Hajónapló

Tegnap délután rácsfestéssel hagytam abba a napot, ma reggel azzal folytattam és azzal is zártam. Lasssan a harmadik réteg zöldet rakom fel a vasakra, de még mindig imitt amott nem takar eléggé a fehér alapozóra. Ráadásul egyszerre csak az egyik oldalt tudom kenni, tehát kenés, száradás, fordítás, száradás, kenés, száradás...és így tovább. Közben nagyon nemszeretem munkába kezdtem. Sokáig halogattam a dolgot, egyrészt mert állandóan esett az eső és ehhez sok szerszámmal kell felvonulni a deckre, meg a ponyvát is le kell majd bontanom, csak stabil csapadékmentes időben tudtam hozzákezdeni, másrészt mert előre utáltam a dolgot.  Arról van szó, hogy átalakítom a kabinok belépőinek tolótetjét. Egész pontosan nem lehet majd tologatni őket. Sokan tették már fel a kérdést, hogy mi az amit az építés során sikerült elbaltáznom. Erre a kérdésre azt szoktam válaszolni, hogy idáig semmit (most nem beszélek olyasmikról, amikre már nem is emlékszem, de írtam annakidején, hogy egy-egy napos munkát valamiért meg kellett ismételni, de ez kicsit komolyabb) de nem igazán mondtam igazat, csak ezen a dolgon most kezdtem el gondolkodni, hogy a cockpit ponyva "doghouse" átalakítás kihozta a dolgot. Szóval a tolótetők amiket még vagy hat évvel ezelőtt csináltam annyira nehézre sikeredek, hogy miután könnyedén tudtunk ki-be járni a belőpőmagasságtól, SOHA nem tologattuk. Párszor ugyan bevertem a fejem tetejét amikor siettem és máshol járt az eszem, de ennek ellenére eszembe se jutott tologatni a lépcsők feletti tetőt. Most, hogy ahhoz, hogy árbocot állítsak előbb a ponyvákat kell átalakítani, ez magával hozza, hogy a tetők, ha már nem mozognak kikerülnek a szabadba, de ha már örökre fixen csukva lesznek, akkor felesleges a csúszópálya és a barom nehéz tető, egyszerűen le lesznek fedve a nyílások és eltűnnek a csúszópályák, egy víz és cúg behatolási lehetőséggel kevesebb, illetve kettővel, merthogy van a szalon és a hálókabin. Egyúttal  még 8cm-el megemelem a belépőmagasságot is. No tegnap és ma a hálókabin tolótetőt szedtem darabokra, hogy kimentsem belőle az értékes mahagóni faanyagot. Hát vérzett a szívem, ráadásul két nap ráment a szétszedésre annyira jól megcsináltam annakidején. A ragasztott és csavarozott fákat nem lehetett rombolás nélkül szétszedni, kivésni a szép szálradugózott facsavarokat, lefeszegetni a túlságosan jóra sikeredett ragasztásokat, hogy  elemeire bomoljon szét a remek vörösfenyő-mahagóni szerkezet. sajnáltam nagyon elpusztítani a munkadarabokat, amikbe annakidején jó pár napi munkát belepakoltam, de hát feleslegesek, tehát el velük! Ismét használtam a spéci rezgőfűrészt amit eddig csak a műanyag gipsz levágására használtam a bal karomról, de igazán csak gipszhez való, a dekopír és körfűrész sokkal hatásosabb. Mondjuk sarokbapiszkáláshoz csak ez a jó, de azt sikerült elkerülni.

Amúgy éljük a szokásos életünket, "J" buzgón eteti a tőkésrécéket, köztük az idei kelést, ezen a képen még öten voltak, amikor visszajöttünk Ráckevéről még hét, éppen tojásból kikelt méretű apróság pedálozott a vízen, mára már csak hárman vannak,  hja...a kegyetlen természet szelektál, talán nem is mindig igazságosan.

Ujrajna 2:0-ra kikapotta franciáktól, pedig én nekik drukkoltam, de a második félidőre úgy tűnik elfáradtak, teljesen szétesett a játékuk, jogos volt a vereség. Most a svédek küzdenek az angolokkal, jelenleg 1:1 az állás. Alighogy leírtam a svédek fejeltek egy gólt, most 2:1-re vezetnek ami azért szép, mert 1:0-ra vezettek az angolok az elején.

Igaz, hogy ez most tutira csütörtök, de miután még csak 0:40 van szóval azért én még szerdának tekintem. Tegnap (kedden) két szék közül a pad alá estem. Ugye péntek óta ismételten próbálkoztam egy Vodafone mobil internet csutkával (ez a "stick" szó nem tetszik nekem). bedugtam a gépbe, sokkal gyorsabb volt mint a Tmobile, gondoltam váltok szolgáltatót. Miután öt napom volt próbálgatni, ez alatt kiderült, hogy hol gyorsabb, hol ugyanolyan sz@r. Szóval nem biztos, hogy sokkal jobban  járok a váltással, ezért úgy döntöttem, hogy maradok a megszokott sz@rnál a bizonytalan sz@r helyett. A próbálkozások , összehasonlitgatások során a Tmobile telepítő program csak akkor volt hajlandó beindulni, ha a Vodafone telepítő programot töröltem. A Vodafone ment akkor is, ha a Tmobile fent volt. Mindazonáltal a végén a Tmobile indítót is töröltem, hátha valami változik ettől. Valóban változott, többet nem volt hajlandó feltelepülni amikor bedugtam a csutkát, pedig előtte szó nélkül megtette. A Vodafone eszköznél ilyen probléma nem volt, az tűrte a közös háztartást a Tmobile programjával. Hívtam a 1430-at a Tmobile segítséget, azt mondták vigyem be a Tpontok valamelyikébe a csutkát. Meg is indultam, de eláztam a bringán az esőben, elment a kedvem az egésztől, csak annyit csináltam, hogy visszaadtam a Vodafonenak az övékét, mielőtt még véglegesedne a szerződés az öt nap kipróbálás idő leteltével, aztán hazatértem Amapolára. Ma elmentem a Tmobile szervizbe ahol megvizsgálták a csutkájukat és közölték, hogy hibátlan, alighanem a Vodafone vacakja otthagyott valamit a gépemen, ezért (bosszúból, hogy megcsaltam a konkurenciával, teszem én hozzá) most nem hajlandó kommunikálni. Az jutott eszembe, hogy olyan ez, mint ha az ember szakít egy nővel és nem takarít ki rendesen utána, az új barátnő megsértődik, ha a régi fogkeféjét meglátja a polcon. Azt tanácsolták, hogy töltsek le a netről egy REVO programot, ami kitakarítja a gépet. Igen ám, de már nincs mivel felmenjek a netre.  Mit tegyek? Telefonos segítséget kértem antymixtől (régen kommenteltél Laci)aki szintén egy " free registric cleanert" javasolt. No pendriveval a zsebemben megindultam, hogy keressek a telepen valami nethozzáférést, amikor eszembe jutott, hogy csak van valami informatikus az irodaépületben és tényleg volt. Anélkül, hogy kértem volna kijött a hajóra, hozta a pendriveját rajta ami kell és nekilátott. De az ő bicskája is beletört a problémába! Pedig rettenetes mértékű takarítást végzett, azon túl, hogy lefuttatta a programot, még mindenféle titokzatos virtuális fiókokat is kihúzott a gépemen és azokat is hosszasan ürítgette, de a nyomorult csutka csak röhögött és jusztse telepítette magát! Felvetettem, hogy mégis vizsgáljuk meg a csutkát az ő gépén, hátha mégse olyan hibátlan ahogy a Tmobile állította, de valóban az volt, bedugta az irodájában a gépébe és az átok ott egyből feltelepült (és röhögött a képembe, hogy na látod te kidobtál, bezzeg ő meg akar engem, most átköltözöm hozzá, neked meg EZT!!). Kezdett a dolog az ő dugájába dőlni, amikor a magam paraszt agyával az a gondolatom támadt, hogy nemelehetne most az ő gépéről a telepítő programot az én pendriveomra kimásolni, azt letölteném az enyémre és hátha működne a dolog. Megtettük és lőn...az ember mégiscsak diadalt arat a természet vad erői felett, simán beszopta a gépem a telepítő programot és indította vele a Tmobile netet. Utólag a szakember bevallotta, hogy nem nagyon bízott a dologban, hogy működni fog. Persze ugyanolyan tetű lassú a net mint régen, szóval nagy hűhó semmiért illetve hogy ugyanoda visszajussak ahonnan elindultam, de hát ez is eredmény a tegnapi semmihez képest.

Délután rácsokat festettem  további egy réteg fehér alapozóval, holnap jön rá a zöld zománcfesték. Este a német-holland meccset néztem, de belealudtam, éjfélkor ébredtem fel. Ennyit az informatikáról.

Ellentétben Eric Knight Sam Small csodálatos élete könyvének "Nincs többé hétfő" című történetétől, nekem ezen a héten kettő is van. Tegnap este amikor írtam a naplót a leghatározottabban hétfőérzetem volt, ezért azt is írtam a blogba. Mára kiderült, hogy megint hétfő van, ezúttal igazán. Esik az eső, amíg el nem áll, az orrom se dugom ki a hajóból.

 Hol esik, hol eláll, a párás levegőben nem nagyon szárad a festék, olyan másfél réteget tudtam rákenni a rácsokra ma. Hazudnék ha azt mondanám, a szívem csücske ez a meló, a rácsfestéssel való piszmogást kifejezetten utálom...meg ugye semmi köze a hajózáshoz, fene a sok betörőt. Pláne, hogy tegnap láttam a híradóban, hogy úgy törtek be, hogy szétfeszítették a rács függőleges pálcáit. Ezen a nap végén kezdtem el agyalni. Ha holnap megszárad a festés, ott egye meg a fene, hogy kicsit leég belőle, kersztbe behegesztek még mindegyik osztásba egy rudat, hogy ezt megakadályozzam.

"J" koradélután megérkezett teljesen feldobva és holtfáradtan, továbbra is tetszik neki a tenger, előbb utóbb muszáj lesz Amapolával is odamenjünk.

Tegnap délután sárkányeresztés volt. "J" szülei szerelmesei a horvát tengerpartnak, évek óta "még utoljára egyszer" odamennek egy hétre elbúcsúzni tőle. A buszon még volt hely, így a turnussal némi útiköltségért "J" is velük ment, hogy beüljön az Adriába, aztán este a visszajövő turnussal hazajöjjön. Fűzött engem is, hogy menjek vele, de azért, hogy jóesetben nyolc órát szúrja a fenekem a strandon a szikla, nem buszozok 12 órát oda, tizenkettőt vissza. Így a Papa Trabantjával kisofíroztam őket a buszhoz aztán kilátogattam a Dürer kertbe Tilos maratonra. Aki nem ismeri, minden évben van egy hetes buli, ahol a hallgatók megkísérlik összedobni azt a pénzt ami a rádió következő évi működéséhez nélkülözhetetlen. Eközben közös főzés van, koncertek és a rádió a támogatókat emléktárgyakkal ajándékozza meg. Ezért járok már régóta Tilos rádiós pólókban, különösen amióta a vitorlás versenyek májói lerohadtak rólam. Szóval adakoztam, ettemittam, meg jót beszélgettünk, aztán kihoztam a kocsit ide a hajóhoz, hogy majd ha letelt a nyaralás haza tudjam a szüléket vinni a busztól a cuccokkal.

