Hajónapló

Már szombaton nekiálltam előkészíteni az elszántott horgonyaim áthelyezését, de mint írtam a vasárnapi naplóban, csúnyán felsültem vele. Így zártam vasárnap este "Holnap rámegyünk SP-vel ketten".... na EZ SE jött össze. Olyan bolond szél volt tegnap, tegnapelőtt, hogy nem lehetett a vízen manőverezni. Annyit tudtam vasárnap nagy nehezen (állandóan elfújt a szél, mert nem tudtam egyszerre evezni is meg kötéllel, horgonnyal bíbelődni) elvégezni, hogy leraktam egy 15 kilós "fischerman" horgonyt  ( az "admiralitás" fémkeresztrudas változata) és kikötöttem rá a Tequilát, hogy le tudjam róla választani a bóját láncostul, megcsúszott bójakövestül és és egyéb firlefrancostul, amik mind arra voltak hivatottak, amit idáig hűségesen teljesítettek is, hogy megtartsák a vitorlást. De ez az extrém nagy szél még nekik is sok volt, ahogy Amapola két farhorgonyának is. 

DE. Némi tépelődés után úgy döntöttem, hogy a farhorgonyokat hagyom ott ahova elcsúsztak, tkp "beszántottak". Merthogy a kikötőkötelek húzogatása során megállapítottam, hogy a déli horgony úgy egy métert mozdulhatott el a fenéken, az északról tartó meg még ennél is kevesebbet. És ha ezzel megfogták a hajót ebben a nagy viharban, akkor ott jók ahol vannak, bűn lenne hozzájuk nyúlni. Na ezzel a munka minimum  elharmadolódott.

Na tegnap tegnapelőtt szó se lehetett manőverezni ilyen precíz munkát a vízen, és még ma is friss szél volt, ami próbára tette a tudásunkat, de vitézül megcsináltuk. Kellett hozzá némi gógyi, mint mindenhez, sokat használt az a bója amit leraktam a déli horgony láncára jelölőnek, hogy mutassa az irányt, mert meg tudtunk rajta kapaszkodni és kötéllel ereszkedve a szél ellenében, érzékeny motorhasználattal pozícionálni magunkat, de a legtöbbet persze a SP kurblis állványos csörlője segített, anélkül esélyem se lett volna felvenni a mázsánál nehezebb követ az iszapból. Ami még rajta volt egy nehéz öntöttvas gépelem meg emlékeim szerint egy kis horgony az biza elveszett. Vagy leszakadt a vihar rángatásától, vagy elnyírta a sekli csavarját a folyamatos mozgás, maradt a betonsúly. Majd ha nagyon sok időm lesz körbetapogatom mágnessel a feneket, de egyelőre jó így ahogy van, minden a helyén és se vér nem folyt, se a derekam nem sz@rt be (most felvettem a súlyemelő övet). Még a fisherman horgonyt is csak úgy félkézzel felkaptam és lemostam az iszapot róla a vízbe tunkolva, hogy ne koszoljam SP hajóját, magam is meglepődtem milyen jól bírom. Aztán ha már ott voltunk elmotoroztunk az Angyali szigetre ahol SP egy ablakpárkányt  betonozott ezen a nyaralón (amit amúgy ő épített valamikor régen)

a régi kőműves szakmájában nosztalgiázva, és megöntöztük a kötésben segítve a betont. És egy kicsit még sétáltunk is a VALÓBAN angyali környezetben.

Mi is csodás helyen lakunk, de ez meg tényleg maga a paradicsomi béke. Mindent összevetve eredményes nap volt.

JA  a tegnap. Adva volt a 2,5 x 1,25 méteres munkaasztal, amin a 3 m széles tekercsből le kellett vágni egy 1,5 x 3,5 m-es kamion ponyva darabot. Körbe oszlop fal és egyéb tereptárgyak. J-t is befogtam, mert kellett még egy kéz, de ezt is sikerült megoldani.

Varrás következik. De az már legkorábban holnap. Lezuhanyoztam magamról a horgonymanőver mocskát, megebédelek és ma már csak pihenek, mert azért mindennek van határa, vegyük már komolyan ezt a nyolcvanat!

Reggeli saját termésből.

Ez is EGY darab paradicsom.

Hozzá persze mindenféle bolti termékek, kápia paprika, lila hagyma, fokhagyma, Gorgonzola sajt, tepertő, hideg tej és rozskenyér. A kenyér az utolsó sercli volt, boltba kellett menni pótlásért. Mondom J-nek ha van kedve menjünk autóval, lóg az eső lába, nincs kedvem biciklivel elázni ha beindul, úgyis fogytán a tej itthon, azt meg kartonszám szoktuk venni (csak UHT tejet iszunk, az eláll, mert naponta boltba járni nem szoktam) így beröffentettem a Suzukit. Hamár, akkor felgyűlt a göngyöleg, amióta 50 Ft-ot ér egy PET palack, sörös doboz, gyűjtöm. Hát a boltban SZOKÁS SZERINT sor a MOHU automaták előtt. Vagy 8-an állnak előttem. És van aki nagy zsákokkal. Szakadt csöves dobálja bele a gyűjteményét. A horpadt palackokat többször is visszadobja a gép, de ő nem adja fel, csak dobálja, nyúlkál a gépbe, kétszer is oda kell jönnie az eladónak  szerelni, a csúcs az amikor olyan sörösdobozt dob be amiból folyik a lé, na ettől aztán végképp megadja a technika magát, ismét jön a személyzet nagytakarítás. Mi meg ugye várunk. Látszik az idő az nála értéktelen unott pofával ácsorog, amíg a személyzet további segítséget hív, újabb takarítás, gombnyomogatás káromkodás (ők is én is) resetelés, végre elmegy a csöves, előttem egy nagydarab pacák nagy zsákkal, nála mondjuk nincs géphiba, csak rengeteg bedobnivaló és összesen két gép van. Végre sorra kerülők a 12 db-os gyűjteményemmel, gyorsan végzek, de az egész eltartott legalább 20 percig. Mondta valaki, hogy a MOL-nak 33 milliárd forint plusz bevétele lett a vissza nem váltott palackokból. Nem igaz, hogy ezt így kell.... hogy csak így lehet csinálni. Hogy EZT velünk emberekkel meg lehet csinálni. Vagy egy órát tartott mire lenyugodtam, úgy felhúztam magam.

Mire hazaértünk valamelyest kitisztult az idő, nekiálltam a munkacsónakkal az egyik megszántott horgonyt megpróbálni felszedni. Csak arra volt jó a dolog, hogy kidögöljek, a horgony csak röhögött.  A lánccal való kínlódás után talpig sárosan remegő inakkal lezuhanyoztam, megebédeltem, majd elhanyatlottam és az imént ébredtem fel. Holnap rámegyünk SP-vel ketten, miután az ő nagy csónakjára felszereljük a darut, az elvileg egy tonnát felhúz. Hiba volt kézzel megpróbálnom... ráadásul ahogy a hülye filmben van "tudtam, csak nem sejtettem". Benőhetne már a fejem lágya.

Hát nem sikerült megtalálni a napelemet amit a vihar elvitt. Tegnap este és ma délelőtt neoprénben közlekedtem a vízben a hajó körül. Alaposan kidöglöttem mert a sulyom nagyon megnehezítette a munkát, de semmi eredmény, feladom. Ilyenkor mindig hallom boldogult édesanyám intelmét, aki amikor valami kár ért és azon keseregtem, csak annyit mondott "kisfiam írd a veszteséglistára"! Na ez van most is. 

A munkacsónakkal való manőverezés közben, figyeltem fel a kiáltozásra (nem segítségkérés volt, inkább harsány röhögés), előttem felborultak egy túrakenuval. Beeveztem értük, szerencsére meleg a víz és mind a négyükön volt mentőmellény, kihúztam őket, mégcsak el se igazán úszott semmijük, szóval a szó legszorosabb értelmében "megúszták" a kalandot, mire a helyére raktam a csónakot (mert befejezettnek nyilvánítottam a keresőakciót) és elsétáltam az Ervin sólyájához ahova kihúztam őket, már el is tűntek.

Napló az őszinte ugye. Hát bevallom elb@sztam.... Kezdődött ott, hogy a TEMU-s szivattyú csatlakozója nem az a méret ami nekem  kell. Nagy körülményesen csináltam magoldást, de nem szívja fel a vizet. Kicsi a szívónyomás, még a visszacsapó szelep se nyit. Vödörből remekül dolgozik a pici, csakhogy a fenéktanból nem kapja fel a vizet. Nem a TEMU hibája, legalábbis abból a szempontból, hogy nem hibás, rossz minőségű terméket kaptam, csak nem azt ami nekem való. Kevés volt az info, a megadott műszaki paraméterek hiányosak voltak, és én persze, pláne így utólag, lehettem volna óvatosabb is. Most körültekintőbb voltam és megrendeltem ezt. https://eur.vevor.com/.../12v-40psi-misting-diaphragm... Sajnos a legfontosabb műszaki paraméterek itt is hiányoznak, hülye kereskedők csinálják ezeket a honlapokat náluk még hülyébb informatikusokkal karöltve, de az alapján amit látok reménykedek, hogy nem esek megint pofára. 

Kellemes hűvös volt a reggel. Nekiláttam a bojler nyomáspróbának. Két csonk van a (rozsdamentes ipari szódásballonból készített) edényen, alul a töltő, felől az ürítő. Az alsóra applikáltam egy rossz biciklibelsőből kivágott szelepet

a felsőre meg egy manométert.

Aztán kompresszorral felnyomtam 2,5 bar-ra a nyomást, és mosószer habot csináltam egy kupakján kifúrt PET palackban, amivel kerestem az újratömített fenéken, hogy szivárog e.

Jól tettem, hogy így tettem, mert bizony szivárgott (buborékot fújt), utána kellett húzni körben, majd a 12 csavarból kettőt is ki kellett hajtani és menettömítővel megkenve újra meghúzni. De a végén tartotta a nyomást fél órán át, így készre jelentettem saját magamnak.

Megjött a Temutól az új szivattyú (mindig azt hazudják, hogy házhoz hozzák, frászt, át kellett érte csónakázzak az RSD túlpartjára a TESCO falán lévő csomagpontra), bár remekül működik, de nem felhőtlen a dolog, mert a vízcsatlakozás nem azonos méretű ( ez sajnos nem látszott a neten), ki kell találjak valami átalakítót.

15:57

Ebéd után eldőltem és elaludtam. Felébredve mondom körülnézek odakint, lenne tennivalóm. Aztán ránézek a hőmérőre az árnyékban az "esernyő", szóval a műhely mögött, szűk 40 °C itt lenne dolgom, lenyomáspróbázni a villanybojlert amit tegnap összeraktam.  A télikertben 36 fokot, az árnyékos tornácon, ahol a Sz kutya "hűsöl" csak 35, idebent viszont a 27°C kifejezetten hidegnek tűnik, úgy döntöttem idebent maradok. Majd holnap inkább korán kelek és reggel elintézem a nyomáspróbát. Nem véneknek való az idő.

Reggel korán kifejezetten kellemes volt még a hőmérséklet. Pár napja learatták a búzát

A napraforgó meg tisztára olyan mintha Van Gogh festette volna.

Ez ott középen olyan mint én. Az összes többi nagyjából ugyanarra néz, de ő az egyetlen ami szembe megy az általánosan elfogadott szokással.

És nemcsak most, harmadik napja figyelem, következetesen hátat fordít a többieknek.

Dolgoznak a méhek, ott látni a legfelső képen pirossal bekarikázva a kitelepített kaptárjakat, nem is mentem közelebb hozzájuk, a múltkoriból, amikor egyikük szó szerint "fülön csípett", tanultam.

Délelőtt itt volt az Árvai Laci, kedves barátom, az M/S Petőfin hajóztunk együtt. Jót beszélgettünk magunkról, az életünkről és a világ folyásáról. HÉV-vel érkezett, csónakkal hoztam át az innenső partra, kora délután vittem vissza és a lelkére kötöttem, hogy jöjjön többször "amíg lehet". Merthogy bár ő pár évvel fiatalabb nálam, de hát egyikünk se tudhatja meddig beszélgethetünk még a hús lombok alatt a szellős, árnyas  kerti pavilonban, egyikünk se fiatalodik.

