Hajónapló

Valamit mindig hoz a víz. Ez a hátránya annak, ha az ember az uralkodó szélirányhoz képest leeben lakik. A szomszédok ezt halászták ki. (akkor még megvolt feneke teteje, szóval úszott a vízen)

Tépelődtek, hogy mit csináljanak vele, végülis magamhoz vettem a rozsdás holmit, mert terveim vannak vele. Először is kinyitottam mint a konzervdobozt. Ez persze nem volt olyan egyszerű, mert bár jócskán rozsdás, de a lemez erős, pont ez a jó benne, mert engem kiszolgál amíg élek. Állandó probléma, hogy a zsákos virágföld (amit rendszeresen vásárlunk J virágaihoz, meg most az én paradicsompalántáimhoz) tárolása. Miután nincs soha azonnal felhasználva, ide-oda rakodáskor a zsákok kiszakadnak, a nap megeszi a fóliát és törékennyé válik, szóval a "drága jó anyaföld" szétszóródik, kárbavész. Na ebben fogom tárolni. A fedőlemez kivágást sikítóval kezdtem, de  egyrészt a peremtől nem lehetett jól hozzáférni, másrészt zabálja a vágókorongot, szóval drága megoldás, így hidegvágóval vágtam körül. Előtte a vésőre egy szárat hegesztettem, mert a 2 kilós kalapáccsal teljes erőből ütlegelve a bal kezemet nem éreztem igazán biztonságban.

A rozsdát elkezdtem pikettálni (tengerész műszó, a rozsda leverése a kalapács hegyével), meg raskétázni, túlzásba vinni nem fogom, csak annyira, hogy le lehessen festeni valahogy, mégse legyen ilyen ronda..

Informatikai zűrzavar van köröttem. Kezdődött azzal, hogy ezt a blogot nem tudom a Fb-on belinkelni, aztán kiderült hogy ennek a blognak a komment-kezelési jogosultságát is elvesztetem. (bár lehet, hogy ez volt előbb és a Fb meg utána) A SAJÁT blogomét! Szóval se a kommentárjaitokra válaszolni, se azokat moderálni (mondjuk  ezzel eddig se foglalkoztam), se saját kommentárt hozzáfőzni nem tudok. Továbbá nem működik az "olvasószámláló" se tehát halvány fogalmam sincs olvassa e valaki egyáltalán amit írok. A Fb-al nem tudok mit kezdeni, hiába reklamálok, nem történik semmi, a bloggal viszont az Inda ( a blog.hu üzemeltetője) csapata második hete foglalkozik, de egyelőre ők se tudták a problémát megoldani, csak remélem, hogy nem fog a helyzet tovább romlani és nem kell mondjuk az egész eddigi  tizenvalahány év anyagát törölni és újrakezdeni az egészet, mert akkor inkább abbahagyom.

Na ennyit a zsörtölődésről. Beindult a tavaszi zsongás.A paradicsom palánták az átültetés óta napi 2-3 cm-t nőnek, ami a keddi bejegyzés képén a mellé állított léptékvonalzó tanúsága szerint még csak 30 cm magas volt, mára már fél méter magas, J  az éles szemével már virágbimbókat fedezett fel rajtuk (én még ugyan nem látom, de elhiszem neki), a végén még elkezdenek nekem teremni itt a PET palackokban mielőtt kiültetném őket. Kint is nagy élet van, a madarak szorgosan gyűjtik a fészeknek valót, a stég körül meg ujjnyi halacskák seregével cikáznak.  A fák virágba borultak, a diófán is  kipattantak a levélrügyek, csak remélni tudom, hogy az idei éveben nem fog megismétlődni a tavalyi dióvész, ami miatt gyakorlatilag nem volt termés.

Reggel a nehezével kezdtem a napot. Pár napja begubancolt a szél és az áramlás egy jó nagy kidőlt fát a hajó, a stég, a munkacsónak és  a kikötött Tquila, szóval a kikötőkomplexumom területére, kihasználva a szélcsendet és a jó időt nekiálltam kihalászni. Nem volt egyszerű, miután jó régen lehet a vízben alaposan megszívta magát, de ami rosszabb a sekély részre vontatva az ágai leakadtak a fenékre, J-vel ketten nem tudtuk partra húzni, megkértem egy szomszédot, hogy segítsen, de ő is derékfájós és az se használt, hogy hármunk átlagéletkora is 70 felett volt. Mindazonáltal félig sikerült kihúzni, de nagyon kidöglöttem. Innen majd láncfűrésszel darabolom a parton lévő részt és ha az már elfogyott a vízben lévőt már könnyebb lesz kihúzni. Jövő télen már a cserépkályhában lesz.

Tegnap kitaláltam egy szerszámot amivel a paradicsompalántáknak fogom kifúrni a talajt a kiültetéskor.

Ma lemostam a télikert polikarbonát tejét, az ehhez készített, pénteken mutatott nyeles kefe remekül bevált, 1000 Luxszal világosabb van az üvegházban.

Gyönyörű volt a naplemente, de kevesebb mint egy perc alatt, amire kiszaladtam lefényképezni, a fele már tényleg "lement".

Na ez is megvan. A baj csak az, hogy amint készen vagyok eggyel, addigra ott van helyette két új feladat. Nem is tudom hogy élnek azok akiknek nincs otthon egy rakás szerszámuk gépük. Szóval ezzel lesz lemosva a télikert szutykos teteje. A belső zsinórmenetes csutkát kicsit macerás volt berakni, mert a legnagyobb Pistifúróm (ajándék szerszámot mindig arról nevezem el akitől kaptam) 25 mm átmérőjű ez meg 28, de sikerült felsőmaróval passzentosra bővíteni, aztán belecsavaroztam ( eredetileg nem volt) és beleragasztottam Epokittel.

Lelakkozva várja az alkalmazást. A nyél a fürdőszobai felmosó nyele, csak a fotózás kedvéért csavartam bele, mert a 4 m-es nyéllel macerás lett volna. ( már csak ilyen kis darab mahagóni anyagaim vannak :( )

Hát nem is volt olyan kis meló. Két napot vacakoltam a tejfölös poharakat kinőtt palánták átültetésével. Összesen 40 db lett. Miután a gyökér-teljesítménynövelő módszer lényege az alsó levelek és elágazások letörése, majd a felső szintig való betemetése, bajban voltam azokkal a palántákkal, amik valamilyen okból nagyon felnyurgultak, mert itt a nódusok közt nagy volt a távolság, a PET palack nem volt elég mély. De aztán kitaláltam, hogy a levágott palackba miután beleültetem a növényt, a tetejéhez hozzátoldom még egy másik palack hengeres részét, így 50 %-al megnövelem a magasságot, melyet aztán a felső szintig megtöltöttem földdel. A piros asztal bal oldalán például látszik egy ilyen magasított példány. 

MINDEN évben ugyanaz a sipákolás kétszer  amikor óraállítás van. Mutatnak egy orvost aki elmondja hogy micsoda rettenetes hatással van az idegrendszerre, vérnyomásra, koncentrációra, aztán az utcán addig megy a  riporter az arcába dugva embereknek a mikrofont amíg nem talál hármat aki ki van tőle akadva. Most meg még azzal a gondolattal is el lehetett játszani, hogy "deennekmeghamarosanvége mert úgy döntött az EU stb." Tökmindegy. Én például egy nap alatt megszoktam a nyári időszámítást. Viszont az érdekes lesz ha minden ország megszavazza a téli, vagy nyári időt örökre és lesz Európában összevissza időzóna, ami persze jól megkavarja a határon átmenő tömegközlekedés menetrendjét, meg minden mást ami most még eszünkbe se jut. Majd ez is olyan lesz mint a Beexit amiről akkor szavaztak, amikor még fingja nem volt senkinek hogy mivel is fog majd járni.

Szombaton elfogyott a kenyerünk, na úgyis piac van, meg csodás idő kicsónakáztunk a piacra. "Nagy" piac volt, nem mondom, hogy ugyanolyan mint Bangkokban a "Floating Market", de remek dolog csónakkal menni a piacra itt is és megvan az az előnye, hogy 20000 km-el közelebb van. Aztán vettünk zöldpaprikát, meg partvist nyéllel ( ez utóbbit át kell alakítsam, többek közt 4m-es nyelet kell csináljak neki, mert ezzel fogom lemosni a télikert tetejét), meg boglárkákat J-nek,

meg kis öntözőkannát J-nek mert a 10 literes nehéz, meg egy zsák krumplit, meg tojást, meg salátát (mert a tojásos galuska saláta nélkül olyan mint a lakodalom menyasszony nélkül) és amikor már majdnem elhajóztunk, AKKOR eszembe jutott, hogy voltaképp kenyérért jöttünk, szóval akkor gyorsan elmentem kenyérért is a Lipótiba.

Hét végén csendrendelet van, nem lehet sikítózni, csendes munkát kerestem, nekiálltam nyelet csinálni a tetőmosó partvisnak. Ehhez még szombaton vettem egy szál 22-es PVC csövet. De a cső ilyen hosszan nagyon hajlik, ezért kitaláltam, hogy merevítés céljából a paradicsomkaróknak vágott dísznádból beledugok és ragasztok egy szálat PUR habbal. A PUR habbal, nem tudom ki hogy van vele, de nekem mindig sikerül valami olyat is összekenni amit nem akarok. Most se volt ez másképpen. Miközben serényen haboztunk és dugtunk J-vel, persze valamennyi kiszaladt a beton járólapokra ahol csináltuk az "esernyő" alatt. Miközben a feladatra koncentráltam, Picur kutyának a hosszú szőrével sikerült beleszaglászni, majd belegyalogolni a friss anyagba, amit ráadásul megpróbált lenyalogatni magáról. Elég furcsa kinézete van mostanra a jószágnak, a hosszú szőrű shizu-jellegű keverék kutya lábairól és pofácskájáról J levágta a bundáját, most úgy néz ki a négy piszkafává vékonyodott lábával mint egy lábakon álló szénaboglya, amiből kikandikál egy kopasz kutyafej.   

Tegnap csináltam SP-nek rozsdamentesből egy síbert a kerti látványkemence kéményébe amit épít a szomszédjának. Ez egy csappantyú amivel a füstgáz útját lehet zárni nyitni, olyan mint a porlasztó szívónyílása előtt a pillangószelep.

Már teljesen készen voltam vele és átöltöztem játszóruhából  tisztába amikor eszembe jutott egy "feature", hogy csinálok egy nyílhegyet a karra (ami mutatja a füstgáz haladási irányát), amivel a kemence oldalán lehet állítani a huzatot, mert ennek híján később örökké spekulálni kell majd, hogy hogy is áll odabent a csappantyú.

Így már öröm ránézni.

 A paradicsom palánták egy része  kinőtte a polc és a télikert teteje közti hézagot,

egyelőre leraktam őket az asztalra,

de még a héten át fogom ültetni őket ezzel a technológiával PET palackokba.

https://nagybetuselet.cafeblog.hu/2017/01/30/a-pet-palackos-csodamodszer-igy-lesz-extra-hozamu-a-paradicsomod/

Szmájli kutya kiharapta Lajosnak a szomszéd törpemalacának a felfújható óriáslabdáját, azt is meg kellett ragasszam, másik szomszéd stéget tatarozott, a kidobott korhadt deszkákat felvágtam körfűrésszel és feldaraboltam machétával gyújtósnak, jövőre is lesz tél,  szóval nem csinálok semmit csak épp van dolog bőven.