Ma délelőtt kibringáztam a csepeli piacra a szokásos paprika-paradicsom-eper beszerzés végett, mely most némi töpörtyűvel is kiegészült. Délután behegesztettem a második zártokot az ajtórácsba, utánreszeltem a kulcslyukakat, minden varratot átcsiszoltam és  forgó drótkefével kitisztítottam a salaktól, majd simára gletteltem. Holnap a  festés jön.

Látom a kommentekben, hogy előjött a hajózási vizsga és regisztrációs díjak áremelése. Nekem ezzel az a bajom, hogy a semmi kerül többe. Mert egy autót legalább felraknak a fékpadra és egy költséges szervizállomáson többé-kevésbé korrekt vizsgálatnak vetik alá. De azért fizetni, hogy egy tisztviselő ötévente kijöjjön és ellenőrizze a tűzoltókészüléken a pecsétet, meg leltározzon,  marhaság. Komoly, tengerrel rendelkező országok sem foglalkoznak ilyesmivel. Tipikus magyaros túllihegése a dolgoknak, a hivatal saját magát tupírozza. Az egész a lehúzásról szól. Ugyanilyen nulla a köbön a különféle vizsgapapírok megszerzése. Ha befizetek néhánytízezer forintot és részt veszek egy egyhetes tanfolyamon, ha bevágom a HSz-t kapok egy olyan papírt amivel vitorlás, motoros  hajót vezethetek 20m hosszig. Egy hét alatt nem kehet megtanulni hajózni. Nem is kell. Ráadásul az, hogy egy 200 kilós motorcsónakkal megtanul odaállni valaki egy bólyához, semmiféle garanciát nem nyújt arra, hogy ugyanezt könnyedén képes lesz megtenni egy 15 tonnás kishajóval is. A tengeri papírok meg...A hatóságnak be kell mutatni azokat a hajónaplókat, amik bizonyítják, hogy ennyi meg ennyi  mérföldet hajózott valaki. Nos ez meg esetenként úgy néz ki, hogy kimegy a csapat nyaralni, aztán az utolsó nap megírják a naplót, hogy mindenkinek kijöjjön ami kell. Nem mondom, hogy minden oktatással foglakozó cégnél így megy, de van ilyen. Szóval aki akarja megtanulja (de ehhez nem kell feltétlen iskola), aki nem megoldja. Ezen semmiféle vizsgamódszer nem tud változtatni. talán meg kéne nézni, hogy csinálják mondjuk a lengyelek, a hollandok, a németek, az amerikaiak, az ausztrálok, szóval csupa olyan ország akiknek a hajózási hagyományai és a hajózható vizei legalábbis nem alávalóbbak, csekélyebbek a mieinknél és azt lemásolni. Szerintem nem lenne ördögtől való, ha a mi pocsolyáinkra egyszerűen eltörölnének minden vizsgakötelezettséget. Márcsak azért is, mert se szeri se száma azoknak a vizsgázott "nagyhajósoknak" akik  még a legegyszerűbb útjog (jobbcsapás/balcsapás) szabállyal sincsenek tisztában, még vitorlás versenyen se.

Akiga már pedzeget egy dolgot a kommentjében. Nos itt mellettem azt mondják a fiúk, hogy még ez a két tanfolyam lemegy amire már begyűjtötték a tanoncokat, aztán vagy lehúzzák a rolót végleg, vagy átteszik a vizsgáztatást Szlovákiába.

Ma ilyen szaladgálós nap van. Most a mobil internet "bosszúságtalanítása" a program. Az jutott eszembe, hogy van néhány új olvasó, aki esetleg nem látta és érdekli, hogy is volt amikor vízre ment a hajó. https://www.youtube.com/watch?v=Exnnzx5b4Cs&feature=related Ez csak onnan jutott az eszembe, hogy ez a "próbavideóm", merthogy alighanem végképp szakítok a Tmobile mobilnettel. Napok  óta kínlódok a sebességgel. Egyszer már hónap közepén lejár a négy giga ami szerintem csalás, másodszor meg hiába vártam, hogy jöjjön a 6-ai fordulónap, utána is maradt a max 127kBs sebesség, külön kellett reklamáljak telefonon (egy fél óra, mert előtte minden hirdetésüket és ajánlatukat végig kell hallgatni csak akkor jut az ember ügyintézőhöz, aki tovább kapcsol, muzsikál, majd a végén megígérik, hogy 72 órán belül javítják a dolgot és küldenek SMS-t de nem küldenek). Szóval tetü lassú, most tesztelem a Vodafone cuccát, ha jobb (egyszer már próbáltam, de visszakoztam) akkor marad a cucc bontom a szerződést a Tmobilelal.

Azt hiszem már csütörtök van. Legalábbis jócskán elmúlt éjfél. Kedden délelőtt esett az eső, délután rácsoztam. Szerdán azaz mostmár tegnap, bár miután még nem feküdtem le, tehát nekem ma reggel elment "J" szemészetre, kihasználtam, hogy egyedül vagyok és zavartalanul nekiállhattam kiszerelni a hajóWCből a spéci darabot aminek a tesztelését idáig végeztük. A  projekt folytatódik Ausztráliában, a módosításokra a mi próbaüzemünk során keletkezett tapasztalatok alapján kerül sor. "RP" kitartó ember, ennek a töretlen innovatív tulajdonságának köszönheti azt az itthoni szemmel kivételes karriert amit idegenben elért. A munkára ráment a nap nagyrésze, mert a kidobóágat cserélni kellett, hogy illeszkedjen a megváltozott csatlakozóhoz és persze nevetséges volt az az erőfeszítésem, hogy majd úgy csinálom, hogy ne öntse el az egész budit a lé miközben szétszedem a klotyót. Azért számítottam ilyesmire, eleve mezítláb egy szál fürdőgatyában kezdtem a dologhoz, kipakolva a headből mindent ami akadályozhat a mozgásban, még az ajtót is leakasztottam. Délutánra üzemképes volt az eredeti Jacobs marine toilet összeállítás. Késői ebéd és szunya után már nem kezdtem a rácsok folytatásához, kiköltöztem a partra és légpuskával lőttem célba lőlapra, a végére egész belejöttem, 30m-ről sikerült három 8-ast lőni (a 8-as kör olyan 1,5-2cm átmérőjű), igaz feltámasztott fegyverrel céltávcsővel. A távcsövet sokat állítgattam, mert egyszer már belőttem a puskát és a távcsövet 15m-en, de a tárolás során valahogy verődhetett a cucc, mert most egész más volt a szóráskép a lőlapon.

Kaptam egy Emailt "KF"-től  http://index.hu/belfold/2012/06/06/terdre_imahoz_megszunt_a_vizallasjelentes/  Nos a rádión a vízállásjelentés valóban nem hiányzik, de mindezidáig a http://www.hydroinfo.hu/Html/hidelo/hidelo_map.html# linken a VITUKI pontosan informált a jelenlegi és a várható vízállásokról, most az is megszűnt. Mindenki találja, nyomozza ki, hogy ha elindul hajóval akkor milyen vízmélységre számíthat. Mondjuk esetünkben kimegyünk a Kvassayi zsilipen a Nagydunára és miközben kint kóricálunk lemegy a víz 2m alá a pesti mércén, ilyenkor nem nyitnak zsilipet, jól kintragadunk és fene tudja mikor jöhetünk vissza. De mi még csak hagyján, de mi van azokkal az elszánt fickókkal akik szembemenve a "mindentgumikeréken" magyaros terenddel  üzemeltetik azt a néhány áruszállító hajót a Fluviusnál ( http://www.fluvius.hu/cegtortenet.html )? Frankó mi? 

22:28 Délelőtt csak lazsáltam, de délután ahogy felszabadult a műhely befejeztem a rácsokat. Beemeltem az ajtót a keretbe, miután kiegyengettem a hegesztés okozta elhúzódásokat. Akármennyire igyekszik az ember, óhatatlan, hogy 2,60 hosszon el ne görbüljön a zártszelvény, laposvas. Először a két végén feltámasztott anyagot középen szorítókkal próbáltam az elvetemedéssel ellenkező irányba hajlítani, de ez semmit nem ért. Ahogy levettem a szorítókat mint a rugó, visszaállt az eredeti formára. Megmérgesedtem és kölcsön kértem a "népszava" kalapácsot a lakatosoktól és láss csodát, a nyers erőszak megtette a hatását. Csak néhányat kellett odapüfölni a vasra és minden a kívánt módon kiegyenesedett. Úgy megvidámodtam, hogy dalra fakadtam (senki nem volt a közelben a szépen visszhangzó műhelycsarnokban, szóval fürdőszobaszindróma),  Csajkovszkíj Anyeginjéből Lenszkíj áriája jutott eszembe, (ő biztos szebben csinálja  https://www.youtube.com/watch?v=ziFCws-wb38) , aztán ha  már orosz, akkor elénekeltem a technikumban oroszul tanult nótát is, hogyaszongya

Vészelo kalhoznyikam, nu i rozs, nu i rozs

Búgyit xlebec a zimüj, oj haros, oj haros.

Ej sztarinku mátuskuu pravazsaaj, pravazsaj

Búgyit vam ribjátuskii urozsaáj urozsáj

 Eej!

Majd Alexander Sandrovics, Vagy Tabulátor, esetleg Sanyi megmondják jól emlékszem e a nótára. A múltkorjában az Arbat orosz boltban azzal szórakoztattam az eladónőt, hogy megkérdeztem helyesen mondom e az alábbi mondatot (amúgy ezzel a nótával és mondattal nagyjából ki is merült az orosz tudásom, végülis mindössze 8 évig tanultam): Vo vrémja velíkovo atyécsesztvennoj vajnyé ruszkije ljúgyi arganyiszováli partyizánszkije atrjádi. A hölgy azt mondta, hogy helyesen emlékszem. Mondjuk ahogy a "q" kódokat nem tudom megtanulni és minden számot és nevet elfelejtek, ahhoz képest bármilyen versszakot első hallásra megtanultam és úgy tűnik még 50 év alatt se felejtettem el. Fene érti ezt a memóriát, annakidején a kislányom egész apró korában is állandóan olyan 16:4-re vert a képfelforgatós memory játékban. Szóval szépen illeszkedik a keretbe a rácsajtó, imitt amott egy kicsit sikítóztam, hegesztettem, ez olyan mint a málnaszedés, mindig talál az embert még egyet, jelen esetben egy apró javítani valót. Aztán késznek nyilvánítottam a szerkezetet. Már csak a zártokok elkészítése volt hátra, a kettőből egy kész is és a helyére is van heftelve. Ennyit az oroszról.

