Hajónapló

Ma elvittem a könyvet a nyomdába. Ez úgy néz ki, hogy egy pendriveon amit állandóan a farmerem órazsebében hordok az éppen aktuális anyagokkal. (egyszer J ki is mosta mosógépben) Hol vannak már a régi idők fogalmai, a kézirat, korrektúra kefelevonat, meg ilyen firlefrancok?! Reggel megkértem, estére megjött az ISBN szám is, szóval minden mint a karikacsapás. Csak délutánra értem a hajóra, leszedtem a tegnap második sor körisléccel hizlalt orrsudárról a szorítókat és egy karton sör kiséretében visszavittem az asztalosoknak a szorítókat. Nem kérték, nem kértek semmit a szerszámhasználatért, de én így gondolom. 

Az az igazság, hogy én egy mázlista vagyok. Most pl ezzel az árbocozással. Ugye volt a problémám, hogy honnan veszek annyi szorítót, amennyi ahhoz kell, hogy a hosszú fákat összeszorítózzam a rétegelve ragasztásnál. Hát elköltözött az Amapola melletti csarnokrészből a speditőr cég és jött helyette egy asztalos Kft. Minden különösebb gazsulálás nélkül sikerült összeismerkednünk, (onnan hordom a kannámban az ivóvizet negyedik éve) a tulaj, meg a főasztalos meg is nézték nemrég a hajót és nagyon tetszett nekik, szóval ma minden további nélkül kisegítettek 20db szorítóval. De van nekik még vagy kétszerennyi. Nekem is van kb 15db, ezzel a rudazatom nagyrészét össze tudom ragasztani. A hosszú főárbochoz majd még elhozom a KJ től is ami neki van. Szóval csak összejön ami kell. Azán. Mondom kellene a megmunkáláshoz egy ropánt (eresztőgyalu). Na ez egy kihalt szerszám. Ma gépesített korunkban már nem igazán létezik. Apámnak volt valaha, de a sufni pont ott ázott be ahol a polc tetején volt és szétrohadt. A maradéka akkor került a kukába, amikor a kertes házból a panelbe költöztünk, akkor sok kincs veszett kárba. Na szóval a gyalu. Ma délután kiviszem a kutyáknak a portához a csontokat, közben elbeszélgetek a gumicsónakszervizes cimborával, aki a most vásárolt 14 éves Mitsubishi mikrobuszát, legújabb szemefényét  tuningolja. Szóba kerül, hogy árboc, meg ropánt, hogy nehéz ügy. Jelentőségteljesen rámnéz, ujjával a levegőbe bök, majd elindul és jelzi, hogy kövessem. Megyek utána a szentélyébe ahol mindenféle csónakroncsok, akasztott emberre emlékeztető búvárruhák közt egy polcon kosárban kotorászik és előhúzza belőle a nagypapája ropántját. Ezt itt!

Szinte kifogástalan állapotban. Szóval mondom, hogy nekem csak kívánni kell és máris megvalósul.

Na ma megköptem a markom, elhoztam 20 db szorítót az asztalosoktól.

A tegnap meggyalult fákból a középső kőris deszkát széltében méretre fűrészeltem és hogy ne tudjon a három réteg fa elcsúszni szorítózáskor, öszefogtam és 8-as fúróval öt helyen keresztülfúrtam, majd amikor már megkentem minden felületet ragasztóval, mielőtt megszorítottam volna, a furatokon át 8-as köldökcsap lécekkel "összeszögeltem" őket. Így nem tudtak egymáson elcsúszni.

Most 24 órát szikkad. 3,50 hosszú, ráraktam 35 szorítót. Csak elég. Merthogy az öreg asztalosok azt mondták: "Nem az a ragsztó ragaszt ami a két fa közt van, hanem ami kijön!" Másszóval annál erősebb a ragasztás, minél jobban össze van szorítva a két anyag.

Helyet kellett csinálni az árbocgyalupadnak. A hajó mellett trapézlemez tető alatt teleltek a kőrisfa deszkáim, ezeket áttelepítettem két raklapból eszkábált talpazatra. Ezek azoknak az acélgerendáknak a túlnyúló részén feküdtek idáig,  melyeken a hajó kielje  nyugszik, most a két kölcsönkapott acálbakot hegesztettem fel kettőre, így biztos nem fognak elmozdulni. A trapézlemezeket padló gyanánt fektettem le, így lehet járkálni a gerendákon. Baromi nehéz volt mindez, a mázsás lemezek, bakok, a deszkák, jól ki is döglöttem és ráment a hétvége. Illetve majd elfelejtettem, csak a vasárnap, mert szombaton szobafestő voltam a kislányomnál. Ma leszabtam méretre a padlókat (Mondom. Jó ha kijön belőle az orrsudár. 3,50 hosszú, ebből 1,20 van belül, 2,30 "lóg ki" elől.) és délután a KJ műhelyében lenyomtuk az összes faanyagot vastagsági gyalun simára, hogy össze tudjam ragasztani. Ez lesz a következő izgalom. És főleg a próba, hogy vajon képes vagyok e egyáltalán SK elkészíteni a fa rudazatokat, vagy mégiscsak igénybe kell vegyek külső segítséget.

Minden viszonylagos. Miközben minden látogató, könyvvevő, akinek mutogatom Amapolát azon álmélkodik, milyen nagy a drágám, vasárnap meglátogatott a Kisember, akit tavaly a Critical Mass-on is lefényképeztem, amint a Rosevelt téren zongorázik, ő most jött haza az Arcadiáról, egy óriás luxus P&O tengerjáróról ahol bárzongorázott és elámult minden milyen nevetségesen aprócska a hajómon.

Most jöttünk haza Balatonról. Az időm legnagyobb részét a gép előtt  töltöttem a kandallónál ülve, esténként be is gyújtottam némi maradékfával, de nappal remek idő volt. Szóval a betördelt második kötetet próbáltam nagyon alaposan átolvasni, hogy elkerüljem nehogy annyi hiba legyen benne mint az elsőben. Meg kell mondjam az a legnagyobb problémám, hogy annyira leköt a "story" még sokadszori olvasásra is, hogy alig vagyok képes a szövegre koncentrálni.  (Amikor pl. egy magyar kivándorló leírja egy levélben a Captainnek, hogy sikerült megoldania a tengeribetegség mindezidáig megoldhatatlannak hitt problémáját, egyszerűen képtelen vagyok a szöveg esetleges hibáira figyelni.) Bisset abban a korban vetette papírra a történetét, amikor még a világot nem az adócsalástanácsadók és az ügyvédek uralták, így nem fél nevén nevezni a negatív szereplőket, levonni olyan következtetéseket, amikért ma perek sokaságát akasztanák a nyakába. Megállapítottam, hogy a tengeren a dolgok alig változnak, amikor egy "vérszemét" parancsnokról ír, így: "Nem akadt egy barátja se a hajón, kivéve a talpnyaló pincért, aki már néhány más hajón is szolgált alatta." Saját egyik parancsnokom és kedvenc seggnyaló pincérjének neve jut az eszembe, vagy amikor arról ír, a parancsnokok hogy lopnak a tulajdonosoktól összejátszva a schipschandlerekkel (hajóellátó kereskedő) hamis számlákkal. Emlékszem amikor egy MAHART captain felesége lejött útra és hogy kiló arannyal felékszerezve térhessen haza Törökországból, szart ettünk hónapokig, annyit spórolt a kajánkon.

Némi csalódás ért Balatonon. Úgy emlékeztem, hogy komolyabb mennyiségű régóta száradó faanyagom van a nappali gerendamennyezetére felkötözve, de kiderült, hogy 6m-es palló mindössze kettő van közte, a többi hajópadló, meg léc. Hát ez, bár a kocsi tetején meglehetősen monstrumnak mutatott, ki is lógott elől-hátúl bő 1-1 métert, de jó, ha kijön belőle a bowsprit.