Nem tudok könyvet kidobni. Sőt a helyzet még ennél is rosszabb, ha valahol kidobtak egy könyvet én hazahozom. Életveszélyes nekem lomtalanítás környékén járni, mert onnan is könyvekkel térek haza. Nemrég például ezt kukáztam

egy Sárközi-féle "Műszaki táblázatok"-kal együtt.

És el is olvasok mindent függetlenül attól, hogy tetszik, vagy nem, magasirodalom, vagy lektűr, olvasásban mindenevő vagyok. Egyetlen egy eset volt életemben talán amikor képtelen voltam egy könyvet végigolvasni, valami teljesen bugyuta ezoterikus sz@r volt, na azt a könyvet kidobtam. De amúgy folyamatosan szaporodnak a könyvek, házban, hajón. ZS szomszédasszony elhunyt szülei lakásának felszámolásakor tavaly, meglepett bennünket bő három méter könyvvel. J elraktározta őket a zsúfolt könyvszekrény tetején, de kiderült hogy a "könyvmoly" az nem (csak) egy ember hanem ténylegesen létező rovar, az olcsókönyvtári könyvek közt volt olyan amiben ilyenek laktak. Úgyhogy kis feleségem az egészet kirakta télre az "esernyő" alá a munkaasztalom mellé, hogy ott molyoljanak, de inkább fagyjanak meg. Nem lehet tudni kidöglöttek e belőle a tél folyamán, mindenesetre J azt mondta, hogy a lakásban nem akarja többet látni őket, csináljak nekik polcot a télikertben. Ott viszont egy tenyérnyi hely sincs már, ezért pár maradék deszkából csináltam könyvespolcot a tornác fedett bejáró fölé. A fele "olcsókönyvtári" könyv ( aki netán fiatal és nem ismeri, a "létező szocializmusban" volt ilyen, olcsó "újrapapírra"  nyomtatott {biztos ezért szeretik a molylárvák, nem az az utálatos kemény finn papír, hanem finom puha, nem törik bele a rágójuk} kisalakú könyvsorozat, 3-4 Ft volt darabja és a nevével ellentétben a tartalom nem olcsó volt, a világirodalom jeleseit adták ki ilyen formában, hogy az is kulturálódjon aki nem szán rá nagyobb pénzt, ilyen szörnyű idők volta azok, szerencsére elmúltak, ma már a kutyát se érdekli, hogy meddig tahósodik a nép, mennél bunkóbb a jobbágy annál könnyebb uralkodni felette, csibészelni mint a pitbullt a kevés megmaradó gondolkodóra, le a proletárdiktatúrával éljen a budrisdiktatúra) a másik fele válogatott irodalom és néhány jobbfajta lektűr. Most már csak arra kell ügyelnem, hogy a télikertben leheveredve amikor már elfáradtam a napi munkában végigolvassam az egészet mielőtt meghalok. Ez is egy tétel a bakancslistámon, akárcsak az, hogy rendesen megtanuljak harmonikázni addig. Az első könyvvel amit kiolvastam pechem volt, Bates "Jó széllel francia partra" két kötet az olcsókönyvtári változatban, de sajnos pont az utolsó három oldal hiányzott belőle, úgy hogy sose tudom meg hogy a főhős angol pilótát és francia kedvesét elfogták e a németek, vagy megmenekültek. (most úgy elgondolkodtam mekkora felelősség van egy író kezében, hogy a hősöket akiket ő teremtett, hagyja e élni a történet végén vagy kegyetlenül megöli őket) 

Szóval  a "kerti" könyvespolc ( távolban két fehér vitorla),

 a csapóeső ellen védő polikarbonát ajtóval.

Ma befejeződött egy projekt amin 21 hónapon keresztül dolgoztam. https://kopar.blog.hu/2019/03/23/epilogus_739  Kopár István barátom körbevitorlázta a Földet, én meg beszámoltam róla. 

 Szépen fejlődnek a paradicsompalánták.

Közben szorgalmasan gyűjtöm a szomszédoktól a PET palackokat (mi sima csapvizet iszunk), mert a következő fázis az lesz, hogy ha kinövik a poharakat, akkor abba kerülnek. Majd mutatom ha odajutunk, vagy két hét legalább. 

Kijelöltem botocskákkal, hogy a kiültetéskor hova kerülnek a tövek (J kinevetett, hogy előtte papíron pontosan kiszerkesztettem az ágyást és kiszámoltam a tő és sortávolságot) és elültettük közéjük a dughagymácskákat. J a fehéret szereti én a lilát, úgy hogy mindenki ültette a sajátját a maga elképzelései szerint. Én minden ismeretet a netről szedek, mert nem értek a kertészkedéshez, ezért pl. beáztattam egy napra a dughagymákat mielőtt elültettem volna. Szerinte ez hülyeség, ő csak úgy ledugdosta őket, mert ő gyerekkorában látta hogy csinálják az igazi parasztok, meg volt kertje is amiben termelt ezt-azt. Elfogadnám szakértőnek, ha 4 éve az összes karalábéját nem zabálták volna meg a meztelencsigák.

Vasárnap egy napra kitört a nyár, kihasználtam az alkalmat és eltüzeltem a parton felhalmozott, learatott nádat, gyékényt, japán keserűfüvet. Ugye az önkormányzati rendelet szerint gazt szabadban égetni csak péntekenként szabad, de hát vagy az eső esett, vagy viharos szél (vagy mindkettő) volt három héten át folyamatosan, esőben nem lehet, szélben meg nem szabad tüzet gyújtani, ezért hát kénytelen voltam vasárnap égetni. Hogy mégis eleget tegyek a rendeletnek, kivittem a partra egy 200 literes vashordót, aminek a feneke már rég kirohadt, azt kitömtem az égetnivalóval, majd két téglával megemeltem az alját a talajtól és alágyújtottam. Ezzel a furfanggal zárt tűztérben való égetésnek minősítettem a műveletet, amire a rendelet nem vonatkozik. Ahogy égett, úgy raktam felülről a tüzet, az alja kicsit kifolyt, de gereblyével uraltam a helyzetet és bár odakészítettem a biztonság kedvéért két vödör vizet, nem volt rájuk szükség.

Pár napja megkeresett egy új szomszéd, hogy nincs e valami erős mágnesem, mert beejtette a kalapácsát a Dunába. Mitteszisten volt, én is gyakran használtam amikor beejtettem ezt-azt a hajóról. De elérkezettnek láttam az időt, hogy végleges szerszámot készítsek a nagy hangszórómágnesből, mert idáig csak feldrótoztam egy botra, de ezzel a primitív szerszámmal nem akartam magam égetni az új barát előtt, ezért gyorsan csináltam ezt a spécit.

A mágnest rácsattintottam egy vaslemezre amit alumínium dróttal rögzítettem egy teleszkópos festőhenger szárra. ezzel lehet az iszapban kurkászni beesett mágnesezhető szerszámok után.

Reggel átcsónakáztam J-vel a túlpartra a HÉV végállomáshoz, aztán szokás szerint ("nulla dies sine linea"), feladat után néztem. Az mindig akad. Kerthez igazán még mindig nincs jó idő, beültem hát a télikertbe egy könnyű de nemszeretem feladat végrehajtásához, kiegyeltem a paradicsompalántákat. Biztos nevetséges, de halogattam az általam életre keltett növények elpusztítását, viszont sokáig nem lehet várni a felesleges növények kitépkedésével, mert ha nagyon összenőnek, egymást fogják zavarni a fejlődésben, szétültetni meg ilyen sokra nincs szükségem, 22 tőnél többnek nincs hely a magaságyásban, kettőnknek meg amúgyis  elég lesz ennyi termés.

Miközben dobáltam a szemetes vödörbe  a feleslegesnek minősített, példányokat, elgondolkodtam, vajon Isten is ugyanezt csinálja velünk? Vajon ő milyen szempontok szerint válogat?

Ma ilyen lelkizős hangulatom van, tán a bezártság okán. Nem nagyon akarok politikával foglalkozni, csak úgy annak kapcsán, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem  március 15.-i ünnepségére egy diák által mondani tervezett Petőfi verset  valamely tábornok  ̶e̶l̶v̶t̶á̶r̶s̶  úr letiltott, feltehetően annak túlságosan forradalmi tartalma miatt, elém került egy Ady vers

J piacon volt és eszébe jutottam. Arról van szó, hogy még az előző tulajdonostól maradt itt a házban egy kevéske súrolópor, tudjátok, olyan mint ami régen a VIM volt. (bár lehet, hogy már csak én emlékszem rá). Na ha minden igaz ötödik éve lakunk itt, elfogyott az a kevés ami a hengeres flakon fenekén volt. Egyedül én használom, amikor  nagyon olajoskoszsos a kezem, akkor a folyékony szappanhoz egy egészen keveset hozzákeverek és azzal mosok kezet. És az én drágám emlékezett rá, hogy elfogyott és a mikor a piacon meglátta, vett nekem egyet.

Na ezzel vagyok úgy mint amikor nyugdíjba menetelem után megcsináltam életem utolsó adóbevallását. Soha többé nem kell még egyet vennem. Ahogy Örkény mondta ̶p̶ö̶c̶ö̶k̶ súrolópor, te túlélsz engem! 349 Ft volt az ára, kérdeztem nem volt e kisebb, mert ezt, ahogy az előzőt én, az utánam következő "gazda" is alighanem használhatja.

Ha már ilyen "öreg(es)ség". Múlt héten sétálunk reggel a kutyákkal, Klárika az utcánkban, úgy 400 méterrel délre guggol a kerítés mellet és gazolja a keskeny sávot a sarjadó nárciszok, tulipánok körül. Kutyák persze odarohannak hozzá, én megijedek, Klárika 80 pluszos, csak fel ne lökjék szegényt, de boldogan öleli őket a keblére, különösen az "újkutya" a picur, akit még nem ismert idáig nyeri meg kedves bohóckodásával a tetszését. Kérdezem őt, nem fárasztó e ez a guggolás, én néha alig bírok felkelni ha a ropogó térdeimmel egyszer leguggolok. Válasz helyett FELPATTAN és miközben csinál KETTŐ felállást  mélyguggolásból, megjegyzi  "ez egy csoda, öreg vagyok, süket vagyok, de ez meg megy". Van még egy nála is idősebb az utcában őt még én is nénizem, mert az anyám lehetne a korát illetően, Kornélia, idáig egyedül élt a saját házában, de fél éve bevonult a 2  km-re lévő öregek otthonába, mert azt mondja ott azért kényelmesebb és a kaja is egész jó, de naponta hazabiciklizik (!) a megnézni minden rendben van e a házban. 

