Némi töprengés után elcsomagoltam a -5°C-os hálózsákot, TALÁN mostanában nem lesz már rá szükség. (merthogy pár napja amikor vagy húsz fokot hűlt a levegő két óra alatt, szégyenszemre visszabújtam bele egy éjszakára) Ebből az alkalomból átköltöztem a hőszigetelt ajtajú szalonból a hátsó hálókabinba és tiszta ágyneműt húztam vékony takaróval, szóval eltökéltem magam a nyár mellett.
Délelőtt füvet nyírtam, gazoltam a málnást és beüzemeltem ott is a csepegtető öntözést, mert nagyon nyamvadtak voltak a málnák, alighanem vízhiányuk volt.
Szmájli az atléta reggeli sétánál.
Nem tudom, mert nekem se olyan jó szimatom, se olyan jó szemem nincs mint neki, hogy nyulat, fácánt, vagy őzet les éppen, de ilyenkor két lábra áll és megpróbál elszabadulni a pórázról, hogy üldözőbe vegye. Megpróbáltam megnyugtatni. Leültettem, megsimogattam és elmagyaráztam neki, hogy nem szabad, hogy lelövi vadász ha meglátja szaladgálni a mezőn, vagy a búzában, de hát oda se figyelt rám, csak táguló orrlyukakkal meredt szemmel figyelt a távolba, miközben egész testében remegett az izgalomtól. Pedig amúgy engedelmes állat, de az ösztöneinek nem tud parancsolni. Egyszerűen nincs az a parancs amivel felül lehetne írni azt a 20000 éven át tartó szelekciót, amivel a vadász őseit ilyenné nevelték. A nemrég 90. születésnapját ünneplő Csányi Vilmos etológus írta, hogy a kutya úgy lett társállat, hogy amelyik hasznos volt azt etette-, amelyik haszontalan, azt meg megette a barlanglakó elődünk. Ilyen egyszerű volt annakidején a szelekció. Amelyik kutyaős segítette a vadászatot és pusztította a kártevőket, ezáltal saját magát is élelmezve, az lett "a kutya", az ember leghűségesebb barátja. Az meg, hogy a legszerencsétlenebb, szinte életképtelen fajtákat tenyésztik (sőt túltenyésztik) csak a legújabbkor ostobasága.
