Szép nap volt a tegnapi... ma viszont valahogy olyan csüggeteg (tudom nincs ilyen szó, de nem izgat) vagyok. Öregségemre egyre inkább eluralnak a hangulataim. Talán mert lehullottak rólam a társadalmi elvárások-, a megfelelés kényszere és a lelkem szabadon csapong a pillanatnyi irányba. Bár...alighanem sokkal egyszerűbb a dolog, a fiatalok optimisták, az öregek meg mindig morognak. "Régen minden jobbvót".
Nade a tegnap. Régi barátom, volt kollégám Petricskó Péter hívott fel telefonon nemrég, hogy mi van velem és hogy meglátogatna egy beszélgetésre. Hárítani voltam kénytelen, sorozatos családi vendégeskedés okán, de kedden felhívtam, hogy magunk vagyunk, ha úgy gondolja jöjjön. Kicsit aggodalmaskodott, hogy épp kölcsönadta a kocsiját, de mondtam, hogy hozzánk hülyeség autózni Pestről, jöjjön HÉV-vel, nyuggernak ingyen van és odamegyek érte az állomásra. Jött is tegnap. Csónakkal mentem át az RSD-n és kikötöttem a Halmúzeum hajója és a Viza (ex csapatszállító) közé, ott régi tengerész kollégák adják az őrszolgálatot, biztonságban van az otthagyott járművem, és kisétáltam az állomásra. Örömmel üdvözöltük egymást, lesétáltunk a hajókra és beszálltunk.
Régi barát, Sándor Karcsi épp indul az ugyanitt állomásozó retro "ulmi csónak" rendezvényhajóval.
Kis csolnakommal átkelünk a folyón a szigetünkre, az idő pompás és hálistennek nincs még nagyon meleg se, javasoltam járjuk körbe a szigetet. Előtte kikötünk és felvesszük J-t is, így indulunk észak felől a Balabán csatornába ami a szigetünket keleti oldalról elválasztja a szárazföldtől. Itt mindent Balabánnak hívnak, a szigetünket, az utcánkat, a csatornát, meg ahogy a képen látszik a rendezvényhajót is. (De hogy ki, vagy mi volt a "Balabán", azt még a chat GP-se tudja, ami persze nem jelen semmit mert tapasztalatom szerint amit én nem tudok azt tízből kilenc esetben ő se tudja, vagy ami még rosszabb, rosszul tudja.)
Elhanyagolt a csatorna, úgy tűnik nyerésre állnak a méregzöldek, akik szerint a vizeket úgy kell hagyni elmocsarasodni ahogy akarnak, bedőlt fákat kell kerülgetni, a néhány centi merülésű csónakkal is gond időnként áthaladni, VISZONT legalább nagyobb csónakokkal nem esz a fene ide senkit zajongani, bulizni gusztustalankodni, szóval olyan mint csendes utcában a "fekvő rendőr". De egyelőre kajakkal, kenuval járható, és én szívélyesen üdvözölni is szoktam minden békésen erre evezőt ahogy a kertem alatt elhaladnak. A csatornát a vízi élőlények uralják, persze aki azt hiszi, hogy bármelyiküket megfigyelheti, miközben zenét bömböltet, hangosan kiabál, döng az evezőjének nyele a hajója oldalán az csalódni fog, de ha legfeljebb csak suttogsz a társaddal, óvakodsz a hirtelen mozdulatoktól a természet befogad és feltárja csodáit.
Délelőtt amikor besüt a nap a nyugati partra, a teknősök kijönnek napozni a víz tetején lebegő uszadékfákra. (Bekarikáztam, és kinagyítottam, mert gyakorlatlan szemnek nem egyszerű nagytotálon egyből észrevenni.)
Vannak kedvelt helyeik ahol tucatjával napoznak, J és P fotóznak én csak evezek és próbálom mozdulatlanul tartani a csónakot, hogy ne riasszam el az állatokat. Sok a kicsi növendék teknős, némelyik egészen apró, idei kelésű, 5-6 cm átmérőjű lehet, őket könnyebb megközelíteni, úgy tűnik még nem tanultak meg félni az embertől, de az öregek, a levestányér nagyságúak egy hangra, vagy az első hirtelen mozdulatra azonnal a vízbe csobbannak és eltűnnek. Bájos ahogy egy nagyobbacska tönkön két tőkésréce békésen osztozik egy jókora teknőssel.
Itt egy "vakvarjú", ami a legkevésbé vak és pláne nem varjú, törpegémféle, "bakcsó" a hivatalos neve és a nevét a "kvak-kvak" bemutatkozó hangjáról kapta, de itt épp csöndben van, ahogy mi is ahogy centiméterként közelítjük meg, bár fél szemmel sandít ránk, de jó emberismerő lehet mert megállapítja, hogy veszélytelenek vagyunk, egyébként is el van elfoglalva, a vizet figyeli, apró halakra vadászik.
Azért ami sok az már neki is sok, amikor olyan 2 méterre megközelítem, akkor méltóságteljesen elballag a mögöttes vastagabb fa fedezékébe. Okos madár na!
Megy az idő, fél tizenkettő elmúlt már, Péter éhes, Judit meg pláne, ő még nem is reggelizett, siettetem az andalgást, délben zár a piac, pedig a kolbászos Iminél gondoltunk enni. J-től P átveszi a jobboldali pádlit és belehúzunk, itt a csatornában egyrészt nem illik motorozni, másrészt a burjánzó növényzet miatt ostobaság is (csak a halőr szokott, de hát ő hülye az evezéshez), aztán mire kiérünk a nyílt vízre lebillentem a motort és gázt adok. Amikor kikötünk a városi stéghez pont delet kongat a templom harangja, még épp elcsípünk egy méter kolbászt és két nagy sült tarját, SŐT még utánunk is elkezdenek sorjázni a kései piacozók, feldobtuk Imre boltját. A "zsákmányt" már otthon fogyasztjuk el.
A délután ejtőzős beszélgetéssel telik a kerti pavilonban a zöldben, aztán kis kutyasétáltatás a mezőn, majd Pétert visszaviszem a túlpartra, a HÉV végállomáshoz már nem kísérem ki, ismeri az utat, csak kirakom a TESCO alatti stégnél.
Szép napunk volt, talán azért is érzek most némi ürességet magamban, de hogy kiírtam magamból, mindjárt megkönnyebbültem egy kicsit.
