert tegnapelőtt ágyat húztam és átköltöztem a téli szalonból hátra a "tengerre" néző ablakú ágyamba) folytattam a tegnap idézett könyv olvasását és egészen elképesztőnek gondolom azt az éleslátást amivel találkoztam. A könyv ugye, ne feledjük 2008-ban, tehát a szoclib kormányzás alatt záródott, tehát AKKOR fest borzalmasan lesújtó képet a Rudi Zoltán TV elnök vezette köztelevízió állapotáról, amikor MÉG senki nem sejtette a 2010-től tartó totális ledarálását az intézménynek. Tehát amikor még nem ástak gödröt a béka segge alatt futó árok fenekére. És FS már akkor kongatta a vészharangot. Annyira kiborítottak a sorok, hogy most szándékosan sértek jogot és idefotózok pár oldalt a könyvből, ami tilos, de ha majd megtalál a kiadó jogsértés miatt, talán kiegyezhetünk párezer forint kártérítésben, nekem megér a nyugdíjamból annyit, hogy titeket is elborzasszalak.

 FS már akkor látta, hogy az idealista demokrata Gyurcsány alkalmatlan a falka kezelésére és a liberális demokrata Orbán már akkor belebolondult  a hatalommániájába, és abból a megrögzött mániából, amit a magát "jobboldali"-nak gondoló, amúgy értelmes tömeg gondolkodik, az út csak lefelé a pokolba, a nemzethalálba vezet. Mert az pusztító, hogy százezrek nemzetromboló gyűlölete alapszik azon, hogy annakidején a kommunisták elvették a nagypapa kisbótját, ő meg nem mehetett egyetemre csak felnőtt fejjel estire ( a származása miatt, vagy csak mert olyan hülye volt hogy nem vették fel, de ő most másképp emlékszik), ezért MOST a qrva anyját a Gyurcsánynak, meg minden libsinek aki nem hajlandó Orbánt a nemzet megmentőjének tekinteni. (nemrég egy kereszténydemokrata hívő széplélek vaknak nevezett engem, hogy nem látom, hogy Orbán Viktor a teljes magyar történelem, valamint Európa, de talán a világegyetem legnagyobb államférfija... NOOORMÁÁÁLIS?)

Megint könyvméltatás lesz. Az ajándékkönyvek közül a harmadik megint olyan amit magamtól alighanem sose vásároltam volna meg.

Mert nem érdekelt. Sőt. Kifejezetten nem szimpatizáltam Friderikusz Sándorral és soha mégcsak meg se magyaráztam magamnak miért, annyira nem érdekelt. Ahogy a pár hete elsőnek olvasott Woody Allen könyv kapcsán is megjegyeztem, nem érdekelnek a celebek. Az se véletlen, hogy Mihancsik Zsófia Friderikusz eddig című könyvét hagytam utolsónak, a nemérdekel könyvek közül ez volt ami a legjobban nem érdekelt. De aztán kézbe vettem, gondoltam (mint a korábbi másik kettő ajándékkönyvnél, belelapozok) Na ugyanúgy jártam, MEGFOGOTT.

De elöljáróban még beszélek a mű tárgyával kapcsolatos indító érzéseimről. Miért is nem szerettem én FS-t? Mit szépítsem, abból ami felületesen nekem lejött a képernyőről, többé kevésbé egy narcisztikus beképzelt alaknak gondoltam. Miközben ahhoz, hogy valaki több millió nézőt leültessen esténként a TV képernyők elé, a leghatározottabban tehetségesnek kell lennie. És a könyv olvasása közben beugrottak dolgok a saját életemből. Hogy bizony elég kurtán vagyok hajlamos elintézni azokat akik nem érdekelnek. Mitagadás akiket lenézek. Második hajómon, amikor még frissen voltam tiszt, egyik fedélzeti második tiszt, aki szigorúan magázott ( pedig egy második "sior" és az elektrikus közt nincs igazából mérhető rangkülönbség), azt mondta "Maga meg ne legyen olyan gőgös!". Sose gondoltam, hogy az lennék, de így is lehet nézni. Kétségtelen, nem vegyültem mindenkivel. Ennek több oka is volt. Egyrészt idősebb, tájékozottabb voltam a társaság jelentős részénél, másrészt nem piáltam. Ez egyeseknek nagyon szúrta a szemét. Ahogy egyik matróz kollégám, akivel amúgy kifejezetten jóba voltam mondta " ahogy te NEM iszol az már nem normális". Egy bizonyos szint alatt az emberek nehezen viselik el azt aki nagyon más mint ők. És sose rejtettem véka alá a véleményemet.

De vissza FS-ra. Igen, zavart amikor bent ült egy tehetségkutató zsűrijében és olyan magas lóról beszélt egy versenyzővel. Lehetett volna empatikusabb. De akkor már rengeteg learatott siker állt mögötte és ez megárthatott. És a riportkötet olvastán feltárult előttem az a rettenetes ingovány amit elképzelni nem tudtam volna, amit nevezzünk egyszerűen magyar közmédiának, amin keresztül egyedülállóan sikeresen kűzdötte magát a csúcsra. Hogy valaki nem jólfésült amikor 30 év után kijön a dzsungelból ahol megküzdött vadállatoktól a rabszolgakereskedőkig mindenkivel aki, ami csak előfordult, ahol mindenki mindenki farkasa, ahol az árulás, a becstelenség olyan természetes, mint az ha esik az eső akkor vizes leszel. Kinek ne  szállna a fejébe a dicsőség? Ha pálcát törtem a feje felett, most felszedem és összeragasztom.

