Hajónapló

Egyszer elhatároztam, hogy építek egy vitorlás hajót, azon fogok lakni és oda megyek a világban ahova kedvem van. Erről szól ez a napló. Az utolsó napok egyből megjelennek, a korábbiak az oldal legalján a "következő oldal"-feliratra, vagy itt a jobboldali doboz "Archivum"-feliratára kattintva. (javaslom a "Tovább" rovatot ahol hetes bontásokban lehívható) Ez a vitorlás még nem "Ő", de pont ilyen lesz . A neve AMAPOLA. Egy gaffos ketch akinek ez mond valamit, akinek nem, annak csak annyi, hogy egy retro hajó, mintha 100 éve épült volna. Küllemében a vitorlás hajók aranykorát idézi, azt az idõt, amikor a Panama csatorna még nem létezett, ezért a gõzhajók nem versenyezhettek a Horn fokot megkerülve a vitorlásokkal, mert nem tudtak útközben szenet felvenni és annyi nem fért beléjük, hogy megtegyenek egy utat Európa és a távolkelet között. Ezért az óceánok hullámait gyönyörûséges vitorlások szelték, és nem sejtették, hogy nem sok idõ múlva megtörténik velük az a szégyen, hogy árbocaiktól megfosztva, gõzhajók vonszolják õket szénnel és egyéb ömlesztett árúval megrakodva uszályként.... Nos hogy honnan a név? "AMAPOLA", az a múlt század húszas éveiben volt világszám, mely egyik kedvencem, (nem utolsósorban a Volt Egyszer Egy Amerika c. film Moricone- , illetve a Los Iindios Tabajaras délamerikai folk feldolgozás nyomán,de a három tenor is danolta ( http://www.youtube.com/watch?v=209Se4Dbm90 ) valamint egy régenvolt hondurasi egzotikus tengeri kikötõ. Amúgy spanyol szó és mákvirágot illetve pipacsot jelent, ami anyám kedvenc virága volt, csak vadon él, ha leszakítják azonnal elhervad, hiába teszik vízbe. Nem mellékes elõnye, hogy a kikötõi bejelentkezésekkor könnyen betûzhetõ, minden náció ki tudja mondani, nem úgy mint tengerész koromban amikor lebetûztük a "PETÕFI" büszke magyar tengerjáró nevét mondjuk Szingapúrban ( papa, echo, tango,oszkar, foxtrott, india) hát aztán ezt ahogy a kínaiak kimondták...., nem tudom ki ismert volna rá. Szép, szép és nemzeti büszkeségünket tápláló, egy magyar név, de csak itthon használható mondjuk ilyen mint a Csokonai, vagy Ady, vagy, hogy tovább idézzem a ténylegesen valaha létezõ magyar hajónévben megtestesült idoljainkat, Vörösmarty, esetleg Székesfehérvár. A tervezést, majd az építést 2004-ben kezdtem. 2006 január elseje óta csak ezzel foglalkozom. Pillanatnyi pozició: 47 fok 27 perc 35,60 másodperc északi szélesség, 19 fok 04 perc 29,97 másodperc keleti hosszúság. Fentieket sok évvel ezelőtt írtam. Időközben sokminden változott. Rájöttem, hogy a hajózást nagyon szeretem, de sokkal jobban szeretek építeni valamit. Miután a hajónak kell egy kikötő, lett egy saját ház kikötővel Ráckevén, azt építem fejlesztem mostanában, tehát a hajóblog életmódbloggá változott.

Friss topikok

  • A Tengerész: @sefotos: Meg különben is... AZÓTA SE volt hó amióta azt a képet csináltam a tetőről. :( (2024.10.21. 11:20) Péntek.
  • A Tengerész: @whale: Kösz, de egyedi és azért ereszt, mert elrepedt egy üveg benne, szóval azt cserélni kell. (2024.10.11. 17:13) Szerda.
  • A Tengerész: @Sün77: Teljesen igaz. Sőt ha belegondolok abban sincs, hogy 80 éves koromra negyedére fogyott az ... (2024.10.04. 09:06) Kedd.
  • A Tengerész: @hitvantanyitto.blog.hu: Mindazonáltal valami nem stimmel, mert most nézem a térképen, túl messze ... (2024.10.01. 08:50) Vasárnap.
  • A Tengerész: @aiolosz: Hát IGEN. Ugyanakkor tudtam, hogy eljön ez az idő, SŐT lesz ennél még sokkal szomorúbb i... (2024.09.26. 08:39) Szerda.

Linkblog

Csütörtök.

2015.10.29. 17:49 :: A Tengerész

Rossz hír. Megint meghalt egy jó ember. Dr  Rácz Tamás barátunk és hajóstársunk. Az ő Varuna nevű hajóján vendégeskedtünk két éve, meg előtte való évben Horvátországban. Nem adott neki esélyt a szörnyű betegség. Drága Tamás, Isten nyugtasson!

tamas.jpg

Itt kezdődött.  http://amapola.blog.hu/2013/07/07/vasarnap_583#more5394258 Akkor még magyaráztuk gombamérgezéssel, aztán kiderült itthon, hogy hasnyálmirigyrák.  Hősiesen küzdött, amikor nemrég nálunk volt azt mondta túl van a 37. kemón, most pihen egy kicsit. Hát... elpihent.

1 komment

Hétfő.

2015.10.26. 21:51 :: A Tengerész

Tegnap este itt voltunk. nevtelen.jpg
Mondom én, hogy Ráckeve a világ közepe. Ilyen parádés előadás elmenne a Carnegie Hallban, vagy a Sydney Operaban is. Az előadást különösen felejthetetlenné tette az, hogy a templomban rettenetesen kemények és kényelmetlenek a padok.

Elvarrom a szálakat. Amikor az ember hajt a melóval, hajlamos a végén az apróságokat elhanyagolni, hogy "majd később amikor nagyon sok időm lesz". Pl kezdhettem volna a télikert projektet azzal, hogy felszerelek legalább egy konnektort a falra előre és akkor nem kellett volna az egész építés alatt a hosszú kábelt használni amikor villany kellett fúróhoz, keverőhöz. Na tegnap átfúrtam a 45 centi vastag falat és a nappaliból kivittem az áramot egy dupla dugaljhoz, így az üvegházban lett végleges villany. Aztán pontosan két éve (röpül az idő, meg kellett nézzem a blogban, mert elsőre úgy gondoltam, hogy tavaly volt, hát nem) csináltam a nappali belső hőszigetelését. Majdnem teljesen készre csináltam, de a nagy üvegablaksor felett a szemöldök belső alsó felületét nem zártam le gipszkartonnal, hanem ott maradt a 10 cm vastag Hungarocell bütüje láthatóan a vakolt tégla előtt. Hogy majd egyszer... Na most hogy kézben volt a PUR hab üvegházilag, meg a gipszkarton is ott állt már két éve a bejárati ajtó mellett az előszobában, elkövetkezettnek láttam az időt erre a mindösszesen tán két-három órát igénybe vevő munkára. Ezt is több részletben tudtam csak csinálni, mert csak két ilyen, a képen látható teleszkópos támaszom van, az is pont két éve van nálam kölcsönbe SP-től. De holnap visszaadom neki, szerintem már nem is számít rá.002_6.JPG

A támaszok tartják a gipszkartont amíg a PUR hab megköt. A képen az utolsó 40 centis darab ragad fel az ablak szemöldökre. Jól látszik még, hogy a túloldalon J már "belakta" a növényeivel az üvegházat.

Ma itt járt egy TV stáb és riportot csinált velem, hajó, Amapola, életmód tárgyban. Elfelejtettem a produkció nevét, internetes TV, azt se tudtam, hogy ilyen létezik. Rácz Józsi barátom (akitől Tequilát, az oktatóhajót kaptam) hozta őket, kíváncsi vagyok mit fognak összevágni a hosszas beszélgetésből, merthogy 5 perc lesz a műsoridő. A kérdező Fruzsi volt, ez az első riporteri munkája, lehet ha egyszer Pulitzer díjas lesz büszke leszek rá, hogy velem kezdte, most még eléggé lámpalázas volt.foto_5.JPG

Fruzsi, akinek én voltam  életében az elsőfoto_2.JPG

és Feri az operatőr, akinek meg már a sokadik forgatása.

3 komment

Péntek.

