Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • 6174: @A Tengerész: :( (2025.05.28. 18:50) Szombat.
  • Advocatus Diaboli: Még annyit, nekem MP az első pillanattól kezdve büdös volt. Az a típusú ember, hogy egy másik klas... (2025.05.28. 13:46) Szerda.
  • A Tengerész: @Műszaki: :( (2025.05.14. 17:52) Szerda.
  • A Tengerész: @6174: Szívesen... és köszönöm. (2025.05.11. 01:32) Szombat.
  • A Tengerész: @táncoslábú laces: Vége nincs még, a jegyző (meg azt hiszem a hatósági állatorvos) elkezdte a ható... (2025.05.02. 17:44) Péntek.

Linkblog

Kedd.

2023.01.03. 17:25 :: A Tengerész

Említettem már párszor, hogy nem akarom magam buborékba zárni, ezért időnként kínzom magam kormánypárti TV műsorok nézésével. Hogy ne legyen annyira fárasztó azokból azért nem a direkt pártpolitikát, mert ha a hajasbaba Hollik István elkezd a szemembe hazudni (elképzelni nem tudom hogy képes rá ilyen nyílt ártatlan tekintettel, de csinálja) azt nem bírom elviselni, de nézem például a régebbi magyar történelmet szemléző "vetítő"-t és hasonlókat. Ma például a Duna TV-n a "Keserű igazság"-ot néztem, két napja meg a HÍR TV-n  "A veréb is madár"-t. Ez utóbbi előtt végig"élveztem" Bayer Zsolt pikírt beszélgetését a filmesztétával. PONTOSAN tudom, hogy ezeket a filmeket a korábbi bolsevik rendszer gyalázása céljából vetítik, mert abban a csodafegyverükben  bíznak, hogy azt a bolsevizmust sikeresen sikerül összemosni a mai ellenzékkel. És nem is eredménytelenül, több barátom, aki annakidején polgári származása miatt nem tanulhatott, vagy államosították a nagypapa boltját, esetleg kitelepítették a családját, most is ezt akarja megtorolni VALKIN, mindegy kin csak elég ha Orbán rámutat és ő máris gyűlöli. A történelem ismétli önmagát. Sokan álltak a fasizmus szolgálatába akiknek korábban '19-ben szenvedni kellet a vörös terrortól, ezért lettek hithű németbarátok, majd egyenes úton nyilasok.

Csak egy dolog gondolkodtat el, de félek csak engem.... Abban a mocskos Kádárizmusban egy olyan gyilkos rendszerkritikus (mit "kritikus" .. pofátlanul kifigurázó) szatíra elkészítésére akadt művészi kvalitás, pénz és lehetőség, hol van ez a mai "szabadság és polgári demokrácia" korában, amiben a jobboldali kultúrfölény olyan "alkotásokat" termel ki milliárdokból, mint az "Elqrtuk, Taxisblokád, Aranybulla, Pozsonyi csata" ? Az alkotó művészek meg valamikor olyanok voltak mint Bacsó Péter, Kövesi Endre, Várkonyi Zoltán, Hitsch György, Kállai István, most meg Rákay Filip, meg Kálomista Gábor. Hol a πcsába vagyunk attól a szinttől MA a polgári demokrácia korában mind művészi, mind alkotói kvalitás szinten?? És végül az a hatalom, amit még a Heti hetes-től is kirázott a hideg, hol engedne meg egy olyan filmet a máról, mint amilyen  A veréb is madár  volt a maga idejében? De hát az a 3,5 millió választópolgár akin a haza sorsa eldőlt tavaly április 3.-án, ilyeneken soha nem fog elgondolkodni.

Sajnos egyelőre zárva vannak az üzletek, de amint kinyit a háztartási vagy a barkácsbolt, azonnal elbiciklizek klórmészért, mert a szenteste folytatott szennyvíz-szabadságharc óta uralkodik a szarszag a tornácon (aminek a padlója részben murva, tehát feltakaríthatatlan). Addig is nem szaglászok odakint, nekiálltam anyagot rendszerezni az "elmúltblog"-hoz, a régi, még 1800-as évekből származó családi iratok és a kazalnyi fotó közt. Most kezdem érezni mibe is készülök belevágni, mit is kellene feldolgozni. Kisért a gondolat, hogy hagyom az egészet a fenébe, hisz miért lenne fontos az én és felmenőim személyes múltja bárki másnak, ugyanakkor érzem, hogy ez egy kordokumentum, ami ha másnak nem is, de talán a leszármazottaimnak talán egyszer még érdekes lesz.

Szólj hozzá!

Csütörtök.

2022.12.29. 08:15 :: A Tengerész

6:45

Kisgyerekkorom versikéje jut eszembe:

Korán reggel felébredvén, kelet felé tekimintgetvén

Bíbor vörös az ég alja, Sztálin József lakik arra

A dolgozók édesapja, minden dolgozó a fia.

20221229_064243818.jpg

Túl vagyunk a napfordulón, MÁR korábban kel a nap, 25.-én még 7:05-kor volt ilyen.

20221226_070944514.jpg

Ez tegnap volt a "túloldalon" délután 3:45 körül.

321420662_1088903092507921_582241361367694273_n.jpg

Amúgy meg henyélek. Csak zabálok és heverészek, már 3 kilót híztam a két héttel ezelőtti önmagamhoz képest.

Ma az M5-ön egy film lesz egy volt tengerész kollégámmal, Koncz Ákos kapitánnyal 15:30-kor, 15:55-kor meg a Marton Gyulával. Gyula valamikor a barátom volt, de kitört rajta a vad orbánizmus, miután felfedezte magában az '56-os forradalmárt (fiatal srácként sertepertélt a fegyverek környékén, de ezt 40 éven át titkolta), soha senkivel nem tettem ilyet akivel egyszer összebarátkoztam, de amikor annak kapcsán, hogy Orbán Viktor majdani törvény előtt való felelősségre vonását emlegettem, megvádolt Szamuely Tibor lelki testvériségével, minden kapcsolatot megszakítottam vele. Mert azt, hogy minden Horthy demonstráción egyenruhában lengeti a lobogót még megbocsájtom, de azt a gyalázatosságot, hogy szerinte mindenki bolsevik aki nem neofasiszta, már nem.

Alighanem ez az ezévi utolsó blogbejegyzés, ezért mindenkinek olyan újévet kívánok, amiben megtalálja mindazt amiben örömét leli.

 

3 komment

Hétfő.

2022.12.26. 09:16 :: A Tengerész

Nincs szebb mint a barátság!

136055826_449664206047272_3797175069585141456_n.jpg

Legelsősorban is köszönöm szépen a rengeteg karácsonyi jókívánságot, volt amire volt érkezésem válaszolni, volt amikre még reagálni sem, mert elsöpörtek az események. Sajnos úgy tűnik, hogy a "kellemes karácsony" kívánságok nem voltak hatásosak, mert a szentestét megelőző szent délutánt a szó legszarosabb értelmében szarpucolással töltöttem, mert kiöntött a szennyvízátemelő. Szóval fekáliás szennyvizet szivattyúztam, szivattyút pucoltam, szereltem. A bűn a sajátom, nincs kire kenjem, évek óta készülök vészjelzést csinálni a maximális vízállásra, de mindig valami mást vagy semmit csinálok helyette, mert MAJD. (Bár J-t is korholtam, mert már két napja konstatálta, hogy túlcsorgott a szennyízakna, de elfelejtett figyelmeztetni, de alapvetően a hiba azért az enyém)

A vészhelyzet azonnali elhárítását követően kimosakodtam, úgyhogy az ünnepi vacsorát Icukánál halászlével, rántott hallal és bejglivel illendően köszöntöttük, de hat órakor már lepihentem részben fáradalmaimat kipihenni részben felkészülni a másnapi folytatásra. Végülis tegnap délután 3 óra volt mire mindennel végeztem, de olyan fáradt voltam, hogy a kutyasétáltatós 900 m-es útnak csak a feléig volt erőm elvánszorogni. Aztán miután a zuhany alatt leverettem a ruházatomról a rászáradt "anyagot" ( az nagyon durva volt amikor visszalőtte a letapadt visszacsapó szelep a sürüjét, de a kutyákat ez nem zavarta a délutáni sétában) minden ment a mosógépbe én meg maradtam a zuhany alatt. Immáron patyolattisztába öltözve dőltem le a telefonommal a kezemben, hogy kommunikálok a lányommal, arra ébredtem ahogy koppan a padlón a telefon mert gyakorlatilag azonnal belelaludtam a chatalésbe. Ennyit a kellemes karácsonyomról.

Azért a "lányok" elmentek a Sári Pistával  kicsit csónakázni, mert az idő az kifejezetten tavaszias lett.

321237794_1647372039011557_22750109115148364_n.jpg

E pillanatban is hét ágról süt a nap, tegnap is így volt, még a kissé átázott ruhámban se fáztam délután a kutyázás közben a szántóföldön. Azért a vízre be kell öltözni, mert a menetszél hűsít.

321763594_1495480247629363_7853929358582627223_n.jpg

Akkor mostantól kipihenem a Karácsonyt, megyek reggelire bejglizni.

4 komment

Szombat.

2022.12.24. 09:14 :: A Tengerész

Na elejére az apróságokat!

Aki úgy gondolja, hogy a hőszigetelés kizárólagos megoldás az időjárási szélsőségek magunktól való távolságtartására, az nem figyel a természetben élő egyéb lények szokásaira, aminek a túlélésüket köszönhetik. Most, hogy energiacóresz van mindenki elkezdett spórolni a fűtéssel és elkezdett odafigyelni a hőszigetelésre. Pedig tanulhatnánk mondjuk a termeszektől, amik a váraikat eleve a benapozás és az uralkodó szélirány figyelembevételével építik, és állandó belső hőmérsékletet teremtenek benne függetlenül a külsőtől, kizárólag a belső légáramlás folyamatos szabályzásával. Ha csak egy kicsit is tévednének a folyamat során, a család azonnal kipusztulna. nyilván ki is pusztultak rengetegen, akik nem tanulták meg jól a fizikát, de akik fennmaradtak, azok tökélyre fejlesztették az épületgépészetet. Ez csak arról jutott eszembe, hogy ugye én a hajómat az építéskor elég jól hőszigeteltem. Ami most jól jön, de nem mindig, néha kontraproduktív. Például ha kisüt a nap és kint meleg van, a hajóbelső még jódarabig "őrzi" a hideget, ami nyáron kellemes, de télen nem feltétlenül. Két napja megérkezett a korábbi relatív hideg időt felváltó meleghullám, amitől este lefekvéskor odakint +3,5 °C volt, míg bent a hajóban csak + 1 °C. Át is futott az agyamon lefekvéskor, hogy ki kéne költözni a cockpitba aludni, vagy legalábbis kinyitni az ajtót éjszakára, de a kinti párásság miatt ez persze nem lett volna célszerű. Különben is a hálózsákban gyakorlatilag mindegy, hogy nulla-pluszmínusz öt fok körül milyen hőfok van a zsákon kívül. Lehet tanult a tervezője a termeszektől valamit.

A nagy projekteket már befejeztem erre az életemre vonatkozólag, de valami kicsi mindig akad. keresni se kell, jön az magától. Például az, hogy beállok a tető alá az autóval és nem az utcán parkolok, felvetette a macerás kapunyitogatás, de főleg a csukás problémáját. Az egyszárnyú 3 méteres kapuszárny csukódáskor precíz illeszkedést igényelne a gyalogbejáró zár és kilincsnyelvével, na ez csak úgy valósítható meg, ha egy éket aláverek a kétkilós kalapáccsal becsukás után a szárny végének, pont annyira, amennyire szükséges. Nem túl komplikált, de nem is teszi vonzóvá a ki-beállást az ezzel való vacakolás, még jó, hogy keveset autózom. Az, hogy az egészet átalakítsam motoros távirányítós hajtásra, mint felesleges luxus fel se merül bennem, de egy könnyebb, legalább az éket és kalapácsot kiküszöbölő megoldás feltétlen lesz. Azt tervezem, hogy a kapuszárny vége keréken fog gurulni, a kerék magassága pedig egy menetes orsóval lesz szabályozható, így "hangolható" lesz a magassága. Most ünnep van és lustálkodok már lassan egy hete és ez lesz még januárig (vissza is híztam azt a két kilót amit leadtam sóder és betonteregetés kapcsán), de aztán megcsinálom.

A másik amire rámegyek már mindjárt januárban..... Bár erre a télre azt hiszem nagy biztonsággal elég lesz a tüzelőnk, a meglévő teljes mennyiségnek legfeljebb a negyede fogyott el idáig, de jövőre is lesz tél és arra számítok, hogy megéljük, így kalkulálni kell ismételt tűzifa beszerzéssel. Ez a RUF fabrikett nem igazán vált be. Nem rossz, de ahogy Arkagyij Rajkin mondja "ném áz igázi". Egészen biztosan alacsonyabb a fűtőértéke mint az ukrán PINI KAY-nek volt, ami sajnos a háború miatt eltűnt a piacról, valamint a parazsa nevetséges. Ezért borzasztó precízen kell  a cserépkályha ajtajával szabályozni a tüzelés levegőellátását. Ez eléggé macerássá teszi a fűtést. Miután drága jó pártuk és kormányunk belengette a kedvezményes tüzifaprogramot, utána nézek mennyire lehet ezt a nagy valószínűséggel csak szokásos hazugságot netán komolyan venni. Mert HA IGAZ LENNE, hogy állampolgári jogon vásárolhatok kedvezményes áron 10 erdei köbméter fát a területileg illetékes Pilisi Parkerdőgazdaságtól, akkor az nekem három télre is elég. Persze majd fűrészelni, meg baltázni kell, de a testmozgás sose árt, amíg megy miért ne? Szóval egy kis utánabiciklizést megér. Nincsenek nagy reményeim, de  majd beszámolok az eredményről.

És most a lényeg, itt a Karácsony. A mai este Szenteste. Függetlenítettük magunkat a meglehetősen borsos hal-áraktól, Peti, Icuka keresztfia már jó pár hete megfogta a pontyokat (ha már a Dunán élünk), Icukánál lesz a halászlé vacsora, tegnap  megvettem 32450-ért a 11 rúd bejglit, J megfőzte a 15 literes fazék töltöttkáposztát, van kétféle levesünk, többféle kenyerünk, töpörtyűnk, szalonnánk, kolbászunk és egyebünk, szóval éhezni tutira nem fogunk. Melyhez hasonló jókat minden olvasómnak, követőmnek és csak alkalmi  böngészőmnek, barátnak és ellenségnek tiszta szívből kívánok.