A tavasz megmutatta magát, aztán elbújt. Ma reggel -1 °-ra ébredtem, de este amikor lefeküdtem - 2,7° is volt. Szeles hűvös idő volt egész nap, a délutáni kutyázáshoz még az eső is elkezdett szemerkélni. Semmi kedvem nem volt kimenni a szabadba a "kötelezőn" kívül. Amikor ilyen az idő, akkor mindig macera a hazaérkezés. Mi cipőt váltunk, de a szőrös családtagoknak muszáj megtakarítani a talpukat. Érdekes dolog ez, a P még csak tűri

De Sz a személye elleni durva támadásnak veszi. ODAKINT simán beleszalad a jeges Dunába hasig, átgázol sáron, mocsáron, behatol a dágványba, de amint hazaérünk, farkát behúzva menekül(ne) a langyos vizes lábmosás elől.

 Tegnap nem tudtam folytatni a nádvágást, mert megint bebőgött a szél, egy életre megtanultam, hogy szél ellen nem lehet .... nádat aratni. De ma kitört a flaute. Közbe kiokoskodtam, hogy hogyan lehetne a levágott anyagot kitermelni a partra. Amikor nekikezdtem három napja, erős szélben, pár fuvart kivonszoltam a vízre csónakkal, és igyekeztem úgy elengedni bent a nyílt vízen, hogy olyan helyre sodródjon ki ahol senkit nem zavar, de nem voltam megelégedve magammal, ha már levágom, az a jó ha el is tudom tüntetni. Itt a parton ha majd leszárad elégetem. Na szóval előkerestem azt a négyágú fentőt, amit még sok évvel ezelőtt csináltam amikor egy elveszett horgonyt a fenéken fekvő 30 m láncával kerestem napokig (végülis eredményesen, akik régóta olvasnak tán emlékeznek is rá, meg a gyakori összezördülésekre az evezősökkel) még fent a Kvassaynál. Ez az a szerszám..

Kitartó munkával négy fordulóban ( vágni, aztán amikor már nem lehet tőle mozogni a vízen csónakkal, kihúzni) kiszedtem a levágott anyagot, csak közbe néha le kellett szedni a beszakadt horgászkészségeket, amikkel az átok  horgászok minden nádast teleraknak. ( a horgok miatt óvatoskodni kell, de megúsztam, hogy beleálljanak a kezembe, hogy ne fertőzzenek tovább gyorsan bedobtam a kukába)

Ilyen a végeredmény.

Azt a kevés uszadékot amit már nem sikerült a fentővel kiszedni, majd ha feltámad a szél és kisodorja a part mellé gereblyével kiszedem.

Figyelemreméltó az a "mérnöki precizitás" amivel az  elődök a partot kiépítették. (kép jobb alsó sarok) Szemmel láthatóan az egész part építési sittből készült.

A nézőközönség.

J még néhány uszadékot csáklyával elkormányoz, az ott tőle jobbra egy komplett sástutaj, zöldellő növényekkel.

Ember tervez, Isten végez. Reggel áthajóztam J-t a túlpartra, mert Pestre ment papázni, én meg mondom szép napos idő van nekiállok nádat vágni. Arról van szó, hogy miután nem volt igazi tél, nem fagyott be a Duna, nem lehetett a partot néhány méter szélességben szegélyező nádat a jégen kényelmesen learatni és elégetni. Ez olyankor egészen úrias munka, az ember csak tologatja a lapátot a jégen, a nád meg tőben ahol a jég megfogta elvágódik. Hogy mért fontos ez? Mert ha ottmarad a kiszáradt nád, csak egy kis láng kell és  ég az egész part, stégestül, fűzfástul, hajóstul. Most viszont, hogy víz veszi körül, valami mást kellett kieszelnem. Mindenesetre csak csónakból lehetett megközelíteni a víz felől, a part magasabban van, ráadásul omlékony, bizonytalan, onnan nem ment a dolog. Igazából itt ahol a legérdekesebb, nem is nád, hanem gyékény terem, a parton meg a szép, de kiirthatatlan japán keserűfű. Így néz ki az egész tűzveszélyes konglomerátum.

Na amire megköptem a markomat, köteleket húztam ki a stégbejárók közt amiken tudok lavírozni a csónakkal, bepakoltam sarlót, kaszát és és csónakba szálltam, a reggeli friss szél viharossá fokozódott. Az azonnal kiderült, hogy a kasza tökéletesen alkalmatlan ere a munkára, ki is raktam a stégre, a csónakban csak útban volt. Igazából az működik, hogy az ember balkézzel megmarkol a csónakban billegve egy csokor gyékényt, jobbal lenyúl a sarlóval a víz alá és elvágja a csokrot. Egy darabig ment, de rendkívül fárasztó, amikor már egy halom ott úszik kazalban a csónak és a levágatlan, még álló növényzet közt, nem lehet tőle mozogni, azt el kell valahogy piszkálni, de az erős, ráfújó irányú szél és a hullámzás állandóan visszahozza. Pár órás megfeszített munka eredménye talán ha 10 m2  és holtfáradtság.

A vizet kifelé nézve  teljesen elborították a tarajos hullámok, nem magasak, miután a mederre keresztben fúj a  szél, mintegy 400 méterük van, nem tudnak feltornyosulni, de képtelenség ellenük dolgozni, a kivágott anyagot eltávolítani. Abba is hagytam. Igazából valami ütőképesebb módszert kéne kidolgozni, mert ez így még flautéban is macerás. Valami olyan szerszám kéne amit a partról bedobok, kötélen húzom és lent a fenéken elvágja a növényzetet. A lánc a hínárnál bevált, de a gyékény, nád annál sokkal erősebb. Egyelőre nincs ötletem. Amúgy nem akarom gyökeresen kiirtani, az természetpusztítás lenne, csak a tűzveszélyt akarom elhárítani, tehát a kiszáradt növényeket levágni és valahogy partra húzni.

Szinte az összes utánvetett paradicsom mag beindult,  olyan 85%-ra becsülöm a "fogamzási" arányt. A kétféle paprikából viszont egy szem se kelt ki. Nem tudom hol hibáztam.

Miután elsőre nem sikerült a keltetés, biztonsági okból több magot is ültettem egy-egy gurigába, most azzal kellett szembenézzek, hogy mit tegyek a felesleges szaporulattal. Vicces, de halogatom kiegyelni őket, semmi bajom azzal, hogy nem lesz minden magból növény, ez a természet rendje, de ezeknek  "én adtam életet", sajnálom kitépkedni a felesleget. Végülis döntéshalogatásban maradtam magammal, abból a megfontolásból, hogy ha átültetem nagyobb edénybe, akkor az átültetésnek is van kockázata, tehát csak akkor fogom a feleslegeseket kitépkedni, ha már ott beindult a fejlődésük. Az látszott, hogy túl sokáig nem lehet halogatni az átültetést, ezeket a diónyi földlabdákat hamarosan kinövik a magoncok. Na de hova tegyem őket, ha szétültettem? Csak a télikert jöhetett szóba, de ott már minden tenyérnyi hely foglalt, csináltam hát egy 3 m hosszú polcot, amit felfüggesztettem a tetőt tartó szelemenekre, ott van a legmelegebb és ott kapnak a legtöbb fényt is a növények. Bajban voltam hogy miből csináljam a polcot, aztán az "esernyő" hulladék polikarbonát lemeze jutott az eszembe, úgyis csak útban volt második éve ( a szokásos agresszív lom, kidobni túl jó, de nem kell semmire), na abból két réteget sűrű távolságtartókkal összeragasztottam és csavaroztam, ez egy aránylag merev szendvicsszerkezetet adott, amit nyolc pontban rögzítettem. A ragasztáshoz Sziloplasztot használtam, J azóta is szekíroz az ecetszag miatt, mert azt nem tudja elviselni, a salátalébe se hajlandó ecetet tenni, savanyításhoz kizárólag citromot használ, nem győzök hallgatni miatta, mert a szag 4 nap alatt se szűnt meg a télikerben.

Na tegnap aztán nekiláttam az átültetésnek. 750 ml-es tejfölöspoharakat használtam, ezekben legalább egy hónapig fejlődhetnek a növények, ez alatt meg kell ejtenem a sajnálatos legyilkolását a feleslegnek, utána jön még egy átültetés levágott nyakú PET palackokba és csak az ott, később ismertetett speciális gyökérfejlődést serkentő eljárás befejeztével, megerősödve kerülnek kiültetésre a magaságyásba.  Forró pákával lyukakat olvasztottam a poharak fenekének peremébe, hogy alulról, vizes tálcából tudjon a talaj folyamatosan nedvesedi. Nagyon fontos, hogy a magoncokat nem szabad felülről öntözni, mert az elősegíti a palántadőlést okozó gombafertőzést, ami a szárakat támadja meg és a növények kikelte után mintegy négy öthetes korukig képes a pusztulásukat okozni. Ha ezt a kort elérték, a szárak már megerősödnek annyira, hogy ellenállnak a betegségnek, szóval addig aggódni kell. Most így néz ki a tenyészet, összesen 36 db egységből áll.

J is kertészkedik, miközben e sorokat kopácsoltam kopog az ablakon és ezt rakta le a párkányra. Az egyik virágcserép földjében találta.

Tudja valaki, hogy ebből a szép nagy hernyóból milyen bogár lesz? J óvatosan bedugta egy földbe szúrt lyukba a kerítés tövébe.

Hajnalban keltem, átcsónakáztam a Dunán és Pestre utaztam a temetésre, amiről korábban már írtam. Valamikor régen amikor még csak egy barátom halt meg, annyira nyomasztott a dolog, hogy nem voltam képes szembesülni vele, inkább el se mentem a temetésére. Azt mondtam a következőre akkor megyek amikor engem visznek. De aztán sorba jöttek a halálok és .... szóval kezdem megszokni. A technikumi osztálytársamról Tertsch Bandiról már írtam, de még mindig felfoghatatlan számomra, hogy elment. Ő volt az erőember, az élsportoló, miközben nekem volt egy olyan évem amikor még tornából is fel voltam mentve, mert olyan betegségem lett amibe úgy tűnt akár el is patkolhatok. Aztán én meg itt vagyok és még a kétszeri kerítésmászás sem okozott gondot a kocsmahajó kikötőhöz, miközben a Bandinak mielőtt meghalt még a lábát is levágták. Igaz bagózott mint a gyárkémény, lett is érszűkülete, szóval ha dohányoztok, azonnal hagyjátok abba! 

Muszáj lesz vennem egy jó dús parókát. Az a helyzet, hogy temetésen illik levenni a fejfedőt, de majd lefagyott a kopasz fejem ( ugyanígy voltam tavaly a Bach koncerten a templomban, meg egy esküvőn is, ahol ráadásul tanúskodtam) és nemrég másztam ki az influenzából, úgyhogy a hosszú búcsúztató beszéd közepén visszavettem a sapkámat, a Bandi megfogja nekem bocsájtani. Csak akkor vettem le újra, amikor, miközben a szökőkút szétszórta a hamvait, kisétáltam a parcella szélére és magamban elmondtam egy imát érte, meg mindnyájunkért akik még élünk az osztályból. Nem szeretem a temetési beszédeket, legalábbis amiket a "profik" mondanak, nekem sokkal jobban tetszik amit az amerikaiak csinálnak, hogy aki akar elmond egy történetet az elhunytról. Ha beszélhettem volna elmondtam volna, hogy még mindig használom azt a fogyasztásmérőt a hajón, amit egy üveg pálinkáért szerzett nekem egy kollégájától, amikor még aktív ELMŰ-s volt. A hivatalos beszélő elmondott sok mindent, de csak az ragadt meg bennem, hogy mindnyájan félünk a haláltól. Vannak dolgok amiktől félek, de a haláltól valahogy sose jutott eszembe félni. Pedig nagyon szeretek élni és igazán boldognak is érzem magam. Nyilván ez változni fog ha majd a gödör ott lesz a seggemnél, de egyelőre, miközben tudván tudom, hogy nincsenek már évtizedeim hátra, nyugodt vagyok felőle. Minden kötelességemnek eleget tettem, nincs már lezáratlan ügyem "idefent".

