Hajónapló

Bajba vagyok a vitorlásokkal induláskor. A szél mindig úgy fúj, hogy bő szélben kéne szerelni, szóval csak akkor tudunk vitorlákat húzni, ha kievezünk egy jódarabon a vízre és ott szélbeállva bénázunk. Aki csinálta tudja milyen macerás vitorlát  felhúzni, közbe  kormányozni, hogy ne essen le mindig a hajó, sodor a szél szomszéd horgász ordít, kormányhosszabbító beakad a csapkodó bumba, ez-az összegubancolódik, amire minden rongy fent van legalább két sebből vérzek, hátamba se kívánom. Szóval le akarok tenni horgonyra egy szerelőbóját a parttól 20 méterre, azon rövidkötéllel, akármerről fúj a szél lehet kényelmesen szerelni, aztán ha az ember végzett a kárpitok felhúzásával, minden elrendezve, bója elenged, egy laza pumpálás a kormánnyal, esetleg agy begg a fockkal és már robog is a hajó. Na horgony van, de nézem a bója árakat  http://www.maritimehajosbolt.hu/termek/kikotoboja-hosszu-szaru-m60lh-fenddhpm60lh  na ne.... Volt valamikor még egy rozsdamentes 25 literes szódásballonom, milyen jó lenne az most, de elajándékoztam. Nincs valakinek egy olyan régi vas kikötőbójája a sufniban amit nem használ? 

10:48 Esik az eső és kifejezetten hűvös van. Idebent lehet csak matatni, J szülőpátyolgatásra ment Pestre, egyedül vagyok, elfoglalom magam. Belefogtam a régi diák digitalizálásának problémájába. Tegnap óta okosodtam, hála az internetnek. Ugye volt a kérdés, hogy mekkora felbontású digitalizáló kütyü kell ahhoz, hogy képernyőn lehessen nézegetni a régi diaképet anélkül, hogy a kép zavaróan "pixeles" legyen. Ez egy nagyon fontos kérdés, mert hatalmas az árkülönbség a készülékek közt, nyilván ha valaki postert akar csinálni diáról annak kell a nagy felbontás, viszont nekem felesleges. Tehát a kérdés, hogy az olcsóbb 1800 dpi-s vajh megfelel e. Abban igaza van P-nek Ausztráliában, hogy ha lehet kerülöm a felesleges szellemi erőfeszítéseket. Amit egyből megértek az rendben van, de ha sokat kell agyalni valamin, keresem a kibúvót.( ő pont az ellenkezője, állandóan tréningezi az agyát, meglátjuk ki fog előbb beleesni az öregkori elhülyülésbe) Most is ez volt. Elsőre elkezdtem számolgatni a dpi-ket pixeleket, aztán inkább erre jutottam. Itt van ez a nagyon jó minőségű monitor. http://www.arukereso.hu/monitor-c3126/asus/pg278q-p244674623/#termek-leiras ennek a felbontása 2560 x 1440 képpont. Aztán van a legolcsóbb szkenner  http://www.arukereso.hu/szkenner-c3110/rollei/df-s-100-se-r20605-p51040499/#termek-leiras, aminek a felbontása 2520x1680. Gyakorlatilag a kettő fedi egymást, ergo nekem ennél jobb szkennerre nincs szükségem. Már csak az a kérdés hogy lehet ennél az árnál egy nagyságrenddel olcsóbban hozzájutni?

12:32 Egy kicsit belenéztem a régi képekbe. Egyenlítői keresztelő az M/S Petőfin. A keresztelendő személy immáron átesett az orvosi vizsgálaton, a pribékek és a kalóz  Neptun isten elé viszik aki dönt a további sorsáról. Lábánál a sellő, a terített asztalnál Lambert Lajos captain, mettette a pincér

Orvosi vizsgálat, a doktor a WC pumpa sztetoszkóppal nemcsak meghallgatja a tüdő helyes működését, hanem mindjárt köpölyözést is alkalmaz. Ehhez persze gyógykenőcsökkel be is kell kenni a vizsgált személyt, Lux Gabi rádióskambuzer úton lévő feleségét.

Sajnos nagyon beteg, műteni kell.

Itt jelen sorok íróját kezelik hajnövesztővel. Hogy jobban hasson a szer, a kalóz karddal való hasi beavatkozással segít, a páciens hiányolja az érzéstelenítést mert ordít.

Ez már a végső eljárás, a kard kissé erősen nyomja a gégefőt, 50 év után is emlékszem nem nagyon kaptam levegőt, Neptun meg a szigonyával erősen fenyegeti a férfiasságomat, a cél a minél nagyobb adomány (karton sörök, égetett szeszek) kicsikarása..

Na ennyit a nosztalgiából, a digitalizálás módja egyszerű volt, falra kivetítve és kézből lefényképezve, persze ez nem egy túl jó eljárás. (most nézem a tűzultószekrényen a feliratot némely diát fordítva raktam be a gépbe.)

Bolond idő van. Pár napja még a hőségtől szenvedtünk, most meg két napja vissza kellett venni a hosszúnadrágot. Idén rövid volt a nyár, hűvös van időnként szemerkél az eső, tisztára ősz van. Ma végre befejeztem ezt a két bigyót amivel napok óta megszakításokkal vacakolok.

A Sam-on nem akarok semmit változtatni. Megtehetném, hogy a 470-esen ezt-azt  leegyszerűsítek, olyasmit ami versenyhajó volta miatt jóval komplikáltabb rajta, mint egy strandvitorláson. Hiszen soha nem fogok vele versenyezni, ahhoz kicsit öregecske, de különösen én vagyok öreg  hozzá. Más nem is hiányozna az XXL-es egómnak, mint hogy a húszévesek elkenjék a számat. Mindazonáltal a hajón minden úgy fog működni mint eredetileg, marad a sok komplikált kötél, veret, madzag öregkori elhülyülést késleltetni. Ez a két, sínen mozgó csúszka a fockshot behúzópontjának térbeli állításához való. Korábban is látszott, hogy az eredeti veret át lett alakítva, alighanem letört a ponthegesztett rész róla és egy-egy, eredetileg másra való, ide átalakított bújtató fül lett rácsavarozva. Na a bal oldali behúzópont megadta magát amikor a  feltámadó viharos szélben egy szál fokkal dicstelen módon pucoltunk a sólyához F-el. Jó sokat vacakoltam ezekkel a mikrobigyókkal, mire sikerült megoldanom.

Más. Van egy rakás régi diaképem,negatívom, még ifjúkoromból, szeretném őket digitalizálni, ne vesszen el az emlék. De egy profi célkészülék nagyon drága ( pl http://www.conrad.hu/conrad.php?name=Products&pid=374155 ), nincs valakinek ötlete valami jó barkácsmegoldásra? Már felvettem a kapcsolatot KAMA3-zal, olvasómmal, neki volt egy korábbi kísérlete http://villamvadasz.hu/diafilm_szkenneles_hazilag , még tökéletesíti, ha van valakinek további ötlete szívesen hallgatom.

Ha már kommenteltetek és ránéztem elolvasni a blogra, írok pár sort, bár nincs semmi érdekes. Tegnapelőtt este 19:10-kor kitört a szélvihar. Földig hajoltak a vastag ágak, a szomorúfűz vékony ágai meg vízszintesen lobogtak. Pillanat alatt feltarajosodott a víz, na mondom mi lehet Balatonon?! (lett is ahogy hallom ketten fulladtak vízbe). Itt nekem semmi gondot nem okozott a 10-es idő, a horgonyaim beásták magukat alighanem méternél mélyebbre a két év alatt, de másnap néztem a híradóban sokhelyütt hatalmas fák dőltek ki sokan maradtak villany nélkül, mert leszakadtak a vezetékek. Rámtört a lustaság, leálltam a munkákkal, olvasgatok, lehet ha megjön az ihletem nekiállok írni a régi időkről, pl anyám énekelt gyerekkoromban mindig valamit a háztartási munkák közben. Most eszembe jutott egy dal, amit tőle hallottam, az apropó egy olvasómtól Feritől ma kapott felvétel https://www.youtube.com/watch?v=EOtkcS1oe_4. Ott voltunk a felvételén a teljes jazztörténeti sorozatnak a Benkóékkal, akkoriban még a Novotel- Budapest Kongresszusi Központban voltam műszaki góré, volt saját páholyom a stúdiószinten. Na szóval ennek a dallamára énekelte anyám anno a bökslágert:

"Fogsz majd még sírni, Doktor Schneider Tamás

Ki kofferba tetted Nagy Máriát

Megbánta régen, de elítélték már

Sírva fog menni, a bitófa alá."

Rajtam kívül emlékszik még rá valaki?

Vagy erre? 

"Lédererné, mi van a kosárba'

Kudelkának a feje, keze lába."

Ezek mind egykori híres bűnügyek, feldarabolós gyilkosságok voltak amikből a kabaréban kuplékat csináltak. Hát nem volt TV, se internet, rádió se nagyon, valami kellett. Viszont (rajtam kívül) van még valaki aki munka közben énekelni szokott?

Reggel kis friss szellő lengedezett, F boldogan jött, mert tegnap megígértem, hogy kimegyünk a "Sam"-mal. ( Így magyarosan, tehát nem "Szem".) A véremben van a nevek rövidítése, Ezért hívom a Cikkcakk Cilit is "Cí"-nek, írásban meg mindenkit csak egy kezdőbetűvel. Sam Small nagyon jó hajónév, de néven nevezni hosszú, Sam lesz a mindenkori "megszólítás", akárcsak ifjúkori társaságombéli cimboránknak aki Schamschula volt (később az Antall kormány közlekedési minisztere), de csak Sam-nak hívtuk. Na amire vízretettük elállt a szél. Kikötés, ebéd, alvás, aztán megjött a szél, de villámlással és dörgéssel, ki kellett szedni a hajót, igaz itt nincs viharjelzés mint a Balatonon, de hülye azért nem vagyok. Mondjuk aztán nem lett semmi az ijesztő előjelekből, de lehetett volna. A híradóban láttam ahogy Budapestet elkapta a zivatar. Ma is piszok meleg volt, a sikertelen vitorlázási kísérleteket jókora fürdéssel zártam le, de igazából a víz se frissít, megmértem, 32,5 fok volt a vízhőmérséklet a stég lábánál. Akik nem ilyen szerencsés körülmények közt laknak és élnek mint mi, nem is tudom hogy bírják, pl emlékszem amikor még panelban laktam mennyit szenvedtünk, pedig akkor még nem is voltak ilyen hosszan tartó és ennyire meleg nyári időszakok.

