Hajónapló

Kint lakom gyakorlatilag a hajón. Csütörtökön nekiláttam a további rudaknak. Nehezítik a munkát a folyamatos zivatarok. KJ-t meglátogattam egy újabb deszkaköteggel, vastagsági gyalun lenyomtuk a grósz bummjának, gaffjának és a besan gaffjának anyagát. Aztán az eső miatt csak este 11-kor tudtam visszahurcolni az anyagot a hajóhoz. Na akkor már evidens volt, hogy nem érdemes hazajönni. Másnap jól belehúztam, hogy kivédjem az esőket, megint kiköltöztem a Vizára, késő estig melóztam, megint kint aludtam. Kidolgoztam egy módszert az üreges rudakhoz, hogy elkerüljem a komplikált marást a belső üreg kialakításához. Így néz ki a gaff közepe. Fenyő, 22mmvastag. Erre két oldalra ragasztottam egy-egy réteg 7mm vastag kőris- és egy-egy 22 mm vastag fenyő lécet. Így kiadja a középen 80mm vastagságot, benne van a kúpos üreg, csak kerekre kell gyalulni, csaiszolni kívülről és kész. Ezt úgy csinálom, hogy elöször négy-, majd nyolcszögletűre gyalulom, aztán gyaluval kerekítem, végül csiszolom szalagcsiszolóval és a végén kézzel hosszú csiszolóvászon csíkkal húzom-vonom kerekre keresztben a hossztengelyre. A munkát nehezíti, hogy amikor kisüt a nap, mint ma is, van legalább 50 fok a Viza raktárterében. Nem csak azért rossz, mert ilyen melegben különösen fárasztó a munka, hanem baromi gyorsan köt a ragasztó, tehát kapkodni kell a kenéssel, összeillesztéssel és a rettenet mennyiségű szorító meghúzásával. Egy merő seb a tenyerem a felszakadt vízhólyagoktól. Amikor levettem a csuromvíz pólómat, végképp szétszakadt az amúgy is rongyos jószág, így néz ki egy MSZP-SZDSZ luxusadóval súlytandó célszemély ruhatára. Ma estére összeragasztva kerekítésre vár a besan gaffja és a grósz bummjának az első képhez hasonló, csak két méterrel hosszabb, és a változatosság kedvéért kőrisfa üreges lécszelvénye, az első deszkaréteghez ragasztva. A nagy hőség miatt egyszerre csak egy réteg ragasztására van idő, így sokkal többet kell szoritózni. Szegény tenyereim....Az, hogy  collos fenyő- és  10mm vastag köris (ami a gyalulás után 20-22, illetve 7-8mm)  anyagom van, lehetővé teszi, hogy több rétegből alakítsam ki a rudakat, ami mind szilárdsági, mind a későbbi vetemedés elkerülése szempontjából kedvező. Csak sokat kell ragasztani.

No. Kész a kisebbik bumm. (4,40m hosszú) Már csak "lagozni" kell. Három napig martam, gyalultam, csiszoltam a külsejét. Tegnap nem haladtam túl sokat, mert délután elöntöttek a látogatók, rojtosra beszéltem a számat, de azért mindíg  szívesen látok minden érdeklődőt. A Kisember elhozta a laptopját, benne rengeteg fotóval, amit a luxus utasszállítókon készített, ahol zongorázott. Gyönyörűek, főleg belülről, mert azért (kivéve a helikopterről készült felülnézetet) oldalról, kívülről inkább panelház, mint hajó formájúak. Hiába, a rengeteg kabin hozza a pénzt, ezek úszó szállodák, de még golfozni is lehet rajtuk. Van még színház, amibe a fele utas befér,(na nem Shakespeare Theater, showműsor megy minden este) teniszpálya, uszoda, fittnessterem és persze több bár meg rengeteg luxusüzlet. És a személyzet többféle disznóságot elkövethet aránylag büntetlenül, de ha valaki nem szelektíven dobja ki a szemetet a folyosói tartályokba, azt azonnal kirúgják. (gondolom azért a következő kikötőt megvárják vele) Semmit se szabad a tengerbe dobni, ezért is elbocsátás jár.

Szóval ma belehúztam, korán kimentem és estére egy réteg lenolajkencével beeresztve így néz ki a bumm a deckről, a hátsó vége felől,

és közelről.

Így meg a deckről a mizzenhez csatlakozó vége felől,

és közelről.

Mit mondjak? Elég jó lett...

Kicsit hazajöttünk. Én már csütörtök este kimentem a hajóra, J péntek este jött utánam. Meglehetőst összefolytak a négy nap eseményei, de megpróbálom kigubancolni, bár sok jelentősége nincs, hogy melyik nap éppen mikor szakadt le az ég felettem, merthogy  az egész hétvégén zivatarok jártak. Ma volt először, hogy csak pár csepp eső hullot tar fejemre, bár dörgéssel és fekete fellegekkel jócskán ijesztgetett délután, le is ponyváztam a hajó melletti famegmunkáló állványomat. De csak sorjában! Csütörtökön Erdőkertes, összevont László-Vilmos (após és én) nap, rántott  borjúlábszárral, a veresegyházi strand melletti tápláldában, ami jól hangzik, de az enyém csak zsírból és mócsingból állt, aki teheti, kerülje  a helyet. Hogy ne vesszen egészen kárba a nap, este még kiautóztam Csepelre a hajóhoz, felpakolta a mizzen bummjának faanyagát és kivittem a KJ-hoz, lenyomtuk vastagsági gyaluval, hogy másnap reggel tudjam őket ragasztani. KJ elismeréssel nyugtázta  a kifogástalan hossztoldásaimat, kijelentette, hogy őt (asztalos létére) nem lehetne ilyesmire rávenni, ami persze nem igaz, láttam a házának a csavart lépcsőjét, amit hónapokig csinált, mestermunka, de hát az nála is a hobby, a hivatás az a lamellózás szakmányban. Ha már kint voltam, kint is aludtam, így másnap hajnalban neki is álltam a bummnak, azaz álltam volna, de amint kitakartam a fákat, azonnal lezúdult az eső. Tiszta trópusi zivatar. Miután visszatakartam mindent, kimentem a Vizára, ahol a M már nyújtotta is felém a hajó kulcsát, mert látva a kínlódásomat, azonnal tudta, azért jövök, hogy beköltözzek a hétvégére a hajóba dolgozni. Meg is állapították B-vel, hogy olyan az idő, mint amikor annakidején a trópusokon gyapotot, rizst (szóval olyasmit aminek árt az eső) rakodtunk és sütött a nap, de amikor elkezdődött a rakodás, azonnal elkezdett esni az eső, na gyorsan raktárcsukás, amire becsuktuk, megint kisütött és ez ment egész nap, mindenki örjöngött, a stivador (stevedore) a bócman (boatswain) a chief (a rakodásért felelős első tiszt).

Szóval felfújtam a pofámat és az egész rettenetes mennyiségű betyárbútort, deszkákat, szerszámokat, irányvonalzónak, felsőmaró vezetőnek  és culagoknak egyaránt univerzálisan használt hosszú 40X60-as zártszelvényeket be- és felpakoltam az örökifjú  VW-re és legurultam a Vizához a partra. Ott berámoltam mindent a fedett hajóhombárba, aztán meglátogattam az asztalosüzemet és hétvégére kölcsönkértem 40 pillanatszorítót, tele lett vele ismét a csomagtartó. Ezt is behurcoltam a Vizába. Íly módon felkészülve csak kacagtam a további felhőszakadásokon, amik jöttek is rendszeresen, szombaton és vasárnap, de már nem tudtak gátolni a munkában. Ez az igazi. Hajóépítés a hajón!

Elöször is a fellelhető himihumiból, asztalból, festékeshordókból, fa- és vasládákból csináltam egy víszintes, öt méter hosszú munkafelületet, mert a bumm végleges hossza 4,40m, most még némi plusz van a végén. Aztán összeragasztottam és szorítóztam két-két deszkát, úgy hogy a négy egymáson fekvő közűl csak a felső és alsó kettő közt volt ragasztó, a középső kettő közt nem. Így hagytam péntek estétől szombat reggelig kötni.

Szombaton leszedtem a szorítókat és kettéválasztottam a két darabot középen. Felsőmaróval a vezetőnek használt zártszelvények mentén kimartam üregesre mindkét munkadarab belsejét, úgy, hogy összefordítva egy csövet alkosson, melynek két vége-, valamint az a 20 centi, ahova a shott bekötőpontja kerül tömör maradjon. Így nézett ki a két féldarab. Ezután gondosan megkenve mindkét felületet ragasztóval, összefordítottam őket és a vas culagok közt ismét ráraktam vagy 50db szorítót, teljes erőmből összeszorítva őket. (a jobb tenyeremen ekkor már 3db felszakadt vízhólyag nehezítette a csavargatást) Az eredmény egy durván 12X8cm-es külméretű, kb 30mm falvastagságú két végén zárt fa cső lett. Az üreg középen nem egyenletes átmérőjű, mert követi a két végén elvékonyodó külső átmérőt. Eredeti terveim szerint a négy deszka kiadta volna a végleges vastagságot, de amikor a vastagsági gyaluval kiegyengettük a deszka évgyűrűi által okozott holkereket, a collos deszka  20mm vastagra (vékonyra) fogyott el. Ezért a külső oldalakra, miután vasárnap leszedtem a szorítókat, ráragasztottam még egy-egy 10mm vastak kőris lécet. Ezzel némileg bajban voltam, mert nem volt ilyen hosszú kőris anyagom. Namármost a 10mm vastag "deszkát" srégelve toldani 20 centi hoszon,..... elsőre aggodalommal töltött el, vajh hogy fogok tökéletes sík ferde felületeket csinálni, amik ék alakban egymásra helyezve hézag nélkül kiadják a centis vastagságot. Ilyen vékony anyagnál saját "patentom", a maróval való megmunkálás kevés sikerrel kecsegtetett. Nekiálltam tehát gyaluval, körtárcsás sikítóval, végül szalagcsiszolóval  megcsinálni. Nos alábecsültem a tehetségemet. Minden gond nélkül megoldottam. Általában elég nagy a mellényem, de most kishitű voltam. Nem is volt különösebben nehéz megcsinálnom. Immáron harmadszor is felraktam a rakás szorítót vasárnap délután. Ma reggel leszedtem mindet, a 40 db kölcsönzöttet reggel 7 órára, a munkakezdésre visszavittem az asztalosüzembe. A manőver annyira felkeltette a főasztalos érdeklődését, hogy kisétált a Vizára megszemlélni a végertedményt, ami azért jött kapóra, mert mindjárt befogtam, hogy segítsen a munkadarabot lecipelni a hajóról a kocsihoz. Ettől eltekintve neki is tetszett a munkám. Aztán mindent visszahurcoltam Amapolára és mellé a bakokra, majd  a már bejáratott módon (lásd bowsprit) mind a négy oldalát síkba martam a bummnak úgy, hogy középtájt vastagabb mint ahol az árbochoz csatlakozik, a külső vége pedig még annál is vékonyabb. Ráadásul (ha már cifrázom a statikáját) kissé nem egyforma az alső és felső ív,  a felső fele ahol a vtorla van kissé domborúbb, mint az alsó (a húzott szál) aminek a közepe táját húzza, görbíti lefelé a shott. Ne ennél tudományosabb bummot nem vagyok képes se kitalálni, se megcsinálni.

