Hát egyelőre marad a sántaüzem. Délben megörvendeztetett a Telekom, küldtek SMS-t, hogy kijavították a hibát. Épp bevásárolni voltunk, hazaérve nézem a dobozt ugyanaz a három LED pislákol rajta mint korábban. Újraindítom, semmi nem változik. Na telefon, de át kell küzdjem magam a gépasszisztensen Vandán aki olyan hülye mint a segg. Ráadásul a suttogó rekedt beszédemet nem érti. Kínomban odaadtam a telefont J-nek, aki meg olyan lelkes, hogy már akkor válaszol a Vandának amikor az még a kérdést sem tette fel. Na hosszas kínlódás után megígérte a gépasszisztens, hogy küld szerelőt és adott újabb 72 óra korlátlan Netet (hú, mostanra már nagyon vágom, okosteló-mobilhálózat-hotspot-USB intrnetmegosztás). A jó hír az, hogy bár lassú, de jóval gyorsabb mint kezdetben, szóval most naplózom a mai napot.
Igazából most jutottam el a kárfelmérés folytatásához. Eddig csak a hajókkal foglalkoztam, most az udvarhoz láttam hozzá. Az óriás fenyőfa, amin a 2-es számú "víztornyom" is van amiről a magaságyások csepegtető öntözése megy, felső harmada letört. A víztartály nem érintett, a törés jóval felette következett be. Viszont rázuhant a jelentős tömeg a kerítésre, amit letarolt. Olyan 3 m magas hatalmas gubanc amit el kell takarítsak.
Vérzik a szívem a gyönyörű ezüstfenyőért, de ez ami lezuhant már minden szempontból mentehetetlen, a hajolgatást, guggolást térdelést elkerülendő a kis székről kezdtem kézi metszőollóval, aztán a nagy, karos ollóval aztán kis, akkus egykezes láncfűrésszel. Amit levágtam, az apraját talicskáztam a komposztba
A nagyja egész ágakat meg J-vel kettesben húztuk ugyanoda, ebédig dolgoztunk, utána pihenő, nem csinálok már nemhogy 12 órás műszakokat min régen, de még 6 órásakat se, 4 óra munka után "fájront", így is jól kidöglöttünk.
A szomszéd is aprítja ami a diófáiból maradt, nála sokkal nagyobb a kár, két hatalmas diófája pusztult el, az egyik tövestűl dőlt ki még a vízcsövet is kitépve a talajból és a kerítést ledöntve rádőlt Ervin ( a harmadik szomszéd) kertjére, teljesen beborítva azt, ahhoz ami állva maradt, csak kicsit megdőlt veszélyeztetve többek közt a mi házunkat is, profi favágót kellett hívnia a fa lebontásához.
Délutánra valamelyest tisztult a kép,
most optimistán úgy saccolom két nap alatt eltakarítom a kerítésre esett fenyőkupacot. Holnap a nagy láncfűrész lép munkába. A fenyő sudara olyan 4 m-es hosszon, úgy 15 cm körüli törzsátmérőnél tört le, miközben a fa teljesen egészséges, szóval a tanulság az, hogy amikor ekkora vihar van nemcsak a beteg, elöregedett fák jelentenek veszélyt.
Picur kutyát sürgősen orvoshoz kellett vinni mert nem tud kakilni, csak szenved, egyelőre nem tudni az okot. Gyanús, hogy az eltömődött bűzmirigye okozhatott hamis székelési ingert neki, azt a doktornő lekezelte, meglátjuk mi lesz tovább, J mit igazi "anya" roppant mód aggódik.
Tegnap én voltam a belgyógyásznál, nem tetszik neki a laborleletem, elküldött ultrahangra, meg urológiára, egyikre október 22.-ére, a másikra november18.-ára kaptam időpontot, addig meg pisálok amilyet sikerül. Most már csak valahogy fejben kell tartani, mert a múlt hét pénteki labort is úgy elfelejtettem mint a szél, azt hittem még csak csütörtök van, szóval az se segít ha beírom a naptárba, ráadásul azt meg mindig elfelejtem a hét végén átlapozni.