Itthon is mindenki boldog, ember állatok

tán még a növények is. Ha már élet és halál a téma, elkezdtem sajnálni a paprikamagoncok közül azokat amiket ki fogok selejtezni, mert ennyit nem tudok kiültetni.

Beindult a vetemény.

Furcsa módon (bár lehet, hogy csak nekem furcsa), nem egyszerre kelnek a különböző fajták. A fenti képen az SZ 1-es (igazi nevét nem tudom én "szív-alakúnak" neveztem el) intenzíven megindult, miközben a tőle jobbra lévő másik hetes csoport ugyancsak szív-alakúból egy éppen hogy csak kikelt, viszont balra a 2-es fajta koktélparadicsom még meg se mozdult

miközben az 1-es koktélparadicsom szinte mindegyike kidugta már a fejét a földből.

Az igazi lazsálók a paprikák, semmi nyoma, hogy elkezdtek volna kikelni.

Jó lenne kirakni a veteményt a télikertbe, hogy több fényt kapjanak, de egyelőre napok óta -4-6° van odakint éjszaka és a télikertben még napsütéskor sincs több kora délutánra 12-15 °-nál, nem merem kirakni őket a meleg szobából, nehogy megfázzanak. Azt nem akarom bevállalni, hogy a télikertet is fűtsem villannyal mint a hajót, így is negyvenezer felett volt az utolsó villanyszámla, igaz ez nem egy hónap alatt jött össze, benne van ősz óta az egész pluszfogyasztás.

Két napja reggel egyszercsak csöng a telefon a zsebemben, régi olvasóm, barátom S J hív, hogy mi van velem, nem vagyok e beteg, nem ért e valami baj, merthogy áll a blog. Hálistennek nincs ilyesmiről szó, nehéz szavakba öntenem mért is hallgattam, hallgatok. Az íráshoz a profinak előleg, az amatőrnek hangulat, fennköltebben szólva ihlet kell, én amatőr vagyok és nem igazán volt hangulatom. Őszintén szólva most se nagyon van, de visz előre a remanencia. Minden nap elgondoltam, hogy írnom kéne de aztán valahogy sose volt rá ingerenciám. Azt már régóta mondom, hogy ez valahogy gerontológiai jelentésbloggá vált és egyre inkább azzá válik. És ez nem annyira vidám dolog, hogy az ember jópofán írjon róla. Kezdődött bő egy hete, amikor megköptem a markomat, hogy na most aztán nekiállok megmetszeni a rettenetesen elsöprűsödött almafákat. Gondoltam egy nap alatt végzek vele, hát csúfos kudarcot vallottam. A metszéshez a hosszúnyelű Fiskars ollót használom, amivel akár 4 m magasba is fel lehet nyúlni. Igenám, de hiába alumínium a nyél, meg ergonomikus és egyéb firlefrancok, a 2-3 cm vastag felnyurgult nyársakat tőből levágni kemény munka. Néhány óra alatt úgy elfáradtam, hogy ebéd helyett le kellett feküdnöm és órákat aludtam végtelenül kimerülve.  Nehéz volt az Interneten fellelhető anyagból kibogarászni, hogy mégis hogy kell metszeni a gyümölcsfákat, mert a kertészek kizárólag arra gyúrnak, hogy hogy kell egy facsemetéből minél szebb termő fát kialakítani, azt, hogy létezhet olyan mint az én fáim, hogy nem nyúltak hozzá ollóval legalább 10 éve, mely idő során "megbokrosodtak" az nyilván elképzelhetetlen számukra, ezért nem is adnak tanácsot az ilyen megátalkodott kertelhanyagolóknak mint én. De azért implicit módon mégis kikövetkeztettem a fellelt anyagokból, hogy végülis a fák koronájának alakítására két (három?) vezérelv kell vonatkozzon. A koronának szellősnek kell lennie, hogy a nap hozzáférjen levélhez terméshez, ezzel távoltartva a gombabetegségeket, ezért mind az ég felé törő sűrű kefeszerű nyársakat, mind a koronán keresztbe, befelé menő ágakat ritkítani, illetve teljesen levágni szükséges. Az már csak hab a tortán, hogy ha az ember eldöntötte már, hogy nem kegyelmez egy ágnak és valahol elvágja, ha ezt nem tőből teszi, akkor lehetőleg rügy felett és ne alatta vágjon.

 Na ilyen volt az első fa mielőtt nekiestem volna.

Három napon át végeztem elképesztő mészárlást az ágak közt, de ezek persze nem teljes napok voltak és közben voltak kihagyott pihenőnapok, mert azzal a szomorú ténnyel kellett szembesüljek, hogy kevés a hozzávaló erőm. Végülis ilyen lett.

Még így is eléggé ágasbogas, de hát több mint a fele lombozatától megfosztottam, ekkora kazal jött le róla.

Nagyon öreg lehet szegény fa, gondolom egy racionális kertész kivágná az egészet, mert így néz ki a törzse,

látszik, hogy az előző gazda megpróbálta a hatalmas odvas részt kicementezni, de hát nem sokat ért. A földig letört ágat, mely ettől függetlenül termett vagy 20-30 kiló almát tavaly, nem is bírta a termést már korábban sem, ezért tört le évekkel ezelőtt, teljesen levágtam, mert így nézett ki a törésfelület, ezt már nem érdemes kitatarozni.

Gondolom egy igazi kertész összecsapja a kezét, hogy milyen hülyén csináltam az egészet, de hát sajnos nem volt hozzá kapcsolási rajzom. Na ezen kívül volt még két öreg fa amit hasonló módon lekaszaboltam, de nagyon levert, hogy mennyire nem bírom erővel ezt a kemény munkát. Szóval öregség....nem javított a hangulatomon, hogy miközben a múlt héten egy nap elgondolkodva rágtam reggeli töpörtyűmet, egy keményre harapva letört egy darab a jobb alsó 6-os őrlőfogamból. Kedden kicementezte a fogorvos, remélem jobban fog működni, mint az odvas fánál sikerült az előző tulajnak. Sajnos úgy néz ki a fogaimat időtartamra méretezte a teremtő, mert tegnapelőtt a túróstésztába tört bele a szomszédos 5-ös rágóm. Szóval fogytán az erő, fogytán a fogak, talán érthető, miről nem volt nagy kedvem sztorizni. És még nincs vége. Nem akartak kikelni a palánták! Végülis 10 nap múlva kettő mégis mutatkozott, itt az egyik

na de hogy?? A WC papír guriga oldalán bújt ki! Hibáztam. Elsőre nem raktam elég földet a gurigákba és miután elültettem a magokat, meglocsolva az is összeesett. Erre sterilizáltam újabb adag palántaföldet és rátemettem a magok tetejére. Ez NAGY hiba volt, mert a piciny magvakban nincs annyi életerő, hogy áttörjenek 2 cm földet, közben befulladnak. Úgy hogy tegnap szégyenszemre felülvetettem a gurigákat, immáron az új magvakat (szerencsére volt elég) éppenhogycsak elfedve a földdel. Szóval 10 napot csúszik a projekt. Hát ez a kudarc se vidított fel különösebben. És még mindig nincs vége. Ma elromlott a jobb lábam. Reggel mit sem sejtve sétálok a parton a kutyákkal, amikor lassan elkezdett fájni a jobboldali combforgóm, ott ahol a medencéhez csatlakozik. A fájdalom 3-4 perc alatt annyira fokozódott, hogy a botra kellett támaszkodnom, amit idáig csak a kutyákkal szembeni tekintély miatt hordtam magammal. A nap további részében a járkáláshoz kölcsön kellett kérjem a szomszéd mankóját.  Szeretném azt hinni, hogy nem egyszerre jár le minden szervem, némi biztató jel, hogy a délutáni alvás a lábamnak is jót tett, csökkent a fájdalom, idáig úgy működtem, hogy ha valami bajom volt a szervezetem meggyógyította magát, de ez sajnos a letört fogakra aligha vonatkozik. 

De a tavasz tán jót fog tenni, ők már érzik, én még nem igazán.

Igen itt a P derékig beásta magát egér után kutatva a nyesedékek közt

Sz természetesen követte.

A végén még nyafogok egy kicsit, úgy közel 30 évvel ezelőtt amikor a balatoni házat elkezdtem építeni, 130 talicska (ráadásul nedves agyagos földet) voltam képes belapátolni az alapba, most a kerti magaságyásba amikor betalicskáztam ennek a tizedét, már elfáradtam. Na így néz ki amikor az ember megöregedik, csak hogy tudjátok mire számítsatok.

A  ̶k̶o̶c̶k̶a̶  mag el van vetve.

Ötféle paradicsom és kétféle paprika magjait ültettem félbevágott WC papír gurigákba. A nappali ablakpárkányán műanyag tálcákban, folpack takaró alatt (hogy állandó legyen a nedvesség és a hőmérséklet) megöntözve, már nincs más dolguk, minthogy kikeljenek. Korábban az itt felhalmozott olvasatlan képeslapok tetején J plüsszöldségei foglaltak helyet, most az igazi zöldségek foglalták el a helyüket. Az ablak túloldalán a télikert virágzik. Apróság, csak úgy megemlítem, hogy a fóliát "postás" gumiszalagokkal és FA ruhacsipeszekkel rögzítettem. A ruhacsipeszek anyai örökségem részei, már akkor megvoltak amikor én apró gyerek voltam és még mindig működnek. Azóta különböző feleségeim mindenféle szebb műanyag csipeszeket vásároltak, kb 2-3 év egy garnitúra élettartama, mert törékennyé válnak a napsugárzás hatására. A fa az meg még mindig kitart.