Mi történt még? Pénteken ebéd után épp a legjobb álmomban kopogás ébreszt fel. Általában ki-be jár mindenki hozzám, ez egészen természetes, hozzám csak jó emberek jönnek, ki is ordítok szokás szerint, hogy "gyere be, mássz fel a létrán", de nem jön senki. Na kimászok az ágyból, egy szerény ember ácsorog az esőben a hajó mellett esernyője alatt. Beinvitálom. A netről talált rám, rendes vitorlázó ember, könyvet visz, hajót néz és remek ajándékokkal lep meg. Csuda hasznos holmik. Első perctől fogva az energiatakarékosság okán erősfényű ledekkel szándékoztam  megoldani a navigációs fényeket, de hasonlóan a P hajóján látott horgonylámpához,  több ledből kialakított körsugárzó, illetve szektorosan sugárzó fényforrásokban gondolkodtam. Nos látogatóm két kis lámpát mutat, (és ad nekem) amiknél egyetlen diódával megoldotta a 360 fokban való sugárzást! Zseniális, ráadásul pofonegyszerű megoldás, én elég nagy ötletelőnek tartom magam, de ez a trükk, amit itt szándékosan nem akarok részletezni, mert hátha szabadalmat sértek vele, sose jutott volna eszembe! Kapok még tőle egy általános világításra, tehát nem navigációs fénynek használható kis elektronikával működtetett ledes lámpácskát. Nem volt még időm kisérletezni velük, de mindegyiket ki fogom próbálni, áramfelvétel és láthatóság szempontjából,az eredményről feltétlen beszámolok. Amúgy van valami anyag róluk a neten is, de még nem volt időm megnézni. (http://yachtlight.hu/)

Siva kutyát meglátogattuk, megnéztük a kicsiket, mert ugye  a halászlévacsora másnapján lekölykezett. Elég elhanyagolt, bűzlő állapotban van a fészekalja, nem sokat törődik velük a gazdájuk, de azon kívül, hogy néha enni adunk a lesoványodott "kismamának", "akit" a sivalkodó dagadt apróságok valósággal szétszopnak, nem sokat tehetünk értük.

Olvasom a Vitorlázás-ban, hogy a tervezett hajóadó évi  2000Ft/ vitorla négyzetméter lesz. Amapolára fel tudok majd húzni annyi vásznat, hogy  kéthavi nyugdíjamat befizethetem érte az államkasszába. Na ez az amit egészen biztosan nem fogok tenni.

Remoskában főztünk a hajón szuperebédeket. Ez az eszköz egy régenvolt ország (Csehszlovákia) régenvolt olcsó, de remek  produktja. Aki ki akarja próbálni, íme a recept. Kell hozzá kb. másfél kiló krumpli meghámozva, kb.15 deka kolozsvári szalonna, 20 centi parasztkolbász és két tenyérnyi szelet sajt. Az edény aljára  J  leterített egy réteg kakastaréjra vágott szalonnát, rá egy réteg krumplit (a burgonya szót utálom), rá egy réteg kolbász szeletet, arra megint egy réteg krumplit, majd további szalonna- krumpli-kolbász-krumpli-szalonna rétegeket . Lecsukni, konnektorba bedugni, úgy bő egy órát rotyogtatni, majd rátenni a sajtot és még hagyni kb egy negyedórát, amíg jól ráolvad az addigra átsült felső szalonnarétegre. Nincs vele sok meló, nem kell különösebben odafigyelni, keverni-kavarni, kóstolni, fűszerezni, nem kell sok főzőedényt drága édesvízben mosogatni, szóval igazi hajóskaja. Legalábbis amikor van parti áram. Egy-egy sörrel felséges laktató ebéd négy személyre. Egyébként is visszavettem kicsit a fogyókúrából, tavasszal éreztem, hogy a hasamon elkezdett feszülni a farmer, semmi gond, indul a "felét enni-dupláját mozogni" project, ez a világ leghatékonyabb fogyókúrája, garantáltan eredményes, leadtam 7 kilót, ismét lötyög rajtam minden, de ha így folytatom, az erőm is elhágy, szóval be is reggeliztem jó kis húsos paprikás szalonnából lila hagymával tegnap és ma, mindjárt könnyebben emelgettem a fákat. Amúgy a Remoskában még akár piskótát is lehet sütni.

Valamelyik nap meglátogatott a második kötetért "A", régi kollégám, aki  sokszoros díjnyertes bármixer és a magyar mixerek szakmai elnöke, amúgy meg annakidején a piaristáknál fertőződött meg vitorlázással. Amikor még ifjan jártam a Balatont  gyakran találkoztam a "Fiastyúk" nevű belugával,  a piaristák zászlóshajójával, amit kalóz flotta kisért vidám diákcsapattal járták a Balatont. Hát "A" egyike volt azon régi diákoknak. Azóta ugyan nem vitorlázott, de ahogy a fiatal fa kérge megőrzi a karcolást öreg korára is, úgy él benne azóta is örökké a régi hajózás emléke és örökös nosztalgikus vágya. Nos e blog és a Google Earth alapján bukkant rám úgy bő 25 év után és azon kívül, hogy Bisset fan lett általam, nagy élvezettel nézte Amapolát immáron második látogatása során is. Az Isten tartsa meg jószokását, meglepett egy málnalikőrrel és hozzá egy fantasztikus cocktailrecepttel, úgy, hogy az elmúlt napokban a hőségben könnyű jeges koktélokat szopogattunk a cockpit árnyas ponyvája alatt. Szerintem ezt a jó érzést irigyli tőlünk a sok csirkefogó tolvaj honatya és próbálja megtorolni horror hajóadóval, na közlöm velük, hogy tőlem egy fillért se látnak, adósok börtöne még nincs, hajón lakom  majd a világban, lakcímem nem lesz, csak nem adnak ki nemzetközi kőrözést ellenem adótartozásárt.

Köszönöm a jókívánságokat, ma már kimentem a hajóra, de nagyon visszavettem az aktivitásból, jobbára csak rendezgettem a dolgokat, semmi nehéz munkába nem kezdtem, mert nem akarok mégegyszer visszaesni, estére így is "majdnemhőemelkedésem" volt, az erőm meg még elég kevés, de nem bírtam már ki Amapola nélkül. Holnap ne keressen kint senki, kimegyünk Erdőkertesre összevont László és Vilmos napi ebédre, de péntek reggeltől kint leszünk éjjel-nappal legalább a hét végére, de tán tovább is, mert amikor kint alszunk, egyszerűen semmi kedvünk hazajönni másnap, annyira jó odakint, ennél már csak az lesz jobb, ha vizen lesz a hajó.

Szakad az eső, megfogadom IQnuku tanácsát, maradok az ágyban.

16:28 van. Aludtam pihentem, közbe' kisütött a nap. Hát akár ki is mehettem volna. De sok értelme nem lett volna. A legkisebb mozgás is megizzaszt és rájöttem nem a torkom fáj igazán (vagy nem csak az) hanem a nyaki nyirokmirigyeim. Mi a franc ez.... No mindegy, várom sorsom jobbrafordulását.

Úgy szakad az eső, mintha sose akarna elállni. Reggel még reménykedtem, de aztán rákezdett, én meg ráadásul visszaestem a torokfájásos gyengeségbe, úgylátszik korán keltem ki az ágyból és megviselt a Múzeumok Éjszakája. Úgy, hogy ma is itthon gyógyulgatok. Sajnálom, ráadásul könyvért is jött volna valaki, de marad későbbre. Mai ajánlatom a Blues Brothers 2-ből.  http://www.trilulilu.ro/folkforever/09ee76253b430d   Nincs benne sokkal több 20-30 világsztárnál.

No. Szent Heverdel napja van ma. Most ébredtem.  Éjjel belecsaptunk a Múzeumok Éjszakájába. Az eső meg éppen esik, így a hajó melletti aktuális famunkákról szó se lehet. Szóval ma pihenek. Úgy kezdődött, hogy pár napja láttam a TV-ben a Földtani Intézet palotájában lévő múzeumból egy filmrészletet, ahol célzás is történt a Múzeumok Éjszakájára. Ebből azt szűrtem le, (mint kiderült tévesen) hogy itt is lesznek események. Többször jártunk arrafelé és mindíg éppen be volt zárva a gyönyörű épület pedig mindíg szerettük volna megnézni belülről, meg persze az ott lévő régiségeket. Engem   csodálattal töltenek el a régi kövek, nekem egy karbon kori (olyan 400 millió évvel ezelőtt, amihez képest a pleisztocén amit szintén réginek gondolunk mindössze 2 millió éves) antracitba ágyazott fosszila megmozgatja a fantáziámat és az dők mélyébe zuhanás élményét okozza. Szóval ehhez képest éppen hogy csak elindulánk, elkezdett esni a jó kis áztató aprószemű kitartó eső, aztán a kapu meg mire kissé átázva odaértünk zárva volt. Remek. Visszacaplatás a 7-es buszhoz (naná, hogy nincs a megállókban fedél, ki bírja azt pénzzel, hogy a vandálok állandóan tönkreteszik), irány az elektrotechnikai múzeum. Amúgy a vandálok nem egy vékony elhanyagolható réteg, ráadásul egyre szaporodnak, ahogy az álltalános elhülyülés és gagyisodás rohamosan terjed. Csak kinéztem a busz ablakán és a Thököly-Dózsa György sarkán épülő "lakópark" (a lakótelep mai neve) iszonyatos rendetlen területén megakadt a szemem egy raklapnyi, az esőben ázó cementen. Volt vagy 10 zsák. Otthagyták pénteken, ahogy kiesett a sörösüveg a dolgos kezükből a műszak végén, pedig napok óta mondja a meteorológia, hogy esős hétvége várható. Mit mondjak? Ha egy német meglátja, bólogat (akármennyire is ordenáré módon üvöltözve issza le magát  a gusztustalan állatja amúgy a tsikosch, gulasch paprika tschárdában nálunk) mindjárt tudja, hogy északbalkánon jár. És igaza van.