 

MINDENKINEK BÉKÉS ÁLDOTT BOLDOG KARÁCSONYT!

 

pict0127_2.JPG

pict0130_1.JPG

4 komment

Csütörtök.

2022.12.22. 11:27 :: A Tengerész

Hosszabbodnak a napok! Mondjuk még nem tűnt fel, de miután tegnap volt a téli napforduló, ma már egy perccel korában kelt a nap.

Kiolvadt a Duna. Három napja még összefüggő jég fedte a víztükröt, mára már csak a part mentén van jég. Pedig nézzétek milyen gyönyörű sima volt a jég!

pict0123_2.JPG

pict0122_1.JPG

Szélcsendben fagyott be, ha kitartott volna a hideg, hogy meg tudjon vastagodni, ideális lett volna  korcsolyázáshoz, de hát ebből nem lesz semmi és ahogy elnézem ezen a télen már nem is lesz. :(

Mondjuk ugyanakkor fűtés szempontjából viszont optimális. Tegnap este a házban +20, kint a decken -1, bent a szalonban + 0,2 °C volt.  Az autóba való digitális hőmérő "külső" érzékelőjét beraktam a hálózsákom alá, az + 31 °C-t mutatott reggel amikor ébredtem. Az ágymelegítő villanytakarót a lepedő alatt nem is használom.

A karácsonyi bevásárlást holnapra halasztottuk. Ráérünk, soká lesz még a karácsony..... Felhívtam a Lipótit is, hogy csak holnap megyek a megrendelt bejglikért (9 db félkilós rúd, 26550 Ft ez lesz a karácsonyi ajándékunk magunknak). 

 

3 komment

Vasárnap.

2022.12.18. 14:45 :: A Tengerész

Na összegereblyézem ami a héten még kimaradt. 

Gyönyörű volt a mai reggel. Korán ébredtem. A decken -5°C, belső hőmérsékletet nem tudom, mert bevittem tegnapelőtt  a házba a hőmérőt elemet cserélni (hidege volt) és bent felejtettem, de nem lehetett nagyon hideg, mert nem fagyott be az üvegbe az ivóvizem.

6:35 Akinek nem tűnik fel, az ott a a lábamnál a sötétben a Szmájli kutya.

319695916_1236058543611595_1704216659878197579_n.jpg

Mínusz ötben már ráadtam a kabátját.

319425039_547699073884365_1111866636977579781_n.jpg

Miután szél egy szál se (ahogy a cigány mondja "sz@r a hideg szél nélkül" ) kifejezetten kellemes az idő.

Bezzeg tegnapelőtt! Viharos szélben mentünk a bírósági tárgyalás után a sötétben a kutyákkal, amikor a Dunaparton utánunk kiabál a Sári Pista, tudok e menni segíteni. Perszehogy. Hát szegény Béla csónakjával küzd. Béla tőlünk északra  az ötödik ház, előtte stég a stég mellett az esüllyedt szép csónakja. Húzzuk-vonjuk, de hát lassan koromsötét, süvölt a szél nincs nálunk semmi felszerelés, a csónakban vagy 5-600 liter víz, ha nem tudjuk legalább a víz színéig megemelni, hiába megy benne a búvárszivattyú, több víz megy bele mint amit a pumpa kinyom, mondom Pityunak ne haragudjon, a kutya itt liheg a nyakamban, ráadásul az egyetlen jó nadrágom van rajtam ( ahogy a bíróságról hazaértem), se letérdelni, se lehasalni nem fogok a vizes maszatos stégre, hagyjuk a fenébe, ez a csónak holnapra már nem fog jobban elsüllyedni. Amúgy csak a szokásos, a három nap eső leterhelte a műanyag csónakot, amit a nehéz Evinrude motor amúgyis seggre terhel, pont észak felé a fartükör, bejöttek a hullámok, ami végképp elintézte a úszóképességet. ELVILEG, a gyári hajók meg pláne, tele vannak légszekrénnyel, de hát azok meg általában a tároló lazaterekkel egy légteret alkotnak (ami ugyan szerintem szabálytalan, de gyártási és eladási szempontból meg praktikus ), azok tetejét a hullámzás felcsapta, úgy hogy a légszekrény vízszekrénnyé vált automatice. Na majd holnap! (szóval mostanhoz tegnap )

Bár benne lettem volna, de megjött a tulaj és SP-vel ketten megoldották, nem kellettem. Csak azért mesélem ilyen részletesen, mert sokan olvassák a blogot csónakosok, tessék odafigyelni a légszekrényekre, az eső okozta extra terhelésre és a tárolók fedeleire!

Tegnap ünnepi koncert keretében adott át a város vezetése díszpolgári címet, kulturális, sport, közéleti, egészségügyi és egyéb tevékenységekért díjakat, városi és polgármesteri elismerő okleveleket azon polgárainak, akik ezt kiérdemelték a városért folytatott tevékenységükkel. Így oklevelet kapott Icuka és Juditka (hogy ne  mindig csak "J" legyen) is, akik aktív közösségi munkát végeztek, ebből az alkalomból ők mint meghívottak én meg mint sofőr jelentünk meg az eseményen. Kicsit sok volt nekem a héten  már a negyedik kötelező megjelenés, de mint korábban is fogalmaztam ez az ajánlat is "visszautasíthatatlan" volt.

DE! Nem bántam meg. A "zenés est" engem mindig vegyes érzelmekkel előzetesez, kivéve ha nem magamtól választom, jutott eszembe az egy hete volt Kamarás Iván est, na EZ nem olyan volt. Szuper volt az együttes, ők voltak azok.

Előzetes várakozásaimhoz híven enyhe aggodalommal kezdtem, de egyre jobban elővett a rejtői hangulat az "Előretolt helyőrség" első fejezetéből, miszerint:

"...A szám kétségkívül tetszett. A hangulat még fagyos volt, de többen már elengedték zsebükben a bicskát, és ez errefelé egy neme a békülékenységnek. Mikor azonban Galamb rázendített a "Hej, tengerész, hej tengerész, Mit neked vihar és mit neked vész" kezdetű indulóra, amelyet rövid sztepptánccal fejezett be, mindenki tapsolt, és vad lábdobogással követelték, hogy a művész folytassa koncertjét." 

Nos én is így voltam vele, a végére veresre tapsoltam a tenyeremet, sőt ha lenne hangom a suttogón kívül, még énekeltem is volna. Remek este volt, I és J is megkapták az emléklapjaikat, ki is fogjuk tenni itthon a falra, és a vége még hátra volt. Merthogy a polgármester megemlítette, hogy a különteremben egy pezsgős koccintás is lesz. De én ugye nem ihattam, I, meg J határozottan elindultak kabátban a kijáraton át a parkoló felé..... mondom azért rékérdezek, "ti nem akartatok koccintani?"...... hát megállnak és elgondolkodnak, mondom akkor forduljunk csak vissza! Érdekes, mindenki ugyanígy volt vele, ott tipródtak a népek az ajtóban, de senki nem igazán akart belépni a szépen megterített terembe. Nekem megvan az a rossz tulajdonságom, hogy feloldom a gátlásokat, beléptem, ezután a többieknek már könnyen ment. 

ÉS eszembe jutott, hogy hát én éhes vagyok és kiderült, hogy a pezsgő mellett "málnaszőr" és egyéb (tengerészül "lónyálak") vannak gondolva a sofőrre, továbbá remek ételek, sütemények és gyümölcstálak, méghozzá fölös mennyiségben, úgy, hogy szemérmetlen falatozásba kezdtünk, amihez remek  társaság is akadt, a hölgyek csacsogtak én meg hallgattam, mert a  hangzavarban se beszélni, se hallani nem tudok, kénytelen voltam csak a táplálkozással, pezsgő bontással és töltögetéssel foglalkozni. Lassan megszokom a kukaságot, az ember mindent megszokik, de nem könnyű azután, hogy korábbi életemben mindig úgy volt, hogy társaságban valahogy egyszercsak köröttem voltak az emberek és többnyire  engem hallgattak, na ennek vége. Úgy, hogy elsőnek mentünk be de a végén szégyenszemre velünk söpörték ki a kocsmát. Távozás előtt még felajánlottam a művház vezetőnek, hogy segítünk összeszedni a romokat, sőt  I már hozzá is kezdett, de gálánsan elutasították az ajánlatunkat. I még felajánlotta, hogy egy búcsú-Unikumra még térjünk be hozzá, azt a 30 métert ami az ő háza és a mienk közt van már alkoholos befolyásoltság alatt is merhetem levezetni, de végül ezt mára hagytuk.

Utóirat. Majdelfelejtettem, a Sári Pista is kapott emléklapot a városért végzett munkája elismeréséül, csak ő nem volt ott, ő egy kicsit nehezebben mozdul, de majd gondolom utólag átveszi. Ő komoly munkát végzett a városi kikötő stégjeinek reparálásában, amikről korábban "gondos" kezek lelopkodták a szép rozsdamentes kikötőbikákat (hogy rohadna le a kezük).

4 komment

Szombat.

2022.12.17. 14:54 :: A Tengerész

Na szóval ott hagytam abba, hogy beszámolok a csütörtökről, amit így blogszinten megelőzött friss kedves élményeivel a péntek, de ha már megígértem, biztos van valaki akit érdekel is, megírom.

Előrebocsájtom az egész ENGEM személy szerint már alig érdekel. Aki most olvassa először, a történet; Immáron több mint három éve egy szerencsétlen alak részegen ránk támadt a vízen, de aztán mégse sikerült se felborítani, se vízbefojtani minket ordítva hangoztatott szándéka ellenére sem, aminek a fő oka az volt, hogy észnél voltam, mert ha nem jut eszembe a vészhelyzetben az ami eszembe jutott, akkor ki tudja mi lett volna a vége a nálam legalább 30 kilóval nehezebb és legalább 30 évvel fiatalabb támadóval való összecsapásnak. Akit ezek után érdekelnek az előzmények az alant linkelve szép történeti sorrendben megtalálja. Ha nem is az összeset amit írtam róla, mert a bűncselekményt egy rakás rendőrségi eljárás követte (amikről annakidején részletesen beszámoltam)  aszerint ahogy a bűnös és családja a felfogadott raffinált fiskálisok segítségével húzta az időt ami ugye "életet jelent",  ezzel az ügyészséget további nyomozás kiegészítésekre, sőt nyomozási határidő meghosszabbításra kényszerítve, ezekben az esetekben mindig be kellett mennünk a rendőrségre további kihallgatásokra, amik J-t eléggé megviselték, mert minduntalan átélte az eseményt amkor az elkövető megpróbálta a vízbe rántani, miközben szaporán lebüdöskurvázta, míg én az eset után már néhány perccel túltettem magam az egészen, de hát ő nőből van, tehát érzékenyebb mint én öreg rinocérosz tengerész.

Naszóval a teljesség igénye nélkül  https://amapola.blog.hu/2019/09/17/kedd_1729 https://amapola.blog.hu/2022/04/28/csutortok_500 https://amapola.blog.hu/2022/11/12/szombat_591 https://amapola.blog.hu/2022/11/13/vasasrnap_623  Ennyit tudtam hirtelenjében előgooglezni, ez se volt könnyű. DE volt aki rajtam kívül megtette, erre még visszatérek.

Tehát megjelentünk a bíróságon, az ajtónállók megfémdetektoroztak, leadtam még azt a svájci bicskámat is ami nélkül még az ajtóig se megyek de a gép nem mutatta ki, aztán leültünk az előtérben a kispadra. Hamarosan megjelent a vádlott, sztárügyvédje kíséretében, amikor eszembe jutott, hogy illik kikapcsolni a telefonomat. Épp ezzel foglalatoskodom, amikor ügyvéd úr megszólít, "remélem pontosan rögzít minden szót" , amire felhúztam a szemöldököm, mondom épp csak kikapcsolom a telefont, majd azzal folytatta, hogy azt is vegyem fel hogy mosolyog. MI A FENE! Aztán hamar rájöttem, ez az ember olvassa a blogot!! Mert abban írtam valami olyasmit, hogy udvarisasan  mosolyogva megközelíti az ügyészt. Aha... hát úgy tűnik sztárügyvéd úr ezt megjegyezte. J mindjárt le is tolt, hogy "megmondtam neked, hogy ne írjál ilyesmit!" , de hát mit csináljak ha ő mosolyog én meg naplót írok? Na nem gondolom, hogy úgy általában az olvasóm, de alighanem alapos ember és adatokat gyűjtött a védelemhez. Hát elég melós dolog lehetett, ha azt a jónéhányszáz sort kibogarászta  abból a sokezerből amiből az a néhány tucat szólt az "esetről" az elmúlt több mint három évi munkásságomból, még nekem se sikerült a fent linkeknél többet előkaparnom, pedig többet is írtam róla. De hát gondolom erre valók a sztárügyvédbojtárok. Merthogy a későbbi védőbeszédben is idézett tőlem, mint tiszta forrásból, ami igazán becsületére válik, meg is dicsértem kifele menet, hogy milyen szép (bár korántsem mindenben igaz) beszédet rittyentett. J persze ezért is letolt, de ezeket én már megszoktam.

Maga a tárgyalás rövid volt és velős, az ügyész eltekintett a vád részletes ismertetésétől, mert a vádiratot a jelenlevők mind ismerik (mi ugyan nem, de hát mi senki sértettek vagyunk, itt aki számít a bíró, az ügyész, a vádlott és az ügyvédje, persze nagyjából sejtjük mi lehet benne, a három évi, az elkövető ügyvédje által kieszközölt folyamatosan ismétlődő rendőri kihallgatások során tisztázódtak a vonalak), a lényeg, hogy miután a vádlott beismerte a bűnösségét (arról szó se esett, hogy három éven át tagadott, hamis tanúkkal próbált hamis tényeket igazolni) ez, továbbá gyenge egészségi állapota, valamint a jelentős időmúlás (naná ezért húzták az időt) enyhítő körülménynek minősülnek, míg súlyosbító körülmény a büntetett előélet, ezért a víziközlekedés biztonságának veszélyeztetése  bűncselekmény elkövetése tárgyban 3 havi elzárást és 500000 Ft pénzbüntetés kiszabását kéri a bíróságtól, valamint azt, hogy a vádlottat két évre (de lehet, hogy három, erre nem emlékszem pontosan) tiltsa el a víziközlekedéstől..

