Hajónapló

Időnként rábukkanok dolgokra a neten való barangolás közben. Jó ez a csaj.  Igazából mindent elmond ami körül most épp keringenek a gondolataim. Pontosan az amivel indít az előválasztás és az ellenzéki összekapaszkodás kapcsán. Hogy mi lesz ha győznek? 

Azt hiszem aki olvassa ezt a blogot, annak nem kell bizonygassam, hogy hazafiként mennyire óhajtom a harmadik cikluson át uralkodó, és a bolsevizmus és feudalizmus sajátos keverékébe egyre inkább magát belelovaló Orbán Viktor eltűnését a magyar politika meghatározó fővonalából. Leginkább börtönben szeretném látni, mert a Haza ellen elkövetett bűnei alapján simán megérdemel három életfogytiglant, de nem reménykedem ennek bekövetkeztében még választási veresége esetén sem. De hogy marginális szerepe legyen a választások után,  az a minimum. Nagyon jól sikerül tökönragadnia a lényeget Edinának. Hogy lehet ezt megvalósítani? Most túl azon, hogy akik majd győznek (ha győznek) mennyire akarják majd TÉNYLEG megváltoztatni a rendszert (aminek a lényege, hogy aki a fazék közelébe kerül az zabál a többinek meg coki), amit az elmúlt három ciklusban Orbánnak sikerült kimaxolni. ITT tényleg nem nő még a fű se másnak mint annak aki az ő seggéből veszi a levegőt. Mert ahhoz azért nem érdemes nagy reményeket fűzni, hogy mekkora változás lesz attól, hogy a győztesek "finomítanak" a rendszeren, nem lopnak majd el mindent, hanem beérik a "létező szocializmus"-sal, amikor az elvtársak kifizettek másodosztályú fenyőt a Tüzépen és elvittek elsőosztályú tölgyet. Kétségtelen ez is nagy változás lenne a jelenlegi "lopjunk mindent tarra" rendszerhez, de a változás akkor se minőségi csak mennyiségi. Itt engem csak az elégít ki, ha kiciánozzák a rendszerből a becstelenséget. 

De úgy kezdtem, hogy "túl azon"... Szóval ez még csak az első akadály és nem a legmagasabb. Tegyük fel, hogy sikerül abszolválni. Aki(k) nyer(nek) valóban becsületesen kormányoz(nak), sőt becsületesnek is látszanak. ( ebből a szempontból a Dobrev kockáztatja a legtöbbet, NEKI aztán még a sajátjai se nézik el a legkisebb vétséget sem, nem úgy mint Orbánnak aki mindig talál kétmillió szerencsétlent aki még azt is elnézi neki ha két centit levágat a farkából) Ennél sokkal nagyobb akadály, amit remekül árnyal Edina, hogy HOGYAN lesz a számonkérés?! Mert ezek a államfiúk mind jogászok. Igaz, egy parlamenti törvényjavaslatot nem képesek tisztességesen, egyértelműen és főleg alkalmazhatóan megfogalmazni, de ARRA, hogy amit csinálnak az mind le legyen papírozva támadhatatlanul, arra nagyon ügyeltek. És még van egy csomó idejük a választásig, hogy még jobban körbebástyázzák jogszabályokkal, törvényekkel, hogy amit csinálnak az mind törvényes. Akár az alaptörvénybe is beleírhatják, hogy aki egyszer kezet csókolt Orbán keresztapának, az attól kezdve sérthetetlen. Sőt az ivadékai is tízediziglen. Aztán erre tessenek majd felesküdni jövöre!

Mindaználtal aki ettől eltántorodna a legújabb gengszeterváltástól, az ne tegye! Nem kell helyből az abszolút végső megoldást egy lépésben vizionálni. Csak törni kell feléje. Az űrhajó is úgy lett, hogy egy paraszt fazekán a gőz megemelte a fedőt és ez feltűnt Thomas Newcomennek  ( és nem James Wattnak , de én még Rákosi alatt úgy tanultam, hogy egy muzsik fazeka és Ivan Polzunovnak ) aki ettől kitalálta a gőzgépet, ami azért jó mesze van az űrutazástól. DE, így indult. Ehhez képest egy kis " mossuk már ki a szart a parlementből" gyerekjáték. Tehát az első lépés, hogy miután  Orbán Viktor hazaáruló, rabló és tömeggyilkos, meg kell buktatni törvényes szavazással.  Aki ezek után rászavaz az a cinkosa, nem nézhet többet tükörbe szégyenérzet nélkül. Hogy ki az aki utána jön? Szinte mindegy. DE. Nem szabad hagyni így a fejünkre nőni, ahogy a disznófejű nagyurat hagytuk elkanászodni. Hogy a választás győztese, ha bukik a fideszizmus, hogy fog ezzel a két hatalmas feladattal (megbecsületesedés, bűnösök megbüntetése) megbirkózni ÉS még a legfontosabbat, a hatékony kormányzást (mely nem eltávolít, hanem közelít Európa értékeihez és életszínvonalához) hogy fogja gyakorolni, az a nagy kérdés. Nagyon aggódom. De ez nem ok arra, hogy ne vágjunk bele, mert ha marad az orbánizmus, akkor csak lefelé megyünk tovább a lejtőn és kifelé Európából. Nyomulnak a muzulmánok, a ferdeszeműek már a spájzban vannak, ha Európa szétesik nemzetállamokra, még akár egymás közt is kitörhetnek háborúk és az egész kontines elveszhet. Szóval mindegy ki nyeri a választást, ha a fent vázolt három feladatra alkalmatlannak bizonyul, le kell cserélni. 

Példának hoznám fel a vörösfenyő hajlítás projektemet. Nem ment elsőre. Nem ment másodikra. Harmadikra sikerült. Most ott duzzog a hajó oldalán és nincs más választása, mint azt csinálni amit én akartam. De ha elsőre feladom ő nyer én vesztek. Nem akarom a hazámat vesz(te)ni látni. Túl sokat vesztett már 1000 év alatt polgárai (és nem a külső elnyomás) miatt.

Érkezett még néhány kép a szombatról. Balról jobbra "Leho" (aki két összecsukott sárkányt is fel tudott cipelni a hegyre egyszerre) "Cész, Bajusz és  Zotyó" a jobbszélsőt nem tudom, valaki segítsen!

És IGEN, 100 év volt. 

A szivattyúnak a tápkábele volt zárlatos. Ilyennek még nem találkoztam. Belül a gumikábel erei közt romlott le a szigetelési elleállás. Megohmos méréshatárban galvanikus kapcsolatot mutatott a fázisvezető és a védővezető közt a műszer. Elkezdtem darabolni.  Ahogy vagdaltam a szivattyútól távolodva, azonnal feltűnt ahogy széthajtogattam az ereket, hogy mérjem a szigetelési ellenállást, hogy a kábelerek nem fényesek, sőt még nem mattra oxidálódottak sem, hanem feketére elkormolódottak. Valahogy behatolt az agresszív szennyvíz a kábel belsejébe. Mindazonáltal ez nagyon jó hír, egy kábelcserével megúszom a javítást.

A gunwale-al is haladtam. Már majdnem behajlott a végleges formára. Némi gondolkodás után feloldottam a szorítókat. Jelentősen visszarugózott, majdnem oda ahonnan elkezdtem a második gőzölés után. De azért nem egészen oda, szóval valamit haladtam. Levettem, lesúlyoztam és leengedtem a Duna fenekére. Két napot ázik, utána megint felrakom szorítókkal és hőlégfúvóval  hevítve fogom újra görbíteni szakaszosan. A másik elképzelésem, hogy áramot vezetek át a vizes fa két vége közt, ezzel hevítve, de ez elég bizonytalan dolog a menet közben változó nedvességtartalom és ellenállás miatt. Kell hozzá egy változtatható feszültségű toroidtrafó (ami van), de le kell szigetelnem egy másik, 1:1 áttételű trafóval a hálózatról (az is van), különben verni fogja a FÍ relét. Csak kicsit macerás, a hőlégfúvót nyugisabbnak érzem.

Sajnos a hangommal nem haladok, sőt. Szorgalmasan csinálom a hangszáledzés gyakorlatokat, de nem észlelek javulást, inkább romlást. Jó lenne Skipeon csinálni az előrelépéseket a logopédussal, ahogy valaki tanácsolta, és akkor nem kellene hetente kétszer Pestre járni, de sajnos hozzá tartozik az ultrahangos nyakmasszázs is, na ahhoz viszont nincs technikám.