Na szóval a múzeum. Nekem mint szakmabelinek egy külön rövidtávú időutazás, sok kiállított tárgy gyerekkoromból, vagy éppen az Üteg utcai technikumból ismerős. Csodás eszközök a Ganz időszakból, amikor a német BBC-vel pariban volt a magyar műszaki fejlesztés és ipar és a magyar mérnökök adtak példát a világnak. Csak, hogy Jedlik Ányost, a dinamó elv feltalálóját említsem (érdeméből semmit se von le, hogy a gyakorlatban Siemens hasznosította elöször), Vagy a  Déri, Bláthy Zipernowsky zseniális hármast, akik az első transzformátort megalkották. Lelkesedésemben meg is beszéltem az egyik múzeumos hölggyel, hogy örömmel elfogadják a pincében lévő első magnómat, egy Terta 811-est. Akár még működöképessé is tehető, mert kifogástalan állapotban raktam félre annakidején, de biztos nem indul be egyből.

Na onnan továbbra is szakadó esőben kigyalogoltunk a Deák térre és a múzeumbuszal átmentünk a Szépművészeti Múzeumba. Itt kiderült, milyen szerencsénk van, hogy a mindenhová érvényes belépő karszalagot az elöző helyen vettük meg, mert itt iszonyatos volt a sorbanállás a pénztárnál. Kicsit nehezen viseltük a rettenetes tömeget, akikből a fülledt melegben gőzölgött kifelé a kinti eső párája. Festményből nem vagyok képes túl sokat befogadni egyszerre, inkább csak csemegézek, mindenesetre feltünt, ami korábban valahogy nem, hogy a XIII. XV. századi oltárképek többnyire mennyire hitvány festmények voltak. Valamennyi Mária karján tekergő Kisjézus feje egy  legalább harminc éves dagadt bárgyú férfi arcát hordja, de a Madonnák se sokkal különbek, aztán látni vélem, hogy ezeket az alkoholistákra emlékeztető arcokat még csak-csak megfestette valahogy a "Mester", de az alakok többi részét ráhagyta az inasokra, olyanok, mint amikor fotomontázzsal ráteszik valaki fejét egy másik, oda nem igazán illő teste. Igazából az emberi tekintetek, a valódi arcok, a szép, vagy akár csúnya, de "igazi" érzések, arcok, formák a XVIII. századtól láthatóak. A végletekig tökéletesedés ezen az úton befejeződött a XIX század végére. Én meg is értem, hogy amikor az impreszionisták berobbantak, akkora volt a skandallum, mert hisz egy sok évszázada folyamatosan egy irányba történő fejlődési folyamat tört meg.

A múmiáknál kevés híjján öszetiportattunk, úgy hogy irány a "Láthatatlan Kiállítás" azaz a vakok által működtetett intézmény, ahol ők vezetnek minket tökéletes sötétségben megszokott dolgaink közt, hogy megtudjuk, milyen is az ahogy ők élnek. Na újabb pofáraesés, előre kellett volna bejelentkezni, mert a dolog természeténél fogva egy vezető csak 8 fős csoportokat gardíroz és a csoportok meghatározott időpontokban indulnak, mára minden hely betelt. Sebaj, jót sétáltunk az esti  Népligetben, merthogy hálistennek elállt az eső és  levegő isteni volt a múzeum fülledt büdössége után. Tovább metrókkal a Batthyányi térre, ahol a régenvolt "Kassa" dunatengerjárón hajózási kiállítás, sok makettel, mellette egy öreg dunai vontató (30 év után láttam ismét működőképes Jendrassik segédgépet, ő is egy nagy ember volt, az, hogy mára csak a Bosch rendszerű dieseladagoló terjedt el a világon, az a kommunista diktatúra "dicsősége" ahogy ezt a csodálatos magyar feltelálót kiüldözte az országból) harminc év után ismét beszívtam a két Láng főgép közt állva a gépházban ugyanazt a gázolajillatot, mint amikor fiatalon beszálltam a szemre csaknem ugyanilyen gépházi elrendezésű "M/S Újpest" folyam-tengerjáróra. Mellette parkolt egy aknásznaszád kedves katonákkal, köztük egy katonalánnyal, a gépházat kivéve mindenhová bemehettünk, csak azt nem engedték, hogy a fedélzeti gépágyúval legalább egy rövidsorozatot leadjak a kivilágított szemközti parlamentre, pedig talán ez lenne az egyetlen kritika amiből a sok seggfej rájönne, hogy marhára elegem van mindnyájukból. Mindent öszevéve a hajókon töltöttük a legtöbb időt, ami rendben is van, meghallgattunk a Szent István csatahajó legutolsó búvárexpediciójáról egy beszámolót, aztán elbuszoztunk még a Mezőgazdasági Múzeumba és itt töltöttük a hajnali kettőig tartó maradék időt. Három óra volt amire ágyba kerültünk, szóval a kicsit hosszabb alvás menthető.

Tegnap még elég erőtlen voltam azért, bár reggel úgy éreztem, teljesen gyógyult vagyok, de ...nem tudom másként érzékeltetni, mintha hirtelen 20 évet öregedtem volna. Egy létráramászás fel Amapolára kifárasztott. De azért megmartam a másik három deszkavéget, (ha őszinte akarok lenni egyik se sikerült olyan szépre mint az első, kiszakadoztak a végek egy kicsit) meg jól elbeszélgettünk pár órát pihengetve B-vel aki 4 éves korom óta a legjobb barátom, de ritkán találkozunk, mert nyugdíjasként itthagyta Budapestet és egy  békés dunántúli faluba költözött. Este még visszatért a torokkaparásom, de egy C vitaminos Asproval lefeküdve, ma reggelre ismét egészségesnek éreztem megam. Az időjárás nem kedvez a szabadtéri famunkáknak, az hogy lehült a levegő kifejezetten szerencsés, de lóg a lába az esőnek, nem mertem nagyon "kitakaródzni", (a hajó melletti bakokon nyűvöm a fákat és takargatom PVC ponyvával) és mivel pihenősre vettem amúgy is a mai napot, merthogy este belenézünk a Múzeumok Éjszakájába, csak befejeztem a tegnap megkezdett ragasztásokat, ettem, aludtam és most már itthon is vagyok.

Hazafelé leszálltamban kicsit meglöktem véletlenül egy fiút a villamoson. Erről jutott eszembe egy zene, meg egy előadó a hajdanvolt ifjúságom világából. https://www.youtube.com/watch?v=HEMjeYPfqSg&feature=related

Lehet, hogy ma nem megyek ki a hajóra. Elég pocsékul érzem megam.....

Elmúlt dél, kirohad az oldalam az ágyban fekve. Viszont ha felkelek érzem, hogy az erőm még nem tért vissza. Kicsit kiültem a gép elé, hallgattam egy kis zenét is. https://www.youtube.com/watch?v=udS-54aFPHI Ezt nagyon szeretem, gondolatban suhanok a vizen. Gyanítom az én korosztályommal kihal ez a fajta muzsika.

Már este fél tizenegy van. Lement a lázam, már hőemelkedésem sincs. Igazán sajnálom, hogy többen is jöttek ma könyvért hiába, (bezzeg napokig nem jön senki vevő, amikor ott vagyok) ismét kérek mindenkit, hogy csörögjön előtte, mielőtt elindul, nem véletlen írtam a térképre is a számot és a figyelmeztetést, mert mindíg közbejöhet ilyen akadály. Holnap ha reggel is ilyen jól érzem magam, megyek a hajóra. 

Helyre raktam az első bölcsőt. Amíg az utolsó réteg lakk, amit már itt a helyén kentem rá, hogy a befogó pofák közé helyezett ponyvacsíkok beszívják a lakkot és ne rohadjanak, megszárad a jobb oldalon látható bakra kötöztem fel a sárga esővédő ponyva tartó gerendáját. Ha meglesz a besan gaffja, átveszi a randa gerenda helyét, ami megy a tüzelőbe. Ezzel megvoltam a délelőtt első felében. Utána átszabtam a deszkatoldás srégelő szögvassablonját és beállítottam. Mit mondjak, kicsit izgultam, hogy fog működni a találmány. 

Nos némi kezdeti nehézségtől eltekintve...

Íme a végeredmény.

Csak azt a szót tudom rá használni, hogy tökéletes!!! Nagyon jó érzés.

Viszont némi gondot okozott a végére, hogy el kellett rohangálnom a headbe, mert megindult a hasmarsom, (na ez nem fogja eldugítani a klozetkifolyót) a torkom elkezdett fájni és minden tagomból kiment az erő estére. Hazavánszorogtam, most 38 fokos vagyok és meglehetősen pocsékul érzem magam. Le is fekszem.

Hajnali háromnegyed kettő van. A Bisset harmadik kötetének három fejezetét néztem át első olvasatra. A VA mentegetőzött, hogy még nagyon pongyola a fordítás, de én nagyon megvagyok vele elégedve, alig találtam hibát elsőre. De persze most még nagyon izgat a sztori, sokmindenen elképzelhető, hogy átsiklok. Indul az első világháború az összes tengeri eseménnyel, Bisset apánk stílusában élvezetesen elmesélve, na ezt se rakták bele a '60-as évek beli "Héttengeren"-be, merthogy olyan nagyon brit világbirodalmi a szemlélet és ugye mi akkortájt épp utáltuk őket hivatalból. Mondjuk elég optimista vagyok, hogy 200 eladatlan második kötet mellett nekiállok a harmadiknak, de hát én egy optimista ember vagyok! Talán ez azt jelenti, hogy még (el ne kiabáljam)messze a halál, merthogy elméletem szerint az ember optimistának születik és pesszimistán hal meg, ezt hívják élettapasztalatnak. Na elég az okoskodásból, megyek aludni, holnap (akarom mondani ma) vár Amapola egy újabb izgalmas munkanapra.