Két dolgot gondolok kiemelni. Az egyik egy Vitray Tamás idézet. " A magyar televizió olyan mint az amerikai....(és itt tartott egy szünetet) csak semmiben se hasonlít rá"  Ez a könyv gyakorlatilag az elejétől a végéig erről szól. De ha tágítok akár az országról. Ahol ha valaki tehetséges, ambiciózus, az csakis irigységet és gáncsoskodást arathat, nem babérokat. Mert még a Friderikusznak se a pénz volt az egyetlen motivációja, hanem az az elképesztő munkabírás és szakmaszeretet, amivel már gyerekkorától fogva tört a szakma csúcsára. 

A másik egy többször is említett tapasztalat számos bírósági ügye kapcsán. " Az igazságot...bírósággal kimondatni manapság szinte reménytelen dolog Magyarországon. A jogszabályok, a bírói szubjektíviás,  a bírói felkészületlenség, tapasztalatlanság, és alkalmatlanság  oly mértékig tette kilátástalanná a hazai igazságszolgáltatást, hogy ilyen sok kockázati tényezővel nem lehet mit kezdeni."

Engem a könyv meggyőzött. Mostantól szeretem Friderikusz Sándort. És elnéző vagyok a hibáival szemben. Hátha az enyéimmel is azok lesznek mások.

Mutatom a képet.

Aki olvas aki emlékszik, egyből tudja mi ez. A többieknek mondom. ( akit jobban érdekel  https://amapola.blog.hu/2023/03/29/kedd_649) Ez aza lánc aminek az egyik végén a fenéken volt a bójakő, a másik végén meg az a nehéz vas bója, ami azon a bizonyos viharos éjszakán, ha nem  oldjuk meg J-vel a problémát, reggelre egész biztosan betörte volna a Tequila oldalát.

Egyértelmű, én voltam a hibás. Mert ahelyett, hogy annakidején amikor leraktam a bóját, időt, pénzt nem sajnálva elbicikliztem volna a boltba és vettem volna 5 méter láncot, azt mondtam, "jó lesz ez a régi rozsdás lánc is oda a víz alá". Hát nem lett jó. Mert a sekli a bója alján elkoptatta a folyamatos hullámzás rángatás során a láncszemet és amikor a legnagyobb lett volna rá a szükség, leszakadt a bója, ezzel végveszélybe sodorva  a Tequila vitorlást (rólam nem is beszélve, akit J mentett meg a vízbeeséstől) Na de ahhoz, hogy ez a lánc így fotózható legyen még sok víznek kellett lefolynia felette a Dunán. Mert ( megint csak az emlékezés https://amapola.blog.hu/2023/03/31/pentek_2766 ), átmenetileg leraktam egy horgonyt és arra kötöttem ki a Tequilát, a bójalánc búvárkodással való megkeresését nyárra hagyva.

Igenám, de jött a Török Ervin és erősködött, hogy ő segít, keressük meg fentővel ( a víz alatt húzgált négyágú kampós szerszámmal) a láncot. Na ráálltam, de voltak fenntartásaim, az ilyen kutatómunka mindig bizonytalan és én már egyszer próbálkoztam, sikertelenül, szóval nem sok reményt fűztem a dologhoz. De nekiálltunk Pünkösd vasárnapján, ahogy itt https://amapola.blog.hu/2023/05/28/vasarnap_317 be is számoltam róla.  Jól elfáradtam és lefeküdtem aludni. J mondta, hogy közbe Ervin keresett, de nem akart felkelteni, ki is ment a fejemből a dolog annyira hogy csak hétfőn jutott eszembe, felhívtam E-t, mondta, hogy a stégen akar valamit mutatni. Ott találkoztunk. Mindjárt elkezdtem hosszasan mesélni amin már második napja törtem a fejem, hogy hogy fogjuk a kompresszort berakni a Tequilába, hogy adok neki áramot a partról, hogy fogok a víz alatt búvárkodva eljutni az osztott bójakő ( egy beton klocni, meg egy rövid lánccal hozzá csatlakoztatott öntöttvas nehezék)  láncába  beakadt fentőhöz eljutni, hogy fogjuk közben a vízen mozgatni a Tequilát, stb, stb. E türelmesen végighallgatott, majd megkérdezte "mi az a kötél oda kikötve a stéghez?". Odanéztem és megláttam egy terepzöld ejtőernyőzsinórt, amit tudtam hogy az övé, mert előző nap láttam a vízibiciklin. Mondtam, hogy azt csak ő köthette oda amikor két napja ott manővereztünk, DE MÉG MINDIG nem esett le a megoldás. Még húzgálni is megpróbáltam, de nem engedett, "valami volt a végén a vízben". És még mindig nem kapcsoltam. A végén E világosított fel, hogy amikor én elmentem aludni, ő visszament és egy hosszú csáklyával addig kotorta  az iszapot amíg megtalálta a bójaláncot!! Rákötötte a zsinórt, a másik végét meg a stéghez. MEGTALÁLTA A LÁNCOT! De ilyen pali, képes  volt türelmesen végighallgatni miféle terveket szőttem a lánc megkeresésére! 

Na tegnap nekiálltam ( már tegnapelőtt belekezdtem, de elvert a vízről az eső) rendezni a dolgokat véglegesen.  Először is kiszabadítottam a fenékről az osztott bójakő közbenső láncába beakadt fentőt, ez nem volt egyszerű, kellett hozzá a fenékre leérő hosszú csáklyával némi ügyeskedés, de sikerült. Aztán az E által megtalált lánc végét lekötöttem a stégről, leszedtem róla E zöld ejtőernyőzsinórját és a lánc végére kötöttem ezt a bóját. Ezzel a lánc "mentve volt".