Azért kicsit kertészkedtem is odalent. Bár ezt főleg J csinálja, órákat tudja birizgálni a virágokat. Elkövettem azt a "hibát", hogy magammal vittem Balatonfüredre, amikor be kellett menjek egyik nap a patikába, naná, hogy a gazdabolt virágkertészetében kötöttünk ki, ahol elképzelni nem tudom, hogy néhányszáz tökéletesen egyforma cserép muskátli közt mi a fenét lehet válogatni fél óráig azt a hármat amit végül is elhoztunk. Szinte mindenben tökéletes az összhang köztünk, de a kertészkedésben antagosztikus ellentétek feszülnek. Én mindent megrendszabályozok, kockásra nyírok, ő meghagy mindent  nőni, sajnálja a növényt. Kihasználtam az alkalmat, amikor a házban tett-vett és gyorsan megrendszabályoztam a saját építésű kerítésemet befutó borostyánokat. Hát nem szebb így, mintha ott ösze-vissza lógnának az utcai oldalon?

A borostyán a belső oldalon fut fel és eltakarja a másik oldal rút nyers zsaluzott betonfelületét. Annakidején a kis csenevész palántácskákat sokáig öntözgettük, amre ilyen, mostanra mindent beborító burjánzó lombtömeggel örvendeztetett meg, pont ahogy elképzeltem. Persze ki kell használni a felügyelet nélküli röpke időket a "karbantartásra", és J már késve ér oda, amikor a jobboldali tégla komposztáló már elnyelte a talicskányi nyesedéket.

Cserébe elviselem az ablak előtt fejlődő kedvenc fehér orgonáját, pedig az volt a tervem, hogy nem lesz ott semmi, hogy a nappaliban ücsörögve zavartalanul gyönyörködhessünk a "szabályos" kert látványában. 

A szomszéd telkétől elválasztó tűztövis sövény is rendesen megnőtt, annakidején, úgy 16-18 éve egy Trabant csomagtartónyi csemetét ültettem, mára így néz ki. A nyírás vonatkozásában J-vel döntetlenre állunk.

Hát ennyit a Bisset második kötetről, amit ha minden jól megy a jövő héten viszek a nyomdába pendriveon. A címe ha nem írtam volna még, "CSAVARGÓK ÉS ÚRI HÖLGYEK".

Reggel van, én meg ágyban vagyok. Hetek óta trüsszögök, de tegnap kitört trajtam a takonykór. Tegnap amikor végeztem este Amapolán, alig volt erőm hazamászni. Mintha lázam is lett volna, de kimerült az elem a lázmérőben, így ez sose fog kiderülni. Az a gyanúm, hogy régen kűzd a szervezetem a kórral, de most, hogy a szembaj miatt meggyengült, teret kapott a betegség. Úgy döntöttem, hogy ma adok egy kis laufot  a szervezetnek, ágyban pihenek. Hétfőn mindenképpen ki kell menjek a hajóra, mert a lakatosokkal saját találmányú csőrlőket csináltatok a darukra (már nem akarok soha többé bemenni a volt munkahelyemre esztergálni, így csak ez a megoldás marad) és utána kell nézzek hogy áll. Aztán lemegyünk Balatonra mert ki kell rakni végre a leándereket, meg biztos már térdig ér a fű is. Van lent faanyagom, átnézem mi jó belőle rudazatnak és valahogy hazahozom, bár a 6m-es szálak tetőcsomagtartón nem lesznek túl KRESZ-szerűek. Arról nem is beszélve, hogy hogy fogja bírni? Elég sok szabályt megszegek, ezért nem is vállalom a miniszterelnökséget, ha holnapután megkeresnek, nincs meg rá az erkölcsi alapom.

Tegnap elkezdtem felhegeszteni a fix korlátelemekre a kötélkorlátok füleit, mindjárt le is festettem, okulva a múltkori eső miatt megrozsdált friss varratokon. Egyúttal befúrtam, bemeneteltem a korlátlábak 6-os rögzítőcsavarjainak is a lyukakat. Miközben a decken dolgozgattam, ilyen jópofa hajó ment el mellettem, rajta dolcsevitáztak a népek.

Alkudozok a második kötetre a nyomdával, árat emeltek, én viszont a második kötetet nem akarom drágábban adni, mint az elsőt. Meglátjuk mire jutok. Ha már nem nyerek a kiadáson, legalább veszteni se veszítsek, remélem legalább annyi elfogy majd a másodikból, mint az elsőből, így Karácsonyra a harmadik kötetnek se lesz pénzügyi akadálya.

Megcsináltam tegnap, tegnapelőtt az utolsó gallérokat is a darukarokra, mindjárt rám is szakadt az eső tegnap, de sebtében sikerült még le is festeni, mielőtt eláztam volna a villámelpakolásban. Tegnap kiszabtam egy rakás rozsdamentes szemet, amiket a fix korlátlábakra hegesztek majd, ezekbe lesz bekötve a kötélkorlát. Sajnos sikerült valahogy egy spénnek belekerülnie a szemembe, ráadásul a kettőből abba amivel látok, úgy hogy a napot a Péterfyben fejeztem be. Most reggel van,  mindenfélével ijesztgettek, hogy napok amíg "visszajön" a szemem, de most vettem le a kötést és egész jó. Meg kell(ene) majd kenegetni, meg csepegtetni, de ha ennyire működik, kihagyom. Ma amúgy is kell menjek a Tilosrádiós fiúkkal a Csepel kerékpárgyárba, ami azért is fontos, mert hátha tudok informálódni hajóbringa ügyben.

Este van már. Tízkor gyülekeztünk, aztán bevártuk a későnjövőket, úgy hogy 11 óra felé már a gyárban is voltunk. A társaság nagyrésze bringával érkezett. Én a robogóval kilógtam a sorból. Volt egész speciális bringás is köztünk.

 Kicsit komplikált fel-leszállni, viszont átlát a busz felett.

Amit hamar megtudtunk a magyar bicikligyártásról, az az, hogy nem gyártunk biciklit. Csak tervezünk, legyártatjuk, megvesszük az alkatrészeket és összeszerelünk. Nagyjából az alkatrészek 90 százalékát Taivanon csinálják. A kész festett vázakat apró egyengetés után elkezdik készre szerelni egy egyszerű gyártósoron.

Ez az ember egész nap küllőket fűz az abroncsokba. Ami kész az begurul ebbe a gépbe,

A gép 40 másodperc és egy perc közti idő alatt addig állítgatja a küllőket, közben forgatva, megállítva, amíg pontosan centrikus nem lesz az abroncs. Tapasztalatból tudom, hogy ezt még a gyakorlott kerékpárszerelők is negyedóráig csinálják.

Kilencven féle bringát csinálnak itt. 60 ember termel évi 1,8 milliárd forintnyi forgalmat. Volt több tulajdonos miután a privatizáció lezajlott, az orosz Fegya bácsi innen egyenesen a börtönbe vonult, az utána következő utána ment Oroszországba és sikeresen hajtott be hatszázmilliós követelést.

Miután a, meg kell mondjam  tündökletesen szép kínai vázakon az apró egyengetést elvégezték (ami azért van, mert a festéket amikor beégetik kicsit még dolgozik a hő hatására a váz) a vázak kerekeken guruló állványokra, a centírozott abroncsok gúlákba kerülnek.

Azért van néha, hogy a vázban lévő meneten igazítani kell. Azt ezzel az ősöreg masinával végzik

A vázakat  kézbe véve kezdik beszerelni a pedáltengelyeket, csapágyakkal, levegős nyomatékkulccsal szigorú technológia szerint meghúzva. Ez az egyetlen része a gyártásnak, ami kissé koszos kócerájszerű, de hát a golyókoszorúkat zsírba kell berakni, ez egy kicsit olyan bütykölésjellegű meló. Az íly módon felhajtóművezett vázak ismét kerekes állványokra kerülnek,

Az állványról innen a szerelőszalagra kerülnek a gépek, ahol egymás után be- és felszerelnek rájuk mindent. Az abroncsokra korábban felrakott gumikkal gördülő állványokon lógó kerekeket, a csilivili váltót, az elektromos szerelvényeket, kormányt, a pedálokat. Míg végül a szalag végén a kész biciklibe csak a nyerget kell betűzni, mert annak a lukjába idáig a szerelőszalag hímtagja volt.