Kerti munkához készültem, merthogy felmelegedett az idő, reggel már +5° volt, de rákezdett az eső. Na akkor indul a beltéri laborprojekt, sterilizálni kell a palántáknak a földet. Miután növénytermesztést tervezek, ehhez magam akarom a tavaly elrakott magokból előállítani a palántákat. Egyszer már csináltam ilyet, akkor még nem ilyen tudományosan álltam a dologhoz, csak úgy elültettem a magokat és vártam, hogy kinőjenek. Ki is nőttek, de a fele "megzápult", szomorúan kellett tapasztalnom, hogy a száruk előbb áttetszővé vált, aztán elvékonyodott, majd a mindössze két sziklevéllel és legfeljebb két levélkezdeménnyel rendelkező növénykék megadóan lehajtották fejüket a földre és kimúltak. Na ezt a  jelenséget hívják "palántadőlés"-nek, és a talajban lévő gombák okozzák. Ezeket kell az ültetés előtt elpusztítani. Utánaolvastam, a megoldás az, hogy hőfokszabályzós sütőbe kell tenni a földet és 30-40 percig 100 fokon tartani, ezt a gombák nem tudják átvészelni. Elsőre csak úgy beraktam a sütőbe a és rátekertem 100 fokra a szabályzót, de egy óra után se tetszett a dolog, mert ránézésre (miközben rendesen termosztált a sütő, tehát ki-be kapcsolt) se volt 100 fokos a föld a lábosban, a mellé tett edényben a víz még csak nem is párolgott. Na bedugtam egy érzékelőt az anyagba, hát még 50 fokos se volt. 

Miután 200 fokra állítottam 

na akkor kegyeskedett emelkedni a hőmérséklet

 és be is állt a kívánt értékre.

Miközben rendesen ki-be kapcsolt a sütő a műszer "rezzenéstelen mutatóval" állt a 100 fokon. Így tartottam fél órán át, majd kikapcsoltam a sütőt és most hagyom, hogy holnapig lehűljön, aztán jön az ültetés.

Egy kertész valószínűleg kikacagna a precízkedésért, de ha már egyszer csinálom, akkor CSINÁLOM!

Na úgy tűnik kezdünk megegészségesedni. Én szinte teljesen jól vagyok, némi utálatos fájdalmas köhögést, köpködést leszámítva( nehezen szakad fel a kemény szívós hurut a hörgőkből), J is láztalan, ő egy kicsit még gyenge és persze ő is randán köhög, de második napja már ő is kijár levegőzni, sőt ma már a piacon is volt, igaz autóval vitték. Szóval alakulunk. Picur kutya teljesen kisajátította J-t, aki egyfolytában babázik vele, néha szeretne mással is foglalkozni, de P nem hagyja. Így néz ki például a keresztrejtvény fejtés.

1. J kényelembe helyezi magát, ölében a rejtvénnyel, kezében ceruzával amikor egyszercsak megjelenik a könyöke alatt egy kutyafej.

2. A kutya milliméterről milliméterre nyomul egyre beljebb a ceruza irányába

3. mondom egyre beljebb

4. Aztán már nemcsak a feje van a rejtvényen, hanem "kézzel" is beavatkozik..... lőttek a rejtvényfejtések, muszáj dögönyözni a jószágot, merthogy erre megy ki az egész.

Hát, nem úsztam meg. Ezúttal kiütött engem is az influenza. Nekem annyival jobb mint J-nek, hogy 38,5 fölé nem ment a lázam, nem is szedtem gyógyszert semmit. De gyenge vagyok fáj mindenem, most épp a torkom kezdett rá. Állandóan csak heverésznék meg aludnék. Mondjuk a sűrű dolgomba belefér, egyedül a két rabszolgatartó ragaszkodik a napi két sétához, ezt nem lehet megúszni, ha a földön négykézláb mászok is utánuk akkor is muszáj kimenni velük kétszer fél órára naponta. De érdekes, hogy a levegőn én is kicsit jobban érzem magam, eltekintve a gyengeségtől, száraz, fájdalmas köhögéstől. Drága anyám szokta mondani amikor elővette az öregség, hogy "húz lefele a testem". Na ez van most velem is. Szerencsére J-nek már csak hőemelkedése van, előbb kezdte, alighanem előbb is fogja abbahagyni. Ilyenkor derül ki, hogy mekkora szükség van barátokra, nem szenvedünk hiányt semmiben, vetélkednek, hogy ki mit hozzon nekünk a boltból, mert biciklire, ráadásul friss porhóban, helyenként jeges úton, a Lidlbe menni vele biztos nem tudnék. Eszembe jutott szegény Beöthy Zsiga bácsi története. A 60-as, 70-es években minden vitorlás verseny zsűrihajóján ott volt mint a versenybizottság elnöke, verseny rendező. Felesége Lola néni volt az írnok, nála kellett jelentkezni rajt előtt, ha regisztrációköteles volt a rajt és ő írta a versenyjegyzőkönyvet a pontos befutóidőkkel. Ahogy nekem mesélték egy szép ( frászt szép) napon Zsiga bácsi valahogy nem érezte magát jól. Mondta pihenhetnékje van. Lola néni kérdezte,  csináljon e egy teát, biztos jól fog esni, Zsiga bácsi mondta, hogy "az jó lesz". Mire visszajött a konyhából a lefőtt teával Zsiga bácsi már elaludt. Örökre.

Azért jutnak ilyesmik az eszembe, mert nemcsak hogy én is pocsékul érzem magam, de három napja felhívott egy technikumi osztálytársam, hogy ismét kevesebben vagyunk eggyel. Holnap lesz a Tertsch Bandi temetése. ( Na tessék! Az influenza meggyorsítja az aggkori elhülyülést, most hívtak telefonon, hogy nem január 25-én azaz holnap, hanem február 25.-én lesz a temetés. Na addigra rendbejövök és tán a jég is elolvad... vagy épphogy olyan vastag lesz, hogy gyalog is átkelhetek a Dunán.). ̶E̶l̶m̶e̶n̶t̶e̶m̶ ̶v̶o̶l̶n̶a̶ ̶e̶l̶k̶í̶s̶é̶r̶n̶i̶ ̶u̶t̶o̶l̶s̶ó̶ ̶ú̶t̶j̶á̶r̶a̶,̶ ̶d̶e̶ ̶i̶l̶y̶e̶n̶ ̶á̶l̶l̶a̶p̶o̶t̶b̶a̶n̶ ̶n̶e̶m̶ ̶m̶e̶r̶e̶k̶ ̶r̶á̶ ̶v̶á̶l̶l̶a̶l̶k̶o̶z̶n̶i̶.̶ ̶R̶á̶a̶d̶á̶s̶u̶l̶ ̶ ̶p̶a̶r̶t̶ ̶m̶e̶l̶l̶e̶t̶t̶ ̶b̶e̶ ̶v̶a̶n̶ ̶f̶a̶g̶y̶v̶a̶ ̶a̶ ̶D̶u̶n̶a̶ ̶e̶g̶y̶ ̶1̶0̶ ̶m̶-̶e̶s̶ ̶s̶á̶v̶o̶n̶ ̶n̶e̶m̶ ̶t̶u̶d̶o̶m̶ ̶c̶s̶ó̶n̶a̶k̶k̶a̶l̶ ̶h̶o̶g̶y̶ ̶k̶ü̶z̶d̶e̶n̶é̶m̶ ̶á̶t̶ ̶m̶a̶g̶a̶m̶ ̶r̶a̶j̶t̶a̶ ̶é̶s̶ ̶a̶ ̶t̶ú̶l̶p̶a̶r̶t̶o̶n̶ ̶i̶s̶ ̶h̶a̶s̶o̶n̶l̶ó̶ ̶l̶e̶h̶e̶t̶ ̶a̶ ̶h̶e̶l̶y̶z̶e̶t̶.̶ ̶B̶a̶n̶d̶i̶ ̶b̶i̶z̶t̶o̶s̶ ̶m̶e̶g̶ ̶f̶o̶g̶j̶a̶ ̶n̶e̶k̶e̶m̶ ̶b̶o̶c̶s̶á̶j̶t̶a̶n̶i̶.̶ ̶Ő a tizenegyedik halottunk a 32 fős osztályból. Elképzelhetetlen vele kapcsolatban a halál. Ő volt a megtestesült őserő. Kajakozott, még az olimpia is elképzelhetőnek látszott akkor ott a középiskolában. A kötélen a tornateremben úgy mászott fel függeszkedve, hogy a lábai magasabban voltak a kezénél, miközben az ölében volt egy medicinlabda. És most meghalt. Miután bottal járt, meg levágták a lábát. 

Pillanatnyi búbánatos hangulatomban egészen furcsa dolgokat bányászok elő. Egy film boldogult ifjúkoromból olyan komikusokkal, akik ma már nincsenek.

https://www.youtube.com/watch?v=_rNsgAmF7jQ

Nemcsak ők nincsenek, de az a fajta humor sincs mint ami ebben a filmben volt. Mai napig emlékszem rá, ezért kerestem ki. Az olasz szöveg persze nem megy, de az angol feliratokkal (meg attól, hogy emlékszem miről beszélnek) élvezetes volt nekem annyi év után. Merem ajánlani mindenkinek Fernandelt és Totót, a két komikuszsenit azokból az időkből amikor még nem kompjúter csinálta a filmekben azt amitől az emberek szerették őket. Megjegyzem a film zenéjét Nino Rotta szerezte, akkor még alighanem senki nem sejtette mi lesz belőle húsz év múlva.

Reggelre ismét fehérbe borult a világ.

A kutyákkal 5-8 cm friss szűz porhóban indultunk sétára. A hajó körül csak a stéget, meg a járót takarítottam le, a hajón meg csak a cockpitig tartó decket meg a napelemeket, a többiről majd leolvad a hó.

A környék ismét télies. Gyorsan változik a táj, tél, tavasz, majd újra tél.

Tequilán és -ban is vastagon áll a hó, még szerencse, hogy olyan a padló, hogy enyhén lejt a tükör felé és hátul a tölcsérekkel zárt lukakon kifolyik az eső, hóolvadék.

Utolért minket az influenza, J-t egy nap alatt ledöntötte a lábáról, helyből lett 40 fokos láza, két nap után lázcsillapítóval se megy  38,6 alá, pedig ő mindig beoltatja magát én meg soha, csak Béres cseppezek ősztől tavaszig. Ő minden évben megbetegszik, én átlagba minden harmadikban. Most csak azért izgulok, hogy ha mégis elkapom, addigra ő valamennyire rendbe jöjjön, hogy legalább valaki lábon legyen kettőnk közül.

A szőrös családtagok érzik a bajt, le nem lehet őket vakarni a betegről, annyira aggódnak.

Hát akkor közkívánatra. A parti buszos kép  Malajziában, ugyancsak  Penagban készült, 

ahol horgonyon rakodtunk, motoros hajókkal ( régi szovjet aldunai kikötőket idézve "kátyerrel") jártunk ki a partra, ahol az árapály miatt a helyiek csónakjai a fenékbe vert karókhoz voltak kikötve egy, a rúdon csúszó gyűrűhöz, dagálykor úsztak a vízen, apálykor meg így a fenéken hevertek, ilyenkor a hajóroncsok is kilátszottak, amiket úgy látszik macerás lett volna eltakarítani. 

Penang,  Flying Angel tengerészklubban egy kollégával, akinek a nevét sajnos elfelejtettem.

A hajósképek  mind az M/S Petőfin készültek. Aki felfedezi magát rajta azt Isten éltesse még sokáig! Egyszer viharban kellett felmásszak éjjel oda az árboc tetejére izzót cserélni egy pozíciós lámpában, ahogy dülöngélt a hajó, hol jobbra, hol balra láttam magam alatt a tengert, miközben egyik kezemmel kapaszkodtam, a másikkal a szerszámokat tartottam amivel szétszedtem a lámpát, a harmadikkal a szétszedtem, a negyedikkel az égőt tartottam, stb. de mindehhez akkoriban is csak két kezem volt. Hogy mekkora élmény volt azt mutatja, hogy még mindig emlékszem rá.

