Tegnap reggel felkerekedtem, átcsónakáztam a túlpartra és felHÉVeztem Budapestre. Kellettek a spéci csavarok, meg tartalék ékszíjak, csupa olyan holmi amit itt nem kapok meg. Mondjuk alighanem az év legmelegebb napjainak egyikét választottam ki a bevásárlásra, de annyira nem izgatott a dolog, aránylag jól bírom a meleget, annakidején se volt bajom a trópusokon. A nagyszilárdságú csavarokat a Faborynál http://www.fabory.com/hu/ szoktam venni, nem a legolcsóbbak, de eddig mindig volt amit kerestem, ellentétben a kommersz csavarboltokkal, ahol alacsonyabbak az árak, de csak az van amiből naponta fogy 100 kiló. Na megyek a Frangepán utcai boltba, már messziről gyanús a portál, ajaj, ezek megszűntek. Szerencsére cédula az ajtón, "Elköltöztünk a Fáy utca 4-be, nyitás július 5-én." remek, az pont ma van, a Fáy meg egy sarok ide. A dologhoz hozzá tartozik, hogy itt születtem és nőttem fel, a Frangepán u. 53-ban, itt tényleg minden követ ismerek, egészen pontosan ismertem, merthogy Angyalföld alaposan átalakult. Pl a Frangepán Váci út sarkon a gyógyszertár még a régi, de hol van már a "Nejlon Büfé" becenevű talponfekvő vele szemben, hivatalos nevén mittudomén hányas számú italbolt, ahol a Dagály strandra jövet menet felszívtuk a málnaszörpünket gyerekként, helyén sokemeletes irodaház üvegfala fényeskedik, persze felirattal "Office to let", mint szinte minden irodaházon amit a nagy építkezési bumm idején sebtében felhúzott a "karvalytőke". Na Faborynál csavarvásárlás kipipálva, irány a UNIX nevű autós áruház ékszíj ügyben. Hát ez aztán majdnem az édes szülőotthon, a Frangepán 55-ben van, egy fal választja el attól a házmesterlakástól amibe születtem. Régen kenyérgyár volt itt, a Petneházy utcában volt a bejárata, de a Frangepán utcáig nyúlt el. Nagy szerencse, talán az életem is ezen a kenyérgyáron múlott. (Kicsit mesélek nem baj? Azt hiszem ennek a történetnek egyes részleteit már meséltem.) Apám sofőr volt, anyám a Vadas testvérek Petneházy utcai harisnyagyárában dolgozott 12 éves korától. 1931-ben házasodtak össze és akkor kezdett kicsit kiegyenesedni az életük amikor már ketten kerestek és telt saját albérletre, ami azokban az időkben nem egy lakást jelentett, csak egy szobát, de gyakran csak egy ágyat valakinél a konyhában. Aztán jöttek a zsidótörvények, a Vadas testvérek zsidók voltak, méghozzá pesszimista zsidók, bezárták a gyárat és elmentek az országból, anyám munka nélkül maradt. Ráadásul várható volt, hogy apámat behívják katonának. Na kapóra jött, hogy a Frangepán utcában optimista zsidók bérházat építettek, oda kerestek házmestert, anyám jelentkezett és miután apám biciklijének eladása után megvolt a pénz az állás elnyeréséhez a kaucióra, odaköltöztek a házmesterlakásba. Aztán apámat behívták frontszolgálatra, üzemanyag-szállító tartálykocsikat vezetett, csak őket támadták a repülőgépek, el lehet képzelni, párezer liter benzinnel, gázolajjal furikázni golyózáporban, a századából, kevesen maradtak életben, már Budapest határánál verték őket a szovjet csapatok, amikor az utolsónak megmaradt rangidős, egy zászlós adott mindenkinek egy nyílt parancsot, mindnyájan felültek egy teherautóra és ki-ki hazament a családjához, az utolsó