Egész délelőtt sportoltam. Biciklizés pótkocsival Tescoba. 6 ásványvíz, 22 liter tej. ( nem is értem, hogy bírták annakidején a biciklis riksások a Sztojkó Józsit a 120 kilójával körbehurcolni Bangkokban, nekem ez a 31 kiló is izzadást okozott a hídon felfelé). Biciklizés a csepeli piacra, eper, paprika paradicsom a csomagtartó dobozban. Biciklizés Lipóti pékhez kenyérért. Mentem pár kilométert az biztos.  Délután a rácsokkal bíbelődtem. Megmondom őszintén azt gondoltam ma kész leszek, de persze megint túl derűlátó voltam. Állandóan alábecsülöm a munkát.

Szomorú hír ért a napokban. Kedves balatoni szomszédom Farkas Gyula halt meg. Velem egyidős volt. Egyre jobban felkavarnak az ilyen hírek. Anyám temetésén elhatároztam, hogy nem megyek többet temetésre, csak ha engem visznek. Biztos gyengeség, de valahogy nehezen tudom feldolgozni, hogy akiket szeretek, vagy egyszerűen csak jó ismerősök, kellemes cimborák, egyszerűen hopp...és már nincsenek. Ez a Gyula is...állandóan a fejemben van. Nagyon szeretett mesélni, néha (szerintem) kicsit nagyotmondani, de ez jól állt neki. És most TUDOM, hogy nem mond már semmit. Persze attól, hogy nem megyek temetésre, semmi nem változik, sőt a rokonoknak még tán rosszul is esik. De hát én anyámnak adok igazat, aki a leghatározottabban megtiltotta, hogy rajtam és "J"-n kívül bárki is ott legyen a temetésén. Sőt ahhoz is ragaszkodott, hogy a hamvait a szóróparcellába szórják szét. Azt mondta, hogy ha emlékszik valaki rá, akkor jó, ha nem akkor az is jó, de ne járkáljon a sírjához senki. Az hal meg akit elfelejtenek. Isten nyugtasson Gyuszi, én nem foglak elfelejteni.

Más. Tuti, hogy a szerző vitorlázó. http://www.shp.hu/hpc/userfiles/erdosvirag/a_legszebb_vers.pdf

 Folytattam a vasmunkát. Egész jól állok, a bejárati ajtó is majdnem kész, minden össze van heftelve, csak készre kell hegeszteni, bár nagyrésze a záróvarratoknak is kész van.

Olvasom a kommentek közt a közmunkásokkal kapcsolatos tapasztalatokat. Tegnap itt a telepen is "Te szedd!" volt. Az országos szemétszedő akció keretében a dolgozók egy kommunista szombaton összegyűjtötték a szemetet. Kérdezem a raktáros nőt, hogy hogyhogy itt ez a rengeteg közmunkás, miért nem ők csinálják munkaidőben? Azt mondta, kiadott nekik gyűjtőzsákot, de ahelyett, hogy teleszedték volna, még a zsákokat is eldobálták. Ők ketten a kolléganőjével 10 zsák szemetet szedtek össze, többek közt azt a szemetet is amit a közmunkások csináltak.

Behurcoltunk egy rakás szerszámot a lakatosműhelybe és nekiálltunk a rácsoknak. Az ablakra való nagyjából kész, az ajtóhoz leszabtuk a nagyját. Nagy a késztetés, hogy az ember minél előbb összeállítsa, nyíljon, csukódjon, de könnyebb a meló, ha már az elemi szálakba berakom a zárakat, felhegesztem a zsanérokat és csak azután állítom össze a kereteket és hegesztem be a rács pálcáit. Miközben dolgoztunk régi ismerős jelent meg. Szutyok cica jött látogatóba. De hogy néz ki szegény! Ha lehet, még koszosabb mint valaha és ugyanolyan sovány, mint amikor girhes kóbor kölyökmacskaként megtalálták kint a zsilipen. Egészen beesett a képe. Megvan a magyarázat is, "F" mesélte, hogy három kölyköt szoptat valami rejtekhelyen, azok leszívták róla a hájat, pedig amikor rendszeresen etettük csónaképítés közben, milyen szépen kigömbölyödött. Hát hiába, nehéz a felnőttélet gazdátlan macskaként. Kapott enni egy keveset (mostanában főleg zöldségkoszton élünk, ebből nem kínáljuk, mackósajtot adott neki "J" azt befalta egyből) és kiszedtem belőle három kullancsot, az egyik akkorára szívta magát, mint egy babszem.

Kifejezetten jó döntés volt tegnap, hogy nyomást gyakoroltam "J"-re, hogy ugyan pattanjunk már biciklire és kerekezzünk ki a csepeli piacra némi epret venni, meg "bájdövéj" ami kell. Egyrészt kell a testmozgás, másrészt kell az eper, mert az idén olyan finom ez a gyümölcs (zöldség?), hogy nem győzöm zabálni, amíg tart a szezonja naponta dugig eszem magam vele, harmadrészt ha mára maradt volna a dolog akkor most halaszthatnánk holnapra, merthogy zuhog az eső. A szombati piac ugyan elvileg jobb, mert nagyobb az áruválaszték, de tömeg van, amit utálok. Viszont kifejezetten rossz döntés volt részemről, hogy a piacramenést abban a balga hitben tettem és erről "J"-t is biztosítottam, hogy  nem kell aggódni a forgalom miatt (az én drága feleségem nagyon fél az autók közt kerékpározni) "végig bicikliúton megyünk, megírta az újság, hogy átadták az új kerékpárutat". Nos ebből a hírből annyi az igaz, hogy elmegy a kerékpárút a Szabadkikötő utáni kereszteződésig, ameddig a senki által nem használt járdán eddig se volt gond elkerekezni (ki az a hülye aki busz és HÉV közlekedés ellenére gyalog megy ki Csepelre ...bár ha így növekednek a tömegközlekedés árak és így nő a szegénység...), merthogy a kerékpárút a régi járda, csak megszélesítették és levágták azokat az átkozott ágakat amik a biciklistát pofánverdesték. Viszont ahol a régi járda elfogyott, ott most a bicikliút is elfogy, belefut egy úttestfelújításba ahol látszik, hogy folytatódni fog, de most gödrökkel tarkított, amiken odafelé ugyan átkeltünk a kerékpárokkal és a pótkocsival, de visszafelé megrakva erről szó sem lehetett. Aztán van még mondjuk 100m a buszpályaudvar előtt, de itt vége, lehet menni a forgalomban. Szóval visszafelé rettegő kedvesemmel a hátam mögött mentünk az autókkal az úttesten, ő ráadásul látta azt amit én nem, hogy a taxi úgy előzött, hogy csak centik voltak a kanyarban az utánfutóm és a jobb első kereke közt. Mindazonáltal máskor is fogunk menni kerékpárral piacra, mert egyrészt nem lehet besz@rva élni, másrészt enni kell. Nagyon szomorú dolog mutatott rá ismét a magyar hajózás véglegesnek tűnő kipusztulására. A Szabadkikötővel szemben van (van...VOLT) egy kocsma. Minden kikötővel szemben van egy kocsma szerte a világon.  A világ számtalan országában tett kikötői látogatásaim alapján kijelenthetem, ha van dolog amiben egységes a világ, államformától, nemzeti identitástól és államvallástól függetlenül, akkor ez az. Nos a nemtudomhányasszámú (Charlie bácsi bezzeg tudta!) kocsmahivatal épülete bezúzott ablakokkal (ahogy ez hazánkban normális egy elhagyott épületnél) berácsozott bejárattal (rajta tábla: "Az épületet a .....örzővédő Kft ellenőrzi" vagy valami ilyesmi), koszlottan várja, hogy rombadőljön. Szóval nincs hajózás, ergo nincs kikötő, ergo nincs kocsma se. Nem a nagy dolgok amik orrbavágják az embert, azok úgy elhangzanak. De a rádöbbenést az apróságok okozzák. Tolsztoj írja valahol, hogy a halott barátját öltöztette katonai díszegyenruhájába amiben a koporsóba fogják tenni. A tiszti vállapokat a rajtuk lévő zsinórokkal rögzítették a zubbonyon átmenő lyukakon át. Ezeket masnival szokták megkötni, hogy könnyű legyen leszedni ha pucerájba megy az egyenruha. És akkor rájött, hogy mostmár nyugodtam meg lehet csomózni, mert ezt az egyenruhát már soha többé nem veszik le és küldik tisztítóba. És ekkor érezte igazán, hogy meghalt a barátja.

16:36 Végeztem a beszerzésekkel mára. Nagyon nemszeretem munkába vágunk a hét végén. Az a helyzet, hogy van az "otthon" ami nem az otthon, mert az otthon az a hajó, de kétségtelen van egy lakás ami ugye amúgyis kötelező, mert lakcímének kell lennie az embernek. Én ugyan reménykedtem benne, hogy nem kell, de ha nincs valakinek lakcímkártyája akkor az az ember NINCS. Még akkor se, ha amúgy van. Érthető? Na szóval van nekünk ilyen (egész pontosan "J"-nek, aki befogadott, nekem már nincs lakásom mindent a gyerekeimnek ajándékoztam, de ez most lényegtelen) és bár semmiféle értéket nem őrzünk ott, de ott van mindaz a felhalmozott rengeteg gönc és bútor és minden agresszív lom, amit az ember kidobni sajnál, de nem kell semmire.  (https://www.youtube.com/watch?v=6VKXBIPs2Xg ) Ez a lakás egy  110 éves körfolyosós házban van és ugyanaz a bejárati ajtó védi, amit tán még az építéskor beleraktak. Szóval a "modern kor kihívásainak" nem valószínű, hogy ellenállna. Körbe már mindenki berácsozta ajtaját ablakát, csak a mienkbe tudna nagyjából csekély erőfeszítéssel behatolni a raboló, ami nemcsak azért lenne kellemetlen, mert tönkretenné ezt a muzeális bejáratot, hanem még mérgében, hogy nem talált semmi elvihető értéket jól összetúrna mindent. Na egy betörés után még rendet is csinálni az ott lévő holmik közt aztán végképp nincs kedvünk. Szóval csatlakozunk az össznépi társasjátékhoz (kinn a farkas benn a bárány, betörők kint  lakók a rácsok mögött) mi is rácsozunk. Ezért pár napja felmérés, rajzolás/szerkesztés ma vastelep kölcsönautó utánfutóval anyagbeszerzés, robogóval további anyagbeszerzés, itt van minden (egy vagyon, többe került mint az érték amit megóvni kívánunk, az eheti szemüvegköltséggel alaposan túlléptük a büdzsét a nyugdíjig még majd két hét...hajaj), a hét végén rácskészítés lesz a program.

20:10 Itt a jobbra a TV-ben az RTL klubnak valami celebes műsora megy. (én az MTV1-en a "Mindenből egy van"-t várom az egyetlen műsor amit szeretek amióta a "Vészhelyzet" befejeződött az RTL-en) Meg tudja nekem mondani valaki, hogy ezt tanítják, vagy maguktól gondolják úgy az operatőrök, hogy attól baromi művészi lesz egy felvétel, ha minél gyorsabban rángatja jobbra-balra a kamerát, miközben ki-be zoommol? Lehetetlenség volt megnézni, hogy milyenek igazából a csöcsei a nőnek. És a vágónak attól van ejakulációja, ha félmásodperces snitteket vág?