A horgonyról átkötöttem rá a Tequilát, a horgonyt meg felszedtem. Volt némi aggodalom bennem, hogy elbírok e vele, mert alighanem rendesen beásta magát a fenékbe, fogott is keményen, de a felszedés ment simán, ez egy nagyon jó horgony lett a megszélesített keresztvassal. ( iszappal borítva immáron napvilágon)

Nade ahhoz, hogy a rozsdás láncot kicseréljem a horgonyról leszedett új láncra, fel kellett szedjem a bójakövet! A lánc borzalmasan nézett ki, vastagon borítva éles kagylókkal ( most is miközben pötyögök a keyboardon, minden betű belehasít az elvágott gyűrűsujjam hegyébe), arról szó se lehetett, hogy azt megmarkolva húzni a láncot, ráadásul a láncot a Tequila deck-oldal találkozás élén megtörve kellett volna vezetni, na ez ártott volna a hajónak, ezért a víz alá lenyúlva belesekliztem egy kötelet és a kötelet húztam a deckről, apránként fogásolva a groszshott decken lévő curryklemmjébe fogatva emeltem ameddig tudtam. Közben billegtettem a hajót, remélve, hogy felszakad a nehezék az iszapból. Nagynehezen sikerült is, éreztem, hogy megmozdult, de az, hogy egyedül felemeljem, miközben mindig újra seklizzek a víz alá lenyúlva, reménytelen volt, mert mire idáig jutottam minden erőm elhagyott. Még egyet kötöttem a víz alatt a kötél másik végével és "telefonos segítséget kértem". Felhívtam a Sári Pistát, hogy jöjjön a legnehezebb 12 személyes "Stefánia"  csónakjával segíteni. Jött is. Ő a medverejű rokkantnyugdíjas előbb a ráseklizett második kötéllel, majd kesztyűben a lánccal felhúzta a víz színéig a betontuskót, arra én gyorsan kötöttem egy újabb kötelet a curryklemmbe fogatva, kibogarásztam a láncot a rengeteg apró kagyló csurmából, csodák csodájára még a rozsdás  lánc seklijét is tudtam bontani kombinált fogóval, rásekliztem az új láncot és ment vissza az egész hóbelevanc a sárga bójával megfejelve a. fenékre. Hurrá!. Kihoztam a régi vas bóját, kiúsztattam a munkacsónakkal vontatva a vízre, lecseréltem vele a könnyű sárga műanyag bóját, átkötöttem rá a Tequilát, minden kötelet a végleges hosszra agyonkötöttem és itt volt a vége. A munkanapnak is meg az erőmnek is.

De ISMÉT bebizonyosodott, hogy az a leggazdagabb akinek barátai vannak akik segítenek ha kell.

Más. Tegnap befejeztem  a filmnézést amire  a "Kenny Wells" olvasóm hívta fel a figyelmemet a Matthew McConaughey könyvvel kapcsolatos írásom kapcsán. TÉNYLEG jó film, felüdülés az amerikai filmbaromságok dzsungelében. https://videa.hu/.../film.../arany-2016-wPOJoqUavd1Ilgvj

Munkával ünnepeltem a Pünkösdöt is. Tegnap végre beillesztettem a 3 kilós kalapácsba azt a nyelet amit már második hete kerülgetek a munkaasztalon.... mondjuk ez ahhoz a 10 évhez képest amit a kalapácsfej nyél nélkül szolgált kizárólag ráverő üllőként elenyésző. De most van egy nagyobbacska hosszúnyelű "húzós" kalapácsom. Kellett már nagyon, mert a 12 kilós "népszava" kalapácsot már nem igazán tudom megemelni... legalábbis úgy, hogy használhatókat sújtani is tudjak vele. Ezzel a 3 kilóssal viszont MÉG elbírok. Lemostam az utcán álló autót és miután a beálló "esernyő" alatt rendet raktam beálltam a kocsival a helyére. És csak úgy egyszerűen becsuktam a kerekes kaput és letűztem a végét. Semmi ék, semmi kalapács, tiszta kéjmámor. Volt egy csinos IKEA kisszék a télikertben, még az előző tulaj hagyatéka, de az összes köldökcsapos illesztés szétjött, valami barbár módon elkezdte valaki összecsavarozni Reisercsavarokkal, amitől szétrepedt a fa több helyen. Elsőre tüzelőnek gondoltam felvágni, de megsajnáltam, mert alapvetően olyan csinos holmi és amikor talajszinten dolgozom valamit, a guggolást már nehezen bírják a térdeim, a térdelést meg pláne meg a fel-le ereszkedést, szóval mint egy sámlira jól esik letelepedni. Úgy döntöttem szétszedem ahány darabból csak áll és újra ragasztom az egészet. Most szorítók közt kötnek a repedt darabok, aztán majd teljesen összerakom kedden. Azért akkor mert kalapálni kell  a csapolt darabokat és nem akarok ünnep alatt zajongani. 