2015.10.23. 23:59 :: A Tengerész

Hát nem hittem volna, hogy egy hétig tart a fugázás. Igaz, hogy ez nem olyan egyszerű volt mint mondjuk greslapokat, vagy mázas kerámia padlót fugázni, de azért elég sokat vacakoltam vele és nem is ment olyan módon ahogy elképzeltem. Miután vannak akik tanulnak a módszereimből, ezért pontosan leírom hogy csináltam és mi az amit csak elképzeltem, de nem működött. Előzetesen így néz ki majdnem készen a padló. 003_3.JPG

12 komment

Csütörtök.

2015.10.15. 23:02 :: A Tengerész

Délutános műszak végére helyére került az utolsó tégla is. 001_14.JPG

002_5.JPG

A fugákba finom sódert söpörtem, holnap átnézem, miközben a sódert letuszkolom a téglák félmagasságáig még igazítok ahol kicsit girbegurba, majd az egészet átcsiszolom rezgőcsiszolóval. Ezután jön majd az impregnálás és a végleges fugázás.

11 komment

Péntek.

2015.10.09. 19:31 :: A Tengerész

http://indavideo.hu/video/Igy_kell_utat_burkolni?utm_source=flash&utm_medium=watchoninda&utm_campaign=videoplayer Hát az a helyzet, hogy nekem még nem megy ezzel a sebességgel. Egyrészt ilyet még soha nem csináltam, másrészt nyitott fugával rakok a beton térkőnél sokkal méretpontatlanabb téglát.

Én nekiülök  sámlira, rakom, egyengetem a sódert, kocogtatom a téglákat aztán szép lassan alakul a padló.002_4.JPG

004_5.JPG

Lehetett volna egyszerűbb mintát is csinálni, amihez nem kellett volna kettévágni sikítóval 33 db téglát rettenetes porfelhő közepette, de nekem ez tetszett meg. Elsőre átlóba akartam rakni, de az már nekem is sok lett volna a téglavagdosásból.

23:04 És nyakunkon a tél. Mostmár biztos. Jól esik a meleg cserépkályhának dőlni a nappaliban és a hajón bámulni a kályha ablakában táncoló lángokat, vagy épp a rőt izzást. De hasonlóan kellemes érzés az üvegházból nézni ahogy esik odakint az eső.  https://www.youtube.com/watch?v=0AoIFDZVS-M

11 komment

Szerda.

2015.10.07. 19:50 :: A Tengerész

Hát nem gondoltam volna, hogy az utóbbi idők legnehezebb melója a sóderosztályozás lesz. Pedig ehhez képest az árokásás is könnyűség. Gondoltam lerostálom seperc (na jó egy nap) alatt a másfél köbmétert. Hát ráment majd öt nap. Jó, közbe mást is csináltam, elcsónakáztunk bevásárolni, lazítottam is helyenként, mert a durva osztályozás még csak egyszerű, az ember rárakja a rostát a talicskára, lapátolja bele az anyagot, időnként belekavar a lapáttal, a talicskába belehullik az apraja, a 15 mm-nél nagyobbak meg felakadnak a rostán, (mint a közmondásban), ez az un. "kulé kavics", átöntöm a másik talicskába, amikor valamelyik talicska megtelik megy a deponálás helyére. Az igazán kemény meló a 0-4 mm-es aprószemű sóder kirostálása. Ehhez a dolgozó egymás mellé rak két üres talicskát, a jobb oldalira rárakja a fa keretre szögelt aprólyukú rostát, jobb kezével fellapátol egy nagy kőműveskanálra való anyagot és azt addig masszírozza a rostán a kanállal amíg az aprajának jórésze aláhullik a többit meg átborítja a másik talicskába. Amikor valamelyik talicska megtelik tolni kell a helyére, aprószeműt egyből az üvegházba vittem, a másikat meg egy másik tárolóhelyre, a keverőgép mellé. Ezt majd további betonozásra használom, ezért nem rostáltam ki belőle teljesen a 0-4-es frakciót, mert akkor már nem lenne alkalmas betonhoz. Elmondva se egyszerű, de ha azt mondom, hogy egy merítés a kanállal kb 2 kiló, másfél köbméter vizes sóder meg bő három tonna, akkor tessék kiszámolni mennyit kellett kanalazni, passzírozni, borítani, talicskázni. Bevallom ha tudtam, éreztem, sejtettem (https://www.youtube.com/watch?v=9uIXUl5MU0A) volna előre, hogy ekkora meló lesz, kerül amibe kerül (nem olcsó, plusz fuvarköltség)inkább vettem volna 20 zsák kétszer rostáltat. Annyira elegem volt már a végén a dologból, hogy kemény hajrába kezdtem ma, mert a kupac igaz hogy fogyott, de valahogy úgy ahogy a nagymutató halad az órán, ha folyamatosan tekintgeted, nem látszik, hogy halad, csak akkor ha óránként nézel rá, hát ez még annál is lassabb volt. Szóval reggel a fejembe vettem, hogy ebédre eltüntetem az anyagot a kapubejáróból és bár 10 percet késtem az ebédről, de meg is lett. Viszont annyira elfáradtam, hogy evéshez előredőlni a székben is alig maradt erőm. Főleg azért hajtottam, mert folyamatosan ijesztget a meteorológia az esővel, de így, hogy minden ami kell bent van az üvegházban, most már felőlem akár eshet is, délután el is kezdtem rakni a padló téglaburkolatát, ez ami a képen látszik a nyugati oldalon a bordűr. 001_13.JPG

004_4.JPG

Sok szerszám nem kell hozzá csak amik a képen is látszanak, vödör, egy 2,30 hosszú, meg egy 60 centis vízmérce, egy méteres alumíniumvonalzó, kanál, gumikalapács, simító, meg egy sámli amire fáradt testemet leteszem, mert ez már se hajlongva se térdelve se guggolva nem megy. ( acélkar vasmarok, csak a lábaim sz@rok) A fugát lécekkel állítom be, hosszába 8 mm, keresztbe 10 mm adja ki az egésztégla méretet. Ez persze nem szentírás, a téglák mérete pluszmínusz 1-2 mm-t is eltérhet, ahogy az égetés sikerült.

2 komment

Szombat.

2015.10.03. 20:15 :: A Tengerész

Este kifejezetten "télszag" volt amikor kibaktattam a hajóra, hogy begyújtsak a kályhába. Sajnos ide jutottunk, hogy éjjelre fűteni kell. :( Nem nagy tűz, csak olyan himihumi hulladékfával gerjesztett, de mégiscsak fűtés. Reggel köd üli meg a víztükröt, de hamar felszáll. Minden csatakos a harmattól, vigyázni kell, el ne csússzak és vízbe ne pottyanjak reggel kifelé menet. Szerencsére napközben barátságos vénaszonyok nyara idő lett, ami ideális a kinti munkákhoz.001_12.JPG

002_3.JPG

Nekiálltam kirostálni a sóderból a 4mm-nél kisebb szemcséket, jó babra munka, kell belőle vagy fél köbméter a tégla padló alá. Viszont kész az üvegház. Ilyen lett.004_3.JPG

006_1.JPG

Olyan szép, hogy muszáj lesz lefestenem a padlásablak takaródeszkáit, mert nagy a kontraszt a vedlett fa és az új télikert látványa közt.

 

9 komment

Péntek.

2015.10.02. 19:57 :: A Tengerész

Ilyen volt.004_2.JPGÍgy alakul az új.007_1.JPG

Sajnos ezt az anyagot és technológiát nem tudtam megszerezni, leutánozni. Hitványabbat csinálni meg nem érdemes. Kénytelen voltam megvenni a munkaerővel együtt. Most olyan vagyok mint a csiga akit kitúrtak a házából, kénytelen vagyok pihenni nincs helyem dolgozni. De holnap készen lesznek az idegenek és már burkolom is a télikert padlóját. Amúgy már papíron a következő projekt, még a tél beállta előtt csinálok egy 20 m2-es fedett kocsibeállót a kapuval szemben. Bár autóm nincs, de pl jó helye lesz alatta a Mákvirágnak, Tequilának, vagy a Samnak ha bütykölök valamit rajtuk. Ha meg annyira megöregszünk, hogy nem fog menni a bringázás, muszáj lesz autóval járjunk, az áll majd alatta. Ez ellentétben a tornáccal, ami masszív oszlopokon áll, egy rendkívül könnyed, szinte láthatatlan légies szerkezet lesz idomacélból és ívelt polikarbonátból. még ki kell találjam hogy tudok meghajlítani 2,50 m-es sugarú körívre 4 m hosszú 40X40-es vékonyfalú zártszelvény acélidomokat. A jelenlegi elképzelésem, hogy csinálok hozzá egy szerszámot amiben egy olajemelő  nyomja középen a mondjuk 1 m fesztávon megfogott vasat. A nyomás helyén befogom a zártszelvényt egy szerszámba ami megakadályozza az oldallapok megrogyását. Hosszában lépkedve apránként fogom sablon mentén hajlítani, szerintem működni fog. Ha van valakinek tapasztalata meséljen!