0:22

Van nálam néhány kölcsönkönyv, melyeket magvas és nehezen emészthető (ráadásul az apró és fehér alapon rejtélyes okból szürkével nyomtatott betűikkel a szar szememmel kínban olvasható betűik), tartalmuk miatt, lassan, részletekben olvasom immáron vagy egy éve. Summázom. Nincsenek új gondolatok. Minden megtörtént már, mindenre volt már példa és mindent leírtak, elmagyaráztak az emberek szájába rágták, de az ember legfontosabb ismérve az, hogy SEMMIBŐL SE TANUL (többek közt ezt is olvastam valahol). Szóval ma (most nézem elmúlt éjfél, szóval tegnap) a HÉV-en zötyögve (ott különösen nagy bravúr) olvastam Réz Pál, Parti Nagy Lajos által szerkesztett memoárkötetében a jeles történészről Szűcs Jenőről amit Réz Pál elmesélt. A rendszerváltás nagy kavalkádjában Szűcs kinyilatkozta, hogy ez a vékony réteg értelmiség nem lesz képes végigvinni az ország demokratizálódását, az fog történni, hogy a rendszert az állampolgárok el fogják vinni vissza valamiféle autokrácia felé. Aztán akkoriban volt a glasznoszty és a peresztrojka és a Gorbacsov, és azt is leírta, hogy egyáltalán nem biztos benne, hogy ez nem fog ugyancsak bedőlni, mert a Szovjetunió hiába hullik darabokra, Oroszországban erős a "remanencia" (ezt a szót már én alkalmaztam a lényegre). Aztán Szűcs (akiről bevallom e könyv olvasása előtt semmit nem tudtam, de ezek szerint korszakos zseni lehetett) 60 évesen öngyilkos lett és mostanra minden bekövetkezett amit megjósolt, vagy amit csak jelzett, hogy tart tőle. MINDEN!

Másik könyv Carl Sagantól a  Milliárdok és milliárdok. Idézek a 181. oldalról: Mìly szerencse a hatalmon lévők számára, hogy az emberek nem gondolkodnak. És tudjátok ki mondta? Sose jönnétek rá..... Adolf Hitler. Szóval minden megvót má' mondva, MINDEN.

Na jóccakát!

12:27

Felaprítottam láncfűrésszel a fenyő maradékát, szóval az ágak vastagját, deponáltam a tornácon a tüzelnivalók közé, két év száradás után mehet a kályhába, leginkább elő- és utótélre könnyű tűznek, vagy nehéztélre gyújtósnak. Még így is lett négy talicska himi-humi ág a komposztba, de végre ennek is a nyakára léptem. Végezetül kireszeltem a láncfűrész fogait, hogy a legközelebbi használatra maximumon legyen. Ma már csak pihenés lesz, mert végülis hétvége van.

Kifárasztott mindkettőnket az ünneplés. A tegnapi napot átlustálkodtuk mindketten. A mosogatóban kazalban a szennyes edény és én se csináltam semmit a maradék fenyőgallyakkal, meg semmivel. Na de ma belecsaptunk.

J a konyhában pipőkézett

én meg a maradék fenyőt aprítottam. De nem erőltetem már annyit mint három napja, az sokat kivett belőlem. Különben is azóta elmúltam 80, érzem is, már nem megy úgy a meló mint három napja. 🙂 Szóval még hat talicska ment ki a komposztplaccra, mostanra így néz ki a helyszín.

Ez volt a csúcs legvastagabb része, ami letört.

Ez már láncfűrészes munka és azon a vas  fűrészbakon villámgyorsan fog menni.

Ha ezzel megvagyok és tartósan megjavul az idő, neki kell lássak a cockpit pilothause új ponyváját kiszabni és megvarrni, ettől félek egy kicsit, a régivel úgy 15 éve sokat melóztam és akkoriban sokkal ügyesebb is voltam, mostanra körülményes  vagyok és határozottan beszari. De ezt muszáj megcsinálni méghozzá most, mert jön a tél, még ha nem is látszik. Ebből a szempontból határozottan jót tett ez a vihar, mert ha nem szakítja fel az elöregedett ponyvát, alighanem tovább halogattam volna a cseréjét, ami ha a szakadás télen következik be, sokkal kedvezőtlenebb lett volna mint most. És akkor még ott van az elszántott horgonyok és bójakő visszahelyezése az eredeti helyükre... ja és ki kéne búvárkodni egy teniszpályányi területről az elrepült napelemet.... és ami most még hirtelen eszembe se jut, és ez még csak a viharkár, mert a szétszedett villanybojler még ott van a munkaasztalon, márpedig a ponyvát azon kell majd szabjam... ajaj.

Apropos vihar. Amikor kitört és idebent topogtunk, hogy milyen károkat fogunk elszenvedni, miközben kimenni is képtelenség volt a házból, a Szmájli kutya, aki nem fél dörgéstől, villámtól, puskalövéstől, semmitől és senkitől, nála sokkal nagyobb staffordshire terriernek is nekiment ( egyszer láttam megijedni, amikor egy kicsinyeit féltő hattyú gúnár pont előtte ugrott ki a rekettyésből hatalmas szárnyait széttárva), aggódva jött oda hozzám, én meg dühösen elhessentettem, hogy hagyjon békén, mars a helyére, nem fogok pont most vele foglalkozni. De nem ment csak megállt és nézett rám. És ettől elszégyelltem magam. Hogy milyen bunkó vagyok, hogy ő most együttérez, hogy tán ő is fél ahogy én, hogy mi lesz a hajóimmal, hogy egyszercsak leviszi a szél a háztetőt a fejünk fölül, különösen, hogy az ő érzékei, érzései a természet jelzései irányában sokkal fejlettebbek mint az enyém. És megsimogattam és elnézést kértem tőle és megnyugtattam és akkor már békésen lefeküdt a helyére.

Más. Többen említették, hogy a fenyőt "nem lehet komposztálni". Nos nem kétlem, hogy a dolognak van igazságtartalma. A fenyő a magas gyantatartalom miatt nyilván lassabban korhad és ha a komposztot kizárólag csak kerti televény hasznosítás szempontjából értékeljük akkor e tulajdonsága miatt nyilván nem ideális anyag. VISZONT! MINDEN ami él, vagy élt egyszer, szükségszerűen "komposztálódik", a fenyőerdők is elég jól elműködnek, miközben nem hallottam még róla, hogy a medvék kihordták volna a letört ágakat, kidőlt fákat a konténerbe. Porból lettünk és porrá leszünk, szóval előfordulhat ( vagy inkább valószínű), hogy én előbb "komposztálódok" majd, mint azok a fenyőtűs gallyak amiket most taposok laposra az erre a célra szolgáló placcomon.....jakérem, ilyen a szelaví.

7:54 Túl a 80-on, avagy vége a 70-kedésnek, gondolatok az esemény kapcsán reggeltájt.

Talán a háborúnak köszönhetem a létemet. 14 évi házasság után méltóztattam megszületni. Már egészen lemondtak rólam. Így utólag megpróbálom megfejteni, az történhetett, hogy a szüleim nagyon akartak engem, ezért nagyon igyekeztek. De nem jöttem össze. Aztán apámra is, aki 1901-ben született, amikor a fiatalabbakat már mind behívták katonának, valamikor '43-ban ráéhezett a háború. Sofőr volt, kivitték a frontra, ahonnan nem lehetett csak úgy hazaszaladgálni utódot nemzeni, így visszaszámolva valamikor '44 novemberében, amikor a front már Magyarországon mozgott és Budapestre bombák hullottak, történhetett meg a szempontomból szerencsés esemény, hogy apám eltávot kapott, és hazaugrott sok szempontból fáradtan, de a hosszas házaséletbeli kihagyás után utódnemzés szempontjából abszolút feltöltötten. Így sikerültem.

1944 Karácsony este bemondta a rádió, hogy Budapest körül bezárult a szovjet csapatok gyűrűje. Anyám és nővére könnyezve hallgatta a híreket, mert ez azt jelentette, hogy apám vagy elveszett a háborúban, vagy fogságba esett, szóval tán soha nem fog hazakerülni, amikor egyszercsak csengettek a kapunál, anyám ment ki kaput nyitni (ő volt a házmester) és apám állt a kapuban egy kis zsák sárgaborsóval a kezében. Soha szebb karácsonyi ajándékuk nem volt még. Az történt, hogy apám százada gyakorlatilag megsemmisült, üzemanyagszállító tartálykocsikat vezettek és  szétbombázták őket, maréknyian maradtak életben, tiszt egy se, egy zászlós volt a rangidős, azt mondta számukra vége a háborúnak, mindenki menjen amerre lát. Felültek egy megmaradt autóra és mindenki leszállt róla ahol hazaért.

A házban lakott egy vérmes nyilas körzetparancsnok a Felhősi (tán Felhőssy, ki tudja már?), amikor '44 októberében átvették a hatalmat éjjel amikor anyám kaput nyitott neki részegen borult a nyakába és ujjongott "Végre Katikám, most aztán lesz itt rend!". Ehhez képest Karácsonyra már jóérzékkel elszelelt ( alighanem jól tette, mert a front elvonulta után fegyveresek erősen keresték) . Viszont a maradt fanatikusok (mindig minden rendszerben voltak vannak és lesznek, a mostaniakat is látni) továbbra is üldözték a szerencsétlen zsidókat, decemberben még ránk (igen, hisz ott voltam már anyám hasában) is fegyvert fogott egyikük, amikor sorra járták a házakat agyonlövendő zsidókat keresve és hát kit talál meg mindenki, a házmestert ugye (ezt a hülyék, akik mindig máson kérik számon a kurázsit úgy értelmezik mintha a házmester mindig boldogan tett volna eleget a mindenkori hatalom pribékjeinek), hogy "jól gondolja meg mit válaszol, mert az életével játszik" de anyám kijelentette itt ebben a házban nem laklik zsidó.  Pedig lakott, egy öreg, félelmében kikeresztelkedett zsidóasszony, bár neki még a Felhősi is "megkegyelmezett", aki anyámnak így nyilatkozott, " agyonlőném, de ez már úgyse fog szaporodni, nem számít". Na ez az ex zsidóasszony lett később az én keresztanyám. Sajnos nem ismertem, mert meghalt mielőtt eszmélő korba értem volna.

Anyám 36 évesen 165 centi / 46 kilósan egyedül, vagy talán inkábba  nővérével ballagott be a Róbert Károly körúti kórházba '45 július 15.-én délelőtt amikor kezdődtek a fájásai, mert az oroszok erősen szedték az utcán  "málenkij robot"-ra a férfiakat, nem mertek kockáztatni apámat kiengedni az utcára, ahogy amikor nagyapám meghalt és apám lőszeresládákból ütött számára össze egy koporsót, akkor se mehetett velük ki a temetőbe, anyám és nagynéném ketten húzták ki egy kézikocsival. Ilyen idők jártak akkoriban. Nem voltam túl komplikált szülés, egy fialatasszony (ezzel az életkorral akkoriban anyám már idősnek számított a szülészeten) rettenetes jeleneteket produkált, például az összes eszközt kiszórta a földre a műszerszekrényből, anyám csak várta, hogy mikor lesznek neki ezek az elviselhetetlen fájásai, aztán a doktorbácsi megnézte a zsebóráját ami 5:30-at mutatott és azt mondta "látja, ha ezt az előző fájást nem sinkófálta volna el, akkor már meglenne a gyerek". Hát a következővel meg is jöttem különösebb gond nélkül. Hosszú voltam és sovány voltam mint az agár (mitől is lettem volna más anyám éhezett), viszont akkora hajam volt hogy a "madám" kakastaréj frizurát fésült belőle, na alighanem MOST ez a hajam hiányzik.

Anyámnak viszont hamarosan elapadt a teje, mitől is lett volna éhezve, tápszer akkoriban nem létezett, a sárgaborsót vagy a lófasírtot ami akkoriban a csúcskaja volt meg nem ettem, úgy nézett ki éhen halok, de a szomszédban volt egy kecske, annak kipróbálták rajtam a tejét vízzel hígítva, hát ha holnap belehalok, már akkor is megérte. Szóval úgy belegondolok, manapság nem mernek gyereket bevállalni mert drága a papírpelenka, meg az autót is cseréni kellene már... hát ezen az alapon már rég kipusztult volna az emberiség.

Na lepihenek kipihenni a tegnap-tegnapelöttöt és előrepihenni a holnapot, mégegyszer kössz a sok köszönnivalót, komolyan egészen meghatódtam. Ja két napig pizzát fogunk enni ami jó.

Ajándékaim egyike.

Kaptam mindenféle italokat, csokikat (sokan tudják, hogy édesszájú vagyok)és sok szeretetet.

Más. Egy nagy projekt ezennel lezárult. Valamikor olyan 20 és 30 éves korom közt eldöntöttem, hogy 80 évig fogok élni. Azóta ehhez tartottam magam. Ez annyira így volt, hogy két éve amikor utoljára téli tüzelőt rendeltem csak két évi adagot vettem. Az más kérdés, hogy azóta egy csomó ingyenfám lett a kiszáradt, kidőlt fák kivágásából, továbbá olyan enyhék voltak a telek, hogy még további legalább egy, de inkább két télre való fám maradt/lett, szóval ezeket még el kell tüzeljem, de nemcsak ezért szándékozom még élni. Hanem mert szeretek élni és addig szeretnék amíg kedvem van hozzá. Amíg nem teher az élet. De miután már teljesítettem a tervet, annyira nagyon nem izgat a "hogyan tovább", nekem tegnaptól kezdve már minden nap nyereség.