Ervin győzködött, hogy próbáljuk megkeresni a Tequila elveszett bójaláncát, na ez csendes meló, az idő is szép. Én ugyan egyszer már próbálkoztam, igaz egyedül és a fenék gereblyézése a fentővel nem igazán egyemberes munka, nem is volt eredményes. .Hosszas "horgászsás" után el is akadt valamibe a négyágű fentő, de felemelni nem tudtuk, előbb elsüllyedt alattunk a vizibicikli, szóval hacsak nem egy második világháborús repülőroncsot találtunk, akkor sanszos, hogy a bójakövet találtuk meg amit egy rövid lánc köt össze egy nehéz öntöttvas csőidommal, elképzelhető, hogy ebbe akadtunk bele. Kiálltam a Tequilával és próbáltam arról emelni, de reménytelen volt a dolog, marad a búvárkodás, ha melegebb lesz a víz. A fentő maradt odalent beakadva és fenn egy bójával megjelölve. Folyt. köv. ha 22 fokos lesz a víz. Kifelé át akartam szállni a Tequilából Ervin vízibiciklijére, de ügyetlen voltam (igazából nehezen mozgok már amikor egyensúlyozni kell a vesztibuláris rendszerem meghibásodása miatt) és beestem a két jármű közé, de a nagyobb baj az volt, hogy közben becsúszott a bal lábam a vízibicikli pedálja alá, miközben fejjel lefelé lógtam a víz alatt. Szerencsére Ervin észnél volt és kiakasztotta a lábamat, amire én onnan lentről képtelen lettem volna, így se meg nem fulladtam, se a bokám nem tört ki. Hát ilyen dolgok történnek egy ártatlan pünkösd vasárnapi matatás alatt. Ahogy gyerekkorom egyik kedves regényében Arthur Ransome "Fecskék és Fruskák a felfedezők"-jében ( olvasmányélményeim egyenesen vezettek engem előbb a vitorlázáshoz és majdan a tengerre) 

"úsznom kellett az életemért". Én még egy régi, háború előtti , talán Dante kiadást olvastam.

VISZONT a víz cseppet se volt hideg, igaz fel voltam öltözve, ing, póló, alsógatya, rövidnadrágba. Ami mázli, a bakancsomat, zoknimat már korábban levettem, mert a Tequiláról a lábamat a vízbe lógattam, miközben a kötelet húzgáltam a deck szélén ülve. Továbbá életemben először volt haszna, hogy vízmentes (CAT B30) telefont használok.

Nemrég könyvekről írtam. Ott hagytam abba, hogy a felénél tartok a "Zöldlámpa" című Matthew  McConaughey önéletrajzi könyvnek. Két napja befejeztem. A végére valamennyit változott a véleményem a könyvről. NEKEM túl sok volt benne a gondolati kalandozás. Nehéz lehetett a hirtelen és jelentős siker feldolgozása és a vad élet a pia és alighanem némi drog is megkavarhatta ennek a különleges embernek az életét. De ettől függetlenül mintha személyes kapcsolatba kerültem volna vele. Megérintett, de sok volt belőle a végére. Mindenesetre ma harmadszor is megnéztem felvételről az "Az igazság ára"  c. filmjét. ( https://videa.hu/.../az-igazsag-ara-the-lincoln-118-perc...) Nagyon jó film. DE talán az én agyam lassult le, de még így harmadikra is sokszor vissza kellett pörgessem a felvételt, hogy megértsem a gyors vágásokkal tagolt bonyolult cselekményt, a párbeszédeket, amiben nemcsak a félsüketségem játszhatott közre. Mindenesetre eleven cáfolata volt számomra annak az ostobaságnak, miszerint nem kellene az idegen nyelvű filmeket szinkronizálni, mert ha csak feliratosak lennének az jót tenne az idegen nyelv tanulásnak.(ja, főleg mondjuk a japán vagy kínai filmeknél) Mert én nemcsak úgy általában szeretek egy filmet nézni és nagyjából tudni a végére, hogy ki a gyilkos, de tudni akarom az egészet. Hogy minden mondat miért van. Szóval így harmadszorra többszöri részlet visszajátszása, értelmezése után végre megértettem a filmet. De NAGYON jó volt a film és nemcsak  a főszereplő, de mindenki más is a helyén van benne. Nem az a szokványos amerikai szarság. Akit érdekel, ajánlom pünkösdi lazításra.

Remekül működik a kapu! Az  ötletem a "huppanó" a kerék alá közvetlenül a teljes csukódás pillanata előtt tökéletesen bevált és a nyitást se akadályozza. Annyira jó lett, hogy némi töprengés után a kapu merevítésének különféle (zártszelvény, szögvas, íves laposvas támaszokkal stb) ötletek kivitelezésével is felhagytam, az egész macera felesleges, had rugózzon csak a kapu, ha kicsi a lendület, magyarul nem csapom be hanem csak finoman gurítom, akkor az utolsó pár lemaradó milliméter könnyedén betolható, ha ráhelyezem  a talpam a kerékre és  gurítok rajta könnyedén egy picit. Ez az apró kényelmetlenség nem ér meg egy hosszas erősítést ami ráadásul a plusz vasakkal tovább nehezítené az amúgyis dögnehéz kaput. 

MÁS. Csakhogy aki férfiember, öregedés felkészülés okán olvassa az írásaimat szóval a jövőjét kutatja, tegnap urológus orvos fázisba jutottam ( 3 hónap várakozás és bár időpontom volt ugyan, de további három óra rendelő folyosón való várakozás után). Az ifjú és rendkívül termelékeny doktor (bár a budapesti kórházi elfoglaltsága után a rendelési időre rendre két óra késéssel tud csak megérkezni, viszont valami félelmetes sebességgel szórja ki a pácienseket, miközben teljes vizsgálatot végzett beleértve a hasi ultrahangot is)  első megközelítésben nem javasolta az általam preferált húgycsövön keresztül végzett prosztata csonkolást, azt mondta első nekifutásban kísérletezzünk gyógyszerrel. Én, bár szeretem inspirálni az orvosokat, mert meggyőződésem, hogy nagy szükségük van rá, de látva az imponáló határozottságot, ez esetben felajánlottam együttműködésemet, folytatása következik.

