Hajónapló

 Hát az indulásból nem lett semmi. Reggel rendesen vonaglott Amapola a kötelei fogságában, a vizet összefüggő tarajos hullámok borították, semmi kedvem nem volt ilyen időben nekivágni a felfelé vezető útnak. Helyette besétáltunk a városba kenyérért, amit úgyis kellett volna venni az útra, csak így több időnk volt rá, nem volt muszáj biciklivel menni. Amúgyis kezdjük átvenni a hely tempóját, itt érezhetően minden kicsit komótosabb mint Pesten. A boltokban nincs tömeg, az utcákon is kevésbé kell tartani attól, hogy valami hajszolt sofőr mobiltelefonálás közben elgázol.  

Hetek óta spekulálok a soronkövetkező jelentős változtatáson. Ahhoz, hogy felálljanak az árbocok, le kell bontsam a jelenlegi ponyvasátrat ami  a cockpit és a felépítmények egy része fölött van. Eredetileg nem is gondoltam, hogy lesz a hajón ilyen, csak addig terveztem használni, amíg épül a hajó, hogy a cockpitban legyen fedett munkatér. De időközben nagyon megszerettük ezt a "verandát", nyáron a nap és az eső, télen a hó ellen véd. Namármost ha leszedem hetekre, hónapokra amíg elkészítem a vereteket, álló és futókötélzetet, szóval összehozom a riget (akinek jobban tetszik németül, a takelázst {takelage}, magyar szó nem jut rá eszembe) közben lesz jópár zuhé, ami bever a lakóterekbe. Tehát kell csinálnom egy, a jelenleginél könnyebben kezelhető takarórendszert, ami gyorsan fel-leszedhető, viharos szélnek ellenáll, olyasmi mint a "túraponyva", a jelenlegi, többszöri toldozás során evolúciós alapon kialakult nehéz alkalmatlan, nagyjából szerelhetetlen sátortető helyett. Jó lenne, ha ezt fennhagyva vitorlázni is lehetne a hajóval, ezen agyalok már régóta, de be kell lássam, hogy ez lehetetlen. Tehát lenne egy több részből álló, de freccsenővízmentesen csatolható, a jelenleginél könnyebben szerelhető takaró zippzáras ajtókkal, ami alatt működik az élettér akár fekvő, akár felállított árbocokkal,  mely vitorlás üzemben teljes egészében eltűnne, viszont akár álló, akár fekvő árbocokkal motoros üzemben fent maradna, azaz annak ellenére, hogy fent van, biztosítanom kell a zavartalan kilátást a kormányállásból. Nos ennek a könnyen kezelhető multifunkcionális kutyaólnak még szépnek is kellene lennie. Gyártom a vázlatokat, méricskélek, spekulálok, de egyelőre sehol se vagyok a dologgal.

Reggel verőfényre ébredtem, gondoltam  mégiscsak el kéne már indulni. de azért biztos ami biztos meghallgattam az időjárás jelentést, meg a neten is megnéztem  mi várható. Nagyon rosszakat mondott délutánra. Ezért elnapoltam az indulást. Hamarosan meg is jött az idő. Felváltva verték a fedélzetet a zivatarok, volt vagy négy hullám, a szél meg hol elállt, hol viharossá erősödött. Szóval jól tettem, hogy nem indultam el. Késő délutánra feltisztult az ég, elmentünk sétálni a környéken kicsit. Talán Tókert utca amiben jártunk, az egyik oldalon házak a vízparton, a másikon magas töltés. El nem tudom képzelni mi a célja a töltésnek itt ahol szabályzott a vízszint. Azon kívül, hogy kétszer kimertem az esővizet a bociból, más hasznosat nem tettem ma. Mondom, hogy érzem az esőt. Hiába volt reggel szikrázó napsütés, valami miatt majd leragadt a szemem. Hát hamarosan be is borult. Ahogy elkezdett zuhogni, máris elnyomott az álom. A fél napot átaludtam.

Nem tudom mi van a halakkal, pontosabban mitől döglenek a nagyok. A halászoknak itt van a parton a telephelyük. Persze nem halásznak már hálóval a Dunában, halivadékkal kereskednek a halastavak számára, meg gondolom  a Dunába is telepítenek. Mellettük a Vízügy telepe. valaha olyan egy brancs lehettek, mindkét cég állami vizes csapat. Most már hatalmas a különbség. A halászok szemmel láthatóan gazdagok, ők kereskedők. A Vízügy állami, közpénzből él, a káderállomány alighanem rosszul fizetett, a rendszerváltás óta közpréda a tárca, hol ide csapják, hol oda, ugye legutóbb a BM-hez. A telephely szögényös, pedig szemmel láthatóan megpróbálják rendben tartani, pláne, hogy most nyakonöntötték őket a sok mihaszna közmunkással.  De visszatérve a halakhoz. A halászok stégjénél egy nagy műanyag ladik van kikötve, ebbe szedik a haldögöket. Van benne jó pár mázsa, de nem aprók ám, hanem olyan méteresek, meg még annál is nagyobbak. Ott bűzölögnek a félig esővízzel telt ladikban tőlünk nem messze, még az a szerencse, hogy északról fúj a szél, nem ide hozza a szagot. Az esővízen kívül valamivel le is önthették, ami valamennyire megfogja a szagot, mert közelről se annyira borzasztó az illat, de holnap ha kicsit kijavul az idő azért eltűzünk innen, mert nincs kedvem megvárni amíg jobban megbuggyannak a tetemek.

. 

 Tegnap nagyjából egész nap esett az eső. Egészen pontosan zivatarok követték egymást, volt, hogy a nap is kisütött tán 10 percre aztán ismét jött a zuhé. Mondjuk májusi eső aranyat ér, de nekem a két évvel ezelőtti hasonló jutott az eszembe, amikor annyi eső volt májusban, hogy minden vetemény elrohadt a földeken. Remélem nem ismétlődik meg az idén. Ma reggel viszont hét ágról süt a nap szál fel a pára, csodás az idő. Ha így marad rekordtermés lehet gabonából és gondolom a kapásnövények is "megköszönik" ezt az időt. Most megint eszembe jut, hogy ha lenne magyar hajózás, mennyivel exportképesebb lenne a magyar búza, kukorica a Duna-Levante útvonalon. De hát ahogy Jókai írta (egészen pontosan adta valamelyik regényalakja szájába a mondatot) "szénégetőnek tőkén a szeme", hajósember mindent hajóból, hajónak, hajóval lát. Na szóval a tegnapi napot egyszerűen átlustálkodtam. Egyszer egy esőszünetben kimertem Mákvirágból a vizet, de amúgy csak heverésztem olvasgattam, még a varrnivalót se volt hangulatom elővenni. Most, hogy már egészen természeti ember lett belőlem (próbáltam erre jobb kifejezést kitalálni, de nem sikerült), az időjárás rendkívüli módon befolyásolja a hangulatomat. Ha beborul, a kedélyállapotom is borús lesz, elálmosodom és csak mélán teszek-veszek, ha kisüt a nap egyből megvidámodom és aktivitás tölt el. Ma reggel (ahogy máskor is ) egyből a madarakkal kezdtem http://www.mavir.hu/web/mavir/elokozvetites1 ahogy bekapcsoltam a gépet. A napról napra szépen fejlődő fiókák tollazata  színesedik, egyre kevesebbet  ücsörögnek a csűdjükön, fekszenek pihegve. Kezdenek kialakulni az evezőtollaik, farktollaik. Az anyjuk már sokat hagyja magukra őket. Az imént egyszercsak megjelent, egy zsákmánymadarat hozott, amiből mindhárman buzgón falatoztak. A végén mindkettőjüket falatkákkal etette a csőréből, aztán távozott, gondolom újabb zsákmány után kutatva, mert a fiókák étvágya alighanem rendkívüli. Drukkolok, hogy szarkát fogjon, ne mondjuk gólyafiókát. A szarkákra különösen mérges vagyok, mérhetetlen módon elszaporodtak és mint fészekrablók, fent a Kvassaynál gyakorlatilag az összes énekesmadarat kipusztították. Itt Ráckevén viszont még egyet se láttam, ez alighanem azért van, mert gondosabban bánnak a háztartási szeméttel, ami Budapest környékén a szarkák fő táplálákbeszerzési forrása. Gondolom ettől szaporodnak el annyira és miután a ragadozómadarak kerülik a városokat (pedig mennyi galambot zsákmányolhatnának) nincs természetes ellenségük.

18:47 Elmesélem mitől tudok a falra mászni. Amikor az én drága feleségem úgy csinál, mintha valamiben kikérné a véleményem, quasi rám bízná a döntést. De ő már rég eldöntötte. Nyugodtan csinálhatná, eszembe se jutna megkérdőjelezni a döntését, de ő "rámbízza". Én viszont, miután csacska fejemmel azt hiszem, hogy most én döntök, nem úgy döntök ahogy ő akarta. Pl. 

- Mít főzzek asdfg-t vagy yxcvb-t?

-yxcvb-t!

-De nincs itthon y,meg x, meg c, meg v...

-Akkor mi a f@szér engem kérdezel???!!

Na most is ez volt. Előszedtük a lefektetett árbocon lógó húsvéti sonka maradékát (jó nagy darabot ). "J" elvágta késsel körben én kettébefűrészeltem a csontot, lett belőle két tekintélyes darab.

-Megfőzzem mind a kettőt, vagy csak az egyiket?

-Csak az egyiket.

-De ha csak az egyiket....stb

-Akkormeg...lásd fent...