Ezek után a bírónő még oktatta a vádlottat, hogy ha elfogadja, akkor ez mivel jár, stb. Majd sor került a védőbeszédre, ahol ügyvéd úr maradandót alkotott. Azzal kezdte  hogy az élet mekkora rendező,  idefelé jövet elautózott a Hableány városnéző hajó tragédiájának emlékműve mellett, ezzel megteremtve a két ügy közti összehasonlítás hangulati alapját, hisz minkét eset a víziközlekedés szabályainak megszegése miatt történt. Ezzel elegánsan elsiklott azon kis különbség felett, hogy a Hableány és a Viking szállodahajó összeütközése véletlen baleset, ez meg szándékos támadás volt, de sebaj. Sőt azt is állította, hogy én mentem neki rovottmúltú ügyfele csónakjának, ami hamis tényállítás, de hát kicsire nem nézünk, még ha a valóságtól való eltérés 180° is. Aztán érzésem szerint kissé pikírten tért ki arra, hogy én az egész esetet és következményeit eme blogfolyamban az Interneten szellőztetem, de lehet ez csak az én szubjektív érzésem, mert némi dicséret jobban esett volna, hisz miután ugyanezért J-től csak leb@szást kaptam ő igazán több hálát mutathatott volna, hogy muníciót szolgáltatok a védelemhez. Bár nem volt könnyű a dolga, mert  mindössze  ennyit tudott idézni az általam leírt rengeteg betűből "Alapvetően egy pimf úgy, személyi sérülés nem történt, anyagi kár nulla". Hangsúlyozta, hogy ebben mennyire egyetért velem. Ezt amúgy továbbra is tartom, SŐT, ha netán szót kapok elmondtam volna, hogy részemről egyáltalán nem kívánom védencének a szigorú megbüntetését, semmi bosszúvágy nincs bennem, megbocsájtásban vetekszem a Jóistennel, az élet tele komoly problémákkal, lépjünk már tovább! De hát a kutya nem kérdezett. Én az ügyész úr helyében azon viszont  felfortyantam volna, ahogy az ügyvéd úr keményen hibáztatta az igazságszolgáltatást, hogy egy ilyen pimf ügy több mint 3 évig húzódhatott, mintha az ügyészség tökhülye, vagy legalábbis lusta disznó lenne, miközben az elkövető ügyvédjei jöttek folyamatosan a fúróval, minden jogszabályi lehetőséget kihasználva az ügy elhúzására, melyre mindig megtalálták a jogi alapot, lehetőséget nem hagyva az ügyészségnek a mielőbbi vádemelésre, sőt a nyomozati időszak törvényileg meghatározott határidejének meghosszabbítását kierőszakolva, hogy a végén még a poligráfos vizsgálatot is el kelljen rendelni (ez utóbbi igazságszolgálati túlkapást különösen teátrális zaklatottsággal adta elő Bánáti doktor )  ebben a pimf ügyben. De hát a tárgyaló ügyésznek ez nem tűnt fel... vagy ha egy ügyvéd már sztár akkor ilyet is megengedhet magának. Miután a vádlott elfogadta a büntetést, csak az tartotta vissza a bíróságot a jogerős döntés meghozatalától, hogy ügyvéd úr a bűncselekményi minősítést nem vitatva, a büntetés vonatkozásában enyhítést kért, nevezetesen a 3 hónapi elzárás helyett ugyanennyi közérdekű munka kiszabását, mert az jobban szolgálja a vádlott nevelését. Meg kell mondjam ezzel nem lopta be magát J szívébe aki sértetti minősítésében nálam sokkal sértettebb. (Csitítgatom azóta is, magyarázom neki, hogy  az ügyvéd csak megdolgozik a pénzéért, ügyesen csinálja, ettől sztár, ez az egész nem az igazságról, hanem a jog hétköznapi gyakorlásáról szól mely fogalmak csak részben fedik egymást) Ezután kiküldtek minket amíg a bíróság ítéletet hoz. 

 A végén a bíróság az ügyész indítványát helybenhagyta, de mivel az ügyvéd kitartott  az elzárás közérdekű munkává változtatására, a fellebviteli bíróság fog dönteni. Felmerült még  395000 Ft perköltség, továbbá valamennyi állampolgári jog korlátozás és vége volt a dolognak. Legalábbis remélem.

Összefoglalva, feltételezve, ámbár nem megengedve, hogy valóban eltéptem VÉTLENÜL (miközben szabálytalanul horgászott) ennek az embernek a horgászcájgját, ezzel mintegy 500-800 Ft anyagi kárt okozva, ez idáig került neki 500000 + 395000 =895000 Ft-ba plusz  3 évi ügyvédi költségbe több résztvevővel, ez saccperkábé alsó hangon összesen kétmillió forint.....biztos megérte neki. A közérdekű munkát, ha az lesz a fellebbvitel eredménye, majd letudja a munkahelyén az apja gimnáziumában ahol egyébként is tanít. Már csak az a kérdés végig gondolja e. Én igazából sajnálom szegényt és ezt most egészen komolyan mondom.

3 komment

Péntek.

2022.12.16. 21:57 :: A Tengerész

Ma volt az az este ami ezzel a felhívással indult a Fb-on (már csak azok kedvéért is, akik úgy gondolják, hogy ez a fórum mennyire felesleges, sőt kártékony{ mondom ezt úgy, hogy tegnap ki voltam tiltva 24 órára kissé vaskos beírásomért})

ISMÉT KINCSKERESŐ KARÁCSONY!
Tisztelt ráckevei lakosok! Idén immár ötödik alkalommal rendezzük meg a KEVE Egyesület Kincskereső karácsony elnevezésű jótékonysági programját. Mint emlékezhetnek rá, az akció lényege, hogy olyan óvodás korú gyermekek juthassanak ahhoz az ajándékhoz, amire valóban vágynak, akiknek ez nem mindig adatik meg. Ennek feltérképezésében idén is az óvónénik vannak segítségünkre. A tárgyak megvásárlásához ezúton keresünk ajándékozó szülőket, akiknek jó szándékára, segítségére most talán minden eddiginél nagyobb szükség van. A korábbi évek tapasztalatai alapján 5-7 000 forint közötti összegekről van szó, amit ki-ki anyagi lehetőségeihez mérten tud teljesíteni.
Az ajándékok átadására egy közös rendezvény keretében lesz lehetőségük december 16-án délután az Ács Károly Művelődési Központban. A további tudnivalókról mindenkit tájékoztatunk.
Igény esetén lehetőség van az anonimitás megőrzésére is.
A beérkező jelentkezők számára megküldjük e-mailben a kisgyerek nevét és kérését, valamint a további információkat.
Jelentkezni a keveegyesulet@gmail.com email-címen lehet.
Köszönjük!
KEVE Egyesület
Annyiban voltunk érdekeltek, hogy J és Icuka is úgy gondolták, hogy ajándékoznak és személyesen adják azt át, kicsit élvezve az unokák nélküli nagymamaságot. Így hát ott voltunk.
pict0060_3.JPG
(Icukának tegnap rossz estéje volt, nem jár már könnyedén és elbotlott, nagyobb baja nem lett, de a szeme alatti monokli nem ökölvívó edzés, hanem az esti kutyasétáltatás közben keletkezett. Ez a mai este jobban sikerült.)
Az ajándékok.
pict0056_3.JPG
Be se fért a képbe annyi gyűlt össze szerencsére. De volt rá jelentkező is... miután az apropó a rászorultság volt , azt kell mondjam sajnos. Ahol három-négy kisgyerek van, elkél az ajándék.
pict0055_3.JPG
pict0057_3.JPG
pict0058_2.JPG
pict0063_2.JPG
A "polgi" megnyitója
pict0061_2.JPG
Bemelegítésnek bábszínház, előtte bekukkantottam a paraván mögé
pict0059_2.JPG
Igazán klassz kis műsor volt, 
pict0062_2.JPG
a végén meg az égből cukorfalatok hullottak a gyerekek nagy örömére, majd kijöttek a művészek a bábokkal és mindenki megölegethette , megsímogathatta a bábokat és a bábozókat..
pict0064_2.JPG
Ennek óriási sikere volt.
pict0066_1.JPG
De a fénypont az ajándékosztás volt, itt épp J-től távozik a megajándékozott... a lényeg AZ ARCOK
pict0067_3.JPG
Mivel Icuka nem szívesen mutogatta az övét, igyekeztem olyan képet csinálni az átadásról, amin nem látszott a monokli. (azt egyébként tudjátok, hogy az soha se a szemgödörre mért ütéstől van, hanem az orrát ha beveri valaki, vagy beverik neki, akkor az ottani hajszálerek a szem alá véreznek?).
pict0077_2.JPG
pict0069_2.JPG
pict0070_1.JPG
pict0071_1.JPG
pict0072_1.JPG
pict0073_2.JPG
pict0075_2.JPG
pict0076_2.JPG
pict0088_2.JPG
pict0078_1.JPG
pict0082_1.JPG
pict0083_3.JPG
pict0086_3.JPG
pict0087_2.JPG
pict0089_2.JPG
Majd a paraván mögűl elkezdenek ismét hullani a cukrok
pict0090_3.JPG
és aki szórja őket
pict0091_3.JPG
De még nem szabad kibontani, nem szabad kukucskálni, az ajándékbontás csak akkor van, amikor mindenki megkapta az övét és a ceremóniamester ötig számol. (Ez azért nem mindenkinek sikerült, mert nagy volt az izgalom.)
pict0068_1.JPG
Aztán eljön ez a pillanat is. Mindenki bontja, nyitja, tépi.
pict0092_1.JPG
pict0093_1.JPG
pict0094_2.JPG
pict0095_2.JPG
pict0096_3.JPG
pict0097_1.JPG
pict0100_3.JPG
pict0101_2.JPG
pict0103_1.JPG
pict0105_1.JPG
pict0106.JPG
A különteremben Petőfi Sándor mézeskalácsbemutató, nekünk ez tetszett a legjobban. 
pict0107_1.JPG
A másik különteremben terített asztalok kis inni és majszolnivalóval.
pict0108_1.JPG
Bár van aki itt is csak az ajándékát öleli.
pict0109_1.JPG
pict0110.JPG
pict0111_2.JPG
pict0112_2.JPG
pict0113_1.JPG
pict0114_2.JPG
pict0115_1.JPG
Ő úgy döntött, hogy nem hagyja kibontani a szaloncukrot, hanem egy kis lyukon kiszívja.
pict0116_2.JPG
pict0117_2.JPG
pict0118_2.JPG
pict0119_1.JPG
pict0121_1.JPG
Aztán mindenki mindenkinek boldog Karácsonyt kívánt és hazaautóztunk. Szép este volt. 
Mára abbahagyom, mert elfáradtam, de holnap megírom a tegnapi nap történetét a bírósági tárgyalásról, ami ha nem is pontot, de kettőspontot tett annak az ügynek a végére ami több mint három éve kezdődött azzal, hogy egy szerencsétlen megtámadott minket a vízen.

2 komment

Kedd.

2022.12.13. 08:43 :: A Tengerész

6:00-kor ébredtem. A decken -5,2°C , bent a szalonban ahol alszom, +2,1°C ezen a télen még nem fűtöttem be, a "múmia" hálózsák remekül működik, eddig cseppet se fáztam egyszer se és ragyogóan alszom. Van egy vödör himi-humi maradék tűzifa tavajyról kint a cockpitban, ha kicsit hidegebb lesz egyszer begyújtok vele a kályhába, csak azért, hogy elfogyjon és ne legyen már ott tovább láb alatt, viszont semmi kedvem visszacipelni a partra.

6:47-kor indultam a kutyával, az utcai lámpák még égnek, de ott messze már pirkad. .... először jut életemben eszembe elgondolkodni, milyen szép és a lényegre mutató szó... ez "pirkad". A reggeli séta mindig ilyen "elgondolkodós". 

318642932_3006505506310891_7998561385501107262_n.jpg

A Szmájli kutya előrerohan a napfelkeltébe, aztán kisvártatva kiderül mért, mert ő már megérezte, hogy kint a szántóföldön ott van Peter a Rosie nevű robusztus vizsla szukájával, "akivel" őrületes rohangászást szoktak művelni. Peter német, aki mielőtt nyugdíjba ment volna a Kempinsky szálloda séfje volt, de bejárta az egész világot, ahogy ez a multi szállodaláncoknál szokás, hogy folyamatosan rotálják a személyzet vezetőit. Rendkívül barátságos ember, Magyarországon telepedett meg, ahhoz képest, hogy német, egész jól beszél már magyarul, a felesége is magyar, magyar-német-angol keveréknyelven beszélgetünk, kinek melyik nyelven jut valamelyik szó előbb az eszébe. Amikor elmondom, hogy a mai programom a ház karácsonyi fényekkel való feldíszítése lesz, amiért J már napok óta rágja a fülem, ő meg elmeséli, hogy karácsonyi csillag süteményeket sőt ma ajándékba a szomszédainak. Erről eszembe jut, hogy meg kell rendeljem a karácsonyi bejgliket a Lipótinál, kerül amibe kerül, nem fogunk idén se vacakolni a sütéssel. Bár diós kiflit azért akarok majd sütni.

Szólj hozzá!

Vasárnap.

2022.12.11. 09:12 :: A Tengerész

Betelelve.

pict0054_2.JPG

Rendes volt az "Öregtől", hogy megvárta a téllel amíg befejezem a "műhely-autóparkoló" projektet. Ma megjött a tél viharos széllel és hideggel, de én már szerda este óta a fedett beálló alatt parkolok és a keleti, műhelysarok csapadék elleni lezárása, esőelvezetés is készen van második napja. Apró tökéletesítések még lehetségesek, mint mindig, de a lényeg megvan.