Korán ébredtem, már 6:10-kor kint voltam a szántóföldön Sz kutyával. Közelről gyönyörködtem egy 'amapola"-ában, mire kiröppent belőle egy koránkelő méhecske és méltatlankodva, hogy megzavartam a munkájában körözni kezdett a fejem körül, megnézte magát a szemüvegem tükrében, majd megállapítva, hogy az orrszőreim semmiféle módon nem hasonlítanak virágporgyűjtőhelyre méltatlankodva távozott.

Nemzeti szineink a természetben, elönt a honfiúi hevület.

Kész a kerekes kapu.

Hosszú volt az út idáig. fel kellett szedni az íves pályán a köveket és beszabni a pályát.

Aztán visszarakni cementes habarcsba fektetve és kibetonozni a kerékjáratot. 

Praktikusan a pályát az ideiglenesen felrögzített kerékkel alakítottam ki, egyszerűen belehengereltem a friss betonba.

Mindössze egy apró probléma van a projekttel, hogy nem működik! A plasztikus példa rá, hogy amikor az ember mindent jól kigondol és még büszke is magára, hogy milyen okosan kitalált mindent, a végén jól pofára esik! Merthogy a próbaüzem során jön ki a hiba. Ezért csinálnak az autógyárak a kész autókon hosszas próbákat és még akkor is előfordul, hogy már eladásra került autókat hívnak vissza tömegével átalakításra, és ezért van annyi rosszul sikerült tengeri hajó, melyek viszont többnyire egyedi darabok, szóval a "nyúzóteszt"-et már a vásárló végzi. Mondom mi a baj, amire egyáltalán nem számítottam. A "teher"-kapu valamikor kétszárnyú volt, mellette a gyalogkapuval.

De aztán jöhetett a briliáns ötlete az előző tulajnak, hogy megszünteti a képen jobb oldalt lévő gyalogkapu melletti oszlopot, összehegeszti a két teherszárnyat és lesz egyszárnyú a teherkapu, ettől sokkal egyszerűbb lesz a keskeny utcából bekanyarodni autóval a telekre, mert a gyalogkapuval megszélesedik a bejárat. Csakhogy a dupla súlyú kapuszárnyhoz gyenge a felfüggesztés, lóg a jobb széle, a pontos záráshoz azt az éket kell mindig beverni ott a jobb alsó sarkon. Úgy képzeltem, hogy az íves pálya végére bebetonozok egy ferde, ívesre hajlított laposvas emelkedőt ( a két felső képen látszik), amivel a megfelelő magasságra emelem a kapu jobb végét. CSAKHOGY. A két összehegesztett kapuszárny ahelyett, hogy engedelmesen felgurulna az emelkedőre, inkább rugalmasan meghajlik középen és a kerék valahol félúton elakad az emelkedőn, miközben a jobb szél már helyen van "X" irányban, csak éppen "Y" irányban nincs elég magasan. Na ERRE nem számítottam. De hát persze nem adom fel ( ahogy egykori gépüzemvezetőm, boldogult emlékű Mártha József mondta "basszameg maga olyan mint a Hitler Adolf, egyre újabb csodafegyvereket talál ki!), a kapuszárnyat felhegesztett zártszelvénnyel merevíteni kell, hogy ne tudjon görbülni, valamint a pálya végén az emelkedőt át fogom alakítani úgy, hogy még a végállás ELŐTT emelje TÚL a kaput, majd egy huppanóval helyezze egy fix acél támaszra, ami pozicionálja a magasságot, a gumi kerékről meg leveszi a terhelést, hogy az később se tudja a rugalmasságával, esetleges kopással megzavarni a pontos illeszkedést. Sajnos ma füvet kell ehelyett nyírnom, mert J kiadta parancsba, hogy kaszáljak, mert szerinte elviselhetetlen az állapot a kertben, pedig szerintem nem is.

Kitört a nyár. Egy hete még fűtöttünk a házban, a hajón meg már második napja nem kell a hálózsák, egy szál, igaz még téli, takaró alatt alszom. Szóval könnyedén végig bírtam fűtés nélkül a hajón a telet. Ez a téli hálózsák csodás találmány, amikor a leghidegebb volt akkor pont nulla fok volt bent és gyakorlatilag ugyanabban a  "szerelésben" aludtam nulla és +12°C között, csak hidegben a lábrészre dobtam rá még azt a takarót amivel most két napja takaródzom, de se nem fáztam, se melegem nem volt egyszer sem.

Tegnap este elkezdtek a hajó mellett énekelni a békák, szóval nászidőszak van, az apró halak már két hete ívnak a sekélyesben. Minden beindult, én is a kapu projekttel, hamarosan végzek és beszámolok róla. Mára ennyi, megyek reggelizni aztán belecsapok a zajongásba. Addig a ma reggelről csak így telefonnal...utálok vele fényképezni, mert a napfényben nem látom a fényre elsötétülő képernyőn, hogy mit fényképezek. .