Ma délután bebújtam a gépházba és kicseréltem az összes résolajcsövet újra, amit a Mihalik Péter hozott. Alaposan átvizsgáltam mindent odalent a "bányában", ellenőriztem az irányváltóban a folyadékszintet, a tömszelence környékét, csöveket, vezetékeket. Minden a legnagyobb rendben van. Azt terveztem holnap megindulunk a folyón felfelé, de pocsék idővel riogat a meteorológia. Nem mintha bármi veszély fenyegetne bennünket időjárásilag, de szakadó esőben, viharos szélben sokkal hangulattalanabb hajózni, mint verőfényben, meg visszafelé meg akarok állni Szigetcsépen a Csikós Lacinál, félek viharban elvinném a stégjét, meg az ott tartózkodás is kellemesebb ha jó az idő.

Délelőtt villámlátogatást tettünk a piacon, mostmár tényleg csak azt veszünk ami nagyon kell, megtört a varázs, végig se lejtettünk a soron, eper, zöldborsó, paprika, paradicsom, körte volt a zsákmány.

 Összecsavaroztam a dinghy kormányszekrényét, megtoldottam ideiglenesen a gaffját, mert a folyamatos próbák, állítgatások során mindig találok hibát a vitorlán. Kezdetben volt egy csúnya redő keresztben, amit már nagyjából sikerült kihúznom, de ahhoz, hogy teljesen eltűnjön, úgy gondolom, hogy feszíteni kellene a felső csücskön, ennek viszont a gaff hossza határt szab. Ezért toldottam meg ideiglenesen egy lécdarabbal. Ha beválik, megcsinálom véglegesre a toldást. Ki is próbáltam volna, de nagyon beerősödött a szél. Vihart jósolt a rádió jégesővel, meg vendégek is jöttek, így holnapra marad a dolog. Volt még egy kemény munkánk ma. Amikor elkészültem a hajó felemelésével annakidején a parton ( az eredeti "testhelyzetből" amibe a daru lerakta, 20 centit megemeltem egy olajemelő és két hébér segítségével, valamint egy láncos flasencúggal pontosan vízszintesre állítottam), acél csövekkel alaposan kitámasztottam, hogy nehogy a fejemre essen és a dögnehéz emelőeszközöket elzéfeszteltem a hálókabin padlója alá. Nos most, hogy a jobboldali üzemanyagtankba gázolajat tankoltam, az egész hajó a korábbi keresztirányban vízszintes helyzetből kissé megdőlt jobbra. Ezért délután előszedtük a hébéreket, emelőt, flasencúgot, meg az ugyancsak ott elraktározott 5 kilós kalapácsot és áthelyeztük a szalon baloldali szofa alá, valamint a deck bal oldalán álló 25 literes melegvíztartályt is feltöltöttem, ami még téli leürített állapotban volt. Ettől mindjárt kedvezőbb testhelyzetet vett fel a hajó.

 Ma átvitorláztunk ismét az Angyali szigetre és "N S" -nél kikötve körbenéztünk a szárazföldön. A kirándulás célja körbenézni, a bennszülöttek birtokai közt akad e eladó. Erre rtcpt (régen néhányszor kommentelt itt, de azóta sok Emailt váltottunk és többször meglátogatott)  kért meg, aki kacérkodik itt vétellel. Úgy tűnik egész sereg ingatlan van, ami eladó, vagy az elhanyagolt állapotából, ahogy korábban is látszott a vízről erre lehet következtetni. Jegyzeteltünk, ma elküldöm Emailben neki. Itt látható pár kép "NS" -ről, meg az ágyújáról, világítótornyáról, házikójáról, kompjáról. Aztán visszafelé meglátogattunk egy kedves családot. Úgy kezdődött, hogy tegnap rámkiáltott egy fiatalember egy csónakból, hogy olvassa ezt a blogot és ha van kedvünk ugorjunk be a parti házukba egy kávéra. Én nem kávézom, "J" is csak ilyen hosszú soktejes nescapuccinokat iszik, de a barátkozás kedvéért benéztünk hozzájuk, olyan kedves volt az invitáció. Fiatal színészházaspár egy pici babával és nagymamával fogadtak, elbeszélgettünk hajókról, meg a világról, holnap ők jönnek hozzánk látogatóba. Megállapítottam, hogy megnyílt a ragasztásnál a Mákvirág kormányszekrénye.  Nem nagy baj, holnap össze fogom csavarozni, mert a ragasztásban nem bízom többé. Úgy tűnik ez a fajta epoxi amivel a bocit építettem, csak fához jó. Mákvirág rövid idő alatt nagyon a szívemhez nőtt, használni olyan mintha tudnék járni a vízen.

Ma ismét szép napunk volt. Reggel hápogásra mentünk ki a deckre, a szomszédos Viza oldaláról legelészi az idei réceszaporulat az algát anyai felügyelet mellett. Mondjuk a tegnapi nap kevésbé volt szép, bár szépen indult. Délelőtt kibicikliztünk a városba és végre sikerült elcsípni a szerb templomot nyitott állapotban.  Fotóztam párat odakint, (a szatelitantenna nem odabent van) bent nem szabadott, így csak itt látható amiben gyönyörködtünk. http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,63,0,0,1,0  Délután viszont szopás volt de vastagon. Mondjuk az én hibám. Ismét üzemanyagot töltöttem a hajóba, de nem vettem észre, hogy lent egy cső kiugrott, így vagy egy bő liter gázolaj beömlött a bal oldali padládába, azaz a szárazkambuzába. (kambuza tengerészül éléskamra). A délután nagyrészét kipakolással, lemosással, felitatatással, törléssel, szárítással, elpakolással töltöttük. Ma viszont délelőtt kibicikliztünk a piacra. Ezúttal vasszigorral vezettem végig "J"-t a soron, miután egy fillér se volt nála, minden pénz nálam volt, csak paradicsomot, karalábét és friss zöldborsót vettünk, szóval két kivétellel csak azt amiért mentünk. A kivétel a borsó és a karalábé volt, ezt úgy esszük nyersen mint az édességet. Délután vízre eresztettem a Mákvirágot és a gyengécske szélben elvitorláztunk "J"-vel az Angyali szigetre. Volt tengerészkollégám Németh Sanyi építkezik ott a sziget déli csücskétől úgy 200 méterre északra a keleti oldalon. Kint is voltak a birtokon Gabival a feleségével. Sanyi hozzám hasonló "utolsó mohikán" a "mindent megépítek amire szükségem van" népségből. Saját építésű kompján hordja az építőanyagot a szigetre a saját építésű dömperével. Ő az aki a valahavolt balatoni gőzgépes csendőrhajóból épített Amapola méretű hajót, ami egyelőre a kertje végében áll. Összefutott a számban a nyál, amikor megmutatta mi van a stégje tövében. Nos egy saját gyártmányú ágyú, olyasmi amit mindig szerettem volna csinálni Amapolára, csak hajóágyú kivitelben. Én egyelőre elvetettem a dolgot, de most, hogy láttam az övét, lehet, hogy mégis csinálok egyet. Aztán visszavitorláztunk Amapolára, mázlink volt, mert az egyre gyengülő, leállós szél éppen kitartott hazáig. Felhúztuk parkolóra Mákvirágot és visszavonultunk összes termeinkbe vacsorázni.

Hogy nincs végre béke ezen a qrva neten ami a felhasználás kényelmét illeti! Már régóta fenyeget a blog.hu, hogy megváltoztatja ennek a blognak a szerkesztő programját és egyfolytában hesseget az új rendszerre. Meg is próbáltam, de képtelen vagyok képeket feltölteni azon. Így mivel a régi is működött idáig, maradtam a megszokotton. De ennek 22 nap múlva vége. Úgy, hogy lehet, hogy a képeknek is vége lesz, hacsak rá nem jövök a használatra. Egyelőre maradok itt, aztán ha kifújt ez az admin rendszer, megpróbálok megküzdeni az újjal. Aztán. Tegnap a Google chrom böngésző is azt mondta, hogy nyekk és mindent újra kellett csinálni, mert azon is változtattak. A régin pl volt egy olyanom ami megakadályozta, hogy reklámok jöjjenek fel a hotmail jobb oldalán, most megont jönnek a reklámok, ezért minden lelassult. A franc bele ebbe az örökös változtatásba!