Tegnap kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Ráckeve városa visszatért a régi hagyományokhoz (ami a Covid miatt megszakadt) és karácsonyi nyugdíjas műsorral tisztelte meg az öregjeit. Én utoljára négy éve voltam ott, akkor a Kovács Kati volt a vacsorával egybekötött ünnepség művészvendége, akinek a műsora teljes megelégedésemmel találkozott, ahogy a vacsora is. De én nem vagyok egy rendezvényrejáró típus, egy ingyenvacsora se izgat fel túlságosan, szóval a rákövetkező 2021-es Nádas Péter estre nem mentem el. De a környezetem hölgytagjai valahogy szeretik ezeket az összejöveteleket és J azzal lepett meg tegnap, hogy miután betegség miatt kiesett a sofőr, én fogom őket a művházba transzponálni, cserébe jelen lehetek az eseményen.  Mondom az ajánlat visszautasíthatatlan volt. Hogy a város ezen hagyománya jelentős igényt elégít ki, azt bizonyítja, hogy az alkalomból karácsonyira mívesen feldíszített Ács Károly művelődési központ dugig megtelt ősz, (meg az enyémhez hasonló tar) koponyákkal és Kamarás Iván művész úr retro dalestje hatalmas, vastapsos sikert aratott. Alighanem velem van a baj. A zenekarral semmi baj, az öt tagú banda jó volt, a hegedűs kifejezetten virtuóz, de a fő attrakció, az énekes-táncos bonviván NEKEM.... szóval nagyon vártam a végét. De hangsúlyozom egészen biztos velem (meg J-vel, akivel időnként szomorúan néztünk egymásra)  van a baj, mert se önfeledten együtt énekelni, ütemre tapsolni nem sikerült, egészen pontosan olyan "kínosan" éreztük magunkat, mint amikor valakire esküvői tanúként rájön a fingás. Most hízelegni fogok magunknak, talán még nem vagyunk az az "igazi" beletörődő, elfogadó vénségek.  A vacsoráról (amit csomagolva kaptunk) még nem tudok nyilatkozni, mert most fogom reggelire megenni, de biztos finom lesz a süt csirkecomb krumplipürével és savanyú uborkával.

img_20221210_144119.jpg

Juditka, Icuka és Bözsike amikor még várják a produkciót.

img_20221210_144230.jpg

Az est kétségtelen fénypontja Bözsike palacsintái voltak, amiket az est után nála elfogyasztottunk. Itt a lányától kapott virággal készült fotót segítek neki elküldeni a telefonjáról, az ellenfényben kiválóan érvényesül a dús hajkoronám.

img_20221210_181209.jpg

Végülis ebből az estéből is kihoztuk a maximumot.

 

Szólj hozzá!

Csütörtök.

2022.12.08. 17:30 :: A Tengerész

Fél évszázaddal ezelőtt eltörtem a bal lábam (sípcsont-szárkapocscsont "spiralníj fráktúra", ahogy Besztercebányán {Banska Bistrica} mondták ahol operáltak) az alacsony Tátrában sízés közben. Abban az időben még nálunk nem léteztek automata kioldó kötések, a jó stabil Kandahár kötésem megtartotta a lábam miközben legurultam a lejtőn és amikor abbahagytam, a bal sílécem TALPÁT láttam közvetlenül az orrom előtt. Na akkor mankóztam egy bő hónapig, majd jártam újabb hónapig két bottal, azóta is bent van négy csavar a bal sípcsontomban. Még legény voltam, a szüleimmel laktam az újpalotai panellakásban. Aztán költözködések sora, de én nem dobok ki semmit ami "még egyszer jó lehet valamire", ezek maradtak a mindenkori pincében. Két napja a lányom lelkére kötöttem, hogy ha kiköltözik végleg, az utolsó lakás (amit nekiadtam) pincéjéből ezeket hozza el, mert már másodszor kellett a térdeim miatt pár napot kölcsönbotokkal közlekednem, szóval lehet eljött az "egyszer majd", de  addig is fenyegetem velük a térdeimet, hogy "viselkedjenek". Mégis környezetbarátabb riszájklingolhatóbbak mint a mostani SZTK alumínium-műanyag  segédeszközök.

 pict0052_2.JPG

Rögzítettem a keleti falát az "esernyőnek". Még az alját kell letűznöm a talajhoz, hogy ne lengedezzen.

pict0053_3.JPG

Szándékosan ilyen légies, amikor viharos szél van, márpedig itt a vízparton ez nem ritkaság, az egész rugalmas tetőt lengeti a szél, a zártszelvény lábain hajladozik az egész tákolmány, nem lenne célszerű a lemezfal alját fixálni a talajhoz, csak ki lesz támasztva többé-kevésbé rugalmasan, a talajszint felett 10 centivel. Jobbra a ferde tetőt megnyújtom a bejáraton túlra és kap egy ereszcsatornát.

Tegnap este hárman a régi technikumi osztálytársaim közül, meglátogattuk Kelemen Feri, négy éve elhunyt kedves osztálytársunk özvegyét Évát. Mindnyájunknak másfajta kapcsolata volt vele, de mind szerettük és mindannyiunknak nagyon hiányzik a szokásos éves összejöveteleinkről, amiket amíg élt, ki nem hagyott volna. Én különösen kíváncsi voltam első szájból hallani a halálát csak pár nappal megelőző kórházi történetet, mely valahogy nagyonis jellemző volt Ferire. Egész életében remek, intelligens humora volt. Soha nem volt bántó, a tréfáinak nem volt személyes éle, még a tanáraink is méltányolták. Rá igazából illett a "színes egyéniség" terminus technicus. Ha léteznének "oldalak" (amikben csökönyösen nem hiszek) akkor politikailag azonos oldalon álltunk, a tisztesség a becsület és a szabadság oldalán. Tőle származik az az olyan tíz éve elhangzott mondás amit gyakran idézek: "Ha egy szocit elküldesz a picsába, az morogva, de elmegy. De ha egy Fideszest, az még tíz év múlva is bosszút áll."

Felidéztünk régi történeteket, mindenkinek megvolt a sajátja, én arról meséltem, hogy már az anyáink is közeli kapcsolatban voltak, angyalföldiként az ő mamája és az enyém fiatal lány korukban egyívásúként ugyanott dolgoztak gyerekmunkásként a Vadas testvérek Petneházy utcai harisnyagyárában. Feri a Vasasban bunyózott, sparing partnere volt a Papp Lacinak, aki rajta gyakorolta a hosszú karok elleni harcot, lévén 1,88 magas, a Papp Laci meg egy jó fejjel alacsonyabb, egyszer el is törte egy bordáját osztálytársunknak. 

Na de a történet, ami sajnos az utolsó volt. Többedik infarktusa után eléggé leromlott állapotban elkezdett fájni a szeme. Szemorvosok kísérleteztek ezzel-azzal, míg végül bekerült a Honvéd Kórházba, ahol valakinek jó sokára mégiscsak eszébe jutott, hogy csinálni kéne egy koponya CT-t. Na akkor derült ki, hogy agydaganat, ami belülről nyomja a szemét. A Csókay professzor operálta( aki a bangladesi sziámi ikreket is ) és bár a műtét során sikerült eltávolítani a daganatot, de olyan jelentős volt az agykárosodás, hogy az állapota megállíthatatlanul romlott. A viselkedése is kiszámíthatatlanná vált, lefogyott vagy 50 kilót és pontosan tudta, hogy már kevés ideje van hátra. Megtervezte a halálát, hogy milyen Márai vers hangozzék el az urnájánál, hogy ki lehet ott és hogy szóróparcellába kerüljenek a hamvai. De még élt és rohadtul utálta a kórházat. És ez pont a 2019-es országgyűlési választás idején volt, szóval kihegyezett politikai hangulat, különös tekintettel a kormánypárt örökös rettegésére, hogy netán mégis megbuknak.  A honvédkórházba állandóan ki-be jártak a katonák, ez adhatta az ötletet, fogta a mobiltelefonját és felhívta a 112-t, hogy a kórházba katonák hatoltak be, terrorakció, vagy katonai puccs, a pontos szavakat nem lehet tudni, de mindenesetre a hatás nem maradt el, mert kivonult a TEK teljes fegyverzetben. Óriási balhé, de hát a beteggel nem lehetett mit kezdeni, az orvosok megerősítették, hogy beszámíthatatlan, mert az agyi reakciói a műtét után teljesen szélsőséges skálán mozognak, különben is a halál ott áll az ágya felett a kaszával, le kellett nyelni a békát. Telefonját mindenesetre elvették, de más büntetés nem jöhetett szóba. Éva kérdezte mért csinálta, mondta "unatkoztam". Rá pár napra meghalt ahogy tudta, hogy ez fog vele történni, de még utoljára megviccelt valakiket akikért nem kár. Isten nyugtasson barátom! 

2 komment

Kedd

2022.12.06. 08:48 :: A Tengerész

Szakad az eső. Semmi kedvem nem volt elindulni Sz-el, de itt toporzékolt az ajtóban. Ezért teljesen új technikát alkalmaztam. Nem a kutyasétáltatós nadrágomba bújtam. Ez szemmel láthatóan elgondolkodtatta. Ráadásul utána, bár a kijárat felé indultam, de nem vettem fel kabátot. Nem is jött utánam, hanem várakozó álláspontra helyezkedett az előszobai szélfogó mögött, de még a függönyt se húzta el az orrával szokása szerint. Ekkor füttyentettem neki, amitől boldogan megindult, de csak a kertkapuig mentem, oda is esernyővel és kinéztem az utcára. Máskor előttem rohan, viszont most utánam ballagott, de az "esernyő" (a polikarbonát íves tető)alól már ki se jött, csak kérdően nézett rám. Megcsóváltam a fejem és így szóltam: " Szmájli ebben az időben NEM megyünk sehova.... majd ha eláll jó?" És ő (esküszöm megvonta a vállát) szépen visszaballagott a házba és most összegömbölyödve békésen alszik a lábamnál.

pict0051_2.JPG

(Azóta kiegyenesedett. Amint a fényképezőgépért nyúltam megmozdult, frászt alszik, minden idegszálával engem figyel, hátha mégis megindulok.)

Nem túl gyakran éri az embert olyan öröm, hogy a munkájának azonnali eredményét látja. Ezt csak előrebocsátottam de mindjárt mondom tovább. Tegnap kissé bizonytalankodva, merthogy nedves csúszós minden, felmásztam a tornác ferde tetejére és leszereltem az ott tárolt, még az öt évvel ezelőtti háztető cseréből maradt 3 x 1,15 m-es tetőfedő lemezt, "egyszer majd még jó lesz valamire" ősi szempontból. Na ez az "egyszer" most jött el. És most jön az öröm. Ekkora bádog méretre szabása korábban komoly nehézséget okozott volna, DE MOST...KÉLYMÁMOR! Felfektettük J-vel az új terítőasztalra, még két azonos magasságú bakot is készenlétbe helyeztem és az így kialakult óriás munkasíkon görnyedés és egyéb nyomorgás nélkül kényelmesen körbejárva tudtam csúsztatgatni, méricskélni sikítóval a szükséges méretre szabni a lemezt.

pict0047_3.JPG

pict0048_2.JPG

pict0049_1.JPG

Ebből lesz a munkahely lezárása az "esernyő" keleti oldali végén a csapó eső ellen. Így néz ki még rögzítés nélkül a tegnapi munkanap végén már beszabva de még csak beállítva a helyére. 

pict0050_2.JPG

Fényes a lemez a rajta csordogáló esőtől, máris betölti a jövendőbeli funkcióját. A jobb felső sarkot a később készült ferde polikarbonát nyúlvány és esőcsatorna közt még lezárom majd valami hasonlóan maradék anyaggal és akkor a munkahely porszáraz lesz. Na így alakulnak evolúciós alapon a dolgaim.

 

Szólj hozzá!

Vasárnap.

2022.12.04. 20:54 :: A Tengerész

Kész az autóbeálló+munkahely. Visszanézve a naplóban ez egy 40 napos projekt volt, kezdve a rendcsinálás takarítással, faanyagok szelektálásával, betonozásokkal, asztalkészítéssel, sóderteregetéssel, bútoremelgetésen át idáig, hogy ma végre kész. A kocsibeálló padiója döngölt sóder

pict0045_3.JPG

a végén a terítőasztal, mögötte a munkahely

pict0043_3.JPG

beton padlója már járható, rend még nincs, csak sebtében bedobáltam az asztalon a bútormozgatás idejére felhalmozott kincseket ide-oda, a végleges rendcsinálás piszmogós munkája még hátravan, ahogy az asztalon fekvő bútorlapok szerszámpolc ajtókká alakítása is. De ez már aprómunka, ha netán az "igazi" tél megakadályozna benne, maradhat tavaszra, legfeljebb télre fóliával, ponyvával takarom az értékesebb szerszámokat rejtő polcokat a hófúvás elől.

pict0046_2.JPG

pict0044_4.JPG

Hogy azért nem volt egy sétagalopp ez az elmúlt bő egy hónap, azt az is bizonyítja, hogy pár dekával több mint két kilót fogytam alatta, pedig nem ettem kevesebbet mint előtte.

Szólj hozzá!

Csütörtök.

2022.12.01. 09:41 :: A Tengerész

Hurrá, napsütéses a reggel. 

317560775_1226567691227112_8212683031021538183_n.jpg

Mondjuk meleg az nincs, de csodás az idő. Második éjjel alszom az új hálózsákban. Azt kell mondjam tökéletes. Elsősorban nem fázom, pedig a szalonban ahol alszom reggel, csak 3,2°C volt, -2,2°C külső hőmérséklet mellett. Ez a +3,2 nyilván attól van, hogy belehelem a levegőt, meg eleve a hőszigetelt beltérben mindig kicsit melegebb van. Ami prevenció, hogy három réteg öltözék van rajtam, semmi különlegesen vastag, csak kellemes meleg hosszúujjú/szárú alsónemű, magasnyakú vékony garbó, tréningnadrág és egy bolyhos felső. Már ebbe beöltözve egy felsőkabátot és sapkát magamra véve megyek ki a hajóra és felkelve ugyanebben jövök be a házba ahol ma reggel 21 fok volt. Nincs időm kihűlni. Az ágyat a villanylepedővel csak addig melegítem amíg olvasok, amire a kezem elkezd fázni, az ágy alattam kellemesen bemelegedett, ekkor kikapcsolom az ágyfűtést, lámpát oltok, kezem bedugom a meleg hálózsákba és alszom mint a bunda. Nincs szükségem a kabin fűtésére az alváshoz, jelentős a tüzelőmegtakarítás.

