Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @Műszaki: Na ez az a hülyeség amért nem gondolom követendőnek ennek a srácnak az elképzeléseit. ww... (2024.03.07. 19:50) Hétfő.
  • KAMA3: Én bevallom őszintén, hogy erre az időre (félig szándékosan) felfüggesztettem a blogod olvasását, ... (2024.03.01. 09:56) Csütörtök.
  • A Tengerész: @Ha nem írok ne válaszolj!: Már lezártam. Majd építek egy ferde rampát amin feltolom a talicskát. ... (2024.03.01. 00:31) Szerda.
  • A Tengerész: @Paduc: Rémlik.... (2024.02.25. 02:14) Szombat.
  • A Tengerész: @akiga: Igen tudok róla. (2024.02.23. 08:39) Szerda.

Linkblog

Csütörtök.

2015.07.30. 10:47 :: A Tengerész

10:48 Esik az eső és kifejezetten hűvös van. Idebent lehet csak matatni, J szülőpátyolgatásra ment Pestre, egyedül vagyok, elfoglalom magam. Belefogtam a régi diák digitalizálásának problémájába. Tegnap óta okosodtam, hála az internetnek. Ugye volt a kérdés, hogy mekkora felbontású digitalizáló kütyü kell ahhoz, hogy képernyőn lehessen nézegetni a régi diaképet anélkül, hogy a kép zavaróan "pixeles" legyen. Ez egy nagyon fontos kérdés, mert hatalmas az árkülönbség a készülékek közt, nyilván ha valaki postert akar csinálni diáról annak kell a nagy felbontás, viszont nekem felesleges. Tehát a kérdés, hogy az olcsóbb 1800 dpi-s vajh megfelel e. Abban igaza van P-nek Ausztráliában, hogy ha lehet kerülöm a felesleges szellemi erőfeszítéseket. Amit egyből megértek az rendben van, de ha sokat kell agyalni valamin, keresem a kibúvót.( ő pont az ellenkezője, állandóan tréningezi az agyát, meglátjuk ki fog előbb beleesni az öregkori elhülyülésbe) Most is ez volt. Elsőre elkezdtem számolgatni a dpi-ket pixeleket, aztán inkább erre jutottam. Itt van ez a nagyon jó minőségű monitor. http://www.arukereso.hu/monitor-c3126/asus/pg278q-p244674623/#termek-leiras ennek a felbontása 2560 x 1440 képpont. Aztán van a legolcsóbb szkenner  http://www.arukereso.hu/szkenner-c3110/rollei/df-s-100-se-r20605-p51040499/#termek-leiras, aminek a felbontása 2520x1680. Gyakorlatilag a kettő fedi egymást, ergo nekem ennél jobb szkennerre nincs szükségem. Már csak az a kérdés hogy lehet ennél az árnál egy nagyságrenddel olcsóbban hozzájutni?

12:32 Egy kicsit belenéztem a régi képekbe. Egyenlítői keresztelő az M/S Petőfin. A keresztelendő személy immáron átesett az orvosi vizsgálaton, a pribékek és a kalóz  Neptun isten elé viszik aki dönt a további sorsáról. Lábánál a sellő, a terített asztalnál Lambert Lajos captain, mettette a pincér008_1.JPG

Orvosi vizsgálat, a doktor a WC pumpa sztetoszkóppal nemcsak meghallgatja a tüdő helyes működését, hanem mindjárt köpölyözést is alkalmaz. Ehhez persze gyógykenőcsökkel be is kell kenni a vizsgált személyt, Lux Gabi rádióskambuzer úton lévő feleségét.

010_1.JPG

 

Sajnos nagyon beteg, műteni kell.011_1.JPG

Itt jelen sorok íróját kezelik hajnövesztővel. Hogy jobban hasson a szer, a kalóz karddal való hasi beavatkozással segít, a páciens hiányolja az érzéstelenítést mert ordít.

