Egyik munka tolja maga előtt a másikat..vagy hogy van ez? Szóval akar az ember csinálni valamit, kedve is van hozzá, meg kell is csinálni, de nem lehet mindaddig, amíg meg nem csinálta azt amihez nincs is olyan nagy kedve, de azt is muszáj, mert amíg az nincs meg a másikba nem lehet belekezdeni. Hogy világos legyen, szívesen bíbelődnék a 470-essel, de be kéne hozni az udvarra, itt mégiscsak kényelmesebb. Na de amíg itt van a bejáróban a munkacsónak , plusz nincs kerekem a sólyakocsihoz ( a gumis annyiért csinálná meg a régit amennyiért ma rendeltem szállítással két újat a netről) , addig nem tudom csinálni. A munkacsónakot vízre kéne tenni, de amíg nem vagyok kész a ponyvatartójával, meg a ponyvát nem varrtam meg, addig nem akarom vízre rakni. Merthogy elegem van belőle, hogy minden eső után ki kell merni belőle a vizet, azonkívül (bár most ismét beragasztottam a belső héj valamennyi látható repedését) minduntalan elnehezül a rejtélyes módon a dupla héj közé a kihabosításba bejutó esővíztől. Ha leponyvázom ez is megszűnik. Aztán elhoztam tegnapelőtt mielőtt Balatonra indultam volna a hajóért a Periflex kuplungot , de amíg a plazmavágók nem méltóztatnak kivágni a tárcsát addig nem tudom vinni az esztergályoshoz. (Tengelyanyagot kaptam ajándékba a Golenár Feritől). Szóval meló annyi mint égen a csillag, csak válogasson köztük az ember. De amúgy frászt fogom magam hajtani, ma este pl a szomszéd kislány (Flóra a hegesztőtanoncom amúgy majdnemorvos)
22. szülinapját ünnepeltük. Vidámság volt és béke, na ezért vagyunk itt.
Itt az ivararány is megfelelő.