7:36 Bocs nem tudok mindenkinek válaszolni, mert sorba jönnek a jókívánságok a neten minden inputon. (aki még nem tudja ma vagyok 80 éves, egészen pontosan délután 17:30-kor leszek) Namost J ebből az alkalomból meglepetéspartit rendezett, amiben az a fő meglepetés, hogy ki kell takarítsam a kerti pavilont, hogy beférjünk a meghívottakkal, továbbá, a tegnapi fenyőgallyak maradékát is valahogy el kéne takarítani és még a háziorvost is meg kell látogassam, 10:30-ra kaptam időpontot mert ma a jogosítványom orvosija is lejár, szóval így generálisan KÖSZÖNÖM mindenkinek aki írt, meg aki majd még fog. Majd este vagy holnap jelentkezem.

20:39 Most jöttünk haza a kutyákkal a szántóföldről. Hát ha ők nincsenek, nekem nem lett volna lelkierőm még sétálni. Fárasztó nap volt. Sorrendben ugye felkerestem a háziorvost, az egy bringaút, nem annyira hosszú, oda-vissza tán 4 km, de a tegnapi nap után már fárasztó. Az apropó, sajnos meghalt tavaly Péter barátom aki a VIII. kerületben volt háziorvos és kétévente hosszabbította a jogosítványomhoz szükséges orvosi  engedélyt, most a saját helyi háziorvosomhoz kellett menjek, aki még látásvizsgálatot is csinált, ettől különösen rettegtem, megkerestem a neten az olvasótáblát és megpróbáltam betanulni az alsó két sort (43, 27, 18, 84, 73, 21 ) de hiába mondogattam biciklizés közben  a hat számot, sajnos képtelen voltam megjegyezni, annyira elkopott a rövidtávú memóriám. Pedig anno hosszú verseket voltam képes egy olvasásra megjegyezni, sőt később  is emlékeztem rájuk, amikor a gyerekeim tanulták az iskolában a Toldit, csodálkoztak, hogy fejből mondtam a versszakokat, de most SEMMI. Szerencsére ment a tábla olvasás, szóval bár szar a szemem, de a tábla még megy. Mindazonáltal önkorlátozok, nem autózok már sötétben és nem megyek 10 km-nél messzebbre autóval, csak itt mozgok a környéken, ahol minden kátyú ismerős és nem keveredhetek komplikált forgalmi szituációkba amik során az agyamról kiderül, hogy épp aznap rágta meg a megoldáshoz szükséges sejteket a demencia.

Mázlim volt, hazafelé úton letudtam az okmányirodát, anélkül hogy lett volna foglalt időpontom, mintegy 20 perc várakozás után el tudtam intézni a jogosítvány hosszabbítást, kaptam ideiglenest és majd küldenek SMS-t ha bemehetek a kész új jogsiért, ami további 2 évre enged vezetni. 

Na itthon nekiugrottam a kerti szaletli kitakarításának,

J meg nekiállt pizzát sütni.

Klassz lett minden, kettő kivételével itt voltak a meghívott szomszédaink, akikre mindig számíthatunk és akik mindig számíthatnak ránk.

Na tessék, egy valaki zabál, ÉN.

Itt és most köszönöm meg mindenkinek a felém áradó szeretetet, azt a rengeteg születésnapi jókívánságot ami a Fb-on, SMS-ben, Emailben, messengeren jött a neten, egyszerűen képtelen vagyok egyénileg reagálni valamennyire, mert talán több száz üzenet is jött, lehet holnap legalább egy emoji öleléssel válaszolok, de e pillanatban még az ajándékaimat sincs erőm megnézni, lezuhanyozok és eldőlök, mert húz lefelé a testem, jóéjszakát!

11:04-kor jött az SMS  Telekomtól, hogy megjavították az Internetet. ÉS TÉNYLEG. Szóval pont egy hétig hétfőtől hétfőig nem működött. Kíváncsi vagyok a havi díjban lesz e valami kompenzáció. Akkor most beszerkesztem amit akkor offline írtam:

2025 07. 08. 12:40 kedd.

Offline írok, mert internetszolgáltatás még nincs. Bár megkaptam a Telekom "netgarancia" nevű szolgáltatását, ami azt jelenti, hogy okostelefonon korlátlan Internethozzáférésem van, de ez a PC-re nem vonatkozik, itt áll tőlem balra a polcon a doboz aminek a pofatúráján egy rakás zöld LED-nek kellene világítania, na ebből csak három fényeskedik, azaz nincs NET kapcsolatom vezetéken át. Ami nem csoda, ma reggel körbesétáltam a környéken és mindjárt 6 házzal délre így nézett ki az adatkábel, hát ez nem olyan mint ami működőképes.

A környék amúgy mint a csatatér. Én ekkora vihar még életemben nem éltem át, mint ami tegnap délután ( a Telekom hibaértesítése szerint július 7.-én hétfőn 13:59-kor) ránktört. Egészen biztosan bőven 100 km/h felett volt a szélsebesség és hozzá mintha dézsából öntötték volna az esőt. Délről jött, benyomta a vizet minden alá ahol csak egy pici rést talált, letarolta a kertet, kidöntött több hatalmas fát, az óriásfenyőnket a felső harmadban letörte és agyonvágta vele az északi oldali kerítést, ledöntötte a Tequila árbocát, rá az Amapolára aminek az egyik hátsó horgonyát feltépte, a Tequila bójakövét a csatolt horgonnyal meg kinyomta vagy 8-10 métert a part felé, pedig ez már kibírt nem egyszer Beaufort 10-es vihart is. Feltépte a cockpit pilothaus tetjén a ponyvát és elragadta

az egyik solar panelt,

lehet erre keresztet vethetek, mert hogy hol süllyedt el fogalmam sincs, de majd ha búvárkodásra alkalmasabb idő lesz végigtapogatom a feneket a környéken.  A másik napelemet csak feltépte és előre hajtotta a tartólemezein, ez menthető.

Ahogy elállt az eső és csökkent a szél kimentünk kárenyhíteni. Elsősorban Amapolát kellett csónakkal közel hozni a stéghez és kihalászni az elsüllyedt járót, piszok szerencse, hogy volt rajta egy pót kötél (az üzemi elszakadt), így ahhoz nem kellett búvárkodni. Egy vastag kikötőkötél elszakadt....elég "egérrágta" volt, rég ki kellett volna cserélni, de biztos ismeritek a "jó lesz az még" érzést, hát ezzel pont így voltam.

Minden áram elment a környéken, sötétbe borult a város, ezt követően hamarosan víz se folyt a csapokból. Miután leválasztottam a bumot az árbocról kicipeltük a partra mindkettőt és új pozíciójában kikötöttük a Tequilát,

(ez a kép már a rudazat mentése után készült, az első állapotot nem volt érkezésem lefotózni, nem a dokumentálás volt az első szempont)

szerencsére nem jött olyan közel a parthoz, hogy a bójakő és a vele "sorbakötött" horgony sürgős áthelyezését igényelte volna. Merthogy az időjárás továbbra is fenyegető. Aztán egy plusz ponyvával ideiglenesen befoltoztuk a cockpit tetőt. Odalent minden elázott, de a kabinokba nem jutott be víz, szóval ha kisüt a nap egy alapos szárítkozás után akár káresetet se kell regisztrálnom.

A kert kárainak felmérése még várat magára, mindenesetre jobban jártunk mint néhány szomszéd, akinél épületben és fákban is komolyabb kára esett, bár voltak szerencsések akik pár ág letöréssel megúszták.

A délutáni kutyasétáltatás során szembesültünk az igazi problémával, a 20 kV-es légvezeték ami a napraforgós felől jön be a városrészbe több helyen leszakadt

Ezzel sötétbe borulva és ivó(fürdő, klotyóöblítő stb)víz nélkül zártuk a hétfői napot mi és alighanem a város többi lakója is. Másnap reggel a Szmájli kutyával elindultam a szokásos sétára ekkor készült a fenti képek többsége is.

A helyzet világosban még jobban látszik, este azonnal láttam, hogy ennek a javítása nem fog beleférni a tegnapba, mindenkit megnyugtattam, hogy hosszabb víz és áramtalanságra kell berendezkednünk. Én még  a mai napot is kétségesnek véltem, de 10:30-kor elkezdtek világítani a bekapcsolva hagyott lámpák, a fiúk remek munkát végeztek.

A napraforgósban futottam össze velük hajnalban, 

mondták, hogy ők csak alvállalkozók, az ELMŰ-sökre várnak (mondjuk arra várhattak volna, régóta E-ON a cég amióta előbb a németek megvették, aztán ha minden igaz a Mészáros Lőrinc kivásárolta őket), de ezzel két óra alatt végeznek, de ami soká fog tartani az a hálózat átnézése, mert addig nem lehet visszakapcsolni amíg a leszakadt ágak a drótokon lógnak. Erről magam is meggyőződhettem, amikor körbejártam a vidékünket.

Mindenütt leszakadt, kidőlt fák amerre járunk, az utca mint a csatatér, 

Sz persze sz@rik az egészre

Itt maradt a szemét, mert a kukásautó se tudott bejönni a keresztbedőlt fáktól, szóval baj van bőven, de mindent összevéve, aránylag jól megúsztuk a dolgot, különösen annak fényében, hogy vannak akik feje felől a háztetőt elvitte a tegnapi idő. Most várjuk sorsunk jobbrafordulását.

Na eddig a múlt, mint írtam kb. 20 óra múlva lett villany, talán a nem nyitogatott mélyhűtőben se mentek tönkre a lefagyasztott kajáink (különös tekintettel arra, hogy piszokul lehűlt az idő, a kimosott és nyárra elpakolt  tréningnadrágot már nem akartam elővenni, de úgy fáztam, hogy ebben a speciális, kempinggatya-termo aláöltöző kombóban voltam itthon a házban) ,

ez majd kiderül, ha megesszük őket. Innentől a mai nappal azaz július 14.-e hétfővel folytatom.

Szándékaim szerint befejeztem volna a "fenyőfa projektet", 10 talicskányi gallyat felaprítottam metsző és karos ágvágó ollóval, valamint láncfűrésszel és kitalicskáztam a komposztálóplaccra, dolgoztam reggel 8-tól du. 2 óráig (igaz közben Flórát a szomszéd kislányt, aki mostanra már jóideje nem is kislány hanem doktornéni)  kivittem autóval Lacházára a buszhoz, meg J-t bevásárolni a Lidlbe, de annyira elfáradtam, hogy abba kellett hagyjam, még mindig remeg kezem-lábam, pedig csak egy rövidet sétáltunk a kutyákkal délután. Azt hiszem egy jódarabig nem fogom szeretni a karácsonyfákat.

Határozottan rossz passzban vagyok. Ma, annak ellenére, hogy vasárnap van, megjelent a Telecom szakembere, hogy megcsinálja a netet. De nem csinálta meg, mert valahol a fővezetéken van a szakadás, ami nem az ő feladata, marad a sántaüzem. Immáron egy hete. Még jó, hogy ez a netgarancia (PC az okostelón létsített hotspotról USB-n át megy) működik. Amúgy egész jól bejáratódott a rendszer, ha nem is gyors, de nem is túl lassú. De innentől csak további rossz dolgok történtek. Elsőre még tegnap besz@rt a kis kézi Hunday láncfűrész, pedig hogy szerettem ( talán nem szabadott volna használni), valami kontakthibája van, szétszedtem a gépet, vagy a kapcsoló vagy a motor lesz a bűnös, de mindkettő szétszedhetetlenre van csinálva, (ha elromlik vegyél másikat), egyelőre félreraktam, folyt. köv. Aztán tegnap este kivonulok a hajóra zuhanyozni, hát nem működik az édesvíz szivattyú. Olyan fáradt voltam a favágás után, hogy nem volt energiám visszamenni a házba zuhanyozni, azon koszosan lefeküdtem és rögvest álomba zuhantam. Ma a fenyőaprítással folytattam ígéretemnek megfelelően, hogy legalább a szomszéd udvaráról eltakarítsam a fám romjait. Már reggel 8-kor nyomtam, délre végeztem is, de kezem lábam remegett.

Hát a kerítést azt javítani kell, és az innenső oldalon még kupacban áll amit a szomszédból a láncfűrészelés után áthajigáltam.

Ez még olyan 10-12 talicska anyag. Nem igazán a talicskázás és a szétterítés a gond a komposztáló placcon, bár az is elég fárasztó, hanem aprítani kézi és karos ollóval (merthogy a kisláncfűrész megadta magát). Még jó, hogy a nagy az működik (lekopogtam), mert ha az is megadja magát végem van.