Micsoda anyag! http://www.wimp.com/puttyshock/

Azt mondja a rádió, hogy gyengül a forint. Tegnaptól viszont csökkentek az üzemanyagárak. Félő, hogy jövő héttől ismét emelkednek , most kell tankolni. Miután az üzemanyagtöltőhely itt van nem messze ezért a délelőtti program tankolás volt. A bicikliutánfutó/kézikocsiba három kanna fér bele.  Szerencsére hoztam magammal a kannáimat. A szél nem enyhült, sőt a tegnap estihez képest még erősödött is, összefüggő tarajos hullámok borították el a Dunát, a hajót is úgy rángatta, hogy egyszer ki is ugrott a cső amivel a gázolajat töltöttem, jól összefröcskölve a decket a drága anyaggal. Ilyen időben  mindig valami benti piszmogással foglalom el magam, nem kellett nagyon keresni, a tengerészzsákom alján a műbőr koptatóréteg a varrás mentén kiszakadt, azt öltögettem kint a cockpitban a dülöngélő hajón. Előjöttek a régi történetek. Merthogy ennek a műbőrnek is története van. Valaha  olyan 20 éves koromban gyerekkori jóbarátommal a Csete Bandival Bulgáriában jártunk hátizsákkal egy kölcsön sátorral. Egy hatalmas esőt kaptunk, melynek során kiderült, hogy ezt a sátrat valaki téves kötelességérzetből visszaadás előtt kimoshatta, ezzel kimosva belőle az impregnáló anyagot, mert egyetlen vízhatlan darabja volt, a fenéklap. A tetőn akadálytalanul folyt befelé a víz, de ami bejött az bent maradt! Átázott hálózsákjainkban feküdtünk egész éjjel, mindenünk csuromvíz volt, egy száraz gatyánk nem maradt. Na elhatároztam, hogy lesz egy saját sátram, ne kelljen többet a Vegyterv túristaszakosztályának ezzel a vacakjával kínlódnom. Az Iparcikk Kölcsönző Vállalat (Ki emlékszik még a reklámra? "Segít az X!") abban az időben selejtezte le a fenéklap nélküli sátrait. Megbízhatónak és vízhatlannak néztek ki, ezért vettem egyet és elhatároztam, hogy varrok neki fenéklapot. De miből?? A recicling már akkor is minden ötletem alapja volt, bár a szó még nem volt kitalálva. A Csete Bandi autószervizben dolgozott akkoriban, ahol lakatoltak egy autót, amiből a teljes belső, fehér műbőr kárpitot kibontották. Na ebből lett a sátor fenéklapja.  És a maradékából a zsákom alsó borítása. Jó pár évvel később ezzel a zsákkal hajóztam be az M/S Újpestre, első tengerjáró hajómra. Amikor megvarrtam, még fogalmam se volt, hogy ez egy tengerészzsák lesz, csak azért csináltam, hogy a következő, jugoszláviai utunkon legyen mibe rakni a cuccaimat, amit egy hordkeretre prímán felkötve lehetett cipelni. Abban az időben még nem léteztek a mai ergonomikus hátizsákok. A könnyű sziklamászó hordkeret évekig nálam volt, amíg a tulajdonosa Kovács Laci vissza nem kérte, a sátorral akárhogy is próbálok visszaemlékezni nem tudom  mi történt azután, hogy megjártuk vele baj nélkül Rovinjt. De a szép kék zsák bejárta velem a fél világot, most, hogy megvarrtam ahol felfeslett ismét olyan mint újkorában, illetve amikor később rákerült (az azóta érvénytelenné vált) felirat "HUNGARIAN MERCHANT MARINE".

Utóirat. Miközben ezeket a sorokat pötyögöm a gépen, a TV-ben a "Veréb is madár" című film megy. Van egy jelenet benne, ahol a Kabos összetör egy autót. Na azt a műroncsot éppen a Csete Bandiék csinálták, lehet, hogy pont ebből származik a fehér műbőröm? Még valami eszembe jut a filmről. Most éppen Abody Béla van a sztriptízjelenetben. Ez a ugye masszívan a "kádárdiktatúra" idején készült. Abban a mocskosban (Abody épp most küldi ki ruszkikat, miután a lány melltartóját Kabos kigombolta)! Vajh a mai szuperdemokráciában kapna egy magyar rendező állami pénzt egy filmre amiben mondjuk ilyen szinten gúnyolnák a fennálló hatalmat? Csak úgy gondolatébresztőnek.... ebben a mostaniban nem az a legrosszabb, hogy sokmindenben emlékeztet a régire, hanem az, hogy annak egy lebutított, olyan lábszagú, görcsös, sótlan, minden humort nélkülöző, földhözragadt, izzadtságszagú parlagi változata ez a nemzeti kétezertízpontnullás.

Kimentünk délelőtt a piacra. (szerda, szombat piacnap) . Igazából csak epret és kenyeret akartunk venni....alig bírtunk hazabringázni annyi volt a cucc a csomagtartón, kormánykosárban, kormányra akasztott szatyorban. (az utánfutót nem vittük, hisz nem veszünk szinte semmit...). Piszok kemény észak-északkeleti fújt, megfigyeltünk egy, az Angyali sziget környékéről rendszeresen a piacra evező nénikét aki a zöldjeit árulja ott, ahogy visszafelé küszködik széllel szemben, hogy valahogy átjusson a hídnyíláson. Nagyjából egyhelyben állt, miközben minden erejével evezett. Már jócskán itthon voltunk amikor elérte Amapolát. Kidobtam neki egy kötelet, hogy pihenjen egy kicsit, meg felajánlottam, hogy leteszem a Mákvirágot, utánakötjük a csónakjának én felevezek vele a szigetre, vagy a partra ha ott lakik, aztán visszaszáguldok vitorlával a Mákvirágon, de nem kért belőle. Aztán később kiderült, hogy a néni 5 évvel fiatalabb nálam...állandóan azt hiszem, hogy fiatal vagyok, mindíg meg kell győznöm magam, hogy alapjábavéve egy vén trotty. Ha már ott pihenkélt elbeszélgettünk, kiderült, hogy abszolút nem felel meg az emberben sablonosan kialakuló sztereotip elképzelásnek. Nem egy vidéki öregasszony aki kertjében termett dolgokkal kofázik a piacon, hanem egy ex  tolmács idegenvezető idegenforgalmista, aki tudatosan fordított hátat Budapestnek, tanult biokertésznek. Vettünk is tőle almaecetet, jól elbeszélgettünk, aztán amikor kicsit megalmult a szél, útjára bocsátottuk. A szél délutánra tovább erősödött, mostanra keményen hullámzik a víz, Amapola rendesen dülöngél. Remélem ez már a melegfront.

Hullik valami barna vacak a fákról és halmokban lepi el a hajót. Reggelente pókhálózással kell kezdenem, hacsak nem akarom, hogy a képem, meg mindenem pókhálós legyen amikor kilépek a deckre. Szóval a seprű, egész pontosan a partvis a leggyakrabban használt hajósszerszámom. Amúgy csendes napunk volt, jó nagy eső esett az elmúlt két napban, kimertem egy csomó vizet a bociból, vásároltam "J"-nek főznivalót és behoztam a hajóra a remek bringapótkocsival. Reggel 10 fok volt odakint, idebent meg csak 15, szégyenszemre begyújtottam. Merthogy  "J" azt mondta ne hordjam ki indulás előtt a hajóból a partra a maradék téli tűzifát, hátha szükség lesz rá. Így aztán elzéfeszteltem a padládába és milyen jó hogy hallgattam a feleségemre, mert most igen jól jött egy kis tűz a kályhába.

 Két év után egy éjszakát nem Amapolán hajtottam álomra a fejem, hanem szégyenszemre szárazföldön aludtam. Az történt, hogy a volt munkahelyem az egykori Átrium Hyatt, ma Sofitel szálloda 30 éves fennállása alkalmából a régi dolgozóknak emlékbuli volt a Budapest Kongresszusi Központban, másik, ugyancsak régi(az utolsó) munkahelyemen. Ezért Vasárnap délben beutaztunk Hév-vel (illetve pótlóbusszal) Budapestre. Miután este 11 óra felé távoztam a jólsikerült estéről, már szóba se jöhetett a visszajövetel Ráckevére, ezért az itthoni helyett otthon aludtam a régi ágyamban. Aztán ha már ott voltunk elmentünk szemüveget feliratni a Péterfybe, aztán megraktam a nagy tengerészzsákot ami anno bejárta velem a fél világot kimosott holmival, mert már alig volt a hajón tiszta textil és visszautaztunk a hajóra. Nemrég érkeztünk meg. Megállapítom, hogy a hatalmas zsák egy cseppet se könnyebb mint régen, amikor behajózáshoz is ugyanígy megtömtem, viszont az, hogy 40 év után ugyanúgy elbírtam vele (na jó egy kicsit jobban összeszorítottam a testnyílásaimat cipekedés közben), jó jel a kondíciómra vonatkozóan. Főleg attól tartottam, hogy visszajön a derékfájásom, amit az úszás és a dögönyözőzuhany nagyon szépen rendberakott három napja, de szerencsére semmi bajom.

Délelőtt meghallottuk a fagyisautó szignálját (aminek a szövege: "Szól anyádnak adjon pénzt!"). Kisétáltunk, de nem látszott sehol ezért "kénytelenek voltunk" bemenni a Tescoba egy Carte d' Or  somlói galuska fagyiért. Ez volt az ebédünk. Kicsit túl jól élünk mostanság, szégyellem is, meló semmi csak az élvezetek. Amikor tegnap mentünk kifelé és "B" kérdezte a Vizáról, hogy hova megyünk én meg mondtam, hogy "feredőzni", mondta is rá fejcsóválva, hogy ez már mégiscsak sok, munkaidőben, ezt már "kénytelen lesz jelenteni a felsőbbségnek". De túl a tréfán, hisz éljük a nyugdíjasok életét, tegnap volt is egy olyan érzésem, hogy micsoda igazságtalanság, hogy miközben sokan a mindennapi betevőért gályáznak keményen, mi meg csak henyélünk a forróvízben. De hát amikor szállodákban küzdöttem nap mint nap a technikával, sose jutott eszembe, hogy a vendég meg itt pöffeszkedik, sőt, nagyon helyesen azt kívántam bárcsak jönnének minél többen. Szóval a gyógyfürdő üzemeltetőknek, fagyigyártóknak is élni kell valamiből, így aztán azért nincs "akkora" lelkiismeret furdalásom.

Nagyon mondta egész nap a rádió, hogy jön a vihar. Délre jósolták, aztán délután hatra, most hét óra van, mondjuk erős a szél, de még messze van a 100km/órától amivel ijesztgettek. Mi mindenestre zéfeszteltük a paradicsompalántákat, én felhúztam felső végállásba a bocit, amit amúgy éppenhogycsak a víz fölé szoktam rendesen felemelni, átnéztünk mindent odakint, megigazítottam a köteleket, ennél többet nem tudunk tenni.