Most már este van. Ráraktam még négy réteg lakkot a kalodára és nekiláttam leszabni az első deszkákat, amiket össze fogok toldani, hogy kiadják a gaff hosszát. Próbálgattam a vaskeretet a srégeléshez, naná, hogy át kell alakítsam, de hát ez minden úttörő konstrukció sorsa, a folyamatos fejlesztés. Aztán délután mindenféle dolgaim voltak, Peti fiamnak átadtam anyám volt lakását, szerintem fogalma sincs 22 évesen mi hullott az ölébe, nekem majd 60 éves koromra lett saját lakásom, aztán a Tilos rádióban csinált velem egy bő órás műsort a BF. ( http://tilos.hu/index.php?form=musor&id=646 )

Reggel van és be vagyok zárva, (mint annakidején az iskolában, amikor rosszak voltunk, az egész osztálynak bent kellett maradni még egy órát a tanítás után)  nem mehetek ki a lakásból, mert J-nek a mamáját kellett vinni az orvoshoz, én meg a lakáskulcsomat kint hagytam Amapolán, így nincs mivel bezárjam magam után a lakást, meg kell várjam amíg hazajön. Tegnap olyan munkával kezdtem a napot a hajón, amit biztos nem fogok lefényképezni a naplónak. Eldugult a WC kifolyó, ez a hajó fenekéből áll ki és egy csöhöz csatlakozik, ami elvezeti a hajótól az anyagot. Ez mostanában elég gyakran megtörténik, legutóbb csináltam egy rendkívül kreatív speciális szarpiszkáló szerszámot, most próbáltam ki elöször, remekül bevált, kezem, lábam távol marad a sugárban kiáramló matériától, bár a dolog továbbra se tartozik a hajóépítés szép és alkotó dolgai közé, de hát a napló a való életet kell tükrözze. Véglegesre faragtam a második árbocbölcsőt és alaposan lekentem lenolajkencével, amit hőlégfúvóval reményeim szerint mélyen beszivattam a fába. Tehát ahogy korábban részleteztem, maradok a legkonzervatívabb fakezelésnél, lenolajkence és sok réteg csónaklakk, semmi műgyanta. Még szombaton felhegesztettem a bölcső tartóit a keresztvasra, aztán lefestettem tegnapelőtt és tegnap végleges fehér szinre (előtte még egy réteg Epodur alapozóval, a meglévő kettőre) ennek a bölcsőnek is a tartóját, meg a korlátokat, ez két réteg Trinát zománccal történt, egy réteg még a legvégén kerül majd rá. Szóval a decken  három alapozó és három fedőréteg az Amapola szabvány a vasakra.

Pénteken kint voltunk a Tilos marathonon és tegnap is, vásároltun, adakoztunk, szerény lehetőségeinkhez illően, ahogy egy tisztességes rádióhallgatóhoz illik. Néhány kép az adásból. A zongoránál a Kisember, aki a Critical Mass-on is szokott zongorázni a Rosevelt téren.( alatta a menhelyről örökbefogadott kutyája) Imádom a zenéjét. Amit és ahogy játszik. A szomorú, hogy ha időnként nem menne el luxushajókra, hogy a gazdagéknak zongorázzon a cocktailjuk mellé, itthon éhenhalna a balerina feleségével. Ki kéne találni már a sok népvezérnek, hogyan kell megélni itthon annak aki megérdemli.

Itt még csendes a Dührer kert, de hát az átlagos  tiloshallgatók életritmusa különbözik az enyémtől, én korán kelek és este lefekszem (vagy naplót írok, könyvet lektorálok féléjszakán át) ők este 10 órakor kezdenek el élni. Én pl csak a reggeli adásokat hallgatom, abból is leginkább csak a csütörtökit. De hát ez egy ilyen rádió. Ki-ki amit akar, kiveszi belőle. Csak ne felejtse el marathonkor bele is tenni a perselybe, amit év közben kiveszeget belőle adáshallgatásban.

Este van. Anyósom szemét megoperálták, végül is elindultam a hajóra és J utánam jött a műtét után Amapolára. Olyan gyönyörű volt az este, hogy nem nagyon volt kedvünk hazajönni, de hát itthon van a finom rántott karfiol, kint meg semmi kaja. Ráraktam az első hat réteg lakkot az első árbockalodára. Hát az az igazság, hogy azért megy ilyen lassan ez a hajóépítés, mert egyszerűen képtelen vagyok bizonyos szint alá menni a precízségben. Pl legtöbb profi megcsinálná, helyre tenné, odacsvarozná és utána lakkozná, persze nem 12 réteggel mint én. De ugye akkor a lakk pont oda nem jutna be, ahol a vas tartókkal érintkezik, pedig pontosan onnan kezd gombásodni a fa. Aztán pl van egy 16mm átmérőjű furat ott a jobb szélen, ott jönnek ki a tartó csőlábon át a koax antennakábelek, mert itt lesznek a TV és rádió antennák. (nem viszem fel az árbocra, randa ott) Nos, hogy a lyuk belülről se rohadjon, bár persze a kábelek mellett ki lesz tömve  elasztikus anyaggal, bedugtam alulról egy parafadugóval és a lyukat megtöltöttem lenolajkencével. Benne állt vagy két órát, beszívta a felét. Ez itt már nemnagyon fog vizet szívni. Hát ilyenre megy el az idő. Így néznek ki fehéren a korlátelemek, meg a darukarok. A legfelső laposacél korlátlemre valamilyen szép profilmart kőrisfa könyöklőt fogok felcsavarozni, ahogy az a régi hajókon volt. Szóval azért ez se egy sitty-sutty odarakok valami rozsdamentes csőkorlátot oszt jónapot.

Ha a héten alkalmas idő lesz (ma is ijesztgetett az ég esőfelhőkkel egész délelőtt)nekilátok a mizzen gaffjának. (magyarul a hátsó árboc csonkavitorla-rúdjának) Nem mondom, hogy félek tőle, de azt se mondom, hogy egyszerű lesz megcsinálnom  a 4,40m hosszú, középen vastagabb, két végén elvékonyodó, belülről üreges fa rudat. Felhalmoztam fél köbméternyi collos deszkát, ezek egy részét hosszában toldanom kell, hogy kiadják a rudakat. Na ez se lesz egyszerű, a vastagság hússzorosának(!) megfelelő hosszon kell lesrégelni a deszkákat és átlapolva a ferde illesztéseket összeragasztani. Ezt a hajóépítők gyalulják, de ehhez nekem nincs gyakorlatom. Ezért ma elkezdtem összehegeszteni egy szögvas keretet, amit szögben  beállítva és a felsőmarót ezen a sablonon tologatva reményeim szerint tökéletesen sík ferde lapot tudok marni fél méternyi hosszon. Két hete, amikor a Boronkaynál jártam a törött fogú körfűrészem "fogpótlása" miatt, alaposan átbeszéltem a tapasztalt szakemberrel a dolgot és csinált nekem ehhez egy spéci marót, merthogy az asztalos szakmában ez az eljárás, (ami fémmegmunkálásnál teljesen általános, ott se mindent gyalugéppel és síkköszörűvel állítanak elő) eléggé  szokatlan. Amint egy deszkavég megvan, ugyanezzel a sablon állással megcsinálom az ellendarabot, így egymásra lapolva tökéletes egyenes toldatot ad(na). Ez az elmélet. A gyakorlat meg....  majd kiderül....És akkor még nem beszéltem róla, hogy fogom rétegelve összeragasztani a két felet, kiüregelni pontos párhuzamos falvastagságra és a végén a két felet öszeragasztani, majd kerekre gyalulni, csiszolni. Szóval elég izgalmas feladat. Ha nem is fából vaskarika, de fából egy hosszan elnyújtott hordó alakú, két végén zárt cső....

No helyreállt a rend. Hazajöttünk, megreggelizek és megyek a hajóra.

Mostmár este van, jól eláztam hazafelé. Iszonyú szélvihar söpörte el a döglesztő hőséget, amiben napközben izzadtam. Végre helyére került a hátsó árboc-bölcső. Amikor motorozok hidakkal tarkított folyókon, csatornákon erre döntöm le a dúcokat. Egybe nem tudtam lefotózni, mert nincs annyi deck mögötte, hogy eltávolodjak. Ezeket  is a tükörhöz támasztott létráról csináltam. Korábbi elképzelésem szerint csak a fa alatt fekvő laposvasakon át felfelé behajtott csavarok tartották volna, de gyengéllettem és a két láb mellett befogó kengyeleket hegesztettem fel 10-es átmenő csavarokkal. Így már elég erősnek vélem. Annyira elégedett voltam magammal, hogy mint főnök ki is tüntettem magamat a beosztottat! Alatta az érettségiző ballagótarisznyám. A pogácsa és a 10 fillér útravaló már nincs benne, elherdáltam. Amúgy a zászlót apám kapta annakidején, akitől dolgozni tanultam. Azt hiszem megvan velem elégedve amikor lenéz rám odafentről.

Azt írja az IQnuku, hogy gratulál és marad olvasó. Köszönöm. Ha netán félreérthető voltam, elnézést, természetesen nagy öröm az nekem, ha drukkoltok és olvastok, csak azért ez egy rétegblog, tisztában vagyok vele, hogy sose fogok nagy olvasótábornak írni, nem vagyok egy Kiszel Tünde, vagy pláne Havas Henrik/Kelemen Annácska, (mennyivel jobban fogyna a könyvem!) akik nyilván mindíg olvasottabbak lesznek. Végül is ha kicsit megkaparjuk, az embert a létfenntartás és fajfenntartás alapvető ösztönei irányítják, a hajóépítés pedig eléggé kilóg ebből. (Bár a lenyugvó nap fényénél édeskettesben a cockpitban félszáraz vörösbort szopogatva kellemesen vacsorázni {létfenntartás} és utána....{a másik}, aki nem próbálta nem is tudhatja. És egészen természetes, hogy ehhez kell egy hajót építeni. Egyet már csináltam régen onnan tudom.)

Most, hogy kicsit pihenkélek itt a Balaton partján, gyártom a vázlatokat a további melókhoz. tettem néhány újabb elhatározást. Pl a grószshott hatszoros csigasorral lesz behúzva, mert azért elég méretes a grósz meg a csúcsvitorla együtt. Kitaláltam, hogy legyen elosztva a terhelés a bummon, hova húzzam be meg ilyesmi. Kaptam a JJ-től egy angol könyvet kölcsön, ami részletesen tárgyalja többek közt a kalsszikus (magyarul gaffos) jachtok rigjét, nagyrészével tisztában voltam, de egy két hasznos dolog is volt benne, amire jó, hogy rábukkantam. Zsong az agyam, pörögnek a kerekek, a gondolatok cselekvésre sarkallnak, szinte szétfeszít a tettvágy, ma haza is megyünk, felettük a cseresznyét, levágtam a füvet, vége a tespedésnek irány a hajó! (Amikor jár az agyam, gyakran motyogok is magamban, ha valaminek a végére jutok, bólogatok, vagy megcsóválom a fejem, J mindíg kérdezi min jár az eszem, pedig tudja, hogy naná, hogy a hajón, mondom is neki. Amikor fiatalabb voltam akkor mindíg a hajókon, meg a lányokon járt az eszem, mostmár csak a hajókon. Olyan ez mint a szerelem. Csak nem múlik el....)

