Elfogyott a karácsonyi bejglim. Nagy csapás ez nekem, mert Karácsony óta azt reggeliztem, minden reggel 5 szeletet egy bögre tejjel, vagy másnaponként kakaóval. Mondjuk ahhoz képest, hogy szavatosságnak január 4.-e volt ráírva (én az ilyesmivel soha nem törődök, megnézem, megszagolom és ha rendben akkor megeszem, az ember dögevőből szocializálódott csúcsragadozóvá, ha ilyesmi megártana neki már rég kihaltunk volna) elég jól kitartott. Lehet ettől van, hogy a nagy ünnepi zabálás alatt felszedett három kilóból csak kettőt fogytam vissza.
Egy napja tüzelőt számolok. Mennyi az annyi és miből mennyi. Namost. Ha az ember tizedmilliméterekben, grammokban, milliamperekben szocializálódott, akkor ezeket nyugodtan abbahagyhatja. Itt semmi se tűpontos. Ott kezdődik, hogy a tüzelőanyagok fűtőértékében is komoly a szórás a fellelhető adatokban. Túl azon, hogy gyakorlatilag mindenki hazudik, ha a portékáját árulja ( ha valaki nem hiszi, akkor próbáljon az autójával azzal az üzemanyagfogyasztással autózni amit komoly gyárak katalógusban megadtak), tehát arra a RUF fabrikettre amivel jelenleg tüzelünk, a különböző kereskedők 16,8 és 19 MJ/kg közti szórással adják meg a fűtőértéket. De ha még valaki valóban kalorimetrált laborban egy terméket, mi arra a garancia, hogy a következő gyártás alapanyaga azonos lesz a vizsgálttal? A gyárak a legkülönfélébb faanyagokkal dolgoznak, ennek megfelelően a hulladék amit a porelszívóból kiszednek, a műhelyben összesöpörnek, amit fabrikettnek feldolgoznak, ugyancsak heterogén. Hogy lenne akkor a fűtőértéke stabil? Aztán. A tüzelés hatásfoka még azonos körülmények közt is különböző. A kémény huzatát befolyásolja a légállapot, a szélirány, az aktuális környezeti hőmérséklet és a fűtő kedélyállapota. Elég csak 10 perccel később lezárni a cserépkályha ajtaját és a hőenergia 10 %-a máris távozott a kéményen át, miközben ha előbb zárod el, akkor meg felrobbanhat a cserépkályha. Szóval a matek bizonytalan, ugyanakkor MINDEN a világon a matekon múlik, szóval MUSZÁJ.
Nos ha valakit netán érdekel, ideírom a, hangsúlyozom csakis a mi házunkra és a mi tüzelési gyakorlatunkra, szokásainkra, és erre a RUF (valószínűleg bükkfa, mert a Zala bútorgyár melléktermékéből van) fabrikettre vonatkozó jellemző végeredményt. A műszaki életben ha az ember bizonytalan, igyekszik mindig a biztonság javára tévedni, tehát a legalacsonyabb 16,8 MJ/kg fűtőértékkel számoltami. Viszont miután eddig nem volt igazán hideg tél, csakis az októbertől mostanáig való fűtési gyakorlattal tudtam számolni. A korábbi keményebb telek tapasztalata az volt, hogy amikor kint erős mínuszok voltak akkor a tüzelőanyag felhasználás olyan 20-30 %-al volt nagyobb, mint a mostanihoz hasonló napokon. Ugyancsak a biztonság javára tévedés jegyében elhanyagoltam a különösen enyhe téli napokon a mindössze napi egy begyújtás üzemmódot, ami ugye fél adag eltüzelését jelenti, tehát a teljes télre napi két begyújtást számolok. Ezek alapján elég jó biztonsággal gondolom helyesnek a következő matek házifeladatot.
Egy raklap RUF fabrikett, az 960 kg, az 1152 db, azaz 0,8333 kg/db (ellenőrzésképpen többet is megmértem a konyhai mérlegen, mindegyik szinte grammra egyforma 844 és 843 g közt volt, tehát vagy nedvesebb mint gyári korában, vagy több benne az anyag)
A kialakult tüzelési gyakorlatunk szerint reggeli begyújtás 5 db, a délután 4 db, azaz napi 9 db, 1 db fűtőértéke 0,833 x 16,8 ≈ 14 MJ szorozva 9-el az napi 126 MJ a házunk fűtési energia igénye. (Összehasonlítva földgázzal 34 MJ/m3 fűtőértékkel számolva 126:34 =3,7 m3/nap lenne a földgáz fogyasztás, ha azzal fűtenénk. Igazából nem tudom ez sok vagy kevés azt hiszem kevés {szóljon hozzá aki azzal fűt}, továbbá azt se tudom pontosan hogy áll a gázfűtés hatásfoka a cserépkályháéhoz, de amennyire tudom, a gázkonvektorénál sokkal jobb, a legmodernebb kondenzációs gázkazánokénál viszont rosszabb. Amit még tudni szükséges az összehasonlításhoz, a ház alapterülete durván 50 m2 és a cserépkályha mérete 59 x 48 x 200 cm.) Bár szeretjük a meleget, de tekintettel a tekintetbe veendőkre, nem fűtünk már 25 °C-ra, este 22, ami reggelre lemegy 19-20 °C-ra.
Visszatérve a matekra, fentiek alapján egy raklap RUF brikett fűtőértéke 960 kg x 16,8 MJ/kg = 16128 MJ, osztva a napi 126-al az egy raklap tüzelő elég 128 napra (vagy elég 128 nap alatt, milyen szép is ez a magyar nyelv) azaz négy hónapra elég. Miután kettőt vettem tavaly nyár elején, tehát még maradni is fog belőle. Akkor 110 Ft volt kilója házhoz szállítva, aligha úszom meg a következő rendelést ennek a duplája alatt, de a tegnapi kutatás szerint most éppen 300.