Nem állok túl jól a dolgaimmal. Egymás után érnek a kudarcok. Elsőre, nem sikerült a fa meghajlítása. Pedig nagyon elégedett voltam, de tévedtem. Amikor két nap után felengedtem a végét, sokkal többet egyenesedett vissza mint amire számítottam és a hajó oldalán nem is hagyta magát visszahajlítani. Újragőzöltem, majd hét óra hosszan és meghajlítottam amennyire csak erőmből tellett. Persze bedobhattam volna erőfokozó eszközöket is, de féltem eltörik. Három napot száradt, de még mindig kevés a görbület. Megállapítom, hogy vörösfenyővel nem működik a gőzölve hajlítás bizonyos kicsiny mértéken túl. De nem adom fel. Ha valami nem sikerül egy módon, másikkal próbálkozom.

A fát a hajó mellé szorítóztam, annyira amennyire engedte a hajlás. És minden nap húzok a szorítókon annyit amennyit érzésre enged az anyag.

Ha sikerül melléhajlítani, akkor megmunkálás (csiszolás felületkezelés) után a perem tetejére fog kerülni, ahogy a kép alján a régi elkorhadt rész is cserélve lesz. Ha nem sikerül... mert eltörik, mert nem hagyja magát tovább hajlítani, mert kiegyenesedik a szorítók levétele után, stb., akkor sincs tragédia, mert megcsinálom két darabból úgy, hogy a hajófar felé eső másfél métert ívesen fűrészelem ki szélesebb anyagból ( ha tudom, hogy ilyen kínszenvedés lesz már eleve így kezdtem volna), de most egyelőre ezzel kísérletezem. Packázik velem az anyag, meglátjuk ki nyer.

Második kudarcom a szennyvízátemelő szivattyú. Aki emlékszik még rá a tél derekán kezdte verni a fí relét a testzárlat, gyorsan kellet egy újat vennem, hogy majd ha jó idő lesz szétszedem és megjavítom a zárlatosat. Na most jött el az ideje. Azt valószínűsítettem, hogy valahol behatolt a víz, legvalószínűbb, hogy a tengely tömszelencénél. Szétkaptam a szivattyút, de víz behatolásnak nincs nyoma. Márpedig ha valahol bement akkor ki biztos nem jött, ott kellene lennie. Semmi nyoma nincs víznek és hiába mérek ellenállást a fém ház és az áramvezető részek közt, nincs galvanikus kapcsolat. 

Végignéztem a vízbe merülő kábeleket, ott se látok sérülést, törésnyomot. Egyelőre tanácstalan vagyok, valami olyasmin töröm a fejem, hogy összerakva szakaszosan fogom sósvízbe meríteni és mérni a szigetelési ellenállást, hogy egyáltalán az úszókapcsoló, a szivattyú derékig, vagy a szivattyú teljesen víz alá merítve kezd zárlatosodni.

Szóval szopás másodfokon. De az igazi a harmadik. Végülis orvoshoz fordultam a hangommal. Nem akarom megvárni a negyedik Covid hullámot. A sebész aki operált már akkor mondta a diagnózist, hogy szerinte a hangszál mozgató ideg sérült a bal oldalon, amikor a korábbi műtéttől  ráhegesedett pajzsmirigy lebenyt lefejtette róla, de akkor az volt a remény, hogy majd javul ez. De hát eltelt 3 hónap és semmi, így most visszamentem logopédiára beszélni tanulni. Merthogy a pillanatnyi diagnózis féloldali hangszál bénulás. A kezelés hozhat akár teljes rehabilitációt, tehát feléledhet a hangszál, vagy megtörténhet, hogy az ép jobboldali hangszál megtanul rázárni a hangrésre és egyedül közel megfelelő hangokat képezni (mint amikor valaki megügyesedik a félkezű életben), és hát az is lehet, hogy így maradok. Ez a következő egy évben ki fog derülni. Sajnos ehhez hetente kétszer kell Pestre járnom a klinikára, ami rettenetesen macerás innen a szigetről. Egyébként is utálok menni ha néhány havonta kell valamiért, de ez a heti kettő...katasztrófa. Szóval nem vagyok vidám.

Na szóval. Szombaton nekiálltam az aggódva várt feladatnak. Miután az előzetes beáztatás után sikertelenül próbálkoztam a gunwale anyagának meghajlításával, a gőzölés utáni hajlítás maradt csak hátra. Tartottam ettől egy kicsit, mert még soha nem csináltam ilyet és a neten is csak elég komplikált oktatóvideókat találtam. Ez 

például nagyon precíz, csak épp az én munkadarabomnál sokkal kisebb anyagot használ és eleve nagy munkaigényes gőzölő szekrény készítésével kezdi, ami egyszerűen nekem nem éri meg amikor mindössze néhány darabot kell meghajlítanom. Tehát valami egyszerűbbet kellett kitaláljak. Végülis egy 5 m-es pallóból, meg két 20 mm vastag deszkából asztalos pillanatszorítókkal csináltam egy vályút, amit kibéleltem használt nejlonfóliával. Belefektettem a 3 m hosszú fámat, amiből 2 méteren kellett a hajlítást elkövetnem. Elejét-végét (mármint a 2 méter után) lezártam, a tetejét is lefóliáztam, plusz raktam rá 1 cm vastag Polifoam szigetelést és deszkákkal leszorítottam. Végülis ez is egy "szekrény", bár nem olyan precíz mint ami a filmen van, viszont sokkal kevésbé munkaigényes és az anyaga utána másra is felhasználható. Aztán nekikezdtem.

Csináltam egy másik videót is.

Miután felfűtött a rendszer, a kamra közepe tájára bedugott hőmérő gyakorlatilag folyamatosan 95 fokot jelzett. Közben kétszer kellett a vizet pótolni a fazékban. Amikor letelt a 4 óra nagy izgalommal bontottam ki a tetejét. A következő probléma volt a hajlítás. Mert erre a korábbi oktatóvideók komplikált sablonokat használtak, nekem ilyenem nem volt és csinálni se szándékoztam. Akinek meg nem volt és hasonló nagy méretű fát hajlított az is rendkívül hely és munkaigényes technológiát alkalmazott.

Ehhez se volt se felkészültségem, se anyagom, se helyem, se kedvem. (nézzétek meg azt a rengeteg szorítót, vasból készült kalodát és egyebeket)

Így aztán lefogtam a fa egyik végét úgy, hogy egy nagy szorító alá dugtam,

a másik végét megemeltem, J alátett két éket, 

én meg kötéllel addig húztam a másik végét lefelé,

amíg a hajlítás elérte a kívánatos mértéket. (illetve két centit túlhúztam, mert valamit vissza fog rugózni)

A világos léc mellette az egyenes. Az, hogy mennyire lett jó, holnapra kiderül. De nagyon bizakodó vagyok, el nem tört és visszaegyenesedni se fog abban biztos vagyok. Ha egy picit többet rugózik vissza mint amire számítottam, az se baj, mert olyan 30-40 centimétereként lesz felcsavarozva a hajó oldallemezére, hozzáhúzatom és kész.

Még meleg nap volt, de alighanem ez az utolsó a nyárból. J még fürdött a Dunában, de én a múlt héten voltam benne idén utoljára. Már csak 21  fokos a víz, nekem ez már kevés. Gyorsan elröpült a nyár, ahogy minden évben, augusztus 20.-val vége is van. A növényekről alig szóltam idén, minden mást elfedett az ácsmunka, pedig minden reggel saját termést reggelizek.

Idén is volt veterán járműtalálkozó, délelőtt kicsónakáztam a piactérre. Aki bővebb beszámolóra vágyik nézze meg a tavaly és tavalyelőtt blogot, az idei is hasonló volt, de azért erről is nyomok ide párat, de inkább az impresszióimat.

Ahogy közelítettem, mindjárt feltűnt a kicsinyek öröme, a kertitraktorral vontatott, ingyenes "hordóvonat", amivel boldogan tekeregtek a  forgatagban.

A bemutató legnépesebb résztvevői a motorkerékpárok, van belőlük jó pár tucat.

Sok van a régi NDK-s motorokból, Simson robogótól MZ-ig, ezek aránylag nagy számban találhatók meg ma is a kétkerekűek közt és népes a gyűjtők tábora is.

A másik népszerű márka a magyar Pannónia

és a csehszlovák Java. De van itt egy kistestvér a Babetta, nagyon szeretheti a gazdája, piszokul ki van csicsázva,

ráadásul ez KÉTMOTOROS

Hogy az a zöld második motor a berántózsinórral mit csinál ott a vázon, nem tudtam rájönni, talán tartalék.

Azt még megértem, ha valaki egy motorkerékpár restaurálásával eltölt rengeteg időt, mert azért amíg egy fellelt elhanyagolt darabból ilyen kiállítási tárgy lesz az rengeteg munka, idő és pénz, de hogy mi munka lehet egy ilyen óriás megmentésével 

azt elképzelni se tudom. Az már csak "hab a tortán", hogy idejönni vele is mélyen kellett belenyúlni a pénztárcába HACSAK nem az 1970-es 2 Ft-os gázolajjal  teli tartállyal pottyant a műgyűjtő ölébe a régi Csepel modell.

