A mai nem vitorlázósképes blog lesz. Ma olyan negatívok kerültek sorra amik boldogult ifjúságom más korszakából valók. De előbb a jelen. Akárhogy is nézzük a tél fele elmúlt. Nemsokára el lehet ültetni a paradicsom magokat. Előbb WC papír guriga szeletbe rakott földbe egyet-egyet, aztán ha kihajt, kiválogatni a legerősebbeket, átrakni félbevágott PET palackba, aztán amire azt kinövi, addigra elmúlnak a fagyok és a télkertből ki lehet ültetni a kertbe. A terv 20 tő a karóra kúszó fajtából, legalább 4-5 különféle fajta.
Szóval két napja még ilyen tél volt. Összefüggő behavazott jég a teljes víztükör fölött,
egyedül a fűtött hajó körül olvadt meg kissé.
Ma meg már szinte tavasz, hét ágról sütött a nap, jég meg már csak a part mentén,
bár hó még azért akad, napközben kissé olvad, de a délutáni sétánál már ropogós fagyott, reggel vigyázni kell majd, mert ahol kitaposták az autók, ott jeges, mindketten estünk már egyet-egyet kutyasétáltatás közben.
Nyomom a pincéből előkerült régi negatívok digitalizálását. Néhány a múltból.
Gyakori gondom, hogy fogalmam sincs hol és mikor készültek a képek, itt legalább a "hol"-lal nincs gond a harmadikon oda van írva a táblára hogy Penanag. (Malajzia). A "mikorra" viszont nincs pontos válaszom, a naplóim elmúltak a sok költözködésben, nagyjából a múlt század '70-es évek vége felé lehetett.
nem tudom most hogy néz ki a környék, azóta eltelt több mint 40 év, akkor úgy nézett ki, hogy egy darabig házak voltak, aztán minden átmenet nélkül jött a dzsungel.
Drága anyám otthon cserépben növesztett zöld-sárga cirmos levelű futónövényeket, amik 3-4 mm átmérőjű száraikkal kúsztak a falon, ajtókeret felett, na ezek itt őshonosak, combvastagságú száraikkal hálózzák be az őserdőt és akkora leveleik vannak, hogy a képen látható kisgyerekek betakaródzhatnának velük.
Nagyon tetszettek az épületek. Miközben modernek, egész Malajziában mégis a hagyományos őserdei stílust idézik... idézték akkoriban.
Rengeteg kép van, mind felett elmélázok kicsit, de egy blogba elég ennyi egy országból. Peneng általában a visszafele úti kikötő volt útban Európába, a szokásos farakományt itt egészítettük ki a maradék hajóférőhely kihasználásra az itteni expotcikkekkel, pálmaolajjal, ónnal. Az érkező, és a magyar hajóknak "honi", induló kikötőnek számító Amszterdam volt a szokásos következő állomás, eltekintve Szueztől, a csatornaátkeléstől. Hollandiában egyszer tolmácsként működtem közre egyik kollégámnak, az akkori büntetőtörvénykönyv szerint "valutakiajánlásnak" minősülő bűncselekményében, miszerint egy német cég holland összeszerelő üzeme kazán olajégőket adott át neki, melyeket ő az akkori szabályok szerint vámmentesen behozhatott és eladhatott, amiért a kolléga apja a balatoni nyaralójában a német cég képviselőit ingyen nyaraltatta. Ebből az alkalomból jártam egy kis holland faluban. Itt volt egy hosszú főutca, két oldalon házakkal, a telkeket csatorna választotta el mind a főúttól, mind egymástól, a telkek hátsó fertálya beleveszett a beltengerbe, szóval minden telek, rajta takaros házzal egy önálló sziget volt. A házbejárattól egy híd vezetett a főútra, azon lehetett autóval közlekedni, de igazából mindenki csónakázott. Idős (akkor nekem az) házaspár piciny csónakkal kikötött a "közért" előtt az asszony bement vásárolni, a férfi meg a csónakban várta.