Eszembe jutott egy régi Videoton jazz fesztivál (valaha volt ilyen gyár Magyarországon! Bizony! TV-t gyártottak!) és a kedvencem.https://www.youtube.com/watch?v=yi1MTwnOKsE

Ma délelőtt biciklire ültünk és elkarikáztunk a Vellness  Hotelba, mert rendbe jött már a kikötőkötél mosáskor leégett hátunk, szerettünk volna feredőzni egyet a különféle medencékben. De csalódásunkra az egész hotelt több napra lefoglalták zártkörű rendezvényre egész hétfőig. Viszont a recepciós kislány javasolta az ugyancsak Ráckevén lévő Aqua Word szállodát és strandot, ami ráadásul itt van nem messze Amapolától. Bár most, hogy hoztuk a bringákat, egyszerűen nincs távolság, kerékpárral mindenütt percek alatt ott vagyunk. Szóval http://www.aqua-land.hu/KeP_eS_VIDEo_GALeRIA.html . Egész nap ott dagonyáztunk a különféle medencékben, buborékolósban, dögönyözősben, uszodában, szaunában. Ott is ebédeltünk, nemrég értünk haza. Vacsorázni kibicikliztünk a piactérre, a büfékocsi már piacnap előtti este kinyit, "J" ismét nem tudott ellenállni a sült tarjának, én sültkolbászt ettem. Ismét egy szép napon vagyunk túl.

Miután a tegnapi nap csütörtök volt, de a hétnek ki kell jönnie ezért ma szerda van. Legalábbis Amapolán. Csodás a reggel. Hét ágról süt a nap, egyelőre minden úszik a harmatban odakint a decken "J" még békésen alszik én rádiót hallgatok, Emailezek.

20:27 Nem nagyon ugrabugráltam a vacak derekammal, ilyenkor felveszem a széles súlyemelő övemet amit amúgy csak cipekedéshez emelgetéshez használok, ettől pár nap alatt rendbe szoktam jönni. Azért koraeste bringára kaptunk és összevissza tekeregtünk Ráckevén, a végén a Csöliben kötöttünk ki és nem tudtunk ellenállni egy-egy újabb adag mákos lütyőnek. Nem tudja valaki hol kapok Ráckevén vékony (olyan 3mm belső átmérőjű) olajálló vászonbetétes gumitcsövet? Merthogy a felfelé menő útnak nem akarok nekivágni ezekkel a résolajcsövekkel, amikből egy idefelé is eldurrant, le akarom cserélni az összeset.

Más. A neten barangolva találtam ezt. http://www.wimp.com/hawaiitimelapse/ Még ez sem az "igazi" amit a szárazföldtől messze, a fényszennyezéstől mentes tengeren, óceánon lát az ember, de már egészen jól néz ki az égbolt. Valaha a trópusi vizeken járva a MAHART cargo hajókkal, esténként hanyatt feküdtem a decken távol a gépház monoton zajától, ahol már csend volt és gyönyörködtem a látványban. Mintha egy mattfekete bársonyra szórtak volna sziporkázó gyémántport. Ahogy ott feküdtem szinte szédülés fogott el, az volt az érzésem, hogy belezuhanok az égbe a csillagok közé.

Ellógtam a napot. Délelőtt epret vettünk a piacon, aztán csak lazsáltam, enyhítő körülmény, hogy kijött a derékfájásom. Délután/este a Kisemberékkel beszélgettünk, aztán vacsoráztunk a "Csöni" vendéglőben. Hú nagyon jó kaja volt! "J" harcsapörköltet evett túrós csuszával én hagymás rostélyost és mákos lütyőt. Aki erre jár ne hagyja ki!

Csúnyán indult a nap. Egészen pontosan már a tegnap este is, mert szomorúan kellett konstatálnom, hogy a klotyókifolyó a kingstone (az a golyóscsap ami a hajófenékben van) környékén azaz a szokásos helyen eldugult. Ma reggel már hat órakor nekiálltam elhárítani a dugulást. Feltűnt, hogy mindig azt követően van ilyen gond amikor vendégeskedés van a hajón. Az "anyag" alaposabb vizsgálatát követően (a naturális részletektől eltekintek) a dugulást egy kéztörlő kendő okozta, az a fajta amit pl a repülőgépen adnak kézmosás helyetti használatra. Ez, pláne ha az öblítés nem tart elég ideig, pont alkalmas eltömíteni a csövet a kanyarban. Ki fogok tenni egy táblát az ajtóra, hogy "Semmit ne dobjon a WC-be amit előtte nem evett meg!". Aki bemegy a WC-be kap egy nylon zacskót aminek a tartalmát kijövetkor ellenőrzöm. Merthogy nem egy öröm ahogy letérdelve gyengéden állam alá veszem a WC csészét mint a hegedűművész féltett Stradiváriját és kézzel addig piszkálom a dugulást egy nagyon nehezen hozzáférhető helyen amíg egyszercsak kizuttyan a tenyerembe pár liternyi folyadékkal egyetemben. Talán ki kellett volna töltsek egy lottószelvényt....Végezve a munkával kislaugoltam a headet és kiszivattyúztam mindent. A piperetakarítást "J"-re hagytam, addig kimertem és kitörölgettem a tegnap és éjszaka beleesett esővizet a bociból. Jó sok volt benne, miután tegnap optimista módon nem raktam fel a ponyvát rá. A jól végzett munka után jóízűen megreggeliztünk és átvitorláztunk a túlpartra a Balabán szigetre. Fekete Ica régesrégi Vegyterves kolléganőm és férje Fábián Sanyi építettek ott egy remek házat. Ica tervezte (ő ugyan, akárcsak én villamos tervező volt, tehát kénytelen volt egy építésszel aláíratni az engedélyezéshez a tervét), ketten megépítették. Sok házat, komoly palotákat látni a kisduna mentén, de mindezidáig nekünk ez tetszett a legjobban. Előszöris nem megalomániás. Kis ház, egyszerű, mégis míves, de nem hivalkodó. Minden részletmegoldás kidolgozott, minőségi anyagokból gondos munkával készült. Valaha a Vegytervben sok nővel dolgoztam együtt, rajzolók, szerkesztők tervezők közt "I" volt a környéken a legokosabb, ez ezen a házon is meglátszik. A külcsínhez a belső elrendezés praktikusságával, alapos átgondoltságával, funkcionális tökéletességével illeszkedik. Minden van ami kell, ott ahol kell, semmi felesleges, pont annyi amennyi szükséges két ember életéhez. Kár, hogy a tervezőt csak telefonon tudtam megdicsérni, csak "S" volt itthon, "I" anyósát ápolja immáron 12 éve.

Elbúcsúzva "J" ült a Mákvirág kormányához és elvitorláztunk az Angyali sziget végéig megkeresni a "MP" által ajánlott lagúnát. Akármilyen ügyesen kormányzott is életem párja, a 180 fokos szélfordulók, erősödések és leállások közepette, a sziget vége felé annyira legyengült a szél, hogy leszereltünk, felraktam a motort a tükörre a kormány helyett és azzal mentünk tovább. Ennek következtében el is passzáltuk a bejáratot, ami tulajdonképpen egy csatorna ami elválasztja az Angyali szigetet a Vesszőzátony szigettől. Aztán visszafordulva csak megtaláltuk a legfeljebb 2m széles bejáratot a dúsan burjánzó gyékényes között. A bejáratnál leállítottam a motort, mert ebbe a szentélybe illetlenség lett volna bepöfögni. Evezővel hajtottam a csónakot a kacskaringós csatornán, mely egy idő után valóban lagúnaszerűen kiszélesedett. Bár több stéget, ladikot,vízre nyíló kertkaput láttunk, embernek nyoma se volt, ellenben a természet minden hangjával, békabrekegéssel, rovarzümmögéssel, madárcsicsergéssel, halak csobbanásával jelezte, hogy jelen van az élet. Két teknősbékát is láttunk napozni a torzsákon, de akármilyen csöndben is eveztem és mégcsak meg se pisszentünk, mégis ahogy közel értünk ezek a rendkívül óvatos állatok azonnal becsusszantak a vízbe. Aztán a lagúna másik vége a túlsó, a "kiságba" torkollott, ahonnan immár motort indítva szép úriasan hazaberregtünk Amapolára. Csodaszép volt, köszönjük "M P"-nek az ötletet. 

Gyomrunk korgását egy megkésett ebéddel csillapítva, majd némi szunyókálás után egy koraesti sétát téve a szomszédos Tescoba készleteink kiegészítése céljából, zártuk a végére kellemessé sikeredett napot.

Esik az eső. A legjobb alkalom, hogy szemezgessek Beho képeiből, amiket tegnap elhozott pendriveon. Kezdődött az összejövetel össznépi zöldségpucolással, csipetkehengergetéssel. Mindenki egyéni ízlése szerint csipetkézett, lettek apróbb és méretesebb tészták. 

Gazda keze hizlalja a gulyást.

Alakul a végeredmény. Persze van aki kivonja magát a közös munkából ( a feleségét bezzeg robotoltatja) és inkább elmegy vitorlázni.

A résztvevők egy része hajóval érkezett. Amapola kissé felpakolva.

Itt van minden Sün is. (Kata persze elszaladgál, de a három kicsi mindig egy 3m-es sugarú körön belül van, soha nem távolodnak el egymástól)

Egy idő után már a kanalak, a poharak és a beszélgetés neszei törik meg a csendet.

A partról szakértő (és tán elismerő...) szemek figyelik ahogy Mákvirág a gyenge szelecskében vasalgatja a habokat.