A múltkor a gépházi munkát mutogattam, itt egy kicsit elegánsabb a környezet. A napszemüveges tengerész nem Hamlet atyjának szelleme lila köpönyegben, csak a radar "kappája" ( takarója)  mögött áll éppen. balra a Bajai Árpi rádióskambuzer ( rádiós-gazdasági tiszt), az alacsony fiú jobbszélen akinek csak a feje látszik az hiszem a Győri Jani harmadik tiszt, a többiek nevére nem emlékszem, de ha megírjátok, utólag beírom.

A mai nem vitorlázósképes blog lesz. Ma olyan negatívok kerültek sorra amik boldogult ifjúságom  más korszakából valók. De előbb a jelen. Akárhogy is nézzük a tél fele elmúlt. Nemsokára el lehet ültetni a paradicsom magokat. Előbb WC papír guriga szeletbe rakott földbe egyet-egyet, aztán ha kihajt, kiválogatni a legerősebbeket, átrakni félbevágott PET palackba, aztán amire azt kinövi, addigra elmúlnak a fagyok és a télkertből ki lehet ültetni a kertbe. A terv 20 tő a karóra kúszó fajtából, legalább 4-5 különféle fajta.

Szóval két napja még ilyen tél volt. Összefüggő behavazott jég a teljes  víztükör fölött,

egyedül a fűtött hajó körül olvadt meg kissé.

Ma meg már szinte tavasz, hét ágról sütött a nap, jég meg már csak a part mentén,

bár hó még azért akad, napközben kissé olvad, de a délutáni sétánál már ropogós fagyott, reggel vigyázni kell majd, mert ahol kitaposták az autók, ott jeges, mindketten estünk már egyet-egyet kutyasétáltatás közben.

Nyomom  a pincéből előkerült régi negatívok digitalizálását. Néhány a múltból.

Gyakori gondom, hogy fogalmam sincs hol és mikor készültek a képek, itt legalább a "hol"-lal nincs gond a harmadikon oda van írva a táblára hogy Penanag. (Malajzia). A "mikorra" viszont nincs pontos válaszom, a naplóim elmúltak a sok költözködésben, nagyjából a múlt század '70-es évek vége felé lehetett.

nem tudom most hogy néz ki a környék, azóta eltelt több mint 40 év, akkor úgy nézett ki, hogy egy darabig házak voltak, aztán minden átmenet nélkül jött a dzsungel.

Drága anyám otthon cserépben növesztett zöld-sárga cirmos levelű futónövényeket, amik 3-4 mm átmérőjű száraikkal kúsztak a falon, ajtókeret felett, na ezek itt őshonosak, combvastagságú száraikkal hálózzák be az őserdőt és akkora leveleik vannak, hogy a képen látható kisgyerekek betakaródzhatnának velük.

Nagyon tetszettek az épületek. Miközben modernek, egész Malajziában mégis a hagyományos őserdei stílust idézik... idézték akkoriban.

Rengeteg kép van, mind felett elmélázok kicsit, de egy blogba elég ennyi egy országból. Peneng általában a visszafele úti kikötő volt útban Európába, a szokásos farakományt itt egészítettük ki a maradék hajóférőhely kihasználásra az itteni expotcikkekkel, pálmaolajjal, ónnal. Az érkező, és a magyar hajóknak "honi", induló kikötőnek számító Amszterdam volt a szokásos következő állomás, eltekintve Szueztől, a csatornaátkeléstől. Hollandiában egyszer tolmácsként működtem közre egyik kollégámnak, az akkori büntetőtörvénykönyv szerint "valutakiajánlásnak" minősülő bűncselekményében, miszerint egy német cég holland összeszerelő üzeme kazán olajégőket adott át neki, melyeket ő az akkori szabályok szerint vámmentesen behozhatott és eladhatott, amiért a kolléga apja a balatoni nyaralójában a német cég képviselőit ingyen nyaraltatta. Ebből az alkalomból jártam egy kis holland faluban. Itt volt egy hosszú főutca, két oldalon házakkal, a telkeket csatorna választotta el mind a főúttól, mind egymástól, a telkek hátsó fertálya beleveszett a beltengerbe, szóval minden telek, rajta takaros házzal egy önálló sziget volt. A házbejárattól egy híd vezetett a főútra, azon lehetett autóval közlekedni, de igazából mindenki csónakázott. Idős (akkor nekem az) házaspár piciny csónakkal kikötött a "közért" előtt az asszony bement vásárolni, a férfi meg  a csónakban várta.

Minden ház mellett a csatornában, meg a parton mindenféle csónakok, vitorlások

Egy kisfiú optimisttel indul éppen vitorlázni, anyukája kötényben, ahogy konyhából épp kiszaladt segített neki a kertből kihozni és vízre tenni a hajócskát, a gyerek beszállt és máris sebesen "pumpált a kormánnyal a kert vége felé a nagyvíz irányába, a mama egy kicsit még gyönyörködött gyermekében aztán visszament a házba. AKKORIBAN nagyon szerettem volna "egyszer majd" így élni, de nem bíztam benne, hogy mostanra pontosan sikerülni fog.

Keverednek a negatív tekercsek, különböző  évekből az 1966-83 évek közti időszakból. Még néhányat mutatok a tengerészes időkből. Sok van, de nem akarok fárasztó lenni. Annakidején voltam pár diavetítésen az első munkahelyemen, amikor kollégák az akkoriban rendkívül ritka külföldi útjaikról bemutatókat tartottak, az első pár kép még érdekes, de amikor már a huszadik képen látod Velencét, már unalmas. Szóval nem akarok az lenni.

Ezek a képek az M/S  Petőfin (Motor/Ship) készültek, valamikor  1978-ban, vagy 79-ben. "Hazafelé" csattogtunk valahol az Indiai-óceánon és amolyan hajóbuli volt a kellemes hullámmentes vízen trópusi időjárásban. Sokan mentünk haza váltásra, ami úgy nézett ki, hogy Amszterdamban kiszállt akinek letelt az ideje és onnan repült haza Budapestre. Helyszín az úszómedence  környéke. Háttérben a tartalék hajócsavar.

A termetes tengerész a Sztojkó Józsi hajópincér, a tábla rendes esetben a medence korlátjára volt kifüggesztve és szerénységem alkotása. Egyszer láttam, amikor beült a biciklis riksába Bangkokban, hát megküzdött a viteldíjért, lejtőnek felfelé a "sofőr". ( de az is lehet, hogy összetévesztem a Piedone Hongkongban film hasonló jelenetével, rég volt)

Bauer József captainnek valamilyen alkalomból ajándékot nyújtott át a Jáki Béla bácsi gépüzemvezető.

A disc jockey Dobozi Gábor gépaszisztens.

 "Parafa" ( sajnos az igazi nevére nem emlékszem) most is dolgozik, csak a szemetet kiönteni ugrott ki a gépházból.

A végére néhány életkép, gépházi fotó. Itt a hajóács a Petőfin, a vezetéknevére nem emlékszem, pedig egy utcában laktunk Újpalotán, szóval a Misi.

Elektrikus kollégám Árvai Laci, képzeljétek ő (sok év kihagyás után) most is hajózik, igaz a Dunán személyszállítón, ha jól emlékszem svájci lobogó alatt. (igen azok ott a bal kezénél a főgép szelephimbái)

Szerénységem a segédgéptérben,

és manővernél a főkapcsolótáblánál. ( ha a bócman gorombán húzta a horgonyt, levágta a védelmet, gyorsan vissza kellett kapcsolni)

A kápó (olaszul "fej" általában "fő") azaz a gépüzemvetető adja az "erőt", én szemlélődöm, a jobboldali kolléga nevét sajnos elfelejtettem, de ha valaki tudja kisegíthet. ( ps. Megtörtént, Kerekes Miklós, aki a bulizós képeken mellkason keresztben egy többszínű csíkos májóban van, kisegített, szóval jobbra Rózsa Laci harmadik géptiszt)

 Kis viccelődés  a kamerának  belefér. Béla bácsi nem volt túl szigorú főnök.

Az elektrikusműhely, az én (meg az Árvai Laci) birodalmam.

Búcsúzom a hajótól, megyek haza, itt a váltás. a kabinom a csomagolástól felfordult állapotban.

 Ennyi év után elárulhatom, az íróasztal néhány csavar eltávolítása után a teljes mögötte lévő falburkolattal együtt elmozdítható volt, mögötte hely volt a csempészcigarettának és szeszeknek. A rejtekhely saját találmányom volt.

Ennyi volt a mese mára, talán a képekből se volt túl sok. Ha már volt szó gépekről, melyek iránt sose szűnik meg az érdeklődésem, mai kedvencemmel búcsúzom. ( a 6:50-nél lévő profil és csőhajlító nem akkora durranás azért mint a többi, ilyennel hajtottul le Amapola egyes elemeit, például a koppintott Rocna horgony kengyelét acélcsőből, a gépet J kezelte)

https://www.youtube.com/watch?v=amAjMJTZ-HM

2019.01.07. 17:29 

( Az alsó az eredeti bejegyzés dátuma ami passzol a hétfővel, az új dátum, amit a blog formátum automatikusan ad és mindig az utolsó módosítás időpontja, azért más, mert frissítettem a pocsék minőségű színes képeket egy olvasóilag javasolt szoftverrel. A fekete-fehéreken nem segít semmi sajnos.)

Reggel mínusz 10 fok volt, amikor keltem. Ebben a hidegben a "kötelező" kutyasétáltatáson kívül nincs kedvem kint tüsténkedni. Meg nem is nagyon lenne mit, mindent hó és jég borít, úgy hogy visszatértem a tavasszal félbehagyott foglalatossághoz, szkennelem a pincéből előkerült régi diákat, negatívokat. 

Egy nagyhajós bajnokság rajtja 1972-ben. A képen balról az első a Kishamis, a kormánynál Vass Boldizsár.

Ps. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar és ennyien olvasnak. Három órával a megjelenés után a Fb messengerben jött a javítás: "Látom a blogodon a színes képet a Hamissal. Nem lehetett a nagyhajós bajnokság rajtja, mert a dragonokkal nem rajtoltunk együtt és 1972-ben miután Bobó Kanadában volt a bajnokságon is én kormányoztam a Hamist. A hajó orránál a Csongor áll, Máthé Zoli és Zsolt Gábor Andris, Fehér Árpi és jómagam voltunk a hajón, ha ez a bajnokság alatt készült. Üdvözöl, a Jajó." ( Jajó= Varga János)

Az Orion vas 50-es, a forstágnál  Hrehuss György, azaz a "Rihonya", később csak "Rihi", manapság ő a Kishamis kormányosa, a kormánynál háttal a keresztkomám Szilágyi András. Az Orionon kezdtem vitorlás versenyző pályafutásomat.