A sok májusi eső aranyat ért, a gabona harsányzöld és naponta nőtt 10 centit, a harmatos fűben csak gumicsizmában lehet sétálni, mert elázik az ember nadrágja és bár gyomnövény a vadmák azaz a pipacs, de gyönyörűek boldogult édesanyám kedvenc virágai. (ne feledjük,  "amapola")

Ma könyvekről lesz szó. Mondtam, hogy mindig olvasok...amióta a betűket megismertem.  Gyakorlatilag mindent. Talán csak az ezoterikus hülyeségeket nem, de amúgy nem vagyok válogatós. J kapott pár könyvet ajándékba és az egyikbe belekezdtem. A híres emberek önéletrajzi regényei valahogy nem vonzottak. Legalábbis annyira nem, hogy megvásároljam őket. (Pláne, hogy mostanra már egy könyv komoly érvágás a pénztárcának.)  Mert nem volt hozzájuk bizalmam. Valahogy olyan érzésem volt, hogy biztos kamu az egész. Na de ajándék könyvnek ne nézd a témáját, kézbe vettem Woody Allen "Apropó nélkül"-jét, hogy egye fene beleolvasok. A nevet persze ismerem, de a filmjeit alig és az ember se izgatott igazán. Tudtam, hogy sokan rajonganak érte, de nekem ismeretlen és nem vágyott terület volt a szerző és munkássága. Szóval nekikezdtem, bevallom azzal az elképzeléssel, hogy pár oldal után úgyis leteszem. De ahogy haladtam az oldalakkal úgy lett egyre vonzóbb a könyv. Nem azt mondom, hogy nem tudtam letenni, mert a sok egyéb teendőmtől nem tántorított el, de éjjel amikor elalvás előtt kézbe vettem a hajón, és bizony már ragadt le a szemem (hajnali 3 óra felé mondjuk) még egy kicsit erőltettem, mert annyira lebilincselt a cselekmény. Én amúgy egészen speciális módon olvasok, legalábbis amióta az Internet, a sereg adat forrása (de sajnos nem mindené, hajaj mennyi luk van benne!) ott az ember keze ügyében, megszakítom az olvasást és meggooglezom a cselekmény hátterét. Jelen esetben a rengeteg nevet, főleg színészekét, írókét, szerzőkét, egyéb jeles alkotókét is akikkel dolgozott, vagy egyéb okból került kapcsolatba, vagy  akikkel összefüggésben történtek vele a "dolgok". Megmondani nem tudom mért teszem, mert semmi olyan ismeretre nem teszek szert aminek bármi gyakorlati hasznát venném, de kíváncsiságom végtelen és ha másban nem is, de ez a kielégíthetetlen ismerethabzsolás az aggkori elhülyülés idejének kitolásában tán segít.

Szóval olvasás közben bűvölt el sajátos stílusával, speciális humorával a szerző (pedig gyanítom a felét se értem igazán, mert amerikai humor, ahogy a magyart, mondjuk Karinthyt, vagy Rejtőt se értheti igazán egy amerikai) , akiről az egész világ, beleértve engem csak annyit "TUD" (mekkora igazságtalanság) hogy szexuálisan abuzálta kiskorú leánygyermekét egy másikat meg elvett feleségül. Hangsúlyozottan nem ezt a szálat kerestem a könyvben, ahogy a cselekmény, életrajzhoz híven kisgyerek korától haladt még csak eszembe se jutott, hogy "mikor jön már a zaftos részlet", csak sodort magával az az egészen sajátos stílus, ami méltán tette a szerzőt a talán legtöbbet díjazott filmessé. ( Amúgy már a díjak megközelítése is sajátos, ha baseball kupadöntő ment a TV-ben akkor a legrangosabb díjakat átvenni se ment el hanem küldött maga helyett valakit, ha meg ragaszkodtak a személyes megjelenéshez akkor inkább visszautasította a díjat. Csak ritka esetben tett kivételt, például amikor a spanyol trónörökös személyesen kérte meg egy olyan nemzeti díj átvételére, melyet korábban az általa legnagyobbnak tartott írók kaptak meg, NEKEM a könyv azt bizonyítja, hogy a rendkívüli tehetség és a szerénység nem álca nála.) Végülis világosan kiderül a könyvből, és nem azért mert az ebben érdekelt írta, hanem azért mert az összes  szakértői vizsgálat egyértelműen cáfolta és ezek alapján a bíróság valamennyi vád alól felmentette, hogy  az egész ügy az akkori élettársa, Mia Farrow bosszúja volt, melynek még a nevelt és saját gyermekei egy része is áldozatul esett. Nem történt gyerekmolesztálás és W A meg 25 éve él boldog, szerelmi házasságban a kapcsolatuk kezdetén amúgy nagykorú Soon-Yinnel, miközben Mia Farrow valami érthetetlen indítékból 14 gyermeket nevelt, akiknek többsége valami furcsa betegesnek nevezhető okból  örökbe fogadott volt, egy quasi gyerekgyűjtemény, akikkel gyakorlatilag egyáltalán nem törődött, nem nevelte őket, csak a cselédség foglalkozott velük, meg ők egymással, közülük többen is idejekorán meghaltak, elhanyagoltság, drog és öngyilkosság okán. Mint hab a tortán tetőzte be W A tragédiáját amikor évtizedekkel később a média a me-too mozgalom eszetlen túltolása során felmelegítette a témát, gyakorlatilag odáig jutva, hogy "mindig a nőnek van igaza, akkor is ha nem". Egészen zseniálisnak gondolom W A ezen kulcsmondatát: "Az emberek abban hisznek amiben hinni akarnak, és mindenkinek megvan rá a maga személyes oka, bár néha nem is tudja mi az."  Ez a magyarázata mindannak a sok eszetlenségnek, amivel naponta találkozunk és hiába érvelünk ellene az érvek kicsorbulnak a vakhit páncélján, melyet populista demagógok viszont hatalmi érdekből folyamatosan erősítenek. Szóval nekem ez az önéletrajz mesze túlmutat önmagán.