10 komment

Szerda.

2015.09.30. 21:31 :: A Tengerész

Ma befejeztem a hőtároló padlóba a sóder betöltését. Ledöngöltem az utolsó, számszerint negyedik réteget, már csak a kétszer rostált ágyazatot kell leterítenem és leraknom a padlóra a téglaburkolatot, de azt majd csak ha kész az üvegház. Értesítés szerint műhelyben elkészültek az üvegfalak, holnap hozzák őket, szóval úgy tűnik minden flottul megy. Juteszembe, mindenki aki ilyen télikert építésbe kezd, kell, hogy tudja a következőket. Ha önállóan áll az üvegház és ilyen kicsi és alacsony(ez 15 m2 és 2,50 m ahol a legmagasabb) akkor sem engedély, sem bejelentési kötelezettség nincs rá. De ha meglévő épülethez csatlakozik mint ahogy ez is, akkor bármennyire is vicces ilyen semmiségre,  bejegyzett építész tervezővel tervet kell rá készíttetni, azt engedélyeztetni és csak utána szabad elkezdeni az építkezést. ÉN IS ÍGY TETTEM. Tudom sokan olvassák a blogot kifejezetten ötletadóként, nos ezért írom ezt, hogy tudja, ne kezdjen engedély nélkül ilyet építeni!

Más. Volt itt pár félreérthető komment, az érintettekkel privátban tisztáztam a dolgot és a kommenteket töröltem.

Erről jut eszembe https://www.youtube.com/watch?v=EGovjTQfbrA

7 komment

Hétfő.

2015.09.28. 20:33 :: A Tengerész

Mire a nap leszállt006.JPGaz egésznapos munka eredmény így nézett ki.008_2.JPG

10 -12 centit terítünk, gereblyézünk, taposok, döngölök. Még egy réteg van hátra, azt a döngölés után szintezem, újra döngölöm míg teljesen vízszintes nem lesz. Erre jön a kétszer rostált néhány centi vastag réteg amire a téglaburkolatot rakom majd.

2 komment

Vasárnap.

2015.09.27. 08:19 :: A Tengerész

Jééé, nem esik az eső, pedig reggel van. Tegnap megint zuhogott (úgyhogy lőttek a szombati piacra menésnek) de megismételte a tegnapelőttit, délutánra elállt. Én is megismételtem, gyorsan lenyomtam a maradék betonozást, mindig csak fél adagokat keverve, hogy ha közben elkezdene esni minél előbb abbahagyhassam. Mázlim volt, be tudtam fejezni este fél hétre az egészet, letakartuk J-vel fóliával a friss betont, hogy ha mégis rákezdene az eső ne mossa el a tetejét. Nagy öröm hogy vége a betonmunkának, ha ma alkalmas lesz rá az idő, elkezdem a sódert osztályozni, ki kell rostáljak a vegyes halomból bő negyed köbméternyi nagyobb kavicsot az üvegház köré, illetve másfél köbméter 0-4 mm átmérőjű finom sódert a téglaburkolat fektetőrétegéhez. A többi sóder megy majd befelé a padlóburkolat alá, ez lesz a hőtároló tömeg.

20:50 A háromnapos eső meghozta a meztelen csigák kedvét szexre.(tiszta állatpornó..eleve meztelenek)001_11.JPG

Szerencsére ma nem esett igazán, a borongós szemerkében leterítettük egy  fekete fóliával a betont és elkezdtem feltölteni sóderral az alapteknőt. 004_1.JPGÉn talicskáztam, J rostálta  belőle a kulé kavicsokat.005_2.JPG10 cm-enként le kell döngölni. Lapvibrátor persze jó lenne, de nincs, így "adok a jattra", SP-től kaptam kölcsön egy kézi döngölőt (alsó kép bal felső sarok) azzal püfölöm. Beleraktam az elbontott sziklakert köveit is J ellenkezésével dacolva, így maradnak a hőtároló padlóba beépítve.007.JPG

Szólj hozzá!

Péntek.

2015.09.25. 07:29 :: A Tengerész

Esik az eső. Sajnos hiába diktáltam magamnak gyilkos tempót a földmunkában, betonozásban, egy napot késtem. Ha csak holnap kezdett volna esni ( vagy még jobban siettem volna.. hát ez aligha lett volna lehetséges, így is világosodástól sötétedésig melóztam erőm teljes megfeszítésével) , most karbatett kézzel megelégedetten nézhetném az ablakból ahogy a kész aljzatbetont locsolgatja helyettem az Öreg. Most azon jár az eszem, hogy mégis hogy lehetne esőben betonozni. Szilárd nem sok jóval kecsegtet. http://www.eumet.hu/ :((

11:00 Bambán bámulom, hogy esik az eső (ne bámulj bambán ha esik az eső...az eső https://www.youtube.com/watch? )

17:44 Ebéd utáni alvásból ébredve konstatáltam, hogy elállt az eső. Igaz, hogy az ég nem sok jóval biztatott, de lenyomtam egy keverés betont fél adag cementtel (Ez azt jelenti, hogy egy zsák cement 30 lapát sóderral, a "normál" keverés ennek a duplája. Ez olyan 250 kg cement egy köbméter betonhoz arány, nem egy erős beton, de ide pont elég, fő feladata, hogy a vakond alulról ne túrjon fel, meg a gyökerek se nőjenek be az alaptestbe.) és beterítettem a gödör fenekére. Mázlim volt, nem esik azóta se. A friss beton fölé raklapból és fóliából sátrat építettem, így ha el is eredne, akkor se tesz kárt benne az eső. Még az is belefért a napba, hogy műtrágyával meghintettem a kitermelt földdel odakint frissen megjavított partot, legközelebb fűmagot vetek bele. Azért csak haladtam ma is.

Szólj hozzá!

Csütörtök.

2015.09.24. 21:37 :: A Tengerész

003_2.JPGBefejeztem ma a jövendőbeli hőtároló padló alaptestének kiásását. Tehát  40 cm mélységben kitermeltem az üvegfal sávalapja által körülvett talajt. Belül látszik a fehér XPS lemez amiből immáron szabadra került az a felület ami idáig a földárok falához simult. A földet, miután taracktalanítottam eltalicskáztam a Dunapartra és feltöltöttem vele az egyenetlen, sittel, szeméttel feltöltött partot. Mintegy 4 m3, pontosan 90 talicska volt az így megmozgatott anyag. (Úgy számolom, hogy minden fordulónál beledobok egy kavicsot egy vödörbe.)Tegnap estére annyira elfáradtam, hogy már kilenckor kiesett a kezemből a könyv, lecsukódott a szemem és aludtam egyfolytában reggel fél hétig. Normálisan 5-6 órát alszom éjszaka, ezt most alaposan túlteljesítettem. De egészen belejöttem a kubikusmunkába, ma már a kész gödör negyedrészét egy 5 cm vastag szigeteléshordozó betonnal le is terítettem. Ijesztget a meteorológia az esővel, most nem kéne, ha holnap nem esne, befejeznem a gödör aljának betonozását, aztán akár eshet is egy kicsit, legalább nem kell locsolgatni.

Szólj hozzá!

Kedd.