Ahogy délre végeztem kivonultam a hajóra szivattyúhibát keresni. Ugye az ember kezd a rutinnal a táblában, olvadóbiztosító, kapcsoló, kimenő feszültség a kapcsokon pipa. Na akkor jön a macerásabb, ruhásszekrényt kipakolna, felemelni a padlót, alatta lakik a szivattyú. Voltmérő a kapcsokra, NINCS tápfesz. Hoppá, gyanús a sorkapocs, olvadt a műanyag. Széttöröm, mert a csavarokhoz nem férek hozzá,  a csupasz drótokon mérek, megvan a 12 V DC, AHA megvan a hiba! Kicserélem a sorkapcsokat, na mondom, ez gyorsan ment, csak úgy rutinból indítom a motort.... NEM INDUL! Viszont meleg a motor. Márpedig ez hideg vizet nyom, a fenéktankból a napkollektor decken álló bojlerébe amikor zuhanyozáskor fogyasztom a vizet. Na a szivattyút kiszedni egy kicsit macerásabb, szoros a hely, bele is döföm a csavarhúzót a tenyerembe, amikor a meghúzott awab bilincsek alatt jól rákötött műanyag tömlőket lekínlódom a csatlakozó végekről. Kint a télikertben a munkaasztalon szétszedem a szivattyút, beállt a tömszelence-csapágy egység, mázli, hogy a motor nem égett le, bár ehhez alkatrészt aligha kapok, márpedig e pillanatban szétszedni se tudom a tömszelencét ez valami spéci. Kínomban elkezdtem googlezni, rendeltem egy új szivattyút a Temuról, azt írják 4 nap alatt itt van, majd meglátjuk, addig zuhanyozok a házban. De ha minden megjavított hibára két új hiba jut, akkor sose érem utol magam. Olyan sok lett valahogy mostanság a meló....ettől kissé elkedvenetlenedtem.

Hát egyelőre marad a sántaüzem. Délben megörvendeztetett a Telekom, küldtek SMS-t, hogy kijavították a hibát. Épp bevásárolni voltunk, hazaérve nézem a dobozt ugyanaz a három LED pislákol rajta mint korábban. Újraindítom, semmi nem változik. Na telefon, de át kell küzdjem magam a gépasszisztensen Vandán aki olyan hülye mint a segg. Ráadásul a suttogó rekedt beszédemet nem érti. Kínomban odaadtam a telefont J-nek, aki meg olyan lelkes, hogy már akkor válaszol a Vandának amikor az még a kérdést sem tette fel. Na hosszas kínlódás után megígérte a gépasszisztens, hogy küld szerelőt és adott újabb 72 óra korlátlan Netet (hú, mostanra már nagyon vágom, okosteló-mobilhálózat-hotspot-USB intrnetmegosztás). A jó hír az, hogy bár lassú, de jóval gyorsabb mint kezdetben, szóval most naplózom a mai napot.

Igazából most jutottam el a kárfelmérés folytatásához. Eddig csak a hajókkal foglalkoztam, most az udvarhoz láttam hozzá. Az  óriás fenyőfa, amin a 2-es számú "víztornyom" is van amiről a magaságyások csepegtető öntözése megy,  felső harmada letört. A víztartály nem érintett, a törés jóval felette következett be. Viszont rázuhant a jelentős tömeg a kerítésre, amit letarolt. Olyan 3 m magas hatalmas gubanc amit el kell takarítsak. 

Vérzik a szívem a gyönyörű ezüstfenyőért, de ez ami lezuhant már minden szempontból mentehetetlen, a hajolgatást, guggolást térdelést elkerülendő a kis székről kezdtem kézi metszőollóval, aztán a nagy, karos ollóval aztán kis, akkus  egykezes láncfűrésszel. Amit levágtam, az apraját talicskáztam a komposztba

A nagyja egész ágakat meg J-vel kettesben húztuk ugyanoda, ebédig dolgoztunk, utána pihenő, nem csinálok már nemhogy 12 órás műszakokat min régen, de még 6 órásakat se, 4 óra munka után "fájront", így is jól kidöglöttünk.

A szomszéd is aprítja ami a diófáiból maradt, nála sokkal nagyobb a kár, két hatalmas diófája pusztult el, az egyik tövestűl dőlt ki még  a vízcsövet is kitépve a talajból és a kerítést ledöntve rádőlt Ervin ( a harmadik szomszéd) kertjére, teljesen beborítva azt, ahhoz ami állva maradt, csak kicsit megdőlt veszélyeztetve többek közt a mi házunkat is, profi favágót kellett hívnia a fa lebontásához.

Délutánra valamelyest tisztult a kép,

most optimistán úgy saccolom két nap alatt eltakarítom a kerítésre esett fenyőkupacot. Holnap a nagy láncfűrész lép munkába. A fenyő sudara  olyan 4 m-es hosszon, úgy 15 cm körüli törzsátmérőnél tört le, miközben a fa teljesen egészséges, szóval a tanulság az, hogy amikor ekkora vihar van nemcsak a beteg, elöregedett fák jelentenek veszélyt.

Picur kutyát sürgősen orvoshoz kellett vinni mert nem tud kakilni, csak szenved, egyelőre nem tudni az okot. Gyanús, hogy az eltömődött bűzmirigye okozhatott hamis székelési ingert neki, azt a doktornő lekezelte, meglátjuk mi lesz tovább, J mit igazi "anya" roppant mód aggódik.

Tegnap én voltam a belgyógyásznál, nem tetszik neki a laborleletem, elküldött ultrahangra, meg urológiára, egyikre október 22.-ére, a másikra november18.-ára kaptam időpontot, addig meg pisálok amilyet sikerül. Most már csak valahogy fejben kell tartani, mert a múlt hét pénteki labort is úgy elfelejtettem mint a szél, azt hittem még csak csütörtök van, szóval az se segít ha beírom a naptárba, ráadásul azt meg mindig elfelejtem a hét végén átlapozni.

Nakérem. Ami most megy azt az én időmben úgy hívtuk "sántaüzem". Merthogy tegnapelőtt itt leszakadt az ég, olyan vihar tört ki itt amilyet én még az eddigi életemben se itthon, se a világtengereken nem tapasztaltam. Ennek következtében elment a villany és nem volt víz egy napig. Leírtam részletesen offline és fényképeztem is, lesz róla beszámoló, de, és itt jön a "sántaüzem" nincs igazi Internetem, mert az optikai kábelek is megsérültek az utcán és a helyreállításuk késik. Megkértem a Telekom "netgarancia"-áját, ami mobil eszközön, azaz okostelón működik, de azon utálok pötyögni, meg a blogot se tudom szerkeszteni mert a fene se emléxik a jelszóra a PC meg tudja. Naszóval kaptam ötleteket, hogy lehet az oksotelót hotspotnak alkalmazni, sikerült is, átrágtam magam az informatikai csapdákon ( elsőre már ott elakadtam, hogy nem tudtam mi az a "hotspot", aztán meg mi a telefonom típusjele, mert az volt az így létesített hotspot neve, aztán megjegyezni a generált jelszót stb),  de hiába jutottam el idáig, a PC-ben nincs WIFI kártya, így nem tudtam csatlakozni vele az immáron saját privát hotspotomhoz. Még alkalmi segítők se tudtak segíteni, de akkor rámírt a Vas Gabi, hogy lófax wifikártya, egyszerűen dugjam össze a telefont kábellel USB-n keresztül a PC-vel és lesz netem. Ez se volt ennyire egyszerű, de a Gabi segített telefonon és most működik, de mint kezdtem ez sántaüzem, lassú mint a tetű, szóval nem lesz részletes, képes beszámoló, csak majd ha a Telekom visszaadja az "igazi" netemet. De tudok írni keyboardon ami felüdülés a telefonmasszírozás után.

Most tehát miután elhalasztottam a naplózást, elmondom a gondolataimat amiket a viharkár generált.

Gyakorlatilag a 42 évi szakmai életem legnagyobb részét a "lövészárokban" töltöttem. Mit értek ez alatt? A 12 év tervezői munkát kivéve mindig üzemeltető voltam valahol olyan helyen, ahol azonnali műszaki problémákat kellett megoldanom. Akár a tengeren, akár különféle szállodákban, MINDIG az volt a feladat, miközben még azt se tudtam igazán mi romlott el, hogy MIKOR LESZ KÉSZ?? Csináltam beosztottként csináltam középvezetőként, igazgatóként, szóval tudom milyen egy üzemzavar és a folyamat valamennyi szereplőjének archetipusa itt van a tudatomban, az emlékeimben, mondhatnám a véremben. Regélhetnék (fogok is januárban az "emlékezetblog" folytatásakor), de most amiről beszélni fogok, a legfelsőbb vezetés szokásos viselkedéséről, méghozzá akár nemzetközi szinten is, mert a pályám végén francia főnökeim voltak, hát azok se jobbak egy hangyányival sem, SŐT. Miután MINDENT csakis és kizárólag a pénz dirigál, állandó nyomás van a gazdaságot működtető valamennyi résztvevőn, így az üzemeltetőn is, hogy konkrét legyek "Ne költs semmi pénzt semmire, de minden működjön, és legyen gyönyörű!" Minél magasabb polcán áll a hierarchiának valaki, annál erősebben nyomja az értékesítési oldalon a bevételek mindenáron való növelését és a költségek mindenáron való csökkentését. Mert MINDENKI megítélése (az övé is) csakis ezen múlik. A hatalmi pozíció csábító, és ha néha (gyakorta) nem jár vele együtt megfelelő agyi kapacitás (volt olyan főnököm, aki a prémiumomat a bevételi terv teljesítéséhez kötötte, és amikor ezt sérelmeztem, mondta, hogy akkor majd én is b@szogatom az értékesítőket, hogy jobban dolgozzanak), gyakran okoz feszültséget. Volt esetem amikor egy, ráadásul kivételesen nagyon okos főnököm szembesített a rideg valósággal: "Értem amit mondasz, de ha te nem tudod megoldani, akkor nekem meg keresnem kell helyetted valaki mást aki majd megoldja." Kétségtelen, az embert három tússzal a hóna alatt ( akik állandóan kinövik a cipőjüket és minden szeptembereben iskolába kell őket indítani egy rakás pénzzel kitömve ) ez erősen motiválja... mondom én, hogy okos főnök volt. És ha egyszer a kapitalizmust választottuk akkor akár rendező elvként is el kell fogadni, mert ez a verseny maga. Namármost ezen ok folyományaként az üzemeltetésre, pláne a karbantartásra fordított pénzeket mindenki igyekszik megnyirbálni. Ezt általában büntetlenül meg is teheti. Mindenki rövid távon érdekelt, alig kockáztat, az érintett eszközök, gépek, felszerelések falak mögött, föld alatt, nagy távolságban duruzsolnak, nincs természetesebb dolog minthogy a villany világít, a számítógép teszi a dolgát, a csapból folyik a víz és a szar lefolyik a WC-ből. Ha meg valami elromlik csak egy telefon és jöjjön de izibe egy szerelő, aki nyilván csak a seggét vakarja valahol (ki mint él úgy ítél szokta mondani boldogult anyám), szóval ha költséghatékonyságot elemez valaki ( még cégeket is alapítanak rá, egyszer a szélestudású francia munkáltatóm pont rámuszított egyet, aminek a szakértője, micsoda véletlen pont egy volt beosztottam volt), akkor LEGESLEGELSŐKÉNT aztokat az összegeket veszi górcső alá amik a fenntartás, karbantartás címszó alatt sorakoznak. És jönnek a korszakos zsenik az ötletekkel és sorba húzzák ki megfellebbezhetetlen hatalmi pozíciókból azokat a tételeket amik nemcsak az üzemeltetést, de az  üzembiztonságot, sőt hosszú távon akár a gazdaságosságot is rontják, de a mindenkit motiváló rövid távon ez nem jelentkezik, hanem igenis megtakarítás, amivel lehet dicsekedni, SŐT ha elnevezzük "rezsicsökkentés"-nek, akár választást is lehet nyerni, de ostoba beszélő disznósajtként kormánypozíciót azt egészen biztosan.

Mert mi is történt két napja? Nagyon nagy szél fújt. Nem mértem, de ha azt mondom 150 km/h akkor nem tévedhetek sokat. Mert olyan, hogy az országos nagyfeszültségű ( tehát minimum 120 kV-os) hálózaton ilyen kárt okozzon szélterhelés,

nem igazán volt példa a rendszer (mármint a villamos hálózat) fennállása óta. Ezeket az oszlopokat tán még Rákosi alatt állították fel. Aztán hogy AZÓTA  a megnövekedett fogyasztói igény miatt mennyi plusz terhet raktak rájuk, ki tudja? Tán az OVIT-ot kellene megkérdezni, és hogy vajon az onnan rég nyugdíjba ment kollégák közül ki volt aki a fejét csóválta, és ki volt akinek meg befogták a pofáját, hogy "ez már fent eldőlt, te meg csinálod". Amit én láttam viharkárt itt a környéken, az mind a középfeszültségű ( 20 kV)  hálózat fakidőlés, rázuhanás okán történt vezetékszakadás miatt következett be, márpedig (több mint 60 éve tanultam bocsánat ha nem vagyok pontos) rémlik valami szakmai szabály dőléstávolságról, ami azt jelenti, hogy a karbantartás része (kellene legyen) a fáknak  a vezetékek veszélyes közeléből való eltávolítása. Na ezt a legkönnyebb rezsicsökkenteni. Aki kiadja utasításba már rég nem lesz számonkérhető amikorra áramszünetet okoz. Meg egyébként is népszerűtlen dolog, azonnal jönnek a méregzöldek, hogy bántják a fákat. ÉS sajnos annyira elhiteltelenítette a mocskos PÁRTpolitika a döntéshozás valamennyi szintjét, hogy TÉNYLEG nem hisz senki, akár a szakmailag megalapozott érveknek sem, mert hisz ha mindenki hazudik, akkor hülye aki igazat mond,  PLÁNE, hogy minden idióta megszokta, hogy nyugodtan pofázhat a neten minden ellen baromságokat, mert ha a politikusoknak szabad akkor neki, aki kijárta "az élet iskolája"-át és ettől okosabb bárkinél miért lenne tilos?