eldobta az autót. Így jutott haza apám az akkor már velem várandós anyámhoz, a háborúnak az én szempontomból megvolt az az előnye, hogy amikor már közel volt a front apám néha hazajuthatott, valamikor október közepén sikerülhetett az a majdnemcsoda, hogy 14 évi házasság után megfogantam, talán korábban túl sűrűn próbálkoztak. Mindenesetre amikor '44 karácsonyakor bemondta a rádió, hogy a szovjet csapatok gyűrűje bezárult Budapest körül, anyám és testvére, az én nagynéném, a "Nene" aki második anyám lett, szomorúan konstatálták, hogy tán soha nem látják viszont apámat, aki ezek után vagy meghal a fronton, vagy fogságba esik. Hatalmas volt az öröm, amikor kisvártatva csengetnek és az ajtóban apám áll egy zsák sárgaborsóval a hóna alatt. Aztán jött az ostrom, a közeli Rákosrendező vasúti csomópontot porrá bombázták a környező proliházakkal együtt, és a mellettünk lévő kenyérgyár is célpont lett a magas kéményével, rá is dőlt az udvarunkra, de szerencsére nem ütött agyon senkit. Amikor vége lett egy-egy légitámadásnak, apám szánkóra rakta a fel nem robbant bombákat és kihúzta a szembe lévő bulgárkertészet fagyott placcára, ott mégis kisebb volt a veszélyük, mint bent a ház udvarán. Aztán jöttek a ruszkik és itt volt a mázlink a kenyérgyárral. Ahogy anyám mesélte, a harcoló alakulatokkal nem volt baj. Rohantak mint akiket űznek és mint akik űznek, csak annyit kérdeztek "nyemcí?" és ha hallották, hogy nincs német mentek tovább. Hanem utánuk jött a ráérős fosztogatók, erőszakoskodók serege. De a hadsereget etetni kellett és azonnal betelepült a kenyérgyárba a tábori pékség, a parancsnokuk egy Alexander nevű fehérorosz őrnagy volt, civilben tanár, nem engedett semmiféle erőszakoskodást a területen, amihez, miután a kerítést a kémény kidöntötte szervesen mi is hozzátartoztunk. Őrség volt és kegyetlen fegyelem. Anyám mesélte, hogy agyonlőttek egy szőke taknyos kiskatonát nemi erőszakért, sajnálta a gyereket, mert ahogy mondta akin rajtakapták, annak már olyan mindegy volt, akkora qrva volt, hogy eggyel több vagy kevesebb már igazán nem számított. Így úszta meg apám a "málenkíj robotot is", aki nem tudja mi az, az utcán szedték össze a ruszkik akit értek egy kis munkára és sokan közülük Szibériában végezték. Otthon nem bántották, el meg nem járt sehova amíg a viszonyok nem stabilizálódtak valamennyire. Szóval így volt mindig kenyerünk, igaz más nem nagyon, de a kenyér nagy szó volt akkoriban. De '56-ban is amikor kilométeres sor kígyózott a kenyérgyár előtt, csak odatámasztottunk egy létrát a kerítéshez, meglobogtatott apám egy tízest és máris jött a kenyér. Hát ennyit az ékszíjboltról. Sajnos csak egy volt a kívánatos méretből, helyettesítő volt ugyan de sokkal drágább, gondoltam majd máshol kapok. A Váci út felé sétálva mégegyszer megálltam szülőházam kapuja előtt, csak egy ismerős név volt a kaputelefonon, gondolkoztam rajta, hogy becsöngetek, de aztán mégse tettem. Amúgyis minden olyan kicsi lett. A ház, az udvar, ami gyermeki szememben oly hatalmas volt. Igaz összenyílt a szomszéd, Petneházy utcai ház udvarával, a közös udvaron kötélverők dolgoztak annakidején, ősi technikával sodorva, hatalmas kövekkel lesúlyozva a kocsit ami úgy ment előre, vonszolva a vastag munkadarab által, ahogy az rövidült a sodrástól, közben a munkások szappanozták, igazították a pászmákat. Tőlük tanultam 4 évesen hegyeseket köpni, fontos dolgok ezek egy ifjú ember életében. 