Minden ház mellett a csatornában, meg a parton mindenféle csónakok, vitorlások
Egy kisfiú optimisttel indul éppen vitorlázni, anyukája kötényben, ahogy konyhából épp kiszaladt segített neki a kertből kihozni és vízre tenni a hajócskát, a gyerek beszállt és máris sebesen "pumpált a kormánnyal a kert vége felé a nagyvíz irányába, a mama egy kicsit még gyönyörködött gyermekében aztán visszament a házba. AKKORIBAN nagyon szerettem volna "egyszer majd" így élni, de nem bíztam benne, hogy mostanra pontosan sikerülni fog.
Keverednek a negatív tekercsek, különböző évekből az 1966-83 évek közti időszakból. Még néhányat mutatok a tengerészes időkből. Sok van, de nem akarok fárasztó lenni. Annakidején voltam pár diavetítésen az első munkahelyemen, amikor kollégák az akkoriban rendkívül ritka külföldi útjaikról bemutatókat tartottak, az első pár kép még érdekes, de amikor már a huszadik képen látod Velencét, már unalmas. Szóval nem akarok az lenni.
Ezek a képek az M/S Petőfin (Motor/Ship) készültek, valamikor 1978-ban, vagy 79-ben. "Hazafelé" csattogtunk valahol az Indiai-óceánon és amolyan hajóbuli volt a kellemes hullámmentes vízen trópusi időjárásban. Sokan mentünk haza váltásra, ami úgy nézett ki, hogy Amszterdamban kiszállt akinek letelt az ideje és onnan repült haza Budapestre. Helyszín az úszómedence környéke. Háttérben a tartalék hajócsavar.
A termetes tengerész a Sztojkó Józsi hajópincér, a tábla rendes esetben a medence korlátjára volt kifüggesztve és szerénységem alkotása. Egyszer láttam, amikor beült a biciklis riksába Bangkokban, hát megküzdött a viteldíjért, lejtőnek felfelé a "sofőr". ( de az is lehet, hogy összetévesztem a Piedone Hongkongban film hasonló jelenetével, rég volt)
Bauer József captainnek valamilyen alkalomból ajándékot nyújtott át a Jáki Béla bácsi gépüzemvezető.
A disc jockey Dobozi Gábor gépaszisztens.
"Parafa" ( sajnos az igazi nevére nem emlékszem) most is dolgozik, csak a szemetet kiönteni ugrott ki a gépházból.
A végére néhány életkép, gépházi fotó. Itt a hajóács a Petőfin, a vezetéknevére nem emlékszem, pedig egy utcában laktunk Újpalotán, szóval a Misi.
Elektrikus kollégám Árvai Laci, képzeljétek ő (sok év kihagyás után) most is hajózik, igaz a Dunán személyszállítón, ha jól emlékszem svájci lobogó alatt. (igen azok ott a bal kezénél a főgép szelephimbái)
Szerénységem a segédgéptérben,
és manővernél a főkapcsolótáblánál. ( ha a bócman gorombán húzta a horgonyt, levágta a védelmet, gyorsan vissza kellett kapcsolni)
A kápó (olaszul "fej" általában "fő") azaz a gépüzemvetető adja az "erőt", én szemlélődöm, a jobboldali kolléga nevét sajnos elfelejtettem, de ha valaki tudja kisegíthet. ( ps. Megtörtént, Kerekes Miklós, aki a bulizós képeken mellkason keresztben egy többszínű csíkos májóban van, kisegített, szóval jobbra Rózsa Laci harmadik géptiszt)
Kis viccelődés a kamerának belefér. Béla bácsi nem volt túl szigorú főnök.
Az elektrikusműhely, az én (meg az Árvai Laci) birodalmam.
Búcsúzom a hajótól, megyek haza, itt a váltás. a kabinom a csomagolástól felfordult állapotban.
Ennyi év után elárulhatom, az íróasztal néhány csavar eltávolítása után a teljes mögötte lévő falburkolattal együtt elmozdítható volt, mögötte hely volt a csempészcigarettának és szeszeknek. A rejtekhely saját találmányom volt.
Ennyi volt a mese mára, talán a képekből se volt túl sok. Ha már volt szó gépekről, melyek iránt sose szűnik meg az érdeklődésem, mai kedvencemmel búcsúzom. ( a 6:50-nél lévő profil és csőhajlító nem akkora durranás azért mint a többi, ilyennel hajtottul le Amapola egyes elemeit, például a koppintott Rocna horgony kengyelét acélcsőből, a gépet J kezelte)