Ha már ajándékkönyv és filmes személyiség és önéletrajz, ezek után belevágtam ebbe.

 Még a Woody Allen könyv elolvasása UTÁN se hagytam fel abbéli meggyőződésemmel, hogy a híres emberek ha a túlhájpolt celebvilágból érkeznek nekem gyanúsak, ezért ugyanolyan előitéletesen vettem a kezembe mint W A-ét korábban. Még csak a közepénél tartok, de kijelentem, hogy ez is nagyon jó könyv. Egy egészen különleges öntörvényű és csakis a saját útját járó embert ismertem meg benne. Ráadásul ez egy sokrétegű önéletrajz, mert  egy sereg mellékszál, jegyzet és elmélkedés szakítja meg a cselekményt, mely ugyan olvasás szempontjából nehézkessé teszi az élvezetet és néha csábító az átugrásuk, némely közülük nem is könnyen (vagy sehogy se) érthető, de van pár komolyan elgondolkodtató "egymondatos" megállapítás, amolyan aforizma, vagy aranyköpés. Egészen speciális irodalom és egészen biztosan végig fogom olvasni és aligha felejtem el a szerzőt, mint annyi más könyvet amit végigolvastam életemben és nem maradt meg belőle semmi az emlékezetemben.

Közben az állandóan rákezdő eső ellenére megy a kapu projekt, két napig flexeltem a térköveket a gyémántos koronggal, undorító poros meló, próbáltam vizezve, de féltem, hogy beszívja a villanymotoros gép a permetet és szétdurran a kezemben, egy biztos, az életben ez volt az utolsó, hogy ilyenbe kezdtem. 

Nagyjából első nyugvópontjára jutottam az egészségprojektnek. Gyakorlatilag a labor-, és egyéb leleteim 99,5 %-a teljesen normális, néhány értékkel lógok ki kicsit a tól-ig-ból, a hormonpótlást csökkenteni kellett és visszavenni a bétablokkoló minimális adagot a szortimentbe, és még fiatalodnom kellene egy kicsit, akkor egészen jól érezhetném magam, de így se rossz. Amikor többedszerre esőben elbicikliztem az SZTK-ba és a járművemet fedél alatt hagyva aránylag délcegen bemasíroztam a rendelőbe, egy igen öreg és szemmel láthatóan rossz állapotban  vánszorgó nénikével kerültem barátságos beszélgetésbe és voltam olyan pofátlan, hogy rákérdeztem az életkorára, kiderült, hogy négy évvel fiatalabb nálam, most akkor mi a bánatot sírok én, hogy gyenge vagyok?

Valaki intézkedhetne, hogy a tiltsák be a fagyosszenteket. Egy hét után szégyenszemre be kellett gyújtani a cserépkályhába. A kutyák kikéredzkedtek a kertbe de aztán bölcsen elpihentek a télikertben a szófájukon.

"Lóg a lába az esőnek", én megyek aludni.

Orvoshoz, meg laborba járkálás van, megkezdtem a "van e orvosolható oka a fizikai romlásomnak" projektet. Egyelőre az van, hogy a labor nem indokolja az elgyengült állapotomat, minden mérhető érték normális, vagy aközeli...lehet, hogy utolért a korom?

Azért van más projekt is, ez

egy olyan "hangolható"  kerék ( a milliméterre pontos magasságot kell eltalálni, ami a kilincs és zárnyelv miatt fontos)  ami a nyíló kapuszárnyra lesz felhegesztve és a pontos zárást biztosítja, amit jelenleg minden kapucsukás után egy fa ék aláverésével tudok csak megoldani, ami unalmas és időrabló. Imádom a különféle mechanikai megoldásokon való agyalást, ez a sokadik vázlat után alakult ilyenre ( leginkább úgy tudok bármin gondolkodni, hogy közben azonnal rajzolom és ha valami kialakul azt még nagyjából léptékhelyesen is feldobom papírra, mert ez sok hibától megóv) , mert az ember MINDIG a legkomplikáltabb megoldást találja ki elsőre. Sose felejtem el amikor Szaniszló tanár úr( Isten nyugtassa tökéletes tanárunkat) tanította nekünk a porlasztót amit Csonka János talált fel és mindenféle kilicsművekkel működtette az úszó a tűszelepet, mert elsőre nem jutott eszébe, hogy a tűszelepet átrakja alulról az úszó fölé. Szóval az első gondolatot MINDÍG a legalaposabb műszaki és technológiai kritikának kell alávetni és akkor az ember még mindig nem biztos, hogy eltalálja az optimumot. De én bízom benne hogy ez esetben sikerült. J ugyan erősködött, hogy legyen tolókapu, ami persze elegánsabb, de túl sok meló, semmi kedvem hozzá. Egy ideje mindent úgy értékelek, hogy "megéri ez vajon nekem arra az időre ami még hátravan?" És ebben semmi szomorú nincs, az élet olyan mint a zsebpénz, ahogy fogy, úgy kezd az ember egyre racionálisabban gazdálkodni vele. 