2015.09.22. 21:56 :: A Tengerész

Tegnap letakarítottam a ház nyugati oldalán az ereszcsatornát. Ránézésre elég viharvertnek nézett ki , de csak a festék pergett róla, alatta teljesen ép volt a horganyzott lemez. Amennyire tudtam, raskétával  lekapartam, majd ledrótkeféztem róla a fellazult festéket és tegnap ráraktam kívül-belül egy, ma meg még egy réteg Alvikorr festéket. Rettenetesek a festék árak, a kilós kiszerelés plusz egy flakon oldószer 7000 Ft volt. Muszáj volt megcsináljam a csatornát, mert ha alá épül az üvegház, nem fogok tudni többé igazán hozzáférni lefesteni. Így most az elkövetkező... mondjuk, 30 évre rendbe van, ha akkor muszáj lesz hozzányúlni inkább kicserélem majd egy újra. (vicc vót)

Tudjátok mi az a tarack? Nem nem a tábori ágyúra gondolok, hanem egy gonosz növényre. Hogy jön ez ide? Hát úgy, hogy nekiálltam kiásni az üvegház hőtároló padlójának a gödröt. Itt korábban egy sziklakert volt, amiből a dísznövényeket igyekeztük áttelepíteni, aztán a sziklákat eltávolítottam, maradt az elgazosodott talaj. Közbe megfejtettem a történetét a kertnek, az alapárok ásásnál mutatták magukat a rétegek, kezdetben volt a folyó hordta homok (ugye ez egy sziget a Dunában), arra telepedett valamennyi soványka humusz. Namármost az elődök alighanem hozattak a kert füvesítésekor rá termőföldet. Ez viszont tarackfertőzött lehetett (nem ez lenne az első eset, hogy derék fuvarosok mindent eladnak "humusz"-nak a hiszékeny városi hobbitelkeseknek), mert kisebb kazalnyi az a gyökérmennyiség amit kiástam ma. 40 cm mély a napház alá tervezett hőtároló padló, a felső 20 cm tele volt a gyökerekkel, de még ennél is mélyebbre lement a gyökerek némelyike. Olyan sűrűn szövi be a talajt, hogy az ásó is alig fogja, szerencsére a jó kis kölcsön irtókapámnak semmi se tud ellenállni. Ez a gyalázatos növény mindent elnyomott, pl rengeteg virághagymát találtam a gyökerek közt, miközben emlékeim szerint tavasszal csak kevés virágzott közülük, alighanem csak vegetáltak a tarackok nyomása alatt. A baj az, hogy nem csak itt ilyen erős a tarackfertőzés, hanem a kert többi részére is átterjedt. Hát szóval nekünk ilyen a "pázsitunk". Ma kiástam és eltalicskáztam a Duna partra 35 talicska földet. Miután a virághagymákat és a tarackgyökereket kiszedtem belőle a gazos, sittel feltöltött parton elterítem és befüvesítem, ahogy már egy darabon megtettem. Előbb-utóbb szép lesz a part. Na jó.. alighanem inkább utóbb.

3 komment

Vasárnap.

2015.09.20. 09:18 :: A Tengerész

Éjjel félálmomban hallottam, hogy veri a decket a fejem felett az eső, na gondoltam a meteorológusok üveget bontanak, bejött a prognózis. Még reggel ébredéskor is szemerkélt és most is" lóg a lába az esőnek" ahogy boldogult anyám szokta volt mondani, nem merek betonozásba kezdeni. A már némiképp megszilárdult, tehát pár órás betonnak már nem árt az eső, de esőben nem lehet teríteni, mert elhígítja, ha meg már le van terítve, kiveri kimossa belőle a cementet. (arról nem is beszélve, hogy esőben nem épp a leghangulatosabb a szabadban dolgozni és aki tolt már sárban százkilós teherrel megrakott talicskát az is érteni fogja miért kuksolok idebent) Amúgy érdekes volt amikor csütörtökön tűző napon betonoztam. Nem akartam, hogy "kiégesse" a friss betont a nap (ha kiszárad a teteje, leáll a hidratáció és hiába locsolja utána a dolgozó, már nem lesz jó kötés), ezért a kéznél levő  agrofóliával leterítettem. Ettől a fekete  fólia alatt persze nagyon meleg lett és a beton kötésekor keletkező hő ezt tovább növelte ami gyorsította a kötést (szóval előállt az a folyamat amit már műgyantás munkából ismerek, a kötés során hő keletkezik, amitől gyorsul a kötés, ettől még nagyobb hő keletkezik, ettől mégy gyorsabb a kikeményedés és így tovább, szóval ha óvatlan voltam, volt, hogy másodpercek alatt, benne ecsettel, spaklival, füstölve bekötött az anyag az edénybe), estére amikor levettem a fóliát, annak ellenére, hogy 30 fok körül volt a külső hőmérséklet, a fólia belső oldaláról folyt a lecsapódott kondenzvíz, a három-négy órás beton pedig meleg volt és olyan kemény, hogy karcolni se lehetett. Gyakorlatilag elérte azt az állapotot, ami normális körülmények közt két-háromnapos korában következett volna be. Valahol olvastam, tán 30 éve amikor még betonhajót akartam építeni és ehhez fordítottam szakirodalmat, hogy a gyorsabb kötéshez forró gőzzel kell érlelni a betont, na most valami ilyesmi történhetett. Szóval most itt ülök és tekintgetek kifelé az ablakon, hogy folytathatom e már odakint a munkát. Az előbb több másodpercre is kisütött a nap, de amire kimentem megnézni az eget, addigra megint sűrű felhők borították. Na de, hogy milyen munkát. Miután a napház üveg falai a talajszintről indulnak nem lenne jó, ha a csapó eső felverné az üvegre a sárcseppeket, ezért nagyszemű (un. kulé) kaviccsal fogom szegélyezni a télikertet, ez egyrészt megtöri a visszaverődést, másrészt nem lesz rajta felvernivaló. De azt tapasztalatból tudom, hogy a kavicságyat hamar benövi a gyom, ami megfogja a szél fútta port, szóval rövid idő múlva ott tartok mintha nem csináltam volna semmit. Ezért a kavics alá betont kell terítsek. Na ennek a szegélybetonnak ástam ki tegnap az alapját, ma folytatnom kéne a széle-zsluzást és aztán betonozni kéne. Most várom hozzá a természetfelelős segítségét.

4 komment

Csütörtök.

2015.09.17. 20:12 :: A Tengerész

Reggel fél hétkor kezdtem, délután fél négyre készen is voltam az alappal. Belement egy icipicit több mint 350 kg cement ( a végén kb 3 liternyit kellett keverni a befejezéshez, annyi maradt el az utolsó keverés után, na ezt már kézzel kevertem vödörben, nem a 250 literes puttonyú géppel) és kb 0,95 m3 sóder és kb 140 liter víz. Ez nagyjából 2,5 tonna anyag kétszer megmozgatva. Messze van a "sexteen tons"-tól https://www.youtube.com/watch?v=tfp2O9ADwGk ( amit már többször idéztem itt és a nóta szerint az amerikai  bányászok normája volt) de hát egyrészt (szerencsére) nem volt akkora az alap, meg én se vagyok már 25 éves. Nekem épp elég volt a tűző napon. (na az nincs a bányában)002_2.JPG

001_10.JPG

4 komment

Szerda.

2015.09.16. 19:54 :: A Tengerész

Hajnalban kezdtem, délután hatra kész voltam az XPS hőszigetelő lapok beásásával és a vasalással. Kivételesen kihagytam az ebéd utáni alvást és jól tettem, mert nem lettem volna kész sötétedésre. Így holnap napfelkeltével el tudom kezdeni a betonozást.
004.JPG

003_1.JPG

A hőszigetelést azért volt nehéz beásni, mert az árok, csak 40-50 cm mély, miközben a hablemezek 60 cm szélesek. Nem akartam belőlük levágni, ezért J kis rövidnyelű  kapájával, meg egy erre a célra csinált 5 cm széles kaparóval, persze ezt is térdelve, görnyedve vájtam egy keskeny árkot a nagy árok szélébe és abba állítgattam bele a lapokat. Mit mondjak nem volt könnyű munka. De megfogja majd a talaj felé a kihűlését a téli üzemben a nappali napsugárzás által felmelegedett hőtároló padlónak. ( Hibás az amikor azt mondjuk, "bejön a hideg", "átmegy a hideg a szigetelésen " stb. Nem, a hővezetés iránya mindig a melegebbtől a hidegebb felé irányul. Tehát nem a hideg jön be, hanem a meleg megy ki. Ez első ránézésre felesleges okoskodásnak tűnik, és az is ha a hővándorlás áramlás útján zajlik. Tehát ha kinyitom az ablakot, a hideg levegő valóban helyet cserél a meleggel, "bejön" az ablakon. De ha a hőcsere hővezetés útján zajlik, szilárd közegben, akkor mindig a meleg megy a hideg felé. Ez okból raktam a hőszigetelést egy szakértő tanácsa ellenére az alaptest belső oldalára, mert ha kívülre rakom nem tudom elkerülni az alap és az üvegházat majdan kívülről körbevevő beton szegély közt a hőhidat. A belső szigetelésnél a veszély a páralecsapódás a határfelületen, de ennek talajszint alatt egy növényházban szerintem nincs jelentősége. Egyrészt a "meleg" padló hőmérséklete is gyakran harmatpont alatt van, másrészt az XPS nem nedvszívó.)

