Esik az eső. A legjobb alkalom, hogy szemezgessek Beho képeiből, amiket tegnap elhozott pendriveon. Kezdődött az összejövetel össznépi zöldségpucolással, csipetkehengergetéssel. Mindenki egyéni ízlése szerint csipetkézett, lettek apróbb és méretesebb tészták. 

Gazda keze hizlalja a gulyást.

Alakul a végeredmény. Persze van aki kivonja magát a közös munkából ( a feleségét bezzeg robotoltatja) és inkább elmegy vitorlázni.

A résztvevők egy része hajóval érkezett. Amapola kissé felpakolva.

Itt van minden Sün is. (Kata persze elszaladgál, de a három kicsi mindig egy 3m-es sugarú körön belül van, soha nem távolodnak el egymástól)

Egy idő után már a kanalak, a poharak és a beszélgetés neszei törik meg a csendet.

A partról szakértő (és tán elismerő...) szemek figyelik ahogy Mákvirág a gyenge szelecskében vasalgatja a habokat.

További képek kommentár nélkül. 

 

Most mondja a rádió, hogy meghalt egy magyar hegymászó, Horváth Tibor. Nem tudom, ha mondjuk a legsúlyosabb büntetés a bíróságon Himalájamegmászás lenne, nem lenne e elrettentőbb hatása mint az életfogytiglannak. De abban biztos vagyok, hogy ha valaki onnan vissza is jönne jobb ember lenne mint aki bűnözőként elindult.

Tegnap nem írtam naplót, délelőtt kicsit vitorláztam a dinghyvel, Mákvirág szépen viselkedett, elkelt a gumivirsli is, mert komoly szállökések voltak. Alighanem a folyami vitorlázás velejárója lehet, ezt még tanulnom kell, a Balatonhoz, a stabilabb szélhez szokott gyakorlatomhoz képest itt forgolódós, hirtelen szélerősödésekkel tarkított pöffös szelek vannak. Tegnap például nullás és ötös közt változott a szélerősség, 90 fokos szélfordulókkal, egyik pillanatban kreuzotam, másikban raumoltam ugyanazon a csapáson, majd hirtelen szembevágott a szél, de amire ráfordultam már megint visszaállt a korábbi irányra. Ahogy Sam Small mondja a "Repülő Yorkshirei Ember"-ben olyan "ráncigálós" volt a szél. Mindenesetre aki itt megtanul vitorlázni, azt máshol már nem éri meglepetés.  Amikor éppen száguldottam akkor élvezetes volt, de annyira idegesítő volt az örökös vacakolás, hogy hamar abbahagytam. Pont jókor, mert még kikötés közben telefonált Beho, hogy itt van már Ráckevén, navigáljam Amapolához. Letöltöttem a fenti képeket, meg még másik 300-at a pendrivejáról, keveset beszélgettünk, aztán elbúcsúztunk egymástól. Délutánra kirándulást terveztem a "MP" által javasolt lagunába Mákvirággal az Agyali szigetre, de elkezdett befelhősödni az időnként viharossá erősödő szél mellé, ezért későbbre halasztottam a dolgot. Helyette a Búza Bála ex bócmannal, volt tengerészkollégámmal beszélgettünk a Csikós Laci maradék vörösbora mellett a Vizán. "J" jókat kacagott a felelevenedő tengerésztörténeteken, se "B" se én nem vagyunk szükszavúságunkról híresek, valahogy elég volt egy szó és máris hozta a következő sztoryt. A szavak a Székely Pista új könyve kapcsán jöttek elő, ( http://bolt.hettenger.hu/?p=productsMore&iProduct=9&sName=Szavak-a-hull%E1mok-h%E1t%E1n  ) a szavak a történeteket, a történetek meg a régi kedves, vagy kevésbé kedves kollégák, cimborák emlékét elevenítették fel. Velünk hal ki ez a nyelv ahogy kihalt a magyar tengerhajózás, egyre több hír van az újabb halálozásokról, ezen szomorkodtunk a kacagások közt. Az emberek egyikének a magam nagyon szerény lehetőségeivel ezen az oldalon szeretnék most emléket állítani. Többet érdemelne, de én csak itt tudok róla megemlékezni. Ő Legyesi László volt, de ember nem hívta így, mindenkinek csak "Légy" volt. Szakács volt a valaha létező tengerjáró hajókon, méghozzá nagyon jó szakács. A hajókon mindenkinek nagyon nehéz volt  a munkája, ez alól a szakács se volt kivétel. Gyakran lehetetlen körülmények közt, nem túlságosan friss (enyhén szólva...) alapanyagokból kellett  ételt készítenie az ingerszegény monoton környezetben élő, éppenezért  gyakran ingerült, felfokozott igényű embereknek. Sokan nem tudtak megfelelni a követelményeknek és bármilyen jó szakemberek voltak is amúgy a szárazföldön, az első behajózás után búcsút kellett vegyenek a cégtől. A szakács viszont bizonyos szempontból kulcspozícióban volt, ha amúgy jól főzött és a parancsnok is megvolt vele elégedve, sokszor némi felsőbbrendűséggel kezdte kezelni a kosztosait, főleg a legénységi állományt, hiszen előbb utóbb mindenki megéhezik és valahogy a szakács kegyeire szorul. (nem véletlen, hogy Gorcsev Ivánt is szakácsnak protezsálta be Privát Elek). Nos a Légy ennek pont az ellenkezője volt. Mint egy jóságos anya üzemeltette a konyhát, nem tudtam úgy elmenni a konyha előtt, hogy  ne szólt volna ki, hogy " Elek nem vagy éhes, nem kérsz valamit?" (Elek a mindenkori elektrikus neve a hajón akárhogy is hívják egyébként) És prímán főzött, tele volt humorral, soha nem láttam se fáradtnak, se kedvetlennek, igazi jóbarát volt. Elképzelésem sincs hogy a francba volt képes például TEJSZÍNHABOT csinálni a tortára a Tengerészeti Világnapon, amikor hónapok óta nem volt friss élelem a hajón! Csak  szárazárúból, meg  fagyasztott húsokból gazdálkodhatott, de soha nem készített ehetetlen ételt. Egyidősek lehettünk, vagy tán még fiatalabb is volt nálam, mégsem él már. Drága Légy barátom Isten nyugtasson!

19:48 Egész nap esett az eső. Egyszer mentem ki a deckre esernyővel a kezemben megnézni, hogy érzik magukat a paradicsompalánták. Bizisten nőttek tegnap óta legalább három centit! De nekem semmi kedvem nem volt odakint maradni, még a lobogót se húztam fel, csak elázna a csendes, kitartó, szapora, áztató esőben. Mondjuk a paradicsom is mutatja mennyire hasznos ez a természetnek. Bár tavaly az aranyat érő májusi esőből olyan sok volt, hogy minden megrohadt, de remélhetőleg idén nem lesz így. Ha már a régi dolgok előjöttek, mai ajánlatom https://www.youtube.com/watch?v=BHcziUh64EY&feature=relmfu .