További képek kommentár nélkül. 

 

Most mondja a rádió, hogy meghalt egy magyar hegymászó, Horváth Tibor. Nem tudom, ha mondjuk a legsúlyosabb büntetés a bíróságon Himalájamegmászás lenne, nem lenne e elrettentőbb hatása mint az életfogytiglannak. De abban biztos vagyok, hogy ha valaki onnan vissza is jönne jobb ember lenne mint aki bűnözőként elindult.

Tegnap nem írtam naplót, délelőtt kicsit vitorláztam a dinghyvel, Mákvirág szépen viselkedett, elkelt a gumivirsli is, mert komoly szállökések voltak. Alighanem a folyami vitorlázás velejárója lehet, ezt még tanulnom kell, a Balatonhoz, a stabilabb szélhez szokott gyakorlatomhoz képest itt forgolódós, hirtelen szélerősödésekkel tarkított pöffös szelek vannak. Tegnap például nullás és ötös közt változott a szélerősség, 90 fokos szélfordulókkal, egyik pillanatban kreuzotam, másikban raumoltam ugyanazon a csapáson, majd hirtelen szembevágott a szél, de amire ráfordultam már megint visszaállt a korábbi irányra. Ahogy Sam Small mondja a "Repülő Yorkshirei Ember"-ben olyan "ráncigálós" volt a szél. Mindenesetre aki itt megtanul vitorlázni, azt máshol már nem éri meglepetés.  Amikor éppen száguldottam akkor élvezetes volt, de annyira idegesítő volt az örökös vacakolás, hogy hamar abbahagytam. Pont jókor, mert még kikötés közben telefonált Beho, hogy itt van már Ráckevén, navigáljam Amapolához. Letöltöttem a fenti képeket, meg még másik 300-at a pendrivejáról, keveset beszélgettünk, aztán elbúcsúztunk egymástól. Délutánra kirándulást terveztem a "MP" által javasolt lagunába Mákvirággal az Agyali szigetre, de elkezdett befelhősödni az időnként viharossá erősödő szél mellé, ezért későbbre halasztottam a dolgot. Helyette a Búza Bála ex bócmannal, volt tengerészkollégámmal beszélgettünk a Csikós Laci maradék vörösbora mellett a Vizán. "J" jókat kacagott a felelevenedő tengerésztörténeteken, se "B" se én nem vagyunk szükszavúságunkról híresek, valahogy elég volt egy szó és máris hozta a következő sztoryt. A szavak a Székely Pista új könyve kapcsán jöttek elő, ( http://bolt.hettenger.hu/?p=productsMore&iProduct=9&sName=Szavak-a-hull%E1mok-h%E1t%E1n  ) a szavak a történeteket, a történetek meg a régi kedves, vagy kevésbé kedves kollégák, cimborák emlékét elevenítették fel. Velünk hal ki ez a nyelv ahogy kihalt a magyar tengerhajózás, egyre több hír van az újabb halálozásokról, ezen szomorkodtunk a kacagások közt. Az emberek egyikének a magam nagyon szerény lehetőségeivel ezen az oldalon szeretnék most emléket állítani. Többet érdemelne, de én csak itt tudok róla megemlékezni. Ő Legyesi László volt, de ember nem hívta így, mindenkinek csak "Légy" volt. Szakács volt a valaha létező tengerjáró hajókon, méghozzá nagyon jó szakács. A hajókon mindenkinek nagyon nehéz volt  a munkája, ez alól a szakács se volt kivétel. Gyakran lehetetlen körülmények közt, nem túlságosan friss (enyhén szólva...) alapanyagokból kellett  ételt készítenie az ingerszegény monoton környezetben élő, éppenezért  gyakran ingerült, felfokozott igényű embereknek. Sokan nem tudtak megfelelni a követelményeknek és bármilyen jó szakemberek voltak is amúgy a szárazföldön, az első behajózás után búcsút kellett vegyenek a cégtől. A szakács viszont bizonyos szempontból kulcspozícióban volt, ha amúgy jól főzött és a parancsnok is megvolt vele elégedve, sokszor némi felsőbbrendűséggel kezdte kezelni a kosztosait, főleg a legénységi állományt, hiszen előbb utóbb mindenki megéhezik és valahogy a szakács kegyeire szorul. (nem véletlen, hogy Gorcsev Ivánt is szakácsnak protezsálta be Privát Elek). Nos a Légy ennek pont az ellenkezője volt. Mint egy jóságos anya üzemeltette a konyhát, nem tudtam úgy elmenni a konyha előtt, hogy  ne szólt volna ki, hogy " Elek nem vagy éhes, nem kérsz valamit?" (Elek a mindenkori elektrikus neve a hajón akárhogy is hívják egyébként) És prímán főzött, tele volt humorral, soha nem láttam se fáradtnak, se kedvetlennek, igazi jóbarát volt. Elképzelésem sincs hogy a francba volt képes például TEJSZÍNHABOT csinálni a tortára a Tengerészeti Világnapon, amikor hónapok óta nem volt friss élelem a hajón! Csak  szárazárúból, meg  fagyasztott húsokból gazdálkodhatott, de soha nem készített ehetetlen ételt. Egyidősek lehettünk, vagy tán még fiatalabb is volt nálam, mégsem él már. Drága Légy barátom Isten nyugtasson!

19:48 Egész nap esett az eső. Egyszer mentem ki a deckre esernyővel a kezemben megnézni, hogy érzik magukat a paradicsompalánták. Bizisten nőttek tegnap óta legalább három centit! De nekem semmi kedvem nem volt odakint maradni, még a lobogót se húztam fel, csak elázna a csendes, kitartó, szapora, áztató esőben. Mondjuk a paradicsom is mutatja mennyire hasznos ez a természetnek. Bár tavaly az aranyat érő májusi esőből olyan sok volt, hogy minden megrohadt, de remélhetőleg idén nem lesz így. Ha már a régi dolgok előjöttek, mai ajánlatom https://www.youtube.com/watch?v=BHcziUh64EY&feature=relmfu .

Ma Mákvirággal mentünk a piacra. Még sose próbáltam ki motorcsónak üzemmódban, most eljött ennek is az ideje. Négyen ültünk a parányi csónakban és még a gumihurka se merült vízbe! Gyönyörű szépen megy motorral is. Kicsit elázott ugyan az orrban ülő Zsuzsi ("E" felesége ) meg a az én fenekem hátul  a csónak tükrének peremén ülve amikor az erős szélben szembe mentem a hullámokkal, de kit érdekel? Meleg volt hamar megszáradtunk. Hálistennek alaptalanul huhogtam, vajknak volt igaza, ma a rendes megszokott zsúfolt lökdösődős piac volt. Vettünk  kenyeret, krumplit paprikát, meg "balkonparadicsom" palántákat, ezek egy közepes méretű cserépben is teremnek, kipróbáljuk "hajósüzemben". Kipakoltuk a zsákmányt a hajókra, aztán átmentünk, hogy felderítsük a Balabán szigetet a szárazföldtől elválasztó csatornát, de 30 méter haladás után visszafordultunk, mert karbantartás híján tele a meder bedőlt fákkal, uszadékkal, talán evezős üzemmódban egyedül tudnék benne evickélni a bocival, de így négy személlyel terhelve, kockáztatva a kis Suzuki motor hajócsavarját nem volt kedvem az expedicióhoz. Visszatértünk hát a hajókra ebédelni. Szieszta után befejeztem egy kölcsönkönyv olvasását, a Titanic katasztrófájának 100 éves évfordulójára jelent meg a Carpathia magyar hajóorvosának életrajzi regénye. Aki nem tudná, ez a hajó volt az amelyik kimentette a Titanic túlélőit és a rajta szolgáló három orvos egyike Lengyel Árpád volt. Előtte és utána a BÖME (Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület) orvosa volt az első világháborúban az Auguszta kórházvonat többszörös hadi éremmel kitüntetett főorvosa, a nemzet megbecsült zsidó polgára, 1940 szeptemberében bekövetkezett korai halálát követően Budapest díszsírhelyen temettette el, koporsóját a Frontharcos Mozgalom önkéntesei kísérték a rendőrség díszegyenruhás tagjainak sorfala közt. Mindazonáltal veje, egyetlen leányának férje bár kiváló eredménnyel végezte a gimnáziumot a numerus clausus miatt nem mehetett orvosi egyetemre, özvegyét 1944-ben nyilas suhancok az utcán elfogták és az óbudai téglagyárba vitték, további sorsa ismeretlen, csak tudható. Miért írom le mindezt? Mert gyakran olvasom és kommentálom miniszterelnökurunk kedvenc lapjának a Magyar Nemzetnek internetes kiadványát. Az oda kommentelők közül sokan olyan minősíthetetlen antiszemita hozzászólásokkal egészítik ki a szélsőjobb hangvételénél sokszor alig enyhébb stílusú cikkeket (én csak falhugyozó antiszemitizmusnak nevezem, nem mondom ki, de érezze mindenki mire gondolok, de ha valaki rámolvassa akkor pofátlanul tagadom). Nincs messze sokaktól a neonáci gondolkodás és azt hogy ez így előjöhetett azon túl, hogy 60 éven keresztül nem volt a dolog kibeszélve,  sokat rátett a lapátra Orbán Viktor nemzetmegosztó politikája. A kétharmaddal hatalmas lehetősége volt a nemzet egyesítésére, de ugyanazt az ellenzéki, sőt ellenséges politikát folytatta hatalomra kerülve, mint amivel nyert. Ostoba focista, csak a meccset tudta megnyerni, de fogalma sincs mit kezdjen a győzelemmel, miután eleme a harc, nekiment egy nagyobb ellenfélnek Európának, két év alatt kikapott és most a veszteséget hazudja győzelemnek, azt, hogy talán sikerül oda visszahozni az országot ahonnan indította a csatát. A hívei el is fogják hinni, hogy leverte Brüsszelt, pedig ha okosan csinálta volna, nem ott tartanánk nagyon jó esetben mint 2010-ben, hanem tán túl lennénk a bajokon.