Ezt tegnap betonoztam.

beton.jpg

Mondjuk jól megvártam a betonozással a fagyokat, de remélem nem lesz gond, letakartam éjszakára papundekli kartonokkal, meg fóliával, a kutyák vize nem fagyott be a kerticsap alatt a csöpögő lábosban, szóval a talaj még nem volt mínuszon. Ma befejezem a betont, ez az új munkahely elrendezése az "esernyő" alatt. Balra a satupad, szembe az új terítőasztal, jobbra szerszámszekrény, télre ajtajai is lesznek. Mire olyan öreg leszek, hogy dolgozni már semmi erőm, egész tökéletes műhelyem lesz.

Tegnap megjött a "kis"lányom Berlinből. Elvitte a Suzukit, mert legkevesebb három helyről kell összehordania a cuccait, amiket a jövő héten visz teherautóval Németországba, ahova végképp kiöltözik. A Fb-ra ezt írtam az eseményről:

"A legkisebb gyerekem a héten hagyja el az országot örökre, 2 éve már nem itt él, csak a maradék cuccát viszi teherautóval Németországba, a legnagyobb már sok éve Svájcban, a középső meg az egész világra dolgozik itthonról, szóval nekem már nincsenek túszaim. Az hogy VELEM meg mi lesz, különösebben nem izgat, leéltem az életem. A Hazámért persze kár, de a föld itt marad, valakik mindig éltek itt és mindig fognak. Hogy szarmaták, jazigok, rómaiak, vagy magyarok.... édesmindegy az emberiség szempontjából. Én kínaiakra tippelek 2050-re. Magyarok meg majd diaszpórában szerte a világon, mint az örmények, abházok, azok is "nagymúltú" nép csak hát ők is így jártak."

Újabb ismerőst töröltem a listáról. Mondjuk nem olyan "igazi" volt, csak olyan fészbukos, az apropó a valamikori közös munkahely volt a tengerhajózásnál, de személyesen még nem találkoztunk soha. De ugye az ember azt hinné, hogy a múlt összeköt. Hát NEM. Politikai agitációjához a Megafon-ról Rákay Filip "leleplező" írását idézte, amit én nem fogadok el hitelesnek

"Megafon és Rákay Filip csupa hiteles forrás. Alkalmas arra, hogy minden hülyének elterelje a figyelmét arról, hogy Rogán Antal propagandára költ évi 130 milliárd ADÓFIZETŐI (Érted, a mindnyájunk pénzét, nem külföldi magánemberekét) forintot, amivel eltereli a figyelmét minden idiótának arról, hogy Magyarországon a kormány által bevallottan az utóbbi 100 év legjobb 12 éve után, emberek fáznak és éheznek, mert nem tudják kifizetni az energiaszámlát és az egyre emelkedő élelmiszerárakat Hogy ne csak a megafonról tájékozódj ... ha már nem jársz boltba és életed sincs  https://hvg.hu/kkv/20221130_termeloi_arak_dragulas".
Na ez sok volt neki "jobboldali" elkötelezettnek (azt valahogy mindenkinek elsikkad, hogy én hangsúlyozottan jobboldali vagyok, olyan Margaret Thatcher-i értelemben, csak nem Orbánhívő) és így válaszolt:
"Honnan veszed a bátorságot hogy kioktass? Ki a picsa megmondó ember vagy te? Te tényleg azt hiszed hogy Klárika vigyázna a magyar emberek pénzére? A tetves eu minden kérdését azonnal teljesítené. Kerítés lebontás, atomerőmű visszamondása, nyugat seggnyalása. Ez lenne!! A forint ugyan kicsit lejjebb menne az amerikai zsidóság tenne erről, de jönnének a további privatizációk ismét. Villany, gáz, víz, ķórház, közlekedés, stb. Miből gondolod, hogy nincs életem? Mindig nagyon jó kis életem volt, most is az van. Közel 3 hektáros telken élek. Mindig kocsival jártam. A gyerekeim itthon tudnak érvényesülni, nem kellett külföldre menniük. A baloldal hozta a nyomort mindig is az emberekre. Nem kell válaszolnod. És honnan veszitek ti a bátorságot ahhoz, hogy 3,5 millió embert leidiótázzatok. Szerencse hogy mi nem hajóztunk együtt, bár abban az időben nemigen érdekelt a politika. Én a szocializmusban is jól éltem, visszautasítottam a párt tagsági ajánlatát a mahart-nál, aminek nagyon nem örültek. Le is húzták a káderlistáról azonnal, de tiszta a lelkiismeretem ma is. A termelői árak felmentek ez tény, de ez is egy gerjesztett folyamat. A hvg-t a szocializmusban sem olvastam, bár divatos lap volt annak idején. Szóval miért nem értik meg a hozzád hasonlók, hogy nincs demokrácia, liberalizmus sehol a vilagon, csak dumálnak róla, főleg a zsidók szeretik emlegetni, ha nem úgy történnek a dolgok ahogy nekik tettszene."
Most TÉNYLEG mit kezdjek  egy neonyilassal? Lehet meglepné, ha megtudná, nem vagyok zsidó. Amúgy csodálkozom, hogy annakidején ezzel a pónemmel nem lépett be a pártba.(Ahova annakidején engem is hívtak, de mondtam, hogy túl sokan vannak benne akikkel én nem akarok egy zászló alatt menetelni.)
14:00 Befejeztem a manőverplacc betonozását. Ebben a pillanatban komolyan gondolom, hogy ez volt életemben az utolsó. Többet ebben az életemben betont nem keverek, nem terítek nem simítok. Ölég volt. UFF.

 

1 komment

Hétfő.

2022.11.28. 22:07 :: A Tengerész

Korán indult a nap. Már reggel 7-re végeztem a kutyázással és boltba indultam, mert elfogyott a pékáru, már reggelire se jutott. ( a kenyérsütés projektem nyáron befuccsolt, mert a hőségben megbuggyant a kovászom, nyugalmasabb időkre félretettem). Ha már biciklire pattantam, mondom utánanézek a doboz projektnek is. Az apropó nem túl vidám, legkiseb gyermekem is végleg elhagyja az országot, a héten költözik az összes maradék cuccát bedobozolva teherautóval Németországba, ehhez gyűjtöm a dobozokat. Na mondom javasolták az italnagykert, azzal indítok. A piásüvegeket jó masszív karton dobozokba szokták csomagolni, költözködéshez csomagolásra ideális... de nem volt neki egy darab  sem. Benéztem a Pennybe, mondták van banános karton, ami remek, de ugye én bringával voltam. De ha adják vinni kell, vittem. 

317098997_1784500705258679_1898473139981652193_n.jpg

Felszállni valahogy még csak ment, de leszálláskor átemelni a vázon a lábam...kishíján felbuktam. Benéztem a kínaihoz, nem volt doboza, de a Lidlben volt valamennyi, de erre a biciklire több dobozt nem tudtam volna felkötözni, mondtam, szét ne tépkedjék (mert az a rendszer, hogy amint kirakják az árut a polcokra, már tépik is lapokra, hogy kis helyen elférjen, jövök vissza autóval). Visszamentem amilyen gyorsan csak tudtam, mondja a kislány, a kolléganője széttépte.... de azért ő párat gyűjtött nekem, szóval nem autóztam hiába. 

317489463_1192004854747825_8004833476890315137_n.jpg

9-re otthon is voltam.

Nagy a rendetlenség, mert a munkaasztal-autóbeálló sóderezés projekt általános rendcsinálással és némi betonozással ( a munkaasztal mögötti állóhelyen) egészül ki,

317349330_1632057707227359_2356558116731358010_n.jpg

316151516_1153698418604476_2655858367190623314_n.jpg

316516513_445649701095238_4090259848309958408_n.jpg

317316586_441243271552624_8709514295850879038_n.jpg

úgy hogy ma a 4 órás munkaidőmet 8 órásra módosítottam és gyanítom ezt ezen a héten így is marad (vagy még hosszabb lesz). De egész jól bírtam. Mindenféle extrák jönnek be, például a satupadot felemelni az új asztallal azonos síkba a lábak alátéglázásával gondoltam megoldani, de aztán inkább hozzáhegesztettem a szögvas lábakhoz 15 cm toldást. Ja kérem, ahogy Virág elvtárs mondá Pelikán gátőrnek: "Az élet nem habostorta".

Szólj hozzá!

Szombat.

2022.11.26. 22:13 :: A Tengerész

Mára is kitűztem célnak a 20 talicska sódert. De csak 17-et teljesítettem. Lapátolni, talicskázni, rostálni, teríteni, döngölni... elfáradtam. Különben is du. 2 órakor lejárt a műszakom, mert már csak napi 4 órás vagyok saját elhatározásomból. (kivéve amikor szintén saját elhatározásból túlteljesítek) Aztán még mielőtt elvonultam aludni.  levíztelenítettem a kerti szivattyút mert jöhetnek a fagyok.

Mondjuk egyelőre hálistennek nem jönnek. Két hónap eltelt a télből, leleltároztam a tüzelőt, eddig az újbeszerzésű fabrikettből 6 köteg fogyott. Összesen két raklappal, azaz 96 köteget tároltam be, ez nem rossz a fogyást tekintve, bár a régi, több éves fákból is fogyott vagy 3-4 vödörrel, meg a hulladék épületfa amit a rendcsináláskor felaprítottam. Mondjuk az, hogy a hajón ahol alszom eddig még nem fűtöttem, komoly spórolás. De nincs gondom a +5 °C körüli hőmérsékletben alvással, csak az elalvás előtti olvasáskor fázik a kezem, pedig tegnap már kesztyűt is húztam. A házban továbbra is tartjuk a 20-23 °C-t Korábban ez inkább 23-35 volt, de ugye córesz van, komolyan vesszük.

1 komment

Péntek.

2022.11.25. 17:50 :: A Tengerész

VÉGRE több nap után megint látszott a Nap reggel 7:08-kor.

20221125_070730093.jpg

Mindjárt vidámabban indultam "munkába". Az asztal elkészülte után azonnal nekiláttam a gépkocsibeállónak. Szerda hajnalban a teherautó meghozta az 1 m3 sódert ami a talaja lesz. Én nem betonozok ha nem muszáj.  A sódert leterített ponyvára boríttattam és még le is takartam, hogy ne essen rá két napig az eső, meg ne hulljon tele a felette lévő fűzfa leveleivel, mert azért a járófelület minimális betonozása is lesz a munkaasztal mellett, szóval a sóder arra is kell, nemcsak feltöltésre. SP-től kértem még egy talicskát a magamé mellé, meg egy nagylukú rostát és a sódert osztályozom, a nagyobbacska "kulé" kavicsokat terítem alulra és a rostált aprószeművel simítom, majd ledöngölöm a talajt, erre áll majd be az autó. A szomszéd cementlapoz, betonoz sok napja két 3 méteres keréknyomot ugyanilyen célból, én nem gondolok ekkora feneket keríteni a dolognak.

Szerdán sajnos egész nap esett az eső, de kedden előtte való nap úgyis annyira elfáradtam, hogy nem ártott egy teljes nap pihenés, a nap további részét nagyjából átaludtam. De tegnap, csütörtökön belevágtam. A technika az, hogy felkapartam a talaj felső laza rétegét kapával és kitalicskáztam az utcára ahol a Dunaparton megsuvadt a talaj és mindig aggódva álltam meg rajta autóval, J meg frászba volt, hogy becsúszunk a vízbe és feltöltöttem a "parkolóhelyet", a tetejére érett humuszt terítettem, ott fű lesz. Ma meg begurítottam húsz talicska sódert és szétrostáltam. Jól elfáradtam. A rekordom amikor a balatoni házat építettem egy nap 130 púpozott talicska (ráadásul vizes) agyagos föld trógerolása volt alapba, de akkor 45 éves voltam, most 20 féligrakott talicska éppen elég volt, de egyrészt az régen volt, másrészt most a rostálás miatt nem lehetett tele rakni a talicskát, mert akkor nem fér el az anyag majd az üres talicskában a rosta alatt amibe lapátoltam. Hatalmasat aludtam utána, aztán már sötétben  indultam a szokásos sétára a kutyákkal egyedül, mert J meg kertészkedett és megcsúszott az ebédfőzéssel, az imént "ebédeltünk" 17 óra után. Nagyon eredményes nap volt, gyönyörű verőfényes, szinte meleg időben.

Szólj hozzá!

Vasárnap.

2022.11.20. 21:52 :: A Tengerész

J tegnap "learatta" a zeller termést.j_zellerje_1.jpg

Nem rossz, de piacra aligha jut belőle.

 j_zellerje_2.jpg

Mindenesetre pihenőre vonult a nagy munka után.

pict0039_3.JPG

Vasárnap ide, vasárnap oda nyújtott műszakot tartottam, hogy befejezzem az asztalt mielőtt itt a fagy a nyakamon.

Kapóra jött SP, aki naponta kétszer háromszor elszáguld a villany háromkerekűjével, nyargaló szeretetgombóc kutyusa felvezetésével az utcán a kapu előtt, gyorsan összekaptam a szerszámokat, miközben ő fotózott,

sp_kepe_1.jpg

aztán ketten helyre raktuk a zárólapot.

pict0042.JPG

A régi stégdeszkák használható maradékából van az asztallap alatti kb 2 m2-es szerszámtároló polc,

pict0040_4.JPG

itt nem vész kárba semmi. Ami végképp nem jó semmire, mert már erőtlen, abból lesz a gyújtós.

pict0041_1.JPG

Horganyzott vaslemezzel akarom borítani, hogy hegeszteni is lehessen rajta.

Szólj hozzá!

Péntek.

2022.11.18. 17:46 :: A Tengerész

Budapesten jártam hosszú kihagyás után. Osztálytalálkozóm volt. A technikumi osztályunk "keménymag"-ja  minden év őszén találkozik, de a Covid miatt kimaradt most kettő is. Sajnos megint eggyel kevesebben vagyunk, meghalt idén a Lakatos Pisti, egy cigánygyerek, ő volt a legjobb tanuló az osztályban, mindenkinek volt valami (gúny)neve, na az övé "a Király" volt. Nem a Covid vitte el szegényt, hanem a rák és annak következményei. Fogyunk, de hát ez a világ rendje. Nem is fényképeztem, bár a társaság alapjábavéve vidám volt, de hát mit fotózzak a hozzám hasonló öregembereken? Lassan mindenkinek valami pótlékra van szüksége, én csak idegenvezető hangosbeszélővel  tudok társalogni https://www.metroman.hu/.../Hordozhato-idegenvezeto..., van akinek pacemaker dobogtatja a szívét, másnak a műtétje óta műanyagból van a bőre alatt a koponyája teteje, azt, hogy ki mivel rágta meg a falatot nem is említem, mondtam is hogy dejó volt amíg csak a szexhez kellett segédeszköz, lassan már mindenhez  az kell.