 

Szólj hozzá!

Kedd.

2015.09.15. 20:06 :: A Tengerész

Így néz ki a kiásott alapja a télikertnek.15_9_15_2.jpg

15_9_15_1.jpg  Látszik a képen, hogy sötétedéssel fejeztem be tegnapelőtt, a képek már vakuval készültek. 20 cm széles 40-50 cm mély, két napig tartott amíg kiástam, mert nem akartam túl szélesre csinálni, felesleges betonpocsékolás. Így, miután az ásóm szélesebb mint 20 cm ezzel a kölcsön kapával szedtem ki a föld nagyját,15_9_15_3.jpg

szükség is volt az irtókapára (ez a neve ennek a fajtának), mert ugyanaz volt  a baj a talajjal, mint az országgal, túl sok benne a gyökér. Miután kiszedtem a kapával amit tudtam, az árok oldalát ásóval egyenesre faragtam az E-től kölcsön kapott rozsdás  szögvas vezető mentén, aztán letérdelve a fenekét szögletesre faragtam széles  kőműves kanállal és a földet ugyanezzel ki is lapátoltam. Ha lett volna keskeny ásóm és lapátom könnyebb lett volna, de hát erre az egy munkára nem érdemes beruházni. Ma megvettem és kihozattam a cementet, betonacélt, padló burkoláshoz a téglát  ( a bontott tégla drágább mint az új, divatba jött a rusztikus téglaburkolat, a nagyméretű címeres téglát ezresekért adják ) a kisméretű tégla amit még drótkeféznem kellene 100 Ft darabja, én az újat, amivel munka sincsen 65-ért vettem. Ma lehajtogattam 6-os betonvasból a kengyeleket amik a hosszanti vasalást fogják tartani, további vasalás szerelés holnap, holnaputánra tervezem a betonozást, ennek egy nap meg kell lennie, hogy rendesen egybekössön a beton, hajnalban szándékozom kezdeni és alighanem sötét lesz amire végzek. Kb 1 m3 kicsit több mint két tonna (amit legalább kétszer kell megmozgatni), az olyan 20-25 talicska beton, belapátolni a keverőbe, odatalicskázni az árokhoz, belecsömöszölni a földárokba, elsimítani, kemény nap lesz.

Szólj hozzá!

Szerda.

2015.09.09. 09:08 :: A Tengerész

Hát elég rövid volt idén az ősz. Egy hete még hőségriasztás volt, tegnap este meg szégyenszemre begyújtottam a hajón éjszakára a kályhába (na jó, nem valami hatalmas tüzet tessék elképzelni, csak egy papírzacskó láncfűrészforgácsot, fakéreg hulladékot meg egy kis hasáb fát), mert majd befagyott a fenekem. A hőmérő ugyan 18 fokot mutatott, de úgy tűnik hozzászoktam korábban a meleghez és gyors volt a váltás. Mit mondjak jólesett melegedni a duruzsoló kályha mellett és még reggel is volt húsz fok. Tegnap Pesten voltam télikert ügyben egy cégnél, kicsit zsibbasztóak az árak, ennyit erről. Kisemberrel kimentünk...ajaj a falu nevét elfelejtettem, németjuhász kutyamentőékhez kennelt nézni, mert ők meg ebben munkálkodnak, bevállaltam a szaktanácsadást kutyaotthon építéshez, ha valakinek ilyen kutyára van szüksége örökbefogadható vidám és szomorú jószágból van ott vagy 40 darab. Most megyek és elkezdem kiásni az alapját a télikertnek, épp arra való idő van.

Na ilyenek vannak ott. nemet_juhasz_2.jpg

1 komment

Szombat.

2015.09.05. 10:03 :: A Tengerész

Tegnap még reménykedtem, csak reggel esett az eső, de délre már kisütött a nap és kellemes meleg volt, szóval reménykedtem, hogy hátha egyszer lesz olyan, hogy nincs vége a nyárnak. ( Lásd még Eric Knight " Nincs többé hétfő") De sajnos megint a pesszimistáknak lesz igazuk, ezt a nyarat is ősz követi, sőt lehet, hogy az őszt meg a tél. Lehűlt a levegő és szakad az eső. Így hát idebent kuksolok, pedig tegnap megcsináltam a végleges sorompót a Sam kiemelőjére az helyett a hirtelen előkapott husáng helyett amit a képen láthattok, de ebben az esőben nem tudom kicserélni. A következő projekt egy üvegház lesz J virágainak. Ennek a virágok téli tárolásán kívül második funkciója is lesz. Arról van szó, hogy bár gyönyörű a kilátás a Dunára (és rajta Amapolára) a nappali 4,5 m széles panorámaablakán, de télen ez a nagy üvegfelület jelentős hőveszteséget jelent (hiába dupla üveg, egységnyi felületű ablakon tízszer annyi meleg szökik ki, mint a falon), ezen nem lehet segíteni.Továbbá az ablakok amikor fúj a szél szelelnek. Márpedig itt sokszor fúj a szél, gyakran viharos erővel és pont nyugatról, északnyugatról, amerre az ablakok néznek. Ezen sem lehet segíteni, egészen pontosan nem is akarok, egyrészt drága az új ablak, másrészt nem hiszek a ház légmentes lezárásában, az csak arra jó, hogy bent rekedjen a pára. Viszont ha építek egy üvegházat az ablakok elé, akkor az felfogja a szelet, marad a kilátás és amikor süt a nap, délutántól napnyugtáig hőcsapdaként melegíti a házat. Csak úgy kell megcsinálnom, hogy nyáron a teteje valami trükkel árnyékolható legyen és az oldalai meg eltüntethetőek, máskülönben szétégeti a nappalit. Hát ezen az őszi projekten agyalok most. A dolog nem olcsó. Elnézve a kínálatot, horror árak vannak( http://www.otodikevszak.hu/telikert/telikert-teraszbeepites/telikert-arak) , persze ezek mind spéci szerkezetek. Namármost a feladat, megtalálni a forrást ahonnan az anyagokat beszerzik és ugyanilyet csinálni, mondjuk az ár harmadából, negyedéből.

Innentől csak az olvassa akit érdekel a politika! Csak erős idegzetűeknek! Figyelem, aki a "tovább"-ra kattint azt a nyugalom megzavarására alkalmas kifejezések fogják érni!

18 komment

Csütörtök.