 A dolgozók épp ebédszünelelek. Hol van már az átkos szocializmusbéli üzemi konyha? Mindenki eszik ott ahol dolgozik, a gép, a szalag mellett azt amit magával hozott. Hja kérem, ez már a hőn vágyott kapitalizmus....Ez a néni se ment még nyugdíjba, biztos nagyon szeret dolgozni.

Körülnéztünk a raktárban is. Szó esik a korábbi postai umbuldás kerékpártenderről is. Ahol olyan pályázatot írt ki a Posta többezres szériára, hogy csak a szlovén cég nyerhetett olyan árral, aminek a feléért lehetett volna venni egyet bármelyik boltban. A dolog bíróságon van, a vak is látja, hogy valakik óriásit akartak szakítani az üzleten, de azért ez megint egy olyan per lesz, aminek egyrészt soha nem lesz vége, mésrészt ha mégis, az adófizetők pénze bánja majd a kötbért és senkit se fognak becsukni. Most készülnek a megismételt tenderre, három tipussal is, majd a törésteszt, meg egyebek fogják eldönteni, melyik lesz az induló. 

Szívből drukkolok nekik.  Megnézünk még pár, egészen új innovatív terméket is. habkönnyű műanyag akkumulátoros villanybiciklit, ezen egészen megdöbbentem, mert eddig minden akku amit emelgettem dögnehéz volt, meg olyan elektromos kerékpárt, amivel majd reklámturnéra indulnak és a zenekar erősítőihez az energiát a bringák adják majd!

  A végén a kereskedők árúházában fejezzük be a sétát. Ez volt valamikor  a Weiss Manfréd istállója. A faszerkezetű rácsos tartó boltozta tető ezek szerint átvészelte a háborút és azóta is renben szolgál. Megkérdeztem, hogy mennyire érintette őket a pénzügyi világválság. Nos egyelőre úgy tűnik semennyire, sőt a takarékosság egyre többeket csábít át az autóról kerékpárra. Persze csak a nyugati szegény országokban, nálunk kevésbbé.

Jó volt járni egy olyan gyárban, ami ha a régi nagyság töredéke is, de a sok viszontagság, tulajdonosi katyvasz után azért szemmel láthatóan végre megtalálta a helyét és működik. (ez volt itt a "vörös farok" helye) Aki tudja, érti,  aki nem tudja, ne is értse, (élje) meg soha. 

Délután egy órára értem vissza Amapolára, richtig esőben robogózva. Ebéd, alvás után hazavonultam, egyrészt az esőben a decken hegesztés szóba se jöhetett, másrészt kicsit kímélném a szurkapiszkált szememet a hegesztéstől.

Nem lesz ez egy egyszerű dolog az árbocokkal. Kezdem azon, hogy itt is látszik a válság. Ma bementem a lakatosokhoz, hogy "nemelehetnee" valami 10m-es "I ", vagy "U" gerendát őszig kölcsönbe.... Hát mindössze másodmagával uzsonnázgat a kisfőnök, ember sehol a kitakarított üres csarnokban.  Mindenki kényszerszabadságon, munka semmi, a maradék anyagokat felvágták, megy a MÉH-es konténerbe, az is pénz, a cég hibernálva. Annyi, hogy két masszív vas bakot vihetek kölcsönbe, most úgyse kell semmire. Látszik a baj, amerre járok. Pár napja kifogytam az acélhoz való dekopír fűrészlapokból. Irány a Király utca. Valaha itt minden második boltban szerszámot árultak, mostanra kettő ha maradt. Bemegyek, nemrég még két eladó volt, most csak egy és rajtam kívül senki vevő a boltban. Kérdezem, hogy megy a bolt. Panaszáradat a válasz. Pár éve még hetente eladtak több Hilti 72-es fúrókalapácsot. Most az a jellemző, hogy az iparosok hozzák befele őket bizományi értékesítésre.  Mindenki összehúzza magát, csökkent, spórol, nem rendel, kivár, abbahagy. Ja és nem fizet. Mint nekem az Alexandra kiadó a lektorálásokért. Ma voltam a tördelőnél, 10 nap alatt meglesz a tördelés a képekkel. Utána nyomda, mondjuk az is kb. ennyi, tehát ahogy igértem, májusban jöhettek a második kötetért.

 Tegnap megcsináltam a második elülső darukarra is az esővédő szoknyát. Aztán  kettőt még  előgyártottam a hátsókhoz is. Szerencsém volt, a csarnok oldalajtaját nyitva felejtették, így az ünnep alatt is  tudtam használni a lemezhengerítőt. Ma két csőcsutkát hegesztettem be jobb- és baloldalt a deckbe, ezeken át fognak a kábelek csatlakozni a foxliból a piros és zöld  oldalfényekhez. Aztán hogy belejöttem a deckfurkálásba, a hajó bal oldalán is befúrtam, bemeneteltem és körbehegesztettem azt a négy teheremelő karikát, amik az orrvitorlák behúzócsigáit fogják tartani. A jobboldali párjaikat még tavaly ősszel megcsináltam, de rámtalált a tél, így ez idénre maradt sok minden mással együtt. De idén feltétlen befejezem a külső munkákat. Jövő tavasszal megy vízre a hajó, ha a fene fenét eszik akkor is.

 Baloldalt  és jobb oldalt a vantnik bekőtőpontjai és a vízkifolyó nyílás előtt az átvezető csőcsonk. Kicsit belljebb az első karika. Így a két kép együtt kissé csalóka, a hajó orra pont ellenkező irányban van.

Azok a sárga, barna izék a decken a hajó mellett álló undorító nyárfa ragacsos terméskezdeményei. Ezzel indít. Aztán egy bő hét múlva kezdi rám önteni a hópehelyszerű magvait. Ez a rettenetes ejakulációja másfél hónapig tart, addig egy ecsetvonást nem lehet csinálni, mert beleragad festékbe lakkba.

A forgó daruszárak egy-egy 30cm magas csőtalpban állnak. Namármost mivel az eső végigcsorog az íves szárakon, így megáll a talpban és belülről korrodálja a vasat. Elkerülésére két mód kínálkozik. 1. Kifúrom a talp alját pár helyen, hogy kifollyon a víz. Ennek az a hátránya, hogy befelé is folyik esetleg, valamint a kenőzsír meg kifele. 2. Egy esővédő gallért csinálok a talp fölé a daruszárra. Ennek a második megoldásnak egy ideiglenes primitív változata működött idáig, PVC fóliával és szigetelőszalaggal. (lásd keddi bejegyzéshez tartozó képet) Na be is ázott. Most megcsináltam az  első véglegeset 2-es acéllemezből, hegesztve, ez aztán nem fog beázni, 8 centi az átfedés.  Alatta a talp belülről rendesen be lesz zsírozva, hogy könnyedén forogjon és a párától se rozsdásodjon. Így néz ki.

Jár az agyam egy ideje egyfolytában. Az a helyzet, hogy az első amit megcsinálok a rudazatból az az orrsudár lesz. Ezen fogok "bemelegíteni" az árbocgyártáshoz, ez mégis csak egy kisebb, 3 méter körüli darab. Kell hozzá csináljak egy hosszú gyalupadot a hajó mellé (sajnos nincs fedett műhelyem, marad a fóliatakaró) és ha már ott van, akkor mi lenne, ha forgatható lenne a munkadarab, szóval egy quasi eszterga.....Végül is csak egy villanymotor és némi merészség.... Van mindkettő....Rettenetesen izgat a feladat, újabb kihívás lázában égek. Persze nem lehet egy 10 méteres tuskót mondjuk 5000-el megpörgetni, mert kirepül és agyonvág valakit. Tehát nem egy hagyományos értelemben vett esztergapad. De lassan forgatni és közben egy távtartón  vezetve mellette tologatni a felsőmarót.... Szóval valami ilyesmi.