Amióta autóm van megint elkényelmesedtem, nem csónakkal mentem a túlpartra a HÉV végállomáshoz, hanem autóztam, még ha nem is esik az eső akkor is minden csurom víz ilyenkor késő estére a lecsapódó párától, nem lehet leülni a vizes padra, állva meg nem a legmegnyugtatóbb, pláne ha hullámos a víz, sötétben a kis munkacsónakban átkelni a Dunán. Ennyit megér a biztonság és nem mellékesen a kényelem.

 Szóval HÉV-vel mentem Budapestre, onnan meg BKV-vel a Batthyányi téri sörözőbe, mert a szokásos helyünket a Moszkva téren bezárták a Nemzeti Rezsicsökkentési Sikerakció kapcsán. Amikor a hajómat építettem 10 éven át Csepelen, gyakori bevásárló voltam a Vágóhíd HÉV végállomással szembeni TESCO-ban. Mindig tömeg volt. Most déltán 17:30 -kor leszálltam a ráckevei HÉV-ről és sürgősen  betértem a Tesco-ba, mert nekem elsősorban a prosztatám parancsol. De éhes is voltam, még nem is ebédeltem, mondom ha már itt vagyok a vacsoráig még több mint egy óra, bekapok valami enyhítő körülményt.  Nos az áruház gyakorlatilag üres volt. Az emberek NEM VÁSÁROLNAK. Még pénztáros se volt, csak önkiszolgáló pénztár egy biztonsági őrrel. Olyan volt mint egy horrorfilm, csak a kísérteties zenei aláfestés hiányzott ahogy egyedül bolyongtam az áruval megrakott polcok közt, szinte vártam, hogy egyszercsak megjelenik az árazógépes gyilkos.

Egy bécsi szelet savanyúsággal és egy pohár sörrel (annyi kitisztul belőlem mire 3 óra múlva autóba ülök) jattal együtt 6500 Ft volt, klassz mi? Hát naponta nem engedhetném meg magamnak, de évente egyszer elmegy.

Ma folytattam a munkaasztalt, egész nap esett az eső, de az "esernyő" alatt kifejezetten kellemes volt az ácsmunka. Egyre jobban bírom fizikailag, de maradok a napi 4 óra munkaidőnél.

3 komment

Vasárnap.

2022.11.13. 09:14 :: A Tengerész

Ott tartottam, hogy közelről hallgattuk az ügyvéd és az ügyész párbeszédét... már aki hallgatta, ezesetben J, mert én egyik fülemre nagyjából süket vagyok mint az ágyú, a másikra meg rosszul hallok. Előrebocsájtom, nekem nagyon nem tetszett a dolog, azt gondoltam, hogy itt nyíltszíni mutyizás folyik....(az ember amikor ilyen kort ér el mint én, kiélesednek az összeesküvésreflexei), de tévedtem! Nyugdíjas büntetőbíró barátom elmagyarázta, hogy az "új" (valójában néhány éves) büntetőeljárási törvény szerint kifejezetten kötelező  a vád és a védelem előzetes egyeztetése és amennyiben megegyeznek a büntetésben (amerikai filmekből tudom, hogy ez a "vádalku" nem tudom nálunk is így hívják e) azt a bíró mint határozatot meghozza és az egész ügy ezzel lezárul, tárgyalás nincs is. DE! A dolog mégsem ennyire egyszerű, mert a tárgyaló ügyész nem teljesen szabad vádemelés ügyben, mert őt a nyomozást figyelemmel kísérő, a periratokat ismerő vezető ügyész utasította a vádemelés konkrét tatalmára, és a bíróságnak javasolt büntetés mértékére vonatkozóan, attól nem térhet el, csak a  vezető ügyész beleegyezésével. Namármost, hogy az ügyvéd a korábbi vallomásuk visszavonását (és ezt már csak feltételezem) beismerésre változtatását jelentette be, miután ez mint új elem jelent meg, az ennek megfelelő vádmódosításhoz  a tárgyaló ügyésznek szüksége van a vezető ügyész hozzájárulására, ami most e pillanatban lehetetlen, ezért az ügyész is kéri (vagy beleegyezik), a tárgyalás elnapolásába. A beszélgetésben az ügyvéd egy nagyobb összegű pénzbüntetésre tett javaslatot, amire az ügyész mosolyogva mondta, hogy "az azért kevés, esetleg egy közmunkával kiegészítve" .  J akinek helyettem is van hallása, még azt vélte kihallani a beszélgetésből, hogy az ügyész számára is teljesen új az ügy, tehát ő is csak most keveredett bele, amin egy cseppet se csodálkozom, mert miután három évig hazudoztak az elkövető és állítólagos tanúi, mindig új és még újabb állításokkal kényszerítve az ügyészséget nyomozáskiegészítések, újabb kihallgatások elrendelésére ( nagyon rendesek voltak a rendőrök, nem minket citáltak Budapestre, hanem tekintettel éltes korunkra, minden esetben leautóztak Ráckevére és a helyi rendőrségen hallgatták meg ahogy szóról szóra ugyanazt valljuk mint első alkalommal, de volt fényképek közül kiválasztása is az elkövetőnek, egyedül a poligráfos vizsgálat miatt kellett pestre utaznunk), az alatt akár egy új jogászgeneráció is kikerült az egyetemről és a korábbi ügyvédbojtárok, jegyzők, fogalmazók meg állást kaptak az ügyészségen.

Aztán bementünk a tárgyalóterembe ahol a bírókislány seperc alatt meghozta a döntést, hogy foly.t köv. decemberben. Klassz mi?

No ennyit a hegyekről amikkel nincs mit kezdeni, foglalkozzunk hát a vakondtúrásokkal!  Először is köszönöm szépen mindenkinek a jobbulást kívánásokat, határozottan használt az óhaj, jobbulok. Nem mondom, hogy gyári új állapot, de mászkálok, dolgozok, bár futkározni, ugrálni még nem próbáltam, mert sajgás és valamiféle fáradtság azért van. Rengeteg tanácsot kaptam, milyen szert kell ilyenkor szedni, nos ha csak nincs elviselhetetlen fájdalom, én szájon át szedhető szert nem használok. Most se tettem. Viszont kenőcsöt bármit, mert azokban nagyjából nem hiszek. Most használt a két nap jegelés, Flector kenőcsöt is csak két napig használtam, aztán áttértem J gyömbéres gyógyvarázs krémjére, ő nagyon bízik benne, én az illatát élvezem legjobban. A kórisme egyébként a szimptómák alapján "ízületi gyulladás", Dettike diagnosztizálta, aki Icuka keresztfiának a felesége, és a mamáját haláláig hasonló nyavalyákkal ápolta, tehát abszolút szakértő. Én orvoshoz amúgyse nagyon megyek, a reumatológiára meg pláne nem, ahol több hónap a várakozási idő. Szóval nagyjából hagyom a természetre a gyógyulást, régi igazság: " Medicus curat, natura sanat" ( az orvos kezel, a természet gyógyít) .  Apropos "természet" , az élet él és élni akar, ez a nyárfa a jobb oldali előre tartó kikötőkötelem lelógó végéből nőtt ki.

pict0037_1_1.JPG

J továbbra is reménytelen harcot vív a kutyák ásási hajlamával, az a fixa ideája, hogy le fogja őket szoktatni róla. Én csak kacagok, amíg pocok lesz a föld alatt ezek ásni fognak, mert elszánt vadász mind a kettő, ami a Szmájliról még csak könnyen elképzelhető, 

pict0035_2_1.JPG

de hogy ez a jámbor öleb kinézetű szőrkupac milyen elszánt krakéler (embert is megharap, ha az nem bájologva simogatva, alázatosan közelít hozzá) a fene gondolná. Itt éppen tűri, hogy J fésülje a bundáját.

pict0033_3_1.JPG

Befejeztem az asztallábak alatti tappancsok betonozását és kiválogattam a faanyagok közül az asztallap kerete, hossz és kereszttartók, valamint a lábak anyagát. Minden meglesz a meglévőből, nem hiába kerülgetem évek óta az anyagot, nem kell venni semmit (a két hosszanti tartót például egy több éve a Dunából kihalászott, 6 cm vastag tölgyfa pallóból fűrészeltem ki), kétségtelen macerás a raktározás, örökös pakolás (van amit még hajóval költöztettem Pestről ide), de nekem bevált, szemben azokkal  akik mindent kidobálnak, aztán örökké boltba kell menni anyagért. A mai faanyag árak (és mindenárak) mellett ez nem hátrány. Holnap összeszögelem, csavarozom a vázat és a beton tuskókra illesztem, majd ugyanazzal a módszerrel amivel a kerti pavilont "lábaztam", szakaszosan emelve kerül a helyére. Ha az ember egyedül dolgozik, fokozottan szükség van a gógyira, vagy ahogy most hívják a "logisztikára".

2 komment

Szombat.

2022.11.12. 17:57 :: A Tengerész

Honnan tudja a diófa, hogy mikor kell lehullatnia a leveleit? Mert egy nappal előtte még tele voltak az ágai levéllel, másnapra meg gyakorlatilag mind lehullott. Van az a mondás, hogy ami diófát az ember elültet annak már nem eszik a terméséből, hát ez nagyon nem igaz. Ez a fa mostanra vagy egy kiló diót termett, pedig vadon nőtt hüvelykujj vastagságú csemete korában Ervin ásta ki úgy 5-6 éve a Dunaparton és adta nekem, én meg úgy gondoltam, hogy ott a kertben jó helye lesz. És beindult, szemmel láthatóan remekül érzi magát a lédús talajban (15 méterre van a Balabán csatornától), a termése pedig szép nagyszemű, könnyen törhető és az ízletes bele egészben jön ki a héjából. Ez persze csak szerencse dolga, mert szedtem fel máshol már olya diót is ami csak miszlikben jött ki a héjból. 

pict0021_4.JPG

A másik szerencse, hogy idén nyomát se találtam a burokfúró légy kártevésének, ami tavaly, meg tavalyelőtt minden diót elpusztított. Úgy látszik az extra meleg és száraz nyár ami amúgy minden termést tönkretett, a diókártevőket is elpusztította. Nemcsak nálunk, a környéken mindenütt ragyogó a diótermés.

Van rossz hír is, elromlott a jobb térdem. Békésen betonozgatom az asztalláb alatti pogácsákat, már az edények elmosásánál tartok, amikor mintha a villám vágott volna bele  a térdembe, de úgy, hogy azonnal összerogyott alattam a lábam. Volt már ilyenem a tavalyi műtétem után, de visszanéztem a naplóban, akkor a BAL térdemmel történt ugyanez. ( https://amapola.blog.hu/2021/06/06/vasarnap_936) Megint két bottal közlekedtem kizárólag az ágy és a klotyó közt. A helyzet azért volt különösen rossz, mert másnap bíróságra kellett menni, ugyanis "előkészítő tárgyalás"-ra invitáltattunk meg hivatalosan a már-már elfelejtett (hogy mégse lehessen elfelejteni azt az eset óta eltelt több mint három év alatt átlag fél évenként megismétlődő rendőrségi kihallgatások, szakértői vizsgálat,  hazugságvizsgáló géppel történt vizsgálat, tette emlékezetessé  https://amapola.blog.hu/2022/04/28/csutortok_500 )  "vízi közlekedés biztonságának veszélyeztetése" minősítésű bűncselekmény ügyében, melyben sértettként volt szerencsénk részt venni. Na szép, ezek szerint mégse aludt el az ügy, ahogy korábban gondoltam.

Na szép... de hogy a fenébe megyek én így el a bíróságra, amikor még a WC-re is két bottal tudok csak elvánszorogni, a hajón alvásról meg szó se lehet, mert még a járóig se tudok kimenni, nemhogy azon be a hajóra? Hát kentem Flector kenőccsel  a térdem, jegeltem egész éjjel, annyira sikerült rendbe hozni, hogy másnapra már egy bottal tudtam sántikálni, a délután 3 órai tárgyalásra meg tudtam autót vezetni és bár vánszorogva, de a bíróságra (szerencsére helyben van a városban) is be tudtam tipegni. Hurrá!

Korán érkeztünk, még az előző ügy érintettjei nyüzsögtek az aulában DE feltűnt egy gyanús egyén, akinek senkivel nem volt dolga a jelenlévők közül, akivel eddig ( szerencsére) nekem se volt soha dolgom, mert maga őfensége, az ügyvédi kamara elnöke, a tudomásom szerint kizárólag "súlyos" ügyek doktora Dr Bánáti János sztárügyvéd volt, ahogy komoran sétált fel-le. MIT KERES  itt a vidéki porfészek jelentéktelen bíróságán?? CSAK NEM a mi ügyünkben??? Debizony! Merthogy hamarosan megjelent az elkövető és csatolt részei és azonnal elvonultak a sarokba sutyorogni. Hát nagyon örülök, hogy ebben a bűnügyben nem mint sértett felperes, hanem csak mint tanú vagyok érintett, a vádat az ügyész fogja képviselni az állam nevében, mert ha magánvád lenne aligha úsznám meg ilyen ügyvéd ellenében a vádamat a végén rám mért súlyos börtönbüntetés kiszabása nélkül. De még így se vagyok egészen nyugodt, ahogy Sztálin elvtárs mondá, "ahol fát vágnak hullik a forgács" mit lehet tudni? (ez persze csak viccvót)

Aztán megjelent egy hátizsákos turistakülsejű kecskeszakállas fiatalember, akit miután talár volt a karján ügyésznek véltem és nem is tévedtem. Ahogy helyet foglalt  a fal melletti padon, B J (testbeszéd, tiszteletet mutató enyhén görnyedt testtartás, szívélyes mosoly) megközelítette, az ügyész felállt és kézfogással üdvözöték egymást. Ott ültünk pár méterre, én ugyan részben süket vagyok, részben nagyot hallok, de J akinek olyan hallása van mint a vakondnak, minden szót hallott. Szóval az ügyvéd úr azt közölte, hogy miután csak most vette át az ügyet, a tárgyalás elnapolását fogja kérni és ehhez kéri az ügyész hozzájárulását. Azon kívül a védence meg kívánja változtatni a korábbi vallomását (???!!!! csak hogy tudja mindenki, azt hazudták ő és a hamis tanúi, hogy én támadtam rá és durván inzultáltam, az, hogy fel akarta a jollémat borítani és minket vízbeölni az csak az ő ellenreakciója volt), remélve a büntetés enyhítését. Hoppá!! Azt gondolom, hogy alighanem megbuktak a poligráfos vizsgálaton, és most a sztárügyvéd elmagyarázta nekik, hogy ennek így nem lesz jó vége, mert nemcsak a bűncselekmény okán, de még hamis vallomás és tanúzás miatt is el lesznek marasztalva, jobban járnak, ha inkább mindent beismernek és enyhe büntetésért esedeznek.