Felvonult a tűzoltóság

és a rendőrség is. Régi modellekkel

és régi rendőrökkel.

És az autók persze.

Németek egymás mellet kelet és nyugat.

Ahogy a Kenedi "SzegényPapa" mondta, a két rendszer közti különbséget pontosan lehet látni, ha egy 1000-es Wartburgot egy Audi 100-as mellé rakunk. Mert mindkettőt ugyanabban a  gyárban fejlesztették, csak a háború kettévágta a gyárat, az Auto Uniont, az egyik felét a nyugat a másik felét a kelet kapta.

Trabantból is van egy csomó, számszerint tíz.

És persze az igazán régiek, ezekből kevés van.

mennyivel egyszerűbb volt a gépháza ennek a régi Fordnak mint a maiaknak!  Arról nem is beszélve, hogy ENNÉL, belenézve még mindenről tudom mi micsoda.

Itt van Maigret felügyelő autója is

és még egy szépség.

Kedvenceim a vidék hősei. Azok a mezőgazdasági járművek, amiket nem csicsáztak ki, csak úgy otthagyták a szántást, hogy ideguruljanak.

Hát igen szerelni kell

de ENNYIRE?

Persze ebben is van szép.

Mennyi munka és szív van csak egy ilyen traktorülésben.

És hogy a gyerek is be legyen oltva.

És itt vannak a magyar specialitások, a vidék ezermesteri által alkotott csettegők,

 a "rakjunk össze valami autófélét abból ami van a ház körül".

Van itt minden, emlékszik még valaki a valaha népszerű, mára teljesen eltűnt kielboatokon használt luxusholmira? Na itt van egy.

Hegymenetben nem kellett evezni, csak mellérakva felmotorozni vele Szentendréig, aztán visszafelé csorogni a Rómaiig.

De a legnépszerűbb autó az nem egy oldtimer.

Ő a kolbászos Imi, a piacnapok legnépszerűbb résztvevője. A sült tarjája felülmúlhatatlan.

Egy megfáradt veterán.

Na szóval ez volt ma. A tegnapról majd mesélek holnap, mert az különösen érdekes, már persze ha érdekel valakit mire jutottam a fa gőzöléses hajlítással.

Ezt kaptam az imént RP, Ausztráliában élő barátomtól.

Az apropó, hogy RP a hölgy férje. Valamikor volt, hogy szó szerint "egy hajóban csónakáztunk" mi hárman (és borultunk a Balatonon, nagy balhé volt, még a másnapi újságban is benne voltunk mint felelőtlenek, akik viharban kalózoznak, pedig semmi bajunk nem volt, erőszakkal "mentett ki" minket a rendőrség miközben békésen vitorláztunk a felállított hajóval a part felé... de szép volt, de rég volt).

Kár, hogy csak ennyi. Azt hittem, hogy valami hosszabb riport lesz. Megérdemelné.

Hogy önmagam legyek, a szégyen, hogy berakták a "hungarikum"-ok közé. Zsóka teljesítményéhez azon kívül, hogy Magyarországon született köze nincs SAJNOS Magyarországnak. Ha már valamilyen "-ikum"-hoz ragaszkodunk, sokkal inkább Australikum, mert igazából ott lett sikeres, itthon még az ő tehetségével is nagy valószínűséggel csak vergődne.  Sajnos leginkább azokra vagyunk büszkék és emlegetjük mint saját teljesítményt, akiket elűzött, elkergetett, vagy legalábbis jobb belátásra bírt idegenbe költözésre a hazai többségi bugrisság. Úgy tűnik csak diaszpórában vagyunk sikeresek. Ez a film csak arra jó, hogy minden kártékony, sörhasú, tohonya, gyűlölködő, irigy, szarházi mihaszna megelégedetten dőljön hátra a fotelban és megerősítést nyerjen saját hitében, hogy "hát igen, ilyen nagyszerűek vagyunk MI magyarok".

Amúgy egyelőre teljesen sikertelen vagyok a 7 x 5 cm-es vörösfenyő hajlításban. Leengedtem a Duna fenekére lesúlyozva egy napra, hogy megszívja magát, befogva egyik végén, feltámasztva középen és a másik végét lesúlyozva próbáltam hajlítani, kiröhögött. A hőlégfúvót is. Ma megpróbálkozom a gőzöléssel ha sikerül. Vannak terveim. (abban jó vagyok)

Elment a "gyerek".  Amikor nem volt még itt, valahogy nem hiányzott annyira, mint most amikor már 5 perce beült az autóba és nem látom tán soha többé. Mert eredetileg, még a koronavírus járvány előtt csak két hónapra ment ki Berlinbe egy munkára. Aztán jött a járvány, a filmforgatás, amihez a munkája kötötte félbeszakadt, de nem jött haza, gondolta kipróbálja magát idegenben. Aztán valahogy a "próba" sikerült, hozzászokott, megélt akkor is amikor hivatalos munkája nem volt, aztán újraindult a film, azt befejezte, de lett új film, új munka és kinti vállalkozása, munkahelye. Most szabadságon van, "kiugrik" még Spanyolországba pihenni kicsit, esze ágában sincs hazajönni. Azt mondja Berlinben "mosolyognak az emberek".

Az autóját ami idáig itt volt nálam, én használtam, mert énrám maradt még tavasszal a műszaki vizsgáztatása, árulja. Szóval nagyon úgy tűnik teljesen felszámolja a hazai életét. Bevallom az autó nem hiányzik, bár használtam, de nem szerettem, szép sportautó egy Honda Prelude, de abszolút nem praktikus. A csomagtere kicsi, az autó alacsony, egy svédtorna ki-be szállni a mindössze két utastéri ajtón, tetőcsomagtartója nincs, szóval se vasat, deszkát vinni a tetején, se cementes zsákot a csomagtartóban, nem való, akkor meg minek?

Volt egy saram, még amikor beszélni se tudtam pár nappal a műtétem után, a Kiskunlacházára vezető keskeny úton szembe száguldott egy kopasz kigyúrt tetovált állat és elkapta a baloldali visszapillantó tükröt. A tükörház becsapódott, maga a ház nem sérült, de a tükör összeroppant. Elkezdett velem ordibálni, hogy nekem volt szűkületem az út mellett álló autó miatt, mért nem álltam meg, hogy a KRESZ stb. Én meg épp néma voltam. Legyintettem otthagytam. Na nem volt egyszerű megjavítani, mert fűtött tükör, azt külön ki kellett eszeljem, hogy a ráragasztott fűtőfóliát hogy szedjem le sérülés nélkül a darabokra reccsent tükörről, de etilacetáttal megoldottam. A legnagyobb probléma a megfelelő méretű domború tükörlap beszerzése volt, de Peti, Icuka keresztfia, aki nem mellékesen autóvillanyszerelő,  valami varázsló, mert a Unix-nál szerzett 1000-ért Rover tükörlapot, ami PONT belevaló méret a majdnem oldtimer Hondába. A probléma csak az volt, hogy a műanyag alaplapba a tükröt valami gyári technológiával peremezik bele, mert a tükör körbe 1-1,5 mm-el nagyobb mint a keret ami fogja (hisz ez tartja, ezért nem esik ki) Hogy a fenébe kellene a keretbe belevarázsolni a lapot? Na agyaltam a dolgon sokat, még az "autószerelő műhely" netes fórumon is kértem tanácsot, de azon kívül, amit magam is gondoltam, hogy hőlégfűvóval meglágyítani óvatosan a keretet és valahogy belesuttyantani, jobb tanácsot nem adott senki, csak rosszabbat (gányolás pillanatragasztóval, szélvédőragasztóval), úgy hogy aggodalommal fogtam neki a dolognak. DE, Négy kéz, egy gitárpengető meg egy bankkártya sarka, hőlégfúvó és némi szelíd erőszak és bent van a tükörlap a helyén.

Újabb feladat kipipálva. Jó volt együtt dolgozni a lánnyal, tapasztalni, hogy mennyi kézműves tudás halmozódott fel a mozdulataiban, a készségben ahogy szerszámhoz nyúl, ahogy megoldást keres, alkalmaz, ahogy befelé megy még abba a manuális tudásba amiből én már kifelé ballagok. De most valami nagy üresség van bennem.

A Ma délután három körül megjött az új körfűrész, rekordsebességgel szállított a "Gépdepó", tegnap 10:30-kor rendeltem meg. Folytattam a vágásban ahol elfüstölt a Skil, gyönyörűen dolgozik, vág minden érzékelhető erőlködés nélkül, szép a vágási felület, pedig sokkal kevesebb a foga a fűrészlapnak mint az előző gépé volt, de ahhoz képest sokkal csendesebb és keskenyebb a fűrésznyom, a régi gép kopott hajtóműve ( a tengelyről nem 1:1-ben megy a lap, hanem egy gyorsító fogaskerék áttételen keresztül) úgy tűnik kissé lebegtette a körfűrészlapot.