A vízcsövek meg kussolnak a föld alatt, csak szép csendben elszivárog a víz negyede (max néhányszor beszakad az úttest egy autó alatt és olyankor mindenki csodálkozik), miközben a rezsi csak csökken ahogy azt az uralkodó megparancsolta. Naszóval a tanulság levonható, a vihar b@szik a parancsra, az jön és dönti szaggatja amit ér. A hatását meg mindenki a saját agya szerint lereagálja, ahogy most én is. UFF.

Állítólag valami hőségriadó van. Ha csak ennyi, akkor egész jól bírjuk ( J azért egy kicsit rosszabbul mint én). Reggel fél hétkor amikor a Szmájli kutyával vonultunk, kifejezetten fáztam egy szál pólóban, rövidnadrágban amikor a ligeterdőn átvonultunk, csak a mezőn éreztem, hogy ma alighanem meleg lesz.

A napraforgónak jót tett az a pár csepp eső ami egy hete hullott.

Az egész 30 hektáros táblában egyelőre egyetlen virág jelent meg, de a méhészek már befoglalták a helyet.

Alighanem éheznek szegény méhecskék, az akácvirágzás, ahhoz képest hogy alig volt valami a szárazság miatt, már rég befejeződött, a napraforgó meg még csak most fog kezdeni. Nincs jó idő a mezőgazdaságra. Lesz mire fogni a magas élelmiszerárakat.

Idebent a házban ahol most (19:58) kopácsolom ezeket a sorokat 27°C van, kifejezetten elviselhető, a napon biztos több van, délelőtt kint dolgoztam a stégen, aztán bementem a vízbe, mert a napon már nekem is sok volt. 

Tüneményes vadkacsacsalád vonul rejtélyes utakon. Mindig siet elől a kacsamama és utána hét fiókája követi. Szép nagy fészekalj, az, hogy a kb egy hetes kort megérték a fiókái azt mutatja, hogy jó védelmező anyjuk lehet, gyakori hogy megjelenik egy tőkésréce 4-5 aprósággal és naponta vannak eggyel kevesebben. Az anya időnként jellegzetes csippantással hívja gyermekeit, olyankor a lemaradók gyorsan felzárkóznak. A legutolsó még kicsit csipegette az Amapola vízvonalán lerakodott moszatot, mire az anya erélyesebben csippantott egyet, a kicsi meg örült rohanásba kezdett a vízből teljesen kiemelkedve futott a víz felett. Aztán amikor bementünk a vízbe, kifigyeltük, hogy hova sietnek, tőlünk déli irányban úgy 50 méterre áll egy eperfa az út szélén a telekhatáron, annak a lehulló termésére rendszeresen kijárnak, sorra kiugráltak a partra átkeltek az utcán, aztán egy idő múlva miközben mi a vízben lebegtünk, sorra a vízbe vetették magukat és sietve eleveztek mellettünk tisztes távolságot tartva vissza északi irányba további rejtélyes helyeiket felkeresni.

Most voltunk a kutyákkal a délutáni sétán, én még csináltam pár fotót ahogy J élvezi a nyugdíjaséletet.

Más. Srévizavé velünk szemben tombol a https://dunapartfeszt.hu/ Többen utálják, engem a hajógépekhez edződött fülemmel (ráadásul az egyikre amúgyis süket vagyok) még az alvásban se zavar, pedig a víz vezeti  a hangot, mintha alattam ordítana a DJ, de a halló fülemet teszem a párnára és alszom mint a bunda. 

Tegnap a nyolctizes HÉVvel már robogtam is Budapestre ügyintézni. Hamar túllendültem az úticélon, volt munkáltatómnál az ACCOR-Pannónia vállaltnál volt dolgom. Ugye az úgy lett, hogy a privatizáció során a Pannónia Szálloda és Vendéglátóipari Vállalt-ból előbb lett Pannónia Hotels RT, majd megvették a franciák és így "egyesült" a két név. Aztán elkezdték a magyar vezérkart kirugdalni, sorba jöttek a francia agyasok, akik mind megvoltak róla győződve, hogy ez az ország semmiben se különbözik az afrikai francia gyarmatoktól, ők azért kapnak több fizetést , járnak jobb autókkal, mert ők annyival okosabbak. Na 2006 január 1. -óta vagyok nyugger, HÁT...nem lehet ráismerni az egykori cégre. Mostanára már csak ACCOR van és mondanám hogy a régiből csak a falak, de többnyire az se. Erről az egészről alaposan fogok írni jövőre januárban, amikor elkövetkezik  az emlékezetblogban a negyed évszázados szállodás múltam leírása... lehet bele se fér a téli két hónapba, akár áthúzódhat 2007-re is, már csak meg kell érjem.

Ha már arra jártam villámlátogatást tettem legutolsó munkahelyemen a NOVOTEL-ben a BAH csomópontnál, ismerős már senki, a recepción a régi meglettkorú kollégákat mókás sihederek és leánykák váltották fel, már a ház szaga se olyan mint az én időmben. Ami feltűnt, hogy régen így szezonban nagy volt  a nyüzsgés, most meg rajtam kívül ember nem volt a vendégtérben, a busz parkoló üres volt és az étteremben se sehol egy lélek. Hálistennek ezért NEKEM már nem kell soha többé aggódnom. Ha valaki célozgat rá, hogy az öregkornak nincsenek előnyei, hát, debizony vannak.

Hogy gyorsan végeztem, meglátogattam elhunyt öreg barátom Poszlovszki Rezső özvegyét Zsuzsát srévizavé szembe a Fehérvári úti csarnokkal. Ilyenkor a csariban veszek valami sütit a földszinten, amit együtt elfogyasztunk és beszélgetünk a régről, a jelenről, meg a kevés jövőről. Na a réteses zárva volt, átmentem a másik pulthoz a süteményeshez, hát AZT a némbert aki ott dolgozott....lehet én voltam ellenszenves a suttogó rekedt alighangommal, de ha valaki ENNYIRE utálja a vevőket akiket kiszolgál, miért nem megy el inkább bányászak? 

Zsuzsa 90 éves, ahhoz képest remekül nézett ki, persze ő is szédül, meg nagyot hall, meg már be is van lassulva, egyedül nem szabad az utcára se mennie már, de azért ő törleszti az unokája diákhitelét.  Volt nála egy barátnője is és abban a ritka élményben volt részem, hogy az asztalnál hármunk közül én voltam a legfiatalabb.

Kora délutánra már itthon is voltam, nem is volt annyira meleg, mert egész nap friss szellő lengedezett, most lenne egy csomó dolgom itthon, majd meglátom mit enged kint az időjárás, mert olyanba mint vasárnap nem kezdek mostanában mégegyszer.

Tegnap túlhajtottam magam Lehet valami ebben az öregségben. Hogy az ember két héttel a 80. születésnapja előtt talán már nem ugyanolyan mint 40 évvel korábban. Arról van szó, hogy amikor a nagy fa bedőlt a Dunába a hajó előtti stég bejáróját lerombolva, azt a kábelt védőcsővel együtt ami a parton ment a stég felé letépte és benyomta a víz alá. Mivel a stégen lévő dugaljat nem használom, fel se tűnt, hogy netán elszakadt, bár gyanítom hogy nem, mert ez esetben leverte volna a védelmet zárlatra. Mindenesetre nem igazán jó, ha egy kábel a víz alatt megy. Azért nekiálltam csónakból kiirtani a benőtt növényzetet és kiemelni a csövet. Ültem az evezőpadon, meztelen lábam a vízbe lógatva és végtam és téptem és emeltem.  Mindezt tűző napon órákon át izzadva. Kora délutánra elment minden erőm és hányingerrel küzdöttem. De aztán estére rendbe jöttem, de talán máskor ebben a hőségben kicsit kíméletesebb leszek magammal.

Ha már ott voltam kivágtam azt a burjánzást is ami benőtte a hajóra menő parti kábelt. (az a narancssárga ott a kikötő acélsodronyra akasztva)

Ehhez megkértem a stégen napozó J-t hogy húzza ki a dugaljból, mert a vízbe lógó lábammal holtbiztos áramütést szenvedek ha netán belevágok a metszőollóval a kábelbe... még rágondolni is rossz. Ma Budapestre menési kényszer van, szóval ma is rossz napom lesz csak másképp. Mindjárt indulok.

J kitúrt a konyhából. Még nézni se igazán hagyta, hogy hogy csinálja a cseresznyés rétest, nemhogy belepofázni. Azt mondta, hogy most ez az ő dolga. Hát engedtem az erőszaknak.

Ez már a második, az első szeletet már megettem

A második tepsi sül a sütőben

És itt a vége.

Lehet estére már nem lesz belőle semmi, mert annyira rá voltam éhezve, hogy az eső tepsi már elfogyott.

Amúgy nem olyan mint amit boldogult anyám és nővére a "Nene" csinált. Ez kifogástalan. Ropogós, finom, pont annyira édes mint kell.  Az meg "rétes szempontból" kifogásolható volt, kifejezetten túl szaftos, a tésztája vastagabb, elázott, talán túl édes is volt, de hát NEKEM az volt "a rétes". Érdekes, mindenki a mama főztjét keresi, miközben a nőknek legalább a fele még abban az időben is kifejezetten rosszul főzött. De hát amit először ettél az lesz az etalon.

Az imént csörög a telefonom és Bauer József hosszújáratú tengerészkapitány megöregedett hangját ismerem fel  benne. Névnapi jókívánság okán hívott immáron nem először. Minden évben megteszi, ami különösen annak fényében esik jól, hogy annakidején amikor a parancsnokom volt ...hogy is mondjam "nem igazán ettünk egymás tenyeréből". Biztos bennem van valami amit "megosztó"-nak lehet tán nevezni, velem szemben ritkán közömbösek az emberek, engem vagy szeretnek, vagy utálnak. Hajón a kapitány VALÓBAN Isten után az első. Nem bratyizhat és nem engedhet magához túl közel senkit, mert félő, hogy valaki ezzel visszaél. Tehát szükségszerűen magányos marad. Szóval nem könnyű pálya. Ugyanakkor a Jóska annakidején, amikor már régesrég szállodás voltam, megkeresett amikor a Bisset könyvet kiadtam és könyvet vásárolt tőlem és azonnal letegezett és azóta is barátságával tüntet ki. Szóval nem kérdés, hogy a barikád melyik oldalát választotta. Nem tudom eléggé nagyra értékelni, mert már oly kevesen vagyunk életben a régiek közül, és ami különösen  szomorú, miután megszűnt a magyar tengerhajózás újak már nem lesznek. Furcsa, mások számára érthetetlen szavainkkal, szokásainkkal, megmagyarázhatatlan bece- és gúnyneveinkkel, kihalunk mint a rinoceroszok, még a maklári tengerész múzeum is Dobozi Gabi magánvállalkozása, ha ő elmegy az is az enyészeté lesz. 

 Szóval AMÍG vagyunk, böcsüljük meg egymást! Köszönöm Jóska kapitány, hogy gondoltál rám! 

Pokoli meleg van odakint, nem is megyek ki majd csak éjszakára aludni a hajóra. Felfüggesztettem kint a melókat, idebent hűvös van mindenféle légkondi nélkül is, a házat eleve részben beárnyékolják a magas fák, és sokadszorra állapítom meg, hogy életem legsikeresebb projektjei közé tartozik a ház hőszigetelése, aminek eredményeképpen  a téli fűtés elképesztően gazdaságos ( egy erdei köbméter fával kifűtünk egy telet) és nyáron meg megcsapja a hideg az embert belépve a házba.

Köszönöm mindenkinek a névnapi jókívánságokat, azokat is eltettem mára akik még április 6.-án kívánták, így aztán különösen remek névnapom van!

Hajnali 1:05 van és ez a Szent Iván éjszakája. Az e napon gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső, a dögvész ellen, termékenységvarázsló hatású, elősegíti a jó termést.