Na itt most abbahagyom (mint a filmekben pont a legizgalmasabb résznél), és megyek TV híradót nézni, holnap folyt köv.

Szólj hozzá!

Hétfő.

2022.11.07. 07:55 :: A Tengerész

7:50 Pár perce Emailt kaptam a NAV-tól, mely ezzel a mondattal kezdődik:

„Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett, illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. ...."

Én ezt a kötelmet most megszegem és ezúton  teszem nyilvánossá  azt az Emeilt amit nekik küldtem és aminek a vételét a fenti kezdőmondattal nyugtázták:

T Hivatal!

Felszólítást kaptam, hogy 520 Ft adótarozásom van. (gépjármű adó) Fogalmam sincs hogy keletkezett, de befizetem, csak adjanak egy bankszámlaszámot amin átutalhatom, mert bankot csak OTP-t kínál fel a rendszerük, bankkártyához meg valami olyan biztonsági kódot kér amiről fogalmam sincs, hogy eszik vagy isszák. Nem vagyok járatlan a hétköznapi informatikai alkalmazásokban, de ezt a csicskáztatást kikérem magamnak az informatikusaiktól. OLDJÁK MEG, hogy egyszerűen be tudjam fizetni !

Szeretettel

Bartyik Vilmos

Abdskrvnytok!!!

Jól indul ez a hét....

16:57 Sötét este van, munkás napom volt, de ennek legalább van értelme. (amúgy megjött a NAV válasza egy lakonikus rövid mondatban közölték a bankszámlaszámot)

Naszóval említettem, hogy munkaasztal, 125 x 250 méretű. Ha már egyszer belekezdtem megadom a módját. Miután a szó szoros értelmében a földön áll, gond lenne a vízszintezéssel, meg hogy ne süllyedjenek bele a lábai a kerti talajba, kell valami fix alap. Arra semmi kedvem, hogy az egész placcot lebetonozzam, BÁR egy leesett 4-es réz anya (szóval amit még mágnessel se lehet keresni) megtalálása nagyjából lehetetlen lesz itt, de majd valamit kitalálok ez ellen is. Az asztalnak 6 lába lesz mint a svábbogárnak (tengerészül "bakuli") és ezeknek csinálok beton tuskókat, amik már nem fognak besüppedni a földbe. Az első egy 20 x 20 -as kocka volt, amit olyan mélyre alapoztam, ahol már kicsit szilárdabb a föld és azt még jól le is  döngöltem.

pict0030_6.JPG

Nem lett rossz, de az, hogy még ugyanekkora zsalukeretet csinálni, aztán szétverni ötször, ahhoz nem volt kedvem. Így lenyúltam J-től egy nagyjából ekkora térfogatú műanyag virág"cserepet", levágtam a talpát és abból lett  a többször felhasználható zsalu. Így néz ki a második láb alá a talp.

pict0032_6.JPG

Hogy könnyen lejöjjön másnap a friss betonról, a csonkakúp sablon, oldalt a palástja alkotója mentén szétvágtam és ragasztószalaggal fogtam össze. Amikor a beton már 10-20 órát szilárdult, a ragasztószalag szétvágásával könnyedén levehető és újra felhasználható, mindössze csak újra kell ragasztószalagozni.

pict0028_4.JPG

A munkát a pontos geometria kijelölésénél némileg megnehezíti "Sz", aki természetesen mindig ott sertepertél ahol én vagyok, kicsit arrébb tolja, esetleg felrúgja a szerkesztéshez használt alumínium vonalzókat,

pict0024_5.JPG

pict0022_6.JPG

mérőszalagot, és egyéb precíz eszközöket,

pict0025_5.JPG

amikor elzavartam,  elvonult gödröt ásni a virágágyásba, amit viszont J vett zokon és a télikertbe száműzte a  bűnöst, ahol aztán bánatosan leheveredett duzzogni a saját szófájára.

pict0026_3.JPG

Ezzel végezve tovább folytattam a faanyag válogatását és a tűzre szántak fűrészelését, ami döntések sorozata, "ez már tűzrevaló, de ez még jó lehet valamire" . A baj csak az, hogy ez már  sokadik válogatás, de most sokkal szigorúbbnak kell lennie mert  elöntenek az agresszív fadarabok.

 

 

Szólj hozzá!

Péntek.

2022.11.04. 17:40 :: A Tengerész

Tegnap reggel (immáron az új téli időszámítás szerint)  7:13-kor léptünk ki a ligeterdőből a szántóföldi sétautunkra és egy hét párásság után végre megjelent a Nap.

20221103_063712316.jpg

Ugyanott kifelé 7:38-kor már volt árnyékom is.

20221103_065537315.jpg

No nem sokáig tartott, korán örültem, mert beborult az ég, bár meleg volt egész nap. 

Tőlünk két háznyira Piroska virágokat ültetett a vízpartra, a méhek seregestül vetik rá magukat, de még egy pillangó is volt rajta (jobbra fent a fehér krizantémon, de mindjárt nagyítom).

piroska_viragai_1.jpg

piroska_viragai_3.jpg

piroska_viragai_4.jpg

Szóval tiszta "tavasz". De aztán mára vége lett, hűvös van és eső is esett a virágokon mindössze egy sztahanovista méhecske szorgoskodott.

Van akit így ébresztenek.

reggeli_ebreszto.jpg

Nagyon nemszeretem munkába kezdtem már harmadik napja, a munka neve rendcsinálás a külső területeimen, most konkrétan az "esernyő" ( a polikarbonát kocsibeálló) alatt. Miután ellógtam a nyarat a nagy hőséggel mentegetve magam, halogattam a famunkákat, aztán belefutottam a covidba, be kellett lássam, hogy ott asztalosüzem nem lesz már az idén, ezért összepakolom a faanyagot, hogy be tudjak állni mellé télre az utcáról az autóval. Egyúttal megcsinálom azt a nagy munkaasztalt is amit már régen szeretnék. Miután a lányom nagy autója után nekem egy kis autóm van ( amibe viszont kétszer annyit be tudok pakolni mint a sportkocsiba, ma is hoztam a tűzépről két vödör sódert), bőven jut fedett hely az 1,25 x 250 -es asztalnak, alatta a szerszámokkal. Ezzel elfogyasztom a faanyagok egy részét is amiket erre tartogattam, a bontott hulladékfákat meg, amiket idáig állandóan kerülgettem, ide-oda rakosgattam, folyamatosan fűrészelem kályhaajtó méretre, meg aprítom machetával gyújtósnak. Négy óra a maximum amit tudok dolgozni, de a végén ma is csak piszmogtam rendes munka helyett úgy elfáradtam. Most lehet, hogy ellustultam a henyélésben, lehet hogy utolért a korom, ami elől sokáig úgy tűnt, hogy meglehetős sikerrel menekülök, de lehet, hogy ez még a covid, vagy mindhárom együtt. Mindegy, fő, hogy végre megköptem a markom és kimásztam a tunyulásból.

Szólj hozzá!

Szerda.

2022.11.02. 17:59 :: A Tengerész

Többször említettem, hogy kukázott könyveket olvasok, van belőlük egy kazalra való, még a tornácon is azok halmozódnak dobozokban, mert a házban már egy gombostűt se lehet leejteni annyira tele vagyunk kacatokkal. Életem párja minden lomtalanítás után megpakolva tér haza és az ismerősök körében is elterjedt, hogy a legegyszerűbb ha valami feleslegessé vált J-nek odaadni és ő már viszi is. Így állt elő aztán az a helyzet, hogy az eszcájgos fiókot már nem merem kinyitni a konyhában, mert azt az egyetlen kést amit használok, a soha nem használt száz másik közül kell előkeresni. A legnyomasztóbb a rengeteg műanyag fagylaltos, tejfölös, fagyasztott húsos vödör, tálca, ami "mindig kell valamire, a múltkor is tőlem kértél egyet és milyen jó hogy volt" , ami teljesen igaz, de én egy évben mondjuk háromszor kérek ragasztót keverni, csavart szétválogatni, de akkor mi a fenének  minden fajtából 40-50-et őrizgetni? Időnként megpróbálok suttyomban kivinni párat a szelektív kukába, de ő meg időnként ellenőrzi mit dobtam ki és visszahozza. Mondjuk sokat nem vethetek a szemére mert én meg könyvet és szerszámot nem tudok otthagyni, ha belebotlok.

Naszóval könyvek. Elkezdtem olvasni Móra Ferenctől az "Aranykoporsó"-t. Az első oldalak után nyilvánvaló volt, hogy egy történelmi műről van szó. Amióta az Internet csodás lehetőségeket tárt fel előttem a kielégíthetetlen információéhségem táplálására, szokásommá vált, hogy mindennek utánaolvasok a neten. De még ha egy filmet nézek felvételről (szinte mindig így nézek TV-t, mert így ki tudom hagyni a reklámokat), akkor is leállítom a lejátszást és "megguglizom" a szereplőket, főleg arra vagyok kíváncsi ha egy régi filmet nézek, hogy mi lett mára a látott délceg fiatalemberből, szép ifjú leányból. Sajnos rendszerint mind halott már (vegyes érzelmekkel tapasztalom, hogy egy sereg hollywoodi sztárt életkorban már túléltem, pedig náluk aligha volt pénzügyi akadálya az orvosi ellátásnak életük alkonyán), de valahogy a játszott szerepen túl elkezdett érdekelni az életpályájuk is.  Így lettem kíváncsi Diocletianus korára, a kor szereplőire, akiket most a tudós régész és író, Móra Ferenc művéből fogok  "életközelből" megismerni. Amiért e hosszas bevezetőbe kezdtem az Diocletianus császár (aki több mint 20 éves uralkodásával mint állócsillag tűnt fel az őt megelőző 235-től 284-ig tartó, mintegy 20-25 császár tiszavirágéletű uralkodása  után, akiknek többsége nem mellékesen erőszakos halált halt) Wikipedia ismertetőjéből ez a részlet: 

" Gazdasági reformjai voltak a legkevésbé sikeresek, ezek közül is az ármaximálás érte el a legkisebb eredményt. Ez ugyanis azzal járt, hogy a hatóságilag garantált legmagasabb áron többnyire nem adták el a terményeiket az emberek, hanem a feketepiacon árulták. Ezzel általános áruhiány állt elő, ami éhínséghez is vezetett. Diocletianus volt az első és utolsó olyan római császár, aki önként mondott le hatalmáról és vonult vissza. "

Nabazmeg....a végén még kiderül, hogy az ársapkát se Orbán találta fel, mert az már legalább 1720 éves ruhadarab, de már akkor se ért szart se. Csakhát  a szintén plebejus származású Diocletianusnak volt annyi esze, hogy mielőtt a fejére omlott a kóceráj, köszönte szépen és elvonult a trónról. Vajh a mi parasztivadékunkban lesz e ennyi bölcs belátás? 

 

2 komment

Csütörtök.

2022.10.27. 21:01 :: A Tengerész

Naponta később kél a nap. Persze ez mindig így van a téli napfordulót követően, de most, hogy a napfelkelte beleesik a reggeli sétáinkba nagyon szignifikáns. Ma meg tegnap olyan köd volt, hogy Sz kutya tíz másodperc alatt eltűnt benne (ez persze őt egy cseppet se zavarja, a szaglása tökéletesen elég a tájékozódásra, a hozzám való visszatalálásra), de tegnapelőtt ez volt amikor beléptünk a szántóföldre 7:10-kor. Pár nappal korábban ilyenkor már látszott a Nap egy darabja, de itt csak az égen a ragyogás sejteti, hogy valami készül.

20221025_071707618-1.jpg

Aztán megjelenik belőle is egy pici

20221025_072115533-1.jpg

aztán percenként a duplája

20221025_072416570-1.jpg

Tizenöt perc múlva amikor már visszafelé megyünk és háttal vagyunk Őfelségének, belenézni már nem lehet, csak a lábamtól száz méterre elnyúló árnyékom mutatja, hogy igazi nappal van.

20221025_072930301-1.jpg

Tegnap gazzal csónakáztunk. Bosszantó szokása az a túlparton lakóknak, hogy amikor megelégelik az előttük növekvő vizinövényeket, mely akadályozza őket a horgászásban, a nádat, gyékényt, sást, kitépik, levágják, aztán hagyják elúszni. A baj csak az, hogy az uralkodó széliránynak és az áramlásnak megfelelően amit ők elengedtek az mind a mi partunkhoz sodródik. Köszönhetően a partra merőleges Amapolára ez gyakran a hajóm orránál köt ki. Ilyenkor be kell evezzek a csurmával a vízközépre, aztán én is elengedem, mást nem tudok vele tenni. Na tegnap délelőtt is ezzel fáradoztunk, én eveztem, J csáklyázta. Szerencsére gyönyörű idő volt, kifejezetten kellemes volt a munka, de akkor is bosszantó más szemetjét gereblyézni.

