Most hogy ilyen komplikált minden dolog a vacak kezemmel, különösen bosszant ha feleslegesen dolgozom valamin. Most ez történt. Miután szépen megcsináltam azokat a léceket amik a csónak fenekére jönnek koptatónak, a felcsavarozáskor eltört először az első, majd a második is. Nem bírták a két irányba történő térbeni hajlítást. Úgy, hogy kőrisből ismét ki kellett vágjam, egyelőre az elsőt, ismét lecsiszolni, lekerekíteni, kifurkálni, besüllyeszteni a csavarfejeket, alákenni epoxival, felcsavarozni. Körissel már nem tud az a malőr megtörténni, mint a vacak egzótával. Fent van a második szkeg is a kerékkel, csavarozva, ragasztva és az illesztésnél kikerekítve és két réteg üvegszövettel megerősítve. Le akartam fotózni, de bent felejtettem a fényképezőgépet és nem volt kedvem visszaevezni érte a hajóra. Érdekes dolog a vékony jégen "evezni". Először a csónak billegtetésével meg kell törni a jeget, aztán beülni rendes evezőpozicióba a padra és az evezőket beütni a jégbe, hasonlóan mint amikor a vízbe meríti az ember, csak persze erősebben, mert máskülönben csak kaparászás lesz a dologból. Aztán vagy megindul a csónak, vagy megint billegtetve kell törni tovább az utat.
Ma meghozta a futár Ausztráliából az új hajóklotyót. Az a helyzet, hogy "RP" akivel valaha együtt kalózoztunk a Balatonon és Ausztráliában él már jó pár évtizede, most éppen (többek közt)hajóvécét fejleszt ( http://www.sumobrain.com/patents/wipo/Pump-assembly-marine-toilet-connection/WO2011101309.html ) és az első próbadarabot mi fogjuk tesztelni. Merthogy a mi igénybevételünk azért más, mint azoké akik egy évben csak néhány hetet használják a szerkezetet, ha nálunk nem romlik el egy évig, akkor máshol kibír 20 évet is. Nagyon csinos darab, de amíg meg nem gyógyul a kezem remény sincs rá, hogy beszereljem, mert a szorongatott helyen a csőcsatlakozásokat megbontani, újra szerelni aligha sikerülne. Rágondolni is rossz, hogy belevágok, leszerelem a régit és nem sikerül beszerelni az újat, kezdhetünk vödrözni. Ami a balatoni hajón mondjuk minden további nélkül működött, de mostanra azért elszoktunk tőle.
Ma szégyenszemre ellógtam a napot. Olyan randa esős idő volt egész nap, hogy ki se mentem a hajóról. Volt kíváncsi kérdés, hogy működik a leszedhető rögzítés a törött kezemen, nos így.
No idáig jutottam. Még a natúr részekre jön vagy két réteg gyanta, de attól a látvány már nem fog változni. A betűknél az apró karchibákat (merthogy vannak sajnos) kihozta a színezés, de hát ez ellen már nem tudok tenni semmit. Azért nem olyan rossz. Találtam egy magasfényű, különlegesen ellenálló UV stabil német zománcfestéket a hajón a zsákmányolt készletből, amit az elköltözött asztalosok még két éve itt hagytak, RAL 7035 világosszürke (
Estére késznek nyilvánítottam a dinghy belső részét. Már csak festeni kell. Felvéstem az orrtükörre a nevét is (a betütipus egyébként "celtic", ugyanaz amivel Amapola orrára is felírtam a nevét), erre majd az egész nap ráment a vacak kezemmel. A kép csalóka, a hosszirányú képtorzítás miatt az orrirányból készült képen az orrtükör látszik szélesebbnek. A fartükrön van az "Y" alakú erősítés. A tükrökön lévő két bevágásba fekszik bele az árboc ledöntött állapotban és tartja a ponyvát amivel majd le lesz takarva, amikor a darukarokon lóg. A fartükör bevágása a "védlizve" való evezésnél is hasznos. A széleken lévő furatokba köt be majd az emelőkötél. A bevésett név betűit epoxigyantába kevert sötétbarna faporral fogom kitölteni, így a név "örökre vasalva". Ez a barna trópusi fa, a parkettások kidobott hulladéka, az a fajta amiből a sarkok belső íves része készült egészen sötét színű, a csiszolata viszont gyantában kis mennyiséget keverve először vörösre színezi azt. Namármost amikor a sarkokat kerekítettem pár hete géppel csiszolva, szállt a por mindenfelé, többek közt a szakállamba. Na mondtam majd kimosom belőle. Hát nem sikerült valami tökéletesen, mert a vízben is vörös levet engedett, beszínezve a fehér szakállamat. Úgy néztem ki napokig mint Vörös Erik viking király..
