Egész délelőtt sportoltam. Biciklizés pótkocsival Tescoba. 6 ásványvíz, 22 liter tej. ( nem is értem, hogy bírták annakidején a biciklis riksások a Sztojkó Józsit a 120 kilójával körbehurcolni Bangkokban, nekem ez a 31 kiló is izzadást okozott a hídon felfelé). Biciklizés a csepeli piacra, eper, paprika paradicsom a csomagtartó dobozban. Biciklizés Lipóti pékhez kenyérért. Mentem pár kilométert az biztos. Délután a rácsokkal bíbelődtem. Megmondom őszintén azt gondoltam ma kész leszek, de persze megint túl derűlátó voltam. Állandóan alábecsülöm a munkát.
Szomorú hír ért a napokban. Kedves balatoni szomszédom Farkas Gyula halt meg. Velem egyidős volt. Egyre jobban felkavarnak az ilyen hírek. Anyám temetésén elhatároztam, hogy nem megyek többet temetésre, csak ha engem visznek. Biztos gyengeség, de valahogy nehezen tudom feldolgozni, hogy akiket szeretek, vagy egyszerűen csak jó ismerősök, kellemes cimborák, egyszerűen hopp...és már nincsenek. Ez a Gyula is...állandóan a fejemben van. Nagyon szeretett mesélni, néha (szerintem) kicsit nagyotmondani, de ez jól állt neki. És most TUDOM, hogy nem mond már semmit. Persze attól, hogy nem megyek temetésre, semmi nem változik, sőt a rokonoknak még tán rosszul is esik. De hát én anyámnak adok igazat, aki a leghatározottabban megtiltotta, hogy rajtam és "J"-n kívül bárki is ott legyen a temetésén. Sőt ahhoz is ragaszkodott, hogy a hamvait a szóróparcellába szórják szét. Azt mondta, hogy ha emlékszik valaki rá, akkor jó, ha nem akkor az is jó, de ne járkáljon a sírjához senki. Az hal meg akit elfelejtenek. Isten nyugtasson Gyuszi, én nem foglak elfelejteni.
Más. Tuti, hogy a szerző vitorlázó. http://www.shp.hu/hpc/userfiles/erdosvirag/a_legszebb_vers.pdf