No. Lefestettem. Meg a horgonycsőrlő aljára  csináltam egy burkolati elemet, mert abból a megfontolásból, hogy úgyis a deckre lesz szerelve, teljesen nyitottra hagyta a csinálója. Így néz ki a komplexum. NA 60-as csőből van a kötélbak, csak nem fog elgörbülni. Valamikor tavaly akartam csinálni egy hátsó ütközőt a vízvonal környékére, ami védi a kormánylapot ha farral nekimennék a partnak, de csúnyának, stílustörőnek itéltem, így félredobtam, sajnálva a rászánt munkát. Na most három nyisszantás a sikítóval és egy hegesztés középen, meg kukáztam hozzá a lakatosok hulladékából két 6-os lemezből autogénnel kivágott korongot talpnak és máris megvolt a "pí" alakú kötélbak. Semmi nem vész kárba. Se anyag, se munka. Egyszer régen  csináltuk VGMK-ban egy rakás korlátot a Novotel kertbe, mert amikor nyitottuk a szállodát diszkót üzemeltettünk a sörözőben, a drága diszkósvendég meg mindíg átgázolt kocsival a kerten az Alkotás utcai oldalon. Azóta kétméteresre nőtt a sövény, aminek a csemetéit a korlátok óvták. A rozsdás korlát meg 25 év után kikerült a szemétbe, (a sörözővel, a vendégekkel, meg az alkalmazottakkal egyetemben) kivéve amiből Amapolán kipufogócső és kötélbak lett. Mindenkinek Boldog húsvétot! Én alighanem kihasználva a jó időt munkával ünneplek, locsolni sose jártam.

Tegnap kipateroltam a hűtőszekrényt a cockpitba. Itt fog üzemelni, amíg vízre nem teszem a hajót, attól fogva a beépített hűtőláda működik majd, aminek a kondenzátorát a külső víz hűti. Eddig a tűzhely helyén volt a kis abszorpciós hűtő, de hamarosan szeretném kivinni a gáztűzhelyt a hajóra, hogy már tudjunk kint főzni, lakni nyáron. Ez persze egy csomó pakolással és takarítással járt, mert ami egy ilyen "műhelyhajón" össze tud jönni a hűtő mögött....(meg benne) A cockpitban sokadszorra szüntettem meg a műhelyt és előrehurcoltam minden ott hentergő szerszámot a foxliba. A kályhakomplexum befejezésével lassan a végefelé járok (legalábbis úgy remélem) a nagyméretű holmik előállításának, úgy vélem, hogy a kisebbekkel megbírkózom a foxliműhelyben, meg jó időben a deckre települve, vagy a hajó melletti munkaasztalon. Ma azért alkottam egy robusztus cuccot, csináltam és felhegesztettem, az annak idején ebben a bordaközben az amúgy 3-as lemez helyett direkt ebből a célból  6-os lemezből készült deckre, a horgonycsőrlő mögé egy amolyan "mindentkibír" kötélbakot, vastag acélcsőből, akár  horgonyláncot, vagy vastag drótkötelet is lehet rákötni, ha mondjuk vontázni kell. Gyorsan kellett abbahagyni a melót és elpakolni, mert a felhők, amik egész délután ijesztgettek, néha pár csepp esővel is, öt óra után rendesen elkezdték zuhintani a vizet, de majd holnap lefényképezem.

Nem akarnak még mindíg összejönni rendesen a könyv lábjegyzetei, pedig tegnap este 8-tól hajnali negyed kettőig kűzdöttünk a Word-del JJ-vel folyamatosan Skipe-olva, aki ezt a blogot olvasva ajánlotta fel a segítségét és baromira érti ezt a dolgot, de a PDF-re konvertált szövegben még mindíg rosszak a sorszámok, amik már a Word-ben renbejöttek, de azt hiszem ezt már nem lesz nehéz kijavítani, csak nincs hozzáférésem (és tudományom), de szerintem ő seperc alatt meggyógyítja ezt a szerintem  hálistennek már nem túl nagy hibát.

Este 11-re meg is történt. HEURÉKA!

Gyilkos kedvemben vagyok. A tördelő jelezte, hogy összekuszálódtak a lábjegyzetek a Word szövegben. A probléma többrétegű. Megvizsgáltam a saját példányomat (ami a fordító munkájának átdolgozott változata) és ott is van két hely, ahol részben kihagyott a program egy sorszámot, illetve van ahol meg duplázott, de amint Email mellékleteként elküldöm, teljesen összezavarodik. És se a tördelő, se az aki idáig mint Word-ben járatos segített, nem tud vele mit kezdeni. Fél éjszaka szenvedtem vele, de se té se tova. Szörnyű, amikor egy láthatatlan szoftveríró a markában tartja az embert. Lehet, hogy ma egész nap ezzel fogok kínlódni.

Tegnap megcsináltam a vincsplaccot. Így néz ki.

Pontosan tíz napja még fagyott. Ma már 25 fok meleg volt. Egy hét volt a tavasz, itt a nyár. Lebontottam a superlátot a fux felett, visszaköltöztetem a lakatosműhelyt a foxliba. Sőt ma a decken dolgoztam szikrázó napsütésben egy szál pólóban. Csodálatos érzés. Nekiláttam megvetni a horgonycsőrlő alapját. Egyelőre egy kézi csőrlővel indítok, ez csak kötélhez jó, de ameddig a belvizeken csatangolok ez is elég lesz. Aztán ha valahol külföldön találok valami hajóbontót, használt felszerelés kereskedést, bevásárlok egy elektromos csőrlőt, mert itthon venni egy újat, az félmillió.

Van nagy baj. A tördelőnek tegnapőelőtt meghalt a férje szegénynek. Nem fogom ebben az állapotban szekírozni, hogy csinálja a második kötet nyomdai előkészítését. Így pár hetet csúszni fog az újabb könyvcsemege....

Tegnap felszereltem a saját készítésű rozsdamentes gázolajtartályt a headbe. Mivel nics élhajlítóm, a kalapálással kialakított felületek nem valami szépek. De majd adok neki (egyszer) valami burkolatot, amit összeintegrálok az arra a falra kigondolt zuhanyozópapucs, hátmosókefe stb. firlefranc tartóval. A vékony lemez hegesztéshez kölcsönkértem a Vizáról egy elektronikus hegesztőapparátot. Istenem, hogy micsoda különbség az én primitív hegesztőtrafómhoz képest, amin csak három fokozatban lehet állítani az áramerősséget! Kéjmámor vele a hegesztés! Csak ne lenne olyan borzalmas ára....

Annyit szidtam az időjárást az elmúlt napok, hetek során, hogy nem lenne igazságos, ha most nem dicsérném.

Három napja kitört a tavasz. VÉGRE lehet ingujjban, jégergatyák tömkelege nélkül, elfagyartlan ujjakkal dolgozni. Hogy mennyire nem csak én érzem, Amapola mellett a vizen (15m-re "tőlünk" folyik a Duna) seregestül megjelentek a különféle vizimadarak, kacsák hápognak, szárcsák bukfeceznek a vízben és csapkodnak szemmel láthatólag boldogan a szárnyaikkal, ez a nagyvöcsök pár pedig egészen szabályszerűen csókolódzik, miközben le-lebuknak a víz alá, szerelemtől felhevült testüket lehűtve és némi apróhallal táplálva. Ebből lesznek azok a tüneményesen édes fiókák, amiket tavaly is lefényképeztem. Most őket örökítettem meg.

Most kimegyünk J-vel a hajóra, feltöltjük az édesvíztankokat, meg meghúzzuk azokat a csavarokat amik a kályha víztartályát a head falához rögzítik és egy embernek a fal egyik-, a másiknak a másik oldalán kell hajtani a csavart, illetve kulccsal tartani az anyát.

