Hajónapló

Torokfájás ide vagy oda, ma csak kimentem. megcsináltam a rögzítését a hajókályha fatüzelésű részének, lefestettem és lecsavaroztam a "kabátját", aztán beraktam a samottbetéteket és felcsavaroztam az öntöttvas elemeket. Így néz ki összerakva. A sárga ideiglenes padlódeszkákat is átszabtam, az új elrendezéshez, a hamuzó ajtó előtt majd egy vörösréz lemez szikrafogó lesz, ami takarja a most még szürke alapozóval lefestett tartószerkezeteket. A kályha alatt látszanak a vízcsövek, egy vaslemezzel fogom lefedni őket, nehogy kilágyuljanak az esetleges sugárzó hőtől. A bal oldalon van egy 6 centis légrés a kályha és az ülőbútor közt, ide meg valami hőszigetelő terelőlemezt kell tegyek majd. Gondosan elolvastam a kályha használati utasítását, bár még pontosan emlékszem, hogy is kell fűteni egy "jancsikályhában", gyerekkoromban láttam eleget apám hogy csinálja, meg Balatonon most is zárt tűzterű, hasonlóan ablakos saját gyártmányú kandallóval fűtök, szóval szinte minden vastagon szedett utasítást megszegek, pl. legközelebbi éghető anyag minimum fél méterre, minimum 4m magas, legalább 14X14 cm-es kémény, legalább 30 légköbméteres helyiség stb., de nem aggódom különösebben. Pótlólagos hőterelővel kivédem a gyulladásveszélyt a közeli bútorral, kisebb tüzet rakok, illetve leszabályozom az égést a levegőutánpótlás oldalon, így a helyiségméret se lehet gond, a kémény meg ha alacsonyabb, kicsit rosszabb lesz a huzat, legalább kisebb lesz a teljesítmény, 6kW úgyis sok a szalonba. Ja és 120-as cső helyett csak 100-as fér be, az is fog a teljesítményen. Igazság szerint kisebb kályha is elég lenne, de ennél kisebb nincs. A Slocum egy bádogkannából csinált kályhát és még kenyeret is sütött rajta, bár fogalmam sincs hogy csinálta, de biztos nem kerített túl nagy feneket a dolognak és biztos neki se volt 4m magas kéménye. Ahogy a P mondja a service manuálba hülyék írnak hülyeségeket hülyéknek. Szerintem főleg azért írják őket, hogy kivédjék a pereket. Azért biztos ami biztos, berakok egy szénmonoxid érzékelőt és szénnel (bár a kályha alkalmas rá) sose fogok fűteni. A szalon ajtón meg lesz egy külön nyílás, ami ha ég a tűz a kályhában (vagy a gáztűzhelyen), mindíg nyitva lesz. A Szimonék is azért haltak meg a Dunán három éve, mert az olajkályha elfogyasztotta az oxigént a hermetikusan lezárt kabinjukból.

Tegnap este elkezdett fájni a torkom. Nem úgy mint máskor, sokkal tompábban és mélyen, szinte az ádámcsutkámnál. Lázam nincs, de fáradt vagyok. Ma a nap nagyrészében ágyban maradtam, ez az újfajta influenza lehetősége nem csábít túlágosan. Nemrég vettem a hírt, hogy szegény O GY régi munkatárs influenzával kezdte és egy hét kóma után a szive feladta. 9 évvel volt fiatalabb nálam. Erősen hajtotta a vállalkozását. Biztos az elején nem vette komolyan, ahogy én se vettem soha komolyan az influenzát.

Ég a pofám. Butaságot csináltam. Kaptam egy ilyen közösülési izéről, valami h5 nevűről egy "meghívót", hogy egy kedves ismerős felvenne a barátlistájára. Gondoltam jó, persze, miért ne. De nem figyeltem és valamit rosszul kattintottam, vagy eleve így volt felállítva a csapda és az összes ismerős mailcímére kiadta a rendszer, mintha most én akarnám őket meghívni ilyen közös szarrágásra. Mindenkitől elnézést kérek. Az iwiw-et már többször kivédtem, de most nem figyeltem. Lehet, hogy öregszem?

Ez volt reggel. Aztán, -bár esett az eső- kiautóztunk a boltba és megvettük a hajókályhát. Tekintettel a súlyára, ott a bolt előtt annyi darabra szedtük ahányból összerakták, így kellemes volt berakni a kocsiba, meg felhordani a hajóra. Szerencsére -bár "nosztalgiakályha" de - nem egy hagyományosan készített monoblokk, hanem csavarokkal összeszerelt, nútos samottéglákkal bélelt, vagy 20 darabból összeállított holmi, így egyik alkatrésze se volt 10 kilónál nehezebb. Bár tegnap nagy volt az ingerenciám, hogy az előregyártott tartószerkezetét behegesszem a bordák közé, de biztos ami biztos egy rossz előérzettől vezérelve mégse tettem. Na "dejóltettem, hogy nem tettem", mert ma ki is derült, hogy a lábak 2mm-el szélesebbek, mint a bolti mintadarabon, amit a múltkor megmértem, de egy nyisszantás a sikítóval és egy hegesztés rendbehozta. Ezután már nyugodtan behegesztettem a fenékbordákhoz. A csavarral való rögzítés kicsit bonyolultabb lesz mint képzeltem, mert a lemezház a lábakkal zománcozott, amit nem akarnék megfúrni. De megoldom, van rá már elképzelésem.

Nekikezdtem a kályha alapjainak lerakásához. Nem mondom, hogy minden részletében kitaláltam, de van elképzelésem. Aztán amint a vaskályha már ott áll, majd úgyis adja  a többi magát. Kicsit bezavart, hogy az ideiglenes padlódeszkákat felszedve rá kellett jöjjek, nem tehetem a kályhát oda ahová akartam, mert pont takarja az 1-es édesvíztank tisztítónyílását. Namármost ha be kell kukkantani esetleg a tartályba, vagy pláne tisztítani, elég macerás lesz a kályhát arrébbrakni. Szóval újból kellett kezdeni az agyalást. Sebaj, ilyenkor abba bízom, ez is kitólja az öregkori elhülyülést. Tegnap kezdtem, ma befejeztem egy acélszerkezetet, a második réteg festékkel hagytam ma este ott száradni, ez a bordákhoz lesz hegesztve. Ezen  áll majd a vaskályha. Majd valahogy hozzá kell csavarozzam a lábait, mert ha megindul a 90 kilójával eléggé átrendezheti a szalont. A ma délután nagyrésze egy átok mosdószifon tuningolásával telt. Itthon rettenetes szag terjengett már napok óta, főleg J-t izgatta, részint mert ő van itthon egész nap, részint meg mert -velem ellentétben- olyan a szaglása, mint  egy vadászkutyának. Egyszer a Balaton közepén vitorázva így szól "gulyást főznek a parton".  Nem akartam elhinni. Majd egy óra múlva odaérünk a valamikori Berbank-hoz, az úri közönség gardenpartyzik a parton, bográcsot mosogatnak. Kérdem, "Mit ettetek?" Válasz "Gulyást." Na szóval szétrohadt a mosdó szifonja belül, így megszünt a bűzzár. Egy aranykezű "profi" vízvezetékszerelő csinálta és ahelyett, hogy rendes gumitömítésekkel rakta volna össze, minden menetes hollandit sziloplaszttal , kenderrel összeragasztott, ettől szétszedhetetlen és tisztíthatatlan lett a szifon, csak mindenféle maró (és környezetszennyező) vegyszerrel lehetett "tisztítani", ami végül is szétmarta a búvárcsövet. Tegnap kínomban az egész hóbelevancot kitéptem a falból, és ma a hajón gázlámpával felhevítve tudtam csak szétcsavarni a darabokat. Végül is a legnagyobb részét kicseréltem az Amapolán mostanáig a headben funkcionáló mosdó szifonjára. Hajón úgyse kell a szifon, csak egy felesleges dugulásforrás, mert nincs honnan visszajöjjön a szag.