A bagoly vagy szerelmes, vagy neki is melege van, egyfolytában víjjog odakint. Hálistennek nem vagyunk babonásak, a régiek ilyenkor amikor szólt a "halálmadár", állítólag besz@rtak.

Nem sok minden megy ebben a melegben. Tegnap is vagy egy órát ültünk a vízben, de már az is csak addig hűsít valamit amíg az ember nyakig benne van, a víz is van vagy 30 fok meleg. A parti fűzfáról a macskabagoly figyeli a lubickolásunkat.

Annyira beleolvad a környezetébe, hogy én nem is vettem észre, J hiába mutogatta hol van. Csak amikor lefényképezte akkor láttam meg. Ma hőség ide, perzselő nap oda, legyőztem a lustaságomat és nekiálltam összerakni "Sam Small"-t a 470-est. Aki azt gondolja, hogy az olyan egyszerű dolog, vagy nálam jobban ért hozzá, vagy sehogyse. A "Tequilához" képest amin van két shot, két fall, egy forstág és két vantni, ezen vagy az ötszöröse, egy olimpiai versenyhajón mindent jobbról, balról, elölről, hátulról kell tudni állítani. Két dolog segített, Kristóf telefonon amikor valamiben elakadtam( tőle hoztam el a hajót) és azok a fényképek, amiket hazahozatal után frissen csináltam mielőtt a javításokhoz leszedtem azokat a köteleket amik útban voltak. Estére a helyére került minden.

"Szerencsére" volt segítségem. Miközben a forstág és a fock első alsó csücskét találgattam az orrverethez hogy jönnek össze, valaki megfogja a fock túloldaláról a kezem. Na ő volt, a nyughatatlan kíváncsi, aki ezután leheveredett és közelről figyelte minden mozdulatomat. Este amikor már valamelyest csökkent a napsütés, átmentem F-ért, hogy kipróbálja hogy tetszik a lógás a trapézon (egyelőre nem tetszett neki, aggódva vékonyollotta a drótot). Máriával a mamájával találkozva (miközben Jenőt az emut próbáltuk az új gazdájához terelni) mondtam, viszem a lányát felakasztani a trapézra. Kicsit aggódva nézett rám.

Reggel orvoshoz kellett menjek, mert elfogyott a vérnyomásgyógyszerem, napok óta csak feleket szedtem, hogy kitartson máig. Ezzel együtt 120 a vérnyomásom, így maradok a fél tablettáknál, ha ennyi is elég. Nyáron a melegtől megtágulnak az erek, csökken a nyomás. Az orvos a szűk keresztmetszet Ráckevén, mázlim volt, hogy egy óra alatt megúsztam, vagy meggyógyult a nép, vagy szabadságon vannak, nem érnek rá orvoshoz menni, csak öten voltak előttem. Tegnap úgy tűnik túl sokat lubickoltam, megsütötte kicsit a vállam a nap, ma inkább idebent hűsölök, mert ebben a hőségben semmi kedvem kint olvadozni felöltözve. Valami kevés szél van, de még vitorlázni sincs ingerenciám, ahogy kinyitom az ajtót, mintha szaunába lépnék.

Hehe. Fentieket olyan délután három után írtam és magamat igazolandó kitekintettem az ablakon, hogy hát úgyse lehet vitorlázni, hisz áll a levegő. De ehelyett a szomszéd diófája rendesen integetett. Na lesétáltam a vízhez, kiváló friss szél borzolta a Dunát és pont előttem lubickolt F. Na mondom  hívd a Zolit (Vereckei Zoli Flóra mamájának a férje és már régen bejelentkezett, hogy szeretné kipróbálni a vitorlázást.) ! Visszajöttem, PC kikapcs. ing, sapka fel és indulás. Látom F bikiniben búsong a stégen "Hát te?" " Hát kiderült azon szomorkodik, azt hiszi, hogy ő nem jöhet hanem csak a Zoli. Ó gyerek, hát mindketten jöttök! Eszembe se jutott, hogy azt hiszi le van cserélve. Na boldogan rohant öltözni. Olyan jó szél volt, hogy kifejezetten jól jött Z 80 kilója kiülni a hajót. Jót vitorláztunk, utána meg fröccsöztünk Zoliéknál. A végén egész jólsikerült nap lett ez a mai. Közbe megjöttek a balatoni képek.

Nos igen július 15. az azt jelenti, hogy délután fél hatkor lesz 70 éve, hogy megszülettem.

Mindazonáltal reggelre narancslé.

Pető Vili a kapitány.Chilkó EdeKara LaciSzevassz Pista! Franc gondolta volna hogy egyszer szobor lesz belőled. Amikor a Holovits Gyuróval 25-ösöztetek jobban tetszettél.

Fürdővonta.

Isten veled Balaton!

Reggel nekiálltunk lánccal kihinarazni a stég előtti vizet, hogy ne legyen olyan utálatos dolog a fürdőlétráról kiúszni. Na ez elég is volt a munkából mára. Annyira meleg a víz, hogy a délelőtt további részét a vízben töltöttük, így egészen elviselhető a hőség. Nincs különbség szemre víztisztaság vonatkozásában a Balaton és az RSD közt, legalábbis ilyenkor amikor zárva vannak a zsilipek és áll a víz. Szóval eltalicskáztam a partra száradni egy nagy kupac hínárt, aztán csak lebegtünk és beszélgettünk a különféle Polifoam darabjainkon henteregve, amik az Amapola matrac szabászatból maradtak. Én még csúszdáztam is párat  E vízbecsobbantós csúszdáján, de a csajok ( J és F) olyan beszariak, hogy nem mertek lecsúszni, egyedül meg unalmas.  Hiába, küzdelmes a nyugdíjas élet. :)

Valakit kerestem és ez okból ránéztem a Facebook oldalamra. Tejézusmária, egy rakás üzenet, szülinapi jókívánság, még tavalyról is amiket nem is olvastam. Ezúton kérek elnézést mindenkitől, de a Facebookon gyakorlatilag véletlenből vagyok fent, nem járok oda, nem olvasom és nem figyelem, ha valaki bármit küld, ír, azt a vilmosbartyikkukachotmailpontcom-ra (azért írom így, mert nem szeretnék a címeket figyelő automatáktól reklámokat kapni) tegye, mert az energiáimat a Facebook figyelése, a rengeteg haszontalan, automatikusan továbbított izével meghaladja. Itt köszönöm meg mindenkinek mind kommentben, mind a Facebookon küldött jókívánságait (a tavalyiakat is, lám használtak, hisz még mindig élek), KÖSZÖNÖM SZÉPEN!

A lányomnak egy új bőrfestési eljárást dolgoztam ki, most azt tesztelem, hogy az izzadtságot mennyire bírja. Sima víz nem oldja, ha estére a homlokom nem lesz tőle barnább mint amilyen korábban volt a naptól, akkor jól működik a festék.

Mindenféle nehézségeim támadtak a tengelykapcsolat összeállításánál. Nagyon rossz helyre kerültek az újfajta összeállítás során a csavarok, amiket korábban volt hely bedugdosni, behajtani, most éppen útban voltak dolgok. Egy újabb nap ráment az összerakásra.  Aztán csak úgy megnyugtatásképpen megtapogattam a másik generátor ékszíját, hogy elég feszes e, hát leesett az állam, teljesen laza volt.  Miközben gond nélkül ment a töltés motorüzemben. Elsőre nem is jöttem rá, hogy tudott így lelazulni, utána feszíteni se tudtam. Kiszereltem az egészet, ezek mindig utálatos dolgok, az ember szűk helyen szenved beszorulva, minden csupa olajos kosz, mindig más szerszám kell, mint ami kéznél van, kimászni, cipőt cserélni, megkeresni, visszamászni, végül amikor kitettem asztalra látom a problémát az ékszíjtárcsa ami két homorú lemez közte távtartóval, anyával összeszorítva szétesett, az alu távtartó megkopott, elforogtak a lemezek, oválisra kopott a luk a közepükön, az egész primitív sz@rt kizárt, hogy a Bosch így csinálta volna gyárilag, vagy ha igen hát szégyelljék magukat! Na mi a fenét csináljak? Már nagyon szeretnék túl lenni ezen a gépészkedésen. Tegnap csináltam egy ilyen quasi "esztergát" és egy blokkhoz korábban készített 70 mm átmérőjű csigából csináltam új ékszíjtárcsát.

Nem volt könnyű. "Esztergáltam"a Danamidot  sauberral, favésővel, reszelővel, esztergakéssel,smirglivel, sikítóval. Tegnap ebédre úgy meguntam, hogy inkább elmentünk F-el vitorlázni a Tequilával. Na a Sam -et is össze kéne már raknom, mert a Tequila csak korlátolt vízterület behajózását teszi lehetővé, dél felé az árboc nem fér át az Árpád híd alatt (ne is kérdezzétek, szerencsére gyanakodtam, hogy nem férek át, a múltkor kipróbáltam, óvatosan lobogtatva odacsorogtam a hídhoz, de épp nem fértem át, viszont olyan kevés hiányzott, hogy a szél egy kicsit nyomott a hajón és a legalacsonyabb szélső, "I" gerenda alatt ahogy megdőltünk átcsúszott a top, viszont ott már felállt a hajó és se té, se tova, árboc beszúrva felfelé a gerendák közé. Szerencsére épp jött a Klára nevű sétahajó, leengedtem a grószt, kiadtam neki a fallt, meghúzta és így megdöntve a hajót kicsusszantunk), észak felé meg belógnak az Angyali sziget felett átfeszített 400 kV-os távvezetékek, ha abba beakad az árboc akkor ott égünk szénné. Közvetlen a lacházi oldal mellett, ahol közel áll a magas oszlop még meg mertem kockáztatni az áthaladást, de úgy 500 méterre jön a következő, ahol a parttól messzebb áll az oszlop, a víz felett már jócskán belóg, na onnan sietve visszafordultam. De a 470-es árboca jóval alacsonyabb azzal átférek, így tágabb lesz a világ.

Juhhééé! Megjött a vihar. 16:20-kor még csak beszürkült az ég,

E csúszdája amin tegnap délután suttyantunk a vízbe, már egyedül árválkodik

Aztán 16:28-kor megjött a szél is. Jól meglendítette Amapolát és pillanatok alatt tarajozott a víz is.Hempereg a nád

röpködnek a fűzfaágak.