4 éves voltam amikor átkiabált a kettővel arrébb álló ház udvarából a Csete Bandi, valami olyasmit, hogy "Hé te fiú akarsz játszani?" Hát azóta is ő a "legjobb jóbarátom", ahogy a Foresr Gump-ban mondja Tom Hanks. Az ő házukba is benéztem, ha jól emlékszem Üteg u. 53., na az nem változott semmit, csak a disznóól tűnt el az udvarról, de a lakásnak az ajtaja, az udvarra kilógó hozzáragasztott hálószoba ugyanúgy néz ki, mint amikor ők laktak benne, meg az öreg Schatz bácsi aki mindig veszekedett ha zajongtunk. Váci útra kiérve már csak az emléke van meg a régi gyáraknak, gyerekkoromban itt három műszakban folyt a termelés, ma főleg iroda és lakóházak állnak az út mentén, erre jártunk ki pecázni az "öbölbe" ami később már felnőtt koromra a Foka (Folyamszabályzó és Kavicskotró Vállalat) anyakikötője lett, itt dübörögtek a gépek a Csavargyár utcában, amik valóban csavarokat mángoroltak, az aprószemű műhelyablakok kitört lyukain keresztül itt csodáltuk gyermeki szemünkkel a gépek munkáját. Ma barkácsáruház van a helyén. Metróra szálltam, az Árpád híd (Sztálin hídként adták át, kisgyerekként gyalogoltam át rajta valamikor az 50-es évek hajnalán a Margit szigeti nyári táborba mezitláb az iskolai csapattal, hamar meggyűlöltem a tábort, mert csak egy vízcsap működött a nyári hőségben és a nagyobb gyerekek minket kicsiket elvertek tőle, ahogy egy gyerekközösségben felügyelet híján azonnal működni kezd a "legyek ura" szindróma.) hídfőjéig, elsétáltam a 13 ház, egykori proletárfellegvár (ez meg a "hétház") előtt. Még ott van a Váci út 100 alatti könyvesbolt, a portál se változott semmit, itt vettük át az általános iskolai könyvcsomagokat. Srévizavé az egykori "Magyar Acél" törött csarnokablaki homályoskodnak a déli verőfényben, valaha itt dolgozott a Csete Bandi papája , hát most szemmel láthatóan senki nem dolgozik benne. Sajnos a neten kinézett ékszíjboltban nincs megfelelő méret. Sebaj, egy tartalékom van, ebben a hőségben elég ennyi a vásárlásból. Irány Buda, a lányomnál ebédelek a Bimbó úton, beszélgetünk, mindig öröm a találkozás, nézem a gyönyörű bőrmunkáit https://www.facebook.com/titileather és vidul a szívem. Aztán eszembe jut, hogy van nekem egy technikumi osztálytársam, aki valaha a Moszva téren a Start autósboltot vitte, igaz ő már nem dolgozik ott, de hátha van ékszíj ami nekem kell. Irány a Moszkva, akarom mondani Széll Kálmán tér, (olyan vagyok mint a Schreiber néni, "Tudod fiam, a Horthy Miklós körtéren", mondta valamikor a '60-as évek hajnalán) na ez hiba volt. Egyrészt nincs se Moszkva, Se Széll Kálmán tér, egy bombatölcsér van és fix, illetve mozgó ketrecek amikben poroszkál a nép. Aztán nincs Start autósbolt se , úgy tűnik amióta a Lambert Miki elment nyugdíjba a boltot felszámolták. Eszembe jut, hogy van egy autósbolt a Fehérvári úton, szintén UNIX, talán van a kívánatos ékszíjból egy darabjuk, a 61-es villamos ugye innen indul valahonnan, visz a Móricz Zsigára (mint tudjuk S nénitől Horthy Miklós körtér, na még