Holnap jön a "kislányom", rövid időre ugrott csak haza Berlinből, hétvége családi program, hétfőn folytatódik csak a munka.

Addig is egy kedvencem.

A repülés hőskora beleértve a XX: század történelmét különösen érdekelt mindig, ez az 1910-es dal  (apám 9, anyám egy éves volt akkor) különös módon köszön vissza a "Titanic" c. filmben teljesen más hangulati körülmények közt 100 évvel később.

A zenére amúgy egy régi repülős filmben bukkantam. 

Tökös nem? A hölgy amúgy 82 évesen halt meg ágyban párnák közt. Tessetek megfigyelni, ahogy a szárnyon lépked, odafigyelve, hogy mindig bordára lépjen nehogy beszakadjon alatta a vászonborítás! Kötélből voltak az idegei.

Kényszerpihenő. Nem is baj, rámfér. Cserbenhagyott, úgy tűnik végleg régi jó kenyérkereső eszközöm, ő.

Megépítettem vele az elmúlt 30 évben legkevesebb egy hajót és egy házat, de inkább másfeleket vagy kettőt. Szénkefét kellett benne cserélnem, persze belevaló se égen se földön, a Népszínház utcában vettem közelit, méretre csiszoltam és átforrasztottam a bekötést is, mert persze az se stimmelt, az egésszel elb@sztam két napot de két métert se bírta 2"-os vörösfenyőben szálirányban (pedig feszítettem ékkel a vágásban, hogy ne szoruljon még véletlenül se a fűrészlap), az egyik kefe szinte szétporlott, a másik is elszenesedett a kommutátorral ahol érintkezik, FELADOM. Végülis megdolgozott az áráért, rendeltem a neten egy hasonló méretű és teljesítményű akciós Makitát, ( https://www.gepdepo.hu/elektromos-keziszerszam/faipari-gep/korfuresz ) ez már kiszolgál amíg élek. Pláne, hogy nem akarok már nagy projektekbe kezdeni.

Gondolom az új csak a jövő héten érkezik, úgy, hogy addig lógatom a lábam. Ami nem igaz, inkább felpolcolom, mert a bal lábam megint elromlott. Említettem, hogy állandóan görcsölnek a végtagjaim, na egy hete a jobb vádlim kivételesen nem göcsölt, csak elkezdett piszokul fájni, na ez egy nap alatt elmúlt, aztán három napja a bal ugyanez tökben. De az is elmúlt egy nap alatt, mondom ennyi belefér, de hogy tegnapelőtt bent rohangáltam Pesten az új szemüvegért, szénkeféért, rugóért, visszafelé már sántikáltam, visszajött a fájdalom. Szóval amíg nincs új gép szünetel a famunka, legfeljebb kis törődés a zöldségekkel, mert miután én csak az ácsmunkára koncentráltam a kert J-re maradt, minden elburjánzott ahogy szokott. 

De megvan az eredmény is, minden étkezéshez terem ennyi paradicsomból.

De nálunk a tök is karón terem

vagy a mandulafán, mászik mindenre amit elér.

A gunwale projekt helycsinálással indult. Említettem, hogy az "esernyő" alatti munkaasztalom idáig a régi stég két bakra helyezett bontott deszkáiból állt. Nem volt igazán jó, billegtek a vacak deszkák, minden beesett a résekbe, de sajnáltam a pénzt új anyagra. Na most Amapola gunwale cseréje a bakok kiszabadításával indult, mert ezekre tudtam csak lerakni megmunkálás céljából az 5 méteres vörösfenyő pallókat.

Hát ráment a nap mire lebontottam az "asztalt" és a rengeteg anyagot, szerszámot máshova deponáltam, ami alatta volt. Ez maradt a helyén amikor már "rend" volt.

Első lépésben ezzel az anyaggal fogok dolgozni. Négy szál tartalék még van a tornác mellett letakarva, azokat használtam állványnak felállni rá a pavilon tető ácsoláshoz

A gunwalehez (úgy kell ejteni, hogy "ganl" és abból az időből származik, amikor az ágyúk még a fedélzeti mellvéd felett álltak ki a hajóból) azért kellett ilyen sok anyagot vennem, mert sok lesz a veszteség, csak a csomó és repedésmentes részeket tudom felhasználni, de a többi se lesz hulladék, a  stéget javítom belőle.

Említettem, hogy nagyon izgat hogy fogom meghajlítani a fákat, nos itt a balszélső már megtette azt a szívességet, hogy magától meghajlott, alig kell már rajta görbíteni, oda ahol nem annyira ívelt a hajó oldala, középen kettévágva két oldalra egyik és másik fele jó is lesz.

Ez viszont nem meggörbült, hanem elcsavarodott, ha működik a gőzöléses technika, akkor a csavarodást is ki kell belőle szedni, remélem sikerül. Megint olyasmi amit még életemben nem csináltam.

Egér (vagy egerek) garázdálkodik a házban, engem annyira nem izgat, de J mindenütt egérszagról panaszkodik. Egyet megcsapdáztam a mosogató alatt a szekrényben, most felállítottam még négy csapdát zugokban, kíváncsi vagyok lesz e még. Azért furcsa a dolog, mert 7 éve lakunk itt, de csak a padláson volt egér, ott is csak télen, amikor a hideg elől behúzódnak a melegvérű helyi őslakosok, azokat rendszeresen csapdázom négy helyen is. Télen hetente, kéthetente egy fogás van a kalandkereső jószágokból, de így idáig nem tudtak elszaporodni. Viszont az enyhe tél alighanem megnövelte a populációt, a szabadban is át tudtak telelni. A természetközeli életnek megvannak a hátrányai is. Van aki mérgezi, irtja őket a kertben is, korábban a tornácon a tűzifa közt is voltak, meg a sufniban is, fogdostam is őket csapdával, de aztán abbahagytam, mert nem tartom sportszerűnek, csak azt vágom agyon ami bejön a házba. Néha sajnos cickány is, amit kifejezetten sajnálok, mert az nem ellenség, nem is rágcsáló, hanem éjszakai vadász, rovarokkal táplálkozik.

8:20 

Ha lesz időm este még írok, mert lenne sok mondanivalóm, de hiányzik hozzá az ihlet. Amatőrnél már csak így megy ez.

12:26 megint az ördőgé egy nap. A teljes délelőttöt a rendőrségen töltöttük. Ismételten kihallgattak minket a két év előtti támadás ügyében. Aki még emlékszik, a vízen egy garázda horgász vízbe akart minket fojtani J-vel, mert szerinte elvittük a cájgját a swerttel. Nagyon meg akarja úszni az akkor már a nyakában lógó felfüggesztett börtönt, amit középiskolai tanárként lánydiákjai szexuális zaklatásáért kapott, ezért hazudik amit csak lehet, a szülei meg hamistanúznak neki és az ügyész mindig újabb bizonyíték-kiegszítést kér emiatt a nyomozó rendőrségtől. Most fényképről kellett felismernünk egymástól elkülönítve az elkövetőt, szerintem azzal jött elő az ügyvédje, hogy nem is ő volt.

Laza nap. Miért? Mert a lényeg készen van. Tegnap 17:00-kor úgy jöttem le a tetőről, hogy felragasztottam az utolsó két tenyérnyi bitumenes zsindely "tölcsért" a pavilon csúcsára. Elpakoltunk minden szerszámot, faanyagot aminek esetleg árthatna az eső, a projekt 99%-ig készen van.

Azok a gumi nehezékek a csúcson a "tölcsért" nyomják le, mert itt már nincs szögezés, csak ragasztás, amit le kellett nyomni amíg megszárad a bitumenmassza. A folyóméterben árult zsindely kis csalódás volt amikor kicsomagoltam, direkt olyat kértem a fatelepen ami nem mintás, a szovjet testvéreink valami miatt ezt a kamu zsindelymintát hatásosnak gondolták, szerintem kifejezetten gagyi, senkit nem téveszt meg, hogy netán igazi hódfarkú zsindelyfedés. Ráadásul arra van kieszelve, hogy függőlegesen legyen felterítve, én meg eleve az ereszvonallal párhuzamosan terveztem felragasztani, mert a hatszögalapú kúpos tetőn úgy értelmesebben lehet illeszteni az élek mentén. De már megbarátkoztam vele ez most már halpikkelyminta.