A kezdeti messziről jövő puffogások határozott elnyújtott dörgéssé erősödnek, az esőből még csak néhány óriáscsepp érkezett, de lesz itt még keményebb is ahogy szagolom az időt. De hát mindig ilyen viharral szokott megtörni Balatonon is a hosszan tartó melegfront. Ajaj, most megpróbáltam megnyitni az Aigner Szilárd oldalát az eumet.hu-t nem jön semmi, a Google se működik, alighanem a netet is elfújta a szél. Egyelőre ide tudok írni, kérdés menteni hagyja e?

2015, 07. 09. 8:16 Hát nem hagyta. Miközben szirénázó autó hangját hallottam (mentő, tűzoltó, rendőr?) a messzeségből, amint rákattintottam a "mentés"-re azonnal kiírta, hogy "ez az oldal nem elérhető". Elvitte a cica, akarom mondani a szél a netet, meg majdnem mindent ami az UPC kábelből jön. Mi még jól jártunk, ahhoz képest ami mint hallom Budapesten történt, ahol sok minden más is elszállt a széllel, esővel. J-nek viszont mázlija van, valamilyen csoda folytán bár se net, se telefon, se digitális TV vétel nem volt, az analóg adások amiket a konyhai TV a UPC kábelről vesz jöttek, így meg tudta nézni a "Szulejmán"-t, mert ha az nem sikerült volna tán bele is betegszik az én drágám.

https://www.youtube.com/watch?v=-0cNwThWF1w Legjobb 08-nál a kislány a "de most mér nem megyünk" szöveggel. Valami politológushallgató lehet ezzel a nagy ésszel.

Tegnap reggel felkerekedtem, átcsónakáztam a túlpartra és felHÉVeztem Budapestre. Kellettek a spéci csavarok, meg tartalék ékszíjak, csupa olyan holmi amit itt nem kapok meg. Mondjuk alighanem az év legmelegebb napjainak egyikét választottam ki a bevásárlásra, de annyira nem izgatott a dolog, aránylag jól bírom a meleget, annakidején se volt bajom a trópusokon. A nagyszilárdságú csavarokat a Faborynál  http://www.fabory.com/hu/ szoktam venni, nem a legolcsóbbak, de eddig mindig volt amit kerestem, ellentétben a kommersz csavarboltokkal, ahol alacsonyabbak az árak, de csak az van amiből naponta fogy 100 kiló. Na megyek a Frangepán utcai boltba, már messziről gyanús a portál, ajaj, ezek megszűntek. Szerencsére cédula az ajtón, "Elköltöztünk a Fáy utca 4-be, nyitás július 5-én." remek, az pont ma van, a Fáy meg egy sarok ide. A dologhoz hozzá tartozik, hogy itt születtem és nőttem fel, a Frangepán u. 53-ban, itt tényleg minden követ ismerek, egészen pontosan ismertem, merthogy Angyalföld alaposan átalakult. Pl a Frangepán Váci út sarkon a gyógyszertár még a régi, de hol van már a "Nejlon Büfé" becenevű talponfekvő vele szemben, hivatalos nevén mittudomén hányas számú italbolt, ahol a Dagály strandra jövet menet felszívtuk a málnaszörpünket gyerekként, helyén sokemeletes irodaház üvegfala fényeskedik, persze felirattal "Office to let", mint szinte minden irodaházon amit a nagy építkezési bumm idején sebtében felhúzott a "karvalytőke". Na Faborynál csavarvásárlás kipipálva, irány a UNIX nevű autós áruház ékszíj ügyben. Hát ez aztán majdnem az édes szülőotthon, a Frangepán 55-ben van, egy fal választja el attól a házmesterlakástól amibe születtem. Régen kenyérgyár volt itt, a Petneházy utcában volt a bejárata, de a Frangepán utcáig nyúlt el. Nagy szerencse, talán az életem is ezen a kenyérgyáron múlott. (Kicsit mesélek nem baj? Azt hiszem ennek a történetnek egyes részleteit már meséltem.) Apám sofőr volt, anyám a Vadas testvérek Petneházy utcai harisnyagyárában dolgozott 12 éves korától. 1931-ben házasodtak össze és akkor kezdett kicsit kiegyenesedni az életük amikor már ketten kerestek és telt saját albérletre, ami azokban az időkben nem egy lakást jelentett, csak egy szobát, de gyakran csak egy ágyat valakinél a konyhában. Aztán jöttek a zsidótörvények, a Vadas testvérek zsidók voltak, méghozzá pesszimista zsidók, bezárták a gyárat és elmentek az országból, anyám munka nélkül maradt. Ráadásul várható volt, hogy apámat behívják katonának. Na kapóra jött, hogy a Frangepán utcában optimista zsidók bérházat építettek, oda kerestek házmestert, anyám jelentkezett és miután apám biciklijének eladása után megvolt a pénz az állás elnyeréséhez a kaucióra, odaköltöztek a házmesterlakásba. Aztán apámat behívták frontszolgálatra, üzemanyag-szállító tartálykocsikat vezetett, csak őket támadták a repülőgépek, el lehet képzelni, párezer liter benzinnel, gázolajjal furikázni golyózáporban, a századából, kevesen maradtak életben, már Budapest határánál verték őket  a szovjet csapatok, amikor az utolsónak megmaradt rangidős, egy zászlós adott mindenkinek egy nyílt parancsot, mindnyájan felültek egy teherautóra és ki-ki hazament a családjához, az utolsó eldobta az autót. Így jutott haza apám az akkor már velem várandós anyámhoz, a háborúnak az én szempontomból megvolt az az előnye, hogy amikor már közel volt a front apám néha hazajuthatott, valamikor október közepén sikerülhetett az a majdnemcsoda, hogy 14 évi házasság után megfogantam, talán korábban túl sűrűn próbálkoztak. Mindenesetre amikor '44 karácsonyakor bemondta a rádió, hogy a szovjet csapatok gyűrűje bezárult Budapest körül, anyám és testvére, az én nagynéném, a "Nene" aki második anyám lett, szomorúan konstatálták, hogy tán soha nem látják viszont apámat, aki ezek után vagy meghal a fronton, vagy fogságba esik. Hatalmas volt az öröm, amikor kisvártatva csengetnek és az ajtóban apám áll egy zsák sárgaborsóval a hóna alatt. Aztán jött az ostrom, a közeli Rákosrendező vasúti csomópontot porrá bombázták a környező proliházakkal együtt, és a mellettünk lévő kenyérgyár is célpont lett a magas kéményével, rá is dőlt az udvarunkra, de szerencsére nem ütött agyon senkit. Amikor vége lett egy-egy légitámadásnak, apám szánkóra rakta a fel nem robbant bombákat és kihúzta a szembe lévő bulgárkertészet fagyott placcára, ott mégis kisebb volt a veszélyük, mint bent a ház udvarán. Aztán jöttek a ruszkik és itt volt a mázlink a kenyérgyárral. Ahogy anyám mesélte, a harcoló alakulatokkal nem volt baj. Rohantak mint akiket űznek és mint akik űznek, csak annyit kérdeztek "nyemcí?" és ha hallották, hogy nincs német mentek tovább. Hanem utánuk jött a ráérős fosztogatók, erőszakoskodók serege. De a hadsereget etetni kellett és azonnal betelepült a kenyérgyárba a tábori pékség, a parancsnokuk egy Alexander nevű fehérorosz őrnagy volt, civilben tanár, nem engedett semmiféle erőszakoskodást a területen, amihez, miután a kerítést a kémény kidöntötte szervesen mi is hozzátartoztunk. Őrség volt és kegyetlen fegyelem. Anyám mesélte, hogy agyonlőttek egy szőke taknyos kiskatonát nemi erőszakért, sajnálta a gyereket, mert ahogy mondta akin rajtakapták, annak már olyan mindegy volt, akkora qrva volt, hogy eggyel több vagy kevesebb már igazán nem számított. Így úszta meg apám a "málenkíj robotot is", aki nem tudja mi az, az utcán szedték össze a ruszkik akit értek egy kis munkára és sokan közülük Szibériában végezték. Otthon nem bántották, el meg nem járt sehova amíg a viszonyok nem stabilizálódtak valamennyire. Szóval így volt mindig kenyerünk, igaz más nem nagyon, de a kenyér nagy szó volt akkoriban. De '56-ban is amikor kilométeres sor kígyózott a kenyérgyár előtt, csak odatámasztottunk egy létrát a kerítéshez, meglobogtatott apám egy tízest és máris jött a kenyér. Hát ennyit az ékszíjboltról.  Sajnos csak egy volt a kívánatos méretből, helyettesítő volt ugyan de sokkal drágább, gondoltam majd máshol kapok. A Váci út felé sétálva mégegyszer megálltam szülőházam kapuja előtt, csak egy ismerős név volt a kaputelefonon, gondolkoztam rajta, hogy becsöngetek, de aztán mégse tettem. Amúgyis minden olyan kicsi lett. A ház, az udvar, ami gyermeki szememben oly hatalmas volt. Igaz összenyílt a szomszéd, Petneházy utcai ház udvarával, a közös udvaron kötélverők dolgoztak annakidején, ősi technikával sodorva, hatalmas kövekkel lesúlyozva a kocsit ami úgy ment előre, vonszolva a vastag munkadarab által, ahogy az rövidült a sodrástól, közben a munkások szappanozták, igazították a pászmákat. Tőlük tanultam 4 évesen hegyeseket köpni, fontos dolgok ezek egy ifjú ember életében. 4 éves voltam amikor átkiabált a kettővel arrébb álló ház udvarából a Csete Bandi, valami olyasmit, hogy "Hé te fiú akarsz játszani?" Hát azóta is ő a "legjobb jóbarátom", ahogy a Foresr Gump-ban mondja Tom Hanks. Az ő házukba is benéztem, ha jól emlékszem Üteg u. 53., na az nem változott semmit, csak a disznóól tűnt el az udvarról, de a lakásnak az ajtaja, az udvarra kilógó hozzáragasztott hálószoba ugyanúgy néz ki, mint amikor ők laktak benne, meg az öreg Schatz bácsi aki mindig veszekedett ha zajongtunk. Váci útra kiérve már csak az emléke van meg a régi gyáraknak, gyerekkoromban itt három műszakban folyt a termelés, ma főleg iroda és lakóházak állnak az út mentén, erre jártunk ki pecázni az "öbölbe" ami később már felnőtt koromra a Foka  (Folyamszabályzó és Kavicskotró Vállalat) anyakikötője lett, itt dübörögtek a gépek a Csavargyár utcában, amik valóban csavarokat mángoroltak, az aprószemű műhelyablakok kitört lyukain keresztül itt csodáltuk gyermeki szemünkkel a gépek munkáját. Ma barkácsáruház van a helyén. Metróra szálltam, az Árpád híd (Sztálin hídként adták át, kisgyerekként gyalogoltam át rajta valamikor az 50-es évek hajnalán a Margit szigeti nyári táborba mezitláb az iskolai csapattal, hamar meggyűlöltem a tábort, mert csak egy vízcsap működött a nyári hőségben és a nagyobb gyerekek minket kicsiket elvertek tőle, ahogy egy gyerekközösségben felügyelet híján azonnal működni kezd a "legyek ura" szindróma.) hídfőjéig, elsétáltam a 13 ház, egykori proletárfellegvár (ez meg a "hétház") előtt. Még ott van a Váci út 100 alatti könyvesbolt, a portál se változott semmit, itt vettük át az általános iskolai könyvcsomagokat. Srévizavé az egykori "Magyar Acél" törött csarnokablaki homályoskodnak a déli verőfényben, valaha itt dolgozott a Csete Bandi papája , hát most szemmel láthatóan senki nem dolgozik benne. Sajnos a neten kinézett ékszíjboltban nincs megfelelő méret. Sebaj, egy tartalékom van, ebben a hőségben elég ennyi a vásárlásból. Irány Buda, a lányomnál ebédelek a Bimbó úton, beszélgetünk, mindig öröm a találkozás, nézem a gyönyörű bőrmunkáit https://www.facebook.com/titileather és vidul a szívem. Aztán eszembe jut, hogy van nekem egy technikumi osztálytársam, aki valaha a Moszva téren a Start autósboltot vitte, igaz ő már nem dolgozik ott, de hátha van ékszíj ami nekem kell. Irány a Moszkva, akarom mondani Széll Kálmán tér, (olyan vagyok mint a Schreiber néni, "Tudod fiam, a Horthy Miklós körtéren", mondta valamikor a '60-as évek hajnalán) na ez hiba volt. Egyrészt nincs se Moszkva, Se Széll Kálmán tér, egy bombatölcsér van és fix, illetve mozgó ketrecek amikben poroszkál a nép. Aztán nincs Start autósbolt se , úgy tűnik amióta a Lambert Miki elment nyugdíjba a boltot felszámolták. Eszembe jut, hogy van egy autósbolt a Fehérvári úton, szintén UNIX, talán van a kívánatos ékszíjból egy darabjuk, a 61-es villamos ugye innen indul valahonnan, visz a Móricz Zsigára (mint tudjuk S nénitől Horthy Miklós körtér, na még nem, de lehet hamarosan kiderül, hogy Móricz Zsigmond kriptokommunista volt, elvégre tiltakozott a zsidótörvények ellen, szóval egyre gyanúsabb, vannak itt még távlatok), onnan tudok menni a Fehérvári útra a 47-essel. De hol a 61-es megállója?? Az alagút amin kijárt a Moszkváról, betemetve, a térről csak metróval és 6-os villamossal lehet menekülni, azt se egyszerűen. Mint szennyvíz a kanálisba örvénylik befelé a tömeg a metró ideiglenes lefolyójába, egy megálló a Déli pályaudvar, tán itt mégiscsak fel tudok szállni a 61-esre. Majdnem. Megálló van, van csodás kijelző tábla is, mutatja, hogy 3 perc múlva itt a villamosom...2 perc, egy perc, villog a kiírás, de ha csak nem láthatatlan szerelvények közlekednek errefelé, nem látok villamost. Aztán eltűnik a felirat, most a 69-es villog, de az se jön. Aztán még várok vagy 10 percet, a tábla szorgalmasan jelzi az érkező villamosokat, de a jelzésen kívül más nem történik. Közbe az üres járdasziget lassan megtelik magamfajta utazni vágyókkal és mire bő negyed óra múlva megérkezik a 61-es immáron percre pontosan a sokadik jelzés szerint, feltuszkolódunk vagy százan, a már tömött szerelvényre. Hát ez azért a kinti 40 fok árnyékbanhoz mérten is mély ütés. Dögbűz emberbűz a kies Ráckevén elszoktam a rámtapadó izzadt testektől. És ami a legrosszabb, amire kiérek a bolthoz éppen bezárt.  Felszállok az Etele-Fehérvári sarkán az 1-es villamosra, amit végre kihoztak idáig, leszállok a vágóhídnál, még fél óra s a ráckevei hévre szállok,70 perc vonatozás, kis gyaloglás, majd csónakozás  haza, J a stégen vár, már aggódott hol voltam ilyen sokáig, hát leginkább gyerekkorom kihűlt és leaszfaltozott lábnyomain lépkedtem egy keveset.