Amivel nem számoltam, azt hittem a térkőburkolat sík és a kerék könnyedén fog rajta ívesen gurulni, hát egy frászt, centis szintegyenletlenségek vannak benne, szóval fel kell szedjem és lebetonoznom bele egy íves pályát. Ez lett volna a mai program, de esik az eső ( a Sz kutyával mindketten esőkabátban sétáltunk 7 órakor), így lett ez a naplóbejegyzés helyette.

12:40 P.S Az imént felhívott a háziorvos. Kiértékelte a 24 órás vérnyomás monitor eredményét (tegnapelőtt nem ment a dolog, mert karbantartás volt computerileg), azt mondta ilyen jó eredményt egy hete nem látott. Na most akkor mitől vagyok erőtlen? ... Igaz, tegnap egy negyedórás pihenéssel 5 órát dolgoztam, de csak lakatosmunkát, tehát sikító, hegesztés, semmi erőszak, a végén kiderül, hogy "csak" megöregedtem? Mindenesetre keddtől azért újabb vizsgálatok következnek, célzottam  a pajzsmirigy(telenség) irányában.

Tegnap kiültettem a paradicsom palántákat.

Fele annyit idén mint tavaly, meg az azelőtti években, cserébe megfogadtam, hogy többet fogok törődni a gondozással mint korábban. Meglátjuk sikerül e. 

Mostanra viszont kiderült az igazi veszély a málna. Amit pár éve nagy gondossággal ültettünk a kerítés mellé, féltettük, öntözgettük, pátyolgattunk,

az rettenetesen elburjánzott, már átterjedt a tőle méterre lévő paradicsomágyásra, egyre másra bújnak ki a gyökérhajtások, nagy küzdelem lesz itt.

Lehet medvét kell majd tartanunk a málna ellen. 

Azért tegnap a vendég előtt és után kivégeztem egy tuskót, maradt még kettő. Ezeket ma felaprítottam. Ezzel vége a favágás projektnek... gyanítom egész maradék életemre. Kicsit.... nagyon igénybe vett a dolog. Nem vagyok még benne biztos, de lehet, hogy minden igyekezetem ellenére "utolért a korom". Nem bírom a tartósabb fizikai terhelést. Reméltem, hogy belelendülök, de sajnos a negyedik-ötödik teljes erővel való baltával sújtás után le kell üljek (vagy inkább feküdjek a nyugágyba) pihenni, mert olyan 200 körül van a pulzusom. Azért még reménykedek, hogy csak elmászott valamelyik paraméterem a "tól-ig"-ból. Például ugye miután kiszerelték belőlem a pajzsmirigyemet, mi van, ha a szedett hormonpótlás kevés, vagy sok? Ehhez labor kell, be fogom vonni a dologba a belgyógyász háziorvost, úgyse látott már két éve. Szóval mielőtt elkezdenék vitaminokat, magnéziumot, vasat, cinket, szelént szedni magamat gyógyítva nézzük meg hogy állok a mérhető dolgokkal. És ha minden rendben van, AKKOR kell belássam, hogy csak az a baj, hogy megöregedtem. Ettől se félek különösebben, csak biztosat akarok tudni.

Itt van május elseje... ég a  gyomrunk belseje.

Nehéz tegnapom volt. Tegnapelőtt este valami lett a nyakamban, amitől nem tudtam mozgatni a fejem, mert hogyismondjam... szóval majd beszartam úgy fájt. Lehet megártott az erőltetett tempójú favágás. Mert csináltam magamnak egy tempós pihenős munkarendet szombat 13 óráig amikortól életbe lép a saját magamra kiszabott hétvégi csendrendelet, erre J közölte, hogy az ebédmeghívásunk 12:30-tól van. Na jó belehúztam. Erre jött J, hogy előrerakták a meghívást 12-re. Na akkor bepánikoltam és csak vágtam mint az állat. Kész lettem 11:58-ra de szétestem, még kevés híján el is hánytam magam. Elhanyatlottam és közöltem J-vel, hogy menjen nélkülem, de ott leszek 12:30-ra, csak kifújom magam, de mindenki egyen, igyon, ne várjon rám. Végülis remek volt a vendégség, igaz én csak 14 óra felé tudtam enni, addigra csillapodott le a szervezetem éhesre. Ehhez hozzá tartozik az is, hogy jóideje igazából nem ebédelek (helyette általában alszom egyet), csak reggelizek jó későn és vacsorázok, általában jó korán, ez utóbbit én ebédnek hívom. Na erre jött este a villámcsapás a nyakamba. Tegnap feküdtem mint egy darab fa, bár reggel még végigtámolyogtam a Sz kutyával a szántóföldön a szokásos távot, de mint a zombi, merev tartásban, szigorúan egyenesen előre tekintve. A csodszer mint mindig a Flector tapasz volt, estére megszűnt nagyjából a fájdalom, reggelre meg semmi...a tapasz se, valahogy lealudtam magamról ( a nyakamon a szőrök miatt rossz volt a tapadás), de ezek szerint így is használt, a mázlim (idáig) hogy nagyjából bármi bajom is van, abból valahogy ilyen egyszerű szerek segítségével is kigyógyulok.  Szóval fontolgatom, hogy ahogy régen Rákosi alatt volt, amikor a dolgozók "elhatározták", hogy "munkával ünnepelnek" május elsején, nekiállok ebben a szép időben, de szigorúan  tempósan ennek a maradék három tuskónak.

Lehet mégse. Az imént jött egy telefonhívás, hogy váratlan látogató lesz, egy ok, hogy elhalasszam a favágást. Had élvezzék még egy darabig a nyavajás csípős hangyák a lakhelyüket, merthogy tele velük a fa.