Na mostmár este van. Betankoltunk 850 liter vizet, úgy 20% volt még a hajóban, de nem akartam megvárni amíg kifogy, jártam már úgy, hogy anyaszült meztelenül (ráadásul télen) beszappanozva mentem ki a deckre valami tartalék kanna vizet keresni, még jó, hogy nem volt befagyva, aztán most nagyon jó volt az idő és vasárnap nincs autómozgás, ami azért fontos, mert a telepen amúgy jönnek mennek a kamionok, és az út túloldalán van a csap,  "széttapossák" a slaugot. Elcipeltük a teli kukát is a konténerhez kiüríteni, meg rendet csináltunk kicsit a hajó alatt a kacatok közt. A hulladék fákból felfűrészeltem egy nagy papundeklidoboznyit, ha megyünk Balatonra leviszem, mert amúgy minden tüzelő elfogyott odalent és éjszakára lehet hogy egy kicsit be kell még fűteni. Szóval ilyen vasárnapi "házkörüli" teszek-veszek. Ja és meghúztuk a csavarokat.

Az volt a munkarend, hogy nappal hajóépítés, este(éjjel) a Bisset második kötet lektorálása. Így egy nap olyan 10 oldallal tudtam végezni, de ahhoz, hogy igéretemhez híven májusban az olvasók a kezükbe vehessék a "Csavargók és Úri Hölgyek" című kötetet, gyorsítanom kellett. Tegnap reggel nekiálltam és ma reggel 2 órára be is fejeztem a második olvasást, javítást. Persze, ha még átolvasnám háromszor, mindíg találnék egy-egy szót, kifejezést, amin lehet gömbölyíteni, de rájöttem akkor sose lesz kész. Szerintem jó lesz. Lesz olyan élvezetes mint az első kötet. Az ifjú Bisset immáron mint tiszt hajózik sokféle tramp(csavargó) gőzösön a világ tengerein, óceánjain sokféle parancsnok alatt, sokféle kalandot átélve, míg végül megszerezve a legmagasabb elérhető képesítést eljut a luxus utasszállító "hölgyekre" (ahogy Kipling az elegáns "óceáni agár" Mail Steamereket nevezi). Az utolsó fejezetekben "első szájból" olvashatjuk a Titanic katasztrófáját, amit mint a túlélőket kimentő S.S Carpathia második tisztje élt meg.

Ma megkerestem a lyukat a gázolajtankon. Aztán megpróbáltam beforrasztani. Kiszabtam egy kis lemezt foltnak. Ahogy foltozom, egyre több apró lyuk jön elő, mint a szita. Megette a rozsda belülről. Víz lehetett a gázolaj alatt. Elkezdtem csinálni egy új tartályt rozsdamentes lemezből. Ez is legalább egy nap.

Addig is, amíg kijön a második kötet,

No. Helyén az adagoló. Csövek bekötve, olajtartály felszerelve a headbe. Kályha gázolajjal kipróbálva rendben működik. Ez már olajfüst ami a kéménycsonkon kifelé gomolyog. Szépen fűt.

Az adagoló a headben felfüggesztett tartályból kapja az üzemanyagot.

A helyhiány miatt kellett, hogy ide tegyem, de nem igazán bánom, nem baj, ha van egy nem éghető anyagból készült fal a "B" tűzveszélyes anyagot tartalmazó tartály és a kályhák közt. Semmi folyás a csőcsatlakozásoknál, tehát a rézcsövek alakítása, peremezése, illesztése tökéletesen sikerült elsőre. Ahogy nézem az üzemanyagszint az úszóházban nem is olyan magas, tehát bizonyos dülöngélés se okoz gondot tán. Szóval talán mégse olyan fekete az ördög. Elégedetten dörzsöltem a kezem a barátságos lángokat bámulva a folyamatosan melegedő olajkályha ablaka mögött. (lefényképezni nem lehet, mert amikor bevillan az akku, az üveg tükröz, vaku nélkül meg nem exponál, mert kevés a fény) Ritka, hogy valami egyből ilyen jól sikerül!

Hát nem is!! Délután még némi további rögzítésbe kezdtem a víztartály környékén, mert nem lenne jó, ha a kb. 35 kilós cucc egy zökkenőnél elszabadulna a válaszfaltól, amikor a tompa orrommal is gázolajszagot érzek a headben! MI A FENE! Olajfolyás a tartály alatt. Tapogatom a csőcsatlakozást, száraz. Hát hogy az a....! Lyukas a tartály. Hogy hogy a fenébe használták ezt a kályhát a lakóhajón a pribékek rossz adagolóval és lyukas olajtankkal?!! Tartály ki, lyukat keresni, megvan, olaj  ki, szárazra törölni, alapos szemrevételezés után látszik a parányi lyuk a forrasztásnál. A horganyzott bádog tartályt lágyforrasztással állították össze. Nagyon szép bádogosmunka, csak épp hibás. Eszembe nem jutott volna ellenőrizni, olyan megbízhatóan nézett ki. Igazából nem is bosszankodom. Megedződtem.

Második napja vacakolok az olajkályha adagolójával. Van a kukázott készletemben két régebbi tipusú és egy újabb fajta. Ez utóbbit akartam beüzemelni, de egy kulcs alkatrész, gondolom a korábbi uszályos barbár használattól teljesen demulálódott, így használhatatlan. A másik kettőből az egyik félig tele volt homokkal, valahonnan a föld alól került elő a szeméttelepen, maradt a harmadik. Ezt szétszedtem, kitakarítottam, tisztába jöttem a működésével és mindenféle vizes próbáknak vettetem alá a cockpitban rögtönzött laboratóriumban, úgy tünik használható. Egy dolgot viszont szomorúan meg kellett állapítsak, megdőlt hajónál, vagy erősebben hullámzó vizen nem fogom tudni használni a kályhát, mert az egész adagoló lényege, hogy egy úszó állandó szinten tartja a gázolajszintet az úszóházban, hasonlóan a gépkocsik karburátorához. Ha a szint valami hiba folytán megemelkedik, az üzemanyag átfolyik egy gáton és ott megemel egy másik úszót, ami azonnal lezárja az üzemanyag utánpótlást. Nos ha erősen hullámzik a víz, vagy a hajó balra dől, a nívó megemelkedése nélkül is átlötyöghet a gázolaj a maximumon és mindíg le fog állni a kályha. Hát ez van.

Lassan két napja nem esett az eső, hát ma délben megint rákezdett, megint beszorultam a ponyva alá. Az adagolónak összesikerítettem egy tartó szerkezetet, ezt pontosan kell illeszteni, mert a tűztérbe áramló gázolaj szintjét és gravitációs nyomását az adagoló elhelyezésének magassága befolyásolja. Azt reméltem kész leszek az egész hóbelevanccal ma, de az eső mindíg betesz, sokat vacakoltam az adagolókkal is, meg a festékem is elfogyott, (mattfekete hőálló festékkel fújom le az összes kályhacuccot)marad a befejezés holnapra. Főleg, hogy a vörösréz bekötő csöveket (tartályból az adagolóhoz, adagolótól az égéstérig) is át kell szabjam, de ahhoz, hogy peremezni és hajtogatni tudjam a 8-as rézcsöveket, valamennyit teljes hosszban ki kell lágyítsam, mert a réz idővel elridegedik, hajlításnál megtörik, peremezéskor kireped. Ehhez vörösizzásig kell melegíteni és hirtelen lehűteni, de nem tudom van e elég gáz a gázpuskámban, azt is kell vegyek holnap.