Reggel korán kezdtem, hogy még a nagy meleg előtt (harmadfokú hőségriasztás van ha jól tudom) befejezzem a gépházban amit tudok. helyreraktam az irányváltót, összekapcsoltam a hajócsavar-tengellyel, rögzítettem a tolócsapágyat amit ilyenkor oldani kell, hogy a szét- és összeszereléshez hátra tudjam tolni a víz felé a tengelyt. Ami előny az új tengelykapcsoló rendszerben, hogy immáron egy tengelygenerátor  ékszíjcseréhez nem kell az egész kihajtást szétszedni, elég azt a hat csavart bontani ami a képen bal oldalon látható flansnit összeköti a párjával, ami eltolható a bordás tengelyen, így megnyílik az átjáró a két karima közt, de azért holnap veszek két tartalék ékszíjat és azokat is felfűzöm a tengelyre tartaléknak, alaposan kikötve, nehogy hozzáérjen valami forgóalkatrészhez. Na ilyenkor jól beborítom magam olajos kosszal, súrolópor, folyékony szappan és körömkefe a megoldás. Délelőtt nem is volt kedvem egyébhez, csak hűsöltem a házban. Ha már itt tarok, kifogástalan a ház hőszigetelése. Ebben a rekord melegben is hűvös van idebent.  A tornácon meg kellemesen lengedezik a szél, a déli oldalt teljesen leárnyékolja, a homlokzathoz hozzá se fér a nap amikor ilyen magasan jár. Egyszerűen tökéleteset alkottam. Délután az ebéd utáni alvásból ébredve kellemes könnyű szél fújdogált odakint, megpróbáltam J-t rávenni egy kis vitorlázásra, de nem volt kedve kimenni a napra, így az ilyesmire mindig kapható F-et hívtam, remek volt a vitorlázás, egyáltalán nem éreztünk a kellemes brízben semmit a hőségből. F-re rábíztam a kormányzást, egész ügyesen, és ami legalább ilyen fontos hatalmas lelkesedéssel csinálta.

Asztalon összeállt a rugalmas tengelykapcsoló, ami összeköti a Mercedes motor lendkeréktárcsát az irányváltó bordás tengelyét befogadó tárcsás tengelykapcsoló féllel. 

A jobb oldali nagy átmérőjű tárcsa csatlakozik a lendkerékhez, a bal oldali kisebb egy másik, vele szimmetrikus kialakításúhoz, e kettő közt volt korábban a Lada Hardy tárcsa, ami egyrészt mostanra funkcióját vesztette ( helyette van a Periflex gumitömlős tengelykapcsoló középen), másrészt most már hely se lenne neki.

Kicsit aggódtam a nagyobbik tárcsa és a motor lendkerék furatai vajh hogy fognak illeszkedni, de ma délután beszereltem és tökéletesen passzol a helyére. Pontos munkát végzett aki csinálta (nagy szerencsém van Rezsővel, Isten éltesse még további 93 évig! {sajnos nem fogja}, az ő barátjának műhelyében végezték a tökéletes gépmunkát és a furatkiosztást) és ezek szerint nekem is sikerült a szorongatott helyen jól levenni a furatkör átmérőjét. A beszerelés nem volt kínszenvedésmentes, baromi meleg van, csak egyben tudtam berakni, még asztalon se volt egyszerű összeszerelni. Pl gondba voltam a gumitömlő peremeit szorító csavarok meghúzásával. Ha túlhúzom kenődik a gumi, ha meg nem eléggé akkor esetleg megcsúszik a szorító karima alatt. Az irka szerint 24 Nm-el kell meghúzni őket körbe, de a nyomatékkulcs sehogy se fér be a tárcsák és a csavarfejek közé. Találtam a kacatok közt egy 85 centis csövet ami ráment a villáskulcs végére, lemértem 2,8 kg búvárólmot megpróbáltam a kezemmel memorizálni mekkora súlyerő ez és megpróbáltam ezzel az erővel meghúzni. ( a 24 Nm az jó közelítéssel 2,4 mKg forgató nyomaték,  ami 0,85 méteren 2,8 kg ) Volt valamikor egy apai örökség rugós mérlegem, az remek lett volna, de azt alighanem sikerült bebetonoznom a ház alá, mert utoljára akkor találkoztam vele amikor az első próba adag betonhoz mértem be a cementet és azóta nem láttam. Aztán azt tapasztaltam, hogy a  ez a 24 Newtonméter az nagyjából az a nyomaték amit a rövid villáskulccsal kajakra képes vagyok kifejteni még bőven innen a besz@ráshatáron, így aztán nem vacakoltam csővel súllyal, hanem ezzel a precíziós módszerrel átlóban körbe meghúztam a csavarokat. Ma bekínlódtam az egészet a helyére (rohadt jó lett volna még egy kéz, mert dög nehéz, kettővel kellett tartani, eggyel meg berakni az első csavart a lendkerékbe, miután egy tüskével lukra  piszkáltam, mindezt görnyedve nagyjából fejjel lefelé hányáshatáron, de J miután leadogatta gépházba a szerszámokat pánikszerűen elmenekült a melegből) beindítottam a motort, működik, csak el kell menjek új, nagyszilárdságú (12,9-es) M 8-as csavarokért mert a régiekben nem bízom. Ezek fogják hozzá a nagy átmérőjű tárcsát a lendkerékhez. Azokat a csavarokat amik régen a Hardy tárcsát fogták át újrahasznosítottam, tovább metszettem a menetet rajtuk és a hosszukat levágtam 50 mm -re. Ez se volt nagyon könnyű, ezek is 12,9-es szívós csavarok, beleizzadtam amíg rámetszettem mindegyikre még vagy 30 mm menetet, szerencsére majdnem új a metszőm, egy kopottal aligha boldogultam volna, így is szorul rajta az anya, de legalább nem fog lepörögni, bár kontraanyával azért biztosítom.