Na kérem. A kocka el van ültetve. Ez a mai bejegyzés már az új blog adminnal készül. Tegnap írtam egy rövid beszámolót a nap eseményeiről, de kiderült, hogy egy korábban készült KÉP bejegyzés számára készült "űrlapra" írtam és az egész elszállt a szélbe. Talán ma több sikerem lesz, bár azt már látom, hogy a régi admin írta a dátumot magától a nap neve mellé, ez meg nem, még ki kell találjam hogy kerüljön be, mert hát milyen hajónapló az ahol nincs ott a dátum? Szóval immáron lerövidítve (valahogy nincs kedvem kétszer leírni ugyanazt). Rendezkedés, pakolás, kertiföldvásárlás, paradicsomültetés cserépbe, vödörbe, kidobott szerszámosládába. Ma fájdalmas akciónk volt, elmentünk a múltkorjában felíratott szemüvegeket megcsináltatni. Úgy, hogy haveri alapon ment a szemüvegcsináltatás, úgy, hogy én vittem a keretet (kissé ütött kopott, de nem flancolok, két szemüvegem van, mindig a régebbi a tartalék, ebből kiszedtem az üvegeket, ebbe jönnek az új lencsék, ettől kezdve a mostani "éles" a tartalék), tehát új keretet csak "J" kapott, így is otthagytunk több mint 50000-et a két ókulára. Luxuscikk a szemüveg, SZTK támogatás megszűnt, nem is tudom a kisnyugdíjasok mi a fenéből vesznek maguknak látókát?? Aztán családozás volt. Kipróbálandó az új admint megpróbálok berakni ide egy képet Amapoláról. Ezt már többször mutattam, ez a kedvencem, tavaly csinálta rólunk Felicián Ráckevére menet. Most megnéztem az "Előnézet"-et (a régin ilyen nem volt, ez viszont jó változás) és jééé, van dátum rajta. Hogy miért nem tette rá az elején? De minden jó, ha jó a vége, meg fogom szokni az új formátumot, folytatódik a hajónapló.

Tegnap arrébb kötöttűk kicsit Amapolát, mert csáklyával megmérve hátul a vízmélységet ipegcsakhogy megvolt ami kell. Ha kicsit lejjebb megy a vízszint máris felül a kormány, ráadásul a tapogatásból azt éreztem, hogy itt kivételesen nem tiszta iszap van a fenéken, hanem valamennyire kavicsos a meder, nem szeretném ha macerálná a kormánylapot ahogy mozog a hajó. A ráckevei hatalmas nyugalom után kifejezetten zaklatottnak érezzük a környéket, az időnkénti, hullámaikkal  billegtető motorcsónakokkal, a távolról ideszűrődő városzajjal és akkor még, Pünkösd lévén, a közmunkások hada még itt sincs a parton. Mindenesetre "J" parti virágosládáit távollétünkben arrébbpakolták és "bájdövéj" a permetezőflakonját a bekevert levéltetűirtóval ellopták. Nem nagy gond, apró kár, csak bosszantó. Mondjuk, pláne ahhoz képest, hogy tegnap délután itt volt látogatóban Petricskó Péter régi kollégám és mancsaftom feleségével Évával, na neki az autóját lopták el nemrég, pedig szuper elektronikus védelem, volt benne, szóval ehhez képest a permetező nulla a századikon, sőt minuszkár (matematikailag ne értelmezzétek ez most képes beszéd volt). Tegnap alaposan lecsutakoltam az itthagyott gumicsónakot, mert alulról rendesen bealgásodott,  belül meg tele volt esővízzel és a fákról hulló növényi szutyokkal.  Szívem szerint megválnék tőle, mert Mákvirág elég nekünk, két boci sok egy hajóra, de "J" ellenzi a dolgot, mert ha horgonyon állunk és én kimegyek a partra az egyik bocival akkor ő be van zárva ha nincs egy másik neki ott. Az persze más kérdés, hogy soha nem jön ki egyedül, inkább odatrombitál engem, hogy vigyem ki. Kipróbálok egy dolgot, illetve már ki is próbáltam, csak majd idő kell, hogy kiderüljön működik e. Miután fáradságos munkával és nem mellékesen dörzsiszivaccsal eltüntettem a már érdesre keményedett algatenyészetet a csónak fenekéről, az egészet lepasztáztam saját fejlesztésű kencével, amit bizonyos faalkatrészek kezelésére találtam ki, de ott nem vált be. Ez méhviasz terpentinnel összefőzve. Amúgy az illatáról azt gondolom, hogy azonos a valaha régenvolt Tangó pasztával, ha a nagyon öreg olvasók emlékeznek még rá. Ettől azt várom, hogy kevésbé tapad meg rajta az alga, könnyebb lesz lesikálni. Miközben csiszatoltam a feneket eszembe jutott, hogy első vízijárművemet is Tangó pasztával kezeltem, ez egy lengyel gyártmányú Neptun gumikajak volt. Akkor ezt az öregebb csónakosok (olyan 19 éves körül voltam amikor kezdő fizetéseimből összespórolt pénzemből megvásároltam a rettenetes összegbe, emlékeim szerint 5000 forintba  kerülő kajakot) tanácsára tettem. Mostanra én is egy öregebb csónakos lettem, meglátom az újrafeltalált módszer működik e.

Nézem a Mavir honlapján ( http://www.mavir.hu/web/mavir/elokozvetites1) a madarakat, Hajnal és Samu túlesve az anyakönyvezésen, immáron gyűrűvel a bal csuklójukon, gyönyörűen megtollasodtak, próbálgatják szárnyaikat, szerintem egy héten belül kiröppennek a bádogfészekből.

12:44 Hol esik, hol abbahagyja, vígasztalan az idő. Már álmosodom is. Arra volt csak jó a délelőtt, hogy végre kitaláltam a "doghouse/dodger" sátortető, védőponyva rendszer milyen lesz Amapolára. Leskicceltem, idekopizom a fényképet a vázlatról. Hogy mi lesz a továbbiakban 13 nap múlva a képek berakásával a blogba azt nem tudom, mert most kipróbáltam és az új szerkesztővel továbbra se tudok képeket berakni ebbe a naplóba. Ez a régi program egyszerű és világos, az újnál hiába kattintok a megszokott ikonra bead egy salátát ahol nem találom amit keresek. Van egy rakás "help" oldal, ahol olyan szoftveres bikkfanyelven fogalmaznak mindent, hogy egy kukkot se értek belőle. Nyilván megalázó lenne közérthetően, az egyszerű felhasználó által is érthető módon fogalmazni, még valaki képes lenne azt hinni, hogy a csinálók "közönségfilmesek" a "felhasználók uszályába" kerültek, kezd elmenni a kedvem ettől az egész blogolástól.

18:47 Délután kisütött a nap. Lemásztam a hálókabin padlója alá és megnyomtam a tönkcső zsírtöltetét. Ehhez meg kellett küzdenek a szar kínai zsírzóprésemmel, ami magára hagyva mindig a dugattyú mögé utasítja a zsírtöltetet, miközben félig van anyaggal, de a dugattyú leérve a henger fenekére nem továbbít több anyagot, csak üresben klattyog a nyomókar. Sokadszorra szétszedtem, kivakartam a zsírból a rugót és sikítóval levágtam belőle két menetet, hátha ha gyengébb lesz megszűnik a jelenség, de sok reményt nem fűzök a dologhoz. Mindenesetre alaposan megnyomattam a tönkcsövet, miközben alapjáratban forgattam a tengelyt, hogy átjárja a zsír a csapágyperselyeket. Még be se fejeztemm a decken lévő nagy satuban a zsírzópréstuningolást, máris beindult az eső, nem győztem elpakolni, ponyvát csukni. Szeszélyes évszak a május. Visszatérve a szalonba ismét futottam egy kört az új blog admin felületen...két sikertelen próbát a végén még leirtani is csak a régi formátumba visszatérve tudtam. Lehet, hogy nemsokára vége ennek a hajónaplónak?

 Reggel nyolckor elhajigáltuk a köteleket és elindultunk a lusta folyón fölfelé. Úgy látszik nekünk már az a sorsunk, hogy örökké széllel szemben hajózzunk. Lefelé viharos szél volt délről, most visszafelé, még el se indultunk, máris süvített az északi. Mindazonáltal nagyobb gond nélkül felcsattogtunk délután 2-re a régi helyünkre. Jól kifújt a szél bennünket, tulajdonképpen nem csináltam semmit, az úton majdnem végig "J" kormányzott, nagyon jól csinálta, adta az erőt ahogy kell, nem gázolta el a kompot, kikerülgette azt a rengeteg vízen úszó vackot amivel a horgászok a tuti helyeiket jelölgetik, mégis olyan fáradt vagyok, hogy még étvágyam sincs, pedig egy menet közben bekapott reggelin kívül nem került semmi táplálék a bendőmbe, de "J" pontosan ugyanígy érez. A nap és a szél megtette a magáét. Azt hittem valamiféle jó érzés vesz majd rajtam erőt, hogy "hazaérkeztünk", de inkább sajnálom, hogy otthagytuk a békés barátságos Ráckevét. Visszafelé terveztem két megállást baráti helyeken, de "CsL" nem volt lent Szigetcsépen, "M Zs" pedig nem vette fel a telefonját egész délelőtt, így megállás nélkül teljesítettük a távot. Illetve egészen pontosan volt három megállás, vagy majdnemmegállás, mert elnavigáltam magam és felültünk az iszapos fenéken (érdekes módon fentről világosan látszik melyik a főág ahol elég mély a víz, de lentről már nem ennyire egyértelmű a dolog. Emlékszem (itt a kisdunán kezdtem a vízi pályafutásomat egy lengyel Neptun összerakható gumikajakkal) volt  valaha kitűzés, meg folyamkilométer táblák, de  azt már rég elvitte az idő, meg a renszerváltás. Szóval minden a helyismereten, vagy a szerencsén múlik. Szerencsére a háromból csak egy volt ahol csak hátrában sikerült a zátonyról lekászálódni, a többi kettőn némi iszapkavarás után átcsúsztunk. "J" különösen aggódott Dunaharasztinál, ahol legalább három párhuzamos ágra szakad a folyó és nekem sikerült őt benavigálnom egy szűk csatornába. Kiguvadt szemmel meredtünk a mélységmérőre, miközben egész lassan másztunk előre de mázlink volt, mert megfordulni nem igazán lett volna hely, ha fennakadunk. Ez a szűk ág közvetlen az M0-ás hídláb előtt csatlakozott végre a főágba, én sztoikus nyugalommal viseltem a dolgot, de "J".nek aki nálam sokkal aggodalmaskodóbb, nagy kő esett le a szívéről, amikor egy éles jobbkanyarral kikerülte a hídpillért és végre megint méteresnél nagyobb mélység volt alattunk. Aztán egyszercsak itt voltunk, rákötöttünk a bójánkra és Mákvirágot letéve némi kötélhúzás után kikötöttünk a Rácz Józsi vízioktató központjának úszó vasaira.