kezdetben 5 méterenként állt velem szemben egy-egy sárga csilivilimellényes rendőr (én pont a rendőrlánnyal szemben állok, gondoltam ha gumibotozni fognak bennünket ő tán nem üt akkorát), aztán ahogy jöttek egyre többen hátulról és nyomtuk befelé a kordont és nem kíméltük a torkunkat se (Orbán takarodj, demokráciát, köztársaság, bóvli, ezek voltak a leggyakrabb jelszavak), lettek rendőrök először kartávolságban, aztán eléjük még egy sor készenléti rendőr könyöktávolságba gázálarccal, könnygázzal, könnygázpuskával, sisak a derékszíjon, kis terpesz, kemény tekintet, a harmadik sorban igazi bevetési overallban teljes aranyparolis akcióparancsnokkal, legalább két csillag, szóval minimum ales. Életemben nem tisztelt meg ennyire a hatóság, amikor Siófokon bevittek az őrsre megverni úgy 40 éve, fele ennyi rendőr se jutott rám. Persze ez egy békés tüntetés volt, szóval annyit viccelődtünk, hogy némelyik rendőr teljesen kiesett a szerepéből, remélem nem fogják szegényeket megfenyíteni, mert esetenként elröhögték magukat. Amúgy válogatott jókiállású legények voltak, különösen a bevetésiek, nagy kár, hogy csak ilyenkor veszik őket elő a naftalinból és nem az utcán ügyelnek a rendre napközben, talán kevesebb lenne a csirkefogászat, mint így, hogy a fegyelmezett testtartás és kemény tekintet helyett csak cingár, zsebredugott kezű, tarkóra tolt sapkában cigarettázó, vagy autóban szundikáló takonypóc közegeket látok mindenütt. Volt persze hülyeség (szerintem) köztünk is, egy lányka gigafonnal a kezében folyamatosan azt üvöltötte, hogy "menjünk be", ilyenkor persze mindig van aki csatlakozik, de nekem semmi kedvem nem volt könnygázt szagolni, meg a bilincs se tudom, hogy ment volna rá a gipszemre, így mindíg megkérdeztem tőle, hogy mégis, mi a fenét csinálnánk odabent? Mi békés tüntetők vagyunk akik egy bejelentett tüntetésen élnek állampolgári jogukkal, ez nem a TV székház ostromló csőcselék. Volt egy kopasz gyerek is átütő cefreszaggal (majdnem olyan rossz volt mint a könnygáz) akit szintén gyakran kellett csitítsak, egyrészt ártott volna a renoménknak, másrészt sajnáltam volna szegényt ha ott verik meg a szemem előtt (amúgy egész meghatódtam, ahelyett hogy leütött volna egyszercsak így szólt "magának azért nagyobb élettapasztalata van"). Amúgy a bulira meghívottak a főbejáraton mentek be rettenetesen megerősített rendőri biztosítással, de a legfőbb ártókat nem láttuk, a lezárt utcákról autóval jutottak az épülethez és a bal oldali cselédbejáraton sunnyogtak be félve szembesülni a népharaggal. Merthogy ez nem a komcsi, libsi, fenetudjami, amit rá szoktak sütni a magukat nemzetinek mondók a "másikakra", hanem százezer szabad polgár tiltakozása egy diktátor nyomulása ellen.
Nem mondhatnám, hogy az éjjel valami nagy vígasságot tartottunk, pillanatnyi hangulatomból ennyire futotta, de mielőtt elkezd valaki vigasztalni, nem vagyok, vagyunk szomorúak, csak mostanában komolyan vesszük az életet.