Amúgy épp elég volt az anyag ennyi maradt csak egy-egy tekercs végéből. Az ott egy méteres mérőszalag darab rajta, a tönkrement rugós mérőszalagokat úgy hasznosítom, hogy méteres darabokra vágom őket és mindenhova rakok belőlük párat ahol csak dolgozom, mert az esetek 90 %-ában  méternél rövidebbeket kell mérni, ez okból a kihúzható mérőszalagok eleje állandóan olvashatatlanná kopik. Így viszont soha nem kell keresni hol bújt el épp a mérőszalag, mindig van kéznél. A másik találmányom a legalább három ceruza, mert az is ha csak egy van, sosincs kéznél.

Nem lehet mondani, hogy az Öreg nem figyel oda rám, türelmesen megvárta amíg végzek a munkával és csak ma hajnali fél hatkor ébredtem arra, hogy dörög, villámlik és veri az eső a fejem felett a decket, hálás vagyok érte neki.

Első utam persze, miután elállt az eső és felkeltem, a pavilonhoz vezetett, csontszáraz volt minden alatta, egy csepp eső se esett be sehol, meg is volt a záporpróba.

Ma délelőtt levágtam az anyagot a 10 cm széles könyöklők szélesítéséhez, mind a négy zárt oldal kap kívülről belülről is 2-2 cm -t, hogy J tudjon rá virágcserepeket rakni, rá lehessen tenni nyugodtan egy poharat, vagy akár tányért is anélkül, hogy tartani kellene tőle, hogy leesik, meg jobban is néz ki úgy ha szélesebb és a végek ráfednek az oszlopokra.

Ragad az első-belső oldal a szorítók alatt. A leckét most már tudjátok, "nem az a ragasztó ragaszt ami bent marad, hanem ami kijött".

A tegnapi nap fele elment az Ofotértre. Horror, 80000 egy szemüveg.

Ma estére fent volt a  zsindely a hatból 4 szeleten. De nem ezért írok. Nem várt sikert aratott a korábbi blogbejegyzés Bereczki-ünneplés, családi túra  tárgyban. Ma jöttek még képek, akkor ezeket is közzéteszem. Szándékosan keverem az 1988-as családi túra képeket a múlt szombati Bereczki szülinap képeivel, sajnos nem lesz nehéz megkülönböztetni őket.

A kikötői zsiványok.

Este 7-re felraktam a pavilon tetejére az utolsó OSB lapot. Holnap elkezdem szegélyezni a tetőt, erre Icukától kapok alumínium szegélyprofilokat, neki valami régi projektjéből maradt Sanyinak, az elhunyt férjének, amik kidobják a vizet a tető szélén, erre takar majd rá a bitumenes zsindely.

Ez a "zsindely" egy randa hazugság, igazából csak egy tekercsben árult, természetesen méregdrága "kátránypapír" valami (esetemben zöld) színezéssel és kőzúzalék szórással. Igazából ez lesz az utolsó kihívás, kifektetni és rögzíteni az alakos ferde tetőre a leszabott lapokat, de csak könnyebb lesz mint a dögnehéz OSB-ket szabni és szögelni, de az is sikerült (kemény meló volt). A hét végére akár készen is lehetek....ha nem jön közbe valami. Gyakran szokott, például szerdán muszáj lesz már új szemüveget elmenjek csináltatni, mert lassan már autót is csak emlékezetből vezetek, annyira rosszul látok messzire.

VII. 25. 21:30 Kísért a múlt. Ezt általában baljós körülmények közt szokták felemlegetni, de ezúttal nem erről van szó.

Visszatekintve lassan 20 éve annak, hogy eltűntem a Balatonról. A tóról, amihez 30 év kötött, a versenyvitorlázástól, ami nélkül annakidején élni nem tudtam. Volt néhány kifejezetten sikeres évem, a padláson most is van egy láda kupa és érem, szép volt, de elmúlt, más irányt szabtam az életemnek. A versenyeken kívül gyönyörű túráink voltak, ráadásul akkor, amikor még alig voltak hajók, üresek voltak a kikötők, nem kellett fizetni sehol és az a kevés ismerős, bárhol is kötöttél ki tárt karokkal fogadott. Na azokban az időkben voltak a "családi túrák". Kisebb-nagyobb gyermekeinkkel vitorláztunk csapatban, én például volt amikor két pelenkással is, körben a Balatonon, a nagyobb gyerekek falkában bandáztak, vándoroltak hajóról hajóra, magukat "KZSK"-nak  nevezték, ami a Kikötői Zsiványok Klubjának rövidítése volt. Anyagi ellátmányuk volt az üvegvisszaváltási kassza, mert üres üvegből valahogy minden este nagyon sok gyűlt össze. Később ennek nyomába lépett a 25-ös jolle fottatúra, ezek is gyönyörű élmények voltak. De a gyerekekből felnőttek, a felnőttekből meg öregek lettek,  bár a túráknak talán leginkább az vetett véget, hogy AZ AZ ÉLET nincs már a Balatonon. Hol lehet ma már bárhol kikötni és a hajó előtt a parton felverni egy sátrat, ahol a gyerekek össze tudnak ülni  Barbibabázni, társasozni? A felnőttek  meg egymás mellé kötni 6-10 hajóval és a parton fát gyűjtve bográcsozni?

Na szóval a családi túrák feltalálója, spiritus rectora Bereczki Sándor barátom és egy időben klubtársam volt, aki tegnap volt 80 éves. Sanyit gyakorlatilag szinte balatoni pályafutása kezdetétől fogva ismerem. Első hajója a Leguán nevű klinker palánkozású jolle volt, amit iszonyatosan lepukkant állapotban vásárolt és miután olyanok voltak a rendelkezések, hogy új hajót macerás volt engedélyeztetni, viszont felújítani szabadott, leszedte a palánkokat róla, meghagyott egy bordát a régiekből, bár mellé rakott egy újat és megépítette a hajót ezúttal karwell palánkozással magasabb freiborddal és hosszabbat mint a régi volt. Ja és nem jolle, hanem kieler lett. Hüm... azt hiszem az árboc is magasabb és a vitorla is nagyobb lett  De a többi stimmelt.  Sanyi akkoriban a 25. színház-ban volt ügyelő, jóvoltából gyakori vendég voltam aktuális barátnőimmel ingyenjeggyel az újságíróklubban tartott előadásaikon, így ismertem meg olyan pályakezdő fiatalembereket mint például Jordán, vagy Cseh Tamást. A "La Mancha lovagja" zenéjét még mindig tudom fütyülni. Amikor a Sanyi kertjében meg kellett fordítani az immáron megújult Leguán héját, akkor a komplett színházi csapattal forgattuk meg, mert kellett a sok erő. Sanyi szikár, mondhatnám vézna testében iszonyatos aktivitás sűrűsödött össze, Baumler Ede klubtársunk azt mondta rá, ő az eleven példa Einsteinre, nála az anyag a testéből átment energiába, félelmetes a munkabírása, még én is tisztelettel nézek rá. Amikor már nem csajozni kellett neki a hajó, mert  meggyerekesedett, szüksége lett egy nagyobbra, megtervezte és megalkotta a sokkal nagyobb Leguán 2-t ( a faanyaga nagyrésze a Doktor Faustus bontott színházi díszletéből volt kitermelve), ami olyan jól sikerült, hogy típus lett belőle a Balatonion.

Na eme rövid (annyira azért nem, de tán nem voltam unalmas) bevezető után, úgy három hete felhívott Dénes Pista, akinek szintén jelen voltam a balatoni pályafutása kezdetén és ha minden igaz, még most is a Vitorlázás című magazin gazdája és az egykori családi túrák rendszeres résztvevője volt felségével Verő Julival és gyermekeikkel, hogy a Sanyi születésnapjára meglepetéskoccintás lesz a még elérhető egykori résztvevőkkel náluk Alsóőrsön, van e kedvem részt venni. NANÁ, hogy volt. Elsősorban megtiszteltetésnek veszem, hogy nem felejtettek el, hogy gondoltak rám, másodsorban valamilyen módon régen terveztem a búcsút a Balatontól. Kapóra jött az alkalom egy nem könnyes, nyálas, múltbarévedő, hanem  kifejezetten vidám alkalomra a búcsúra. Úgy hogy nagy örömmel vonatoztam le tegnap Alsóörsre, a  régen jól ismert TVSK kikötőbe.

