VII. 25. 21:30 Kísért a múlt. Ezt általában baljós körülmények közt szokták felemlegetni, de ezúttal nem erről van szó.
Visszatekintve lassan 20 éve annak, hogy eltűntem a Balatonról. A tóról, amihez 30 év kötött, a versenyvitorlázástól, ami nélkül annakidején élni nem tudtam. Volt néhány kifejezetten sikeres évem, a padláson most is van egy láda kupa és érem, szép volt, de elmúlt, más irányt szabtam az életemnek. A versenyeken kívül gyönyörű túráink voltak, ráadásul akkor, amikor még alig voltak hajók, üresek voltak a kikötők, nem kellett fizetni sehol és az a kevés ismerős, bárhol is kötöttél ki tárt karokkal fogadott. Na azokban az időkben voltak a "családi túrák". Kisebb-nagyobb gyermekeinkkel vitorláztunk csapatban, én például volt amikor két pelenkással is, körben a Balatonon, a nagyobb gyerekek falkában bandáztak, vándoroltak hajóról hajóra, magukat "KZSK"-nak nevezték, ami a Kikötői Zsiványok Klubjának rövidítése volt. Anyagi ellátmányuk volt az üvegvisszaváltási kassza, mert üres üvegből valahogy minden este nagyon sok gyűlt össze. Később ennek nyomába lépett a 25-ös jolle fottatúra, ezek is gyönyörű élmények voltak. De a gyerekekből felnőttek, a felnőttekből meg öregek lettek, bár a túráknak talán leginkább az vetett véget, hogy AZ AZ ÉLET nincs már a Balatonon. Hol lehet ma már bárhol kikötni és a hajó előtt a parton felverni egy sátrat, ahol a gyerekek össze tudnak ülni Barbibabázni, társasozni? A felnőttek meg egymás mellé kötni 6-10 hajóval és a parton fát gyűjtve bográcsozni?
Na szóval a családi túrák feltalálója, spiritus rectora Bereczki Sándor barátom és egy időben klubtársam volt, aki tegnap volt 80 éves. Sanyit gyakorlatilag szinte balatoni pályafutása kezdetétől fogva ismerem. Első hajója a Leguán nevű klinker palánkozású jolle volt, amit iszonyatosan lepukkant állapotban vásárolt és miután olyanok voltak a rendelkezések, hogy új hajót macerás volt engedélyeztetni, viszont felújítani szabadott, leszedte a palánkokat róla, meghagyott egy bordát a régiekből, bár mellé rakott egy újat és megépítette a hajót ezúttal karwell palánkozással magasabb freiborddal és hosszabbat mint a régi volt. Ja és nem jolle, hanem kieler lett. Hüm... azt hiszem az árboc is magasabb és a vitorla is nagyobb lett De a többi stimmelt. Sanyi akkoriban a 25. színház-ban volt ügyelő, jóvoltából gyakori vendég voltam aktuális barátnőimmel ingyenjeggyel az újságíróklubban tartott előadásaikon, így ismertem meg olyan pályakezdő fiatalembereket mint például Jordán, vagy Cseh Tamást. A "La Mancha lovagja" zenéjét még mindig tudom fütyülni. Amikor a Sanyi kertjében meg kellett fordítani az immáron megújult Leguán héját, akkor a komplett színházi csapattal forgattuk meg, mert kellett a sok erő. Sanyi szikár, mondhatnám vézna testében iszonyatos aktivitás sűrűsödött össze, Baumler Ede klubtársunk azt mondta rá, ő az eleven példa Einsteinre, nála az anyag a testéből átment energiába, félelmetes a munkabírása, még én is tisztelettel nézek rá. Amikor már nem csajozni kellett neki a hajó, mert meggyerekesedett, szüksége lett egy nagyobbra, megtervezte és megalkotta a sokkal nagyobb Leguán 2-t ( a faanyaga nagyrésze a Doktor Faustus bontott színházi díszletéből volt kitermelve), ami olyan jól sikerült, hogy típus lett belőle a Balatonion.