Végre ki tudtam szabadulni a deckre, időnként még a nap is kisütött. Bakelitből kiszabtam az akkumulátorteret oldalról lezáró lapokat a foxli fenekébe. Ezt a rettenetes mennyiségű fűrészpor miatt csak a decken tudom csinálni, a szalonba már nem viszek ilyen koszolós munkát, de most kihasználtam a jó időt. Felhegesztettem a tartókat a lapokhoz, lyukakat meneteket fúrtam, festettem, csavaroztam, szóval remekül működtem, bár a nap végén már nagyon elegem volt a térdelve fejjel lefelé való működésből. Pedig három napot nagyjából erről szólt a tornaóra, mert az akkumulátorok tápkábeleinek elkötése, meg a mai villanyszerelés is így zajlott. Mindenféle elképzeléseim voltak, hogy kellene a majdani akkucsoportokat (most csak két kivénhedt gépkocsi akku van bent ideiglenesen) összekötni a 150 kvadrátos gerinckábellel. Végül beugrott a dolog, semmi óriás saru, meg támszigetelőn gyűjtősindarab rácsavarozott leágazóvezetékekkel. Merthogy. A 15mm átmérőjű vastag vezeték, ugyanúgy mint a kötelek, nem elemi szálakból sodrott, hanem az elemi szálakat előbb pászmákká sodorják, majd azokat sodorják össze vastag kötegbe. Nos én szétbontottam a pászmákat, zsugorcsőbe dugtam őket és a végek megsaruzva egyből az akkukra lesznek kötve, illetve ahol nem elég hosszúak, ott forrasztással megtoldva kötöm őket a több akkumulátorból álló 12V-os egységekre. Így az akkuk a vastag kábel belsejében "kötődnek" párhuzamosan, elmarad az egységek közti áthidalgatás és a bonyolult csomópont kialakítása.

Így néz ki most.  Mivel még csak az ideiglenes akkuk dolgoznak, a felesleges végeket elkötöttem középre egy kapocslécbe, illetve egy rongyba tekerve (az a fehér batyu ott alúl) bedugtam egy nylon zacskóba. A vastag vezetékeket, a pozitívat külön vastag PVC szalaggal betekerve ( a minusz akár testzárlatos is lehet, bár a hajótestet  a jövendőbeli horgonycsőrlőt  kivéve sehol nem használom fel áramvezetésre, de a negatív azért testelve van) hozzábilincseltem a válaszfalhoz, 100 év alatt se koptatja ki a rezgés. Az akkuteret elölről lezáró lapot ma készítettem el, az előlapba beépítettem egy kis elosztótáblát, kapcsolókkal, olvadóbiztosítókkal, ezt sok évvel ezelőtt egy 25-ös jolle flottabulin nyertem tombolán, erről lehet majd kapcsolni a fux 12V-os világítását és az alá szerelt 12V-os szivargyújtó aljzatot, amiről mindenféle törpefeszültségű szerszámokat tudok majd üzemeltetni.

Az akkuteret körbevevő lapoknak nem az a feladatuk, hogy az akkumulátorokat a kieséstől, feldőlésről megóvják, erre valami spanolható hevedereket fogok használni, hanem azt akadályozzák meg, hogy a fenéken körben tárolt súlyosabb tárgyak, hébérek, olajemelő, hegesztőtrafó rázuhanjanak az akkukra, ha megdől a hajó. Csináltam még tegnapelőtt egy munkalámpát. Ezzel, mármint a megfelelő világítással a megfelelő helyen, mindíg bajom volt. Egy régenvolt szállodai ágylámpának, melyet amúgyis lehetett forgatni, döntögetni, csináltam egy "satus" fogót, amivel bármelyik bordára, szerkezeti elemre oda lehet rögzíteni. Csak odacsavarozom ahova kell és lőn világosság. Hogy mi a fenéért nem csináltam meg már régen?

 Közben gyártom a skicceket a kombitűzhelyhez. Nem egy egyszerű nóta.  Az árról nem is beszélve. Az Alexandra meg persze nem siet a lektorálás munkadíjának átutalásával. J-nek már jeleztem, hogy kályhát kap szülinapjára.

Reggel esett az eső és piszok randán nézett ki az ég. A meteorológia is csupa rosszat mondott. Na mondom nem az a hajóépítő idő, de boltba menni jó, nekiindultam hát. Most értem haza, pillanatnyilag hétágról süt a nap, az idő egész meleg, legalább 4-5 fok van, leizzadtam, főleg mert sokat metróztam. Legyen itt okos az ember. Arról van szó, hogy megint olyat csinálok, amit még sose láttam sehol. A szalonban egyetlen komoly munka van hátra (a sok kisebb mellett) a kályha komplexum megalkotása. Ez lesz egy vegyestüzelésű üvegajtós vaskályha, összeintegrálva egy olajkályhával, hogy bármivel lehessen fűteni és mindez kiegészítve egy 25 literes rozsdamentes szódásballonnal (univerzálisan használt nyomástartó edény Amapolán) amiben fűtés esetén melegszik a fürdővíz. Na ehhez néztem alkatrészeket. Vaskályha van többféle is a salgótarjáni SVT-Wamsler boltban, kedvencem a http://www.svt-wamsler.hu/termekismerteto.php?termekkod=40122261090 de ez is elképzelhető, http://www.svt-wamsler.hu/termekismerteto.php?termekkod=20001092010, ebbe nagyobb hasábfák rakhatók be. Namármost. Van egy kukázott olajkályhám, (meg még kettőre való kukázott alkatrészem) ebből csinálnék egy kisebb egyedi, hajóravalót és a kettőt fűstgázoldalon összehoznám, úgy, hogy a füst körbejárja a víztartály alsó harmadát. Na ehhez méricskéltem ma a kályhaboltban, meg kerestem rozsdamentes fűstcsöveket. Ez utóbbi viszont, annak ellenére, hogy több cég is hirdeti, csak rendelésre van, nem kereskedelmi tétel.

Ma hólapátolással kezdtem a hajón. Letóltam a deckről a 10 centis havat amerre járok a cockpit és a fux között, meg a cockpit és a fux ponyvájáról. Csináltam egy nyomnyi ösvényt is a hajóhoz, ha netán valaki jön könyvért, ne kelljen bokáig szűz hóban gázolnia. De nem jött senki. A hólapátot a Vizáról kértem kölcsön, aztán amikor visszavittem a Bélával jól elbeszélgettük a délelőtt további részét.  Bekötöttem a tegnapelőtt beépített választókapcsolót, meg délután meglátogattuk J-vel a VA-ékat és könyveztünk.

