Reggel nyolckor elhajigáltuk a köteleket és elindultunk a lusta folyón fölfelé. Úgy látszik nekünk már az a sorsunk, hogy örökké széllel szemben hajózzunk. Lefelé viharos szél volt délről, most visszafelé, még el se indultunk, máris süvített az északi. Mindazonáltal nagyobb gond nélkül felcsattogtunk délután 2-re a régi helyünkre. Jól kifújt a szél bennünket, tulajdonképpen nem csináltam semmit, az úton majdnem végig "J" kormányzott, nagyon jól csinálta, adta az erőt ahogy kell, nem gázolta el a kompot, kikerülgette azt a rengeteg vízen úszó vackot amivel a horgászok a tuti helyeiket jelölgetik, mégis olyan fáradt vagyok, hogy még étvágyam sincs, pedig egy menet közben bekapott reggelin kívül nem került semmi táplálék a bendőmbe, de "J" pontosan ugyanígy érez. A nap és a szél megtette a magáét. Azt hittem valamiféle jó érzés vesz majd rajtam erőt, hogy "hazaérkeztünk", de inkább sajnálom, hogy otthagytuk a békés barátságos Ráckevét. Visszafelé terveztem két megállást baráti helyeken, de "CsL" nem volt lent Szigetcsépen, "M Zs" pedig nem vette fel a telefonját egész délelőtt, így megállás nélkül teljesítettük a távot. Illetve egészen pontosan volt három megállás, vagy majdnemmegállás, mert elnavigáltam magam és felültünk az iszapos fenéken (érdekes módon fentről világosan látszik melyik a főág ahol elég mély a víz, de lentről már nem ennyire egyértelmű a dolog. Emlékszem (itt a kisdunán kezdtem a vízi pályafutásomat egy lengyel Neptun összerakható gumikajakkal) volt valaha kitűzés, meg folyamkilométer táblák, de azt már rég elvitte az idő, meg a renszerváltás. Szóval minden a helyismereten, vagy a szerencsén múlik. Szerencsére a háromból csak egy volt ahol csak hátrában sikerült a zátonyról lekászálódni, a többi kettőn némi iszapkavarás után átcsúsztunk. "J" különösen aggódott Dunaharasztinál, ahol legalább három párhuzamos ágra szakad a folyó és nekem sikerült őt benavigálnom egy szűk csatornába. Kiguvadt szemmel meredtünk a mélységmérőre, miközben egész lassan másztunk előre de mázlink volt, mert megfordulni nem igazán lett volna hely, ha fennakadunk. Ez a szűk ág közvetlen az M0-ás hídláb előtt csatlakozott végre a főágba, én sztoikus nyugalommal viseltem a dolgot, de "J".nek aki nálam sokkal aggodalmaskodóbb, nagy kő esett le a szívéről, amikor egy éles jobbkanyarral kikerülte a hídpillért és végre megint méteresnél nagyobb mélység volt alattunk. Aztán egyszercsak itt voltunk, rákötöttünk a bójánkra és Mákvirágot letéve némi kötélhúzás után kikötöttünk a Rácz Józsi vízioktató központjának úszó vasaira.
Szombat.
2012.05.26. 18:17 :: A Tengerész
8 komment
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mihalik Péter 2012.05.27. 08:31:59
A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2012.05.27. 08:46:51
Mihalik Péter 2012.05.28. 19:51:44
apiesze 2012.05.30. 12:22:44
De ez már nem a horgászat problémája. :o(
Mihalik Péter 2012.05.30. 18:33:39
apiesze 2012.05.31. 09:21:09
1, Várakozni
2, Ha fázik a lábam
3, Meg ha hülyének néznek
Egyre inkább hozzájuk jön a tehetetlenség, amikor lépni kellene már, de nincs hova ...
Mihalik Péter 2012.05.31. 19:23:21
Ez a projekt lassan 20 éve húzódik, volt is rá pénz, de "elkallódott". A három dolgot, meg hagyjuk: vegyél zoknit, ne várj senkire, ha időre mész,( legközelebb várjon ő Rád), hülyének meg Rajtad kívül sok millió magyart néznek.
apiesze 2012.05.31. 19:41:20
Az aláírásgyűjtés halott dolog. 2/3-al arról tárgyalnak, amiről akarnak. Lásd: oligarcha bizottság (is). Az meg végképp nem vigasztal, hogy van még hülye rajtam kívül is.
A hármasokról: úriember nem siet, nem fizet és nem csodálkozik. Ahogy a Tengerész mondaná: He-he