Jó döntés volt. Annyit szidom a profikat, most az egyszer jót is mondok. Nagy marhaság lett volna kínkódnom a kályhacsövekkel. Gyakorlatilag alig több idő alatt, mint amennyi ideig ez a naplóbejegyzés tart megcsinálta a fiú a csöveimet. Kicsit korábban érkeztem, mint a megbeszélt fél három, így láttam milyen gyorsan megy az amivel én tán napokat elkínlódtam volna. És nem lett volna ilyen  szép. Ponthegesztő, vonalhegesztő, lemezhengerítő, átmérőduzzasztó, korcoló, egyszerű, látszik, hogy sokat használt öreg, de profi célgépekkel mint a villám. És az ár mindössze 2000Ft volt. Nagyon baráti. Délelőtt felcsavaroztam a szalont a headtől elválasztó falra azokat a tartókat, amik a kályha melegvíztartályát alátámasztják, meg csavarokkal biztosítottam a rozsdamentes lemezeket, amiket tegnap ragasztottam fel a kályha köré, aztán ebéd után elhoztam a műhelyből a csöveket. Össze is raktam, bevágtam a nyílást ahol átmegy a cső a szalonból a headbe, mondjuk némi nyers erőszak és vér árán, és máris begyújtottam csomagolópapírhulladékkal a kályhába. Feleslegesen aggódtam, hogy nem lesz elég a huzat. TÖKÉLETES A KÁLYHA. Így néz ki. A néhány papírdarab rövid idő alatt átmelegítette a kályhát és a csöveket. A füstcső balra bekanyarodik, átmegy a falon, a 

headbe, ott a zuhanyállás felett vízszintesen halad és a mosdó felett felkanyarodva átmegy a mennyezeten. 

A tetőn egyelőre egy kéménycsonk van csak, erre jön majd a kb fél méter magas hőszigetelt kémény, a tetején egy szélkakassal, hogy ne így gomolyogjon össze-vissza a füst mint ma a próbaüzemnél. 

A helyes megoldás nem mindíg az amit az ember zsigerből elsőre akar. Bennem erős a késztetés, hogy mindíg mindent egyedül megoldjak, de rájöttem, hogy ez a ponthegesztősdi egy kályhacső kedvéért marhaság. OK, ha ment volna egyből, rendben van, de most azzal kínlódni, hogy lesz trafó... Kiötöltem, hogy elmegyek a műhelybe ahol kilóméter számra gyártják a különféle saválló kéménycsöveket és megbeszélem, hogy mekkorára szabjam le az anyagomat, aztán ők meghengerítik, megkorcolják a könyökök darabjait és összehegesztik. Így felhasználom az anyagomat, tehát spórolok az árból és nincs kínlódás. Csak persze kérdés, hogy hajlandók e rá. Nos minden további nélkül. (ráadásul szinte útbaesnek, Amapolára menet a villamos ott megy el 100 m-re tőlük) Reggel beugrottam hozzájuk, megbeszéltem, lemértem a sablonjukról mekkora kell a 100-as könyökhöz és mekkora a ráhagyás a hegesztésnek, Amapola mellett kiszabtam az összes anyagot a munkaasztalon, mivel lássatok csodát, se eső nem esett (bár reggel amikor kiléptem a kapun, gyengén havazott 10 percig, csak hogy rámijesszen) se viharos szél nem fújt , sőt a délelőtt közepére a reggeli plusz 4 fok is felment nyolcra, és visszaautóztam a műhelybe vele. Holnap délutánra igérik, hogy kész, azaz hét végén begyújthatok a kályhába. Délután a kályha melletti falakat borítottam be a saválló lemez maradékával. Ez nem égésállóság miatt kell, a falak bakelitból vannak, inkább esztétikus, könnyen takarítható felületet adnak.  

Reggel az esővíz be volt fagyva a hajó mellett a mosótrálcában. A szél meg olyan erős volt, hogy annyi ruhát kellett felvennem, hogy már alig tudtam mozogni benne. Meg két kötött sísapkát egymásra. Szóval tömény borzalom. Mondjuk legalább az eső csodálatosképpen nem esett. A fagyott kezeimmel és az őrjöngő széltől eltompult érzékekkel nekiálltam befejezni a ponthegesztőt. Nagy várakozás, nagy kudarc. Semmi hegedés. Ha túl soká hagyom bekapcsolva, leold a trafó védelme egy idő után. Ez nem jött be. Vajh mi a baj? Mondjuk nyilván kevés az áram. 175 A-t mérek a legnagyobb fokozatban. Ez az ívhegesztéshez bőven elég, de vajh mennyi kellhet a ponthegesztéshez? A magam paraszt agyával úgy gondoltam volna, hogy ugyanannyi. Ha valamit nem tudsz kérdezz! A Trakis boltja egy sarokra van tőlünk a Nefelejcs utcában, ott mindenféle hegesztéshez való holmit árulnak, talán értenek is hozzá. Letszem a lantot Amapolán és megyek haza. A Trakisnál van expert. (nem magától értetődő, a legtöbb boltosnak fogalma sincs róla mit árul) Nos megtudom, hogy a ponthegesztők 1000A feletti áramerősséggel dolgoznak.....A szekunder tekercs a trafón mindössze 1-2 menet!  Hm. Kell csináljak egy ilyen trafót valami nagy, másmilyen trafóból. Indul a kukázás. Mondjuk Balatonon van egy ilyesmim, csak dögnehéz és messze van.

Csak a rend kedvéért...esik. És hideg van. Amikor a legtöbb volt, akkor volt 5 fok. Helyére raktam a kályha bővítményt és csináltam vékony rozsdamentes lemezből egy gallért, meg egy vastagabb csavaros bilincset, amivel a fatüzelésű kályha füstcső csonkját összehuzattam az olajkályha bemenő csonkjával. Most az egész bővítményt még csak ez tartja, meg a víztartály, ahogy a head falának támaszkodik. A végleges rögzítéshez valamiféle lábakat kell majd kreáljak. Nagyon szeretném már kipróbálni a komplexumot, de ehhez füstcsövekre van szükségem. A kitalált 100mm átmérőjű kéménycsonk a head tetején nem szabványméret, a 120-as szabványosat vastagollottam. Kerestem gyártót, de elég komplikált, rajzot kérnek, majd adnak árajánlatot és valamikor legyártják jó drágán. Mivel van anyagom, maradt még egy tábla 0,8-as saválló lemezem a víztartályokból, elhatároztam, hogy miután lelestem hogy csinálják, megcsinálom magam. Számítottam rá, hogy a volt munkahelyem ponthegesztőjét tudom használni, de amilyen kupleráj ott lett utánam, valaki ellopta, ezért rászánok egy napot és csinálok egy egyszerű, amolyan "egyszerhasználatos" ponthegesztőt, ráadásul kifejezetten erre a célra egy jó "hosszúcsőrűt", amivel a kályhacső közepéig be tudok nyúlni. Ma hozzá is kezdtem. Csak az erős rugóval működő szorítókarokat kell megcsináljam 10mm átmérőjű vörösréz elektródákkal, és a meglévő hegesztőtrafómat fogom rákötni. Így elsőre pofonegyszerűnek tünik a dolog, kíváncsi vagyok azért tényleg az e. Holnap kiderül.

Nem tudok egy dícsérő szót se mondani az időre. Mostmár úgy tünik állandósul ez a pocsékság. Szombaton eső és viharos szél, vasárnap "csak" viharos szél (de olyan, hogy a hegesztő pajzsot majd kicsavarta a kezemből) tette keservessé a munkámat. Ma délelőtt a szokásos erős szél tépázott, majd délutánra az eső is megeredt. Ennyit a sírásról. Vasárnap összeállt a végleges formájára az olajkályha-víztartály-füstelvezető csatorna komplexum. Ma lefestettem. Így néz ki szemből. Oldalról csatlakozik a már korábban beállított  fatüzelésű kályha füstgázcsonkjához. Annak a füstje áthalad az olajkályha ablakos felsőrészén, érintkezik a víztartály oldalával és felfelé megy a kéménybe. A víztartály tele van vízzel, rákötöm a hálózatra és  a csap kinyitásakor adja  a melegvizet a headbe, vagy a konyhai mosogatóba. Ugyanerre a hálózatra dolgozik a motor hűtővizével fűtött-, illetve parti áram esetén villannyal fűtött gépházi boyler, valamint a decken lévő napkollektor boylere. Ezek már idáig is üzemeltek. Valahonnan csak jön majd melegvíz. Amíg a csaphoz ér a meleg, a cirkulációs ágon visszafolyik a víz a fenéktankokba, így nincs vízveszteség. Az automata légbeszívó a régi olajkályhákon még nem volt, ez egy olyan hatásfokot javító elmés szerkezet, mely ha nagyon beindul az égés, ettől megnő a gravitációs huzat, ekkor egy pillangószeleppel zárogatja a légáramot. A gázolaj adagolót a "BE" csonkra kell majd felszereljem, a szabályzó kart pedig, amivel a felirat szerint 20-tól 100%-ig lehet a kályha teljesítményét szabályozni, ki fogom vezetni az előlapra, merthogy ezt a meglehetősen indusztriális szerkezetet valami szép, alul-felül légáteresztő burkolattal fogom eltakarni. A burkolat az ablaknál persze nyitott lesz, hogy látsszanak a lángok.