Vendégek jöttek tegnap. Három technikumi osztálytársam, Ede, Laci és Vili látogattak meg. A motorcsónak Edéé a hárosi öbölben van az anyakikötője, délután egy körül érkeztek szerény stégünkhöz.A délutáni program az volt, hogy kölcsönvettük E négyszemélyes  kenuját és végigeveztük a Balabán csatornát. A gyönyörű vadregényes  vizivilág, madarak, teknősbékák, fejünk felett összeboruló lombok szépségét már korábban megénekeltem, nem ismétlem magamat. Innen kievezve a főágra a városparti sétányhoz vezényeltem a csapatot egy kései ebédre Imre pecsenyesütögető kocsijához, ő már a piacnapok (szerda és szombat) előtti nap délutánjától működik  piaczárásig. Jóllakva elballagtunk még fagyizni, aztán hazaeveztünk. Szerintem remek program volt, bár nem mindenki volt annyira oda az evezésért, bizony ezek a velem egyidős fiúk mintha egy kicsit megfáradtak volna. Pedig még biciklitúrára is gondoltam, de látva az evezés nehézségeit meg se említettem a dolgot, még valaki itt kap nekem infarktust. Ma délelőtt piacoztunk,
na ide Ede motorosával mentünk,

ennek nagyobb sikere volt mint a tegnapi kenuzásnak. Itt azért bebizonyosodott, hogy van a  csapatnak igazi erőssége, nevezetesen a kocsmázás, mint a mellékelt színes ábra mutatja mindjárt megvidámodtak az arcok amint asztalhoz ültünk.

Bevallom őszintén augusztusban lesz két éve, hogy itt lakunk, de most ültem be ide először, akárcsak a másik, ugyancsak a piac forgatagában megbúvó  röviditalos büfékocsi könyöklőpultját is most először támasztottam, mindezidáig elmentem mellette, az se tűnt fel, hogy ott van. Nem vagyok absztinens, de nekem már az egyik tengerész kollégám is azt mondta 40 éve, hogy "ahogy te nem iszol az már nem normális", hát ez azóta se változott. Na visszamotorozva Amapolához a későntáplálkozók reggeliztek (én már reggel 6-ra túl voltam rajta, most csak pár utófalatot tettem magamba, oly szívesen kínáltak a reggelizők) L-nek internet kellett, ebben segítettem, aztán a tegnapi evezés tapasztalatain okulva inkább Ede motorosával mentünk kirándulni az Angyali és a Vesszőzátony sziget közti lagúnába. A lagúnában vigyázni kell, a víz alatti dús növényzet, tuskók miatt csak evezővel lehet hajtani a csónakot, tekintettel a szeniorokra Judittal ketten eveztünk.

Mind a Balabán csatorna mind ez a lagúna gyönyörű,

az az egy baj van vele, hogy itt van egy köpésre Budapesttől, nem flanc idejönni, ha valaki ilyesmit akar látni inkább vesz repülőjegyet és kiugrik Amazóniába egymillióért, az azért mégis más, nem irtják a szúnyogokat mint itt. Hát mi kénytelenek vagyunk ezzel beérni. Mindent összevetve szerintem nagyszerű két nap volt, az osztálytársak is azt mondták, remélem őszintén gondolták, mindenesetre ha jövőre is jönnek, az evezést már nem fogom erőltetni.

Sietve csináltam kiülőgurtnikat a Tequilába, mivel csak egy volt benne, az is olyan foszladozott, hogy nem mertem volna beleakasztani a lábamat. Merthogy ezt a szappantartót erősebb szélben enélkül, hacsak nem akarunk hátrafelé a vízbe bukfencezni, nem lehet kiülni, semmibe nem lehet beakasztani a lábat, még a svertkaszni se áll ki a fenékből, mint mondjuk a kalóznál, hogy a peremébe lehessen lábujjal kapaszkodni. A gurtni selejt tűzoltótömlőből készült, mint annyi más heveder (pl a rudazatok felfüggesztése a tornácon) az utóbbi időben, na ez biztos nem fog elszakadni a súlyunktól.Na sietek takarítani Amapolára, ma hajóval jönnek vendégeim és nem akarok előttük szégyenkezni amilyen kosz van a hajón, bevallom egész télen nem takarítottam.

Felállítottuk az árbocot, aztán összeraktam amit kellett. Nem a legtökéletesebbek a hajón a dolgok, pl. fogok csinálni majd hozzá egy komplett új kormányt, mert a jelenlegivel nagyon nem értek egyet (és most kivételesen nem a Fideszkormányra gondolok, bár az helyett is csinálnék egy újat). J beszedett valami fertőzést, köhög, fuldoklik, lázong, szerencsére már kifelé jön belőle, de vitorlázni azért még nem érezte magát elég fittnek, így csak F-el mentem, még sose vitorlázott, de nagyon tetszett neki a dolog.

Amúgy érzem, hogy fáj imitt amott. Mondom J-nek nézzen már rám oda ahova nem látok, mert amikor F nem ért rá én másztam be a 470-es (Sam Small) orrkamrájába és E húzta be kintről a popszegecseket. És hát beszorultam a lukba, ahova F kényelmesen (na jó aránylag gond nélkül) tudott ki-be csúszkálni. De úgy beszorultam, hogy vagy 6-8 percig tartott amíg valahogy kiűzdöttem magam. Na hát ennek a nyoma ami fáj. Ilyesmi van többhelyütt is rajtam.

Volt három nap rossz idő. Úgy volt, hogy három technikumi osztálytársam jön látogatóba kedden hajóval, de az egyiküknek begyulladt a térde, így egy héttel megcsúsztattuk a programot. És milyen jól tettük! Az apropó persze sajnálatos, de ha nem maradt volna el a látogatás, a tervezett szabadtéri, vízi programok helyett a házban kuksolhattunk volna, mert szinte végig esett, szemerkélt, kisütött, beborult, megint esett. Úgy lehűlt a levegő, hogy három éjszaka is begyújtottam a hajón a kályhába. Na nem valami nagy tűzre tessék gondolni, csak a famunka himi-humi hulladékából amolyan gyorstűzre, de nagyon jól esett a reggelig kitartó langymeleg. Szégyenszemre amikor kint sertepertéltem az esőszünetekben, még a jégergatyát is felvettem a vékony vászon munkásnadrág alá. Ma dél felé kisütött a nap és egyből melegebb lett vagy öt fokkal, mindjárt kellemesebb a kinti munka. Merthogy lett még egy hajó amin lehet munkálkodni! Az úgy volt, hogy a  Rácz Józsi jóbarátnak volt egy hajós oktató iskolája. ( http://www.deckpartner.hu/)  De amióta két éve felemelték az összes hatósági árat csak támolygott a vállalkozás, eladta a motorost, a Tequila nevű vitorlás meg ott árválkodott a parton. Na olvasta, hogy kis vitorlást keresek, nekem adta a Tequilát. csak úgy ingyen. Ilyen barátaim vannak nekem. Tegnapelőtt  E a Baylinerrel jött haza Ráckevére a Filatorigátnál lévő egyes számú telephelyéről, megrakodva vasakkal, a Kvassaynál mellé vettük a Tequilát és hazabrummogtunk vele. Kicsit töprengtem bevalljam e a szégyent ami történt, de hát ez egy napló, elmondom. Szóval meg se fordult a fejemben, hogy az árboccal ne férnénk át a hidak alatt. És nem fértünk át. A Gubacsi OK, de aztán jött a csőhíd amin tán az ivóvíz megy Csepel szigetre. Békésen ballagunk, egyszercsak egy hatalmas csattanás, kidőlt az alu árboc. Szerencsére nagy baj nem történt, semmi nem tört, szakadt, a forstagban szétcsúszott egy nipli és az árboctalpban elnyíródott három popszegecs. Az árboc (jó furkó darab semmi kúposítás, nem is ártott meg neki a havaria) tetején a karcból tudtam rekonstruálni, hogy olyan 10 centivel kellett volna alacsonyabb vízállás, hogy átférjünk. Szerencsére Csepel ivóvízellátása nem került veszélybe. :) Hát ma kitataroztam az árbocot, holnap felállítom és ki is fogom próbálni a hajót. Aztán a " Sam " is be lesz üzemelve, mert azon is megvan az a legfontosabb pár dolog ami kellett, hogy ki lehessen próbálni, csak azt kicsit komplikáltabb összerakni, mert mondjuk tízszer annyi madzag van rajta mint a Tequilán, ugye az egyik egy olimpiai versenyhajó, a másik egy végtelenül egyszerű daysailer. Lassan olyan vagyok ezzel a rengeteg vizijárművel mint Onassis.

Beleragadtam hitványtanító Mars könyvébe, az esős órákban azt olvastam, Déry Tibor "felelet"-ének első kötetét tettem kicsit félre a kellemes lektűr kedvéért.

Mondjuk igazság szerint már szerda, mert elmúlt hat perccel éjfél. Ellógtam a mai napot. Egész nap esett az eső, csak annyi időre dugtam ki az orrom, amikor kicsit elállt és gyorsan elbringáztam kenyérért. Mit lehet ilyen időben csinálni? C tudja.

Mai ajánlatom https://www.youtube.com/watch?v=z_ms_Eo4GxQ

Betömtem a kompaszok helyét és négy réteg rovingszövettel, epoxigyantával belamináltam a repedéseket ahol az oldalsó légszekrények a fenékkel találkoznak. Reggelre megkötött a gyanta, átcsiszoltam, az első réteg glettelés után így néznek ki a javítások. Miután kitapogattam a légszekrény ablakán keresztül a repedést, elvetettem azt a megoldást amit az eladó javasolt, hogy belülről javítsam a hibát. Egyrészt nem lehet tisztességesen hozzáférni, másrészt egy korábbi gányolt javítás miatt egyik oldalon hozzáférhetetlen a hibahely.

Remélem, hogy ez volt az a két hely ahol a víz bement az oldalsó kamrákba. Hogy az elsőbe hol ment be arra nincs igazán elképzelésem, pedig ma még egyszer beküldtem F-et előre a lukba, én lámpával világítottam az oldalsó kamrákból, hogy meglátja e a fényt átvilágítani valami résen, de semmit nem találtunk. Pár helyen találtunk korábbi leszerelt veretek nyomán csavarfuratokat, ezeket gondosan betömtem, kijavítottam Epokittel ahol a gelcoat felszakadozott, ennél nagyobb javításokat idén nem tervezek, a cél, hogy minél előbb vitorlázni tudjunk a 470-essel. És itt jött el az ideje, hogy felhagyjak ezzel a "négyhetvenezéssel", az én fogalmaim szerint minden vizijárműnek nevet kell adni ( nem úgy mint Ervin akinek csak névtelen hajói vannak), igaz még keresztelőt nem tartottunk, de a neve Sam Small ( a yorkshirei ember, Eric Knight regényhőse, akivel mindenféle olyan csodálatos dolgok történnek mint senki mással) lesz, szóval mostantól "Sam". Miközben ezeket a sorokat írom J behozott a kertből egy vendéget.Egyáltalában nem fél a kis gyereksün, kifejezetten érdeklődve tekintget körbe. Egy gyors fotó aztán mehet vissza a kertbe. Tegnap ilyet is láttam.Szegénynek nem tudom az egyik lába hol sérülhetett meg.