Na eme rövid (annyira azért nem, de tán nem voltam unalmas) bevezető után, úgy három hete felhívott Dénes Pista, akinek szintén jelen voltam a balatoni pályafutása kezdetén és ha minden igaz, még most is a Vitorlázás című magazin gazdája és az egykori családi túrák rendszeres résztvevője volt felségével Verő Julival és gyermekeikkel, hogy a Sanyi születésnapjára meglepetéskoccintás lesz a még elérhető egykori résztvevőkkel náluk Alsóőrsön, van e kedvem részt venni. NANÁ, hogy volt. Elsősorban megtiszteltetésnek veszem, hogy nem felejtettek el, hogy gondoltak rám, másodsorban valamilyen módon régen terveztem a búcsút a Balatontól. Kapóra jött az alkalom egy nem könnyes, nyálas, múltbarévedő, hanem kifejezetten vidám alkalomra a búcsúra. Úgy hogy nagy örömmel vonatoztam le tegnap Alsóörsre, a régen jól ismert TVSK kikötőbe.
A vonatozás mondjuk kalandos, volt, két átszállással, amiből már az első vonat bedöglött Dunaharasztinál, így meg kellett várni a következőt, ezzel borult a teljes útvonaltervem, aztán amelyikre Kelenföldön átszálltam már a Délitől 8 perc késést szedett össze ami az utam végére bő fél órára szaporodott, így bő másfél óra késéssel érkeztem meg Alsóőrsre, ahol folytatódott az ismeretek frissítése, például nincs már olyan, hogy leszállok a vonatról (amin ablakot nem lehetett nyitni, de a légkondi se működött), átmegyek a síneken és bemegyek a TVSK telep kapuján, most hosszú kerítés van, el kell menni Füred felé a rampa végéig, ott a négynyelvű tiltó táblát negligálva lemászni a rampáról, átvágni a síneken és visszagyalogolni 200 métert. DE AZTÁN minden jóra fordult, már ott volt mindenki aki csak élt és el tudott jönni. És mindnyájan nagyon örültünk egymásnak, és felelevenítettük a régmúltat, és finomakat ettünk és ittunk és persze a legfontosabb, hogy Sanyi 80 éves és nemcsak hogy még él amit sajnos már egyre kevesebben mondhatunk el magunkról, hanem aktívan vitorlázik a Balatonon és kapott ebből az alkalomból tőlünk egy emléktrófeát.
A kép a keretben az asztalon egy szelet az épp akkor ottlévőkről, készült mondjuk saccperkábé 40 éve.
Sajnos a hajónevek amik a trófea orrvitorláján szerepelnek részben már csak a múltat képviselik, vagy a hajó tűnt el vidámabb vagy szomorúbb körülmények közt, vagy a gazdájuk távozott az égi vizekre, de ebbe a szomorúságba most még belegondolnom is fáj, nem is teszem.
A lényeg, jó volt látni a régieket, feleleveníteni, amire még emlékszünk, este úsztam még egyet a Balatonban, Pál Gaszton sajnos eladta a Kabalát, ami egy gyönyörű 30-as Schaerenkreuzer volt, mert egy fa hajót fenntartani ... bele se megyek, aki ért hozzá, tudja aki nem, jobb ha nem is tudja meg, vett egy Sudarat, meghívott, hogy aludjak abban, mert lekéstem az utolsó esti vonatot, így ma hajnalban bumliztam haza immáron késések és elakadások nélkül. ISTEN VELED BALATON!
Utóirat. Miközben a Kelenföldön várakoztam úgy negyed órát a vasútállomáson arra a vonatra ami a Déltől az alatt az 5 km-en 8 perc késést szedett össze, szembesültem azzal, hogy mekkora komplexum ez. Van egy rakás vágány amin ki-be közlekedtek a vonatok. Megálltak, indultak gyakorlatilag félpercenként, emberek tömege szállt le és fel, a hangosanbeszélő bemondott egy csomó fontos dolgot aminek a felét nem lehetett érteni, mert zúgtak a mozdonyok, messze voltam épp a hangszórótól, szóval megfogott a dolog, hogy mekkora logisztikai feladat lehet ezt az egészet kezelni. Igazából nem is értem, hogy ebben a fejére állított rendszerben, ahol minden fontos ami nem fontos, amiben minden ágazatot politikai kinevezett kontárok vezényelnek, ahol a kontraszelekció alap, ahol mindenki meg van fizetve csak az nem aki fontos, mekkora csoda az, hogy a vasút úgy-ahogy de egyáltalában működik. Többet nem mondom amit még gyerekkoromban tanultam " rendőr-postás-vasutas, hülye-hülyébb-leghülyébb".