 Hát az indulásból nem lett semmi. Reggel rendesen vonaglott Amapola a kötelei fogságában, a vizet összefüggő tarajos hullámok borították, semmi kedvem nem volt ilyen időben nekivágni a felfelé vezető útnak. Helyette besétáltunk a városba kenyérért, amit úgyis kellett volna venni az útra, csak így több időnk volt rá, nem volt muszáj biciklivel menni. Amúgyis kezdjük átvenni a hely tempóját, itt érezhetően minden kicsit komótosabb mint Pesten. A boltokban nincs tömeg, az utcákon is kevésbé kell tartani attól, hogy valami hajszolt sofőr mobiltelefonálás közben elgázol.  

Hetek óta spekulálok a soronkövetkező jelentős változtatáson. Ahhoz, hogy felálljanak az árbocok, le kell bontsam a jelenlegi ponyvasátrat ami  a cockpit és a felépítmények egy része fölött van. Eredetileg nem is gondoltam, hogy lesz a hajón ilyen, csak addig terveztem használni, amíg épül a hajó, hogy a cockpitban legyen fedett munkatér. De időközben nagyon megszerettük ezt a "verandát", nyáron a nap és az eső, télen a hó ellen véd. Namármost ha leszedem hetekre, hónapokra amíg elkészítem a vereteket, álló és futókötélzetet, szóval összehozom a riget (akinek jobban tetszik németül, a takelázst {takelage}, magyar szó nem jut rá eszembe) közben lesz jópár zuhé, ami bever a lakóterekbe. Tehát kell csinálnom egy, a jelenleginél könnyebben kezelhető takarórendszert, ami gyorsan fel-leszedhető, viharos szélnek ellenáll, olyasmi mint a "túraponyva", a jelenlegi, többszöri toldozás során evolúciós alapon kialakult nehéz alkalmatlan, nagyjából szerelhetetlen sátortető helyett. Jó lenne, ha ezt fennhagyva vitorlázni is lehetne a hajóval, ezen agyalok már régóta, de be kell lássam, hogy ez lehetetlen. Tehát lenne egy több részből álló, de freccsenővízmentesen csatolható, a jelenleginél könnyebben szerelhető takaró zippzáras ajtókkal, ami alatt működik az élettér akár fekvő, akár felállított árbocokkal,  mely vitorlás üzemben teljes egészében eltűnne, viszont akár álló, akár fekvő árbocokkal motoros üzemben fent maradna, azaz annak ellenére, hogy fent van, biztosítanom kell a zavartalan kilátást a kormányállásból. Nos ennek a könnyen kezelhető multifunkcionális kutyaólnak még szépnek is kellene lennie. Gyártom a vázlatokat, méricskélek, spekulálok, de egyelőre sehol se vagyok a dologgal.

Reggel verőfényre ébredtem, gondoltam  mégiscsak el kéne már indulni. de azért biztos ami biztos meghallgattam az időjárás jelentést, meg a neten is megnéztem  mi várható. Nagyon rosszakat mondott délutánra. Ezért elnapoltam az indulást. Hamarosan meg is jött az idő. Felváltva verték a fedélzetet a zivatarok, volt vagy négy hullám, a szél meg hol elállt, hol viharossá erősödött. Szóval jól tettem, hogy nem indultam el. Késő délutánra feltisztult az ég, elmentünk sétálni a környéken kicsit. Talán Tókert utca amiben jártunk, az egyik oldalon házak a vízparton, a másikon magas töltés. El nem tudom képzelni mi a célja a töltésnek itt ahol szabályzott a vízszint. Azon kívül, hogy kétszer kimertem az esővizet a bociból, más hasznosat nem tettem ma. Mondom, hogy érzem az esőt. Hiába volt reggel szikrázó napsütés, valami miatt majd leragadt a szemem. Hát hamarosan be is borult. Ahogy elkezdett zuhogni, máris elnyomott az álom. A fél napot átaludtam.

Nem tudom mi van a halakkal, pontosabban mitől döglenek a nagyok. A halászoknak itt van a parton a telephelyük. Persze nem halásznak már hálóval a Dunában, halivadékkal kereskednek a halastavak számára, meg gondolom  a Dunába is telepítenek. Mellettük a Vízügy telepe. valaha olyan egy brancs lehettek, mindkét cég állami vizes csapat. Most már hatalmas a különbség. A halászok szemmel láthatóan gazdagok, ők kereskedők. A Vízügy állami, közpénzből él, a káderállomány alighanem rosszul fizetett, a rendszerváltás óta közpréda a tárca, hol ide csapják, hol oda, ugye legutóbb a BM-hez. A telephely szögényös, pedig szemmel láthatóan megpróbálják rendben tartani, pláne, hogy most nyakonöntötték őket a sok mihaszna közmunkással.  De visszatérve a halakhoz. A halászok stégjénél egy nagy műanyag ladik van kikötve, ebbe szedik a haldögöket. Van benne jó pár mázsa, de nem aprók ám, hanem olyan méteresek, meg még annál is nagyobbak. Ott bűzölögnek a félig esővízzel telt ladikban tőlünk nem messze, még az a szerencse, hogy északról fúj a szél, nem ide hozza a szagot. Az esővízen kívül valamivel le is önthették, ami valamennyire megfogja a szagot, mert közelről se annyira borzasztó az illat, de holnap ha kicsit kijavul az idő azért eltűzünk innen, mert nincs kedvem megvárni amíg jobban megbuggyannak a tetemek.

. 

 Tegnap nagyjából egész nap esett az eső. Egészen pontosan zivatarok követték egymást, volt, hogy a nap is kisütött tán 10 percre aztán ismét jött a zuhé. Mondjuk májusi eső aranyat ér, de nekem a két évvel ezelőtti hasonló jutott az eszembe, amikor annyi eső volt májusban, hogy minden vetemény elrohadt a földeken. Remélem nem ismétlődik meg az idén. Ma reggel viszont hét ágról süt a nap szál fel a pára, csodás az idő. Ha így marad rekordtermés lehet gabonából és gondolom a kapásnövények is "megköszönik" ezt az időt. Most megint eszembe jut, hogy ha lenne magyar hajózás, mennyivel exportképesebb lenne a magyar búza, kukorica a Duna-Levante útvonalon. De hát ahogy Jókai írta (egészen pontosan adta valamelyik regényalakja szájába a mondatot) "szénégetőnek tőkén a szeme", hajósember mindent hajóból, hajónak, hajóval lát. Na szóval a tegnapi napot egyszerűen átlustálkodtam. Egyszer egy esőszünetben kimertem Mákvirágból a vizet, de amúgy csak heverésztem olvasgattam, még a varrnivalót se volt hangulatom elővenni. Most, hogy már egészen természeti ember lett belőlem (próbáltam erre jobb kifejezést kitalálni, de nem sikerült), az időjárás rendkívüli módon befolyásolja a hangulatomat. Ha beborul, a kedélyállapotom is borús lesz, elálmosodom és csak mélán teszek-veszek, ha kisüt a nap egyből megvidámodom és aktivitás tölt el. Ma reggel (ahogy máskor is ) egyből a madarakkal kezdtem http://www.mavir.hu/web/mavir/elokozvetites1 ahogy bekapcsoltam a gépet. A napról napra szépen fejlődő fiókák tollazata  színesedik, egyre kevesebbet  ücsörögnek a csűdjükön, fekszenek pihegve. Kezdenek kialakulni az evezőtollaik, farktollaik. Az anyjuk már sokat hagyja magukra őket. Az imént egyszercsak megjelent, egy zsákmánymadarat hozott, amiből mindhárman buzgón falatoztak. A végén mindkettőjüket falatkákkal etette a csőréből, aztán távozott, gondolom újabb zsákmány után kutatva, mert a fiókák étvágya alighanem rendkívüli. Drukkolok, hogy szarkát fogjon, ne mondjuk gólyafiókát. A szarkákra különösen mérges vagyok, mérhetetlen módon elszaporodtak és mint fészekrablók, fent a Kvassaynál gyakorlatilag az összes énekesmadarat kipusztították. Itt Ráckevén viszont még egyet se láttam, ez alighanem azért van, mert gondosabban bánnak a háztartási szeméttel, ami Budapest környékén a szarkák fő táplálákbeszerzési forrása. Gondolom ettől szaporodnak el annyira és miután a ragadozómadarak kerülik a városokat (pedig mennyi galambot zsákmányolhatnának) nincs természetes ellenségük.

18:47 Elmesélem mitől tudok a falra mászni. Amikor az én drága feleségem úgy csinál, mintha valamiben kikérné a véleményem, quasi rám bízná a döntést. De ő már rég eldöntötte. Nyugodtan csinálhatná, eszembe se jutna megkérdőjelezni a döntését, de ő "rámbízza". Én viszont, miután csacska fejemmel azt hiszem, hogy most én döntök, nem úgy döntök ahogy ő akarta. Pl. 

- Mít főzzek asdfg-t vagy yxcvb-t?

-yxcvb-t!

-De nincs itthon y,meg x, meg c, meg v...

-Akkor mi a f@szér engem kérdezel???!!

Na most is ez volt. Előszedtük a lefektetett árbocon lógó húsvéti sonka maradékát (jó nagy darabot ). "J" elvágta késsel körben én kettébefűrészeltem a csontot, lett belőle két tekintélyes darab.

-Megfőzzem mind a kettőt, vagy csak az egyiket?

-Csak az egyiket.

-De ha csak az egyiket....stb

-Akkormeg...lásd fent...

Ma délután bebújtam a gépházba és kicseréltem az összes résolajcsövet újra, amit a Mihalik Péter hozott. Alaposan átvizsgáltam mindent odalent a "bányában", ellenőriztem az irányváltóban a folyadékszintet, a tömszelence környékét, csöveket, vezetékeket. Minden a legnagyobb rendben van. Azt terveztem holnap megindulunk a folyón felfelé, de pocsék idővel riogat a meteorológia. Nem mintha bármi veszély fenyegetne bennünket időjárásilag, de szakadó esőben, viharos szélben sokkal hangulattalanabb hajózni, mint verőfényben, meg visszafelé meg akarok állni Szigetcsépen a Csikós Lacinál, félek viharban elvinném a stégjét, meg az ott tartózkodás is kellemesebb ha jó az idő.

Délelőtt villámlátogatást tettünk a piacon, mostmár tényleg csak azt veszünk ami nagyon kell, megtört a varázs, végig se lejtettünk a soron, eper, zöldborsó, paprika, paradicsom, körte volt a zsákmány.