Bár az időjárás nem kedvez a szabadtéri hajóbütykölésnek azért nekifogtam. Rajta a ponyva a hajón, ha elkezd esni betakarom, ha eláll kitakarom. Elsőre nekiálltam kibányászni a törött illetve kiakadt rózsájú kompaszt jobb és bal oldalon a deck elején. Természetesen ez se ment egyszerűen, körbe forogtak a csavarok, "hálistennek" anyás csavarokkal lettek felrakva, az anyák persze elforogtak, be kellett bújni az első légkamrába rátartani a 7-es dugókulcsot. De ha bebújok (ott kezdődött a baj, hogy igazából be se férek) nem tudom kívülről tekerni a csavarhúzót. Szóval vannak dolgok amik nem mennek egyedül. Szerencsére van nekem kifejezetten karcsú segítségem, F-et hajszoltam bele a melóba, szegénykém megkínlódott vele, mert valami rejtélyes módon az anyákra lazán rálamináltak, gondolom a tájolókat a gyártás során akkor rakták be amikor a deck még külön volt az aljától, aztán ráterítettek az egészre egy paplant amikor összelaminálták a kettőt. Szóval az anyákat először ki kellett faragni a műanyagból amiben azért nem voltak olyan fixen benne, hogy ne forogjanak el ezzel lehetetlenné téve a csavarok kihajtását a deck felől. Három dolog látszott amint nekikezdtem. 1. Az összes légkamrában víz volt illetve még van is. Szóval bemegy valahogy, de ki nem jön.  2. A laminálás csak kívülről szép, belülről egy trágya az egész, vannak helyek ahol gyűrögetni lehet a felső szövetréteget, elkeverték a gyantát, ragad most is, nem keményedett ki a fene tudja hány évtized alatt se. 3. A korábbi használók minden erőfeszítése eredménytelen volt az orrkamra vízmentessé tételére, a kompaszok körbesziloplasztozása, ragasztgatása különösen céltalan volt ebből a szempontból, ugyanis ezek alaposan bele voltak ragasztva csavarozva a deckbe, a víz rajtuk nem tud átmenni, ha bele is megy a víz a szélrózsa házába, onnan nincs út befelé mert egy zárt fazék az egész. Ergo valahol máshol jut be a víz az első rekeszbe. Hogy hol? Meg kell fejteni a rejtvényt!

Ezt a képet Beho kedvéért raktam be, ő Jenő, jött engem meglátogatni pár napja, Behoék Lujzával barátkoztak elmondása szerint, ő majdnem ugyanilyen, csak mi tudjuk őket egymástól megkülönböztetni.

Ma meglátogattam öreg barátomat Rezsőt, erős váram ő nekem, vannak kapcsolatai gépműhely ügyben ( a Budapest Kongresszusi Központ pincéjében lévő titkos műhelyemet miután nyugdíjba mentem utódaim felszámolták, esztergástul, marógépestül, nincs már hol fusiznom szerszámgépmunkát ). Amapola propulziójának legújabb variációja a tönkrement IFA kuplungtárcsa és Lada Hardy tárcsa tengelykapcsolat helyett egy Periflex gumitömlős tengelykapcsoló, az ehhez való alkatrészeket kell megesztergálni. Tegnap este lerajzoltam a végleges kialakítást, a vasakat becsomagoltam és felgumipókoltam egy banyatank csővázra, ezzel mentem Rezsőhöz ma reggel. Rezső 93 éves múlt, a járása már nem a régi, de kőkeményen kivezetett Kőbányára, háromszori átszállással és vagy 1 km gyaloglással, melynek során csak kétszer álltunk meg szusszanni és csak a biztonság kedvéért karolt belém, egyáltalán nem kellett támogassam. Szóval ebben az a lényeg, hogy én nem vagyok gazdag abban az értelemben amit ezen érteni szoktak, de mégis van ami többet ér a gazdagságnál, hogy nekem ilyen barátaim vannak! Hogy mindig van aki segítsen, ha szükségem van rá. Szóval otthagytam a vasakat egy olyan helyen ahol megvan a felkészültség rá, hogy furatos tárcsából kiálló reteszhornyos tengelycsonkok legyenek belőlük. Visszafelé Gazsi a műhely gazdája előzékenyen elsofírotzott bennünket a volt Zalka Máté térig (azt hiszem most Liget tér), így R-nek nem kellett végiggyalogolni a hepehupáson. Miután hazakísértem R-t elhoztam a Boronkay műhelyből a körfűrésztárcsámat amit két hete vittem fel élezni és ebéd után néztem. Csábító volt a Fehérvári úti piac rétesboltja, de mivel bőven volt időm a hazabusz indulásáig és sokat emlegettük a Bábel művek Pléhcsárdáját Zuglóban, mondom régen ettem szalontüdőt, benézek oda. Hát csalódás ért. Egyrészt a korábban kifejezetten gemütlich hely ahol volt idő nyugodtan elbeszélgetni Istvánnal a minden(tjobban)tudó főnökkel, az utóbbi időkben valami főkóstoló látogatása és az ezzel kapcsolatos hírverés nyomán úgy tűnik felkapott hely lett, már ahogy közelítettem meglepődve láttam, hogy az utcán kanyarog az éhes várakozók hosszú sora. Utálok sorba állni, azért már nem az '50-es '60-as években élünk amikor ez természetes volt. Aztán nézem az étlapot szalontüdő az nincs, van viszont cordon bleu, stílusosan "Gordon blő"-nek írva, na az nem az amiért ide eljöttem. Másik amit itt szoktam előszeretettel vásárolni, a rántott csirkemáj, na az se volt. És mintha az árak se a régiek lennének...  Szóval retro ide, nosztalgia oda, hátat fordítottam a "hely"-nek aminek szemmel láthatóan megártott a publicity. Felszálltam a 69-es villamosra, hogy a valamikor Vadászkert, ma Trófea vendéglő előtt leszállva és átballagva a Hungária körútra első munkahelyem, a Vegyterv előtt átszálljak az 1-eas villamosra ami majd a Népligetbe visz ahonnan a Ráckevére menő busz indul. Vegyterv persze már régóta nincs, ahogy vegyipar is csak alig, de elégedetten láttam, hogy a korábban szépen felújított 12 emeletes épület mellett a hatemeletest (melynek harmadik emeletén dolgoztam tizenkét és fél évet, J-t is itt ismertem meg) is gyönyörűen rendbe hozták, új homlokzat, minden nyílászáró cserélve, kíváncsi vagyok mi lesz itt. Kicsit elácsorogtam a Hungária Egressy sarkon, álltam és felnéztem az épületre ugyanúgy, ahogy több mint fél évszázada 1963 július 15.-én  a 18. születés- és egyben első munkanapomon. A szembesarkon annakidején Közért volt, most kínai gyorsbüfé lett, nem retro, nem bádog, nem talponálló kispiszkos, hanem csak olyan szép tiszta, udvarias olcsó és lehet kezet mosni folyékony szappannal, működik a kézszárító és a klotyóban van papír és kényelmes asztalok, székek és a kislány szépen beszél magyarul, vigyorog amikor kínaiul köszönök, a kaja meg finom volt. Mit mondjak, mostanában van ez a megélhetésikormánybevándorlótáblamizéria, én ezt tenném ki: "Ha Magyarországon élsz tanulj az idejövő kínaiaktól!" 

Hazatérve miután pótoltam az ebéd utáni alvást befejeztem a sólyakocsit.

Új kerekek, új támaszok Polifoammal beragasztva, aztán J-vel ráraktuk a 470-est és behúztuk az utcáról, holnap nekiállok a reparálásának.

Elfogyott a szalontüdő :-( . Ja ti nem is tudjátok, pénteken Behoék voltak nálunk villámlátogatáson és Laci hozott kifejezetten nekem főzött szalontüdőt zsemlegombóccal. Három ebédre futotta (nekem, J ránézni se hajlandó). Pont olyan volt mint amilyet boldogult anyám főzött. Ehhez hozzá tartozik, hogy J ki nem állhatja az ecetszagot, kijelentette, hogy bármit hajlandó főzni, de szalontüdőt akkor se, ha az életem függ tőle.

Végre kész ez az átok csónakponyva. Három napom ment rá! Most hogy dolgozzon így az ember ha egyesek megágyaznak maguknak a munkadarabon?!

Így nem lesz tele állandóan esővízzel. A szélébe nagyobbacska kavicsokat varrtam nehezéknek, remélhetőleg így nem tudja a szél felpenderíteni.