A vonatozás mondjuk kalandos, volt, két átszállással, amiből már az első vonat bedöglött Dunaharasztinál, így meg kellett várni a következőt, ezzel borult a teljes útvonaltervem, aztán amelyikre Kelenföldön átszálltam már a Délitől 8 perc késést szedett össze ami az utam végére bő fél órára szaporodott, így bő másfél óra késéssel érkeztem meg Alsóőrsre, ahol folytatódott az ismeretek frissítése, például nincs már olyan, hogy leszállok a vonatról (amin ablakot nem lehetett nyitni, de a légkondi se működött), átmegyek a síneken és bemegyek a TVSK telep kapuján, most hosszú kerítés van, el kell menni Füred felé a rampa végéig, ott a négynyelvű tiltó táblát negligálva lemászni a rampáról, átvágni a síneken és visszagyalogolni 200 métert. DE AZTÁN minden jóra fordult, már ott volt mindenki  aki csak élt és el tudott jönni. És mindnyájan nagyon örültünk egymásnak, és felelevenítettük a régmúltat, és finomakat ettünk és ittunk és persze a legfontosabb, hogy Sanyi 80 éves és nemcsak hogy még él amit sajnos már egyre kevesebben mondhatunk el magunkról, hanem aktívan vitorlázik a Balatonon és kapott ebből az alkalomból tőlünk egy emléktrófeát.

A kép a keretben az asztalon egy szelet az épp akkor ottlévőkről, készült mondjuk saccperkábé 40 éve.

Sajnos a hajónevek amik a trófea orrvitorláján szerepelnek részben már csak  a múltat képviselik, vagy a hajó tűnt el vidámabb vagy szomorúbb körülmények közt, vagy  a gazdájuk távozott az égi vizekre, de ebbe a szomorúságba most még belegondolnom is fáj, nem is teszem. 

A lényeg, jó volt látni a régieket, feleleveníteni, amire még emlékszünk, este úsztam még egyet a Balatonban, Pál Gaszton sajnos eladta a Kabalát, ami egy gyönyörű 30-as Schaerenkreuzer volt, mert egy fa hajót fenntartani ... bele se megyek, aki ért hozzá, tudja aki nem, jobb ha nem is tudja meg, vett egy Sudarat, meghívott, hogy aludjak abban, mert lekéstem az utolsó esti vonatot, így ma hajnalban bumliztam haza immáron késések és elakadások nélkül. ISTEN VELED BALATON!

Utóirat.  Miközben a Kelenföldön várakoztam úgy negyed órát a vasútállomáson arra a vonatra ami a Déltől  az alatt az 5 km-en 8 perc késést szedett össze, szembesültem azzal, hogy mekkora komplexum ez. Van egy rakás vágány amin ki-be közlekedtek a vonatok. Megálltak, indultak gyakorlatilag félpercenként, emberek tömege szállt le és fel, a hangosanbeszélő bemondott egy csomó fontos dolgot aminek a felét nem lehetett érteni, mert zúgtak a mozdonyok, messze voltam épp a hangszórótól, szóval megfogott a dolog, hogy mekkora logisztikai feladat lehet ezt az egészet kezelni. Igazából nem is értem, hogy ebben a fejére állított rendszerben, ahol minden fontos ami nem fontos, amiben minden ágazatot politikai kinevezett kontárok vezényelnek, ahol a kontraszelekció alap, ahol mindenki meg van fizetve csak az nem aki fontos, mekkora csoda az, hogy a vasút úgy-ahogy de egyáltalában működik. Többet nem mondom amit még gyerekkoromban tanultam " rendőr-postás-vasutas, hülye-hülyébb-leghülyébb".

Bezavart az eső a házba. Sebaj, így is fent van egy OSB lap a tetőn. Ha az eső nem esett volna, estére két tábla is felkerült volna. Majd holnap. Megvan a fogás, J is segített, de egyedül is menni fog ha netán ő épp mással van elfoglalva. Ha nem tudok kint dolgozni, a legutálatosabb dolgot csinálom idebent, pénzt utalok át bankszámlákra azoknak akiknek jár. Ezt mindig halogatom, de hát a számlák csak jönnek minden hónapban, muszáj velük foglalkozni, na az ilyen resztli időket erre használom fel.

8:30 Vasárnap, csend van és pihenés. Reggel kiszerkesztettem hogy szabjam fel az OSB lapokat amikből a pavilon teteje lesz. Amikor megvettem a hat táblát csak a hasamra ütöttem, hogy ennyi kell belőle, de most némi ügyeskedéssel és úgy, hogy a hat "tortaszeletből"  kettőt nem két, hanem 4 darabból fogok összerakni négy tábla is elég lesz hozzá, így egyrészt kevesebb lesz a hulladék, másrészt marad két egész táblám, végre csinálhatok belőle magamnak egy nagy és főleg tökéletesen sík munkaasztalt, amire már nagyon régen vágytam. Amúgy ahogy ott békésen rajzolgattam a télikertben, ránéztem az asztalon azóta heverő fatelepi számlára, amin szívtam annakidején a fogamat, hogy 8 %-al mentek fel az árak csak hétfőtől szerdáig, nos a 22-es OSB táblák darabjáért  13850 Ft-ot fizettem május 12.-én. Most megnéztem a neten, ez ugyanott 27700 Ft. HÁT....az utolsó pillanatban vásároltam be a faanyagot, így is zsindellyel, kötőelemekkel, festékekkel olyan 270000 Ft-ban lesz a projekt a végére. (igaz ebben benne lesz akkor grátisznak a nagy munkaasztal és némi maradék deszka és a hulladékból is kifűtök mondjuk két napot télen a hajón)

Tegnap hegesztettem két szögvas vinklit, ezeket ma reggel felcsavaroztam az 5-ös és 6-ös szarufák végére, ezek fogják megtartani az OSB lapot lecsúszás ellen, amikor kiszabás után felrakom a helyükre addig amíg felszögelem őket a szarufákra.

Ha az ember egyedül dolgozik, mindenféle trükköket kell kitaláljon. Még így se lesz könnyű, de kiszámoltam (ha már ott volt a papír, ceruza a télikertben), hogy ha az egész tábla 44 kiló, akkor a legnagyobb darab kiszabva amit egyedül kell helyre rakjak 24,34 kg, ezzel azért még elbírok ott fent akár szorongatott helyzetben is. Holnap kiderül.

Esténként most épp Tömörkény Istvánt olvasok. ("Homokos világ" elbeszélések) 1910-es kiadás, a benne lévő pecsét szerint "népkönyvtár"-i példány volt onnan selejtezték.... vagy lopták. 

Olyan ékes magyar nyelvezen íródott, amin én csak szeretném ha beszélni tudnék. Olvastam régebben, hogy Móra Ferenc, aki együtt dolgozott vele muzeológusként milyen nagyra értékelte Tömörkényt, de nem tudtam, hogy EKKORA magyar (pedig hát sváb születésű) volt. Elgondolkozom, hogy TÉNYLEG pudvásodik e a haza, vagy csak velem is az van, mint minden kor öregjeivel, hogy egyre többet zsémbelnek, hogy "bezzeg régen mennyivel különbek voltak az emberek".

15:40 Nem tetszenek az akkumulátoraim a hajón. Egy hónapja sincs, hogy pótoltam az elektrolitszintet ioncserélt vízzel de pár napja megugrott a töltőáram ma megnéztem és erősen fogyott az elektrolit ez alatt a rövid idő alatt is. Újra feltöltöttem, de az ilyesmi nem jelent jót akkumulátoréknál, félek, hogy lejárt a mandátumuk.

Tegnap Papóék voltak nálunk látogatóban a Tilos Rádióból. Azért mégse felejtett el mindenki azok közül sem akikkel tán 10 évnél is régebben találkoztam, vagy még soha személyesen, csak hanggal a rádióhullámokon keresztül. Örültem nekik, ahogy ők is nekem. Kenuval jöttek ahogy illik és a szigetünk körülhajózásával búcsúztak.

Este összevont név- és születésnapi bulit tartottunk Icukéknál. Eredetileg az épülő zenepavilonban tartottuk volna, de a beállványozás miatt ez nehézségbe ütközött. Megünnepeltük magunkat az év eleje óta történt név és születésnapokra sorra koccintva mindegyikünk egészségére. J gombás és lecsós pizzát sütött, Dettike (Icuka keresztfiának felesége) pedig csodás tortát és egyéb sütiket. Mondhatnám, hogy merő szenvedés az életünk, de akkor hazudnék.