Erős szélben bójakerülés  az Orionnal Balatonszemes előtt egy pályaversenyen ugyanabból az évből. Még nem voltak használható csörlőink (konkrétan semmilyen csörlőink nem voltak fockbehúzáshoz), az volt az eljárás, hogy valaki kiment (itt éppen én) a hátulról, úgy-ahogy behúzott orrvitorla sarkához, azt a hóna alá véve teljes erejéből tolta menetiránynak háttal, a többiek a cockpitból húzták a shottot mint állat, a kormányos meg kicsit felment, hogy lobbanjon a génua eleje, hogy ne legyen rajta akkor erő. Miközben ezt csináltuk, térdig vízben állva  leeben a decken felpillantok,  előttem 10 m-re a Beloiannisz  ( ma Balaton, akkoriban a Balaton legnagyobb utasszállítója) jön kifelé keresztben nekünk a  kikötőből, legkevésbé se zavartatva magát a vitorlásversenytől. ( kissé megviselte a negatívot az utóbbi 45 év)

Siófok kikötői kép az Orion árbocáról, lentről fölfelé Berecki Sanyi legeslegelső Leguánja ( utána még épített vagy kettőt ugyanezen névvel, az utolsóból típus lett a Balatonon), felette  Koós Jani 25-öse (később amikor "Happy" néven szerepelt "Az oroszlán ugrani készül" című felejthető magyar filmben {amin még az se sokat segített, hogy Papp Laci játszotta benne a verőembert} lecserélte egy Rebellre aminek ugyanezt a nevet adta, aranyos pici gyermekei mentőmellényben ott játszadoztak a mólón)  és Böröcz János szép mahagóni belugája a Kagyló. Legfelül azt hiszem Újlaky Laci bácsi ( a legszebb hangú magyar színész, ha valaki nekikoccant a hajójának, ahogy azt elküldte melegebb éghajlatra annak "zenéje volt", az István a királyban ő volt a főpap aki a koronát a fejére tette Istvánnak ) 25-öse, amire később sztár kielt rakatott, mert útban volt a svertkaszni, kellett a hely az unokáknak a hajóban.

Akkoriban még senkinek nem voltak menő cuccai. Mentek hajók még igazi pamut vitorlavászon vitorlákkal is, amik állandóan megpenészedtek. Itt például egy hajó a maga szabta spinnakerrel, amit ejtőernyőből aktualizált hajójára a gazdája. De már ez is drága holminak számított, a mezőny fele ugyanazzal hátszelezett amivel kreuzolt.

Hát szóval ilyenek kerülnek elő a múltból. A Jankó Mari, aki évtizedeken át volt a magyar vitorlázás fotósa csinálhatna már egy blogot azokból az időkből, had nyáladzzunk már egy kicsit a múltba révedve mi öreg csontok, mielőtt lehúzzuk a rolót!

Azt írta a Sefcsik Józsi  barátom kommentben a tegnapihoz: "Vilikém ! Azt gondolom, hogy az idő múlásával, egyre türelmetlenebbek leszünk. Gondolj vissza egy picit ! Mennyit bosszankodtál az ostoba főnökökön, kollégákon,"Pártunk és Kormányunk"-on,az örökös áruhiányon, az ócskábbnál-ócskább autókon, (amire évekig vártál,hogy a Merkur-tól,jó sok pénzért megvehesd,)....folytathatnám estig. Ma minden információ azonnal eljut hozzád. Nagyon nehéz szűrni, feldolgozni .Sokkal nagyobb lett a világ. De hát ezt te is tudod.Ölellek benneteket ! Boldog új évet !" Onnan tudom, hogy ezt írta, mert ha valaki kommentálja a blogot, arról mindig kapok egy Emailt is. De a blog kommentfalon meg hiába keresem a bejegyzést. fene érti, még az is lehet én szúrtam el valamit, rossz helyre kattintottam és "kimoderáltam". Sün77 barátom is valami hasonlót fűzött hozzá a tegnapi mondandómhoz. ( az övé hálistennek nem törlődött) Van nekem egy nagyon okos barátom Ausztráliában RP. Csak azért említem így rövidítve, ahelyett, hogy szokásom szerint a nevén nevezném mielőtt a későbbiekben csak kezdőbetűkkel jelölöm, mert nem vagyok benne biztos, hogy vágyna arra a kétes dicsőségre, hogy ebben a blogban szerepeljen. Annakidején egy kalózban vasalgattuk a Balaton hullámait, de neki kicsi volt ez az ország, tudta, hogy rendkívüli tehetségével esélye sincs itthon érvényesülnie, gyermekei jövőjéről gondoskodni úgy ahogy megérdemelné, így hát sikeresebben kamatoztatta "odakint". Csak annyit, hogy nem akármilyen karriert csinált, "kinti" mértékben mérve is rendkívülit, mind ő, mind felesége a hasonlóan ambiciózus Zs. Na a lényeg, hogy gyakori Emailváltásaink során a hajóépítés mellett a világ dolgait is ki szoktuk tárgyalni, melyekre naki aki ellentétben velem, a világmédiából tájékozódik sokkal nagyobb rálátása van mint nekem, miközben az itthoni dolgok, érthetően nagyon sokat már nem izgatják, szóval a gondolkodását egyáltalában nem determinálják úgy, mint a bennünket folyamatosan foglalkoztató, hazai eseményekre tréningezett agyunkkal. Ő régóta kongatja a vészharangot, miszerint nagyon rossz felé kanyarodik az egész emberiség szekérrúdja. És ÉN pont ugyanilyenekkel szoktam nyugtatgatni őt, mint ti most engem. De sajnos az igazság az, hogy annyira felgyorsult a világ, annyira globális minden jelenség, köszönhetően a technikának, alapvetően a computerkorszaknak, hogy míg korábban a hülyeségek megmaradtak helyben, ma bármi történik, az 12 órán belül eszkalálódik az egész világban. És ennek semmi köze ahhoz, hogy Magyarországon most éppen ki kit utál, ki kitől lopja a népvagyont és kié a média, aminek módja van olyan régi barátokat, akiket szerettem, olyan módon megbolondítani, hogy önként és dalolva (fb-on, netes fórumokon) harsogni a legalávalóbb hazug propagandát. És EZ ami Magyarországon van, olyan mint laborkísérleteknél a kisminta, a makett, cseppben a tenger. Hisszük akár, hogy a magyar a legkiválóbb nép, vagy akár, hogy a legalávalóbb, az igazság az, hogy statisztikailag alig különbözik bármely fehér keresztény gyökerű néptől. Márpedig ha ITT így mennek a dolgok, akkor az az egész világra is jellemző, vagy az lesz éveken belül. Hibás lelkű akarnokok maguk alá édesgetik az ellustult, a jóléttől elbutult többséget, akikből kiveszett a munkavágy, az alkotás iránti belső kényszer, gondolja majd a kínaiak dolgoznak helyette, hisz szaréhugyé megkap mindent amiért azok keményen megdolgoztak ( csakhogy a világ is azé lesz aki megdolgozik érte),  majd amint a demokrácia játékszabályainak megfelelően feljutottak a csúcsra, úgy tesznek mint a menekülő, aki lerombolja maga mögött a hidakat, kiüresítik a demokráciát, kisajátítják a tájékoztatást, csinálnak nejlonparlamentet és műellenzéket, szabnak olyan törvényt ami törvényesíti a törvénytelenséget, de még azt se tartják be, mert a hatalom megteheti. És ehhez képest eltörpül az, hogy jobban, vagy szarabbul élek mint 10, vagy 20 évvel ezelőtt. Hogy vehetek e bármikor jó kocsit. Hogy utazhatok e külföldre, vagy pofázhatok e büntetlenül amit csak akarok. Mert úgy is lehet rabságban élni, hogy degeszre zabálhatod magad, megvan mindened, mert ha úgy lenne akkor egy rabszolga is érezhetné  szabadnak magát, akit jóltartanak. A szabadság az a rend, az okos törvény, mely előtt mindenki egyenlő. A jogod nem függhet attól, hogy mennyire vagy nyalonca a hatalomnak. Nézem a https://www.youtube.com/watch?v=G7w0n4_5Fg8 videót. És olvasom a kommenteket különböző fórumokon ahol megjelent. És se szeri se száma azoknak az elkötelezett önkénteseknek, akik helyeslik, hogy egy  törvényesen megválasztott képviselőt akadályoznak a jogai gyakorlásában, sőt bántalmazzák. Ugyanolyanok  mint azok akik helyeselték, hogy az ÁVH-sok bántalmazzák a "rendszer" ellenségeit, vagy akárcsak azokat akik nem akarták, hogy a tulajdonukat maguknak "államosítsák" a  rendszernyaloncok. Mert nekik a rendszer megadta azt, hogy éhező munkanélküliség után immáron fizetést kapnak érte, hogy lopnak a gyárból. Nem tudom Varjú milyen, nem ismerem és nagyon nem is érdekel. De nem lesz ebből a jogtiprásból bírósági ítélet, hacsak el nem megy a jogfosztó állam odáig, hogy felmentik a képviselői mentelmi jog alól és  Varjút ítélteti el a rendszergazda keresztapa garázdaságért.  Engem egy cseppet se elégít ki az, hogy jobban (SOKKAL jobban) élek a bugrisdiktatúra focializmusban, mint éltem a proletárdiktatúra szocializmusban. MINDEN jogtipró rendszer a többségi tahók segítségével gyűrte maga alá a kisebbségi gondolkodókat és az már csak részletkérdés ( bár nagyon fontos ) hogy ezt legyilkolászás, gettóba, gulágraküldés útján, vagy csak simán papírdemokráciával éri el. Vigyázó szemeiteket a világra vessétek! Uff én szóltam.

Köszönöm a jókívánságokat és minden barátomnak és volt barátomnak boldog újévet kívánok!

NnnA! ismét öregebbek lettünk egy évvel. Kivéve engem, én amint megvolt egy születésnapom, másnap már egy évvel többnek mondom magam, szóval megelőlegezek magamnak még egy évet. Amúgy ezt nem az optimizmus sugallja, hanem egyszerűen így maradtam. Gyerekkori beidegződés. Ugye az ember amikor 4-5 éves, mindig szeretne többnek látszani, tehát ha megkérdezték hány éves vagyok, mindig azt mondtam amiben már benne jártam. És ez valahogy így maradt, egy idő után már szégyelltem volna magam "fiatalítani". Szóval így vagyok most 74, pedig igazából csak július 15.-én leszek annyi. 