Lehet azért kéne tüzet gyújtani, de ebben a hőségben semmi kedvem hozzá, inkább megyek aludni. Majd reggel folytatom.

7:41 Megvolt a reggeli séta a Szmájli qtyával, a Picur még alszik, ő nem szeret korán kelni olyan mint J a gazdája. Reggeli rozskenyér, tepertő, saját termésű új lilahagyma, Kápia paprika, Gorgonzola sajt, fokhagyma (ez alighanem kínai) és hideg 2,8-as tej. Most pötyögök egy kicsit a keyboardon aztán indul a munkanap.

Soha nem volt még ennyi cseresznye az óriásfánkon. 

Ami viszont érdekes, a szemek jóval kisebbek mint az ezelőtti években, kevésbé lédúsak, kevésbé édesek és egyáltalán nincs bennük kukac (amúgy amikor eszem a cseresznyét soha nem nézem van e benne kukac). J szerint azért mert kevesebb volt idén a csapadék. Ezt csak azért nem értem, mert miután a Duna egy szigetén élünk, ráadásul a vízszintet zsilipek tartják télen-nyáron gyakorlatilag +/- 50 cm-en belül, a talajban is állandó a vízszint. Szóval a fák gyökerei mindig ugyanannyi vizet kapnak. És ezek szerint mégis számít az eső. Tegnap cseresznyét szedtem az egyenetlen talajon a kitolható létrán imbolyogva. Ilyenkor mindig az Edgár jut az eszembe. Edgár ifjúkorom nagyon tág baráti körének egy távoli tagja volt, szóval olyan "a barátom barátjának a barátja". Sportos srác, sziklamászó, akkor, amikor a '60-as években még nem volt olyannyira sikersport mint manapság. Sok veszélyt megúszott, leesett a falról és a kötél épp a földre érkezés előtt fogta meg, szóval nem kerülte a veszélyt, az kerülte őt. És egyszer egy teljesen békés dunai evezős túrán kikötöttek valahol egy szigeten cseresznyét szedni. És felmászva a fára egy ág letört alatta és oly szerencsétlenül esett, hogy nyaktól lefelé lebénult. Személyesen csak egyszer találkoztam vele egy közös barátunk esküvőjén, mit mondjak borzalmas volt a rokkantkocsiban tologatva. Na cseresznyét szedve "ott a magas létrán" mindig ő jut eszembe és kicsit jobban kapaszkodok. Szerencsére az idei termés oly bőséges, hogy nem kellett istenkísértésekbe bocsátkoznom, hogy megszedjem a Vilmos napi cseresznyésrétesnek valót.

Tegnap mindjárt meg is mostam

és kimagoztam,

most megmértem, kimagozva 2,20 kg  ki kell számoljam a recept szerint ebből a mennyiségből hány rétes rúd lesz és aszerint kell réteslapot vegyek a LIDL-ben. Merthogy bár emléxem ahogy boldogult anyám és nagynéném gyerekkoromban a Vilmos napi cseresznyés réteshez ( mindig ez volt a névnapi ajándék apámnak és nekem névnapunkra) a tésztát nyújtották a konyha közepére húzott, csakis erre a célra használt abroszon a kezük fejével húzva a rétestésztát, de ARRA én már nem mernék vállalkozni, mert még nekik, réteskészítő professzoroknak is kiszakadt időnként. 

Mindig az a bajom a konyhaművészeti irodalommal, hogy ezeket a műszaki leírásokat olyanoknak írják akik maguk is tudják. Ezért ahány recept annyiféle. És pontatlanok. Mert pl ez https://www.mindmegette.hu/recept/cseresznyes-retes nem mondja, hogy hány lapos csomagot használ a réteslapból, a "hozzávalók"-nál azt írja 2 dg porcukor, majd az elkészítésnél, hogy " 8 dkg porcukrot összekeverünk a fahéjjal." Ugyanezen recept 12 dg olvasztott vajat tart szükségesnek, miközben ez a gyönyörű video https://youtu.be/VthAr0VEAc8?t=75 csak 5 dg-ot, igaz nemes egyszerűséggel egyetlen rudat gondol csinálni egy csomag réteslapból (megintcsak nem lehet tudni hány lapos) és bele EGY (!) kiló cseresznyét, ami szerintem kizárt, hogy belefér, szóval pongyola műszakiatlan, amolyan "halljakend Maris"  szakácsnős manuálok. Ja és mindkét recept a "Mindmegette" sorozatból való, tehát ugyanaz a szerkesztője. Legyen itt okos az ember!  Amiben az a jó, hogy alighanem tökmindegy .mennyit rak bele az ember és mennyibe, MIND jó lesz, úgyhogy megyek biciklivel a boltba hozzávalókért mielőtt odakint kitör a hőség.. 

Az ember azt hinné, hogy felkészült és tudja és csinálja. Hát NEM. Sokkal inkább "ember tervez, isten végez" ahogy boldogult anyám mondta volt... bár visszagondolva, ő inkább úgy szokta mondani "mindig b@szik valamit a kutya".

De mondom sorba. Tegnap piszok meleg volt, meg baromira sütött a nap, azt mondta a meteorológus, hogy erős UV sugárzás, és mindenki (pláne az idősek) kerülje a napot, naná, hogy kitaláltam, hogy itt az ideje a délben napon dolgozásnak. Mert most, hogy rendberaktam  a hajón a melegvízgyárat, hamarosan vizet is kell tölteni az édesvíztankokba, de a csatlakozót a meredek parti falban benőtte a bozót. Az a menetrend, hogy én a hajóról kidobok egy kötelet, J azzal kihúzza a víz felett a slaugot, rákattintja a gyorscsatlakozós végét a pari csutkára, aztán megnyitja a kertben hátul a kerticsapot és megy a víz a hajóra. De ahhoz le kell ereszkednie a meredek partfalon, amin a földbe vágott lépcsőfokokat az idő és a legutolsó használat óta több mint egy éve bedurvult növényi vegetáció teljesen használhatatlanná tette, a jelenlegi fájós állapotában biztos nem tudott volna ott leereszkedni. Nekiálltam hát elsőre kivágni a növényzetet.

Fentről indultam, aztán rájöttem, legjobb ha leverem a nagy pajszert odafent, rákötök egy kötelet és abba kapaszkodom, mert anélkül esetleg legurulok a vízbe. Persze kapaszkodva nehéz dolgozni, de megoldható.  Néhány óra múlva lent voltam a víz szintjén és bele se estem és a legalsó két lépcsőfoknak le is vertem a cönköket és deszka támaszt is létesítettem, amikoris éreztem, hogy hacsak nem akarom magam csapágyasra kihajtani, akkor MOST kell abbahagyjam és árnyékba vonulni. 

(Az a két deszka ott lent az alsó két lépcsőfok támasza, hogy ezután ne omoljanak le a lépcsők az eróziótól. A vödör alatt a karó végén meg a dugaszolóaljzat amiről a villany megy a hajóra, meg a stégre. Nem éppen az a szabvány "luxusmarinás"  parti csatlakozó, de 12 éve működik .)

Szóval majd holnap (azaz ma) befejezem a négy lépcsőfokot. És itt szólt közbe Isten, (vagy az a bizonyos kutya). Említettem, hogy amikor itt volt a lányom bevonultam a gépházba a bojler alatt a csepegést keresni és nem csepegett, de a dolog azóta is fúrta az oldalam, tegnap délután kinyitottam a szalont a gépháztól elválasztó falat és bekúsztam.. ÉS bizony tele volt a tányér alatta amt otthagytam csepptálcának és túl is folyt és a bilge hátsó szektorban is volt pár deci víz, SZÓVAL folyik a bojler! Na mindjárt mondtam is J-nek, hogy dolgunk van holnap. Ő meg mondta, hogy "tényleg a kerítést kell csináljad a virágok előtt". Mondtam nem épp erre gondoltam, de ő meg mondta, hogy de ő meg erre. Úgy hogy kerítéssel kezdtünk ma, leszabtuk a dróthálót, levertem a karókat, számszerint kettőt, drótoztunk és feszítettünk és ahol nem szúrt össze a 20x20-as háló szabott vége ott a rózsák tövisei miatt véreztem, de meglett a háló a kutyák ellen. "Rendes" helyen a kutyákat láncon tartják, de hát mi nem vagyunk rendes hely, inkább kerítünk, a sok gödörbe amit meg ásnak, esetenként belelépve káromkodunk.

Na ezzel megvolnánk, indulás a hajóra bojlerezni. Hogy világos legyek, a 25 literes bojlert ki kellett emelni ONNAN (mondjuk a képen egyrészt a bojler már nincs rajta mert kiszereltem, másrészt meg nem érezni, hogy a hely csak olyan 65-70 cm magas)

 a gépház végéből a szokásos magzati pózban görnyedve, na ezért húztam ezt a munkát már vagy két éve. Előtte kemény logisztika, és büszkén jelentem ki sikerült mindent kitalálni, hogy mi kell majd hozzá, szerszám, eszköz (gumicső, kis vödör, nagy vödör, tölcsér stb), merthogy a bojlert kiemelés előtt le kellett üríteni ÚGY, hogy a víz ne folyjon a bilgébe, mert onnan  a motor alól kiszivacsolni külön varázslat lett volna. Mindent kicipeltem a hajóra, bekúsztam a gépházba, J meg helyet foglalt a sámlin a szalonban és adogatta a szerszámokat és ürítette a köcsög vizeket ahogy trükkösen szakaszosan engedtem le a bojlert és adogattam ki az edényt. Büszkén jelentem, hogy azt nem mondhatom, hogy "egy csepp sem", de egy decinél több biztos nem folyt a gépházba, az meg majd kiszárad.

Ezután kicipeltem a műhelybe a bojlert és most jött a dolog legizgalmasabb része HOL FOLYIK? Nos kiszerelve a fűtőbetétet a tömítésnél ott a nyom (bekarikáztam)

Ez a bojler alja, a fűtőbetétet Sziloplaszttal tömítettem a fedél alatt és a nyomás kinyomta a sarokban. Azt is tudom hogy történhetett. a tágulási edényben a gumilabda évekkel ezelőtt kipukkadt, ezért az edény színültig megtelve megszűnt a rendszerben a légpárna. Amikor a bojler melegítette a vizet (mint az közismert a folyadék összenyomhatatlan {ugye Schafranek?}) , az tágult és a rendszer leggyengébb pontjánál (mindig van egy leggyengébb pont) kijött a víz. És erre aztán rászokott. A tágulási edényt időközben kicseréltem, de a luk maradt.

Ami a jó hír, sehol egy makula vízkő a fűtőbetéten, Ráckevén lágyvíz folyik a csapból. ( 5 német keménységi fok, egyszer kititráltam) Csak a rend, és azok kevéért akik nem 20 éve olvassák a blogot, a bojlert 25 literes kidobott rozsdamentes szódásballonból csináltam, a fűtőbetét meg háromfejes presszógép tartalék alkatrész. Holnap megyek a boltba Gumiámért, mert a régi Sziloplaszt bekötött a kartusba. Ehhez a kis tömítéshez elég a kis tubus, nagyot nem érdemes venni, mert amit nem használok fel az beköt sajnos akármit is csinálok vele.

Szerencsére a villanybojlernak mostanában nincs dolga, van időm megreparálni, dolgozik a napkollektor. Már kora délutánra ennyi a vízhőmérséklet a napbojlerban a decken.

.

Szép nap volt a tegnapi... ma viszont valahogy olyan csüggeteg (tudom nincs ilyen szó, de nem izgat) vagyok. Öregségemre egyre inkább eluralnak a hangulataim. Talán mert lehullottak rólam a társadalmi elvárások-, a megfelelés kényszere és a lelkem szabadon csapong a pillanatnyi irányba. Bár...alighanem sokkal egyszerűbb a dolog, a fiatalok optimisták, az öregek meg mindig morognak. "Régen minden jobbvót".

Nade a tegnap. Régi barátom, volt kollégám Petricskó Péter hívott fel telefonon nemrég, hogy mi van velem és hogy meglátogatna egy beszélgetésre. Hárítani voltam kénytelen, sorozatos családi vendégeskedés okán, de kedden felhívtam, hogy magunk vagyunk, ha úgy gondolja jöjjön. Kicsit aggodalmaskodott, hogy épp kölcsönadta a kocsiját, de mondtam, hogy hozzánk hülyeség autózni Pestről, jöjjön HÉV-vel, nyuggernak ingyen van és odamegyek érte az állomásra. Jött is tegnap. Csónakkal mentem át az RSD-n és kikötöttem a Halmúzeum hajója és a Viza (ex csapatszállító) közé, ott régi tengerész kollégák adják az őrszolgálatot, biztonságban van az otthagyott járművem, és kisétáltam az állomásra. Örömmel üdvözöltük egymást, lesétáltunk a hajókra és beszálltunk.

Régi barát, Sándor Karcsi épp indul az ugyanitt állomásozó retro "ulmi csónak" rendezvényhajóval.