012_1.JPG

Ez már a végső eljárás, a kard kissé erősen nyomja a gégefőt, 50 év után is emlékszem nem nagyon kaptam levegőt, Neptun meg a szigonyával erősen fenyegeti a férfiasságomat, a cél a minél nagyobb adomány (karton sörök, égetett szeszek) kicsikarása..

009.JPG

Na ennyit a nosztalgiából, a digitalizálás módja egyszerű volt, falra kivetítve és kézből lefényképezve, persze ez nem egy túl jó eljárás. (most nézem a tűzultószekrényen a feliratot némely diát fordítva raktam be a gépbe.)

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://amapola.blog.hu/api/trackback/id/tr47665062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gáz Géza 2015.07.30. 16:02:08

Azért érdeklőd meg, hogy diáról, negatívról és pozitívról is képes-e digitalizálni. A.

zsepizsik 2015.07.30. 17:57:31

Kedves tengerész
Mink a fortepannál a leggyorsabb eljárásként digitális fényképezőgéppel, átvilágító asztalra tett diákat ill negatívokat fényképezünk állványról.
az állvány helyettesíthető valami stabillal, átvilágító meg a te elektronikai tudásoddal régi (lsd selejt) érintőképernyős mobil vagy laptop homogén fényt adó kijelzőjéből.
Asszem ennél olcsóbban nem lehet megúszni

itt még állványt sem használnak

www.youtube.com/watch?v=ReD_a5BGSes

zsepizsik

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2015.07.30. 21:19:48

@zsepizsik: Welcome on board zsepizsik! Mély tiszteletem a Fortepannak. (Ifjúságomat végigfotóztam vele, mármint a filmmel amiről a nevét kapta az archívum, magam laboráltam, nagyítottam a papírképeket) Ez tényleg nagyon egyszerűnek tűnik, azonnal ki is próbáltam, nem hittem volna, hogy ilyen egyszerű. Eddigelé az volt az elképzelésem, hogy a diát mindenféleképpen ki kell vetíteni valami nagyobb méretre és úgy lefényképezni. Most makróban kifényképeztem egy darabkát a monitor képéből, kb megközelítve a 24X36-os tárgyméretet és egész jó lett, rendesen látszanak a pixelek. Csak sajnos a kép dongásan torzít, alighanem egy nagyobb fényerejű gép jobb lenne hozzá, de hát nekem ez van (ec1.images-amazon.com/media/i3d/01/A/man-migrate/MANUAL000062153.pdf). Egy kicsit tudtam a zoommal javítani rajta.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2015.07.30. 21:35:20

@zsepizsik: Sőt. Jó, hogy elkalauzoltál a YouTubera, mert a környező tárgybani videókat nézve ezt www.youtube.com/watch?v=jnvhBXQrfzQ is meg tudom csinálni, a vetítőm gyakorlatilag ugyanilyen, a fényképezőgépem ugyan nem, de tudok rá csinálni rögzítést és ernyőt az objektív köré, ha nem is ilyen elegánsat. Alighanem az égőt a vetítőben kisebbre kell cseréljem, kizárt, hogy ekkora fényerőre legyen szükség, az eredeti 150 W-os halogén, fűt mint a fene, alighanem valami LED-et fogok bele rakni. Jó, hogy megtaláltál!

halaloszto 2015.07.30. 21:50:00

@A Tengerész: minnél fényesebb a kép, annál kisebb rekesszel tudod fotózni, és annál élesebb lesz.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2015.07.30. 22:16:30

@halaloszto: Biztos vagy ebben? Persze régen, amikor még filmre dolgoztunk igaz volt, hogy minél kisebb blendével, minél nagyobb zársebességgel és minél kevésbé érzékeny negatívval kellett igyekezni fényképezni a lehetőségek figyelembevételével. De most? Valahogy nem érzem úgy, hogy ugyanazzal a fényerővel kellene pofánvilágítani az objektívet 5 centiről, mint ami elég ahhoz, hogy a diát 4 m-ről kivetítse a falra 2 m2-es nagyságban. Persze a youtubos leckében kiveszi a kondenzorlencséket, de akkor is....

