Két napja hirtelen megjelentek a kukoricán a "bajuszos" csövek
és fent a szélben lengedező "címerek". Mint antimezőgazdász már kezdtem attól tartani, hogy valamiért az amúgy csodaszép, harsogó zöld ( a rengeteg eső csodát tett) növények magtalanok maradnak. De a természet tudja a dolgát. Meg fogom kóstolni parázson sütve.
A saját termés is kezd beérni. Az apraja már piros,
innentől kezdve folyamatosan teremni fog minden reggelre a szükséges mennyiség, a nagyobb fajta még zöld, de az is már csak napok kérdése, hogy ehető legyen.
Ebből most még nem tudom melyik lesz a "Bözsike féle" piros, meg a "J-féle sárga, mindkettő mézédes, szóval indul a paradicsomzabáló szezon.
Nemszeretem munkára készülök, a fő rögzítő farhorgony kötelét kikezdte az idő, a múltkori nagy vihar után állapítottam meg, hogy ahol bemegy a kikötőbikához a deckre, meghorzsolódott a kötél egy pászmája ( tengerészül "ombolója"). Ezt az egész kötelet cserélni kell. Csónakmanőver és nem igazán tudom még hogy férek hozzá, mert az, hogy a horgonyt felszedjem szóba se jöhet, az a kb 80 kilós horgony ott marad beszántva. Szerencsére lánc, majd drótkötél jön tovább róla és csak az utolsó tizenvalahány méter a 25-ös polietilén, de azt hiszem ezt is drótkötélre fogom cserélni és akkor az kitart amíg élek. Ha teljesen leáll a szél hozzákezdek felderíteni.
De lehet még halogatom, mert J akciózik a konyhában.