No. Visszaállt a normális állapot. Ahogy sejtettem, az Index cik utáni felfutás lecsengett, az olvasottságom visszaesett a korábbi szintre, ismét egymás kőzt vagyunk. Esszük a világ legdrágább cseresznyéjét. Merthogy leginkább azért jöttünk le Balatonra, hogy a finom germersdorfi csresznyém amit olyan kemény madárijesztőállítással próbáltam megvédeni a rigóktól, seregélyektől, (csak részleges sikerrel, az alsó ágakról mindet lezabálták) ne rohadjon a fán. Szóval ha kiszámolom a benzinköltséget, kijön olyan 4000Ft-ra a cseresznye kilója. De hát Horvátországba tavaly a primosteni fagylaltot nyalni se volt olcsó, így mulat egy magyar nyugdíjas. Az idő csodálatos, kicsit még itt maradunk, de a jövő héten tovább folytatódik a hajóépítés, mert a nyár telik-múlik és még sok a tennivaló, amit még a jó időben kell elvégezzek.

Tovább dolgoztam az árbocbölcső rögzítő tartóin. Hegesztve, egy alapozó és egy fedőfestékkel ellátva, holnap ha az időjárás nem szól közbe (egyszer ma is rámijesztett, gyosrs elpakolás és egy futó eső után hamar kisütött) ez is végleges állapotban lesz. Itt a naplóban csak valamikor a jövő hét végén jelenik majd meg, mert holnap kimegyünk (szavazás után) a hajóra, kint alszunk, hétfőn lemegyünk Balatonra és csak valamikor a jövő hét végén jövünk haza. Aki könyvet akar venni, az vagy holnap jöjjön, vagy amikor már visszajöttünk. Amapola így néz ki az égből.

Befejeztem a befogópofákat az árbocbölcsőkhöz, egyszer le is festettem őket, ahol nem lesznek hegesztve a talphoz. Az orrsudarat végérvényesen a helyére csavaroztam a forstág átalakított billegős bekötőpontjával egyetemben. Így néz ki.

Mit mondjak? Meglehetőst elégedett vagyok a hajóorr kinézetével. Még a stágok, meg a fa szegély  is fognak dobni a látványon egy keveset.

Más. Továbbra is lelkismeretfurdalásom van, hogy azt a rengeteg Emailt, meg itteni kommentet nem tudtam mindenkinek személyes válaszban megköszönni, pedig NAGYON jól estek. Szóval akinek kedve van megnézni közelebbről is a hajót, szívesen látom egy kis beszélgetésre Amapola "összes termeiben". Koordináták 47fok 27perc 34,94másodperc északi szélesség és 19fok 4perc 81másodperc keleti hosszúság, de ha valakinek ez nem megy, itt az SK térképvázlat.

 Aztán a rend kedvéért a megvásárolható saját kiadású könyvek, merthogy ha nem fogynak el, kicsit tönkremegyek és nem lesz harmadik befejező kötet Karácsonyra:

SIR JAMES BISSET

 CSAVARGÓK   ÉS   ÚRI   HÖLGYEK 

A „VITORLA A LÁTHATÁRON!”című első kötetből megismert ifjú Bisset belátja, hogy az idő eljárt a szivének oly kedves vitorlás hajók felett. A gőzhajók elterjedésével és főleg a Szuez és Panama csatornák megépülésével lezárult egy fejezet a hajózás történelmében, gőzösökön keres állást. Járja a kor hányatott sorsú tengerésztiszjeinek rögös útját, rozsdás teherszállítókon, mocskos szénszállítókon, jobb, rosszabb, vagy még annál is rosszabb parancsnokok alatt sajátítja el azt a tudást, amivel végül mindössze huszonnégy évesen megszerzi a Különleges Hosszújáratú Tengerészkapitány képesítést. Szorgalmához szerencse társul. Állást kap a Cunard társaságnál mely akkor a világ legnagyobb hajózási vállalata. Szolgál itt is csavargó hajókon, melyek a legkülönfélébb árúcikkekkel megrakva járnak kikötőről kikötőre, eljut a „titokzatos keletre”, és dolgozik hatalmas, az Atlanti Óceánt menetrend szerint járó utasszállítókon, melyek a XIX. századi Európa exodusa idején szállítják a Földközi Tengerről a kivándorlók millióit, többek közt magyarokat az Amerikai Egyesült Államokba, a korlátlan lehetőségekkel kecsegtető „Igéret Följére”. Közben egyre feljebb lép a szolgálati ranglétrán, érdekes kiképzést kap a haditengerészetnél, és második tiszt a Carpathia utasszállítón amikor az a Titanic túlélőit kimenti. „Elsőszájból” olvashatjuk a legendás katasztrófa, és a mentés hiteles történetét, a bekövetkezésének körülményeit, valamint hatását a világ hajózásának megreformálásában. Bisset magávalragadó történetét olvasva vele együtt járjuk a végtelen vizeket a gőzhajós hőskorszak, azóta kohókban megsemmisült, vagy a tenger mélyén örök álmukat alvó legendás hajóinak fedélzetén.

Természetesen amíg a készlet tart az első kötet is kapható változatlan 4000Ft-os áron.

Ennek az ismertetője:

                                           SIR JAMES BISSET

　                                          VITORLA A LÁTHATÁRON!

　Háromárbocos teljes vitorlázatú hajó! A legszebb dolog amit emberkéz valaha is épített. Még száz éve sincs, hogy az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva a Panama csatorna megnyitása után megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól  megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakva uszályként.

1898 kegyetlen hideg, esős októberében egy tizenöt éves, harmincöt kilós legényke, e könyv szerzője didereg a County of Pembroke bark fedélzetén, mint elsőutas tisztjelölt, hogy elinduljon élete első földkerülő útjára. Csenevész testében minden akadályt legyőzni képes elszánt szív dobog, csak a tengert, a hajózást kivánja, bár legmerészebb álmaiban sem gondolná, hogy mekkora karrier előtt áll. Kivételes tengerészpályáját három kötetben írta meg, miután hatvannégy évesen mint a Queen Elisabeth kapitánya és a Cunard társaság commodoréja, mellékesen két világháborúban kitüntetett hős és „Sir” visszavonult.

Ez a könyv az első kötet, melyben Bisset leírja a gyermekkorától felnőtté éréséig tartó időszakot, négy földkerülő útját vitorlák alatt, melyből a negyediket már ifjú tisztként tette meg. Az olvasó megismerheti belőle egy tiszteletreméltó tengerészhagyományokkal rendelkező nemzet fiának magávalragadó, néha izgalmas, néha érzelmes, időnként humorral és alapos szakmai részletekkel fűszerezett lenyűgöző élettörténetének első fejezetét. Olyan emberét, akinek az élete példa lehet minden magára valamit adó kalandos kedvű fiú és szilárd akaratú férfi számára.

Elvittem két könyvet a postára, egy köteles példányt a Szabó Ervin, hatot meg az Országos Széchenyi Könyvtárnak. Ha már a várban voltam, megnéztem a könyvtárban a Fiume emlékkiállítást, nekem csalódás volt, több hajózási emléket vártam, a régi képeslapok nem igazán érdekeltek. Ezzel eltelt a nap nagyrésze. A hajón felraktam a második réteg alapozó festéket arra a nagy marha vaskalodára ami a forstagot fogja tartani és az orrsudár rajta keresztül nyúlik ki előre. Már egyszer csináltam egyet, de kiderült, hogy nem működik együtt rendesen az orrsudárszárral, szét kellett vágjam és teljesen átalakítani. Van ilyen, hogy valami elsőre nem sikerül. Aztán nekiálltam  a fogó vasak elkészítésének az árbocbölcsőkhöz. Nem lett kész amíg leszállt az est. Holnap folyt.köv. Valaki azt mondta, hogy majd jól megadóztatnak, ha kész lesz a hajó. Hát azért, mert a csibészek a rengeteg adócsalt lopott pénzükből hatalmas jachtokat vesznek és az idióta állam nem tudja őket megfogni, csak így, (dehogy fogja, majd az ügyvédeik kimossák belőle őket)  én nem fogok a sok éves kemény munkám után ilyen büntetést fizetni! Ha nem megy másként, idegen lobogó alatt fogok hajózni.

Emberek, magyarok, férfiak és asszonyok! Na meg lányok és fiúk, meg mindenki! NAGYON köszönöm a gratulációkat, a jókívánságokat. De előlről kezdem, vagy majdnem az elején. Múlt hét kedden kimentünk J-vel a hajóra és annyira nem volt kedvünk hazajönni, hogy csak ma este tértünk vissza a "munkásszállásra", leginkább az itthoni virágokat meglocsolni, meg a maileket megválaszolni. Hát ahogy kinyitom a gépet, egy egész oldal kibontatlan levél! Ugyanis az Index lehozott egy cikket rólam és Amapoláról, ( http://index.hu/bulvar/2009/05/30/a_hajo_neve_amapola/ ) mely nyomán elöntöttek a levelek. Itt akarom megköszönni mindenkinek, aki írt rendeteg kedvességet, és elnézést, de képtelen vagyok mindenkinek válaszolni, megköszönni, tanácsokat adni azoknak akik olyanokat kérdeznek, amiről könyvek százoldalakon írnak és emberek egész életük tapasztalatával jutottak el válaszokig, szóval ahogy illene, de akkor nem tudnék se hajót építeni, se ezt a blogot írni. De mindenkinek írom, hogy nagyon megtiszteltetek a leveleitekkel, kommentjeitekkel és az, hogy ez a blog, amit idáig átlag napi 50-70 ember olvasott, most ez felszökött 1700 olvasószám fölé, nos ez ugyancsak megtisztelő, ilyen elismerésre sose vágytam és nem is tudom igazán örüljek, vagy aggódjak miatta, hisz amit írok azt mindíg is szabad stílusban tettem, egy elképzelt szűk közösségnek, néhány barátnak gondoltam olvasni és nem gondolom, hogy hivatásos "ÍRÁSTUDÓ"-vá kéne válnom, ami ilyen olvasottságnál már illenék, de nem leszek. Persze ami a valószinű, a cikk nyomán sokan "belémolvastak" aztán ez pár nap múlva visszaesik az olvasottságom, és ez így is van rendjén.