2015.09.03. 21:16 :: A Tengerész

Megint kész vagyok egy projekttel. Persze ez is tovább tartott majd egy héttel, mint amit eredetileg gondoltam, de hát ez mindig így van. Említettem, hogy a Sam-ot (a 470-est) úgy akarom "vízen" tartani, hogy mégse legyen vizes, egész pontosan algás a feneke. Normális esetben ugye sólyakocsin tárolják az ilyen kishajókat és csak használathoz rakják vízre, utána azonnal kiveszik. Nekem viszont nincs sólyám, van ugyan egy nem messze az utca végén, de eltologatni odáig minden használathoz, utána hazahúzni, árboc be, árboc ki minden esetben, mert se a fák lombjai, se a villanydrótok miatt nem fér el az utcán, nagyon körülményes lenne. Így viszont pár mozdulat és a hajó úszik.15_9_3_1.jpg

5 komment

2015.08.31. 00:32 :: A Tengerész

https://www.youtube.com/watch?v=13QwLcbcles Most bukkantam rá. Valamikor Amszterdamból elfelé jövet vettem magnóra ezt a számot, meg még másik párat a "Memphis jug band"  repertoárjából, ez ment egy helyi rádióban. Sajnos ahogy a hajó távolodott a parttól úgy gyengült a vétel, nem tudtam az egész műsort felvenni. De ez a szám volt a beharangozó zenéje a műsorismertetésnek amit a hajón csináltam. Abban az időben még nem létezett videó meg egyéb ilyen firlefrancok, Budapestről küldtek le mozifilmeket, emlékeim szerint kizárólag magyarokat, hát, olyanokat amik a nagy mozikban nem igazán voltak kelendők és volt belőlük keskenyfilmes változat. Minden héten egyszer az elektrikus, azaz én vetítést tartott, előtte a hangosbemondón ami a hídról minden szolgálati helyre és kabinba szólt bejátszottam ebből a számból a refrént és ismertettem az esti mozit. Azt mondta valaki ha már meghallja ezt a zenét fülig ér a szája. Van benne valami. A hajózás hosszú volt, a film meg kevés, ezért ugyanaz a film többször is bemutatásra került egy-egy út során, esetenként közkívánatra. A címeket  ritkán jegyezte meg bárki is, így amikor bemondtam, utaltam a tartalomra is, pl "ahol a Cserhalmi beköltözik a kupiba" ( Egy erkölcsös éjszaka, Hunyadi Sándor novellájából, Makk Károly rendezésében) vagy " a kommunistás Cserhalmis" (ennek a címére nem emlékszem, de ha jól emlékszem a Bánsági Ildikó vetkőzött benne, ezért volt sikere, pláne, hogy az apja az öreg Bánsági pincér volt a tengerhajózásnál.

Amúgy dolgozom is szorgalmasan, a "Sam"-nak csinálom a kiemelőt, amivel úgy lehet majd vízen tárolni, hogy ne érjen a feneke vízbe.

Szólj hozzá!

Szerda.

2015.08.26. 22:14 :: A Tengerész

Hozattam a helyi tűzépről egy valóban száraz (második éve szikkad a telepen) kaloda (egy kaloda az 1x1x1,7 m = 1 erdei m3) ukrán hasított bükkfát. Egységnyi súlyra vetítve kb 25 %-al volt drágább mint a tegnapelőtti vizes tölgy. Azaz, ha tavaszra a cserépkályha tetejére felrakott próbadarabok 25 %-nál többet vesztenek a súlyukból akkor rosszul jártam. Mindent elraktam a tornácon fedél alá, igaz a kert felé kimenet csak lapjával lehet járni, mert nem sok hely maradt. Éjjel többször felébredtem rá, hogy az elkínzott testem tiltakozik egy-egy álmomban történt mozdulat hatására, de reggelre egész kipihenten ébredtem. És elmúlt teljesen a lábfájásom, szóval így kell működnie a szervezetnek. Tegnap elfelejtettem megemlékezni róla, hogy váratlan vendégek érkeztek. Mindig öröm a vendég, ha nem kell etetni-itatni még az se baj ha váratlanul jön. Vigh Jani (http://www.szokoar.hu/hu/) volt itt a fiával és az új aprócska hajójával. Ez is olyan, hogy Thomas a gőzmozdony jut az ember eszébe róla, mint a Bagóról, szegény boldogult Rehák Balázs hajójáról.005_1.JPG

Szóval ha valaki erre jár, pláne ha hajóval, mindig kiköthet nálunk.

5 komment

Kedd.

2015.08.25. 20:08 :: A Tengerész

Egész nap fát hasogattam és talicskáztam a tető alá a tornácra. Vacsorára végeztem. Azért vágtam olyan 1-2 kilós hasábokra, mert ha kettévágom (sugár irányban különösen könnyű hasítani) akkor ugye az egy nagyobb tortaszeletből lesz két karcsúbb, dupla felületen szárad, ergo fele annyi ideig tart, illetve egységnyi idő alatt kétszer annyi vizet párologtat. Ha még többe vágom, akkor még kedvezőbb a helyzet, gondolom én. Ráadásul mivel szerintem a száradás nem egyenesen, hanem exponenciálisan gyorsul az anyag méretének csökkenésével, mindenféleképpen jót tett a felhasogatás. Csak én fáradtam el piszokul, jártányi erőm alig maradt estére, ráadásul a bal lában Achilles ina is elkezdett fájni, elképzelni nem tudom mitől, mert nem fordult ki a bokám és a favágás, talicskázás se azt terhelte igazán. Alig tudok járni. Na remélem holnapra elmúlik, mindig az szokott lenni, ha valamim elkezd fájni, egyszercsak elmúlik.

Más. Miután jogtiszta Windows 7 használó vagyok felkínálta a rendszer a Win 10-et ingyenesen. Az újdonságokra mindig görbe szemmel nézek (pl. a Win 7 előnyeit se érzem a korábbi, megszünt Home editionnel szemben), minden másképpen lesz mint megszoktam, mindent újra meg kell tanulni. Kérdezem a PC experteket, érdemes átállnom, vagy inkább várjam meg a 11,12,13 stb változatot?

13 komment

Hétfő.

2015.08.24. 21:36 :: A Tengerész

Jól felbosszantottam magam. Be kell szerezzem a téli tüzelőt, ezért ma körberobogóztam a környékbeli elérhető forrásokat. Egyre drágább a tűzifa, rezsicsöki ide rezsicsöki oda. Ezek a fránya tüzépesek meg nagyon figyelik egymás árait, nagy különbségek nincsenek. Abban is leginkább csak pszichológiai különbség van, hogy ki milyen fára esküszik. A tapasztaltak esküsznek az akácra, mert hogy jó parazsa van, meg hamarabb kiszárad mint a többi lombos keményfák. Az igazság (bár nem vagyok annak letéteményese, de én leginkább csak a számoknak hiszek), hogy gyakorlatilag az összes fa egységnyi súlyra  vonatkoztatott fűtőértéke csak tizedesekben különbözik egymástól. Ami igazából számít, ha az ember súlyra veszi és nem térfogatra, hogy mennyire száraz az anyag. Mert ugye vizet venni fa árában elég drága mulatság, viszont ha térfogatra veszem, nem baj ha nedves, csak kell hagyni megszáradni. Merthogy vizes fával tüzelni az az igazi ráfizetés. Előbb az égéskor keletkező hő el kell párologtassa a nedvességtartalmat, ami energia erre fordítódik az veszteség, ráadásul elkormozza a tüzelőberendezést. Ezért nem szabad friss vágású fával tüzelni, legalább egy évet kell ( de jobb kettőt)  állnia fedett, de átszellőzött helyen, hogy jól kiszáradjon. Na fenti szempontok figyelembevételével jártam ma körbe a lehetőségeket. Emitt drágább, de már "kályhakész" és egy éve szárad a kalodában, erdei köbméterre adják, amiről tudom, hogy kb 9 mázsa, amott olcsóbb valamivel, de súlyra adják, a fene tudja  milyen nedves, mert hozzák valahonnan megnézni se tudom, a harmadik helyen végülis találtam tölgyet felhasogatva, nettó  2900 Ft /q ami nem lenne rossz ár (hol van már a 2200 Ft-os ár amire húztam a számat tavalyelőtt), azt mondták rá tavalyi vágás, csak azért vizes mert volt az a pár nap eső. Hát vettem 25 mázsát, de már bánom. Hogy az ember hiába próbál okos lenni, egyszerűen MUSZÁJ bizalmatlannak lenni, pedig úgy utálok az lenni. Hogy ez megy Magyarországon rendszer és kormányfüggetlenül, hogy egyszerűen ha a hátadon is szemed van akkor is átb@sznak! Mert odafigyeltem a mérésre, meg mindenre amire kell, csak azt nem szabadott volna elhinnem, hogy tavalyi vágású a fa. Hazaérve miután az teherautó leborította a kapu elé a fát, nekiálltam behordani. Ehhez a nagyobbakat mindjárt fejszével szétcsapkodtam. Ami jó, hogy a tölgy úgy hasad mint a parancsolat, gyerekjáték az aprítás, össze se lehet hasonlítani a tavalyi, csomós  bükk tuskókkal való kínlódással. Viszont a vágási felületből majdhogynem folyik a víz. Szóval ha csak megázott volna akárhányszor is, akkor se juthatott volna a fa geometriai közepébe ennyi nedvesség. Ezt a fát lehet, hogy két hete vágták ki. Komoly erdészet nyáron nem termel ki fát, ha csak nem kényszerből, ezt vagy a cigányok lopták valahonnan, vagy az elmúlt hetek nagy viharaiban dőltek ki a tölgyek és így került a Kácser tüzépre Kiskunlacházára. Persze tenni már nincs mit, ezt benyaltam, a fa itt van, de ezen a télen nem fogom tudni felhasználni. Újat kell vennem, lenyelni a száradási veszteséget, alighanem rosszabbul jártam vele, mintha a legdrágább kalodás bükköt veszem, és még akkor ott van, hogy miután tele lesz vele a tároló, amit helyette veszek hova rakom? Mérgemben felhívtam az eladót (mondom KÁCSER Tüzép Kiskunlacháza), hogy átvágott a "régivágású" tölggyel, elmagyaráztam, hogy nem kívülről nedves, hanem belül, azt mondja neki azt mondta a szállító, hogy tavalyi vágás, hát vagy hazudik, vagy ennyit ért hozzá, hogy nem ellenőrizte, csak egy tuskót kellett volna ketté vágni és máris kiderült volna. Még elkezdett magyarázni, hogy hát kicsit vizes a kérge, de majd hamar megszárad, na letettem, mert ilyen hadovát nem hallgatok a saját telefonszámlámért. Lemértem egy 6,6 kg-os darabot és egy kisebbet amit már én hasítottam, ez 1364 g, felraktam a cserépkályha tetejére, tavasszal újra megmérem, a különbségből ki fog derülni mennyivel vágtak át. Egy biztos soha az életben semmit nem veszek a kiskunlacházai Kácser tüzéptől.