A Szilveszter nálunk már sok éve pont ugyanolyan mint az év bármely más napja. Kicsit "feldobta" az estét az "újkutya" a Picur. Bennünk volt, hogy jó lesz vigyázni, mert nem tudni hogy reagál a petárdázásra, amúgyis bent volt mindkét jószág a házban, de miután a Szmájli teljesen érdektelen minden durrogással kapcsolatban ( az augusztus 20.-i tűzijátékot együtt szoktuk nézni a stégen) valahogy lankadt a figyelmem és amikor ott hömpölyögtek a lábamnál az előszobában, hogy kimennének, még jóval az este előtt, kiengedtem őket szokás szerint, had szaladgáljanak a kertben. Na ez hiba volt, mert a durrogtatás már a délután elkezdődött, P el is tűnt annak rendje-módja szerint. Amikor J elkezdte őket behívogatni, csak Sz jött, a kicsi SEHOL. Na keresgélés az udvaron, a környéken, de akkor már sötét volt. J-t nyugtatgattam, mert már kezdett szipogni, "na volt egy kutyám egy hónapig", hogy "nyugi, van benne már chip, a nyakán nyakörv rajta biléta mindkettőnk telefonszámával ha valaki megtalálja felhív, stb". Na nem tartott reggelig, egyszercsak jön J boldogan, hogy megvan a jószág. Hát végülis az Sz találta meg és igazából el sem volt veszve, a tornácon, srévizavé a bejárati ajtóval bebújt rettegni a tűzifarakás tövébe, a kacatok alá és "nem szólt egy szót se", bárhogy is hívogattuk, a "főkutya" állt meg előtte szimatolva, ő adta a jelzést J-nek., hogy megvan a szökevény.

Valahogy meg kell rendszabályozni, mert amúgy imád felfedező utakra menni. J pórázon sétáltatja, de én hagyom szaladgálni, mert megszoktam, hogy Sz-el is ezt teszem, de a kicsi időnként eltűnik, de mindig hazajön egy fél órán belül, de ez J-t nagyon zaklatottá teszi, mert ilyenkor "anyai szíve" mindig elgázolt, szétszaggatott kutyát vizionál. Tegnap kicsit hosszabb időre tűnt el a délutáni sétánál, alkonyközelben, már rám is a frászt hozta, mert sötétedésig kerestem mire előkerült vigyorogva, szokás szerint a kapu előtt toporzékolva, hogy azonnal engedje be valaki, ráadásul olyan büdösen, hogy J-nek muszáj volt ma megfürdetni. Elképesztően tiszta lett, a bundája kifésülve selymes, rá nem lehet ismerni az egy hónapja még rasztás, csapzott, koszos jószágra, pláne hogy kikerekedett az állandó jóllakottságtól. Amikor hozzánk került semmi "anyag" nem volt benne, bőre rászáradva a bordáira, legfeljebb ha 3 kiló lehetett, most pár deka híján hat kiló. Várakozásuktól eltérően kifogástalanul viselte a fürdetést, sőt a hajszárítózást is, itt már kiadjusztálva élvezi a kényeztetést.

Hát velem már nem foglalkozik senki?

Rettenetesen féltékenyek egymásra, amúgy remekül elvannak, de amint valamelyiket megsimogatja az ember, a másik azonnal tolakszik kitúrni a szeretetgetésből.  A kicsi különösen odavan a simogatásért, de a nagy is szinte cicatermészetű.

Nem olyan az idő, hogy nagy kedvem lenne kint sertepertélni, lógok a neten, harmonikázok, meg este TV-zek. Nyomkodom a távirányítót, elképesztően silány a felhozatal, túl a tucatszor látott "sikerfilmeken" századszor is Bud Spencer Terence Hill, Reszkessetek betörők és egyéb újszülötteknek való újdonságok mellet az amúgy szeretett természet és technikai filmek is gyakran idegesítők az elképesztően sz@r (többnyire alámondásos) szinkron miatt.  History channel, a századik bőrt próbálják lehúzni az érdekfeszítővé tupírozott Titanic sztoriról. A hajó ugye felágaskodik közvetlen az elmerülés előtt, orra már mélyen a víz alatt, amikor ezt bírja mondani a narrátor " a bojlerek kiszakadtak". És nem szántak rá háromezer forintot, hogy a középiskolás angol érettségiző fordítását mielőtt bement volna a szinkronba átnézessék egy szakemberrel, hogy a "bojler" az jelen estben KAZÁN! Anyátok! A másik amitől a méreg esz, hogy a drótkötelet, acél sodronyt, kizárólag "kábel"-nek fordítják, pedig a KÁBEL az az amin a villany megy. National Geographic Channel.... Veretes név, annakidején a kedvenc újságom volt. Pocsék alábeszélés, nevetséges "ferdítések", lelki füleimmel hallom a csikorgó magyar mögött az  eredeti angolt. Szeretem nézni a "Tűzben edzett" kovácsversenyekről szóló sorozatot. Katasztrofális a magyar szöveg. A fordító (?) meglévő szövegpaneleket vett át a korábbi részekből, azt mondja a kovácsolt fegyvert "ballisztikus babákon" tesztelik, miközben a képen pajzsokat vagdalnak. Igénytelen hitvány minden amerre csak néz az ember. Ugyanazok az emberek hol tegezik, hol magázzák egymást, aszerint, hogy aki olcsó fordítót találtak a családban éppen minek fordítja a "You"-t.  De a silányság nem korlátozik csak erre. Bármit veszel, az ár semmilyen módon nem tükrözi a minőséget. Szinte csak a szerencsén múlik, hogy drágáért veszel hitványat, vagy épp szerencséd van és olcsón kapsz jót. Bár ez utóbbi azért ritka.  Korunk nem termel már semmi maradandót, azért, hogy valamit egy euróval olcsóbb legyen gyártani, beleraknak bármibe olyan silány alkatrészt, amitől az fele annyi ideig működik. A jelenség nagyban is hasonló. NAGYON nagyban is. Nemcsak olyan jelentéktelen seggluk országoknak vannak már silány vezetői mint amilyen a hazám, hanem világbirodalmaknak is. Az Amerikai Egyesült Államokat egy seggfej vezeti, Brazília bugrisai megválasztottak uralkodónak egy erdőirtót, Oroszország Putyinnal hozza a megszokott formáját, csakhogy már nincs ellensúly. A kiteljesedett Internetdemokrácia végre felszabadította a világ tahóit, hogy letépve az intelligencia elnyomását elfoglalják méltó helyüket megválasztott képviselők útján a Föld irányításában. Csak azzal tudom vigasztalni magam, hogy az öregek minden időkben borúlátóan tekintettek az éppen aktuális "mára", nyilván én is megöregedtem és ezért hiszem azt, hogy minden jel rossz felé mutat, nem is így van ahogy látom. De az se túl vigasztaló, hogy abban reménykedek, hogy CSAK hülyülök.

December 31.-e  Szilveszter napja. Hát, szégyenszemre megfutottam. Ragyogó napsütés, +3-4°C hőmérséklet élénk széllel. Mondom MOST kell menni vitorlázni. J egyértelműen nemet mondott. Hogy Ő? EBBEN az időben? Nos kimentem a stégre, a szél zúg a lombját vesztett fűzfa kopár ágait cibálva, szóval robogás lenne, de beretválja is az arcot, a víz se melegebb mint a levegő, sőt.....  Egy darabig tépelődtem, Tequila csábítóan járja táncát az enyhén tarajos hullámokon,

de egyedül ülni  a hajót,  "élvezve" a spricceket... hüm  .....aztán elkezdtem rohadtul fázni a benti öltözékben és lebeszéltem magam a vitorlázásról. Nem vagyok már olyan mint régen amikor nem lehetett volna visszatartani ilyen eszményi időben.  Miután ugye ez egy öregedésblog, bevallottam, nem árt ha tudjátok, hogy így jön. Kerestem egy videót ami aktuális így év végére. (ő nálam valamivel keményebb legény)            https://youtu.be/4JdlkqdX7GA?list=PL54W4l0QPV2lpqOjn6fouLaVT_rZmxiV

                                                      Minden olvasómnak boldog újévet kívánok!

Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat, elnézést, hogy külön-külön nem válaszolok mindenkinek. 

Hát a karácsonyi vitorlázásból úgy tűnik, hogy nem lesz semmi, tegnap még összefüggő jég borította a teljes vízfelületet. Csalóka volt a dolog, mert a tetején vékony vízréteg állt, először azt hittem, hogy nincs is már jég, de feltűnt, hogy semmi hullám, holott olyan szél fújt ami máskor tarajos hullámzást vert. Aztán amikor megkocogtattam a "vizet" a csáklya végével, kiderült, hogy jégből van. Ma reggel a kitartó erős szél viszont egy részét megbontotta, a reggeli harmonikagyakorlatomhoz a hajó oldalán csilingelő jégdarabok adtak zenei aláfestést. Szóval nem az a vitorlázóidő. Olyan NAGYON azért nem bánom, az imént kiszaladtam valamiért a hajóra, hát rendesen beretválja a hideg szél az ember képét. Szóval nem rossz idebent a meleg kályha környékén. A szőrős családtagok nagyon tudják.

17:36 A késődélutáni sétánál nézem, valaki mégiscsak vitorlázik.  Az én szemeim már nem a legalkalmasabbak nézésre,  a kis fehér vitorlához nem tudom milyen hajó tartozik, de a helyből ahol partot ért az alkonyatban, gyanítom, hogy a Nagy Péter, fiatal színész és hasonlóan hajóbolond a túlparton a csepeli oldalon.

Olyan nagy sütésfőzést már nem csinálunk mint régen. Valahogy ebből is kiöregszik az ember. A bejglit a Lipótinál vettem és így J-nek se kellett agyondolgoznia magát vele. Mert nekem azért bejgli nélkül nem karácsony a Karácsony. Már eszem is, nem tudtam neki ellenállni. Nagyon finom, megadták a módját! De töltött káposzta azért van. mert az is hozzá tartozik. Egy "kicsit" sikerült csinálni.

NAGYON finom lett. Pedig még friss, ugye a káposztás ételek akkor igazán jók, ha már kicsit összeértek az ízek, ha már másodszor is fel lettek melegítve. Az illatának meg senki nem tud ellenállni.

Ők a csülökcsontot kapták, meg egy kicsit a levéből, nem is maradt belőle semmi.

Sajnos az áhított fehér Karácsonyból nem lett semmi, minden hó elolvadt. De hát ahogy a Kisherceg mondta a rókának, "semmi sem lehet tökéletes". Viszont az enyhülést kihasználtam, a múltkor nem indult be a csónakmotor, gondoltam, hogy beköpte a gyertyát, most hogy nem fagyott rá a kezem a szerszámokra levettem a kabátját és kicsavartam a gyertyát, hát nem csoda, hogy nem indult.

Ha holnap a jég is elolvad, akkor megjáratom kicsit, de lehet, hogy még vitorlázom is, mert azért hagytam vízen a Tequilát, hogy vitorlázással ünnepeljek. Minden olvasómnak Boldog Karácsonyt kívánok!

A karácsonyi kaktusz honnan tudja a dátumot?

A télikert is nagyon tudja a dolgát. Ilyenek nőnek benne

Az alkutya nem akart bejönni a hidegből.

Kapott egy párnát, hogy választhat, azon alszik az ajtó előtt a tornácon, vagy a jó vastag pulóverrel letakart hordozóketrecben, de a párnát cafatokra tépte, a pulóvert lerángatta, a ketrecbe meg nem volt hajlandó bemenni. Az éjjel viszont -12 fok volt, úgyhogy a hónom alá vettem és behoztam a nappaliba. Most úgy tűnik kezd megbarátkoznia meleggel.

Miközben e sorokat kopácsolom, J jön be kacagva, azt mondja "Ezt nézd meg! Öt percre magára hagytam." Átmegyek a nappaliba, a P édesdeden alszik J ágyában.