Na ennyit a blogról, gyerünk a hajóra. Hát kifogtuk a pocsék időt rendesen, gondolom sokakkal egyetemben "élveztük" a pünkösdi erős lehülést esővel. Szégyenszemre be kellett gyújtani a szalonban a kályhába. De! Ez is egy sikertörténet. A kályha egy begyújtásra berakott legfeljebb 2-3 kilónyi puhafával, egy egész napra meleget csinált. A 8-12 fok külső hőmérséklet mellett a belső hőmérséklet  bő fél óra alatt felment 30 fokra, (ajtót kellett nyitni némi hideget beengedni) ekkorra leégett a tűz, de a samottbetétes kályha estig tartotta bent a 22-24 fokot. Szerettem volna az orrsudárt összes alkatrészével egyetemben készre csinálni, de a szakaszos eső eléggé belassított, de azért idáig eljutottam. A daruszár alatt álló J honvédségi mikádóján érzékelhető, hogy milyen időjárásban került sor mindezen munkálatokra. Forró kakaóval melegítettem elgémberedett testemet. Mivel még nincs a hajón a gáztűzhely, ezért a tejet a gáz forrasztólámpával kellett megmelegítsem.                   

Közben K  Raguza nevű vitorlása  E-vel Balkánkerülő útra készülődött a Viza mellé kötve.   A Dunán le-,  a Fekete-, Márvány-, Égei tengereken áthajózva mennek az Adriára, majd a hajó ott telel és jövőre jönnek haza vele Francia-, Német, Osztrák, Szlovák vizeken át (Szajna, Rhone, Majna, Rajna, Duna). Elég rendesen felpakoltak, a Raguza tükre mélyen a víz alá merül a sok betyárbútorral megterhelve. Elbúcsúztattuk őket, de még a Kvassay zsilipbe való be és kihajózásukra is kikísértük őket, hogy erőt öntsünk beléjük a hosszú útra. A zsilipelés után (az indulás után fél órával) megálltak és elkezdték rendesen elpakolni az indulás előtt úgy nagyjából behajigált motyóikat. Hja a hajózás 50%-ban leginkább cuccolásból áll.... A zsilipet viszont csak meghatározott időpontokban nyitják.

Az állandóan csepergő eső miatt elég sokat szerencsétlenkedtem a lakkozásal, festéssel, így sok volt az állásidő. Közben a vizi életet figyelgettük. J még guvatot is felfedezett (aki nem tudná egy szépséges vizimadár) a sólya melletti nádasban. Szinte hihetetlen az az intenzív élet ami mindössze néhány méterre a kikötőpontont hegesztő, krampácsoló iparosnépségtől mitsem zavartatva zajlik a vízparton. Szárcsák támadják a vizipockokat (pézsmapatkány, nutria ?) ahogy azok a fészkükből ki-be úszkálnak, kacsák a nemrég kikelt selypegő apróságaikkal pedáloznak a vizen, vöcskök buknak elő a víz alól, apróhalakkal a csőrükben, de a tavaly megismert teknősbékák eltüntek. A vízminőség sem lehet azért olyan rossz, kihalásztunk egy vizen lebegő hátizsákot, (benne volt minden irata, forgalmi engedélye, bélyegzője stb egy fiatalasszonynak, akit egy éve raboltak ki, szerencsére egy telefonszámot  is találtam, így érte jöttek azonnal, ahogy felhívtam ) tele volt apró rákokkal. Amúgy ha már itt tartunk, ahogy elmesélték, amikor a gyerekek szeme láttára kilopták a kocsiból a hátizsákot és az esetet a rendőrségnek Angyalföldön bejelentették, azok azt kérték, hogy ne tegyenek feljelentést, mert úgyse lesz meg a tettes és rontja a statisztikájukat.  Ennyit a kreatív rendőrségünkről. Amikor a KJ biciklijét ellopták a kertjéből, akkor is ezt kérték a csepeli rendőrök.

Namost. Több mailíró kérdezi, mi is ez a könyv, amit emlegetek. Biztos csak az utolsó bejegyzést olvasták az Index cikke hatására. Alant elismétlem, azzal a megjegyzéssel, hogy nagyon lagymatag az érdeklődés a második kötet iránt, még azok se jönnek, akik az elsővel egyező meghatározott sorszámmal kérték a második kötetet. Sajnos ha a nyakamon marad a kinyomtatott 230 példányból több mint 80 db, (azaz kb 150 eladott példány fedezi a költségeimet) akkor nem tudom megfinanszírozni a harmadik kötetet, nekem anyagi veszteség, akik meg olvasnák, azoknak szomorúság. Nem akarok sírni, de nagyon sajnálnám, ha ez a csodálatos könyv, aminek a második kötetéről is remek visszajelzéseket kaptam azon kevesek némelyikétől aki megvették, (gyakorlatilag a "letehetetlen" a szerintük rá illő jelző) íly módon befejezetlen maradna.

SIR JAMES BISSET

 CSAVARGÓK   ÉS   ÚRI   HÖLGYEK 

A „VITORLA A LÁTHATÁRON!”című első kötetből megismert ifjú Bisset belátja, hogy az idő eljárt a szivének oly kedves vitorlás hajók felett. A gőzhajók elterjedésével és főleg a Szuez és Panama csatornák megépülésével lezárult egy fejezet a hajózás történelmében, gőzösökön keres állást. Járja a kor hányatott sorsú tengerésztiszjeinek rögös útját, rozsdás teherszállítókon, mocskos szénszállítókon, jobb, rosszabb, vagy még annál is rosszabb parancsnokok alatt sajátítja el azt a tudást, amivel végül mindössze huszonnégy évesen megszerzi a Különleges Hosszújáratú Tengerészkapitány képesítést. Szorgalmához szerencse társul. Állást kap a Cunard társaságnál mely akkor a világ legnagyobb hajózási vállalata. Szolgál itt is csavargó hajókon, melyek a legkülönfélébb árúcikkekkel megrakva járnak kikötőről kikötőre, eljut a „titokzatos keletre”, és dolgozik hatalmas, az Atlanti Óceánt menetrend szerint járó utasszállítókon, melyek a XIX. századi Európa exodusa idején szállítják a Földközi Tengerről a kivándorlók millióit, többek közt magyarokat az Amerikai Egyesült Államokba, a korlátlan lehetőségekkel kecsegtető „Igéret Följére”. Közben egyre feljebb lép a szolgálati ranglétrán, érdekes kiképzést kap a haditengerészetnél, és második tiszt a Carpathia utasszállítón amikor az a Titanic túlélőit kimenti. „Elsőszájból” olvashatjuk a legendás katasztrófa, és a mentés hiteles történetét, a bekövetkezésének körülményeit, valamint hatását a világ hajózásának megreformálásában. Bisset magávalragadó történetét olvasva vele együtt járjuk a végtelen vizeket a gőzhajós hőskorszak, azóta kohókban megsemmisült, vagy a tenger mélyén örök álmukat alvó legendás hajóinak fedélzetén.

Természetesen amíg a készlet tart az első kötet is kapható változatlan 4000Ft-os áron.

Ennek az ismertetője:

                                           SIR JAMES BISSET

　                                          VITORLA A LÁTHATÁRON!

　Háromárbocos teljes vitorlázatú hajó! A legszebb dolog amit emberkéz valaha is épített. Még száz éve sincs, hogy az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva a Panama csatorna megnyitása után megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól  megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakva uszályként.

1898 kegyetlen hideg, esős októberében egy tizenöt éves, harmincöt kilós legényke, e könyv szerzője didereg a County of Pembroke bark fedélzetén, mint elsőutas tisztjelölt, hogy elinduljon élete első földkerülő útjára. Csenevész testében minden akadályt legyőzni képes elszánt szív dobog, csak a tengert, a hajózást kivánja, bár legmerészebb álmaiban sem gondolná, hogy mekkora karrier előtt áll. Kivételes tengerészpályáját három kötetben írta meg, miután hatvannégy évesen mint a Queen Elisabeth kapitánya és a Cunard társaság commodoréja, mellékesen két világháborúban kitüntetett hős és „Sir” visszavonult.

Ez a könyv az első kötet, melyben Bisset leírja a gyermekkorától felnőtté éréséig tartó időszakot, négy földkerülő útját vitorlák alatt, melyből a negyediket már ifjú tisztként tette meg. Az olvasó megismerheti belőle egy tiszteletreméltó tengerészhagyományokkal rendelkező nemzet fiának magávalragadó, néha izgalmas, néha érzelmes, időnként humorral és alapos szakmai részletekkel fűszerezett lenyűgöző élettörténetének első fejezetét. Olyan emberét, akinek az élete példa lehet minden magára valamit adó kalandos kedvű fiú és szilárd akaratú férfi számára.

Ja és a Siva kutya a halászlévacsorát követő napon hat pici kölyöknek adott életet, "akik" a rettenetes büdös vacokban kitartóan szopják lesoványodtt fáradt anyjuk csecsbimbóit.

Nekiláttam még múlthéten azoknak a "bölcsőknek" az elkészítésének, amikre az árbocokat döntöm le, meg a bummokat gaffokat fektetem, amikor a hidak alatt el kell férjek a hajóval a folyókon, csatornákon, tehát motorosüzemben. Ellentétben a szokással én egy, illetve egész pontosan kettő, masszív kéttámaszú tartót készítek, amiken méretre kivágom a rudak helyét. Most csak a főárbocét, mert az pont 20 centi vastag lesz és párhuzamos falú, de a többit, ami kúpos, illetve középen vastagabb, majd csak akkor, ha meglesznek, mert akkor tudok majd pontos méretet, hogy milyenre sikerült. Nos pénteken összeragasztottam az elsőt, szombaton akartam nekilátni kifaragni, de helyette fogtunk egy 2,90 kilós pontyot (nagyon speciális halfogási módszerem van, rendkívül eredményes, a Tescoban, vagy Auchanban rámutatok, amelyik kell és már adják is lebunkózva, nem kell napokat horgászbottal ücsörögni) és nekiálltunk bográcsban halászét fözni Amapola tövében.

 Végül is erre ment el a szombat nagyrésze. Siva kutya, hasában sok kiskutyával addig udvarolt J-nek, amíg ő is kapott a "halászfőzelékből" mert a sok ikra miatt leve az nem sok maradt, most meg hidegen esszük halkocsonyának.