Délután magunkra maradtunk. "E"-ék elindultak visszafelé a Baylinerrel , holnap estére már Budapesten kell lenniük és "E" addig még egy kicsit kalandozni szeretne. Mi még maradunk, bennünket nem sürget semmi, a jövő hétre még van pár itteni programtervünk.

Tegnap nem gondoltam, hogy ennyi ideig fog  tartani a kötelek mosása, amihez tekintettel a hőségre és a spriccelésre, fürdőruhára vetkőztünk. Ezért ma így néz ki a hátunk. "J"-nek a bikini melltartó madzagjának csokrát, nekem meg a derekamra oda a gerincműtét fércnyomai alá még a fürdőgatyámben lévő cimke árnyékát is odarajzolta a nap.

Kissé érzékeny a bőrünk, de semmi komoly. Ma délelőtt biciklivel össze-vissza karikáztuk Ráckevét. "J" ugyan sétálni akart inkább, de meggyőztem, hogy kerékpárral sokkal jobb a séta. Nagyobb a bejárt terület, ha eltévedünk kevesebb idő visszatalálni a járt ösvényre, egy város alapos megismeréséhez a legjobb mód a bringázás. Kiérve a parti sétányra már kinyitott a múltkor az orrunk előtt bezárt kajálda, úgy hogy bepótoltuk a sült tarjalakomát. Olyan szelídek itt a tőkésrécék, hogy kézből szedik el a kenyérdarabokat, nekem alig maradt, mert "J" állandóan ezeket a koldusokat etette. Utána fagyizás a Romantica cukrászdában, majd békés délutáni szunyókálás Amapolán. Most rotyog a gázon a paprikáskrumpli sok füstölt kalbásszal, vörösbor lesz a közös vacsorához Ervinékkel, szép az élet na! Az idő meglehetősen lehűlt, ami kifejezetten kellemes a hőség után. Szerencsére a beharangozott szélvihar, legalábbis errefelé elmaradt. Béke van és nyugalom nekünk a legjobb a világon. Viszont holnap szuper telihold lesz jönnek a vérfarkasok!!!

Beho küldött képeket a buliról, de sajnos nagyfelbontásúakat. Ez azért baj, mert megint túlléptem az 5 GB-omat, így  hatodikáig tetű a gépem, tízperces letöltések lennének, ennyi időm nincs rá. Hatodika után letöltöm és átméretezem őket, mert ekkora felbontásban a blog se "eszi" a képeket. Addig gyönyörködjetek a buli utáni ébredés képeiben a "MP" helyére kötött Amapoláról.

Délelőtt látogatóink voltak. Dr Rácz Tamás a vizek tudósa és fia voltak nálunk és elbeszélgettünk a hajókról. Délután véget vetettem a tespedésnek. Az a helyzet, hogy egészen elszontyolodtam valahányszor a valaha szép kikötő és horgonyköteleimre néztem. A téli használat során hol a levegőben feszülve, hol a vízben ázva, hol a fenék iszapjában feküdve rettenetesen elkoszolódtak. Amikor elindultunk és beszedtünk minden kötelet egészen iszapos lett a frissen mosott deck tőlük, amikor meg megszáradtak a napon merevek lettek és hullott belőlük a homok. Itt nem használ a régi balatoni módszer, a mosógépben való kimosás, mert 12-30 méteres 20-as köteleket betedutyálni a max 5 kiló mosására alkalmas gépbe elég reménytelen vállalkozás. Ervinnel beszélgettünk a dologról és az ő ötlete volt a magasnyomású mosás. Ma kipróbáltuk, az eredmény minden várakozásomat felülmúlta.

Ilyen volt, ilyen lett. Elbabráltunk vele "J"-vel pár órát, egyikünk nyomta a Karcher puskával, másikunk mezitlábas ujjakkal forgatta. Nem egy haladós meló, de valamennyi kötél olyan lett késő délutánra mint újkorában!

Késő délutánra beerősödött a szél és komor felhők gyülekeztek nyugat felől. Kicsit rohangásztunk a Mákvirággal kettesben "J"-vel. Rendes kiülős volt az idő, egy kajakos gyerek fel is borult, a kísérő motoros kiszedte, de aztán elfogyott a benzinje és a kajakos húzta ki a partra. Miután a felhők egyre közeledtek és a rádió piros viharriasztással ijesztgetett kidaruztuk és leponyváztuk a bocit, aztán mindent rögzítettünk amit a szél rángathat a decken. Hamarosan dörögni és villámlani kezdett, de csak pár csepp eső esett idáig, most este 10 óra van, egyelőre semmi jele a nagy szélnek, bár az eső erősödött és a mennydörgés is közeledik. Szóval nincs még vége a dolognak, alighanem befelé megyünk az "időbe". Hat kötelet raktam ki, ennyi biztos megtart, hacsak a Viza le nem szakad a partról, amire kötve vagyunk. Megnéztük az előttünk ugyancsak a Viza oldalára kötött helyi nevezetességet a Balabán nevű hajót is...nos nem szívesen mondok ilyet de olyan "antihajós" módon volt kikötve, hogy (miután az ő kikötésükhöz nyúlni nem akartam) félve, hogy ha leszakadnak pont ránk esnek, biztonsági kötélnek kiraktam a  horgonykötelüket előre, hogy ha "minden kötél szakad" valami azért tartson. Ennél jobban nem tudok felkészülni a riasztás jósolta százas szélre. Talán vannak akik túlzottnak vélik ezt az óvatosságot, de véleményem szerint vízen indokolt esetben semmilyen óvatosság nem lehet túlzott. A havariák többsége a veszély alábecsüléséből származik.

 Kihajóztunk a piacra a Baylinerrel (mégiscsak más így érkezni, mint gyalog kutyagolva, ha nem is olyan mint a bangkoki floating market), merthogy Ráckevén piac van a vízparti sétányon  szerdán és szombaton és egy kellemes szabadon használható kikötő a sétány közepén. Vettünk kenyeret, epret, újhagymát, paradicsomot és retket. Aztán hazahajóztunk Amapola mellé, ami meg a Vizára van kötve. Déltájban még visszabicikliztünk ebédelni, de nagy volt a csalódás, mert bár már beállítottuk a gyomornedveinket a híres sült tarjára, de annyira gyenge volt a forgalom a piacon, hogy nem sokkal dél után pont amikor odaértünk  zárták a büfékocsit, serpenyők üresek, árú elfogyott. A piac eleve később kezdett és korábban zárt, a tavalyi hömpölygő tömegnek csak halvány mása volt a mai, kevés lézengő és még kevesebb igazi vásárló. Nem akarok megingathatatlan végleges következtetéseket levonni, de nekem gyanús, hogy mintha kevés pénz lenne az emberek zsebében. Kíváncsi vagyok milyen lesz a szombati piac. Nagy bánatunkban hogy "porba esett a pecsenyénk", visszanéztünk a zöldségeshez. A korábban ezerhatért vett magyar eper vége már 1350-re volt leárazva, ezt lealkudtam 1050-re és megvettük az egész maradékot majd három kilót és most epret zabálunk eperrel mert mindketten döglünk érte. Délután kicsit Mákvirágoztam, de annyira gyenge volt a szél, hogy hamar abbahagytam. Aztán a Baylinerrel elmentünk egyet barangolni a Senkiszigete körül. Most, hogy a munkaszüneti napok elmúltával az a kevés horgász is elmúlt, egész közel lehetett menni a parthoz bámészkodni ezzel a csekély merülésű hajóval. Nem vagyok egy kukkolós fajta, de érdekes az egyes birtokok kitárulkozása a víz felé. A rangos házakat az utcán járva zárkózottságot, rideg titkolódzást sugárzó  homlokzatok, magas, a nyilvánosságtól való elhatárolódást sugárzó kőkerítések zárják el az arrajárók elől, rejtik a mögöttük lakók világát. A víz felé viszont valami relytélyes okból mindenki megmutatja az igazi arcát, buja kertek szaladnak a víz felé, tágas teraszok, lugasok árulkodnak a tulajdonosok valódi vágyairól, legalábbis ami az otthont, a pihenőhelyet, a tuszkulánumot illeti. Nekem az a szépasszony jutott az eszembe, aki kívülről hideg, rideg, de ha megfelelőképpen közelíti meg az ember már teszi is szét a lábait.