nem, de lehet hamarosan kiderül, hogy Móricz Zsigmond kriptokommunista volt, elvégre tiltakozott a zsidótörvények ellen, szóval egyre gyanúsabb, vannak itt még távlatok), onnan tudok menni a Fehérvári útra a 47-essel. De hol a 61-es megállója?? Az alagút amin kijárt a Moszkváról, betemetve, a térről csak metróval és 6-os villamossal lehet menekülni, azt se egyszerűen. Mint szennyvíz a kanálisba örvénylik befelé a tömeg a metró ideiglenes lefolyójába, egy megálló a Déli pályaudvar, tán itt mégiscsak fel tudok szállni a 61-esre. Majdnem. Megálló van, van csodás kijelző tábla is, mutatja, hogy 3 perc múlva itt a villamosom...2 perc, egy perc, villog a kiírás, de ha csak nem láthatatlan szerelvények közlekednek errefelé, nem látok villamost. Aztán eltűnik a felirat, most a 69-es villog, de az se jön. Aztán még várok vagy 10 percet, a tábla szorgalmasan jelzi az érkező villamosokat, de a jelzésen kívül más nem történik. Közbe az üres járdasziget lassan megtelik magamfajta utazni vágyókkal és mire bő negyed óra múlva megérkezik a 61-es immáron percre pontosan a sokadik jelzés szerint, feltuszkolódunk vagy százan, a már tömött szerelvényre. Hát ez azért a kinti 40 fok árnyékbanhoz mérten is mély ütés. Dögbűz emberbűz a kies Ráckevén elszoktam a rámtapadó izzadt testektől. És ami a legrosszabb, amire kiérek a bolthoz éppen bezárt. Felszállok az Etele-Fehérvári sarkán az 1-es villamosra, amit végre kihoztak idáig, leszállok a vágóhídnál, még fél óra s a ráckevei hévre szállok,70 perc vonatozás, kis gyaloglás, majd csónakozás haza, J a stégen vár, már aggódott hol voltam ilyen sokáig, hát leginkább gyerekkorom kihűlt és leaszfaltozott lábnyomain lépkedtem egy keveset.
Kedd.
2015.07.08. 00:35 :: A Tengerész
15 komment
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
teddybear01 2015.07.08. 06:49:21
rozikakatinka 2015.07.08. 06:51:17
abraxas 2015.07.08. 07:16:10
Én magam nem vagyok pesti gyerek, így nosztalgiám sincs. Mégis élvezetes volt olvasni.
Jonathan 2015.07.08. 08:12:55
hitvantanyitto.blog.hu 2015.07.08. 12:39:45
A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2015.07.08. 13:35:35
Jonathan 2015.07.08. 14:20:54
En peldaul nagyon szivesen olvasnek azokrol az idökröl, amikor hajoztal... merre, hogyan es ott mit lattal, mit tapasztaltal... Persze lehet, hogy ezeket a dolgokat mar leirtad valahol egyszer, csak en vagyok tudatlan. De ilyeneket (is) szivesen olvasgatnek...
rozikakatinka 2015.07.08. 15:38:44
A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2015.07.08. 16:30:49
Sün77 2015.07.08. 22:31:03
Én 38 éves vagyok és ezen idő alatt is mennyit változott a város, az ország és leginkább az emberek. A terek, az épületek tényleg összemennek.
Szép napot!
Sün
Paduc · http://fontosmondatok.blog.hu 2015.07.08. 22:59:36
"Mint szennyvíz a kanálisba örvénylik befelé a tömeg a metró ideiglenes lefolyójába, egy megálló a Déli pályaudvar, tán itt mégiscsak fel tudok szállni a 61-esre. Majdnem. Megálló van, van csodás kijelző tábla is, mutatja, hogy 3 perc múlva itt a villamosom...2 perc, egy perc, villog a kiírás, de ha csak nem láthatatlan szerelvények közlekednek errefelé, nem látok villamost." VILMOST ?!
G.Z. 2015.07.13. 21:19:47
Üdv
Zoli