Vasárnap leszedtem a 30 szorítót  a pénteken összeszragasztott anyagról és nekiálltam faragni, 

 Míg végül ilyen lett a nap végére forró lenolajjal beeresztve.

 a másodikat pedig ősszeragasztottam és megint csak 30 szorítóval összenyomtam.  Ezeket ma reggel szedtem le, mert ismét kint aludtam a hajón és reggel visszaadtam a kölcsönszorítókat  az asztalosoknak, aztán mindenféle egyéb dolgom után jártam, itthon javítottam a vízcsapot, meg postáztam a megrendelt néhány könyvet. Komolyan aggódom, nem nagyon fogy a második kötet, pedig van olyan jó mint az első.

Tegnap vettem 10 szál lucfenyő deszkát a csepeli Erdértnél.  Bummok, gaffok lesznek belőle, 4m a hosszuk, a rövidebbjét kiadja, a hosszabbakat toldással tudom megcsinálni. Szóval haladok a bonyolultabb megoldások felé. Ma azért a rövidebb fákkal folytattam, a két "bölcsőt" kezdtem rétegelve csinálni, két kőris közt egy lucfenyő, össz vastagság 5cm, ezeken fognak nyugodni a ledöntött árbocok, bummok, gaffok. Ha ezek a helyükre kerülnek, amint kész valamelyik rúd, egyből ráfektetem. Érdekes lesz felemelni a deckre, pontosabban a felépítmény tetejére hegesztett kéttámaszú tartókra csavarozott bölcsőkbe mondjuk a főárbocot. Lesz vagy 100-120 kiló. De megoldom az biztos. Lefestettem egy alapozóval a csajt az orrderékszáron.  Rám jár a rúd forgácsolószerszámilag, említém, hogy kitört három foga a vídiás körfűrészemnek, ma vittem a Boronkayhoz "fogpótlásra", addig ideiglenesen egy kisebb átmérőjűt használok,  a régi leégett gépemről, ma meg eltört egy 10-es menetmetszőm, szerencsére "volt másik", ahogy a bohócnak. 

Ma kimegyünk J-vel a közeli Erdért fatelepre, mert korábban jelezték, hogy jön szállítmány. Kell anyag a további rudakhoz. Kicsit összecsúsztak a dolgok, mert a naplóval akadoztam a géphibám miatt, ami nehezen múlt el, még tegnap is makrancoskodott a pici, de úgy tünik kezdi megszokni a regulát. Szóval tegnap meglátogatta Amapolát a Tilos rádió hallgatók kicsiny, de lelkes csapata. Örömmel mutogattam a hajót és ha már ott voltak felraktuk a deckre az orrsudárszárat, nem kellett egyedül emelgetnem, mostanában sokat fáj a hátam, derekam, azt hiszem kicsit megerőltettem magam. Aztán igértem, hogy megmutatom mit láttunk múlt hét szombaton a Tramin, nos ezt:

 Hát szóval maga a csoda. Csak nemes anyagok, teak, mahagóni, a rudazatok spruce. Gratuáltam a Jegenyének, aki a kormányos és nem tudom hogy csinálja, de 20 év óta pontosan úgyanúgy néz ki, semmit nem öregedett. Úgy látszik ő is nemes anyagokból van összerakva. Aztán amikor már kicsodálkoztuk magunkat leléptünk, mert jött a Hajómagazintól a kedves Farki, meg az egyre ikszikszelesebb Szekeres riportot csinálni a hajóval, meg amúgy se szeretek sokat alkalmatlankodni, még barátoknál se.

Miután hazatértünk,  volt ez a szenvedés a laptopommal. Közben nagyjából összeállt az orrdísz (magyarul "hajóbálvány" az antik neve) az aluminiumból faragott csajjal, sajnos a vídiás körfűrészemből három fogat kitört ez a munka, majd elviszem a Boronkayhoz, talán tud vele valamit csinálni, ha nem, akkor súlyos pénz lesz egy új, a fene egye meg.

Tegnap fel is csavaroztam a szobrot az orderékszár alá, kicsit trükkös volt a 120X60-as zártszelvényen keresztül belefúrni a csaj fejtetőjébe a menetnek a lyukat, ha majd le lesz festve legalább alapozóval (véglegesen talán aranyozni kellene, de még nem döntöttem) a szobrocska, lefényképezem.

Most értem haza. JJ kedves blog és könyvolvasóm, szélestudású informatikus és hajóértő ember megoldotta  PC problémámat. Elhoztam tegnap a nyomdából a könyveket, 21-e csütörtöktől mindenkit kiszolgálok Amapolán. A kötet  ára 4300Ft. A könyv hátsó borítóján lévő ismertető:

SIR JAMES BISSET

 CSAVARGÓK   ÉS   ÚRI   HÖLGYEK 

A „VITORLA A LÁTHATÁRON!”című első kötetből megismert ifjú Bisset belátja, hogy az idő eljárt a szivének oly kedves vitorlás hajók felett. A gőzhajók elterjedésével és főleg a Szuez és Panama csatornák megépülésével lezárult egy fejezet a hajózás történelmében, gőzösökön keres állást. Járja a kor hányatott sorsú tengerésztiszjeinek rögös útját, rozsdás teherszállítókon, mocskos szénszállítókon, jobb, rosszabb, vagy még annál is rosszabb parancsnokok alatt sajátítja el azt a tudást, amivel végül mindössze huszonnégy évesen megszerzi a Különleges Hosszújáratú Tengerészkapitány képesítést. Szorgalmához szerencse társul. Állást kap a Cunard társaságnál mely akkor a világ legnagyobb hajózási vállalata. Szolgál itt is csavargó hajókon, melyek a legkülönfélébb árúcikkekkel megrakva járnak kikötőről kikötőre, eljut a „titokzatos keletre”, és dolgozik hatalmas, az Atlanti Óceánt menetrend szerint járó utasszállítókon, melyek a XIX. századi Európa exodusa idején szállítják a Földközi Tengerről a kivándorlók millióit, többek közt magyarokat az Amerikai Egyesült Államokba, a korlátlan lehetőségekkel kecsegtető „Igéret Följére”. Közben egyre feljebb lép a szolgálati ranglétrán, érdekes kiképzést kap a haditengerészetnél, és második tiszt a Carpathia utasszállítón amikor az a Titanic túlélőit kimenti. „Elsőszájból” olvashatjuk a legendás katasztrófa, és a mentés hiteles történetét, a bekövetkezésének körülményeit, valamint hatását a világ hajózásának megreformálásában. Bisset magávalragadó történetét olvasva vele együtt járjuk a végtelen vizeket a gőzhajós hőskorszak, azóta kohókban megsemmisült, vagy a tenger mélyén örök álmukat alvó legendás hajóinak fedélzetén.

Természetesen amíg a készlet tart az első kötet is kapható változatlan 4000Ft-os áron.

Ennek az ismertetője:

                                           SIR JAMES BISSET

　                                          VITORLA A LÁTHATÁRON!

　Háromárbocos teljes vitorlázatú hajó! A legszebb dolog amit emberkéz valaha is épített. Még száz éve sincs, hogy az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva a Panama csatorna megnyitása után megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól  megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakva uszályként.

1898 kegyetlen hideg, esős októberében egy tizenöt éves, harmincöt kilós legényke, e könyv szerzője didereg a County of Pembroke bark fedélzetén, mint elsőutas tisztjelölt, hogy elinduljon élete első földkerülő útjára. Csenevész testében minden akadályt legyőzni képes elszánt szív dobog, csak a tengert, a hajózást kivánja, bár legmerészebb álmaiban sem gondolná, hogy mekkora karrier előtt áll. Kivételes tengerészpályáját három kötetben írta meg, miután hatvannégy évesen mint a Queen Elisabeth kapitánya és a Cunard társaság commodoréja, mellékesen két világháborúban kitüntetett hős és „Sir” visszavonult.

Ez a könyv az első kötet, melyben Bisset leírja a gyermekkorától felnőtté éréséig tartó időszakot, négy földkerülő útját vitorlák alatt, melyből a negyediket már ifjú tisztként tette meg. Az olvasó megismerheti belőle egy tiszteletreméltó tengerészhagyományokkal rendelkező nemzet fiának magávalragadó, néha izgalmas, néha érzelmes, időnként humorral és alapos szakmai részletekkel fűszerezett lenyűgöző élettörténetének első fejezetét. Olyan emberét, akinek az élete példa lehet minden magára valamit adó kalandos kedvű fiú és szilárd akaratú férfi számára.

   Napok óta a hajó orrdíszét, egy méretes keblű aluminium női mellszobrot faragok megfelelőre. Ez korábban egy más hajót díszített, de átplasztikáztam az arcát, mert túl pufók volt és a hajóorr se passzolt hozzá.

Elég nagy kakiban vagyok. Bedöglött a laptopom, ezt most Balatonon az internetkuckóban írom. (le kellett jönni, füvet vágni, meg pihenni is, ((ehhez képest csőrepedés, vízszerelés, betonvésés törött bordával, majd beszartam))) Amikor bejelentkezek a gépembe, azonnal ki is jelent. Minden adatom, a könnyvvel kapcsolatos rendelések, kérések, megjegyzések amit tárolni kellett, hozzáférhetetlen. Most amit emailben kaptam "kimentettem" egy cetlire. Ha valaki tud jó tanácsot adni, mihez célszerű kezdenem, csörögjön már rám a 30-2792250-en!

Tegnap megnéztük a Tramontánát Füreden. Aki valami nagyon szépet akar látni, nézze meg a honlapját http://www.tramontana.hu/ ! Én is csináltam pár képet, de itt nem tudom feltenni.

A Vizán iszonyatos hőség volt, ahogy a nap rátűzött egész nap a raktárfedőre, ami jót tesz a lakkozásnak, gyakorlatilag óránként lehetett rátenni az orrsudárszárra a kövezkező réteg lakkot. Rá is kentem mind a 12 réteget, a magam által megállapított előírás szerint. Az első perctől kezdve az volt a tervem, hogy behúzhatóra csinálom az orrsudarat, hogy  szük helyen, kikötőkben könnyebb legyen manőverezni, de valahogy menet közben mégse olyanra sikeredett, annyira szolgalakűen követtem a szélestudású Pardey mester hajójának másolását. Na szerdán amikor P meglátogatott Ausztráliából, kifogásolta jogosan, hogy nem lesz ez így praktikus. Azonnal ráéreztem a dologra és nekiálltam szétvágva átalakítani az acél idom orrderékszárat és az orrsudár decken lévő részéből is levágtam 70 centit. Mindjárt több hely lett az orddecken és semmivel sem lett a szerkezet gyengébb az új megoldással. Bő egy napi munka volt, de megérte. Gondban voltam, hogy fúrom át a tövénél egytengelyűre az orrderékszár befogó kengyelét és az orrsudarat a 16-18mm átmérőjű (!) rögzítő csavar számára. Egyáltalán, hirtelenjében hol találok ilyen csavart? Mint törvényszerű, mot is szerencsém volt a TM benyúlt a Vizán a kacatos ládájába és megprezentált egy milliméterre a kívánt hosszúságú nagyszilárdságú M18-as acélcsavarral. Mostmár csak fúrót kellett találjak. Szerencsére a Vízügyeseknek volt, úgy hogy az egész baromi nehéz hóbelevanccal bevonultam a csarnokba és az óriási oszlopos fúróval keresztbefúrtam összefogatva az egészet. Így aztán nem lehet baj az egytengelyűséggel.