 Összecsavaroztam a dinghy kormányszekrényét, megtoldottam ideiglenesen a gaffját, mert a folyamatos próbák, állítgatások során mindig találok hibát a vitorlán. Kezdetben volt egy csúnya redő keresztben, amit már nagyjából sikerült kihúznom, de ahhoz, hogy teljesen eltűnjön, úgy gondolom, hogy feszíteni kellene a felső csücskön, ennek viszont a gaff hossza határt szab. Ezért toldottam meg ideiglenesen egy lécdarabbal. Ha beválik, megcsinálom véglegesre a toldást. Ki is próbáltam volna, de nagyon beerősödött a szél. Vihart jósolt a rádió jégesővel, meg vendégek is jöttek, így holnapra marad a dolog. Volt még egy kemény munkánk ma. Amikor elkészültem a hajó felemelésével annakidején a parton ( az eredeti "testhelyzetből" amibe a daru lerakta, 20 centit megemeltem egy olajemelő és két hébér segítségével, valamint egy láncos flasencúggal pontosan vízszintesre állítottam), acél csövekkel alaposan kitámasztottam, hogy nehogy a fejemre essen és a dögnehéz emelőeszközöket elzéfeszteltem a hálókabin padlója alá. Nos most, hogy a jobboldali üzemanyagtankba gázolajat tankoltam, az egész hajó a korábbi keresztirányban vízszintes helyzetből kissé megdőlt jobbra. Ezért délután előszedtük a hébéreket, emelőt, flasencúgot, meg az ugyancsak ott elraktározott 5 kilós kalapácsot és áthelyeztük a szalon baloldali szofa alá, valamint a deck bal oldalán álló 25 literes melegvíztartályt is feltöltöttem, ami még téli leürített állapotban volt. Ettől mindjárt kedvezőbb testhelyzetet vett fel a hajó.

 Ma átvitorláztunk ismét az Angyali szigetre és "N S" -nél kikötve körbenéztünk a szárazföldön. A kirándulás célja körbenézni, a bennszülöttek birtokai közt akad e eladó. Erre rtcpt (régen néhányszor kommentelt itt, de azóta sok Emailt váltottunk és többször meglátogatott)  kért meg, aki kacérkodik itt vétellel. Úgy tűnik egész sereg ingatlan van, ami eladó, vagy az elhanyagolt állapotából, ahogy korábban is látszott a vízről erre lehet következtetni. Jegyzeteltünk, ma elküldöm Emailben neki. Itt látható pár kép "NS" -ről, meg az ágyújáról, világítótornyáról, házikójáról, kompjáról. Aztán visszafelé meglátogattunk egy kedves családot. Úgy kezdődött, hogy tegnap rámkiáltott egy fiatalember egy csónakból, hogy olvassa ezt a blogot és ha van kedvünk ugorjunk be a parti házukba egy kávéra. Én nem kávézom, "J" is csak ilyen hosszú soktejes nescapuccinokat iszik, de a barátkozás kedvéért benéztünk hozzájuk, olyan kedves volt az invitáció. Fiatal színészházaspár egy pici babával és nagymamával fogadtak, elbeszélgettünk hajókról, meg a világról, holnap ők jönnek hozzánk látogatóba. Megállapítottam, hogy megnyílt a ragasztásnál a Mákvirág kormányszekrénye.  Nem nagy baj, holnap össze fogom csavarozni, mert a ragasztásban nem bízom többé. Úgy tűnik ez a fajta epoxi amivel a bocit építettem, csak fához jó. Mákvirág rövid idő alatt nagyon a szívemhez nőtt, használni olyan mintha tudnék járni a vízen.

Ma ismét szép napunk volt. Reggel hápogásra mentünk ki a deckre, a szomszédos Viza oldaláról legelészi az idei réceszaporulat az algát anyai felügyelet mellett. Mondjuk a tegnapi nap kevésbé volt szép, bár szépen indult. Délelőtt kibicikliztünk a városba és végre sikerült elcsípni a szerb templomot nyitott állapotban.  Fotóztam párat odakint, (a szatelitantenna nem odabent van) bent nem szabadott, így csak itt látható amiben gyönyörködtünk. http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,63,0,0,1,0  Délután viszont szopás volt de vastagon. Mondjuk az én hibám. Ismét üzemanyagot töltöttem a hajóba, de nem vettem észre, hogy lent egy cső kiugrott, így vagy egy bő liter gázolaj beömlött a bal oldali padládába, azaz a szárazkambuzába. (kambuza tengerészül éléskamra). A délután nagyrészét kipakolással, lemosással, felitatatással, törléssel, szárítással, elpakolással töltöttük. Ma viszont délelőtt kibicikliztünk a piacra. Ezúttal vasszigorral vezettem végig "J"-t a soron, miután egy fillér se volt nála, minden pénz nálam volt, csak paradicsomot, karalábét és friss zöldborsót vettünk, szóval két kivétellel csak azt amiért mentünk. A kivétel a borsó és a karalábé volt, ezt úgy esszük nyersen mint az édességet. Délután vízre eresztettem a Mákvirágot és a gyengécske szélben elvitorláztunk "J"-vel az Angyali szigetre. Volt tengerészkollégám Németh Sanyi építkezik ott a sziget déli csücskétől úgy 200 méterre északra a keleti oldalon. Kint is voltak a birtokon Gabival a feleségével. Sanyi hozzám hasonló "utolsó mohikán" a "mindent megépítek amire szükségem van" népségből. Saját építésű kompján hordja az építőanyagot a szigetre a saját építésű dömperével. Ő az aki a valahavolt balatoni gőzgépes csendőrhajóból épített Amapola méretű hajót, ami egyelőre a kertje végében áll. Összefutott a számban a nyál, amikor megmutatta mi van a stégje tövében. Nos egy saját gyártmányú ágyú, olyasmi amit mindig szerettem volna csinálni Amapolára, csak hajóágyú kivitelben. Én egyelőre elvetettem a dolgot, de most, hogy láttam az övét, lehet, hogy mégis csinálok egyet. Aztán visszavitorláztunk Amapolára, mázlink volt, mert az egyre gyengülő, leállós szél éppen kitartott hazáig. Felhúztuk parkolóra Mákvirágot és visszavonultunk összes termeinkbe vacsorázni.

Hogy nincs végre béke ezen a qrva neten ami a felhasználás kényelmét illeti! Már régóta fenyeget a blog.hu, hogy megváltoztatja ennek a blognak a szerkesztő programját és egyfolytában hesseget az új rendszerre. Meg is próbáltam, de képtelen vagyok képeket feltölteni azon. Így mivel a régi is működött idáig, maradtam a megszokotton. De ennek 22 nap múlva vége. Úgy, hogy lehet, hogy a képeknek is vége lesz, hacsak rá nem jövök a használatra. Egyelőre maradok itt, aztán ha kifújt ez az admin rendszer, megpróbálok megküzdeni az újjal. Aztán. Tegnap a Google chrom böngésző is azt mondta, hogy nyekk és mindent újra kellett csinálni, mert azon is változtattak. A régin pl volt egy olyanom ami megakadályozta, hogy reklámok jöjjenek fel a hotmail jobb oldalán, most megont jönnek a reklámok, ezért minden lelassult. A franc bele ebbe az örökös változtatásba!

Micsoda anyag! http://www.wimp.com/puttyshock/

Azt mondja a rádió, hogy gyengül a forint. Tegnaptól viszont csökkentek az üzemanyagárak. Félő, hogy jövő héttől ismét emelkednek , most kell tankolni. Miután az üzemanyagtöltőhely itt van nem messze ezért a délelőtti program tankolás volt. A bicikliutánfutó/kézikocsiba három kanna fér bele.  Szerencsére hoztam magammal a kannáimat. A szél nem enyhült, sőt a tegnap estihez képest még erősödött is, összefüggő tarajos hullámok borították el a Dunát, a hajót is úgy rángatta, hogy egyszer ki is ugrott a cső amivel a gázolajat töltöttem, jól összefröcskölve a decket a drága anyaggal. Ilyen időben  mindig valami benti piszmogással foglalom el magam, nem kellett nagyon keresni, a tengerészzsákom alján a műbőr koptatóréteg a varrás mentén kiszakadt, azt öltögettem kint a cockpitban a dülöngélő hajón. Előjöttek a régi történetek. Merthogy ennek a műbőrnek is története van. Valaha  olyan 20 éves koromban gyerekkori jóbarátommal a Csete Bandival Bulgáriában jártunk hátizsákkal egy kölcsön sátorral. Egy hatalmas esőt kaptunk, melynek során kiderült, hogy ezt a sátrat valaki téves kötelességérzetből visszaadás előtt kimoshatta, ezzel kimosva belőle az impregnáló anyagot, mert egyetlen vízhatlan darabja volt, a fenéklap. A tetőn akadálytalanul folyt befelé a víz, de ami bejött az bent maradt! Átázott hálózsákjainkban feküdtünk egész éjjel, mindenünk csuromvíz volt, egy száraz gatyánk nem maradt. Na elhatároztam, hogy lesz egy saját sátram, ne kelljen többet a Vegyterv túristaszakosztályának ezzel a vacakjával kínlódnom. Az Iparcikk Kölcsönző Vállalat (Ki emlékszik még a reklámra? "Segít az X!") abban az időben selejtezte le a fenéklap nélküli sátrait. Megbízhatónak és vízhatlannak néztek ki, ezért vettem egyet és elhatároztam, hogy varrok neki fenéklapot. De miből?? A recicling már akkor is minden ötletem alapja volt, bár a szó még nem volt kitalálva. A Csete Bandi autószervizben dolgozott akkoriban, ahol lakatoltak egy autót, amiből a teljes belső, fehér műbőr kárpitot kibontották. Na ebből lett a sátor fenéklapja.  És a maradékából a zsákom alsó borítása. Jó pár évvel később ezzel a zsákkal hajóztam be az M/S Újpestre, első tengerjáró hajómra. Amikor megvarrtam, még fogalmam se volt, hogy ez egy tengerészzsák lesz, csak azért csináltam, hogy a következő, jugoszláviai utunkon legyen mibe rakni a cuccaimat, amit egy hordkeretre prímán felkötve lehetett cipelni. Abban az időben még nem léteztek a mai ergonomikus hátizsákok. A könnyű sziklamászó hordkeret évekig nálam volt, amíg a tulajdonosa Kovács Laci vissza nem kérte, a sátorral akárhogy is próbálok visszaemlékezni nem tudom  mi történt azután, hogy megjártuk vele baj nélkül Rovinjt. De a szép kék zsák bejárta velem a fél világot, most, hogy megvarrtam ahol felfeslett ismét olyan mint újkorában, illetve amikor később rákerült (az azóta érvénytelenné vált) felirat "HUNGARIAN MERCHANT MARINE".

Utóirat. Miközben ezeket a sorokat pötyögöm a gépen, a TV-ben a "Veréb is madár" című film megy. Van egy jelenet benne, ahol a Kabos összetör egy autót. Na azt a műroncsot éppen a Csete Bandiék csinálták, lehet, hogy pont ebből származik a fehér műbőröm? Még valami eszembe jut a filmről. Most éppen Abody Béla van a sztriptízjelenetben. Ez a ugye masszívan a "kádárdiktatúra" idején készült. Abban a mocskosban (Abody épp most küldi ki ruszkikat, miután a lány melltartóját Kabos kigombolta)! Vajh a mai szuperdemokráciában kapna egy magyar rendező állami pénzt egy filmre amiben mondjuk ilyen szinten gúnyolnák a fennálló hatalmat? Csak úgy gondolatébresztőnek.... ebben a mostaniban nem az a legrosszabb, hogy sokmindenben emlékeztet a régire, hanem az, hogy annak egy lebutított, olyan lábszagú, görcsös, sótlan, minden humort nélkülöző, földhözragadt, izzadtságszagú parlagi változata ez a nemzeti kétezertízpontnullás.