Húúúú. Reggel kinézek (felkelve két dolgot nézek elöször, a kinti hőmérőt és szemben a háztetőt) szakad a hó. Eldöntöm, maradok itthon és a Bisset második kötetet csinálom. A 315 oldalból a 149.-en tartok. (éjfél után 21 perccel hagytam abba és a 166. oldalig jutottam) Tegnap összeforrasztottam a vastag gerincvezetéket a kanyargósakkal a horgonycsőrlő betápnak, rámelegítettem egy zsugorcsövet, plusz leszigeteltem egy PVC szalaggal. Ez a szalag a teljes gerincszakaszon végig rá lesz tekerve, plusz "kidörzsölésgátló"-ként. Elvilg ugye elektromos forrasztásnál nem illene semmiféle "letvasszert", forrasztózsírt használni, de megnézném én azt a szakit, aki pákával, gyantás cinnel összeforraszt egy 150 m2-es sodronyt négy darab 10 kvadrátossal! Annyit tettem, hogy miután a Rotenberger csodapasztával bekent drótokat gázlámpával és csőszerelőcinnel összeforrasztottam, a savat közömbösítendő, mosogatószerrel lemostam, majd bő vízben leöblítettem. Megnyalva semmi savas hatást nem éreztem. (aki lebecsülné, ne tegye, a "nyaliméter" és a "szikroszkóp" alkalmasint fontos műszereink)

A főkapcsolótáblába beépítettem egy átkapcsolót, amivel a foxli 230V-os dugalját lehet szükség esetén a korlátozott teljesítményű  (1000VA) leválasztó trafóról direktben a parti tápra kapcsolni. Holnap akkor is kimegyek ha hátrányos helyzetű gyerekek potyognak az égből. 

Havas, jeges  a deck, hideg van, kinti munka szóba se jöhet. De a jó fütött szalonban kábeleket lehet huzogatni. Ma J-vel behúztunk minden maradék vezetéket át a head padlója alatt.  A  fuxba menő nyíláson átlógattuk a horgonycsőrlőnek 4db 10-es rézvezetéket, (a 150 kvadrátos gerincet nem lehetett volna bekanyarítani) ezeket párhuzamosan fogom kötni, a nagy keresztmetszet nemcsak a terhelés miatt szükséges, hanem a 12V-ból minél kisebb esik a vezetéken, annál "töb jut" a fogyasztónak. Aztán bent van egy 3X2,5-es kábel a 230V 50Hz-es generátornak, régen bent van a 230V-os táp a szerszámoknak, ugye erről már hetek óta dolgozok,  és egy 4X2,5-es tartalékot is behúztunk ma bárminek. Pl ez alkalmas lehet a csőrlő irányváltós távvezérlésére plusz egy láncszámlálónak.  Közben kint szépen esett a hó, de bentről jó melegről nézve ez kifejezetten hangolatos volt. Örülök, hogy minden kábel bent van. J-nél jobb segítségről nem is álmodhatnék, könnyen átlátja a tennivalókat, nő létére egész jó műszaki ézéke van a dolgokhoz, ügyes,  vannak ötletei, de  nem okoskodik feleslegesen.

Most "benaplózom" a Magyar Postát! Ma azért kell egész nap itthon maradjak, mert a  nyomkövetős csomag Emailes "nyomkövetője" (rakszám CH0030614143)azt jelezte nekem vissza ma reggel, hogy utánvéttel küldeményt (könyvet egy vevőnek amit tegnap küldtem)kapok ma! Azaz a saját küldeményemet amit tegnap küldtem méregdrága, szupergyers, biztonságos, időgarantált üzleti csomagként egy XXII kerületi címre, ma megvehetem sajátmagamtól a postán keresztül. Nos ma várom a postást, hogy visszahessegessem a rendszerbe a csomagot. Már reggel megjártam a Keleti pályaudvar melletti postát, ahol tegnap 15 perc alatt egy a munkájához semmit nem értő Attila, akinek én magyaráztam, hogy Entert kell ütni a rendszerükben hogy bejöjjön a kukac az Email címembe( a Dózsa György úton szoktam feladni egy másik fiókjukban máskor, nem csak a hölgy kiemelkedő mellbősége, hanem a szaktudása miatt is  és már kitanultam) vette fel a könyvet. Ott ma amikor berohantam, megnyugtatott ugyan valami alfőnök, hogy semmi baj nem lesz, ma a címzett kapja meg a könyvet és nem én, miután előbb azt mondta, hogy hívjam fel a XXII kerületi postát és érdeklődjek és elég furcsán nézett rám, amikor mondtam, hogy talán ő hívja fel, mégiscsak jobban tud "póstásul" mint én, így felhívta őket. De nem mondom, hogy nyugodt vagyok, mert akkor miért kaptam az Email értesítést? Modern korunkban, ha valaki egy ikszet rossz helyre tesz be a gépben annak komoly következményei vannak, nem úgy, mint annak a semmiségnek, ha leütsz valakit az utcán! A fene hogy ott egye meg az egészet ahol van. Ja, reklamáltam, hogy miért dezinformálják a kuncsaftot, hogy csomag és levélfelvétel, amikor csak csomagot vesznek fel ebben a teremben, a többi vagy 10 ablak zárva, (amíg ott várakoztam két levelét lobogtató kuncsaftot is irányítottam át, mint pótpóstás a megfelelő helyre) azt válaszolta, hogy  a (számítógép kivágta öntapadós ) tábla műemlék, nem javíthatják. Ha nem lenne annyira dühítő, tán még röhögni is tudnék rajta. Így ma nem lesz könyvesbolt Amapolán. De holnaptól:

Szégyenszemre visszavettem a téli kabátot, pedig pár hete, amikor a nagy esők voltak már a vékonyabb vízhatlanra váltottam. Megelőzendő az újabb szivattyúlefagyást, kiszedtem a felette lévő padlóját a ruhásszekrénynek és a szalon éjszakai fagymentesítését, nappali fűtését biztosító  hősugárzót a szekrény elé raktam a padlóra. Tegnapelőtt J-vel behúztunk pár kábelt a fuxba. De elfogyott az anyag, ma hoztam még a SZ A padlásáról a villanyszerelő maradékai közűl még annyi vezetéket, amivel a jövendőbeli horgonycsőrlő tápját kiépítem. Kaptam még tőle NKI aljzatot, mert nem merem a horgonycsőrlő vezetékét zárlatvédelem nélkül hagyni, ez csúnya hajótüzet okozhat. Nem egyszerű a dolog, 200A-re kell biztosítsam, ez azért nem egy sima wickmann olvadóbiztosító!

Mínuszok vannak és süvölt a szél. Főleg a szalonban matattam, de a fuxban és a cockpitban is kellett dolgozzak. Azért valahol a lelkem mélyén meg voltam győződve, hogy milyen tökös legény vagyok én, hogy ebben a hidegben is nyomom. Hát némi szerénységet tanulhatok a Kvassay híd pesti hídfőjétől a benzinkúti kereszteződésig strichelő hosszú szőke hajú lánytól, miután minden este ott megyek át a területén, már köszönőviszonyban vagyunk (másban nem!) egymással, nos miniszoknyában sétál fel 's alá, ahol nekem a jégergatyában lefagy a lábam szára. Hogy nem fagy be a munkaeszköze? Néhány képpel összefoglalom az elmúlt napok, hetek haladását. Ez az a bizonyos vasasláda a fuxban, baloldalt a horgonylánckamra mögött. Mellette a padló már nem is deszka, hanem a tengerjáró géphajók "pajorlemeze".

A nyeles szerszámok, amik idáig belebotlás, kereszbeakadás útján hoztak időnként dührohamokat rám, most békésen simulnak, szinte semmi helyet nem foglalva.

A szalonban a térképasztal melletti elektromos főkapcsolótábla alsó ajtaján így néz ki a 12V DC próbafeszültség kapcsolója a banándugókkal. Alatta a villanyboyler kapcsolója.

Beépítettem egy kapcsolót a gépház világításnak is  a solarcellák szabályzói mellé, (az a piros ott a dátum felett) hogy ha bekukucskálok oda a lesőablakokon, lásak mindent. Merthogy....

 a gépházat a szalontól egy háromrészes ajtó választja el. Ha netán motortűz lenne, fontos, hogy úgy tudjak benézni, hogy ne adjak levegőt a tűznek, tehát ajtónyitás nélkül. Beszereltem két hőálló üvegablakot . Célszerűen a Vasedényben kapható jénai tányért használtam erre a célra. 

 Az ablakok alatt egy-egy "cirkli" (aki nem tudja mi az, ne is tudja meg soha, én szerencsére csak hallomásból ismerem)takarja azokat a lyukakat, amiken keresztül, a hangszigetelő Armaflex burkolatot szűzhártyaként átszakítva bedugom a tűzoltó készülék csövét és el tudom oltani a tüzet.

A belső oldalra kontakt ragasztóval ragasztottam fel a hangszigetelést.

A végeredmény:

Hideg van, de legalább nem esik semmi. (Csak a forint. Ha így marad, nem tudom miből fogok hajózni, 300Ft-os euroval  még ez a kevés nyugdíjam is elolvad, ha odakint veszem fel az átutalási költségekkel terhelve.) De a kezem ráfagy a szerszámokra, ugye a fuxban, ahol most épp a motor légszűrőházát csinálom nincs semmi fűtésem, értelme sincs sok, hogy odavigyem a hősugárzót, mert a hőszigetelés ott azért nagyon gyenge, gyakorlatilag töredéke a szalonénak. Na nem nyafogok, mert épp ma kaptam a P  mailjét innen a szomszédos Ausztráliából, hogy majd megdöglik az ottani nyári kánikulában a hajóján szerelve. Szóval csak ne panaszkodjak! Amúgy is rettenetesen szerencsésnek érezhetem magam, ma volt kint látogatóban a hajón nálam az Á L, régi tengerészcimborám, annakidején az M/S Petőfin hajóztunk együtt mint elektrikusok, kiváló szakember, évekig dolgozott Kanadában is és olyanféleképpen alakult az élete, munkahely, állás vonatkozásban, hogy közel 60 évesen kénytelen 20 év kihagyás után visszamenni hajózni a tengerre, hogy eltartsa a családját, mert legutolsó olaszországi munkahelye is bedőlt. Mesélt borzalmakat az olasz villanyszerelő szakmunkások szakmai szinvonaláról. Döbbenetes, hogy úgy néz ki világszerte kiirtotta a pénzügyérek és jogászok és komputerguruk dominenciája a hagyományos értelemben vett, mélyen megalapozott, alapos, körültekintő, precíz  műszaki szakértelmet. Kínai építésű építkezési lifteket (volt benne japán alkatrész is, azokkal érdekes módon nem volt baj, de az, hogy a kínaiak nem húzták meg a motorok bekötőcsavarjait, tönkretette a japán elektronikát) üzemeltetett olaszországban, amit azok Kanadából vásároltak. Nos úgy tünik a technikában és főleg technológiai fegyelemben a kínaiak rosszabbak, mint a testvéri Szovjetúnió volt annakidején.

Most hajnali 1óra 14perc van. Egész nap dolgoztam mindössze egy (még csak az ötödik)fejezeten. 50 oldal van meg a Wordben szerkesztett kétszázvalahányból. Nem sok...De hát eléggé alaposan csinálom. Aztán ha majd kész leszek, akkor még legalább kétszer átolvasom, majd a betördelt szöveget is kétszer. Látszik, hogy amatőr vagyok. Profik nem szaroznak ennyit. Meg is látszik az összecsapott könyveken.

Reggel egész jó volt az idő. Ha az ember éjjel keveset alszik sokminden belefér a nappalba. (még egy kis ebéd utáni alvás is) Szóval kimentem, lefestettem a foxliban ami még nem volt lefestve, kampókat, deck alatt ahol leégett a festék, amikor fentről valamiket ráhegesztettem a deckre, meg még egy réteget felkentem a fenékbe ahova a horgonylánc vize csorog a lánckamrából. Aztán beültem a gépházba és elkezdtem kitalálni a légszűrő-levegőbefúvó rendszert. Még elég folyékony a dolog. Az autó motor korabeli légszűrőt nem használhatom, mert az egy nagy malomkerék, amitől nem lehetne mozogni a motortérben. Valami laposabb elnyújtott téglalap alakú lemezszerkezetet kell kitaláljak, amit klíma szűrőanyaggal fogok beborítani. Elkezdtem rajzolgatni, meg a rendelkezésre álló anyagokban gondolkodni, aztán ebédszünetet tartottam. Amire felébredtem az ebéd utáni szendergésemből, szakadt a hó. Átöltöztem és elmentem az elektromos bigyók boltjába, vettem  mindenféle bizbazokat, holnap tisztességes mérőzsinórokat fogok csinálni, ezt már rég szeretnék, mert állandóan kínlódok mindenféle vezetékekkel, amikor, mint ma is a motortér autó roncstelepről guberált ventillátorát, ki akartam próbálni. Most amíg ilyen mocsok idő van, csak ilyesféle kabinban végezhető tiszta munkákat tudok csinálni, lesznek banándugós, sarus, krokodilcsipeszes próbazsinórjaim, a főlapcsolótáblára meg csinálok egy külön biztosítós, 12V DC  próbafeszültség csatlakozást két fix banánhüvellyel. Táblaműszereket nem rakok fel, van több kézi műszerem is, azokkal minden mérést megoldok.

Megpróbáltam dacolni az idővel, tegnap még kimentem és mivel a fuxban még minden ragadt, kifestettem a gépház egy részét.  A kiel akna ahol a motor is ül a bakjain, még mindíg nem száradt ki, kiszivacsoltam vagy két liter vizet, ha kiszárad majd egyszer oda is felkenek vagy három-négy réteg festéket. Ahogy szárad a festék, felváltva fogok majd terveim szerint elől-hátúl dolgozni, de ma is közbeszólt az idő. Reggel csak nedves volt minden amikor ébredtem, de amikor nekiindultam volna, mégegyszer kinézek, hát szakad a hó. Nem tudok mindent bent csinálni, szükség szerint a decken is kell szabjam a vasakat, lemezeket, merthogy be akarom fejezni a motortérben a levegőellátást ventillátorral, légcsatornával, légszűrővel és ilyen időben ez nem megy. Maradok a fenekemen és csinálom a Bisset második kötetet.

Élvezem a hideg meleg folyóvizet az ismét működő szivattyúval. Minden este lezuhanyozva patyolattisztán hagyom el Amapolát. Azért ez a szivattyú túl sokat elvitt a hétből, az volt a tervem, hogy hét végére tutto kompletto lesz a forecastle, hát ez csúszik. Mint minden. (Remélem a csontember is a kaszával.)  Nem is olyan rég, még azt mondtam mindenkinek (magamnak is) hogy 2009 márc. 15-én vízre teszem Amapolát. Aztán azt, hogy nyáron. Nem mondom, hogy ha felfújnám a pofámat egy alapos hajtással nem tudnám megcsinálni, hogy vízre mehessen és még üzemeljen is. De túl sok dolog maradna, amit vizen macerásabb csinálni. És igazából tél elejére lenne komplett, ha egyáltalán. Természetes, hogy egy hajón mindíg van apró, vagy akár nagyobb munka is, azt várni, hogy olyan hajóval induljak neki, amin "semmi" munka nincs ostobaság. Mindíg kell majd valamit bütykölni, amit persze jobb lett volna még a parton nyugodtabb körülmények közt elvégezni, de ha ezt az áldott állapotot várom, sose indulok neki. De meg kell találjam az optimumot. Egy fogmosópohártartót fel lehet szerelni bárhol akár menetben is, de árbocokat gyalulni csak itthon lehet műhelyben. Szóval legalább a nyár vége. Namármost télre letenni egy hajót marhaság. Marad a jövő tavasz. Szóval csúszom még egy évet. Hát ez van. Békélgetek a gondolattal.

A szivattyú abszolválása után visszazuhantam a fuxba és mindenféléket szabtam hegesztettem. Azt hiszem említettem, hogy egy masszív "vasládát" csinálok az apróbb vasanyagoknak. Persze ez is hulladékokból van, lemezanyaga a felülvilágító ablakkivágásainak kieső darabjaiból van, a 20X40-es zártszelvény keretének története meg életem egy jelentős szakaszának történetéhez kapcsolódik. Annakidején '82-ben életem első szállodai munkahelyén a szélestudású Kossuth díjas tervező teljesen megfeledkezett róla, hogy személyzeti étkezdét tervezzen, azt építés közben kellett kialakítsuk, de bútorra aztán semmi pénz nem volt beállítva a beruházásba, gyorsan terveztem hát vaslábú primitív asztalokat, amiket a frissen felvett szállodai karbantartókkal az épülő szálloda melletti felvonulási faházak udvarán megcsináltunk. Hogy majd ha lesz egy kis pénz, kidobjuk és veszünk helyettük rendeseket. Na sose volt pénz, 4 év után enyhén botrányos körülmények közt megváltam a szállodától és mindenféle más házakban működtem, de 14 évvel azután, hogy otthagytam a kapufélfát visszahívtak és miután visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam visszamentem. Az asztalok még ott voltak. Na megoldottam, hogy végre ki legyenek dobva, mert az azelőtti szállodámban bútorcsere volt és tudtam, hogy a még életképes éttermi asztalok átmenthetők, így végre "semmipénzből" lettek tisztességes személyzeti asztalok. A 18 évig működött  "ideigleneseket" meg szétvágattam és ment a kukába, illetve az ütött kopott, annakidején  sebtében lefestett  zártszelvényekből valamennyi Amapolára. Na ennek a történelmi anyagnak a maradékából lett a vasturkáló kerete.  Mindenféle lemezcsík maradékokból gyártottam majd két tucat kampót, horgot, amiket a fux oldalfalán és mennyezetén lévő bordákra hegesztettem. Ezekre rakom majd a nyeles holmikat, meg akasztom a különféle karikára szedett köteleket. Ma lefestettem kétszer a vasturkálót meg a maradék részt a fenékben a bordás lemez alatt, ahová a horonylánc behodta víz gyűlik majd össze. Most meg kell várjam, amíg a nedves időben a festék megszárad, mert addig nem tudok ott dolgozni. Sajnos nem igazán javul az idő. Tegnapelőttre már mondta a meteorológia, hogy jó idő lesz, de reggel fújt a hideg szél, a felhőalap 100m alatt volt, a hideg nyirok bekúszott a gallérom alá, ahogy a hajó felé kutyagoltam. Délutánra viszont bejavult, tegnap már egészen tavasz volt, ami azonban mára megint esős, igazi "takonyhúzó" időre változott. Pedig milyen szívderítő dolog napsütésben, langymelegben hajót építeni. De úgy tünik a tavaszra még várni kell.

És sikerült! Na persze azért az egy font húst nem úsztam meg. Egyrészt tovább tartott, mit egy nap, de ez annak is köszönhető, hogy részben mindenféle egyéb dolgokkal is kellett foglalkozzak, ez az átok UPC, de még azt se érdemlik, hogy e naplóban szó essen róluk, meg minden este sokáig (vagy inkább korán reggelig) szöszölök a Moitessier könyvvel, így ma is nyolcig aludtam, másrészt elsőre nem lett jó. Ma ebédre kész volt a szivattyú vaskalodája, lefujtam akrillal, amíg eszem, alszom megszárad, utána összeraktam. Így nézett ki.

Elég meggyőzőnek tünt, beszereltem, beindítottam, nyomta a vizet, de nem kapcsolt le a nyomáskapcsoló és miután egy darabig működött, spriccelni kezdett a nyomáskapcsoló alatt. A kérdés: a nyomás túl nagy, de elromlott a kapcsoló és nem kapcsol le, vagy az illesztés nem sikerült? Ugye valamirevaló hajón mindíg akad egy manométer, bekötöttem a napkollektor csonkjára, hát bizony másfél bár környékén elkezd spriccelni. Ez  nem valami nagy nyomás. Vagy nem jó a nyomáskapcsoló illesztése a peremnél, (pedig ahol eltört epokittal szépen kiöntöttem)vagy a szép saválló lemez kengyel ami lefogja nem elég merev. Az előbbivel nincs mit kezdenem de az utóbbit  újragyárthatom. Túrtam egy darab 6mm vastag laposvas darabot, ez már biztos elég erős, legalábbis az szóba se kerülhet, hogy kengyelt hajlítsak belőle, de egyenesen is működik, csak hosszabb csavarok kellenek bele. Kifúrtam ahol kell, összeraktam, meghúztam alaposan és lássatok csodát, nem spriccel, 2,15 bar nyomásnál kikapcsol, 1,5-nél bekapcsol. Ilyen a helyén.

Reggel nyakamba vettem a várost, ezt a kézi szivornyát elvileg horgászboltokban, hajós üzletekben lehet kapni. Mondom elvileg. Mert három helyen is kerestem, de elfogyott. Végül is a szomszédos Trinexus szervizben (ha már a boltjukban nem volt) a Csaba (ugyancsak volt tengerészkollega) adott egyet kölcsön, amivel kiszívtam a bilgéből vagy hat vödör vizet. Utána kezdődött a neheze, botra kötött szivaccsal, hasalva, facsarva a jéghideg vizet még három-négy vödörnyit kitapizni a motor alól, meg a kiel elejéből ahol a hűtőláda kompresszora van, (szerencsére jó magasan) meg a motor hűtővizének elülső légtelenítő edénye. Gyakorlatilag ráment a nap. Utána megint kiszereltem és szétkaptam a szivattyút és elkezdtem megalkotni a "kalodát" ami a műanyag házban nem tartó csavar(ok, mert most már kettő nem fog) húzóerejét lesz hivatott pótolni. A durvamenetes önmetsző csavarok egyértelműen azt jelentik, hogy ezt a gépet nem szét- és összeszerelésre találták ki. Nem is lenne baj ezzel a szivattyúval, ha annyiba kerülne amennyit ér. Kb ennyi, vagy alig több "társadalmilag belefektetett munka" van egy kínai akkus fúrógépben, ami 3990 Ft-ba kerül. De a "használd és dobd el" számomra amúgy is kicsit viszolygást keltő elve ezen az árszinten ..... Holnap  kiderül mire megyek a kalodázással.

Elegem van már a télből. Attól eltekintve, hogy szétfagyasztja a szivattyúmat, baromira utálom, hogy ráfagy a kezem a szerszámokra, hogy kirepedeznek a körömágyak az ujjaimon, hogy a homályos  füstködön túl csak sejteni lehet, hogy valahol van nap az égen, hogy latyakban totyogunk a villamosmegállóban, a villamoson pedig a pofámba köhög a bunkó parasztja. Szikrázó napsütésben akarok robogóval száguldani Amapolára és legalább ingujjban dolgozni, még délután hat órakor is napvilágnál. Ma reggel is kinézek, havas a háztető szemben, az utca csatakos, nulla fok van. Utána kell nézzek, hol kapok új szivattyút, meg egy kézi pumpát amivel kiszívom a vizet a bilgéből. Ma itthon keresgélem őket a neten, úgyse tudok  vásárolni, minden zárva. Meg haladok legalább a Moitessier könyvvel, szeretek mindent jóval a határidő előtt  megcsinálni.

A szivattyúval bajban vagyok, bár szinte biztos voltam benne, hogy ez lesz. Úgy hívják a picit, hogy Flojet és 40000Ft ahogy nézem. (bár ahogy most áll a forint, lehet, hogy megemelték azóta) Namármost az USA honlapokon 80-100dollár. Nagyjából úgy néz ki a dolog, hogy a kinti kisker árra rárakják a boltosok a szállítást, plusz az ő tekintélyes árrésüket. Azt hiszem futok még egy kört a régivel. Még ha egy napot dolgozom is vele, hogy mint egy kalodába, kívülről összehuzatom hoszába a szerkezetet két megfelelően kialakított acéllemez keret közé hosszú csavarokkal, ezzel kiváltva a négy régi csavar húzóerjét, (egyébként csak egynek a menete szakadt meg) még jó darabig szolgálhat és megspórolom a vételárat. Mert a motor, bár jó rozsdás volt a forgórész belülről és voltak víznyomok is, de amúgy kifogástalan, a kefék akkorák, hogy nem is értem, mivel ment idáig, a kommutátor kopásmentes, ráadásul a letört nyomáskapcsolót is bele tudnám integrálni a kaloda felső részébe úgy, hogy egy csavar támasztaná meg, amit ha megint bejön a fagy csak meglazítok és nem tud többé szétfagyni. Szóval megpróbálok a szükségből erényt kovácsolni. (ezt hívják innovációnak, de anyám azt mondta "szarból várat") Aztán majd egyszer, ha arrafelé járok ahol kedvezőbb az árszint kicserélem. Szegény ember vízzel főz.

Lehet fárdt vagyok, vagy mi a fene, de olyan pocsék a kedvem, hogy legszivesebben lefeküdnék néhány féldecivel a pupomban aludni. Az történt, hogy már második hete víz levegő keveréket szív a szivattyú a hajón, ami akkor szokott lenni amikor kifogy a víz a tankokból. Na ma nekiálltam feltölteni a kerticsapból. Amikor kész vagyok beindítom a szivattyút, de nem kapcsol ki a nyomáskapcsoló. Hm. Nézem, hallgatom, valami gyanús hang a motoré mellett. Közelebbről megtekintve víznyomok a padlódeszkán. Nem részletezem. Szétfagyott a szivattyún a nyomáskapcsoló, pontosabban lefeszítette róla a jég és hetek óta nem azért nem jött rendesen a víz, mert elfogyott, hanem mert a víz egy részét a szekrény alá, onnan a fenékbe nyomta. Szétszedtem a szivattyút, igéretesnek tünt, hogy javítható, de amikor összeraktam átszakadt egy csavarja, így -bár működik-, de csöpög. Alighanem kuka. Plusz fogalmam sincs hogy szedem ki a néhány centi vizet a bilgéből. Kellene valami kézi dugattyús szivattyú, mint a biciklipumpa. Amúgy nem egy óriási baj, de valahogy annyira betett a hangulatomnak, napok óta fagyoskodom, erőltetem a munkát kint, itthon meg guvadok a gép előtt a könyvekkel. Pedig van jó hír is, az Alexandra elfogadta az összeget amit kértem a lektorálásra, de most akkor is rossz kedvem van. Remélem holnapra kialszom.

Végre két nap eső után kisütött reggel a nap, ki is mentem a hajóra. Legalább rendesen megszáradt minden amit festettem, lakkoztam. Beraktam a zéfeszteket a polcok elejére, aztán persze mindjárt ki is szedtem a legtöbbjét, hogy hozzáférjek a szerszámokhoz. A szépséges lakkozott padlódeszkákat letakartam egy papundeklivel, hogy amíg hegesztek, fúrok-faragok, szóval még építem a foxliműhelyt, ne sérüljön. A bal oldallemez belsejére felraktam a bordák közé a hőszigetelést és kiszabtam OSB-ből a burklatot rájuk. Mindenféle kampókat, fogasokat, füleket fogok hegeszteni erre az oldalra a fali és mennyezeti bordákra, hogy felkössem felakaszam az összes cuccot, ami még ide jöhet. Pl egy nyeles kefe, szivacs, partvis, "svábler" esetleg hólapát amik mind szükségesek a hajó oldala, meg a deck takarítására, komolyan útban tud lenni. Ugyanakkor ha megcsinálom, hogy a deck alá hosszában felakasztható legyen eltünik. Ugyancsak el kellett gondolkozzak a mindenféle  vasanyagokról, amik pillanatnyilag a cockpit ládába, meg a padlódeszkák alá ide-oda besuvasztva találhatók. Végül is a kielben lesz a legtöbbnek a helye, az aprajának, a dirib-daraboknak meg, amik mindíg kellenek, ha éppen valamit kell valamihez valamiből alkotni, a fuxban a hajófenéken bal oldalt csinálok egy kb. 50 literes rekeszt, amolyan turkálót, ahova beszórom őket.

Úgy is lett. Reggel kinézek, szakad az eső. Most este 10 óra múlt, mára elég a gép előtt való ücsörgésből. Csinálom a Bernard Moitessier "Hosszú út" című, 1968-69-es hajóútjáról szóló könyvének lektorálását. Remek könyv, egy ember aki igazából nem a sportteljesítményért "izomból és észből", hanem "lélekből és érzékekből" hajózta körbe a földet. Mázlim van, mert franciául kuka vagyok, de a fordító remek munkát végzett, semmi szükség az eredetiben való bogarászásra. Ahol javítok megbeszélem  a fordítóval skipeon. Azért ha holnapra eláll az eső megyek a hajóra dolgozni, mert ez a meredés a képernyőre, kombinálva a széken görnyedéssel utálatos, ki kell pihenjem. 

Az éjjel végre végeztem a házifeladattal, el is küldtem a kiadónak, kicsit elaludtam reggel, 8-kor ébredtem, így mire összeszedtem magam 10 óra elmúlt amire a hajóra értem. "Büntetésül" kihagytam az ebéd utáni alvást. Igazán persze azért, mert a munkatempót a fux fenékdeszkáinak, polcainak, zéfesztléceinek festése, lakkozása száradási ciklusához igazítottam. Nem festek többé a szalonban, mert a múltkor is összefröcsköltem szürkével a bútort, akármennyire is vigyáztam. Viszont a cockpitban meg olyan hideg van, hogy bedermedt a lakk. Igazából a decken kellene csináljam, de egész nap lógott a lába a hónak, vagy esőnek, beszorultam a ponyva alá, de most a sok deszka miatt elég zsúfolt volt a dolog. Kínomban a hősugárzó előtt felizzítottam a lakkot és amit lekentem egy lécet, azonnal bevittem a fűtött szalonba a lepapírozott konyhapultra fektetett lécprizmákra száradni. Persze a hely itt is kevés, a nagyobik rész kint maradt a cockpitban. Ez persze jó sok ki-be rohangálásal járt, de a nap végére mindenen fent van a megfelelő rétegszám, csak amiatt aggódom, hogy holnapra nem száradnak meg annyira a padlódeszkák, hogy mászkáljak rajtuk, lehet kihagyom a holnapot, helyette a könyveken dolgozom.

Volt pár esőnap, ami nem is volt nagy baj, legalább a  lektorálást nem kizárólag éjjel csináltam. Majd erről is írok, de előbb a hajómeló. Leszabtam a luxusfűrészgépemmel a Balatonról hozott deszkákból valamennyi zéfesztlécet. Nem is kevés, összesen 14db, a négy darab 4m-es deszkából maradt egy tán egy 2-2,5m-es darab. Szóval itt is  viaskodtam a saját,  tökéletességre törekvő természetemmel. Lassan olyan leszek, mint egykori kollegám TA, aki képes volt kivésni a falból és újraszerelni a ferdére sikeredett konnektorsávot a szekrénysor mogött, (!) mert zavarta a TV nézés közben, hogy tudja a konnektorok, amik ugyan nem látszanak, csámpásak a falban. Szóval ugye ezek a fák még szállodai szegélyléc korukból, legalábbis a szinoldalukon, jó néhány festékréteggel láttattak el, amik ugyan imitt amott felpattgozottak, de egy kis smirglizéssel a hát- és szinoldaluk egyszeri festésével tökéletesen alkalmasak lettek volna arra, hogy azt az esztétikai igényt kielégítsék ami a foxliműhely-raktárban megkivántatik. De nem nekem... Miután pontosan tudtam, hogy a számos festégréteg alatt szép csomómentes bükkfa lapul, körtárcsás csiszolóval három fokozatban több órás munkával lecsiszoltam a festéket és ma ráraktam az első réteg lakkot. Ugyancsak a túlbuzgóságom vezérelte büszkeségem nem engedte, hogy a soha senki által nem látható fenéklemezen a fuxban megelégedjek az eredet "gyári" egyszeri alapmázolással, hanem mostanra már a harmadik réteget rakjam rá fejjel lefelé, térdelve, lógva. Valószinűleg nemhogy az én életemben, de a gyerekeimében se rohadna soha át ott a lemez festés nélkül se, de nekem ez kell, hogy megelégedett legyek a munkámmal. Ma egy könyvvevő kiséretében megjelent Amapolán egy igazi "szakember". Be nem állt a szája, pontosan elmagyarázta, hogy a Titanic azért sűlyedt el, mert csak a cé fedélzetig értek a vízmentes válaszfalak, és hogy mi volt a neve az első tisztnek. Ömlött belőle a szó, minden mondatát úgy kezdte, hogy "Mondhatok valamit?" És már mondta is. És egész jókat mondott, igazi kis szemüveges okostojás, merthogy bemutatkozás után egyből közölte, hogy ő öt és fél éves, de nem megy még iskolába, mert évvesztes.  Szóval a srác "be van oltva" hajózássa.  Egykori osztályfőnököm szavai jutnak eszembe, aki azt mondta, hogy a gyermeki lélek olyan mint a fakéreg, amit belekarcolnak, lehet, most alig látszik, de örökre benne marad, felnőve nagy sebhely, vagy szép maradandó minta lesz belőle. Miért is jut ez eszembe? Elmondom. Sok felnőtt hiszi azt, hogy a gyereknek jó a gyengébb minőségű irodalom. Pedig nem így van. Egész életére meghatározhatja az izlésvilágát. És most értem a lektoráláshoz. Még tavaly e netes napló nyomán megkeresett BM, aki egy jeles földkerülő vitorlázó, Moitessier könyvét fordította az Alexandra kiadó számára. Gondban volt egyes hajós kifejezésekkel és én segítettem neki. Hálából, mint lektort beajánlott a kiadónak, akik a múlt héten megkerestek, legyek a könyv hivatalos lektora, plusz van egy "postamunka", egy hajós gyerekkönyv, német fordítás, lektoráljam azt is. A gyerekkönyv a gyengém. Nekem szerencsém volt, megfelelő időben megfelelő könyvek kerültek gyermeki kezembe, amik véleményem szerint jótékonyan hatottak lelkem fejkődésére. Szeretnék én is írni gyerekeknek majd egyszer, ....talán...Ezért ezt a könyvet is szivesen vállaltam. Mondjuk a pénz is jól jön, de nem ez az igazi vonzerő. Na nem tudtam mire vállalkozom. Elöször is a könyv az egész hajózástörténetet az őskortól napjainkig felőleli, nemcsak a mai hajóskifejezéseket kell tudnom, hanem mondjuk azt is, hogy a görögök és a rómaiak hogy nevezték ugyanazt a hajótipust, és ezt magyarul hogy szokás leírni, vagy hogy mi a galeon és a galion közt a különbség, stb. De ez még nem lenne gond, végül is ez a hobbim. Hanem a fordító, "hisz ez csak egy gyerekkönyv!" kihagyott neveket, dátumokat, hajók nevét, írt olyan érthetetlen mondatokat, hogy a fülem is kettéállt tőle.  Végül is úgy tünik az alig több mint százezer karaktert tartalmazó könyvecskében benne lesz vagy 50 munkaórám, miután egyszerűen nem volt hozzá szivem, hogy összecsapjam és a nevemet adjam egy tökéletlenséghez, hogy annyit dolgozzam vele csak amennyit fizetnek érte. Még így is aggódom, mert a szövegre ráférne egy alapos nyelvi lektorálás, kigyomlálni a magyartalanságokat, meg "megolajozni"  ahol nagyon csikorog, de hát mindent nem vállalhatok fel. Miután megigértem a kiadónak, hogy a jövő héten megkapja a kész anyagot, márpedig az igéreteimet mindíg betartom, erre valahogy kényes vagyok, viszont 300Ft bruttó órabérért nem dolgozok, a kiadó választhat, vagy fizeti az összeg háromszorosát, vagy megkapja ajándékba.