Azt hiszem ilyet is csak a magamfajta amatőr csinál. Tegnap mind a hat szarufához csináltam hegesztett spéci kötőelemeket és bekötöttem őket  a szelemenek áthidalásával a tartóoszlopokhoz. (majd lekenem színre, a fa is azért fehér, mert ide voltak szögelve az oszlopok tetején azok a lécdarabok, amik a koszorú helyreillesztésekor adták a pozíciót)

Merthogy amúgy "hivatalosan" a szarufákat a tető súlya rögzíti a szelemenekhez, azokat meg  a tető súlya a koszorúhoz, oszlopokhoz, felmenő falakhoz. Na nem azért csináltam, mintha attól tartanék, hogy egy szupercella, tornádó, lekapja a tetőt az építményemről, egyszerűen aggaszt, hogy amíg nincs rajta a tető ezen az aprócska építményen, megkapaszkodom valamelyikben felmászáskor, vagy építés közben egyensúlyvesztés esetén és kibillen velem, én meg leesek. Hogy a dolog nem légbőlkapott, épül itt a szomszéd utcában egy komoly társasház, amivel leálltak immár vagy két hónapja. Azt hittem az általános építőanyag ár emelkedés tett be a projektnek, de nem, tegnap tudtam meg, hogy az ács leesett a tetőről munka közben és meghalt. Bár én csak olyan amatőr, botcsinálta "kolléga" vagyok, de nagyon összefacsarodott a szívem. Szóval első a biztonság, nagyon igyekszem vigyázni magamra.  Amit viszont nem viselek az a munkavédelmi sisak, pedig elkelne, most, hogy ott fent bujkálok a szarufák alatt állandóan beverem a kopasz fejemet (az ember nem is gondolná mennyit véd a haj), tele van a fejem búbja sebekkel.

7:15 Mindenki megnyugtatására. Teljesen rendben vagyok, kristálytiszta éles elmével ébredtem, egészen nyilvánvaló, hogy tegnap hőgutát kaptam a napon, mostanra minden tünete elmúlt. IGEN, nem kellett volna túlhajtanom magam, de ha az ember örökösen a határait feszegeti, természetes, hogy előfordul, hogy túllépi azt. Legalább tudom hol van, majd máskor jobban vigyázok. Baj nem esett, nem estem le, nem csináltam semmi hibát.

A másik dolog. Sorra jönnek a gratulációk, NAGYON KÖSZÖNÖM mindenkinek így együtt és külön-külön, időm nincs minden SMS-re Fb. üzenetre reagálni, MINDENT el fogok olvasni, de ha most leállok válaszolgatni, reagálni, le kell álljak a melóval, márpedig most van kellemes idő dolgozni, szóval nézzétek el nekem ha most is önmagamat adom, ha munka közben vagyok, akkor nem vagyok negédes. Csók mindenkinek!

22:09 Ebédre minden szarufa a helyén.

Azt hiszem ma túltoltam. Kemény kezdés volt, már tegnap délután J-vel beállványoztuk ( igazából a hajó gunwale-jának felújításhoz vett vörösfenyő pallókkal keresztbe raktuk a könyöklőket) a pavilont. Ma kora reggel meg SP segítségével a 6 db 22-es OSB lappal letakartuk a pallókat. Így lett egy emelt munkatér a tetőszerkezet összeállításához. 

De már a cipekedéstől is fáradt voltam. De erőltettem a munkát és a tűző napon órákat dolgoztam a szarufák felállításával, összecsavarozásával. Még J is feljött segíteni, mert két kéz kevés volt hozzá. De a nap meg a hőség sok volt. Azt vettem észre, hogy a legegyszerűbb mozdulatok is nehézséget okoznak, szerszámokat nem találok amik ott vannak az orrom előtt, ráadásul elkezdett az eső is fenyegetni, úgy, hogy délután 2 körül lesátraztam a munkahelyet és elvonultam ebédelni. De még ahhoz se volt erőm. Bekanalaztam a levest, a második fogást nem kértem, helyette ettem a hűtőből jéghideg cukrozott ribizlit, az nagyon jólesett, aztán elaludtam. Arra ébredtem, hogy szinte minden izmom görcsöl, az imént amikor kimentem lefotózni a helyszínt, begörcsölt a bal combizmom. Alig tudtam visszasántikálni, a gép meg majd kiesett a kezemből, mert a balkezem hüvelykujja mellégörcsölt a kinyújtva görcsbe meredő mutatóujjamnak. A fene tudja mi ez, de nem jó. Ülni tudok, de ha felállok, ha lefekszem begörcsöl a combom. Bevettem ma órás szünetekkel egy kis kávéskanál konyhasót, egy kalcium pezsgőtablettát, most legutóbb egy 250 mg-os magnéziumot és várom sorsom jobbrafordulását.

Hát a hangom... nos ilyen. A többi meg így nézett ki a műszak végére.

7:45 Elhatároztam, hogy ma teljes pihenőnapot tartok ( hajlamos vagyok magamat ronggyá dolgozni, ha valamin belelkesülök mint most ez zenepavilon projekt, muszáj leállítani magam és hétvégén amúgyis csendrendet rendeltem el magamra, a szomszédok is hadd pihenjenek)  és feldolgozom az adminisztrációs restanciámat. Tehát MOST például elküldöm a banknak az átutalási megbízásokat bizonyos számlákért amik hónap eleje óta jöttek. A határidő még nem sürget, ezért is kezeltem ráérősen, így is a számlán megjelölt határidőt jelölöm be teljesítésként, de idáig akkor is halogattam, pedig megtehettem volna.

17: 35 Na de ezzel megvoltam a délelőtt közepére. Írtam Emailt elhanyagolt barátomnak Ausztráliába, aztán .... mit is csináljak, kimentem sündörögni a munkahelyre. Először fontosnak tartottam a sörsátor csúcsát kitámasztani, hogy ha netán jön az eső könnyen leszaladjon róla, ne legyenek vízzsákok.

Aztán ha már ott voltam felszereltem a harmadik osztás könyöklőjét a 2-es 3-as oszlopközbe. Végülis ez csendes meló volt, nem kellett gépet használni ami a zajjal zavarja a pihenni vágyó hétvégi szomszédságot. Kellett kicsit trükközni, mert persze a méregdrága faanyag friss volt a fatelepen, elcsavarodott száradás közben. Ehhez a trükk ha az ember egyedül dolgozik és nincs még egy kéz, megcsavarozni az egyik végét, a másikat is egy helyen, a metszet bal sarkában, majd ráfogatni egy hosszú nehéz staflit, ami a forgatónyomatékával visszacsavarja ( az alanti képen óramutató járása irányában) és akkor amikor már vízszintes keresztirányban, megcsavarozni a másik sarkat is. Aztán gondolkozzon a fa hogy hogyan tovább.

Aztán, ha már ott voltam, beragasztottam a harmadik oszlopköz tölgy tábláit is. Ez is csendes meló. 5-re végeztem is.

Három oldal kész, már csak oldalra a maradék helyekre a  pótlásokat és a végleges rögzítéseket kell kiszabni és színezni  sötétbarnára.

Pihentető nap volt.

Kellemes árnyékos munkahely lett a tegnapi eső okán.

Dörög villámlik, esik az eső. Az embert a létfenntartás és a fajfenntartás alapvető ösztönén kívül még a lustaság motiválja. Ez utóbbi okán halogattam, hogy felkússzak a padlásra és lehozzam az előző tulajék által ott tárolt sörsátrat, mert ha felterítem az épülő pavilonra, akkor nemcsak eső, de napsütés ellen is valamennyi védelmet nyújtott volna. Ma hajnalban viszont látva a felhős eget, besz@rtam és gyorsan megtettem. És milyen jól tettem, amint kész lettem eleredt az eső.

Hogy ne legyenek nagy vízzsákok, mindenféle díb-dáb fákkal alátámogattam a ponyvát. Működik. Körben minden vizes, de alatta száraz. Ezzel együtt ahogy nézem ez a zivatar hamar el fog vonulni.

Nagyon kemény nap volt. Órákon keresztül csiszoltam a fákat a napon porálarcban egy szál fürdőgatyában.  Vastagon lepett be a por, ami beleragadt az izzadtságba, úgy néztem ki mintha valami vastag szőrme borítana. De a mellvéd feletti egyik könyöklőnek még egy olyan vörösfenyő deszkát is felhasználtam, amiről azt a vakolatot kellett lecsiszoljam, ami még a ház külső hőszigetelésekor került rá, amikor 7 éve építési állványnak használtam. Dél felé nem bírtam tovább, belemenekültem a Dunába. Egyszerre elmúlt rólam a hévség és a kosz is. Az volt a tervem, hogy lezuhanyozok, ebédelek és alszom egyet, de annyira helyreállt a fizikai állapotom, hogy rövid száradás után még egy órát dolgoztam, hogy befejezzem a csiszolást és csak aztán mentem zuhanyozni és ebédelni.  Aludtam háromig, aztán dolgoztam még délután hatig. 

De alakul a projekt 

Belülről,

és kívülről

A bontott tölgyfa lapokat egy acél-fa kéttámaszú tartó fogja tartani a talaj felett olyan 15 cm-el az oszlopok közt. Tegnap egész nap a tartók összehegesztésével bíbelődtem, le is fényképeztem őket, de ma kiderült, hogy az SD kártya a PC-ben maradt, az meg nem tűnt fel a tűző napon, hogy a fényképezőgép apró betűkkel kiírta a képernyőre, hogy "no card".