Ahhoz, hogy az utcáról behozzam a 470-est meg kell javítanom a sólyakocsiját. Én boldogtalan azt gondoltam, hogy mindössze egy defektes kereket kell rajta kicserélni. de hát semmi sem olyan egyszerű, mint ahogy az ember gondolja. A a rozsdás jószágot látva alaposan nekikészültem szerszámokkal, hogy leszedjem a rossz kereket, de meglepve tapasztaltam, hogy a 14-es anyákat kézzel (!!) könnyedén le tudom csavarni. A gumis 5000-ért cserélte volna a külsőt és a belsőt, de a neten találtam  ugyanilyen kereket, párban árulják molnárkocsi kerék néven, házhoz szállítva 24 órával a megrendelés után 5250Ft volt a két darab, ráadásul nem a csúszó műanyag hüvelyes, hanem a tűgörgős. Nem szívesen csinálok negatív reklámot a hajósboltoknak, merthogy ők is a barátaim közé tartoznak, de ugyanez a kerék(na jó ott sólyakocsi keréknek hívják) az egyiküknél darabja 7900. (és ebben nincs benne a szállítás)  Na ma hogy végre vízretettük a munkacsónakot, mondom kicserélem a kerekeket. Alighanem rájöttem miért volt olyan könnyű leszedni az anyákat, a tengelyekről hiányoztak a perselyek, alighanem valaki erről a kocsiról begyűjtött alkatrészekkel javított fel egy másikat. Nem haragszom rá érte, ennyiért kocsi nélkül is megvettem volna a hajót. Mázlim volt, volt itthon megfelelő méretű csövem, igaz alumínium, nem acél mint az eredeti, de időnként megzsírozva 20-30 évet ez is ki fog bírni. Ha már nekifogtam, mondom kicserélem az elkorhadt billegő támasztó tappancsokat is, na itt lett nehéz a dolog, alumínium alkatrészek állnak olyan zártszelvény fészekben amiből nem tud kifolyni a víz, mert a feneke zárt. Kész galvánelem. Egyrészt a vas lemezesen szétrozsdált, másrészt az alu tuskóba úgy belerohadtak az M10-es csavarok, hogy oldáskor az anyák és a csavarfejek leszakadtak, középen bent maradt a csavarok szára. Szerencsére Ervinnek volt vas csöve hasonló átmérővel, holnap ebből csinálom meg ami most alumíniumból van. További szerencse, hogy volt 40X40-es zártszelvényem, így a rozsdás csukló fészkeket is lesikítóztam és újat hegesztettem fel a kereszttartóra. Így lesz a fél órás kerékcseréből (jóesetben) egy napos munka. Megtehettem volna (volt is rá ingerenciám, mert már nagyon szeretném a hajót bütykölni), hogy hagyom a fenébe a régi tákolmányt, csak a kerekeket cserélem ki, de ha már hozzányúlok legyen rendesen megcsinálva rajta minden és akkor ebben az életemben már nem kell vele többé foglalkozni.

Tegnap, ritka eset, dél-délnyugati szél fújt egész nap, méghozzá viharos erővel. Na mondom J-nek lesz a Balatonon mentenivaló, de lehet hogy páran bele is fulladnak. Merthogy a jónép a déli parton csak arra emlékszik, hogy milyen jó volt tavaly vagy azelőtt, amikor jött a vihar és lehetett a hullámokban pancsikálni, gumimatracozni. Csak azt felejti el, hogy akkor északnyugati volt, azaz a part felé fújt, most meg elkapja a strandlabdát matracot, "jaj gyorsan utána", persze a szél gyorsabb és máris ott a vízbefulladás. Vízibiciklivel ha valaki kikerül a part vékonyka takarásából, reménytelen visszajutni viharos erejű szél ellenében. Hát ma tele is volt a rádió híradása mentésekkel, szerencsére halálesetről nem adtak hírt. Jó meleg volt ma, de a házban szinte hűvös van. Nagyon bevált a hőszigetelés immáron nyári üzemben is. Egész nap a tornácon varrtam az árnyékban a munkacsónak ponyváját, megmondom őszintén már nagyon unom, bár a munkakörülmények itt is optimálisak, kellemesen lengedez a szél és egyáltalán nincs melegérzetem, ez a tornác egyszerűen tökéletes. . Sajnos ezt a kamionponyvát nem viszi a háztartási varrógép, egészen pontosan nem akarom gyötörni vele, gyakran négy réteget kell átvarrni. Szóval így kell öltögetni, unalmas, nehéz és lassú.

Tegnap este itt voltunk. http://www.hobo.hu/index.php?lang=1&modules=conc&id=749  Bevallom őszintén Ady Endrét talán a technikumi kötelezők óta nem olvastam, ezen nincs mit szépíteni. Sajnos ezek után a tegnapi est sem nyújtotta számomra azt az élményt amit vártam. Hobo enerváltnak, dekoncentráltnak tűnt, gyakran bakizott, voltak jobb részek, főleg az énekelt versek, nemhiába ő a "bárd," a reszelős hangjával a magyar Viszockij,  (mai ajánlatom https://www.youtube.com/watch?v=p5ZpiIxHVi8 ) de a szöveg, a versmondás vagy nem neki való, vagy tegnap rossz napot fogott ki. Arra nem akarok gondolni, hogy ez csak egy vidéki hakni, egy kisváros sznob közönségének, bár volt erre utaló lesajnáló megjegyzése a mesternek, aki amikor egyik hatásszünetébe valaki beletapsolt megjegyezte "Volt ennél rosszabb közönségem is, a tököli börtönben. ". Nos nem mondhatnám, hogy mellbevágó volt a művészi alázat akár a közönség, akár a nemes előadói anyag iránt. Hát így jár a magamfajta együgyű kézműves ha színházba megy. Egy dolog azért elgondolkoztatott, Ady ugyanazokkal a szellemekkel, percemberekkel, nemzeti sorscsapásként megtestesülő magyaros tunyasággal, földhözragadt parlagi bunkósággal küzdött 100 éve mint amin néha én is siránkozok itt. Ha száz év alatt nem változott semmi, mi az ami reményt nyújthatna? Vagy csak mi ketten Ady meg én vagyunk ilyen pesszimisták? Szóval változott itt valami az elmúlt, pontosítok, 113 év alatt? http://mek.oszk.hu/05500/05551/html/adypr0183.html

Egyik munka tolja maga előtt a másikat..vagy hogy van ez? Szóval akar az ember csinálni valamit, kedve is van hozzá, meg kell is csinálni, de nem lehet mindaddig, amíg meg nem csinálta azt  amihez nincs is olyan nagy kedve, de azt is muszáj, mert amíg az nincs meg a másikba nem lehet belekezdeni. Hogy világos legyen, szívesen bíbelődnék a 470-essel, de be kéne hozni az udvarra, itt mégiscsak kényelmesebb. Na de amíg itt van a bejáróban a munkacsónak , plusz nincs kerekem a sólyakocsihoz ( a gumis annyiért csinálná meg a régit amennyiért ma rendeltem szállítással két újat a netről) , addig nem tudom csinálni. A munkacsónakot vízre kéne tenni, de amíg nem vagyok kész a ponyvatartójával, meg a ponyvát nem varrtam meg, addig nem akarom vízre rakni. Merthogy elegem van belőle, hogy minden eső után ki kell merni belőle a vizet, azonkívül (bár most ismét beragasztottam a belső héj valamennyi látható repedését) minduntalan elnehezül a rejtélyes módon a dupla héj közé a kihabosításba bejutó esővíztől. Ha leponyvázom ez is megszűnik. Aztán elhoztam tegnapelőtt mielőtt Balatonra indultam volna a hajóért a Periflex kuplungot , de amíg a plazmavágók nem méltóztatnak kivágni a tárcsát addig nem tudom vinni az esztergályoshoz. (Tengelyanyagot kaptam ajándékba a Golenár Feritől). Szóval meló annyi mint égen a csillag, csak válogasson köztük az ember. De amúgy frászt fogom magam hajtani, ma este pl a szomszéd kislány (Flóra a hegesztőtanoncom amúgy majdnemorvos) 22. szülinapját ünnepeltük. Vidámság volt és béke, na ezért vagyunk itt.

Itt az ivararány is megfelelő.

Hát itt van a pici.

Ma 470-es nézőben voltam. Ez az amire deckard bukkant rá a felhívásomra. http://www.hajomania.hu/hirdetes.php?id=26944 Ha minden jól megy kedden hozzuk Sünnel Ráckevére. Rég utaztam Balatonra vonattal. Az ember amikor megautósodik, pláne családdal, főleg azzal jár. Ha jól emlékszem '72-ben váltottam autóra, most viszont, hogy pár éve eldobtam az autót, tömegközlekedek. Nos kellemesen lepett meg a vasút korszerűsödése. Az idők hajnalán volt olyan, hogy az ablakokat rögtön a Déli pályaudvar elhagyásakor be kellett csukni, nehogy a mozdony fojtó füstje megtöltse a kocsit. Aztán jöttek a villany és Diesel mozdonyok, nyitva lehetett az ablak, de a tömeges Balatonjárás, a SZOT üdülőkorszak, a hétvégi telkezés, az olcsó jegy (41 Ft volt Budapest-Siófok, bár ezt az "olcsó"-t át kell kicsit gondoljam, havi 1100-ért kezdtem el dolgozni) miatt iszonyatos volt a tömeg a koszos szerelvényeken. Volt olyan, hogy Budapesttől Székesfehérvárig a lépcsőn állva utaztam, csak Székesfehérvár után volt annyi hely, hogy be tudtam menni a peronra! És ez így ment minden hétvégén, mert ugye "navigare necesse est". (Ja és még szabad szombat se volt eleinte, szombat délután mentünk, vasárnap este jöttünk)  Most Ráckevéről a 6:11-es HÉV-vel indultam, villamos, 4-es metró, személyvonat Székesfehérvár, majd egy másik Balatonalmádiig, ahol 10:25-kor szálltam le. Semmi késés a menetrendhez képest. És a vonatok áramvonalas, kényelmes tiszta légkondis szerelvényekkel suhanva közlekednek a pályákon, nincs zakatolás és főleg nincs tömeg. Az már csak hab a tortán, hogy ingyen utazok így 70 évesen. Szóval a lényeg elfogadtam a meghirdetett árat, többet egy fillérrel se adtam volna érte, de ennyit pont megér. A hajó amúgy teljesen felszerelt, évek óta használatlan, grósz és spinakker ( ez utóbbi szinte új) rendben, a fock is használható, de lehet egy helyütt ahol ragasztva van varrnom kell. A test pár helyen javításra szorul, de nem vészes. Szimpatikus volt a quasi eladó (azért quasi, mert ő csak helyet adott a hajónak a nyaralójuk kertjében) nem az a hajó(autó stb)nepper típus, pláne ahogy említettem olvasóm, szóval megalázónak tartottam volna leállni vele alkudozni. Szóval kicsit rendbe kell hozni, aztán  ezzel fogunk száguldozni ha arra támad kedvünk. J ugyan kicsit tart tőle, de hát a 25-ös jollén annakidején megállta a helyét, folyamatosan bátorítom, bár amikor a trapézolást említem eléggé pesszimista a hozzáállása. https://www.youtube.com/watch?v=fYOi7tW5zQo  Valamikor a '70-es évek végén Dzsiutiban jártam, egy hetet voltunk ott ha jól emlékszem az M/S "Petőfivel".  ENSZ gabonát vittünk Eritreába, csak ott a korszerűtlen kikötői berendezések miatt több mint egy hónapot kellett volna horgonyon várakozni a kikötőbe való bejutás előtt, így átvezényeltek bennünket Dzsibutiba, ahonnan vasúton szállították a búzát a célországba. Nos életem egyik legszebb hete volt. Már befelé hajózva a kikötőbe feltűnt a parton a  "Club Nautique" . Dzsibuti akkoriban már nem  Franciaország egy megyéje volt, hanem önálló köztársaság, de Franciaország szövetségese, az utcán fehérbőrű idegenlégiósok és óriástermetű fekete katonák tartották a rendet (mindenki csak a saját bőrszínét verte félholtra ha netán randalírozás esete forgott volna fenn), ami egyáltalán nem tűnt nehéz feladatnak, olyan tiszta, jómódú és barátságos színesbőrűeket sehol Afrikában máshol nem láttam mint ott. Na szóval egy hétre kibéreltem egy 470-est és miután a váltótársamnak lent volt a felesége úton és egy kimenetel után nem volt kedvük többé a partra menni a trópusi hőség, sivár város és borzalmas drágaság miatt, egy hétre szabad voltam. A borzalmas árak miatt remegő szájszéllel érdeklődtem a klubban, hogy mennyibe kerülne egy hétre a hajóbérlés, de alig akartam hinni a fülemnek (franciául nem beszélek, egy amerikai srác tolmácsolt, leírattam vele papírra, hogy jól értem e az árat) annyira aprópénzt kértek a hajóért, A klub titkára alighanem az éves tagdíj egy hétre eső részét számította fel nekem. Elsőre nem akart hajót adni, merthogy ilyesmivel nem foglalkoznak, a hajók csak a rendes tagoknak állnak rendelkezésre, de olyan meggyőző voltam, hogy megesett rajtam a szíve. Hát egy hetet élvezkedtünk a mesevilágszerű korallzátonyok közt vitorlázva, búvárkodva. Egyik nap a Dobozi Gabi, másik nap a "Parafa" ( az igazi nevét már akkor se nagyon tudtam, mindenki így szólította, most meg már végképp nem) gépaszit vittem magammal a trapézra, ahogy a szolgálatuk engedte, amíg élek nem felejtem el ezt a csodás hetet.