Kimentünk délelőtt a piacra. (szerda, szombat piacnap) . Igazából csak epret és kenyeret akartunk venni....alig bírtunk hazabringázni annyi volt a cucc a csomagtartón, kormánykosárban, kormányra akasztott szatyorban. (az utánfutót nem vittük, hisz nem veszünk szinte semmit...). Piszok kemény észak-északkeleti fújt, megfigyeltünk egy, az Angyali sziget környékéről rendszeresen a piacra evező nénikét aki a zöldjeit árulja ott, ahogy visszafelé küszködik széllel szemben, hogy valahogy átjusson a hídnyíláson. Nagyjából egyhelyben állt, miközben minden erejével evezett. Már jócskán itthon voltunk amikor elérte Amapolát. Kidobtam neki egy kötelet, hogy pihenjen egy kicsit, meg felajánlottam, hogy leteszem a Mákvirágot, utánakötjük a csónakjának én felevezek vele a szigetre, vagy a partra ha ott lakik, aztán visszaszáguldok vitorlával a Mákvirágon, de nem kért belőle. Aztán később kiderült, hogy a néni 5 évvel fiatalabb nálam...állandóan azt hiszem, hogy fiatal vagyok, mindíg meg kell győznöm magam, hogy alapjábavéve egy vén trotty. Ha már ott pihenkélt elbeszélgettünk, kiderült, hogy abszolút nem felel meg az emberben sablonosan kialakuló sztereotip elképzelásnek. Nem egy vidéki öregasszony aki kertjében termett dolgokkal kofázik a piacon, hanem egy ex  tolmács idegenvezető idegenforgalmista, aki tudatosan fordított hátat Budapestnek, tanult biokertésznek. Vettünk is tőle almaecetet, jól elbeszélgettünk, aztán amikor kicsit megalmult a szél, útjára bocsátottuk. A szél délutánra tovább erősödött, mostanra keményen hullámzik a víz, Amapola rendesen dülöngél. Remélem ez már a melegfront.

Hullik valami barna vacak a fákról és halmokban lepi el a hajót. Reggelente pókhálózással kell kezdenem, hacsak nem akarom, hogy a képem, meg mindenem pókhálós legyen amikor kilépek a deckre. Szóval a seprű, egész pontosan a partvis a leggyakrabban használt hajósszerszámom. Amúgy csendes napunk volt, jó nagy eső esett az elmúlt két napban, kimertem egy csomó vizet a bociból, vásároltam "J"-nek főznivalót és behoztam a hajóra a remek bringapótkocsival. Reggel 10 fok volt odakint, idebent meg csak 15, szégyenszemre begyújtottam. Merthogy  "J" azt mondta ne hordjam ki indulás előtt a hajóból a partra a maradék téli tűzifát, hátha szükség lesz rá. Így aztán elzéfeszteltem a padládába és milyen jó hogy hallgattam a feleségemre, mert most igen jól jött egy kis tűz a kályhába.

 Két év után egy éjszakát nem Amapolán hajtottam álomra a fejem, hanem szégyenszemre szárazföldön aludtam. Az történt, hogy a volt munkahelyem az egykori Átrium Hyatt, ma Sofitel szálloda 30 éves fennállása alkalmából a régi dolgozóknak emlékbuli volt a Budapest Kongresszusi Központban, másik, ugyancsak régi(az utolsó) munkahelyemen. Ezért Vasárnap délben beutaztunk Hév-vel (illetve pótlóbusszal) Budapestre. Miután este 11 óra felé távoztam a jólsikerült estéről, már szóba se jöhetett a visszajövetel Ráckevére, ezért az itthoni helyett otthon aludtam a régi ágyamban. Aztán ha már ott voltunk elmentünk szemüveget feliratni a Péterfybe, aztán megraktam a nagy tengerészzsákot ami anno bejárta velem a fél világot kimosott holmival, mert már alig volt a hajón tiszta textil és visszautaztunk a hajóra. Nemrég érkeztünk meg. Megállapítom, hogy a hatalmas zsák egy cseppet se könnyebb mint régen, amikor behajózáshoz is ugyanígy megtömtem, viszont az, hogy 40 év után ugyanúgy elbírtam vele (na jó egy kicsit jobban összeszorítottam a testnyílásaimat cipekedés közben), jó jel a kondíciómra vonatkozóan. Főleg attól tartottam, hogy visszajön a derékfájásom, amit az úszás és a dögönyözőzuhany nagyon szépen rendberakott három napja, de szerencsére semmi bajom.

Délelőtt meghallottuk a fagyisautó szignálját (aminek a szövege: "Szól anyádnak adjon pénzt!"). Kisétáltunk, de nem látszott sehol ezért "kénytelenek voltunk" bemenni a Tescoba egy Carte d' Or  somlói galuska fagyiért. Ez volt az ebédünk. Kicsit túl jól élünk mostanság, szégyellem is, meló semmi csak az élvezetek. Amikor tegnap mentünk kifelé és "B" kérdezte a Vizáról, hogy hova megyünk én meg mondtam, hogy "feredőzni", mondta is rá fejcsóválva, hogy ez már mégiscsak sok, munkaidőben, ezt már "kénytelen lesz jelenteni a felsőbbségnek". De túl a tréfán, hisz éljük a nyugdíjasok életét, tegnap volt is egy olyan érzésem, hogy micsoda igazságtalanság, hogy miközben sokan a mindennapi betevőért gályáznak keményen, mi meg csak henyélünk a forróvízben. De hát amikor szállodákban küzdöttem nap mint nap a technikával, sose jutott eszembe, hogy a vendég meg itt pöffeszkedik, sőt, nagyon helyesen azt kívántam bárcsak jönnének minél többen. Szóval a gyógyfürdő üzemeltetőknek, fagyigyártóknak is élni kell valamiből, így aztán azért nincs "akkora" lelkiismeret furdalásom.

Nagyon mondta egész nap a rádió, hogy jön a vihar. Délre jósolták, aztán délután hatra, most hét óra van, mondjuk erős a szél, de még messze van a 100km/órától amivel ijesztgettek. Mi mindenestre zéfeszteltük a paradicsompalántákat, én felhúztam felső végállásba a bocit, amit amúgy éppenhogycsak a víz fölé szoktam rendesen felemelni, átnéztünk mindent odakint, megigazítottam a köteleket, ennél többet nem tudunk tenni.

Eszembe jutott egy régi Videoton jazz fesztivál (valaha volt ilyen gyár Magyarországon! Bizony! TV-t gyártottak!) és a kedvencem.https://www.youtube.com/watch?v=yi1MTwnOKsE

Ma délelőtt biciklire ültünk és elkarikáztunk a Vellness  Hotelba, mert rendbe jött már a kikötőkötél mosáskor leégett hátunk, szerettünk volna feredőzni egyet a különféle medencékben. De csalódásunkra az egész hotelt több napra lefoglalták zártkörű rendezvényre egész hétfőig. Viszont a recepciós kislány javasolta az ugyancsak Ráckevén lévő Aqua Word szállodát és strandot, ami ráadásul itt van nem messze Amapolától. Bár most, hogy hoztuk a bringákat, egyszerűen nincs távolság, kerékpárral mindenütt percek alatt ott vagyunk. Szóval http://www.aqua-land.hu/KeP_eS_VIDEo_GALeRIA.html . Egész nap ott dagonyáztunk a különféle medencékben, buborékolósban, dögönyözősben, uszodában, szaunában. Ott is ebédeltünk, nemrég értünk haza. Vacsorázni kibicikliztünk a piactérre, a büfékocsi már piacnap előtti este kinyit, "J" ismét nem tudott ellenállni a sült tarjának, én sültkolbászt ettem. Ismét egy szép napon vagyunk túl.

Miután a tegnapi nap csütörtök volt, de a hétnek ki kell jönnie ezért ma szerda van. Legalábbis Amapolán. Csodás a reggel. Hét ágról süt a nap, egyelőre minden úszik a harmatban odakint a decken "J" még békésen alszik én rádiót hallgatok, Emailezek.

20:27 Nem nagyon ugrabugráltam a vacak derekammal, ilyenkor felveszem a széles súlyemelő övemet amit amúgy csak cipekedéshez emelgetéshez használok, ettől pár nap alatt rendbe szoktam jönni. Azért koraeste bringára kaptunk és összevissza tekeregtünk Ráckevén, a végén a Csöliben kötöttünk ki és nem tudtunk ellenállni egy-egy újabb adag mákos lütyőnek. Nem tudja valaki hol kapok Ráckevén vékony (olyan 3mm belső átmérőjű) olajálló vászonbetétes gumitcsövet? Merthogy a felfelé menő útnak nem akarok nekivágni ezekkel a résolajcsövekkel, amikből egy idefelé is eldurrant, le akarom cserélni az összeset.

Más. A neten barangolva találtam ezt. http://www.wimp.com/hawaiitimelapse/ Még ez sem az "igazi" amit a szárazföldtől messze, a fényszennyezéstől mentes tengeren, óceánon lát az ember, de már egészen jól néz ki az égbolt. Valaha a trópusi vizeken járva a MAHART cargo hajókkal, esténként hanyatt feküdtem a decken távol a gépház monoton zajától, ahol már csend volt és gyönyörködtem a látványban. Mintha egy mattfekete bársonyra szórtak volna sziporkázó gyémántport. Ahogy ott feküdtem szinte szédülés fogott el, az volt az érzésem, hogy belezuhanok az égbe a csillagok közé.

Ellógtam a napot. Délelőtt epret vettünk a piacon, aztán csak lazsáltam, enyhítő körülmény, hogy kijött a derékfájásom. Délután/este a Kisemberékkel beszélgettünk, aztán vacsoráztunk a "Csöni" vendéglőben. Hú nagyon jó kaja volt! "J" harcsapörköltet evett túrós csuszával én hagymás rostélyost és mákos lütyőt. Aki erre jár ne hagyja ki!

