Mutatom a képet.
Aki olvas aki emlékszik, egyből tudja mi ez. A többieknek mondom. ( akit jobban érdekel https://amapola.blog.hu/2023/03/29/kedd_649) Ez aza lánc aminek az egyik végén a fenéken volt a bójakő, a másik végén meg az a nehéz vas bója, ami azon a bizonyos viharos éjszakán, ha nem oldjuk meg J-vel a problémát, reggelre egész biztosan betörte volna a Tequila oldalát.
Egyértelmű, én voltam a hibás. Mert ahelyett, hogy annakidején amikor leraktam a bóját, időt, pénzt nem sajnálva elbicikliztem volna a boltba és vettem volna 5 méter láncot, azt mondtam, "jó lesz ez a régi rozsdás lánc is oda a víz alá". Hát nem lett jó. Mert a sekli a bója alján elkoptatta a folyamatos hullámzás rángatás során a láncszemet és amikor a legnagyobb lett volna rá a szükség, leszakadt a bója, ezzel végveszélybe sodorva a Tequila vitorlást (rólam nem is beszélve, akit J mentett meg a vízbeeséstől) Na de ahhoz, hogy ez a lánc így fotózható legyen még sok víznek kellett lefolynia felette a Dunán. Mert ( megint csak az emlékezés https://amapola.blog.hu/2023/03/31/pentek_2766 ), átmenetileg leraktam egy horgonyt és arra kötöttem ki a Tequilát, a bójalánc búvárkodással való megkeresését nyárra hagyva.
Igenám, de jött a Török Ervin és erősködött, hogy ő segít, keressük meg fentővel ( a víz alatt húzgált négyágú kampós szerszámmal) a láncot. Na ráálltam, de voltak fenntartásaim, az ilyen kutatómunka mindig bizonytalan és én már egyszer próbálkoztam, sikertelenül, szóval nem sok reményt fűztem a dologhoz. De nekiálltunk Pünkösd vasárnapján, ahogy itt https://amapola.blog.hu/2023/05/28/vasarnap_317 be is számoltam róla. Jól elfáradtam és lefeküdtem aludni. J mondta, hogy közbe Ervin keresett, de nem akart felkelteni, ki is ment a fejemből a dolog annyira hogy csak hétfőn jutott eszembe, felhívtam E-t, mondta, hogy a stégen akar valamit mutatni. Ott találkoztunk. Mindjárt elkezdtem hosszasan mesélni amin már második napja törtem a fejem, hogy hogy fogjuk a kompresszort berakni a Tequilába, hogy adok neki áramot a partról, hogy fogok a víz alatt búvárkodva eljutni az osztott bójakő ( egy beton klocni, meg egy rövid lánccal hozzá csatlakoztatott öntöttvas nehezék) láncába beakadt fentőhöz eljutni, hogy fogjuk közben a vízen mozgatni a Tequilát, stb, stb. E türelmesen végighallgatott, majd megkérdezte "mi az a kötél oda kikötve a stéghez?". Odanéztem és megláttam egy terepzöld ejtőernyőzsinórt, amit tudtam hogy az övé, mert előző nap láttam a vízibiciklin. Mondtam, hogy azt csak ő köthette oda amikor két napja ott manővereztünk, DE MÉG MINDIG nem esett le a megoldás. Még húzgálni is megpróbáltam, de nem engedett, "valami volt a végén a vízben". És még mindig nem kapcsoltam. A végén E világosított fel, hogy amikor én elmentem aludni, ő visszament és egy hosszú csáklyával addig kotorta az iszapot amíg megtalálta a bójaláncot!! Rákötötte a zsinórt, a másik végét meg a stéghez. MEGTALÁLTA A LÁNCOT! De ilyen pali, képes volt türelmesen végighallgatni miféle terveket szőttem a lánc megkeresésére!
Na tegnap nekiálltam ( már tegnapelőtt belekezdtem, de elvert a vízről az eső) rendezni a dolgokat véglegesen. Először is kiszabadítottam a fenékről az osztott bójakő közbenső láncába beakadt fentőt, ez nem volt egyszerű, kellett hozzá a fenékre leérő hosszú csáklyával némi ügyeskedés, de sikerült. Aztán az E által megtalált lánc végét lekötöttem a stégről, leszedtem róla E zöld ejtőernyőzsinórját és a lánc végére kötöttem ezt a bóját. Ezzel a lánc "mentve volt".
A horgonyról átkötöttem rá a Tequilát, a horgonyt meg felszedtem. Volt némi aggodalom bennem, hogy elbírok e vele, mert alighanem rendesen beásta magát a fenékbe, fogott is keményen, de a felszedés ment simán, ez egy nagyon jó horgony lett a megszélesített keresztvassal. ( iszappal borítva immáron napvilágon)
Nade ahhoz, hogy a rozsdás láncot kicseréljem a horgonyról leszedett új láncra, fel kellett szedjem a bójakövet! A lánc borzalmasan nézett ki, vastagon borítva éles kagylókkal ( most is miközben pötyögök a keyboardon, minden betű belehasít az elvágott gyűrűsujjam hegyébe), arról szó se lehetett, hogy azt megmarkolva húzni a láncot, ráadásul a láncot a Tequila deck-oldal találkozás élén megtörve kellett volna vezetni, na ez ártott volna a hajónak, ezért a víz alá lenyúlva belesekliztem egy kötelet és a kötelet húztam a deckről, apránként fogásolva a groszshott decken lévő curryklemmjébe fogatva emeltem ameddig tudtam. Közben billegtettem a hajót, remélve, hogy felszakad a nehezék az iszapból. Nagynehezen sikerült is, éreztem, hogy megmozdult, de az, hogy egyedül felemeljem, miközben mindig újra seklizzek a víz alá lenyúlva, reménytelen volt, mert mire idáig jutottam minden erőm elhagyott. Még egyet kötöttem a víz alatt a kötél másik végével és "telefonos segítséget kértem". Felhívtam a Sári Pistát, hogy jöjjön a legnehezebb 12 személyes "Stefánia" csónakjával segíteni. Jött is. Ő a medverejű rokkantnyugdíjas előbb a ráseklizett második kötéllel, majd kesztyűben a lánccal felhúzta a víz színéig a betontuskót, arra én gyorsan kötöttem egy újabb kötelet a curryklemmbe fogatva, kibogarásztam a láncot a rengeteg apró kagyló csurmából, csodák csodájára még a rozsdás lánc seklijét is tudtam bontani kombinált fogóval, rásekliztem az új láncot és ment vissza az egész hóbelevanc a sárga bójával megfejelve a. fenékre. Hurrá!. Kihoztam a régi vas bóját, kiúsztattam a munkacsónakkal vontatva a vízre, lecseréltem vele a könnyű sárga műanyag bóját, átkötöttem rá a Tequilát, minden kötelet a végleges hosszra agyonkötöttem és itt volt a vége. A munkanapnak is meg az erőmnek is.
De ISMÉT bebizonyosodott, hogy az a leggazdagabb akinek barátai vannak akik segítenek ha kell.
Más. Tegnap befejeztem a filmnézést amire a "Kenny Wells" olvasóm hívta fel a figyelmemet a Matthew McConaughey könyvvel kapcsolatos írásom kapcsán. TÉNYLEG jó film, felüdülés az amerikai filmbaromságok dzsungelében. https://videa.hu/.../film.../arany-2016-wPOJoqUavd1Ilgvj