3 komment

Vasárnap.

2015.08.23. 23:01 :: A Tengerész

Vidám és szomorú dolgok. Emlékeztek, hogy a 470-est Sam Smallról, Eric Knight regényhőséről neveztem el. A könyv sok kiadást megért Magyarországon, http://moly.hu/konyvek/eric-knight-sam-small-csodalatos-elete nekem a sorban második "Vidám könyvek"  van meg, valami három, vagy négy forint volt az ára annakidején amikor megvettem. Furcsálltam, hogy sem a fordító sem az illusztrátor neve nincs meg a könyvben, talán hiányzik az a lap belőle, ezért elkezdtem googlizni. A rajzok készítőjét sajnos nem találtam, pedig zseniálisak, sokkal jobbak mint az angol eredetiben (http://gutenberg.net.au/ebooks08/0800581h.html) de a fordítót megtaláltam, Szerb Antal. Ha már az angolra rátaláltam, kicsit beleolvastam, kegyetlen nehéz lehetett a fordító dolga. Merthogy nem angolul beszélnek a szereplők, hanem "yorkshiereiül", ami kb olyan mintha valaki "sálgót'rjóniul" beszélne írásban. Végignéztem a fejezetek jegyzékét és feltűnt, hogy a magyar fordítás a legutolsó fejezetet kihagyta. Vajh miért? Aztán ugrott be. A könyv először 1941-ben jelent meg. Ennek a hiányzó fejezetnek a címe pedig:" The truth about Rudolf Hess, or Sam Small flies again." Rudolf Hess pedig 1941 tavaszán dezertált Angliába. Ezt a fejezetet nem lehetett akkor magyarul megjelentetni. Mint ahogy egy másik fejezetből is, ahol Sam csodálatos mód szerencsésen elfogja a német kémeket, ki kellett hagyni a "bloody Hitler" lefordítását is (már az is csoda, hogy egyáltalán ez a fejezet megjelenhetett magyar fordításban) akkor 1941-ben a Hitler szövetségeseként Angliával (nem tudom hivatalosan mikor üzentünk hadat Angliának) szemben álló Magyarországon. Amire meg már lefordíthatta volna az utolsó fejezetet is a jeles fordító, zseniális irodalmár, már nem élt, '45-ben a balfi munkatáborban agyonverték. Hát ennyit a vidám könyvekről.

4 komment

Péntek.

2015.08.21. 21:13 :: A Tengerész

Volt két esős nap. Szerencsére semmi olyan munkám nem volt kint félkész aminek ártott volna. Sőt a közbe lévő szünetben még az emuháznak is csináltunk egy előtetőt, hogy az ajtókat ne verje az eső. 15_8_21_2.jpg

Ma nekiláttam a stég melletti part további rendezéséhez. A fű amit ültettem reményteljesen nő, ami kevés az a humusz, ahova nem jutott ott egy szál se kelt ki a fűmagból, ugyanakkor a japán kesrűfű hajtásai a sitten, szénporon is megélnek. Ez már csak így megy, amit akar az ember az nem nő, a gyomok meg maguktól. Valaki mondta egyszer nekem azt, hogy a gyomok a természet édesgyermekei, a kultúrnövények a mostohák. Van benne valami. Bár ahogy olvastam valahol, a keserűfű dísznövényként jött be Magyarországra. Szóval a státusz változó. Egyszer a balatoni telken magától kinőtt egy sereg nagyon szép sárga vadvirág, olyan volt mint az oroszlánszáj (másnéven tátika), csak sokkal kisebb virágú, gondolom a nemesített növény vad változata. Nagyon tetszett nekem, ezért a magjait elraktam és a következő évben elültettem. Egy szál se kelt ki belőle, a "természetnek" feltűnhetett, hogy most már azt akarom, hogy nekem nőjön. De nem adom fel. Amint további kerti komposzt termelődik ide fogom hordani és folytatom a fűveteményt.

15_8_21_1_1.jpgA partot valahogy meg kellett erősítsem, mert ahogy begázoltam a vízbe kitapasztalni milyen a fenék ( tele volt beton és tégladarabokkal és egyéb szeméttel), a part alá szinte kartávolságba be tudtam nyúlni, annyira alámosta a víz, csak a gyökerek tartják össze. Levertem egy sor akác cölöpöt megtartani a partfalat és az alámosott részt kitömtem téglákkal. A tetejére majd komposztot terítek. Régen ütöttem a 10 kilós kalapáccsal, megállapítom, hogy sajnos fogy az erőm, eléggé elfáradtam amire végeztem a vízben csapkodással.

Szólj hozzá!

Hétfő.

2015.08.17. 20:04 :: A Tengerész

Hatalmas vihar tombolt tegnap este. Békésen ücsörgünk a házban a nappaliban a Die Hard (szerintem németül van) valahányadikat nézve, amikor hopp, elsötétül a képernyő. Meg egész Ráckeve. Elment a villany. Egy ideje már dörgött villámlott, de idebent nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Na mondom megyek a hajóra aludni. Hát csak a tornácról kilépve szembesültem a valósággal, vízszintesen zuhogó eső, amíg azt a 30 lépést megtettem Amapoláig már bőrig áztam. Mondjuk nem voltam túlöltözve, egy ing meg egy rövidnadrág, de egy négyzetmilliméter nem maradt szárazon. A gondosan leponyvázott munkacsónakról letépte a takarót a szél, Amapola oldalbejáró ponyváját is benyomta a délről érkező vihar, nem kötöztem le rendesen, az utóbbi hetek elkényelmesítettek, de már a hajóra bemenni se volt könnyű, a délről jövő szél a lehetőségek maximumáig eltávolította a hajó oldalát a stégtől, koromsötétben egy szál elemlámpa fényénél az imbolygó hajóra az egy szál deszka járón beegyensúlyozni elég ijesztő volt, de megúsztam stég alá esés nélkül. Az elsötétült városban egyedül nekem volt világosságom, a hajó napelemei napközben maximumra töltötték az akkukat, a napsütés forró vizet termelt a tárolóba, szóval itt működik a megújuló energia. Miután megállapítottam, hogy ebben a tomboló időben (de ez tényleg komoly, ekkora vihart rég láttam és a teljes elsötétítésben még félelmetesebb volt) reménytelen lenne bármiféle kárfelmérést, vagy egyéb preventív intézkedést tenni, zuhanyozás után nyugovóra tértem. A parti tápról üzemelő lámpát a térképasztal felett bekapcsolva hagytam, hogy tudjam mikorra tér vissza az áramellátás, 11:25-kor arra ébredtem, hogy a lámpa kigyulladt, de pár másodperc múlva elaludt, ahogy a fény kihunytával én is. Legközelebb hajnali 3:35-kor világított a szemembe, kinézve az ablakon láttam, hogy a városi közvilágítás is üzemel, szóval ez már azt jelenti, hogy valóban működik az áramellátás, lekapcsoltam a lámpát és aludtam egészen reggel fél nyolcig amikor is telefon ébresztett, lányom hívott, hogy jön látogatóba. Ő is akkor jön amikor "jól esik". Szerencsére amire ideért elállt az eső, mindig öröm ha látom, együtt töltöttük a napot. Beszélgetés közben is dolgozott, egy míves bőr hátizsákot készít, ez lesz a vizsgamunkája. http://titileather.hu/ Reggel körülnézve láttam, kárt igazából nem okozott a vihar, az utálatos fűzfáról ismét vastag ágakat tört le a szél, de szerencsére senkit nem vágott kupán,15_8_17_2.jpg

7 komment

Péntek.

