No. Szent Heverdel napja van ma. Most ébredtem. Éjjel belecsaptunk a Múzeumok Éjszakájába. Az eső meg éppen esik, így a hajó melletti aktuális famunkákról szó se lehet. Szóval ma pihenek. Úgy kezdődött, hogy pár napja láttam a TV-ben a Földtani Intézet palotájában lévő múzeumból egy filmrészletet, ahol célzás is történt a Múzeumok Éjszakájára. Ebből azt szűrtem le, (mint kiderült tévesen) hogy itt is lesznek események. Többször jártunk arrafelé és mindíg éppen be volt zárva a gyönyörű épület pedig mindíg szerettük volna megnézni belülről, meg persze az ott lévő régiségeket. Engem csodálattal töltenek el a régi kövek, nekem egy karbon kori (olyan 400 millió évvel ezelőtt, amihez képest a pleisztocén amit szintén réginek gondolunk mindössze 2 millió éves) antracitba ágyazott fosszila megmozgatja a fantáziámat és az dők mélyébe zuhanás élményét okozza. Szóval ehhez képest éppen hogy csak elindulánk, elkezdett esni a jó kis áztató aprószemű kitartó eső, aztán a kapu meg mire kissé átázva odaértünk zárva volt. Remek. Visszacaplatás a 7-es buszhoz (naná, hogy nincs a megállókban fedél, ki bírja azt pénzzel, hogy a vandálok állandóan tönkreteszik), irány az elektrotechnikai múzeum. Amúgy a vandálok nem egy vékony elhanyagolható réteg, ráadásul egyre szaporodnak, ahogy az álltalános elhülyülés és gagyisodás rohamosan terjed. Csak kinéztem a busz ablakán és a Thököly-Dózsa György sarkán épülő "lakópark" (a lakótelep mai neve) iszonyatos rendetlen területén megakadt a szemem egy raklapnyi, az esőben ázó cementen. Volt vagy 10 zsák. Otthagyták pénteken, ahogy kiesett a sörösüveg a dolgos kezükből a műszak végén, pedig napok óta mondja a meteorológia, hogy esős hétvége várható. Mit mondjak? Ha egy német meglátja, bólogat (akármennyire is ordenáré módon üvöltözve issza le magát a gusztustalan állatja amúgy a tsikosch, gulasch paprika tschárdában nálunk) mindjárt tudja, hogy északbalkánon jár. És igaza van.
Na szóval a múzeum. Nekem mint szakmabelinek egy külön rövidtávú időutazás, sok kiállított tárgy gyerekkoromból, vagy éppen az Üteg utcai technikumból ismerős. Csodás eszközök a Ganz időszakból, amikor a német BBC-vel pariban volt a magyar műszaki fejlesztés és ipar és a magyar mérnökök adtak példát a világnak. Csak, hogy Jedlik Ányost, a dinamó elv feltalálóját említsem (érdeméből semmit se von le, hogy a gyakorlatban Siemens hasznosította elöször), Vagy a Déri, Bláthy Zipernowsky zseniális hármast, akik az első transzformátort megalkották. Lelkesedésemben meg is beszéltem az egyik múzeumos hölggyel, hogy örömmel elfogadják a pincében lévő első magnómat, egy Terta 811-est. Akár még működöképessé is tehető, mert kifogástalan állapotban raktam félre annakidején, de biztos nem indul be egyből.
Na onnan továbbra is szakadó esőben kigyalogoltunk a Deák térre és a múzeumbuszal átmentünk a Szépművészeti Múzeumba. Itt kiderült, milyen szerencsénk van, hogy a mindenhová érvényes belépő karszalagot az elöző helyen vettük meg, mert itt iszonyatos volt a sorbanállás a pénztárnál. Kicsit nehezen viseltük a rettenetes tömeget, akikből a fülledt melegben gőzölgött kifelé a kinti eső párája. Festményből nem vagyok képes túl sokat befogadni egyszerre, inkább csak csemegézek, mindenesetre feltünt, ami korábban valahogy nem, hogy a XIII. XV. századi oltárképek többnyire mennyire hitvány festmények voltak. Valamennyi Mária karján tekergő Kisjézus feje egy legalább harminc éves dagadt bárgyú férfi arcát hordja, de a Madonnák se sokkal különbek, aztán látni vélem, hogy ezeket az alkoholistákra emlékeztető arcokat még csak-csak megfestette valahogy a "Mester", de az alakok többi részét ráhagyta az inasokra, olyanok, mint amikor fotomontázzsal ráteszik valaki fejét egy másik, oda nem igazán illő teste. Igazából az emberi tekintetek, a valódi arcok, a szép, vagy akár csúnya, de "igazi" érzések, arcok, formák a XVIII. századtól láthatóak. A végletekig tökéletesedés ezen az úton befejeződött a XIX század végére. Én meg is értem, hogy amikor az impreszionisták berobbantak, akkora volt a skandallum, mert hisz egy sok évszázada folyamatosan egy irányba történő fejlődési folyamat tört meg.
A múmiáknál kevés híjján öszetiportattunk, úgy hogy irány a "Láthatatlan Kiállítás" azaz a vakok által működtetett intézmény, ahol ők vezetnek minket tökéletes sötétségben megszokott dolgaink közt, hogy megtudjuk, milyen is az ahogy ők élnek. Na újabb pofáraesés, előre kellett volna bejelentkezni, mert a dolog természeténél fogva egy vezető csak 8 fős csoportokat gardíroz és a csoportok meghatározott időpontokban indulnak, mára minden hely betelt. Sebaj, jót sétáltunk az esti Népligetben, merthogy hálistennek elállt az eső és levegő isteni volt a múzeum fülledt büdössége után. Tovább metrókkal a Batthyányi térre, ahol a régenvolt "Kassa" dunatengerjárón hajózási kiállítás, sok makettel, mellette egy öreg dunai vontató (30 év után láttam ismét működőképes Jendrassik segédgépet, ő is egy nagy ember volt, az, hogy mára csak a Bosch rendszerű dieseladagoló terjedt el a világon, az a kommunista diktatúra "dicsősége" ahogy ezt a csodálatos magyar feltelálót kiüldözte az országból) harminc év után ismét beszívtam a két Láng főgép közt állva a gépházban ugyanazt a gázolajillatot, mint amikor fiatalon beszálltam a szemre csaknem ugyanilyen gépházi elrendezésű "M/S Újpest" folyam-tengerjáróra. Mellette parkolt egy aknásznaszád kedves katonákkal, köztük egy katonalánnyal, a gépházat kivéve mindenhová bemehettünk, csak azt nem engedték, hogy a fedélzeti gépágyúval legalább egy rövidsorozatot leadjak a kivilágított szemközti parlamentre, pedig talán ez lenne az egyetlen kritika amiből a sok seggfej rájönne, hogy marhára elegem van mindnyájukból. Mindent öszevéve a hajókon töltöttük a legtöbb időt, ami rendben is van, meghallgattunk a Szent István csatahajó legutolsó búvárexpediciójáról egy beszámolót, aztán elbuszoztunk még a Mezőgazdasági Múzeumba és itt töltöttük a hajnali kettőig tartó maradék időt. Három óra volt amire ágyba kerültünk, szóval a kicsit hosszabb alvás menthető.
