Munkával ünnepeltem a Pünkösdöt is. Tegnap végre beillesztettem a 3 kilós kalapácsba azt a nyelet amit már második hete kerülgetek a munkaasztalon.... mondjuk ez ahhoz a 10 évhez képest amit a kalapácsfej nyél nélkül szolgált kizárólag ráverő üllőként elenyésző. De most van egy nagyobbacska hosszúnyelű "húzós" kalapácsom. Kellett már nagyon, mert a 12 kilós "népszava" kalapácsot már nem igazán tudom megemelni... legalábbis úgy, hogy használhatókat sújtani is tudjak vele. Ezzel a 3 kilóssal viszont MÉG elbírok. Lemostam az utcán álló autót és miután a beálló "esernyő" alatt rendet raktam beálltam a kocsival a helyére. És csak úgy egyszerűen becsuktam a kerekes kaput és letűztem a végét. Semmi ék, semmi kalapács, tiszta kéjmámor. Volt egy csinos IKEA kisszék a télikertben, még az előző tulaj hagyatéka, de az összes köldökcsapos illesztés szétjött, valami barbár módon elkezdte valaki összecsavarozni Reisercsavarokkal, amitől szétrepedt a fa több helyen. Elsőre tüzelőnek gondoltam felvágni, de megsajnáltam, mert alapvetően olyan csinos holmi és amikor talajszinten dolgozom valamit, a guggolást már nehezen bírják a térdeim, a térdelést meg pláne meg a fel-le ereszkedést, szóval mint egy sámlira jól esik letelepedni. Úgy döntöttem szétszedem ahány darabból csak áll és újra ragasztom az egészet. Most szorítók közt kötnek a repedt darabok, aztán majd teljesen összerakom kedden. Azért akkor mert kalapálni kell a csapolt darabokat és nem akarok ünnep alatt zajongani.
Ervin győzködött, hogy próbáljuk megkeresni a Tequila elveszett bójaláncát, na ez csendes meló, az idő is szép. Én ugyan egyszer már próbálkoztam, igaz egyedül és a fenék gereblyézése a fentővel nem igazán egyemberes munka, nem is volt eredményes. .Hosszas "horgászsás" után el is akadt valamibe a négyágű fentő, de felemelni nem tudtuk, előbb elsüllyedt alattunk a vizibicikli, szóval hacsak nem egy második világháborús repülőroncsot találtunk, akkor sanszos, hogy a bójakövet találtuk meg amit egy rövid lánc köt össze egy nehéz öntöttvas csőidommal, elképzelhető, hogy ebbe akadtunk bele. Kiálltam a Tequilával és próbáltam arról emelni, de reménytelen volt a dolog, marad a búvárkodás, ha melegebb lesz a víz. A fentő maradt odalent beakadva és fenn egy bójával megjelölve. Folyt. köv. ha 22 fokos lesz a víz. Kifelé át akartam szállni a Tequilából Ervin vízibiciklijére, de ügyetlen voltam (igazából nehezen mozgok már amikor egyensúlyozni kell a vesztibuláris rendszerem meghibásodása miatt) és beestem a két jármű közé, de a nagyobb baj az volt, hogy közben becsúszott a bal lábam a vízibicikli pedálja alá, miközben fejjel lefelé lógtam a víz alatt. Szerencsére Ervin észnél volt és kiakasztotta a lábamat, amire én onnan lentről képtelen lettem volna, így se meg nem fulladtam, se a bokám nem tört ki. Hát ilyen dolgok történnek egy ártatlan pünkösd vasárnapi matatás alatt. Ahogy gyerekkorom egyik kedves regényében Arthur Ransome "Fecskék és Fruskák a felfedezők"-jében ( olvasmányélményeim egyenesen vezettek engem előbb a vitorlázáshoz és majdan a tengerre)
"úsznom kellett az életemért". Én még egy régi, háború előtti , talán Dante kiadást olvastam.
VISZONT a víz cseppet se volt hideg, igaz fel voltam öltözve, ing, póló, alsógatya, rövidnadrágba. Ami mázli, a bakancsomat, zoknimat már korábban levettem, mert a Tequiláról a lábamat a vízbe lógattam, miközben a kötelet húzgáltam a deck szélén ülve. Továbbá életemben először volt haszna, hogy vízmentes (CAT B30) telefont használok.