 Elhajóztunk Szigetszentmártonba, hogy meglátogassuk régi barátaimat akiket már sok éve nem láttam. Kevés víz volt a stégjük előtt, ezért horgonyra álltam ahol még volt méteres víz és kimentünk bocival, meg behoztam őket a hajóra. Kell csináljak egy masszívabb létrát a hajó oldalára mert a boszkalinával bizonyos koron túl nem szimpatizál mindenki, ráadásul ki se raktam, az autógumin tornáztattam a vendégeket. Jól elbeszélgettünk, aztán ebéd és szunya után amíg "J" alukált a cockpitban az árnyékban, én körbevitorláztam Mákvirággal a környéket. Csodás ez a béke és nyugalom. Érdekes, hogy bár ünnep  van és ráadásul isteni az idő mégis alig látni embert a parti kastélyokban, házakban, bódékban. Mindenki megvette a telket, épített rá valamit aztán mostanra nincs pénze már leautózni ide Budapestről. Mondjuk a természetnek jót tesz ha az ember hanyagolja a jelenlétet, de azért nagyon szomorú volt látnia vízről az Angyali szigeten, meg az Operaszigeten a kalyibák előtt a teraszon, vagy csak úgy a parton heverő csónakokat. Szemmel láthatóan nem hogy az idén, de talán már évek óta senki nem használta őket, a gaz felverte a parányi birtokokat amik valaha annyi örömöt okozhattak a boldog jövőben, nyugodalmas horgászós öregségben reménykedő tulajdonosoknak. Hal mindenesetre lehet bőven, gyakran láttunk vízből kiugró nem is aprócska halakat, sajnos két nagy ponty dögöt is láttunk, remélem nem a vízszennyeződés pusztította el őket, bár itt a Viza (volt honvédségi csapatszállító hajó) mellett, ahova kikötöttünk éjszakára, olyan mocskos a víz, hogy a lábamat se dugnám bele szívesen.

Ezzel a koránkelésmániámmal egyedül vagyok a környéken, ébredés után amikor kimentem lobogózni (fene a pókokat, csak előretartott partvissal hadonászva lehet közlekedni mert estétől reggelig beszövik a hajót) még a szokásos vízi béke fogadott. Ma is szép idő lesz, mázlink van. Leteszem Mákvirágot a vízre, mert ha ma is feltámadna a szél biztos lesz aki ki akarja próbálni.

21:50 Főzünk, ettünk, ittunk, vitorláztunk (Mákvirággal) köszönjük, hogy itt lehettünk és Mihalik Péter vendégül látott bennünket. Holnap továbbállunk, még nem döntöttem el pontosan, hogy hova, de majd reggel beleszagolok a szélbe és kitalálom. Ez az élet, nem az örökös agyonszervezés és határidőzés! Kivételesen valahogy nem jutott eszembe fotózni, de számítok rá, hogy volt aki készített képeket (pl Beho az holtbiztos) és ha elküldi, akkor utólag berakom majd ide. 

 Perceken belül felkel a nap a ferencvárosi házak felett. Gyönyörű a reggel. Miután vasárnap van, még a távoli Kvassay híd forgalmának szokásos halk zúgása se hallik. A csendet csak néhány koránkelő tőkésréce hápogása töri meg. Gyenge szellő lengedez, még hűvös van, jólesik a bundesvehr molinó gatya a melegítő alatt, de ha kisüt a nap a tegnapihoz hasonló nyárias meleg várható (tegnap megdőlt az országos melegrekord, 30 fok körül volt a hőmérséklet).  A deckre kilépve, mint a világ fennállása óta valamennyi kapitány, elégedetten végigtekintettem az indulásra felkészült hajómon, beleszippantottam az illatos levegőbe, eloltottam a horgonylámpát és felhúztam a lobogót. Idebent megnéztem a maileket, elolvastam a tegnapi kommenteket, most reggelizek, aztán elmegyek még ivóvízért, mert a tegnapi melegben és izzadásban beszlopáltuk a hajón lévő készlet nagyrészét. Reggeli után elkezdem beszedni a parti kábelt és ha ez megvan, minden kész az induláshoz.

21:19 Végülis 8:15-re már menetben voltunk. Pesten beszállt Kiss Feri, Szigethalmon Sün a Kata lányával  (azt írta a Horthy telepnél fog integetni, de én az 1958-as kiadású, "a Duna Budapesttől Sztálinvárosig" című térképemen valahogy nem találtam a Horthy telepet, de szerencsére Sünéket igen), Csikós Lacit meg  Szigetcsépen vettük fel biciklistül. Nagyon kemény déli szél fújt szembe ami a kikötési, part megközelítési manővereket megnehezítette. Arra számítottam, hogy folyással szembe kell majd a part mellé állni a csepeli oldali manővereknél, ezért Ervinék hajóját a jobb oldalra véve mellékötött alakzatban vittük. De az erős szembeszél miatt ez hátszeles kikötést jelentett volna aminek beláthatatlan következményei lehettek volna, merthogy azt már kitapasztaltam, hogy hátrában Amapola mozgása meglehetősen kiszámíthatatlan, márpedig a hajócsavaron "lógva" kellett volna hátszelezni a part mellé. Ezért inkább mindkét esetben lekötöttük a Baylinert, Szigethalmon Amapolával, igaz egy puffergumi leszakadása árán (a régi hajóállomás kiálló gerendája elakadt benne) egész jól sikerült a Sünéket felszedni, de Szigetcsépen tekintettel a gyengécske stégre Ervin ment ki a Baylinerrel a Laciért. Addig amíg ők manővereztek én parkolópályán kőröztem kissé távolabb a nyílt vízen, aztán ismét összekötöttünk. Ehhez jött még, hogy további három parti ismerőst kicsődíttettem telefonon, integetni a partra, ezeket jól meg kellett találni, szóval kinavigáltuk magunkat mire délután négy előtt valamivel megérkeztünk a Mihalik Péter stégjéhez és bedugtuk Amapola orrát a nádasba. Aztán már csak a poharak csörgését és egymást kellett túlkiabálni a nap és egyéb események felidézése során Péter árnyas nyárikonyhájában. Útközben egyszer kellett megállni egy negyedórára, mert egy résolajcső (olajállónak hazudott) kipukkadt és szivárgott a gázolaj a motor oldalán végig, de szerencsére "J" észrevette, amikor bekukkantott a gépházba én meg dacolva a tűzforró hengerfejjel és szelepházdeklivel kicseréltem. Már csak a Kata gyerek örökmozgása miatt aggódtunk mindnyájan, kivéve az apját aki már megszokta. Ervin kérdezte is, hogy hogy lehet ennyire szabadon hagyni a gyereket ugrabugrálni a decken meg még annál is veszélyesebb helyeken és hogy hogy az apja ilyen nyugodt, de mondtam, hogy van még otthon három másik.

Mázlim volt, hogy pont ma jött látogatóba ideiglenesen hazánkban tartózkodó tejtestvérem (a történetet már meséltem) "F J" igazából csak Dodó, itt meg  mostanság emeritus. Merthogy végigdolgoztam a napot és délelőtt őt is befogtam, pont a nehezére érkezett. Már reggel hatkor festettem a rozsdátalanított marmonkannákat, mert ilyen dzsuvásan nem akartam elzéfesztelni őket. Aztán nekiálltam a téli tanyahajót valahogy menetkész állapotba hozni, nagyjából rendet csináltam a cockpitban is, mert pár napja még fűtöttünk, a kormányállás még tüzifával volt eltorlaszolva és mindenütt halomban állt az anyag, alkatrész. Két púposra pakolt csónaknyi kacatot kihordtam a parti raktárba, illetve a kukába. Aztán beszedtük, kihúztuk a rengeteg parti drót és egyéb köteleket, parti kábelt és feltéptük a két horgony egyikét, a másik itt marad kibólyázva és vár bennünket. Valóban csak úgy sikerült felszedni, hogy egy kis hátra után rámotoroztam, a tonnák megtették a magukét egyből felszakadt a fenékről. Délután lemostuk a decket, behordtuk a hajóra a bicikliket, pótkocsit, mert erre az éjszakára a Deckparner kft Kisduna nevű hajójára illetve pontonjára kötöttünk, így aki holnap reggel jön velünk nem kell csónakon behozzam így Mákvirágot fel tudtuk már most húzni a helyére  hátra a darukra, a gumicsónak itt marad. Most alaposan elfáradva, de mindennel elkészülve térünk hamarosan nyugovóra, mert holnap reggel 8-kor indulás, aki velünk jön kérem ne késsen, mert lemarad! A délutáni zsilippel megjöttek Török Ervinék a kis Baylinerrel, ők mellénkkötve teszik meg az utat lefelé. Holnap-holnapután találkozunk azokkal akik komolyan gondolják!

 Volt vagy 50 kiló amivel ma hazatekertem. Jól bírta, bár az oldalakat ki kell majd merevítsem valamivel, mert kissé hajolgatnak. Készülődünk az útra.

Majdelfelejtettem. Közérdekű közlemény:  Ma felhívott a kisember, hogy hétfőn kora délután indulnak autóval Ráckevére. Van két, esetleg 2,5 szabad helyük. Este jönnek vissza. Ha valaki akar jönni velük, állnak rendelkezésre.

 Nem gondoltam volna, hogy ez a bicikliutánfutó ennyire megmozgatja a fantáziáját az olvasóközönségnek. Nos aki a néven gondolkodik az asztalt ne hagyja ki, mert bár a formája összecsukhatóból műanyag ládává változott, de használaton kívül azért mégiscsak asztal lesz belőle a cockpitban.

Tegnap bent jártam volt munkahelyemen a Novotel-Budapest Kongresszusi Központban. Merthogy ott lesz a "30 éves az Átrium Hyatt" című zenéstáncos megemlékezés. Szóval ebből az alkalomból nagy eszemiszom lesz a volt dolgozóknak (valami 2,5 évet dolgoztam ott mint villanyszerelő). A buli fizetős, ezért mentem be. Kicsit körbesétáltam a régi helyen. Hazudnék ha azt mondanám nem éreztem nosztalgiát, valaha ott voltam már a szálloda építkezésekor, műszaki igazgató helyettesként a nyitáskor, majd a kongresszusi nyitásánál, aztán 5 év után "felrúgtam a vödröt" és elmentem, de úgy hozta az élet, hogy 14 évi szünet után visszahívtak műszaki igazgatónak. Innen mentem nyugdíjba. Rengeteg energiámat tüzeltem ott el az évek során. Jó volt látni ahogy "él" az épület. 

