Tegnap nehéz napom volt. Kivételesen nem folytattam a kertben a dzsungelirtást, mert Juditnak sikerült beutalót szerezni neten és telefonon keresztül a Péterffy neurológiára. Mert bár a Ketoprofén hatóanyagú tapaszok valamit segítettek, de a mozgás továbbra is erősen fájdalmas volt, így lépni kellett. A háziorvosa a beutalón kívül csak annyit javasolt, hogy telefonon előtte vegye fel a kapcsolatot a kórházi osztállyal. Na EZ lehetetlen volt. A kórházban nincs arra lehetőség, hogy a túlterhelt orvosok betegekkel egyeztessenek, adminisztráció meg úgy tűnik nincs. Nem volt más lehetőség mint odamenni. Így hát szerda este összecsomagoltuk a menetfelszerelést és csütörtök hajnalban nekiindultunk. Mázlink volt. Ránézésre a kórtermek félig üresek voltak és mindössze tán egy óra várakozás után fel is vették az osztályra.
13 órakor léptem ki a kórház kapuján és ELVILEG lehetségesnek látszott, hogy elérem a 13:35-ös HÉV-et. Ha nem sikerül, akkor meg kell várjam a 14:35-öset, hát belehúztam. Szaporázva a lépteimet a dögmelegben, a Keleti pályaudvar órája 13:06-ot mutatott amikor elhaladtam előtte. Pont pirosra váltott a lámpa előttem, de mindegy is volt, mert a 24-es villamos a tábla szerint csak 17 perc múlva indult, azzal HOLTBIZTOSAN lekéstem volna a HÉV-et, ezért felszálltam a 23-as villamosra, aminek két perc múlva jelezte a tábla az indulását, arról viszont a Haller utca (most eltaláltam, mert idáig mindig a korábbi Hámán Kató utcanév jutott eszembe) Soroksári út kereszteződésnél le kellett szállni és bármelyik autóbuszt elcsípni ami délnek megy a Soroksárin. NANÁ, hogy minden pirost kifogtunk miközben a villamos zötyögött velem, én meg egyfolytában az órát figyeltem. "ÉPP AZ ORROM ELŐTT FOG ELMENNI" vizionáltam egyre csökkenő pozitív reménykedéssel. A villamos a piros előtt várakozott a Soroksári kikanyarodás előtt és láttam ahogy a megállóból jobbra szemben épp kihajt egy remek csuklós busz, "hej ha rajta lennék tuti elérném, de így semmi reményem". De talán mégis.... Leszálltam a villamosról és beálltam a busz-megállóba, de busz SEHOL. Tuti lekésem!! Nézem a táblát azt mutatja egy perc múlva itt a busz. HÜLYESÉG! Akkor már látnom kellene, de sehol sincs. ....De mégis.... egyszercsak feltűnik, megáll, ajtót nyit, egyetlen felszálló vagyok, így már csukja is az ajtót és indul. TALÁN mégis... de kizárt , mindjárt megáll, mert piros a lámpa.. DE NEM, a buszsáv lámpája már zöld halleluja, a BKV a tömegközlekedést előbb ráengedi a sávra, így száguld velem a busz.. de hát reménytelen, még két megálló és ha megáll a busz közben az több perc veszteség. MÁZLI, nincs se fel, se leszálló, megy busz mint a fene... de hiába... a hídnál már sárga a lámpa és itt nincs külön buszsáv, de a sofőr mintha csak az én kedvemet keresné átsuhan a sárgán és már meg is áll jelzésemre a megállóban az OBI előtt. ÉS LÁTOM! Látom a HÉV-et ahogy ott áll a végállomáson úgy 200 méterre és futok... na jó futólépkedek felé, de még három piros lámpa is utamat állja. Az első kettőn átszaladok, mert az autósok a Weiss Manfréd út felé még épp csak ráléptek a gázra, de a harmadiknál nincs mese, áramlik az autóforgalom előttem, miközben a HÉV már csak 50 méter...ahogy a kanyarodósávnak piros a lámpa már megyek át az én pirosomon félpályáig és amint az egyenesek elfogynak rohanok, közben már hallom a hangosbemondót a ráckevei HÉV indul... NEM LEHET IGAZ!! úgy fog elmenni, hogy még dörömbölhetek az ajtaján...DE NEM!! Ott áll és én felszállok az utolsó kocsi utolsó peronjára és lezuhanok az első szabad ülésre a másodfokú hőségriadóban a tűző napon teljesített atletizálástól csapzottan, remegő inakkal. ÉS még legalább két perc volt a vonatindulásig. de úgy elfárasztott a tegnapi nap, hogy ami már rég fordult velem elő, éjfél előtt ágyban voltam és majd hat órát aludtam egyfolytában.
J infúzióban kap valami kegyszert amitől az állapota javulását jósolják és minden valószínűség szerint hétfőn, vagy kedden kiengedik.
Én korábban jeleztem a háziorvosomnak, hogy elégedetlen vagyok magammal. Így kezdtem az Emailt : " Kedves ....! Gondom a következő. Gyengének érzem magam, hamar fáradok. Namost.... július 15.-én leszek 80 éves, végülis lehet az ok akár a korom is. Ebben az esetben fegyelmezetten tudomásul veszem, hogy "eljárt felettem az idő vasfoga". (SIC)🙂 DE! Ha netán ennek valami szervi oka van, és akár pár tablettával netán orvosolható, akkor megadnám magamnak a lehetőséget. Tehát....stb"
És így végeztem: "...Előre is köszönöm szíves segítségét, amennyire lehetséges, mindig igyekeztem nem a terhére lenni, de ezt most fontosnak gondolom."