 Általában jól megvagyok az egyedüldolgozással. De ma elkelt volna a segítség. Megcsináltam, ahogy akartam, de a Vizáról való kicipekedéstől az alacsony kijáraton át kicsit kilyukadt a bőr a koponyám tetején és amikor a derékszárat visszaemeltem a deckre kicsit sikerült legalább egy bordámat megropogtatnom, így most óvakodom a mély lélegzetvételtől, köhögéstől, tüsszentéstől. Már amennyire sikerül persze. De a furat tökéletes!

Most hogy  kész a bowsprit, talán  tovább tartott a famunka, mint tarthatott volna, ha mondjuk bátrabban csinálom,  így viszont egyrészt tökéletes lett, másrészt rengeteget tanultam belőle. Az itt szerzett tapasztalattal sokkal bátrabban, a biztos siker reményében  merek nekivágni a hosszabb rudak elkészítésének.

Várom a nyomda értesítését a második kötetről.

Reggel van. Jézusom tébolyító a katyvasz. Megpróbáltam mindenkinek aki az első kötetből vásárolt Emailt küldeni, hogy jöhet a másodikért, meg sorszám ha kell stb. Egy csomó visszajött, hogy nem működik az Email cím, amin fél éve még leveleztünk. Lehet, hogy a tökéletlen nyilvántartásom miatt többen többször is megkapták a mailt, másokat meg kihagytam, aztán véletlenül olyanoknak is küldtem, akik nem vettek az elsőből, soha nem is akartak és nem érdeklődnek se a hajók, se a hajóskalandok iránt, csak valami miatt ott voltak a listán és a fene se emlékszik mikor mivel kapcsolatban került oda, szóval elnézést! Megyek is bowspritet gyalulni mielőtt belehülyülök!

No mostmár mindjárt holnap van. Gyalultam, faragtam, rengeteget csiszoltam. Kialakult a bowsprit végleges formája. Most voltam gondban. Ugyanis iszonyatos a "hóesés" a hatalmas nyárfától néhány méterre, szóba se jöhet semmiféle kencézés. Végül is bevittük a TM-el a Vizára, bár ott is hömpölyög a nyárfapehely, amit befúj a szél elől a partraszálló hajó amúgy fedett  hajóhombárjába, de legalább nem röpköd úgy, mint Amapola körül, hogy szinte levegőt se lehet venni tőle. Délután egy kis maradék parkettlakk higítóval meghigítottam lenolajkencét és kétszer alaposan lekentem a dúcot. Az első kenés után, hogy jobban beszívódjon, hőlégfúvóval végigmelegítettem az egészet, olyan kellemesen forróra. Itta is rendesen a lenolajat. Elég sokat tépelődtem a lakkozás előtt. Ugye vannak a korszerű többkomponenses magas UV állóságú lakkok, amik biztos, hogy sokkal hosszabb védelmet adnak, mint a hagyományos lenolajjal kezelt és utána sok réteg csónaklakkal, tehát oldószeres egykomponenses lakkal lekent felületek. De, 1. Ez a legolcsóbb. (persze ez se olcsó) 2. Nem kell pontos mennyiséget keverni, ami vagy elég, vagy kevés, vagy sok. Második esetben újat kell keverni, ami megint vagy elég, vagy kevés, vagy sok. Minél kisebb a mennyiség, annál nehezebb eltalálni a keverési arányt. Ha meg sok akkor a drága anyag kárbavész, mert beköt az edénybe. Az ecsetet drága sok higítóval ki kell mosni, vagy eldobni minden munka után. Ha meg később valahol megkopik, csak ugyanezzel az anyaggal illik javítani. Viszont a "Viking "(ugyanaz amúgy mint a "Neptun", vagy a "Matróz" lakk) mezei csónaklakkból annyit használok amennyit akarok, szintetikussal higítható, az ecsetet meg csak bedugom másnapig egy kis higítóba, amit másnap elhasználok a lakkhoz, vagy akár bedugom vízbe, nem fog beszáradni. Akármikor javítható vele a korábbi lakkozás mindenféle macera nélkül, egy kis csiszolás után. Egyetlen hátránya, hogy kevésbbé tartós. Na majd háromévenként egy réteggel felfrissítem, ha megmattul. Szóval győzött a Viking az Epifanes felett. Legalábbis nálam. Most megnéztem az árat, az Epifanes kétkomponenses PUR lakk pontosan TÍZSZER annyiba kerül, mint a Viking. Ennyivel nem tart tovább az biztos. Tehát az ár/érték arány magasan engem igazol. És akkor még ott van a fent részletezett könnyebb felhasználhatóság. Amúgy meg ha a PUR lakk mellett döntenék, a Budalakk Rezakril 2K lakkja ugyanaz, mint az Epifanes. Csak ezt a sznobok nem tudják.

No. Békésen gyalulgatom az orrárbocot amikor megszólal a zsebemben a telefon. Hát a nyomda kedves hölgye (még akkor is, ha levilibácsizott) hív, hogy kész a második kötet próbapéldánya. Robogóra pattantam és kiszáguldottam Pest északi végébe, hogy kézbe vegyem a kötetet. Így néz ki.

Néhány apróságot kell igazítani a címlapon, meg a gerincen, meg amikor belelapoztam (a guta üt meg azt reméltem hibátlan a szöveg) találtam azonnal két betühibát, ami elkerülte a figyelmemet a számtalan átolvasás ellenére. Mindenesetre kijavítom, de tovább már nem böngészem, mindennek van határa.

Már kúpozom az orrsudarat. Ehhez kellett mindenféle vinkliket hegesszek, hogy a négyszögletes gerendát az élére tudjam állítani. Elöször hatszöget csinálok, ezt már főleg gyalulom, (azért ahol nem férek hozzá a tövénél gyaluval ott továbbra is marnom, meg körtárcsás sarokcsiszolóval az íves részt, szóval elég macerás) aztán ha az pontos, akkor lesz kerekítve. A kölcsön eresztőgyalut megéleztem, olyan mint a borotva, egy kéjmámor vele gyalulni és csakugyan lézeregyenes a felület amit a 65 centis szerszámmal képes vagyok előállítani. Mondjuk a durváját kézi abrichterrel csinálom, a ropántot csak a végén használom, mint csodafegyvert.  Lassan lépésről lépésre. A vasárnap kimaradt, mert anyák napját voltunk köszönteni Erdőkertesen. Holnap meg dumálós nap lesz, jön a P Ausztráliából megnézni engem, meg a hajót. (vagy fordítva)

Folytattam az orrsudár hasáb alakúra marását. Egy vérprofi biztos gyalulná, én martam. A gyaluláshoz, legalábbis ekkora darabnál , nincs gyakorlatom. De nem az számít, hogy hogy szokták, hanem az, hogy én hogy tudom. És én így tudom. Két vezető léc mentén felsőmaróval. Bevallom aggódtam, de remekül sikerült. Három és fél oldala kész, sík és pontosan derékszögűek egymásra. Szóval nagy megkönnyebbülés. Ismét valami, ami nagyon úgy sikerült ahogy akartam. Piszok jó érzés. Meg is kértem J-t hogy örökítsen meg közben. A képen jól látszik a hosszanti két vezetőléc, amit távtartókkal hozzászorítóztam a gerendához. Ezen csúsztatom a két laposvassal "megtalpalt" marógépet. A vasakra ugyancsak szorítókkal ütközőket rögzítek, melyeket állítgatva soronként marom ki a szükséges mélységet. A képen éppen a jobb kezemnél lévő ütköző vezet. Amikor a fele szélességen átérek, a baloldali veszi át a vezető szerepét. A fogantyúit kiszedtem erre az alkalomra a gépnek, mert útban vannak a szorítóknak. Nagyon fárasztó folyamatosan tövig (fordulatszámszabályzós) nyomni a gép gombját, gondoltam rá, hogy áthidalom, de ez azért egy nagyon veszélyes gép és ez egy biztonsági elem, pontosan ezért nem lehet gyárilag "beragasztani" mint a rezgőcsiszolót, vagy a dekopírt. Annyira azért nem akarok asztalos lenni, hogy pár ujjam is hiányozzon.

Nagyon elfogytak a könyvvevők. Hát úgy látszik ekkora a felvevőpiac. Persze ha rámennék a marketingre, meg erőszakosabb lennék, megjelennék rendezvényeken meg ilyesmi, biztos elmenne ez a maradék hetvenvalahány darab, de nem igazán izgat a biznisz. Nem az én világom. Én megtettem amit a szivem diktált. A második kötetből mindenesetre 50-el kevesebbet nyomatok.

Munkával ünnepeltem a május 1-ét. Nekiálltam az öt rétegből összeragasztott jókora gerendából megmunkálni a bowspritet. A durváját az alapul szolgáló négyzetes hasábnak körfűrészel nagyolom, majd gyalulom, marom és még nem is tudom végül mivel alakítom majd. Csináltam egy megnövelt talpat a felsőmarómnak és ezt két csúszkán tologatom a gerenda felett. Ezzel tökéletesen sík felületet tudok csinálni. Elöszörre egy síklapot készítek az egyik oldalon, mely merőleges a rétegekre. Erről aztán méricskélhető az összes vastagság és széleség. Aztán ha a leginkább négyzetalapú gúlának nevezhető elnyújtott alakot pontosan megcsináltam, jön a neheze, az 1,80 hosszú négyzetes hasábnak megmaradt tövétől kezdve meg kell kúposítsam a további 1,70 métert. Lesz egy pár nap, amíg kialakul, mert ez az első ilyen próbálkozásom ekkora fával és apró lépésekkel haladok, nehogy a végén fogpiszkáló legyen belőle, ahogy az öreg székely mondja a gyermekének "ha el nem b'szom".