2015.08.07. 22:44 :: A Tengerész

Azt hiszem nem mondtam még, hogy azért parkolunk itt egyfolytában nyárvíz idején, szóval azért nem tudunk elindulni túrázni egy kicsit Amapolával, mert be vagyunk zárva az RSD-re. Nincs víz, egész pontosan kevés van a Nagy-Dunában, lassan második hónapja másfél méter körül van a vízállás Budapestnél http://www.hydroinfo.hu/Html/hidelo/hidelo_graf_duna.html , 2m alatt nincs zsilipnyitás. Így aztán csinálom amit épp kell és kedvem is van hozzá, amikor meg már nagyon melegem van, belevetem magam a vízbe. Kicsit hidegebb mint az elmúlt hőhullám idején, most "csak" 30 fokos a víz. Így azért ki lehet bírni. Miután eltüntettem a levágott ágakat, gallyakat, a lejárat melletti japán keserűfű bozontot kezdtem kiirtani. Ahogy a zöldet vágtam a machetával, kezdett látszani az ősi talaj ami alatta volt. Mit mondjak, fosszilis tejeszacskók, őskori Bramac cserép törmelék, levált talpú női cipő, rengeteg tégla és betontörmelék, na ebből állt a part talaja. Kiszedtem amit tudtam, megtelt egy 120 literes kukás edény a műanyag szeméttel, a sittet meg igyekeztem elplanírozni, hogy a szilárdja az alámosott partot  erősítse, nem az a szabályos kőszórás, de nem igazán tudok mit kezdeni vele, amennyire eszközeim engedik megpróbáltam rekultiválni a szemétlerakót. Az így kialakított rézsűre a kertből érett komposztot talicskáztam, megszórtam műtrágyával, aztán fűmaggal és két napja kétóránként locsolom. Még nem igényli a fűnyírást. Ha működik a módszer, az egész partot ami előttünk van rendbe teszem.15_8_7_1.jpg

Szétszedtem a beton járólapokból kialakított lépcsőt is ami levezet a stég bejáróhoz, mert életveszélyes volt a szétcsúszkált lapokon a járás főleg sötétben, ez még nem a végleges, de a tűző napon ebben a hőségben nem volt kedvem nekiállni betonba rakni a lépcsőfokokat, egyelőre földdel, téglákkal csináltam nekik alapozást. Amikor már majd kigyulladok, abbahagyom és úszom egyet. Nekiálltam az egyik szomszédasszonynak tyúkólat csinálni, nem egy közönséges ólacska, 3,75 x 2 m az alapterület három cellából fog állni, egy rekesz a baromfiaknak, egy az emunak, egy meg a bicikliknek. Beton tuskókon áll, a ferde talaj miatt a tegnapi napom ráment a 12 tuskó vízszintes síkba állítására. Ma összeállítottam az alapkeretet, rápróbáltam a padló OSB lapjait, majd visszaszedtem a lapokat és felállítottam a keretet, hogy az alját le tudjam holnap kenni Bonobittal.15_8_7_3.jpg

15_8_7_4.jpg Ezzel az oldószeres kátránnyal nagyon jók a tapasztalataim, az a fa amit ezzel beken az ember évtizedekig bírja korhadás gombásodás nélkül, még ha közvetlen érintkezik is a nedves talajjal. Itt meg ráadásul tuskók el is emelik a földtől. Stílusos a "munkaasztalom".15_8_7_2.jpg

Ma meglátogatott Szabó Zsigmond, régi blogolvasóm, kedves feleségével és tüneményes kislányával, hozott kölcsönbe egy HP szkennert amivel profi módon lehet diákat szkennelni és ami a fő, ráérek visszaadni, szóval majd akkor foglalkozom a diákkal, ha rossz idő lesz, alighanem télen. Váratlanul érte őket ez a földi paradicsom amiben itt élünk, a gyerek elsőre nem akart bejönni a vízbe, de aztán alig lehetett kiimádkozni belőle, ahogy az E vizicsúszdáját is gyanakodva próbálta ki, de aztán felbátorodva nagyon tetszett neki a dolog. Pillanatok alatt összebarátkozott C-vel, meg Mária szomszédasszony Mogyi nevű kutyájával (aki egy kedves pumi, ebben a melegben kicsit melege lehet a téli bundájában)15_8_7_5.jpg és Jenőtől az emutól se félt.15_8_7_6.jpg

5 komment

Hétfő.

2015.08.03. 23:33 :: A Tengerész

Nehéz munkán vagyok túl. A stég bejáró fölé kilógtak a parti nagy fűzfa ágai. A fa teljesen elöregedett, vastag ágakat tör le róla a vihar, hullik az ember fejére, veri a bejáró mellé kikötött kishajóim árbocát. Amúgyis veszélyes, hogy egy viharban az egész fa kidől. A fák, ahogy az emberek is, megöregszenek, betegek lesznek, csak a városi széplelkek gondolják azt, hogy örökéletűek, kivágni bűn őket. Aztán amikor rázuhannak egy házra, kilapítanak pár autót, netán embert, akkor mindenki csodálkozik. Már tavaly télen bejelentettem az önkormányzatnál, hogy ez a fa veszélyes, de azt a választ kaptam, hogy a víztől számított 4 m-a Vízügyé, nem önkormányzati hatáskör. A Vízügy meg tudom, hogy azzal nem fog foglalkozni, hogy engem, vagy a stégemet agyonvág(ja) egy fa. Mindenki sajnálkozni fog, ha otthagyja valaki a fogát, benne lesz a TV híradóban, de addig magam vagyok a problémára. Na tegnap rászántam magam és egy láncfűrésszel, bozótvágó késsel (már a felfelé tartó út is nehéz volt a keresztbe nőtt vékony ágak miatt) felmásztam úgy 10 m magasba megszüntetni az útban lévő ágakat. Minden ágat kipróbáltam, elég erős e mielőtt belekapaszkodok, ráállok. Nagyon csalós volt, egészen biztonságosnak kinéző ágak is törtek amikor ránehezedtem, persze vigyáztam és ki is kötöttem magam, az más kérdés, hogy mi lett volna a bordáimmal, ha egy szál kötélen maradok függve némi zuhanás után (se biztonsági övem, se beülőm nincs), de erre szerencsére nem került sor. Bevallom féltem odafent, de végülis minden jól végződött, az ágakat sikerült lefűrészelni és épségben lejutottam. A nap további része, meg a mai teljes egésze azzal telt, hogy a lefűrészelt ágakat láncfűrésszel, machetával felaprítottam és eltalicskáztam. Jó fárasztó munka volt, de megszűnt a bejárót fenyegető veszély és az árbocoknak sincsenek útban az ágak. Növényzet szempontjából amúgy az egész utca rendezetlen, a minap egy tűzoltóautó hajtott be (egy beszorult őz mentésére érkeztek), panaszkodtak, hogy nem férnek el az utcában a benőtt ágak miatt, mert úgy néz ki, hogy amit a hetente egyszer erre járó kukás autó leszaggat, az a szabad űrszelvény, ami annál nagyobb jármű, az ebbe az utcába nem fér be. A fűzfák eleve el vannak öregedve, a vastag ágakon látszik, amiket lefűrészeltem, hogy a belsejük nem olyan szokásos módon "beles", ahogy a vágásérett féké szokott lenni, hanem az átmérő felében, kétharmadában pudvás, bármikor eltörhet.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása