Ma reggel, miközben bandukoltam a Kvassay híd felé, érdekes dologra lettem figyelmes. A tavaly ültetett facsemeték, melyek gondosan két párhuzamos karó közé voltak kipányvázva, most a felső végükkel összeérő karók közt feszengenek, héjukba bevág a "V" alakban lefelé mutató, eredetileg vízszintes kötélgúzs. Az ok nyilvánvaló, a fák szerencsésen gyökeret eresztettek és növekedésnek indultak, a korábbi jótékony támasz immáron fojtogató nyűg. Persze, amikor átadták a projektet, minden szabályszerű volt, aztán ahogy Magyarországon általában, a közterületekkel, ha csak nem lehet valamilyen fondorlatos módon pénzt kicsikarni (zsarolni, lásd kerékbilincs) érte, a kutya se törődik, így a fák is megkötözve maradtak. Na elővettem a bicskámat és sorba az egész út mentén levagdaltam a köteleket, így kicsit vontatottan értem a hajóra, de "megvolt az enapi jócselekedetem", ha még valaki erre a hajdanvolt cserkészkötelességre emlékszik, bár én már úttörő voltam, az esküm (mert hogy az is volt) úgy végződött, hogy "....a dolgozó népért és a hazáért, Rákosival Előre!". A többi szövegre nem emlékszem, de talán nem nagy baj. A fák tövéből kiáll a gyökérkorona öntözésére szolgáló drenázscső, na hogy soha egy csepp vizet se fog beletölteni az önkormányzat az is biztos, akárki is nyeri a következő választásokat.
Befejeztem az árbocsudár kör keresztmetszetűre gyalulását és elkezdtem a csiszolást, a szokásos fárasztó módon, egy méteres, jó goromba, tán 40-es csiszolópapír segítségével. Ezt majd finomabb fokozatok követik, reményeim szerint egy nap alatt kész leszek vele. Most így néz ki.