Kiolvastam egy újabb kukázott könyvet. Gulácsy Irén "Förgerteg" című műve eredetileg pont száz éve jelent meg, ez egy 1990-ben kiadott, azt hiszem "reprint"-nek szánt olcsó paperback, de nekem sose a könyvek külalakjával van bajom. Az olyan amire a kiadónak futotta a pénzéből, a fontos úgyis a beltartalom.  A hölgykiadó alighanem a régi női szerzők műveinek felelevenítését, a köztudatba való újrabevezetését, divatba helyezését gondolta nemes célnak, mert a kötet végén a "megjelent" alatt Kosáryné Réz Lola, Mollyináry Gizella könyveit előzetesezi. Hát nem igazán sikerült velem megszerettetni a szerzőt. Nekem a sokkal antikabb Jókai, vagy a még régebbiek olvasása és élvezése sem okoz gondot, könnyedén helyezem bele magam letűnt korok nyelvezetébe, de ez a könyv nem volt ínyemre. Nincs bajom a sztorival, a  mondanivaló meg nemcsak hogy a maga korában rendkívül jelentős volt de mitteszisten újból aktuális, de ez a nyelv....szinte emészthetetlen. Mondatokba öntött szecesszió a négyzeten. Az ágasbogas szóvirágok, metaforák, oda-vissza cifrázott nehezen megfejthető többsoros nyelvi lelemények közül komoly meló egy olyan mondatot a végén értelmezni amit amúgy le lehetett volna úgy írni, hogy: "Odament hozzá és hosszan ránézett.".  Az amúgy maximum egy rövid novellába foglalható történetet ílyetén módon sikerült 277 oldalra felpumpálni, ami nem feltétlen lenne baj, hisz a "Shakespeare összes"-t is lehet egy mondatba foglalni, miszerint  "Cselt szőnek, csalnak csókolódznak, aztán fűbe harapnak, vége a darabnak." (nem tudom hol olvastam) de a lényeg a két világháború közti sanyarú paraszti sors plasztikus ábrázolása. Persze ha Veress Pétert olvasol akkor sokkal kevesebb fáradsággal és SZERINTEM irodalmilag szerencsésebb módon jut az ember hasznos olvasói élményhez és hitelesebb korrajzhoz, de hogy a szerző beletrafált a korproblémába azt irodalmi díjak igazolják a róla Interneten fellelhető bizonyítékok szerint. Hogy felhagyjak a szóvirágokkal, a társadalmi konfliktus ami a regénybe bele van szőve az a rettenetes paraszti sors, ami azt eredményezte, hogy a könyörtelen nagybirtokosi önkény, az életerős, folyamatosan szaporodó paraszti populációt először az ősei földjén megélhetés nélkül maradva nyomorgásra, spontán lázadásokra, vagy zsellérsorba kényszertette, majd a végén hazája elhagyására, Amerikába való kivándorlásra. Olvastam, vagy talán láttam TV-ben erről szociográfiákat. Ami megdöbbentő, hogy az uralkodó osztály rövidlátása, megalkuvásképtelen önzése, majd annak eredménye, ahogy akkor, most is nemzetpusztító kivándorlási hullámot gerjesztett, mert mi másnak nevezhetném azt, hogy a most végző középiskolás, felsőoktatásból kilépni készülő nemzedék jelentős része ( a százalékokon nem vitatkoznék) idegen országokban képzeli el a jövőjét. DE a legjelentősebb különbség az 1922-es kivándorlás meg a 2022-es kivándorlás közt az, hogy akkor a "felesleg"  ment el az országból, tehát akiknek nem jutott munka, föld, megélhetés, de a "minőség" itthon maradt, most meg az ország krémje, a tanultak , tehetségesek, szorgalmasak mennek el, akikre itthon  is nagy szükség lenne és akik alkalmasak lennének a haza sorsát jobbra fordítani. Sokadszorra mondom, ez a legnagyobb tragédia, mint sebzett testből a vér folyik kifelé a használható állampolgár, marad a szemét meg a nemzethalál.

4 komment

Szombat.

2022.10.22. 11:36 :: A Tengerész

Hát az biztos, hogy nekünk kevés a "törvényes" 18 °C a házban. Tegnap lement  ennyire a nagyszobában a hőmérséklet és J begyújtott a cserépkályhába. Ha nincs 25 fok, mi fázunk. Amíg bírjuk tüzelővel tartjuk a szintet. A hajó az más. Oda csak aludni járok, ott még nem fűtöttem. Sőt az új "múmia", mínuszos hálózsákot is csak egyszer használtam, de túl meleg még. Egyelőre simán dupla takaró alatt alszom, annyi a könnyítés csak, hogy villannyal befűtöm előtte kicsit az ágyat. Ez egy remek dolog   www.emag.hu/hausmeister-hm-8160-elektromos-agymelegito-150-x-80-cm-elektromos-agymelegito-150x80/pd/DL2P50BBM/  nagyon bevált mindenkinek javaslom.

A másik egy régi találmányom, amikor a balatoni házat építettem hétvégenként, lejártam télen is sok éven át. A házat igyekeztem minél előbb tető alá hozni, hogy az esőtől ne függjek, de az oldalfalak még hiányosak voltak, a nyílászárókról nem is beszélve. De ugye kellett zuhanyozni, WC-t használni. Csináltam fóliából egy olyan két négyzetméteres, magas sátrat. Műszak végén ezt ráterítettem a WC-zuhany egységre és alá raktam a 2 kW-os ventilátoros villanykályhát. Ez pár perc alatt mint a hőlégballont "felfújta" a sátrat. Igaz, hogy a padló jéghideg volt, de a levegő hőmérséklete akár 30 fokra is felment. Remélem annyira nem fog elfogyni a téli tüzelőnk, hogy ezt az ötletemet újra kelljen használni.

Más. Nem azért mintha különösebb gondot jelentene nekem az óraállítás, (akkor se jelentett amikor 45 éve keresztbe az Indiai Óceánon kétnaponként állítottunk órát ahogy átszelük az idózónákat), de naponta 10 perccel tovább alszom. Valahogy így alakult magától. Most vagy a szervezetem érzi, vagy tudat alatt felkészültem rá, mindenesetre a hét végén mire egy órával viszaállnak az óramutatók, én PONT a "helyes" időben leszek.

Szólj hozzá!

Csütörtök.

2022.10.20. 16:23 :: A Tengerész

Miközben ma a boltba kerékpároztam, látom, hogy SP egy halom murva mellett áll Z-vel a polgármesterrel. Éppen útkátyúzáson elmélkednek. Z elautózott a hivatalába, de visszafelé nem akartam, hogy SP aki 62 éves és rokkantnyugger egyedül dolgozzon, beálltam egy lapáttal és talicskával segíteni. Ketten gyorsan el is teregettük a mélyedésekbe az anyagot, aztán majd az autók besimítják. P fiatalabb és sokkal erősebb, ő púposra rakja a talicskát,

311992644_659352395539433_3391942443959631629_n_1.jpg

Én csak olyan bő félig. Azért így Covid után, 78 évesen némi asztmával így se rossz teljesítmény talán. Bár nem vagyunk profi útkaparók, de mégis jobb lett az út mint volt.

en_mint_utkaparo.jpg

Laca megemlítette tegnap, hogy nem számoltam be idén a kertről. Valóban, leginkább azért, mert nem sok gondot fordítottam rá. Miután kiültettem a palántákat, csak J gondozta a paradicsomokat. Idén is jól elkanászodtak, burjánzott, kúszott mászott mindenfelé minden. Termés még most is bőven van, de íze már semmi, 

pict0015_4.JPG

úgy tűnik a napfény az amitől finom lesz, nem véletlen, hogy a szupermarketben kapható példányok gyönyörűek, a fólia alatt mindent megkapnak ami táplál, de napfényt nem, vagy csak keveset, ízük alig van.

pict0016_7.JPG

De hihetetlen micsoda erő van  a növényekben, van aminek a levelei már teljesen leszáradtak, de a termés még mindig burjánzik.

Ami idén kellemes meglepetés volt, két év szünet után ismét teremnek a diófák. Mintha kidöglöttek volna a burokfúró legyek az idei forró nyártól, egy darab dió nem volt ami olyan lett volna mint tavaly, vagy tavalyelőtt, amikor dióbél helyett korhadt fekete mocsok termett. Miután nincs nálunk permetezés, itt minden bio, az alma többnyire kukacos, de kivágjuk. Az apraja alma a nagyobbja tök.

pict0018_3.JPG

Dió, és paradicsom

pict0019_4.JPG

Ebből diós kiflit fogok sütni.

pict0020_3.JPG

Vágtunk még gazt, én a damilos kaszával, J a tologatós fűnyírógéppel,  kétségtelen a derékig érő gaz a kertben nem túl rendezett, ráadásul a kutyák teleássák gödrökkel, az ember sose tudhatja mikor fordul ki a bokája benne.

Utána pihentünk a stégen, kedvenc helyünkön a hintaágyon.

piheno_a_hintaagyban_5jpg.jpg

Jól esik a napocska, hol van már a 40 °C amikor bújtunk előle!

piheno_a_hintaagyban_1.jpg

A szitakötők azt hiszik visszajött a nyár, napoznak a stégen és üzekednek a levegőben. Van piros potrohú

szitakoto_1_1.jpg

és szürke potrohú.

szitakoto_3_1.jpg

Búcsúzóul pár korábbi naplemente J telefonjáról.

naplemente_3.jpg

naplemente_2_1.jpg

 

 

 

 

2 komment

Szerda.

2022.10.19. 08:09 :: A Tengerész

Kapaszkodók és korlátok felkészítve a télre. 

pict0011_3.JPG

pict0012_5.JPG

pict0013_4.JPG

pict0014_4.JPG

Ennél több van, de a hátsókat már nem fotóztam.  Bár pihentem közben többször is, de így is jól elfáradtam. Úgy tűnik ez ezentúl természetes állapotom. A gunwale kiszabása tavaszra marad, mert ellógtam a nyarat. 

Szmájli a jóképú vadászkutya napi felkelő Nappal.7:13

20221019_071313415.jpg

(Ebből a tanulság, hogy ha már telefonnal fényképezek a képszerkesztést, ez esetben a zoomolást nem szabad a fotózáskor csinálni, nagy totál minden esetben és a PC-n kivágni mérete )

5 komment

Kedd.

2022.10.18. 08:27 :: A Tengerész

7:12 Minden nap egy perccel tovább alszik a Nap.

het_ora_12_perc_2.jpg

Tegnap feszegettem a határaimat. Miután két hónapja halogatom Amapola bizonyos külső fa részeinek karbantartását, immáron csak két napom maradt a várható tél beálltáig, nekiálltam. Két korlátot és a jobb oldal kapaszkodóit lecsiszoltam és ráraktam két réteg vékony lazúrt. Nem tartott tovább mint két óra, de kissé elfáradtam. Lehet nem vagyok még a csúcson a Covid után. De az is lehet, hogy megöregedtem. Ma megpróbálom befejezni a munkát, de berakok pár pihenőt közbe, szóval jobban beosztom az erőmet.

Várom, hogy felszáradjon a harmat a hajóról, addig megreggelizek, aztán elbiciklizek a boltba új  péksüteményekért. Amióta elrohantak (és folyamatosan rohannak) az árak az égbe, mindenből a legfinomabbat és a legdrágábbat veszem, mert értelmetlen takarékoskodni, amíg nincs a torkomon a kés. Elkezdtem francia meg holland sajtokat venni, ha már a "nemsajt" Trappista ára is a duplája.

Szólj hozzá!

Vasárnap.

2022.10.16. 09:24 :: A Tengerész

Most látom, hogy eléggé elhanyagoltam a blogot. Ma rámírt RP Ausztráliából, hogy látja Covidosak vagyunk, javulunk e. Nézem, valóban, utolsó bejegyzés IX. 29, aminek már több mint két hete. Valahogy csak egy hétnek éreztem, röpül az idő. Úgy gondoltam két hétig tartott a betegség, de a napló szerint több mint három hete kezdtem. Mindenesetre mostanra úgy érzem teljesen rendbejöttünk. Azt nem mondom, hogy az extra fizikai megterhelést is bírnám úgy mint előtte, mert nem próbáltam ilyesmit, de a normál napi tevékenység már megy. Azért méricskélem a gyógyulást ilyen aprólékosan, mert amiben más ez a betegség mint a korábbiak, például az influenza amire sokban azért hasonlít is, hogy nincs benne olyan, hogy az ember egyszercsak egyik napról a másikra gyógyultnak érzi magát. Nagyon lassan tér vissza a fizikai erő. Annyira legyengültem amikor épp bennem volt, hogy külön vittem a 10 m-es szalagos póráznak egy tarisznyát a vállamon, hogy ne kelljen kézben "cipeljem" amikor elengedtem a kutyát a szántóföldön rohangászni, mert még az a 15 deka is fárasztó volt kézben. De a kutyát is igyekeztem minél előbb elengedni, mert féltem, hogy ha megránt felborulok. Legszívesebben feküdtem volna egész nap (ha nem fájt volna a fekvés is), de hát a kutyában az a jó, hogy azzal akkor is menni kell ha az ember döglődik.

Ami változott, nem csinálok semmit amihez nincs kedvem. Tervbe vettem  Amapola külső farészeinek, korlátoknak, kapaszkodóknak átcsiszolását és lazúrozását még a rossz idők beállta előtt, de csak halogatom. Lógok a neten, meg  a nap teljesen különböző időpontjaiban lefekszem és alszom egy-két órát. Csak találgatom, ez még a betegség, vagy már "csak" az öregség. Lám a blogot is elhanyagoltam. Szóval az aktivitásom fogyott el.

Pedig az idő szép. Ez a tegnap reggel. Időpont olyan 07:20

kodos_reggel.jpg

Ma kicsit korábban indultunk a Szmájlival, a nap még a látóhatár alatt bujkált, csak a visszfénye aranylott a repülőgépek kondenzcsíján.

20221016_065701388.jpg

Aztán néhány pillanat és felsejlik a nap a távoli fák felett lévő párapaplanon tükröződve. Sz persze rá se bagózik a természet csodájára, őt csak a szimatolás és a jelölés érdekli, neki ez a facebook

20221016_065827787.jpg

20221016_065830950.jpg

majd ismét néhány másodperc és a fenséges Nap is elkezd látszani

20221016_070659868.jpg

innentől kezdve 10 másodpercenként  nő a duplájára a napkorong látható része, szóval "felkel a nap"

20221016_070736713.jpg

20221016_071129064.jpg

Mivel telefonnal fényképeztem, kéznél volt az óra (mióta nyugger vagyok nem használok órát) a megjelenés 07:03-kor kezdődött és ez az utolsó kép 07:14-kor készült, ekkor már háttal voltunk  a látványnak kifelé jövet a szántóföldről, megjelentek a lábunkból kiinduló elnyújtott árnyékaink és már nem lehetett belenézni a Napba.

20221016_071457148.jpg

Hát így élünk. Igazából sehogy másképp se akarnék.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása
Mobil