Az "L" acél profilról egy rácsavarozott fa "C" profilba fogom állítani a 30 mm vastag tölgy paneleket.

 A  "C" faanyagát az 5 m hosszú 18 cm széles 20 mm vastag gyalult, csiszolt orosz (ukrán? fene tudja, cirill betűs) deszkákból, gyakorlatilag hulladék nélkül sikerült kézi körfűrésszel felszabni. Két deszka ment el rá. Délelőtt kegyetlen volt ez a munkahely, mert pont oda sütött a nap, de az 5 méteres anyaggal csak ott tudtam dolgozni, a másodikat délután csíkoztam fel, addigra árnyék lett ott, akkor sokkal barátságosabb volt a fűrészelés. A raklap "munkaasztalon" bal oldalt már két darab összeragasztott "L" és a hozzá tartozó két acél tartó fekszik. A vasak le vannak festve kétszer, a fák felszerelés előtt lesznek egyszer lazúrozva. A vasak festésével kicsit bizonytalankodtam. Erős volt a késztetés, hogy a bontott vasanyagot hagyjam ahogy van, valamikor kapott egy alapmázolást, de voltak rajta rozsdanyomok. De hát 76 éves leszek a jövő héten, a kutya nem látja a vasakat ott lent, festés nélkül is kibír 20-30 évet, most ebben a hőségben üljek biciklire, vegyek drága festéket, drótkefézzem, kenjem? De nem tudok sz@rul dolgozni. Úgy, hogy biciklire ültem stb. le van festve kétszer. 100 évet kibír.

A "C"-ből az "L"-et mind a négynél estére össze is ragasztottam.

Ami mindig kevés az a szorító.  A régi asztalosok akik már a föld alatt porladnak azt tanították, "nem az ragaszt ami bent marad, hanem ami kijön". Ami azt jelenti, hogy annál jobb az enyvezés minél jobban össze van szorítva a két munkadarab. Ez persze a modern műgyantákra már nem igaz, de én ezt a fehér kulimászt azért rendesen megszorítom, sőt előtte össze is szögeltem, nem az a lényeg, hogy ettől erősebb, hanem, hogy szorítás közben nem tud elcsúszni.

6:20 Átrágtam magam a Szilvási könyvön.  ( Albérlet a Síp utcában) Továbbra is az a véleményem, hogy elképesztően sz@r könyv. Viszont rendkívül hasznos volt elolvasni. Hogyan magyarázzam... (és főleg MIÉRT IS?)... eltelt több mint 30 év a "létező szocializmus" összeomlása óta és még nekem is, aki több mint 40 évet éltem benne, elhalványultak az "érzeteim". Nem az emlékeim, mert, nekem, akit  tűpontos emlékezőtehetséggel vert meg az Isten minden itt van a fejemben. De emlékezni más mint érezni. És ez a könyv PONTOSAN felidézi azt a kilátástalanságot, azt a horizonttalanságot, azt a beszűkült valóságtudatot, amiben az egész hamis rendszer vergődött. Ahogy a hamis valóságot tudatosan, vagy álságosan (ez mindegy is a lényeg szempontjából) megpróbálja az akkoriban a rendszerbe beintegrálódott "burzsujokra" kenni, ezzel igazolva, vagy igazodva a hivatalos ideológiához, hogy az elv, a szocialista átalakulás töretlen, az elmélet hibátlan, csak hát ugye az emberek azok akik olyanok, hogy beleragadtak a kispolgári kapitalista, meghaladott világba, ezért kártékonyan befolyásolják a nagy álom beteljesülését, lám itt van egy hibátlan kommunista ember, akit állandó ivásba és dohányzásba, teljes nihilizmusba taszít hol a maradvány burzsoázia, hol a rákosizmus. De aztán a végén persze rátalál a helyes útra és akár még a remény is felcsillan a végén, ha nem is hepiend formában, mert az tájidegen a szocreálban, de az olvasó képzetében. 

Az már az én személyes pechem, hogy nem tudtam azzal a felszabadult örömmel lerakni a könyvet, hogy " Istenem, de jó, hogy vége annak a hazug rendszernek!!" mert látom, hogy itt toporzékol a küszöbön  a bolsevizmus kettőpontnulla annak a két és félmillió jobbágynak a jóvoltából aki azt hiszi, hogy az a polgári demokrácia és az a kapitalizmus és az a kereszténység és az nemzeti kibontakozás, ha egy hitvány bunkó maffiózót szavaz meg jövőre királynak.

21:28 Reggel nekiálltam a helyszínre hordani a bontott bárpult és fali díszítés faanyagát. Ebből lesz a zenepavilon alsó mellvédje. 

7 db fog kiadni egy oszlopközt

A hat oldalból kettő lesz teljesen nyitott, négy pedig könyöklővel zárt, alatta  ezzel a burkolattal.

Délután felmásztam a tetejére

merthogy ahhoz, hogy ott haladjak majd a tetővel a zöldeket meg kellett nyirbáljam, mert ahogy a képen is látszik épp szúrja az ezüstfenyő a dús hajamat. Jó sokat le kellett vágjak, de a műszak végére megtisztult a munkahely.

Még az alsógatyámból is elszáradt fenyőtűket kellett kirázni. Elképesztő, az ember ránézésre nem is gondolná a pompázatos fáról, hogy csak kívül vannak harsány zöld élő ágak, belül a lombozat ropogósan száraz ágakból áll, melyet a legkisebb érintéstől is lehulló tűlevelek borítanak. A kép jobb oldalán a meggyfa lombjának egy komplett ágán elsárgult levelek, az egész főágat le kell vágjam, nemcsak mert útban van, de félek, hogy tűzelhalás, szóval lehet, nincs vége.

Azért nem a tetővel folytatom az építést, mert ha megvan a mellvéd a könyöklőkkel, akkor  azon keresztbe fektetve pallókat, arról, mint járható állványról kényelmesen tudom a szarufákat állítani, a tetőt szerelni. Sokkal egyszerűbb lesz mint létrázni, különös tekintettel, hogy egyedül dolgozok, tehát  a szűk keresztmetszet mindig a "harmadik kéz". De ha egy terjedelmes munkasíkon, tudok szinte a teljes alapterületen manőverezni (mintha a talajon dolgoznék), minden egyszerűbb lesz.

A műszak végén kicsit előcsörögtem a pavilon közepén az egyik széken. Körben minden buja zöld, végtelen béke és madárdal. Már MOST tökéletes.

Azt hiszem holnap lesz Cuki a sün másodjára való szabadon engedése. J felhizlalta az első szabadon engedés után 50 dekásra lesoványodottan hazatérő "tékozló fiút" (miközben e sorokat írom épp teker az óriáskerékben). Aztán lehet megint hazajön, mert jobb szereti a kényelmes etetett rabságot mint a szabad életet éhezéssel.

Délután 2-re ez volt az állapot.

( a lábak függőlegesek, csak a kamera objetívje torzít "dongásan" természetszerűleg)

Bevallom, soha a büdös életben nem csinálok még egy ilyet. Túl nagy munka volt  a 12 könyökfa, szinte 24 különböző állásszögű végének kifaragása. Eleve ELVILEG a fele a tükörképe a másik felének, tehát elvileg se egyforma, de miután a fa nem műszeripari alapanyag, milliméteres különbségek már ebből is adódnak, de a hatszög se volt matematikailag pontos, amit a valaha működött kőműves lerakott alapnak és igazodni kellett hozzá, szóval elképesztően macerás volt szépen megcsinálni a 12 karpántot. De nem hibáztam. De ha még egyszer kellene ilyet csinálnom, valami egyszerűbb megoldást választanék, inkább collos deszkából kívülről-belülről rálapolnék 45 fokban egy-egy fogófát és 2-2 100-as szöggel hozzászögelném a lábhoz, illetve a szelemenkoszorúhoz. Statikailag ugyanilyen jó lenne és nem lenne csúnyább sem. De hát az ember mindig utólag okos. Visszanézve a naplóban, egy hét ment rá erre a munkára és ráadásul ebben a pokoli hőségben. Azzal vígasztalom magam, hogy "amibe nem halsz bele attól megerősödsz". Nos ez most egészen igaz, egy hete még elég rossz volt az erőnlétem, mostanra határozottan rendbejöttem fizikailag. Ha optimistán mérlegelek, a hangom is javult valami keveset, az a horgász akivel pár napja beszélgettem a reggeli séta során, megerősítette, hogy szerinte is javult a beszédem. Most, hogy elmúltak a támdeszkák, a hosszú alumínium létrával is be tudtam állni leszedni a nagy fenyőfáról a "Tengerész" (rajtszám C 13), szegény, egykori kedves, mára szomorúan kimúlt saját építésű hajóm horgonykötelét, amivel a koszorút a magasba csigáztam.