Az oldalnézeti képen jól látszik a fatüzelésű kályhához csatlakozó füstcsonk.

Ezen a felülnézeten jól látszik az eredeti olajkályhából megtartott öntöttvas fedél. Mivel az átmérője nagyobb, mint a helyszűke miatt lekarcsúsított középrészé, elég trükkösen lehetett csak összehozni. Hogy a dülöngélő hajón ki ne nyíljon a fedél, kitaláltam rá egy súlyzárat.

Estére a betekintő ablakot is beüvegeztem. Persze ide nem jó akármilyen üveg, még a jénai tányért se gondoltam alkalmasnak, így amikor a gyári ablakos kályhát vásároltam, ugyanott vettem egy vegyestüzelésű kályhához való tartalék üveget, ehhez alakítottam ki az ablakméretet. Estére ez is a helyén volt a környezetkímélő azbesztmentes "azbesztzsinór" tömítéssel.

Botrányos az időjárás. A cockpit jobb oldalában állva a decken, mint munkapadon dolgozom, de többször bevert a ponyva alá a hózápor. Aztán időnként meg kisütött a nap. A szél hol elállt, hol meg majd széttépett. Hegtesztem a füstjáratokat. Ma az első élet hozzáhegesztettem a víztartályhoz, melynek fenekébe elöször behegesztettem a 3/4"-os betöltőcsonkot. Utána biztos ami biztos a kerti csapnál lenyomáspróbáztam és milyen jól tettem! Elsőre egy mikrohibánál szivárgott a hegesztésem.

Most érkeztünk haza Balatonról. Bár az időjárás mesze nem volt tökéletes, most délután amikor indultunk például hózápor volt, de mi azért szokásos módon remekül éreztük magunkat. Minden tüzifa elfogyott, így okulva a múltkori tapasztalaton, amikor kihasználva a szorult helyzetünket egy tán még mázsánál is kevesebb hulladék fát horror áron volt hajlandó eladni nekem a kereskedő, két délelőtt kimentünk az uca végén kezdődő erdőbe és a kidőlt vékony, az avarban korhadó fenyők közűl hazavittünk (Hm, vajon ez lopás? Én nem érzem annak, bár jogilag...) annyit, amit láncfűrésszel felaprítva megvolt a kellemes melegednivaló. Kellemes laza testmozgás.

Első olvasatra a végére értem a Bisset második kötet lektorálásának. Érdekes dolog ez. Azt hiszem mindent tudok már a Titanic katasztrófájáról. De amikor oda értem (Az utolsó három fejezet erről szól, mivel a Bisset a második tisztje volt a Carpathiának, amelyik a túlélőket kimentette.) elszorult a szivem, kifejezetten izgultam. Mintha abban reménykednék, hogy hátha nem következik be! Micsoda marhaság. De az érzéseknek nem lehet parancsolni. A szöveg részletesen ismertet minden előzményt, a történést, a tényadatokat és az esemény keltette érzelmeket. Voltak gondjaim a nyolcsoros bővített mondatokkal, pedig a Bandi már megpróbált tökéleteset alkotni a fordítással, ami általában sikerült is neki, hiszen rengeteget dolgozott a szöveggel. De a szórend véglegesítése, az árnyalatok finomítása úgy érzem az én dolgom, remélem nem érzi majd sértőnek, hogy annyi helyen változtattam a mondatain. De különösen a túlélők mentésének érzelemdús leíró mondatait nagyon meg kellett csiszolgatni. Szóval a kandalló mellett ücsörögve ilyesmikkel foglalkoztam. A kevés napsütéses időben pedig vagy fát loptunk, vagy a kertet buzeráltuk. Kegyetlenül megmetszettem a mogyoróbokrokat, melyeket arasznyiként ültettem vagy 20 éve, aztán mivel rájuk borította a billencs a murvát, hónapokig voltak eltemetve, de mostanra megfojtással fenyegetik a felettük  növekedni próbáló cseresznyefát. Ez a fa amúgy nagy sikerem, mert egy vadon nőtt sajmeggybe szemzettem be a régen meghalt kedves székely messzeszomszéd germerszdorfi cseresznyéjét és csodák csodájára (a legalább 20 próbálkozásom közűl ez az egy) megfogant. Csak idén is meg kell majd oldjam a madárijesztést, mert a rigó már, legalábbis nekem tisztára úgy tűnt, már most szemez a fával. Mostantól megint a hajón leszek minden nap, így

Pénteken kimentem Angyalföldre a Menettrendhez rozsdamentes 3/4-es menetes  csonkért, amit be kell hegesszek a kályha melegvíztartályba. Rég jártam erre, legalábbis gyalogszerrel, robogóval ugye az emberaz utat (leginkább az életveszélyes kátyúkat) nézi, nem a környezetet. Itt nőttem fel Angyalföld szivében. Gyerekkoromban mindenütt a Váci út mentén embertömegek hömpölyögtek, egymást érték a három műszakban dolgozó termelő üzemek. Most ahogy a metró Forgách utcai megállójától a Teve utca felé sétáltam, nem láttam mást csak a többnyire lepusztult, néhány helyen modernizált régi üzemi épületekben  nyílt mindenféle kis- és nagyker árudákat. A rendszerváltás egycsapásra eltörölte a föld szinéről a gazdaságtalan termékelőállítást, de nem adott helyette gazdaságosat. Mostanában csődöl be a hagyományos autógyártás. Csúcstechnika, energiaautó, hibridautó, hidrogén hajtás, vízhajtás? Megújuló energiák, vízerőmű, (majd kap a pofájára a Bős-Nagymarost anulláló ökoterrorista guruktól aki említi felelős helyen) szélenergia, napenergia? Majd ha már kint kifutott a termelés és az megy a gyarmatokra.  Helyette megjelentek a külföld levetett technikáját, gönceit (Angol-Holland használtruha csarnok, stb) árusító krejzlerájok. Jobb lenne ez? Senki nem hisz az innovációban. Senki nem hiszi már, hogy egy kis nemzet kitörésének egyetlen lehetősége lenne a csúcstechnika fejlesztése. Kutyakozmetika szalon kapja az EU-s támogatást, a hazai fejlesztésű NC vezérlést exportáló cég helyett. Seggfej jogászok osztják az észt a parlamentben. Az országot szerencsétlen balfaszok vezetik a semmibe. De az ellenzéktől sincs mit remélni. Ez a demokrácia csődje. Akik a nemzet felemelkedését kellene szolgálják, egymással marakodnak a koncért. A jobboldali ellenzék szóvivőjének mondatait legutoljára mintha Rákosi Mátyás szájából hallottam volna. Néhány apró szó nem stimmel csak, a Matyi "dolgozó nép"-et mondott ahol a Szíjjártó "embereket" emleget. Ja a főnöke meg az "elvtársak" helyett "tisztelt hölgyeim és uraimat" mond,  amúgy a szöveg ugyanaz. Puskáznak ezek?