Két napja kihúztuk a munkacsónakot a vízből, mert szakállas alga lengedez a fenekén. De nemcsak ez a baj. sajnos minden korábbi erőfeszítésem ellenére esővíz megy a dupla héj közé, gondolom teljesen átáztatta a kihabosítást, mindenesetre mindkét fél elvált a habtól, kívül-belül huppog a hajó. A baj mégcsak nem is ez, statikailag így is működik a csónak, hanem dögnehéz a sok benne lévő víztől. Két napja felállítva áll a fűzfának támasztva és a tükörnél még mindig csöpög kifelé a víz. Mindenesetre miután hangyaszorgalommal (meg spaklival, meg magasnyomású mosóval meg csiszolószivaccsal, meg vízpapírral) eltávolítottam a fenekéről az algát, lefestettem cinkkromátos alapozóval, ez a szegényember algagátlója (bár már ez is 2750 Ft egy kiló), a vízvonal alatti részt. Aztán itt van Amapola  propulziója.  Nem egyszerű a nóta. (Persze mi egyszerű? Pofázni a Parlamentben.) Szóval utána jártam a Periflexnek. Hát nem igazán fér be a Merci lendkerék és a  tengelygenerátor ékszíjtárcsája közé. Egészen pontosan éppencsak befér, de nem tudom még, hogy fogom beszerelni, mert tengelyirányban nincs hely a szükséges tologatáshoz Mindenesetre az IFA kuplungtárcsa helyett kell esztergálni egy 245 mm átmérőjű 10-es kazánlemez tárcsát, erre centrálisan és sugárirányú szögben nagyon pontosan átjelölni a furatokat, a közepéből ki kell álljon egy reteszhornyos tengely ami passzol a Periflex  hüvelyéhez, a Periflex másik felét meg valahogy illeszteni kell az ékszíjtárcsához, aminek a közepébe megy bele a bordás tengelyű irányváltó. Ma mindenesetre megrendeltem a plazmavágó cégnél egy 250 mm átmérőjű 10 mm vastag kazánlemezt. Tengelynek nem találtam anyagot, de kaptam ígéretet valakitől, hogy hétfőn utána néz. Jó sokat bringáztam ezügyben össze-vissza Ráckeve,  Lórév, Szigetújfalu viszonylatok közt, hazafelé eszembe jutott, hogy milyen jó lenne egyet fagyizni. Felhívtam J-t, hogy hagyjon ott mindent és jöjjön. Amíg vártam rá, leültem egy árnyas padra az első világháború ráckevei áldozatainak emléket állító szobor tövébe. 117 név van  a szobor talpazatán. Most a város úgy 12000 lakost számlál, gondolom akkoriban talán ha harmada volt. Nem kis véráldozat és teljesen értelmetlenül. Merthogy a két napja volt "magyarok összetartozásának napja"  alkalmából eszembe jut, hogy a sok véráldozat mellett még az ország kétharmada is áldozatul esett a dirigensek butaságának. (de persze semmiből nem tanul a magyar ha főnök lesz lásd második világháború)  A nevek ABC sorrendben vannak felvésve, gyakoriak az azonos vezetéknevek még a ritkább vezetéknevek közül is, az az anya aki több fiát, netán még a férjét is elvesztette vajh hogy tudta mindezt megbocsátani azoknak akik ebbe a szörnyűségbe értelmes dolognak tartották belekormányozni Magyarországot? Az utolsó név Zsiday Vilmos lenne az ABC szerint, de kicsit más vésettel még egy B betűvel kezdődő név is ott áll utána. Meddig reménykedhetett még az anya vagy az özvegy, vagy mindkettő, támasza, szeretett párja visszatértében mire jóval az emlékmű felállítása után úgy döntött, hogy akkor az ő emberét is véssék oda, mert már biztos nem tér haza? Nem egy név már nekem is ismerős, Viski Gyuri az asztalos, Sári Pista a kőműves, gondolom az ő felmenőik vannak a szobortalpazatra vésve. Akik úgy gondolják, hogy a háború az egy jó balhé, olyan mint egy izgalmas akciófilm, kicsit elüldögélhetnének egy ilyen szobor tövében ahogy én tettem ma J-re várva hogy szembesüljenek azzal a sok névvel ami megtöltötte az emlékmű talpazatát.

Aztán megjött J és feledve a szomorú hangulatomat csodás sokgombócos fagylaltkelyhekből kanalaztunk, majd legurultunk  a pénteki korzóra. Nekem kicsit gondom volt a tele hólyagommal, ezért benéztünk Golenár Feri jóbaráthoz akinek a kikötője, hajója ott van a sétány végén, na "elágazó italkeverékek" fogyasztása lett a dologból ( a kifejezés eredtét csak Rejtő fanok tudják), aztán még meglátogattuk Imrét a pecsenyesütőt majd békésen hazatekertünk.

A tűzliliom már elvirágzott, de ezt a nemtudomhogyhívják virágot ma elkaptam. 

Ez egy nyolcrugós IFA kuplungtárcsa. Volt. Most már csak négy rugó van benne, a többi négyet a gépház bilgében, meg a Mercedes motor lendkerékházában találtam meg. Nem várom el senkitől, hogy emlékezzen rá hogy nézett ki Amapola hajtása. Tehát a Zetor traktorkabin gumibakokon álló Mercedes motor ezen a lendkerékre csavarozott IFA kuplungtárcsán, illetve a bele dugott IFA bordás tengelyen, majd  egy Lada Hardy tárcsán, majd egy Technodrive irányváltón keresztül hajtotta meg a hajócsavartengelyt. Nos ezzel a kuplungtárcsával értünk haza baj nélkül tavaly a túrából. De az ideihez nem akarnék nekivágni már vele. Nem gondolok simán cserére, ha ez tönkrement akkor nyilván valamit rosszul gondoltam, nem jó ide ez az alkatrész. Pedig olyan jó ötletnek tűnt a rugózó tárcsa, de nyilván nem bírta a motor rezgéseit fixen felcsavarozva. Mert ugye a csúszókuplung nem arra van kitalálva. Ahhoz hogy kiszereljem szét kellett bontanom az egész kihajtást, utálatos munka. Holnap megyek egy céghez ahol Periflex tengelykapcsolókat árulnak, meglátom mire megyek velük.

Persze mást is csináltam, kihasználva a másra nem jó vacak időt. Van egy nagy, régen nyúló adósság, a padlás nagyjából ugyanúgy van ahogy lassan két éve beköltözéskor hagytuk. Hát igen, szóval ruhanemű és egyebek zsákokban, dobozokban, zacskókban.  Mielőtt telepakoltuk volna, volt ott egy rusztikus házi készítésű franciaágy(a korábbi tulajdonosok hálószobának használták a padlásteret), amit bár nem szándékoztam használni, de azért gondosan szétszedtem és a deszkáit összejelölve elraktam. Na kiötöltem, hogy az lesz idelent a hálószobában, lehordtuk a deszkákat és idelent összeraktam. Csak a lábakat nem találtam sehol se. Addig spekuláltam, míg meggyőztem magam, hogy elfogyott tüzelőnek, emlékeztem is holmi repedt kerek fadarabokra. Na sebaj, csináltam újakat. Amikor a matracokat szedtem elő, hogy felszerszámozzam az ágyat akkor mit találtam alattuk a fal mellett? Eltaláltad, a lábakat. Az előző tulajdonos büszkélkedett, hogy a franciaágyban milyen remek lószőrmatracok vannak. Nos megmondom őszintén elég görbe szemmel néztem rájuk, semmi ruganyosság, olyan hepehupásnak is tűntek, de ma ebéd után azon aludtam és egyáltalán nem éreztem kényelmetlennek. Igaz én bármin elalszom ha álmos vagyok. Ha J-nek is tetszik, marad a lószőr, ha nem akkor sajnos kell egyet csináltassak, mert a mérete az ágynak persze semmilyen szabvány mérettel nem stimmel, 130 x 208 cm.A padlásra csináltam a Volga szálló maradék bontott vízvezeték csöveiből egy kétrudas sztenderdet a vállfás ruháknak a falazott kémény felhasználásával. Ehhez a kéményre csináltam egy hegesztett, csavarozott  vas kalodát, az az egyik lába az állványnak, a másik egy a tornácból maradt 10x10-es gerendaoszlop.

Ez alatt lesz egy hosszú polc, alatta még egy a cipőknek. A tőle jobbra lévő hosszú falon egy egy sor polcos szekrény mindannak ami mindezidáig kicsomagolatlanul parkol. Ami nem fér be sehova az kuka! De egyelőre leállok a házban a munkákkal, holnaptól  Amapolán indítom a nyári hajózást megelőző karbantartást. Szóval a kicsomagolás őszi terv. Végülis ha eddig ráért...

Amivel nem lehet betelni. (előtérben az Ervin hajója)