teddybear01 2015.07.31. 07:44:48

@A Tengerész: Analóg, azaz filmes fotózásnál a film szemcsemérete határozta meg a maximális felbontást. Általában a finomabb, apróbb szemcséjű filmnek jobb volt a felbontása, de éppen a kisebb szemcsék miatt kevésbé volt fényérzékeny. Sötétebb helyen nem lehetett fényképezni vele vaku nélkül.
A magasabb zársebesség viszont a bemozgásokat csökkentette, mert a mozgó tárgy a felvételen kevésbé mosódott el. A blendeméret növelése a rövidebb zárnyitási időt ellensúlyozta, mert így több fény ment át az objektíven. Persze vigyázni kellett, hogy nehogy túl vagy éppen alulexponáljuk a filmet.

Voltak a fényképezőgépek beállításához egészen komoly táblázatok is.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2015.07.31. 08:34:11

@teddybear01: Voltak a fényképezőgépek beállításához egészen komoly táblázatok is." Végigfényképeztem a fiatalságomat. Kezdetben fekete fehér negatívra dolgoztam, ezért ismerős a "Fportepan" ami most már egész mást jelent mint anno. Egy Zenith E ruszki gépem volt, már nem emlékszem pontosan, de azt hiszem 3,2 volt a fényereje, azaz a legnagyobb blendenyílás. Közgyűrűvel makróztam, lett egy közepes teleobjektívem is. Sokáig nem volt fénymérőm, csak úgy saccra exponáltam (hehe, az esetek nagyrészében 5/6-ot 1/60-as, vagy 1/125- ös zársebességgel, ha nem volt pont jó, a nagyításkor a fényerővel és a rávilágítás idejével, meg a hívás idejével lehetett játszani.), de a végén egész jól belejöttem, amikor lett fénymérőm akkor rendszerint ugyanazt mutatta, mint amit szemre is gondoltam. Aztán meg lett egy Zenith 3M aminek volt fénymérője és ha jól emlékszem az optikája még jobb volt. Sajnos zárhibás lett, egy komplett évi hajózási fényképanyagom tönkrement miatta, ekkor már diáztam, csak hazatérve és előhívatva a tekercseket derült ki, hogy minden kép félbe van csak exponálva, a kocka másik fele sötét. Aztán egy Olympus Pen japán gépem volt fogalmam sincs hova lett. Évtizedekig nem volt utána gépem, egyszerűen kinőttem a fotózást mint hobbit, csak a blog miatt kezdtem el újra képeket csinálni. Azért a digitális korszak egészen fantasztikus azokhoz képest! Ez a Konica amit azóta használok az alsó középkategória, még így is sokmindent tud, de igazából automatában használom, még el se olvastam a használati utasítást. Ha valami miatt túl kéne exponálni, mert mondjuk ellenfényes, vagy sötét részletekben dús a téma, egyszerűen a sötét részre irányítom a fénymérőjét félig nyomva a gombot és utána exponálok az egész témára.

glb 2015.07.31. 08:36:02

A torzítást a fényképezőgép optikája okozza, a zoom ( nagyobb tárgytávolság ) biztosan segít rajta ahogy észrevetted, mert az egyszerűbb objektívek nagylátón eléggé tudnak torzítani, valahol a zoomtartomány közepe táján lehet a legjobb.. Mivel nem akarsz belőle papírképet, nem kell nagy felbontás, az sem baj ha nem tölti ki a dia a teljes képet, hanem csak kivágod majd a szükséges részt, így elég messziről tudod fotózni hogy ez a torzítás eltűnjön. De a vetített kép fotózása is teljesen jó megoldás. Nem kell ezt túl komolyan venni, nem nyomdába megy az anyag. :-) A családi S8 filmeket is így digitalizáltam. Nem beszélve arról hogy mennyivel jobb hangulata van a sötét szobában nézni a vetített képeket és hallgatni a gépek zaját, érezni a kifújt meleget, mint egy scannerrel szenvedni. Utálok scannelni. :-)
süti beállítások módosítása