Kis csolnakommal átkelünk a folyón a szigetünkre, az idő pompás és hálistennek nincs még nagyon meleg se, javasoltam járjuk körbe a szigetet. Előtte kikötünk és felvesszük J-t is, így indulunk észak felől a Balabán csatornába ami a szigetünket keleti oldalról elválasztja a szárazföldtől. Itt mindent Balabánnak hívnak, a szigetünket, az utcánkat, a csatornát, meg ahogy a képen látszik a rendezvényhajót is. (De hogy ki, vagy mi volt a "Balabán", azt még a chat GP-se tudja, ami persze nem jelen semmit mert tapasztalatom szerint amit én nem tudok azt tízből kilenc esetben ő se tudja, vagy ami még rosszabb, rosszul tudja.)

Elhanyagolt a csatorna, úgy tűnik nyerésre állnak a méregzöldek, akik szerint a vizeket úgy kell hagyni elmocsarasodni ahogy akarnak, bedőlt fákat kell kerülgetni, a néhány centi merülésű csónakkal is gond időnként áthaladni, VISZONT legalább nagyobb csónakokkal nem esz a fene ide senkit zajongani, bulizni gusztustalankodni, szóval olyan mint csendes utcában a "fekvő rendőr". De egyelőre kajakkal, kenuval járható, és én szívélyesen üdvözölni is szoktam minden békésen erre evezőt ahogy a kertem alatt elhaladnak. A csatornát a vízi élőlények uralják, persze aki azt hiszi, hogy bármelyiküket megfigyelheti, miközben zenét bömböltet, hangosan kiabál, döng az evezőjének nyele a hajója oldalán az csalódni fog, de ha legfeljebb csak suttogsz a társaddal, óvakodsz a hirtelen mozdulatoktól a természet befogad és feltárja csodáit.

Délelőtt amikor besüt a nap a nyugati partra, a teknősök kijönnek napozni a víz tetején lebegő uszadékfákra. (Bekarikáztam, és kinagyítottam, mert gyakorlatlan szemnek nem egyszerű nagytotálon egyből észrevenni.)

Vannak kedvelt helyeik ahol tucatjával napoznak, J és P fotóznak én csak evezek és próbálom mozdulatlanul tartani a csónakot, hogy ne riasszam el az állatokat. Sok a kicsi növendék teknős, némelyik egészen apró, idei kelésű, 5-6 cm átmérőjű lehet, őket könnyebb megközelíteni, úgy tűnik még nem tanultak meg félni az embertől, de az öregek, a levestányér nagyságúak egy hangra, vagy az első hirtelen mozdulatra azonnal a vízbe csobbannak és eltűnnek. Bájos ahogy egy nagyobbacska tönkön két tőkésréce békésen osztozik egy jókora teknőssel.

Itt egy "vakvarjú", ami a legkevésbé vak és pláne nem varjú, törpegémféle, "bakcsó" a hivatalos neve és a nevét a "kvak-kvak" bemutatkozó hangjáról kapta, de itt épp csöndben van, ahogy mi is ahogy centiméterként közelítjük meg, bár fél szemmel sandít ránk, de jó emberismerő lehet mert megállapítja, hogy veszélytelenek vagyunk, egyébként is  el van elfoglalva, a vizet figyeli, apró halakra vadászik. 

Azért ami sok az már neki is sok, amikor olyan 2 méterre megközelítem, akkor méltóságteljesen elballag a mögöttes vastagabb fa fedezékébe. Okos madár na!

Megy az idő, fél tizenkettő elmúlt már, Péter éhes, Judit meg pláne, ő még nem is  reggelizett, siettetem az andalgást, délben zár a piac, pedig a kolbászos Iminél gondoltunk enni. J-től P átveszi a jobboldali pádlit  és belehúzunk, itt a csatornában egyrészt nem illik motorozni, másrészt a burjánzó növényzet miatt ostobaság is  (csak a halőr szokott, de hát ő hülye az evezéshez), aztán mire kiérünk a nyílt vízre lebillentem a motort és gázt adok. Amikor kikötünk a városi stéghez pont delet kongat a templom harangja, még épp elcsípünk egy méter kolbászt és két nagy sült tarját, SŐT még utánunk is elkezdenek sorjázni a kései piacozók, feldobtuk Imre boltját. A "zsákmányt" már otthon fogyasztjuk el.

A délután ejtőzős beszélgetéssel  telik a kerti pavilonban a zöldben, aztán kis kutyasétáltatás a mezőn, majd Pétert visszaviszem a túlpartra, a HÉV végállomáshoz már nem kísérem ki, ismeri az utat, csak kirakom a TESCO alatti stégnél.

Szép napunk volt, talán azért is érzek most némi ürességet magamban, de hogy kiírtam magamból, mindjárt megkönnyebbültem egy kicsit.

Sokan voltunk mostanság, Andi, J lánya Mikivel a férjével voltak itt nyaralni pár napot. Kifogták a hőséget, én még nem megyek be a Dunába, mert nekem még hideg, de ők lubickoltak. 

Tegnap kihasználtam, hogy van kéznél plusz "erő", a megreparált dögnehéz napkollektort visszacipeltük a hajóra. Nem volt különösen komoly baja, de a viharos szelekben, hánykolódásokban a polikarbonát tetőt tartó keret meglazult. Csináltam a sarkokra alu lemez erősítést és a keret elemeit a sarkokhoz, az így egyenszerkezetű keretet meg az oldalakhoz popszegecseltem. Azt hiszem kitart immáron legalább amíg élek. Az időjárás megviselte továbbá a napkollektorhoz csatlakozó 50 literes tárolóbojler hőszigetelését is, a napsugárzástól és a szelektől igen "egérrágta lett", kapott egy új burkolatot bontott árnyékoló textilből meg fekete vastag agrofóliából, hogy az eső ne ártson neki, szerintem 10 évet ez is kibír.

Az volt a tervem, hogy ma csak  beüzemelem, tehát amit télre mindig leszedek, visszarakom a pici keringető szivattyút, és felrakom a csatlakozó csődarabokat, de az élet mindig közbeszól. Reggel hallom, hogy egyfolytában dargácsol a kerti szivattyú a ház északi falán. Ennek szakaszosan kéne üzemelnie, ahogy a csepegtető öntözés tartályai igénylik, vagy ahogy J éppen a kézi slaugokkal öntözi a virágait, aszerint kapcsol az áramlásérzékelő ki-be. De most nem állt le egyszer se. Odamegyek az 1 m3-es tartályhoz, megdöngetem az oldalát TÖK ÜRES! Létra felmászás a tetejére hibakeresés. Vagy a cső dugult el, vagy a Geberit WC tartály töltő szelep, ami a tartály tetején van eldugult. Ez utóbbi történt. Szétszedem, tele van szutyokkal. Utólag az ember mindig okosabb, az történhetett, hogy miután a magaságyásokkal átálltam újabb csepegtető "víztoronyra" ( https://amapola.blog.hu/2024/04/24/szerda_363) egy 50 literes tartállyal az óriás fenyőfán, az 1 köbös tartály csövét a téli fagymentesítéskor levettem az osztóról és csak úgy hagytam a gyorscsatlakozós tömlővéget heverni a földön egy évig. És a természet felhasználta. Rovarok, vagy akár pucércsiga is beleköltözhetett, amit a vízáram elsodort egészen a segédenergiás töltöszelepig, aminek a néhány tizedmilliméteres  furatát totál eldugították a maradványok, így a szelep teljesen lezárt, mintha megtelt volna a tartály. (Kis magyarázat, a segédenergiás szelep úgy működik, hogy furmányos módon pont a víz nyomását használja fel saját maga ellenében az áramlás lezárására). Na a reparálással eltelt a déleőtt, pont a legnagyobb hőségben jutottam ki a hajóra befejezni a napkollektor projektet. Alaposan elkábultam a tűző napon mire végeztem mindennel, de az imént délutáni alvásból ébredve kinéztem a hajóra, a keringető szivattyú szépen kapcsol ki-be ahogy a hőfokszabályzó vezérli, és már 56°  C-os a víz a bojlerban, szóval este már zuhanyozhatok a hajón. Nyáron mind a vízmelegítés mind a villamos áramellátás napenergiával történik.

Az úgy van, hogy onnan tudom, hogy MÁR MEGINT ELTELT EGY HÉT, hogy fel kell tölteni a rendszeresen szedett gyógyszereim heti adagolódobozát. Mert nézem a soron következő napot, és JÉÉ, üres. Nem sokfélét szedek és ebből is csak a minimális adagokat, továbbá ez se mind "gyógyszer", inkább táplálékkiegészítő, de hát állítólag kellenek. Mondjuk ami biztosan, az a pajzsmirigyhormon, amit mesterségesen kell pótolni, miután kiszedték belőlem az erre szolgáló szervemet.  Szóval röpül az idő.

Kedvemre való egyelőre a nyár. Nem jött olyan brutális hőséggel mint a tavalyi, remélem így is marad. A reggel kifejezetten hűvös volt, kicsit tán korán váltottam vékony nyári takaróra, ezért beöltöztem éjszakára, zokni, flanel pizsama, itt épp felkelés előtt derekat nyújtok (Na mikor kezd el az én derekam is fájni? Amikor J is épp a derekával fexik. Meg is kaptam érte a leb@szást, figyelmeztetett, hogy vigyázzak magamra mert most ő a soros.).

Magyarázat, én fexem és az ágyam lábrésze feletti szekrényajtón megtámasztva nyújtogatom a lábamat és  emelgetem a derekamat.

Közben a fejemnél lévő ablakon a túlpart látványa.

Hüm....kissé pókhálós, bár főleg kívülről.

Kis színes. Tegnap a még tavaly a hajóról kihozott napkollektort popszegecselem a parti műhelyben (ideje beüzemelni, mert elkél már a napenergia a hajón a vízmelegítéshez)  amikor feltűnik, hogy a Picur kutya ( ő a főnök ami a watchdogolást illeti) valamit, vagy valakit rettenetesen ugat. MI A FENE LEHET AZ? Kimegyek az utcára, körülnézek, SEMMI. A hangokra nem igazán figyeltem amúgy elmélyült munka közben, de valami ütemesen sivít. Ilyentájt sokan füvet nyírnak, gépekkel zajonganak, de ez nem láncfűrész, nem körfűrész, nem sikító, nem abrichter...csak nem a Lajos ordít??? (Lajos 4 házzal arrébb a csüngőhasú, eredetileg törpének indult disznó, az egyetem etológiai tanszékének angol-magyar kutatási etalonja) Csak nem valami baja van? Sietek át, M fogad a kertben, mondja nincs semmi baj. De már látom is, egy jókiállású, attraktív ifjú hölgy birkózik a földön hanyatt fekvő Lajossal, aki a kétségbeesett visításokat hallatja, miközben a hölgy különféle, leginkább lakatos szerszámokkal ( a csúcs a végén a Flex)  a körmeit vágja, és mintegy betetőzve a produkciót karos ollóval az agyarait kurtítja. Bepróbálkozok a szépségnél, hogy ha már amúgyis végzett esetleg az én körmeimet is... de nem vállalja.

Na vidám hétvégét mindenkinek!

Némi töprengés után elcsomagoltam a -5°C-os hálózsákot, TALÁN mostanában nem lesz már rá szükség. (merthogy pár napja amikor vagy húsz fokot hűlt a levegő két óra alatt, szégyenszemre visszabújtam bele egy éjszakára) Ebből az alkalomból átköltöztem a hőszigetelt ajtajú szalonból a hátsó hálókabinba és tiszta ágyneműt húztam vékony takaróval, szóval eltökéltem magam a nyár mellett.

Délelőtt füvet nyírtam, gazoltam a málnást és beüzemeltem ott is a csepegtető öntözést, mert nagyon nyamvadtak voltak a málnák, alighanem vízhiányuk volt.

Szmájli az atléta reggeli sétánál.

Nem tudom, mert nekem se olyan jó szimatom, se olyan jó szemem nincs mint neki, hogy nyulat, fácánt, vagy őzet les éppen, de ilyenkor két lábra áll és megpróbál elszabadulni a pórázról, hogy üldözőbe vegye. Megpróbáltam megnyugtatni. Leültettem, megsimogattam és elmagyaráztam neki, hogy nem szabad, hogy lelövi  vadász ha meglátja szaladgálni a mezőn, vagy a búzában, de hát oda se figyelt rám, csak táguló orrlyukakkal meredt szemmel figyelt a távolba, miközben egész testében remegett az izgalomtól. Pedig amúgy engedelmes állat, de az ösztöneinek nem tud parancsolni. Egyszerűen nincs az a parancs amivel felül lehetne írni azt a 20000 éven át tartó szelekciót, amivel a vadász őseit ilyenné nevelték. A nemrég 90. születésnapját ünneplő Csányi Vilmos etológus írta, hogy a kutya úgy lett társállat, hogy amelyik hasznos volt azt etette-, amelyik haszontalan, azt meg megette a barlanglakó elődünk. Ilyen egyszerű volt annakidején a szelekció. Amelyik kutyaős segítette a vadászatot és pusztította a kártevőket, ezáltal saját magát is élelmezve, az lett "a kutya", az ember leghűségesebb barátja. Az meg, hogy a legszerencsétlenebb, szinte életképtelen fajtákat tenyésztik (sőt túltenyésztik) csak a legújabbkor ostobasága.