Ma nem sokat haladtam, haza is jöttem ebéd után, mert elűzött az eső Amapoláról. Csak a decken tudnék dolgozni a fákkal, az meg nem működik ilyen időben. Mondjuk van bent is elég munka, de át kellene állni, amit utálok. Ha egyszer belefogtam egy munkafázisba, szeretem végigcsinálni, mert az ide-oda kapkodás mindíg hibát, vagy végsősoron idő, anyag, energiaveszteséget okoz. Így itthon dolgozom a Bisset második köteten, a címe "CSAVARGÓK ÉS ÚRI HÖLGYEK." Semmi félreértés, hajókról van szó ebben is,(bár ahhoz képest, hogy szikár "angol" tengerészregény gyakran szó esik benne hús-vér hölgyekről is) az eredeti cím "Tramps, and Ladies".  Az angol nyelvben  "tramp" azaz csavargó a nem állandó útvonalon közlekedő, tehát nem "liner" hajó, ezek gyakran kivénhedt rozsdás csotrogányok, a "ladie" azaz hölgy pedig valamely szép luxushajó. "She is a proud ladie" mondja  egy brit tengerész és csettint a nyelvével, ha egy szép hajót lát ("ő" egy büszke hölgy)ha egy szép nőt, utána se fordul, ez ellenkezne az angol hidegvérrel. 

Elkezdtem felszabni a léceket amiket Balatonról felhoztunk. Először használtam a vadiúj gérvágómat. Hogy RP-t idézzem, "nem tudom hogy élhettem eddig nélküle". Kicsit melegedett az idő, de a hideg helyett esősre fordult, délután sebtiben le kellett vonuljak a deckről, mert a 4m-es léceket nem tudom máshol aprítani. Úgy hogy haza is jöttem már hat órára, most legalább nem éjszaka kezdek a Bisset 2. kötet soronkövetkező fejezetéhez. Azt hinné az ember, egy nyugdíjas élete csupa henyélés, de én mindíg találok magamnak feladatot. Így van ez rendben...

Most reggel 7 óra van. Tegnap még hazafelé jövet Balatonról kikanyarodtunk Amapolához és leraktuk a faanyagot a zéfesztlécekhez. Rohannék ma a hajóra, de nyolctételes listám van a mai sürgős intéznivalókról, (közte ilyenek is, hogy Önkormányzat és Apeh, brrrrr) úgy, hogy csak holnap.

 Na délután hat óra. Most jöttünk vissza az ELMŰ-től, a mai napra rendelt ügyintézés utolsó stációjából. Rettenet egy nap volt, az APEH-nél is vártam kerek két órát, végül is semmit nem intéztem.

No hazajöttünk . Ilyen csodálatos volt a befagyott Balaton

Ahol fehér, ott is jó a jég, csak pár milliméter hó van rajta, de tükörsima, tökéletesen "korcsolyázható". Volt egy nap amikor olyan ónos eső fagyott az utakra, hogy még a teraszra is gond volt kimenni, ki se dugtuk az orrunkat, de amúgy hatalmas néptelen "rónaságon" korcsolyáztunk kedvünkre.                                                                                                                                                                                                                 Ez itt J a déli part felé 

 Itt meg Tihanynak korcsolyázik.

A part mentén volt egy keskeny turzás, amin nehéz volt korcsolyával átkelni, de aztán rájöttem, hogy kiviszek egy széket és kint a sima jégen arra ülve húzunk korcsolyát, így még pihenni is lehet időnként a székre ülve, közben a napon sütkérezni.

 Utána jól esett a kandalló párkányán melengetni a lábunkat. Persze csak módjával, mert a tüzifa ára annyira felment, hogy a nappalit olyan 12-14 fokra fűtöttem csak fel, de a padlástérben ahol alszunk így is 22-23 fok volt, több mint itthon. Egyik nap egész jó szél volt, kitárt kabátszárnyakkal kicsit vitorlázni is lehetett, össze fogok ütni egy jégszörf talpat, legközelebb kipróbálom a régi Windglider riggel, hátha nem töröm össze magamat. Amúgy a gyerekeimmel együtt tanultam korcsolyázni olyan 15 éve, mert gyerekkoromban még csak kurblis korival szerencsétlenkedtem, amikor a suliban télen felöntötték az udvart, de igazából most kezdem élvezni. Most vagyok 64 éves, mondjuk ha így haladok, olyan 80-90 éves koromra kiváló korcsolyázó leszek.

Minden könyv után áhítozótól elnézést kérek, még pár napot Balatonon korcsolyázunk, meg lazítunk, ezt is egy internetkuckóban írom, de a jövő héten már teljes terjedelmemben Amapolán leszek ismét. Amúgy remek a Balaton, cseppet se hiányzik a nyári nyüzsgés, tegnap ugyan olyan jégpáncél volt ónos esőből kifolyólag az utakon, hogy az orrunkat se dugtuk ki a házból, de mára egész rendbe jöttek az utak, el mertem csoszogni a netházikóig. "Kibírhatalan" a csönd, csak a madarak szárnyrebbenése hallatszik ahogy csipegetik a magokat az etetőből meg a kóbor cicák dorombolnak amikor felfelják a kaját amit kirakunk, cserébe hagyják magukat símogatni. (a madarak nem)

Összeállt a satupad a foxliban. Eloxált aluminium lemezzel borítottam, mely "lánykorában"  a Budapest Kongresszusi Központ tájékoztató táblája volt. De engem nem zavar az alaprajz az asztalon. Végre a kupi megszünt, minden bőven elfér a polcokon. Persze nem mindíg lesz ez így, mert a kacatok java még a szalonban parkol, de majd ha minden szerszám, gép, alkatrész ide kerül mindent alaposan el kell rendezni. Mondjuk  azért van néhány négyzetméternyi polc a cuccoknak. Így néz ki a jobb oldalt húzódó hajóműhely.

A falburkolat alatt egy 2cm vastag kemény hablemez hőszigetelés van, az OSB lapok szerszámtáblaként működnel majd, a gyakran használt kéziszerszámokat ezekre fogom zéfesztelni. A gépek, alkatrészes, csavaros dobozok a polcokon lesznek.

Holnapután lemegyünk kicsit Balatonra korcsolyázni és akkor felhozom onnan azokat a bükkfa deszkákat, amikből a polcok zéfesztjei lesznek.