Ember tervez, Isten végez. Tudomásulveszem. Harmadik napja hol kisüt a nap, hol elered az eső. Nem is haladtam, ahogy terveztem. Az olajkályha teste ugyan összeállt, de a víztartályt is magába foglaló füstgázelvezető rendszer félbe-harmadába van csak. Holnap lemegyünk pár napra Balatonra, kicsit pihenek, meg meg kell metszeni a szőlőt, cseresznyefát (kicsit el is késtem vele, de bő egy hete még hó esett) meg megnézni a birtokot a gazda szemével.

Na mindjárt más. Egyrészt nem esett egész nap igazi eső, bár azért folyamatosan ijesztgetett néha esett is egy pár csepp. Másrészt lesikítóztam az olajkályha alját, levágtam 2-es lemezből két csíkot (két darabból lesz a henger az ablak miatt) és a vízügyesek lemezhengergetőjével meghengerítettem az öntöttvas fedlaphoz illő 22 cm átmérőjűre. Az alsó 1mm vastag hengert kívülről és belűlről is megduplingoltam egy egy ugyancsak átmérőre hengerített lemezcsíkkal, így köztük a vékony lemezzel szorosan összeszorítva meg tudtam hegeszteni. Ehhez a vastag peremhez már  tudtam tovább építeni a felső bonyolultabb részt. Szépen haladtam, lehet, hogy holnap összeáll az egész, de a héten (főleg ha kitartana a jó idő) biztos kész lesz a cucc.

Egész nap, illetve a nap kisebbik részében, merthogy régi vitorlázók látogattak meg Amapolán és a délelőttöt átbeszélgettük, az olajkályha hegesztéssel való átalakításával kínlódtam. 1-es lemez és villannyal iszonyatos hegeszteni, állandóan kilyukad. Miután számtalan időt elszúrtam vele, este a villamoson elhatároztam, hogy inkább szétvágom és a tűzteknő kivételével legyártom 2-es lemezből az egészet, azt öröm hegeszteni. Túl sokat akarok ugyanis, azt, hogy ablakos legyen az olajkályha is, hogy látsszanak a táncoló kék lángok, és hogy vizet is melegítsen. Ehhez jelentős átalakítások szükségesek.Természetesen ma is hol esett, hol elállt, így kínomban már harmadik napja a cockpitba a ponyva alá helyeztem vissza a műhelyt, mert ezzel a terjedelmes holmival nem férek be a fuxba, a decken, vagy a hajó melleti manőverplaccon meg az eső nem hagy dolgozni. Kitavaszodhatna már....

Ma mezőgazdasági munkával telt a délelőtt jórésze. Kihasználtam, hogy kivételesen pár óráig nem esett az eső és kihúzgáltam a tavalyi paradicsomtöveket karóstúl, kigereblyéztem, felástam az ágyást, elgereblyéztem és elültettem 33 lyukba négyféle paradicsommagot. Pontos térképet csináltam, hogy melyik lyukba melyik fajtát ültettem. Amire az utolsó magokat szórtam a lyukakba már megint szemerkélt az eső, persze nem annyi, hogy az ültetvényt ne kelljen meglocsolni, csak annyi, hogy ne lehessen a decken az olajkályhát hegeszteni! Pedig azt hittem, ha elültetem a magokat, talán véget vetek a hetek óta tartó csapadékos időnek, de kifogott rajtam. Délután kilátogattam a Tönkő Gábor műhelyébe Diósdra, Gábor komoly hajóépítő komplexumot hozott létre ott, én karbon, vagy üvegepoxi rudazat ügyben kértem tőle, illetve a nála vendégeskedő experttől tanácsot, a lényeg, ár/érték arány okból marad az eredetileg is tervbevett fa rudazat Amapolára. Visszafelé benéztem a Németh Sanyihoz Érdre, hogy áll a hajójával, idén le akarja tenni vízre, hát hozzám képest sokkal rosszabbul áll és én is letettem róla, hogy idén kész leszek, de kívánom, hogy neki sikerüljön!

Cafatokra szedtem az olajkályhát. Egy lakóhajón használták korábban, sokat nem tartották karban, iszonyatos mennyiségű olajkokszot vertem ki belőle, mocskos lettem tőle mint a disznó. Most az jön, ahogy korábban írtam, hogy a tűztér felső részét össze kell hegesszem a víztartállyal és a vaskályha füstelvezető csövével. Elég kicsi a hely, ahová mindent be kell intarziázzak, de valahogy megoldom majd. Csak az olajtartálynak nincs helye sehol. Lehet, hogy a válaszfal túloldalán lesz csak hely neki, a headben. Érdekes megoldás lenne...Persze hajón vannak szokatlan megoldások. Gyerekkoromban olvastam valamelyik könyvben, hogy valakinek az ágyának a közepén ment keresztül a horgony nadrágcsöve. Elég kényelmetlen lehetett az alvás az ágyban. Ja van még egy apróság, az olajkályha-víztartály-füstgázköpeny egységet kiemelhetőre kell csináljam, mert alatta van az élelmiszerhűtő kompresszora a bilgében és ha azt kell szerelni, útban van a kályha. Szóval ilyen apróságok.

Torokfájás ide vagy oda, ma csak kimentem. megcsináltam a rögzítését a hajókályha fatüzelésű részének, lefestettem és lecsavaroztam a "kabátját", aztán beraktam a samottbetéteket és felcsavaroztam az öntöttvas elemeket. Így néz ki összerakva. A sárga ideiglenes padlódeszkákat is átszabtam, az új elrendezéshez, a hamuzó ajtó előtt majd egy vörösréz lemez szikrafogó lesz, ami takarja a most még szürke alapozóval lefestett tartószerkezeteket. A kályha alatt látszanak a vízcsövek, egy vaslemezzel fogom lefedni őket, nehogy kilágyuljanak az esetleges sugárzó hőtől. A bal oldalon van egy 6 centis légrés a kályha és az ülőbútor közt, ide meg valami hőszigetelő terelőlemezt kell tegyek majd. Gondosan elolvastam a kályha használati utasítását, bár még pontosan emlékszem, hogy is kell fűteni egy "jancsikályhában", gyerekkoromban láttam eleget apám hogy csinálja, meg Balatonon most is zárt tűzterű, hasonlóan ablakos saját gyártmányú kandallóval fűtök, szóval szinte minden vastagon szedett utasítást megszegek, pl. legközelebbi éghető anyag minimum fél méterre, minimum 4m magas, legalább 14X14 cm-es kémény, legalább 30 légköbméteres helyiség stb., de nem aggódom különösebben. Pótlólagos hőterelővel kivédem a gyulladásveszélyt a közeli bútorral, kisebb tüzet rakok, illetve leszabályozom az égést a levegőutánpótlás oldalon, így a helyiségméret se lehet gond, a kémény meg ha alacsonyabb, kicsit rosszabb lesz a huzat, legalább kisebb lesz a teljesítmény, 6kW úgyis sok a szalonba. Ja és 120-as cső helyett csak 100-as fér be, az is fog a teljesítményen. Igazság szerint kisebb kályha is elég lenne, de ennél kisebb nincs. A Slocum egy bádogkannából csinált kályhát és még kenyeret is sütött rajta, bár fogalmam sincs hogy csinálta, de biztos nem kerített túl nagy feneket a dolognak és biztos neki se volt 4m magas kéménye. Ahogy a P mondja a service manuálba hülyék írnak hülyeségeket hülyéknek. Szerintem főleg azért írják őket, hogy kivédjék a pereket. Azért biztos ami biztos, berakok egy szénmonoxid érzékelőt és szénnel (bár a kályha alkalmas rá) sose fogok fűteni. A szalon ajtón meg lesz egy külön nyílás, ami ha ég a tűz a kályhában (vagy a gáztűzhelyen), mindíg nyitva lesz. A Szimonék is azért haltak meg a Dunán három éve, mert az olajkályha elfogyasztotta az oxigént a hermetikusan lezárt kabinjukból.