Ma kiszereltem a hajóWC-t és beépítettem helyette az Ausztráliából kapott újat. Nem tudom írtam e már róla, régi kalózos kormányosom az Ausztráliába szakadt Rákóczy Pisti mostanában hajófelszereléseket, többek közt egyszerűen cserélhető  WC szivattyút fejleszt. Aki már járt úgy, hogy küzdött hajón lefolyó dugulással, WC-vel ami "visszapofázott" , az tudja mennyire kellemetlen dolgok ezek. Ha valaki eltöltött pár hétnél több időt hajón előbb utóbb belefutott a problémába. És nem mindenki van olyan közeli viszonyban a szerszámokkal mint néhányunk, egy brókernek alkalmasint rémálom a dolog. Nos mostantól akármilyen technikai analfabéta valaki, akár viharos tengeren is pár mozdulattal sz@rbanturkálás nélkül cserélni tudja a meghibásodott egységet. Az első példányt mi fogjuk tesztelni,  ha nálunk, folyamatos használat mellett beválik biztos megbízható a konstrukció. Viszont a mi vécénkhez nem illeszkedett a töltő-öblítő egység, ezért egy teljesen új Jabsco márkájút (ez a világon a legjobb) kaptam "RP"-től, úgy hogy most luxusbudink van.

Reggel egy csér pár csérregett (hangutánzó nevének megfelelően)az orrsudáron "J" nagy örömére, aki imád minden vadállatot, én kissé szkeptikus vagyok, mert mindjárt az jut eszembe, hogy már megint leszarja valami madár a hajómat.

Késznek nyilvánítom a bicikliutánfutót. Itt látszik mindenféle nézetből. Kevés híján 60 liter a befogadóképessége, de a tetejére mondjuk 50%-ot még rá tudok pakolni és gumipókokkal rögzíteni. Hüm...mondjuk pár lyukat majd azért még kell fúrjak a felső perem alá ezek beakasztásához. 

A gyerekbicikli kerekeket a villáikkal egy lemez vinklihez hegesztettem, csavaroztam, ezeket pedig a láda oldalaihoz csavaroztam. 

Alul a sliccelt részek amik a láda alsó nézetén jobbról-balról látszanak, csónakszállító funkcióban (természetesen láda nélkül) a csónak feneke alatt átfeszített heveder befűzésére szolgálnak. Ilyenkor viszont erősen tartják a láda alsó peremét. Mivel a láda feneke, ahogy látszik is a képen, sűrűn bordázott, nem tartok a behajlástól, még nyári PVC lágyító forróságban sem. De ha mégis, akkor majd alácsavarozok egy 6-os rétegelt furnér lemezt.

A bringára való akasztáshoz egy 10-es furat van a kocsirúd végére hegesztett laposvason ez akad a 6-os csavarra, ami függőlegesen kiáll a csomagtartó végéből. Ragaszkodtam ehhez az egyszerű megoldáshoz, bár mindenki aki csak látta  mivel foglalkozom azonnal mindenféle gömbfejes megoldásokat javasolt, de a sok tudomány közül az egyik legtöbbet érő az, hogy tudjuk kiválasztani a számtalan jótanács közül azt az egy-kettőt ami orvosság és kiszűrni azt a rengeteget ami biztos halál. Az a nagy karika amit 8-as köracélból hajtottam és hegesztettem a kocsirúdra a lelakatoláshoz való, merthogy a biciklikkel együtt oda kell lakatolni a szupermarket parkoló korlátjához, ugye ez nyilvánvaló. "J" ugyan azon a véleményen van, hogy egyből ebbe kéne bevásárolni, de szerintem azonnal kivágnának bennünket a boltból, ha ilyennel akarnánk manőverezni az eladótérben.

Jaaaajdutálomeeezt! Reggel óta  fenyeget az égbolt a felhőkkel. Ezzel a talicskával nem férek be a fuxba, ekkor a műhelyt mégse tudtam kialakítani Amapolán, ergo egy rakás szerszámmal kiköltöztem a deckre. Félszememet az égboltra függesztve dolgoztam egész délelőtt, hogy mikor ered meg az eső. Ilyenkor villámsebesen el kell pakolni a szerszámokat, ami a fuxba sok ki-be ugrálással, könyököm és egyéb kiállóim beverésével jár. Na délutánra be is jött a hibapont (ebédre kint hagytam mindent, csak összeraktam kupacba a láda tetejére és leponyváztam) esőben pakoltam elfelé, a mai napra már nem folytatom a munkát. Mindenesetre a kerékpár csomagtartójának "vonóhorgosításával" végeztem, az a helyén van, az utánfutó is meglett volna ráakaszthatósítva, ha nem szól közbe az eső. Most henyélek, meg válaszolok az összegyűlt Emailekre.

Mai ajánlatomat http://www.mavir.hu/web/mavir/elokozvetites1 egy blogolvasómtól "KF"-től kaptam, nagy érdeklődéssel nézegetjük.

19:40 És kisütött a nap fél hétkor! Nem bírtam magammal, visszaöltöztem "játszóruhába" kipakoltam megint és gyorsan befejeztem a vasmunkát. Gyakorlatilag használható a bringapótkocsi, csak a végleges csavarokat kell leszabni (utálom amikor centis nadrág és bőrszaggató feleslegek lógnak ki az anyákból) és lefesteni a fémalkatrészeket. Azért nyomom ilyen veszett tempóban, mert a ráckevei "expedicióra" már ezzel szeretnék bevásárolni.

 Tegnap mindenféle nem idevalókat csináltam, meg egyszerűen csak henyéltem. Viszont beleléptünk a Ráckevéremenés hetébe, tehát megismétlem a felhívást, ha valakinek netán elkerülte a figyelmét. Azaz a következő parti party Ráckevén,  e hó 30-án lesz. Mi 29-én vasárnap reggel 8-kor indulunk innen a horgonyzóhelyünkről. Ha valaki velünk akar jönni, szívesen látjuk. Akármennyi cuccal befértek, de éjszakai szállást nem tudunk biztosítani, viszont a Péter azt írta korábban, hogy van a parton sátrazóhely korlátlan mennyiségben. Itt a térkép .

 8:51 Hogy a jó édesanyja inkább fogadta volna magába egy szamárcsikó hímvesszejét anno amikor megfogant a Fővárosi Gázművek honlapkészítőjének apjától!!! Egy fél órát ellopott az életemből a kínlódás, hogy a sok hónapja megszokott módon lejelentsem az otthoni nullás gázfogyasztást. Merthogy akárcsak az ELMŰnél itt is minden megváltozott a honlapon (alighanem ugyanaz a rendszer kreálója), a régi jelszóval nem engedett be akárhányszor is próbáltam, végülis azt kellett hazudnom, hogy hülye vagyok és elfelejtettem a jelszót, mert azt nem volt pofája odaírni, hogy "bocs a régi jelszavak érvénytelenek, mert elb@sztam valamit ezért kérem kérjen új jelszót!". Nem, helyette "kínlódj barom ügyfél, majd rájössz hogy szopatlak aztán oldd meg magad!".  Ráadásul a régi jelszót nem szabadott újra aktiválni az általa generált új jelszó helyett mert azt nem hagyta, azaz jegyezhetek meg új jelszót. Anyád! 

21:42 No eddig jutottam estére a bicikliutánfutóval.

 Hát a dolgok nem mindig úgy sikerülnek ahogy eltervezem. Nagyon meg voltam elégedve magammal, hogy milyen ügyesen kitaláltam a bicikliutánfutó asztallá való alakítását (tabulatornak igaza van, valóban a P51-es Mustangra vagy a Mitsubishi A6M Zerorora hajaz a megoldás, a Spitfirenek, vagy a Messerschmitt Bf 109-nek kifelé csukódtak a futóművei), tegnap neki is ugrottam nagy lelkesen leszabni az anyagot hozzá, még a zsanérokért is elrobogóztam (egy vagyon volt, piszok drága minden). Rakom  egymásra a levágott anyagot, a  8mm vastag bakelitból, amikor gyanakodni kezdtem ránézve a kupacra....milyen nehéz lesz ez a kocsi? Megemelem, még nem vagyok meg mindennel, de már majd leszakad a karom bele. na leültem nekiálltam kiszámolni a súlyát. Hát aligha lesz 10 kiló alatt! Nem tetszik. Erre nem gondoltam, bár "J" azt mondja, hogy ő bizony mondta, elképzelhető, bár akárhányszor valami nem sikerül mindig ezt mondja. Nem leszek fiatalabb és egyre nehezebben fogom ki-be rakosgatni a hajóból, hajóba, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen nehéz. Kiszámoltam, ha a 6mm vastag rétegelt nyír lemezből csinálom, akkor megúszom mondjuk 6 kilóból. Ez már barátságosabb, de most elmenni fatelepeket járni, anyagot keresni, hogy hozom el, nincs már kocsim, persze tudok szerezni kölcsön, de valahogy elment a kedvem az egésztől. Nem adtam fel teljesen még a dolgot, de azért ma elrobogtam a műanyag edények, dobozok ládák boltjába a Vágóhíd utcába és találtam egy masszív megfelelő méretűt, ezért úgy döntöttem, hogy nem vacakolok a dologgal, hanem megveszem, rászerelem a két kereket úgy, hogy könnyen levehető legyen és úgy lesz belőle vagy asztal, vagy egyszerű tárolórekesz valamelyik padládában a cockpitban.