Csúnyán indult a nap. Egészen pontosan már a tegnap este is, mert szomorúan kellett konstatálnom, hogy a klotyókifolyó a kingstone (az a golyóscsap ami a hajófenékben van) környékén azaz a szokásos helyen eldugult. Ma reggel már hat órakor nekiálltam elhárítani a dugulást. Feltűnt, hogy mindig azt követően van ilyen gond amikor vendégeskedés van a hajón. Az "anyag" alaposabb vizsgálatát követően (a naturális részletektől eltekintek) a dugulást egy kéztörlő kendő okozta, az a fajta amit pl a repülőgépen adnak kézmosás helyetti használatra. Ez, pláne ha az öblítés nem tart elég ideig, pont alkalmas eltömíteni a csövet a kanyarban. Ki fogok tenni egy táblát az ajtóra, hogy "Semmit ne dobjon a WC-be amit előtte nem evett meg!". Aki bemegy a WC-be kap egy nylon zacskót aminek a tartalmát kijövetkor ellenőrzöm. Merthogy nem egy öröm ahogy letérdelve gyengéden állam alá veszem a WC csészét mint a hegedűművész féltett Stradiváriját és kézzel addig piszkálom a dugulást egy nagyon nehezen hozzáférhető helyen amíg egyszercsak kizuttyan a tenyerembe pár liternyi folyadékkal egyetemben. Talán ki kellett volna töltsek egy lottószelvényt....Végezve a munkával kislaugoltam a headet és kiszivattyúztam mindent. A piperetakarítást "J"-re hagytam, addig kimertem és kitörölgettem a tegnap és éjszaka beleesett esővizet a bociból. Jó sok volt benne, miután tegnap optimista módon nem raktam fel a ponyvát rá. A jól végzett munka után jóízűen megreggeliztünk és átvitorláztunk a túlpartra a Balabán szigetre. Fekete Ica régesrégi Vegyterves kolléganőm és férje Fábián Sanyi építettek ott egy remek házat. Ica tervezte (ő ugyan, akárcsak én villamos tervező volt, tehát kénytelen volt egy építésszel aláíratni az engedélyezéshez a tervét), ketten megépítették. Sok házat, komoly palotákat látni a kisduna mentén, de mindezidáig nekünk ez tetszett a legjobban. Előszöris nem megalomániás. Kis ház, egyszerű, mégis míves, de nem hivalkodó. Minden részletmegoldás kidolgozott, minőségi anyagokból gondos munkával készült. Valaha a Vegytervben sok nővel dolgoztam együtt, rajzolók, szerkesztők tervezők közt "I" volt a környéken a legokosabb, ez ezen a házon is meglátszik. A külcsínhez a belső elrendezés praktikusságával, alapos átgondoltságával, funkcionális tökéletességével illeszkedik. Minden van ami kell, ott ahol kell, semmi felesleges, pont annyi amennyi szükséges két ember életéhez. Kár, hogy a tervezőt csak telefonon tudtam megdicsérni, csak "S" volt itthon, "I" anyósát ápolja immáron 12 éve.

Elbúcsúzva "J" ült a Mákvirág kormányához és elvitorláztunk az Angyali sziget végéig megkeresni a "MP" által ajánlott lagúnát. Akármilyen ügyesen kormányzott is életem párja, a 180 fokos szélfordulók, erősödések és leállások közepette, a sziget vége felé annyira legyengült a szél, hogy leszereltünk, felraktam a motort a tükörre a kormány helyett és azzal mentünk tovább. Ennek következtében el is passzáltuk a bejáratot, ami tulajdonképpen egy csatorna ami elválasztja az Angyali szigetet a Vesszőzátony szigettől. Aztán visszafordulva csak megtaláltuk a legfeljebb 2m széles bejáratot a dúsan burjánzó gyékényes között. A bejáratnál leállítottam a motort, mert ebbe a szentélybe illetlenség lett volna bepöfögni. Evezővel hajtottam a csónakot a kacskaringós csatornán, mely egy idő után valóban lagúnaszerűen kiszélesedett. Bár több stéget, ladikot,vízre nyíló kertkaput láttunk, embernek nyoma se volt, ellenben a természet minden hangjával, békabrekegéssel, rovarzümmögéssel, madárcsicsergéssel, halak csobbanásával jelezte, hogy jelen van az élet. Két teknősbékát is láttunk napozni a torzsákon, de akármilyen csöndben is eveztem és mégcsak meg se pisszentünk, mégis ahogy közel értünk ezek a rendkívül óvatos állatok azonnal becsusszantak a vízbe. Aztán a lagúna másik vége a túlsó, a "kiságba" torkollott, ahonnan immár motort indítva szép úriasan hazaberregtünk Amapolára. Csodaszép volt, köszönjük "M P"-nek az ötletet. 

Gyomrunk korgását egy megkésett ebéddel csillapítva, majd némi szunyókálás után egy koraesti sétát téve a szomszédos Tescoba készleteink kiegészítése céljából, zártuk a végére kellemessé sikeredett napot.

Esik az eső. A legjobb alkalom, hogy szemezgessek Beho képeiből, amiket tegnap elhozott pendriveon. Kezdődött az összejövetel össznépi zöldségpucolással, csipetkehengergetéssel. Mindenki egyéni ízlése szerint csipetkézett, lettek apróbb és méretesebb tészták. 

Gazda keze hizlalja a gulyást.

Alakul a végeredmény. Persze van aki kivonja magát a közös munkából ( a feleségét bezzeg robotoltatja) és inkább elmegy vitorlázni.

A résztvevők egy része hajóval érkezett. Amapola kissé felpakolva.

Itt van minden Sün is. (Kata persze elszaladgál, de a három kicsi mindig egy 3m-es sugarú körön belül van, soha nem távolodnak el egymástól)

Egy idő után már a kanalak, a poharak és a beszélgetés neszei törik meg a csendet.

A partról szakértő (és tán elismerő...) szemek figyelik ahogy Mákvirág a gyenge szelecskében vasalgatja a habokat.

További képek kommentár nélkül. 

 

Most mondja a rádió, hogy meghalt egy magyar hegymászó, Horváth Tibor. Nem tudom, ha mondjuk a legsúlyosabb büntetés a bíróságon Himalájamegmászás lenne, nem lenne e elrettentőbb hatása mint az életfogytiglannak. De abban biztos vagyok, hogy ha valaki onnan vissza is jönne jobb ember lenne mint aki bűnözőként elindult.

Tegnap nem írtam naplót, délelőtt kicsit vitorláztam a dinghyvel, Mákvirág szépen viselkedett, elkelt a gumivirsli is, mert komoly szállökések voltak. Alighanem a folyami vitorlázás velejárója lehet, ezt még tanulnom kell, a Balatonhoz, a stabilabb szélhez szokott gyakorlatomhoz képest itt forgolódós, hirtelen szélerősödésekkel tarkított pöffös szelek vannak. Tegnap például nullás és ötös közt változott a szélerősség, 90 fokos szélfordulókkal, egyik pillanatban kreuzotam, másikban raumoltam ugyanazon a csapáson, majd hirtelen szembevágott a szél, de amire ráfordultam már megint visszaállt a korábbi irányra. Ahogy Sam Small mondja a "Repülő Yorkshirei Ember"-ben olyan "ráncigálós" volt a szél. Mindenesetre aki itt megtanul vitorlázni, azt máshol már nem éri meglepetés.  Amikor éppen száguldottam akkor élvezetes volt, de annyira idegesítő volt az örökös vacakolás, hogy hamar abbahagytam. Pont jókor, mert még kikötés közben telefonált Beho, hogy itt van már Ráckevén, navigáljam Amapolához. Letöltöttem a fenti képeket, meg még másik 300-at a pendrivejáról, keveset beszélgettünk, aztán elbúcsúztunk egymástól. Délutánra kirándulást terveztem a "MP" által javasolt lagunába Mákvirággal az Agyali szigetre, de elkezdett befelhősödni az időnként viharossá erősödő szél mellé, ezért későbbre halasztottam a dolgot. Helyette a Búza Bála ex bócmannal, volt tengerészkollégámmal beszélgettünk a Csikós Laci maradék vörösbora mellett a Vizán. "J" jókat kacagott a felelevenedő tengerésztörténeteken, se "B" se én nem vagyunk szükszavúságunkról híresek, valahogy elég volt egy szó és máris hozta a következő sztoryt. A szavak a Székely Pista új könyve kapcsán jöttek elő, ( http://bolt.hettenger.hu/?p=productsMore&iProduct=9&sName=Szavak-a-hull%E1mok-h%E1t%E1n  ) a szavak a történeteket, a történetek meg a régi kedves, vagy kevésbé kedves kollégák, cimborák emlékét elevenítették fel. Velünk hal ki ez a nyelv ahogy kihalt a magyar tengerhajózás, egyre több hír van az újabb halálozásokról, ezen szomorkodtunk a kacagások közt. Az emberek egyikének a magam nagyon szerény lehetőségeivel ezen az oldalon szeretnék most emléket állítani. Többet érdemelne, de én csak itt tudok róla megemlékezni. Ő Legyesi László volt, de ember nem hívta így, mindenkinek csak "Légy" volt. Szakács volt a valaha létező tengerjáró hajókon, méghozzá nagyon jó szakács. A hajókon mindenkinek nagyon nehéz volt  a munkája, ez alól a szakács se volt kivétel. Gyakran lehetetlen körülmények közt, nem túlságosan friss (enyhén szólva...) alapanyagokból kellett  ételt készítenie az ingerszegény monoton környezetben élő, éppenezért  gyakran ingerült, felfokozott igényű embereknek. Sokan nem tudtak megfelelni a követelményeknek és bármilyen jó szakemberek voltak is amúgy a szárazföldön, az első behajózás után búcsút kellett vegyenek a cégtől. A szakács viszont bizonyos szempontból kulcspozícióban volt, ha amúgy jól főzött és a parancsnok is megvolt vele elégedve, sokszor némi felsőbbrendűséggel kezdte kezelni a kosztosait, főleg a legénységi állományt, hiszen előbb utóbb mindenki megéhezik és valahogy a szakács kegyeire szorul. (nem véletlen, hogy Gorcsev Ivánt is szakácsnak protezsálta be Privát Elek). Nos a Légy ennek pont az ellenkezője volt. Mint egy jóságos anya üzemeltette a konyhát, nem tudtam úgy elmenni a konyha előtt, hogy  ne szólt volna ki, hogy " Elek nem vagy éhes, nem kérsz valamit?" (Elek a mindenkori elektrikus neve a hajón akárhogy is hívják egyébként) És prímán főzött, tele volt humorral, soha nem láttam se fáradtnak, se kedvetlennek, igazi jóbarát volt. Elképzelésem sincs hogy a francba volt képes például TEJSZÍNHABOT csinálni a tortára a Tengerészeti Világnapon, amikor hónapok óta nem volt friss élelem a hajón! Csak  szárazárúból, meg  fagyasztott húsokból gazdálkodhatott, de soha nem készített ehetetlen ételt. Egyidősek lehettünk, vagy tán még fiatalabb is volt nálam, mégsem él már. Drága Légy barátom Isten nyugtasson!

19:48 Egész nap esett az eső. Egyszer mentem ki a deckre esernyővel a kezemben megnézni, hogy érzik magukat a paradicsompalánták. Bizisten nőttek tegnap óta legalább három centit! De nekem semmi kedvem nem volt odakint maradni, még a lobogót se húztam fel, csak elázna a csendes, kitartó, szapora, áztató esőben. Mondjuk a paradicsom is mutatja mennyire hasznos ez a természetnek. Bár tavaly az aranyat érő májusi esőből olyan sok volt, hogy minden megrohadt, de remélhetőleg idén nem lesz így. Ha már a régi dolgok előjöttek, mai ajánlatom https://www.youtube.com/watch?v=BHcziUh64EY&feature=relmfu .