Ma hazahoztam J-t a kórházból. Egész jól összerakták. Némi sajgás még van, de majd használ az "itthon".

Szép nap volt a tegnapi. Ritka esemény, meglátogatott Kata lányom aki már negyedik éve él Németországban. Miután J kórházban van, csak én és a két kutya üdvözöltük. Megragadtam az alkalmat és befogtam segíteni a hajóra, én bebújtam a gépházba őt meg a szerszámok kintről adogatására szántam. Sajnos vagy hálistennek a vízcsöpögést amit kerestem nem találtam meg, továbbra is megfigyelés alatt kell tartsam a rendszert, egy csapptányérral a bojler alatt, majd kiderül  mint alakulnak a dolgok, mert egyelőre úgy tűnik "bedagadt" a rozsdamentes acél-réz-műanyag alkatrészekből álló komplexum.

Aztán a neten ügyintéztünk mérsékelt sikerrel, bár K remekelt, mert elbírt azokkal az informatikai nehézségekkel, amik számomra leküzdhetetlen akadálynak bizonyultak. Aztán megsétáltattuk  a kutyákat. Délutánra lehűlt az idő, némi eső is esett. Beszélgettünk a télikertben, miközben kint begorombult a szél, olyan Beaufort 8-asra erősödve, tarajos hullámokat vetett az RSD, K meg kérésemre lejátszotta azt a hat felvételt amit egy itteni hangstúdióban készített saját szerzeményű magyar és angol nyelvű dalaival. Nézve a kinti világot a szélfútta madarakkal, süvöltő szélben hajladozó fákkal, a zene PONT illett a képbe. Mondta kérdezték tőle milyen stílusban játszik, de nem tudott rá válaszolni. Én azt mondtam rá,  "lélekméregtelenítő".... Ma meg az jutott eszembe, hogy tegnap Pünkösd első napja volt a szentélek "kiáramlásának" napja, hát bármi is volt az amikor a szentek közösségébe beleb@szott a megvilágosodás amitől elvált bennük a jó a rossztól, a tegnapi zene PONT illett az alkalomhoz. Ahhoz képest, hogy az első akkordokat még én mutattam meg neki a gitáron, elég messzire jutott, miközben én már azt is rég elfelejtettem amit nem is tudtam. NAGYON jó érzés amikor az ember azt érzi, hogy a gyereke lehagyta. Mindig úgy búcsúzom tőle őt átölelve, hogy megfordul a fejemben, hogy vajh nem utoljára szorítom e magamhoz. Mert amúgy az Interneten jól elvagyunk, a múltkor videochaten popszegecseltünk. Ez hatalmas dolog, belegondolva, hogy amikor hajóztam a tengeren, mekkora dolog volt ha valahonnan idegenből egyáltalán sikerült hazatelefonálni.

J-t talán holnap kiengedik a kórházból, ő ugyan a mai napban reménykedett, de mondtam neki, hogy Pünkösd hétfőn kizárt, hogy lesz ott bárki is aki kiállít egy zárójelentést. Ma egy kicsit vacakabbul van, nyilván az időjárásváltozás miatt. 

A cseresznyének még egy hét kell hogy beérjen.

Persze a 80%-a rigóké, én már 3 méternél magasabbra nem mászok hepehupás talajon billegő létrára.

Tegnap nehéz napom volt. Kivételesen nem folytattam a kertben a dzsungelirtást, mert Juditnak sikerült beutalót szerezni neten  és telefonon keresztül a Péterffy neurológiára. Mert bár a Ketoprofén hatóanyagú tapaszok valamit segítettek, de a mozgás továbbra is erősen fájdalmas volt, így lépni kellett. A háziorvosa a beutalón kívül csak annyit javasolt, hogy telefonon előtte vegye fel a kapcsolatot a kórházi osztállyal. Na EZ lehetetlen volt. A kórházban nincs arra lehetőség, hogy a túlterhelt orvosok betegekkel egyeztessenek, adminisztráció meg úgy tűnik nincs. Nem volt más lehetőség mint odamenni. Így hát szerda este összecsomagoltuk a menetfelszerelést és csütörtök hajnalban nekiindultunk. Mázlink volt. Ránézésre a kórtermek félig üresek voltak és mindössze tán egy óra várakozás után fel is vették az osztályra.

13 órakor léptem ki a kórház kapuján és ELVILEG lehetségesnek látszott, hogy elérem a 13:35-ös HÉV-et. Ha nem sikerül, akkor meg kell várjam a 14:35-öset, hát belehúztam. Szaporázva a lépteimet a dögmelegben, a Keleti pályaudvar órája 13:06-ot mutatott amikor elhaladtam előtte. Pont pirosra váltott a lámpa előttem, de mindegy is volt, mert a 24-es villamos a tábla szerint csak 17 perc múlva indult, azzal HOLTBIZTOSAN lekéstem volna a HÉV-et, ezért felszálltam a 23-as villamosra, aminek két perc múlva jelezte a tábla az indulását, arról viszont a Haller utca (most eltaláltam, mert idáig mindig a korábbi Hámán Kató utcanév jutott eszembe) Soroksári út kereszteződésnél le kellett szállni és bármelyik autóbuszt elcsípni ami délnek megy a Soroksárin. NANÁ, hogy minden pirost kifogtunk miközben a villamos zötyögött velem, én meg egyfolytában az órát figyeltem. "ÉPP AZ ORROM ELŐTT FOG ELMENNI" vizionáltam egyre csökkenő pozitív reménykedéssel. A villamos a piros előtt várakozott a Soroksári kikanyarodás előtt és láttam ahogy a megállóból jobbra szemben épp kihajt egy remek csuklós busz, "hej ha rajta lennék tuti elérném, de így semmi reményem". De talán mégis.... Leszálltam a villamosról és beálltam  a busz-megállóba, de busz SEHOL. Tuti lekésem!! Nézem a táblát azt mutatja egy perc múlva itt a busz. HÜLYESÉG! Akkor már látnom kellene, de sehol sincs. ....De mégis.... egyszercsak feltűnik, megáll, ajtót nyit, egyetlen felszálló vagyok, így már csukja is az ajtót és indul. TALÁN mégis... de kizárt , mindjárt megáll, mert piros a lámpa.. DE NEM, a buszsáv lámpája már zöld halleluja, a BKV a tömegközlekedést előbb ráengedi a sávra, így száguld velem a busz.. de hát reménytelen, még két megálló és ha megáll a busz közben az több perc veszteség. MÁZLI, nincs se fel, se leszálló, megy busz mint a fene... de hiába... a hídnál már sárga a lámpa és itt nincs külön buszsáv, de a sofőr mintha csak az én kedvemet keresné átsuhan a sárgán és már meg is áll jelzésemre a megállóban az OBI előtt. ÉS LÁTOM! Látom a HÉV-et ahogy ott áll a végállomáson úgy 200 méterre és futok... na jó futólépkedek felé, de még három piros lámpa is utamat állja. Az első kettőn átszaladok, mert az  autósok a Weiss Manfréd út felé még épp csak ráléptek a gázra, de a harmadiknál nincs mese, áramlik az autóforgalom előttem, miközben a HÉV már csak 50 méter...ahogy a kanyarodósávnak piros a lámpa már megyek át az én pirosomon félpályáig és amint az egyenesek elfogynak rohanok, közben már hallom a hangosbemondót a ráckevei HÉV indul... NEM LEHET IGAZ!! úgy fog elmenni, hogy még dörömbölhetek az ajtaján...DE NEM!! Ott áll és én felszállok az utolsó kocsi utolsó peronjára és lezuhanok az első szabad ülésre  a másodfokú hőségriadóban a tűző napon teljesített atletizálástól csapzottan, remegő inakkal. ÉS még legalább két perc volt a vonatindulásig. de úgy elfárasztott a tegnapi nap, hogy ami már rég fordult velem elő, éjfél előtt ágyban voltam és majd hat órát aludtam egyfolytában.

J infúzióban kap valami kegyszert amitől az állapota javulását jósolják és minden valószínűség szerint hétfőn, vagy kedden kiengedik.

Én korábban jeleztem a háziorvosomnak, hogy elégedetlen vagyok magammal. Így kezdtem az Emailt : " Kedves ....! Gondom a következő. Gyengének érzem magam, hamar fáradok. Namost.... július 15.-én leszek 80 éves, végülis lehet az ok akár a korom is. Ebben az esetben fegyelmezetten tudomásul veszem, hogy "eljárt felettem az idő vasfoga". (SIC)🙂 DE! Ha netán ennek valami szervi oka van, és akár pár tablettával netán orvosolható, akkor megadnám magamnak a lehetőséget. Tehát....stb"

És így végeztem: "...Előre is köszönöm szíves segítségét, amennyire lehetséges, mindig igyekeztem nem a terhére lenni, de ezt most fontosnak gondolom."

Hirtelen robbant be a nyár. Felraktam a télikert áttetsző tetejére a nádszövet árnyékolást, mert anélkül kibírhatatlan odabent a hőség. Kicsit aggódtam, mert eddig ezzel mindig ketten létráztunk, manővereztünk, de J most hogy kiakadt a dereka használhatatlan. Alaposan átgondoltam és egyedül megoldottam egy óra alatt, és ebben még az ereszcsatorna kitisztítása is benne volt, nagyon meg voltam magammal elégedve és ugye ez a legfontosabb.

Ott lent szárad a harmadik adag mosás, most én mosok, mert J nem tud hajolgatni. Azért annyit javult az állapota, hogy M szerzett Keplat tapaszt, ez egy ketoprofén alapú gyulladás- és fájdalomcsillapító, azonnal hatott, járókeret nélkül képes lépkedni, szóval a fájdalom legnagyobb része csökkent, a tapasz működik. Nem szteroid mint tartottam tőle, de csak módjával szabad használni, tehát nem kúraszerűen. Nyilván csak tüneti kezelés, ráparancsoltam, hogy feküdjön és türelmesen várja sorsa jobbrafordulását, ez nekem idáig amikor valami fájdalmam volt mindig bevált. 

Hatékony voltam a gazolásban is, újabb 10 négyzetmétert tisztítottam ki, úgy tűnik egyre jobb az erőnlétem. Talán csak ellustultam a télen.

Ezúton hívom fel a figyelmét minden ösztönlénynek, hogy ápoljon természete ellenére baráti kapcsolatot a szomszédjaival, M mostanában beteg rokont ápol, nagy segítség neki, hogy azalatt mi etetjük az állatait, ahogy nekünk is nagy segítség volt, hogy egy nap alatt elintézte a tapaszt. Csupa olyan dolog, ami egyikünknek se jelent terhet, miközben ha csak magunkra lennénk utalva nehezen megoldható problémáink lennének. Azon túl meg, minden érdektől mentesen remek dolog kedves, értelmes emberekkel jóbarátságban lenni, szóval fogadjatok szót és ápoljátok az emberi kapcsolataitokat!

Tisztul a táj.

Előtűnnek az eddig rejtett tereptárgyak. Na többek közt ettől nem lehetett csak úgy nekimenni kaszával a zöldeknek.

Ahogy gyökerestül szaggatom ki a nemkívánatosakat, kirajzanak a szúnyogok amiket álmukból felzavarok. Mind azt hiszi etetni jöttem őket, ráadásul kesztyűben nem vagyok annyira hatékony az agyoncsapdosásukban. Most folyamatosan vakaródzom.

Tájkép csata után. 

Folytatás holnap. Az eddigi munkálkodás eredménye a komposzt halom. 

J beteg. Nem tud mozogni kiújult a gerincsérve a gazhúzgálástól. Kínlódik, még járókerettel kimenni a WC-re  is kínszenvedés . Ami a legrosszabb, tegnap lett volna a vastagbéltükrözése, de ilyen állapotban nem lehetett még gondolni se rá. Hívtuk a  Péterffyt, hogy rakják át az időpontot, de még beszélni se tudtunk a doktornővel olyan őrültek háza van ott. (Semmi extra, csak a szokásos, amikor bent feküdt két hétig, azalatt ketten agonizáltak és haltak meg a mellette lévő ágyakban, hosszasan napokon át ordítva, majd csak jajgatva, majd csak nyöszörögve szenvedve. Háborús filmekben van ilyen.... végülis itt még csak kormányzati vészhelyzet van.) Rohadtul kell vigyázzak magamra, mert én is "derekas" vagyok, ha most én is leesek a lábamról, mint pár hónapja amikor megemeltem magam a farönkkel, nagy sz@rban vagyunk.